27.rész
Csak a fájdalomra, és a sírásra emlékszem. Nem tudom, meddig feküdtem a padlón, arra eszméltem fel, hogy valaki átkarol. Az első reakcióm az volt, hogy neki támadtam, pofoztam, karmoltam, és kiabáltam, hogy eresszen el. Nem is védekezett, csak állta az ütéseimet.
Majd hírtelen magához szorított, és a fülembe suttogott.
- Bruno vagyok…. Bruno vagyok…
- Bruno nincs itthon! –kiabáltam.
- Ang… Nézz rám! – megfogta az arcom, nem hagytam, végül kényszerített rá, hogy megtegyem.
Nem a korábbi szürkészöld hideg, hanem egy meleg barna szempár nézett vissza rám.
Ismerős volt.
- Bruno vagyok…
Tényleg ő volt. Döbbenten, falfehéren, összekarmolva, de ő volt.
Megint feltört a sírás.
- Mi történt? –kérdezte alig hallhatóan, remegetett a hangja.
Csak ráztam a fejem, hogy nem, majd a kezembe temettem az arcom.
Éreztem, hogy megfogja a vállam.
Azonnal odakaptam, és bele mélyesztettem a körmöm, a kezébe.
- Ne érj hozzám! – kiabáltam – Ne nyúlj hozzám!
És távolabb kúsztam tőle.
- Jézusom te vérzel! – nézett a fehér szőnyegre, amit vérfoltok díszítettek, ott ahol még az előbb én feküdtem.
Közelebb jött, de hadonászni kezdtem a kezemmel.
- Ne gyere közelebb! Takarodj innen! – ordítottam.
- Kórházba kell mennünk… Te vérzel…- alig hallottam mit mond.
Az arcára kiült a rémület, és remegett a keze.
Megint közelebb jött.
Felkaptam egy könyvet, ami a padlón hevert, és hozzávágtam.
Ekkor vettem észre, hogy véres a kezem, és a combom.
Lehunytam a szemem, és ökölbe szorultak az ujjaim.
Éreztem, hogy valamit betakar.
Amikor megint kinyitottam a szemem, Bruno egy plédet terített rám.
- Takarodj! Hagyjál! – kaptam utána.
Hírtelen átölelt, és magához húzott.
- Eressz el! – kiabáltam, és ütöttem ahol csak értem.
- Soha nem bántanálak…. – suttogta – Soha…. Bruno vagyok! – belefúrta az arcát a vállamba – Ang! Higgy nekem… Kérlek…. Tudod, hogy én soha….
- Bruno….- nyögtem ki.
Először a név rémlett fel, majd az hogy ő nem ellenség, nem bánt.
Nem tudom meddig ültem a karjaiban, de legalább azt elérte, hogy megnyugodjak egy kicsit.
Lassan eltoltam magamtól.
- Kórházba kell mennünk, most….- gyengéden megsimogatta az arcom, olyan halkan beszélt hogy szinte már hangja sem volt.
- Nem…
- Vérzel… El kell hogy lássanak, azonnal…..
- Nem tudok…
- Bízol bennem?
Nemet intettem a fejemmel, és eleredtek a könnyeim.
- Hívjam Gerhardot?
- Ne….
- Anyámat?
- Őt se….
- Kiben bízol? Idehívok bárkit, hogy bemenj vele…
- Senkiben! –temettem a kezem az arcomba.
Gyengéden magához húzott, a fejem a vállára tettem.
- Be kell menned… Meg kell hogy nézzen egy orvos…
- Vigyél a fürdőbe, és menj ki….
Koszosnak, mocskosnak éreztem magam, és fürödni akartam, és hosszan aludni.
- Nem! Orvos, és vizsgálat, aztán amit akarsz! – közölte határozottan.
Felpillantottam, egyenesen a szemébe. Elszánt volt.
Összehúztam magamon a plédet.
- Beviszlek! – mondta egyszerűen.
- Ne…- suttogtam.
Felállt, lehajolt hozzám, és felkapott.
A nyakába kapaszkodtam, hogy ne essek le. Szorosan tartott.
- Szeretlek…- súgta a fülembe.
A következő kép az volt, hogy betesz a kocsiba, majd suhan a táj, és kivesz a kocsiból a kórház előtt.
A mellkasába fúrtam az arcom, hogy ne lássam a kíváncsi tekinteteket.
Beszélt valakihez, de nem értettem mit mond, és miről van szó.
A következő percben, pedig már letett egy kórházi ágyra.
Elengedett, de én a keze után kaptam és görcsösen szorítottam.
Bejött egy nővér, beleszúrt egy kanült a karomba, vett vért, majd elment.
Be jött egy idősebb hatvan körüli orvos.
- Dr. Rambler vagyok. Meg kell vizsgálnom a kisasszonyt! Kérem menjen ki.
- Nem! Nem! Nem! – és úgy kapaszkodtam bele Bruno karjába, mintha az életem múlna rajta, és közben remegve néztem rá, majd az orvosra.
- Talán mégis jobb lesz ha marad…- mondta csendesen.
Közelebb jött, és le akarta húzni rólam a takarót, de nem engedtem.
Bruno odajött, és lefogta a kezem.
- Ne! Ne! –sikoltottam.
Szorosan átkarolt.
- Ő orvos! Nem fog bántani. És én is itt vagyok, ha bánt megölöm….- súgta a fülembe – Bízz bennem úgy mint az előbb.
Kétségbeesve néztem rá.
- Nem lesz baj… – mondta vörös szemekkel - Itt vagyok…
Lassan bólintottam.
Dr. Ramblerre néztem.
- Meg kell néznem a hasát, és nőgyógyászati vizsgálatra is szüksége lesz.
Bruno kezébe mélyesztettem a körmöm.
- Kisasszony érti amit mondok? –kérdezte az orvos kedvesen.
- Igen… De ő marad…. – böktem a brazil felé.
- Rendben! Nem ez a szokásos eljárás, de magának támasz kell, és ha benne megbízik, akkor mi is. – mosolygott bíztatóan.
Bólogattam.
- Jobbnak látom, ha kap egy kis nyugtatót, és fájdalom csillapítót. Önnek is könnyebb lesz így. Idehívok egy női kollégát, hogy végezze el a vizsgálatokat, és a szükséges minta vételeket.
- Uhum.
- Rendben. Akkor a nővér mindjárt jön, és beadja.
Úgy lett, ahogy mondta, bár a kapott gyógyszerektől teljes elkábultam, és alig érzékeltem valamit a külvilágból.
Tudtam, hogy valami erőset adtak, de jobb is volt ez így, azt viszont biztosan tudtam, hogy Bruno végig mellettem van, mert el pillanatra sem engedte el a kezem.
Másnap reggel tértem magamhoz, és már két rendőr meg is jelent, hogy mondjam el mi történt. A kórház hivatalból feljelentést tett, ismeretlen tettes ellen. Nem tudtam, és nem is akartam mondani semmit, csak annyit, hogy nem Bruno tette. Először ugyanis az ő neve is felmerült.
Arra vágytam hogy haza vigyen, lezuhanyozzak, a fejemre húzzam a takarót, elbújhassak a világ, a kíváncsi, és elítélő pillantások elől.
2011. február 27., vasárnap
2011. február 25., péntek
Seventh shift pace 26.
26.rész
(18-as karika)
http://www.youtube.com/watch?v=d5At4XrUOeU
(A zenét nem én találtam, hanem SM egyik történetében találkoztam vele, és onnan használtam fel! http://www.zoe.eoldal.hu/ )
- Amikor Bruno elmesélte, először valóban felhúztam magam, de aztán beláttam hogy igaza van. Te csak a barátodat védted, és hallgattál arra a tanácsra, hogy engem jó messzire elkerülj.
- Valahogy úgy. –néztem rá érdeklődve.
- Szeretnék elnézést is kérni. A ….pofonért. - mutatott az arcomra kicsit zavartan – Nem szokásom nőket verni.
- Ezt valahogy sejtettem. Nekem is illő lenne valami olyat kibökni, hogy hülye voltam, amiért ezzel a kényes témával vagdalkoztam.
- Ha jól sejtem ez nálad valami bocsánatkérés féleség…
- Az…
- Nem haragszom. Nekem is lehetett volna több eszem, minthogy így felhúzom magam.
Megrántottam a vállam.
- Egyébként meg nem kell mindent elhinned Eddienek, amit mond!
- Tessék?
- Tudom, hogy ő duruzsol a füledbe, hogy kerülj engem, mert fel akarlak használni, hogy elvonjam a média figyelmét magamról. Csak hogy nekem nem szokásom embereket a cápák elé vetni!
- Nem tudom mire gondolsz.
- Ugyan ne játszd az ártatlant! Régóta tudom, hogy Eddie még jobban beakarja fúrni magát Dietrich cégébe, és most éppen a ti segítségetekkel. Csupán bosszúból segítesz neki, vagy más okod is van?
- Más okom? –kérdeztem döbbenten.
- Mit ígért neked? Pénzt? Állást? Kapcsolatokat?
- Tűnj innen! Hogy jössz te ahhoz hogy vádolj engem a saját házamban!
- Ez Bruno háza!
- A kettőnk háza!
- Tehát nem csak Eddievel kefélsz egy kórház raktárában, de közben Senna szeretője is vagy! Ez szép! Bruno tud róla, hogy megcsaltad az írrel? –kérdezte gúnyosan.
- Kifelé! –azzal hozzávágtam a bögrét, de ellépett, az pedig a falnak csapódott és darabokra tört.
Chris pedig csak gúnyosan mosolygott.
- Semmi közöd ahhoz hogy kivel bújok ágyba, hol és mikor! –azzal löktem rajta egyet, hogy kijjebb taszigáljam.
Nem tudtam ezeket honnan tudja, de az biztos, hogy Eddienek gőze sincs arról, hogy az angol utánunk szaglászik.
- Ha már ilyen szépen végigmentél egy két Forma 1-es pilótán, és expilótán, akkor talán tovább kéne lépned a csapatfőnökök felé. Ahogy hallom Gerhard már meg volt, és én is szívesen kifektetnélek –ragadta meg a bal karom – mennyi a tarifád?
Jobb kezemmel pofon vágtam.
Elkapta ezt a karomat is, mindkettőt a hátam mögé feszítette, és a falnak szorított.
- Eressz el! –sziszegtem az arcába.
- Eszem ágában sincs!
Próbáltam szabadulni, de hiába, olyan erősen szorított, hogy esélyem sem volt menekülni.
- Mit akarsz tőlem?
- Vannak ötleteim!
Aztán azzal a lendülettel becibált a nappaliba, és lelökött a kanapéra.
Felpattantam, de ahogy megpróbáltam elszökni mellette, megint elkapta a kezem, és a földre tepert.
- Eressz!
- Nem!
A fejem fölé feszítette a karom az egyik kezével, a másikkal pedig lecibálta felsőm.
Kapálóztam, és vergődtem, de hiába.
- Nem értem mit játszod a sértett dívát, mikor csak a vak nem látja hogy bejövök neked, és te is nekem. De ha folyton arra várnék, hogy magadtól gyere hozzám, akkor életem végig várhatnék! – morogta a fülembe.
- Gyűlöllek! –sziszegtem az arcába.
- Igazán? Akkor miért bántott annyira hogy a lelkembe gázoltál?
- Csak azért mert igazságtalan voltam.
- Szerintem pedig azért, mert tudtad, hogy ezek után esélyed sem lenne nálam! Meg ahogy hallottam, szereted ha szadiznak veled. –suttogta már szinte a számba.
Majd hírtelen megcsókolt. Durván, mégis szenvedélyesen. Bár minden erőmmel tiltakozni akartam, és próbáltam küzdeni, mégis visszacsókoltam.
A józan eszemmel kiabált, hogy hülye vagyok, és ne tegyem, de az érzelmeim, a testem mást mondott. Rá kellett jönnöm, hogy azóta erre a pillanatra vágytam, hogy először összerúgtuk a port.
Chris pont azaz ember, akit mindig is kerestem, ravasz, nagy játékos, kemény ellenfél, és elég vehemens személyiség, ugyanakkor remek ellenfél. Bár eddig csak veszekedtünk, ordítoztunk, és harcoltunk egymással, mégis úgy vonzott, mint a mágnes.
Akartam őt.
Amikor végre elváltak egymástól az ajkaink, mindketten kapkodva vettük a levegőt.
Forgott velem a szoba, zavartan néztem rá, ahogy ő is rám.
Látszott rajta, hogy nem pont ilyen reakcióra számított, és bizony ugyanúgy az én hatásom alá került, hogy én az övé alá. Hiába is tagadta vonzódott hozzám, és akkor látszott igazán hogy mennyire.
Elengedte a kezem, én pedig megragadta a zakóját, és elkezdtem lecibálni róla, aztán pedig az ingét. Fél perccel később, már egyikünkön sem volt ruha.
Közelebb hajolt hozzám.
- Ezt még nagyon megfogjuk bánni…- súgta a fülembe.
- Nem érdekel. – átöleltem, és végig húztam a hátán a körmöm – Akarlak…- suttogtam.
Ismét szenvedélyesen megcsókolt, aztán éreztem, ahogy egyre erőszakosabban, durvábban nyomul előre.
- Ne… ne ez fáj… - próbáltam eltolni magamtól.
Nem sikerült.
Rám sem nézett. Egy határozott kemény mozdulattal, pedig már teljesen bent volt.
- Ne Chris! Chris!- sikoltottam fel, de hiába.
Nagyon fájt, úgy éreztem szét szakadok, megint megpróbáltam lelökni magamról, de nem tudtam.
Éreztem, hogy kicsordulnak a könnyeim, szabadulni akartam, de Chris nem eresztett.
- Hagyd abba… - suttogtam erőtlenül.
De válasz helyett, csak keményen, és határozottan mozogni kezdett.
- Christian! Christian ne! Ez fáj! – sikoltottam fel.
Amikor rám nézett, a szemében dühöt, és haragot láttam, nyoma sem volt a korábbi vágynak, vagy érzelmeknek.
- Nekem is fájt amit tegnap mondtál! De nem én maradok adósod ne félj!
Lefogta a kezem, hogy ne tudjak hadonászni, és beleharapott a nyakamba.
Ekkor értettem meg, hogy ez a bosszú, csak átvert, hogy a földbe döngölhessen, az egyetlen módon, ahogy nőt igazán lehet. Nem tudtam menekülni, így kitört belőlem a néma sírás. Elfordítottam a fejem, és utat engedtem a könnyeimnek. Már nem akartam, nem tudtam tiltakozni. Feladtam.
Egyre gyorsabban, és vadabbul mozgott. Bár a lelkem fájt, és gyűlöltem minden porcikáját, mégis valami szadista módon a testem élvezte, jó volt. Úgy bánt velem, mint ahogy egy olcsó útszélivel sem, mégis vele együtt élveztem el. Az eget rengető gyönyör után azonban jött a borzalmas fájdalom. Mintha tüzes vassal kínoztak volna.
Elengedte a kezem, én pedig megint elkezdtem ellökni magamtól.
- Most legalább annyira gyűlöllek, mint te engem! – sziszegte a fülembe.
Lemászott rólam, én pedig az oldalamra fordultam, és felhúztam a térdeimet.
Hangosan sírtam.
Hallottam, ahogy felöltözik.
- Ne játszd meg magad! Tudom hogy élvezted! – mondta megvetően, majd a bejárathoz sétált.
Nem bírtam tovább, zokogtam, üvöltöttem a kíntól, a megalázottságtól, a szegyentől, az undortól. Kétségbeesésemben, pedig a padlót ütöttem.
Tudtam, hogy megállt az előtértben, de nem érdekelt.
Aztán egyszer csak csapódott az ajtó.
És elment.
(18-as karika)
http://www.youtube.com/watch?v=d5At4XrUOeU
(A zenét nem én találtam, hanem SM egyik történetében találkoztam vele, és onnan használtam fel! http://www.zoe.eoldal.hu/ )
- Amikor Bruno elmesélte, először valóban felhúztam magam, de aztán beláttam hogy igaza van. Te csak a barátodat védted, és hallgattál arra a tanácsra, hogy engem jó messzire elkerülj.
- Valahogy úgy. –néztem rá érdeklődve.
- Szeretnék elnézést is kérni. A ….pofonért. - mutatott az arcomra kicsit zavartan – Nem szokásom nőket verni.
- Ezt valahogy sejtettem. Nekem is illő lenne valami olyat kibökni, hogy hülye voltam, amiért ezzel a kényes témával vagdalkoztam.
- Ha jól sejtem ez nálad valami bocsánatkérés féleség…
- Az…
- Nem haragszom. Nekem is lehetett volna több eszem, minthogy így felhúzom magam.
Megrántottam a vállam.
- Egyébként meg nem kell mindent elhinned Eddienek, amit mond!
- Tessék?
- Tudom, hogy ő duruzsol a füledbe, hogy kerülj engem, mert fel akarlak használni, hogy elvonjam a média figyelmét magamról. Csak hogy nekem nem szokásom embereket a cápák elé vetni!
- Nem tudom mire gondolsz.
- Ugyan ne játszd az ártatlant! Régóta tudom, hogy Eddie még jobban beakarja fúrni magát Dietrich cégébe, és most éppen a ti segítségetekkel. Csupán bosszúból segítesz neki, vagy más okod is van?
- Más okom? –kérdeztem döbbenten.
- Mit ígért neked? Pénzt? Állást? Kapcsolatokat?
- Tűnj innen! Hogy jössz te ahhoz hogy vádolj engem a saját házamban!
- Ez Bruno háza!
- A kettőnk háza!
- Tehát nem csak Eddievel kefélsz egy kórház raktárában, de közben Senna szeretője is vagy! Ez szép! Bruno tud róla, hogy megcsaltad az írrel? –kérdezte gúnyosan.
- Kifelé! –azzal hozzávágtam a bögrét, de ellépett, az pedig a falnak csapódott és darabokra tört.
Chris pedig csak gúnyosan mosolygott.
- Semmi közöd ahhoz hogy kivel bújok ágyba, hol és mikor! –azzal löktem rajta egyet, hogy kijjebb taszigáljam.
Nem tudtam ezeket honnan tudja, de az biztos, hogy Eddienek gőze sincs arról, hogy az angol utánunk szaglászik.
- Ha már ilyen szépen végigmentél egy két Forma 1-es pilótán, és expilótán, akkor talán tovább kéne lépned a csapatfőnökök felé. Ahogy hallom Gerhard már meg volt, és én is szívesen kifektetnélek –ragadta meg a bal karom – mennyi a tarifád?
Jobb kezemmel pofon vágtam.
Elkapta ezt a karomat is, mindkettőt a hátam mögé feszítette, és a falnak szorított.
- Eressz el! –sziszegtem az arcába.
- Eszem ágában sincs!
Próbáltam szabadulni, de hiába, olyan erősen szorított, hogy esélyem sem volt menekülni.
- Mit akarsz tőlem?
- Vannak ötleteim!
Aztán azzal a lendülettel becibált a nappaliba, és lelökött a kanapéra.
Felpattantam, de ahogy megpróbáltam elszökni mellette, megint elkapta a kezem, és a földre tepert.
- Eressz!
- Nem!
A fejem fölé feszítette a karom az egyik kezével, a másikkal pedig lecibálta felsőm.
Kapálóztam, és vergődtem, de hiába.
- Nem értem mit játszod a sértett dívát, mikor csak a vak nem látja hogy bejövök neked, és te is nekem. De ha folyton arra várnék, hogy magadtól gyere hozzám, akkor életem végig várhatnék! – morogta a fülembe.
- Gyűlöllek! –sziszegtem az arcába.
- Igazán? Akkor miért bántott annyira hogy a lelkembe gázoltál?
- Csak azért mert igazságtalan voltam.
- Szerintem pedig azért, mert tudtad, hogy ezek után esélyed sem lenne nálam! Meg ahogy hallottam, szereted ha szadiznak veled. –suttogta már szinte a számba.
Majd hírtelen megcsókolt. Durván, mégis szenvedélyesen. Bár minden erőmmel tiltakozni akartam, és próbáltam küzdeni, mégis visszacsókoltam.
A józan eszemmel kiabált, hogy hülye vagyok, és ne tegyem, de az érzelmeim, a testem mást mondott. Rá kellett jönnöm, hogy azóta erre a pillanatra vágytam, hogy először összerúgtuk a port.
Chris pont azaz ember, akit mindig is kerestem, ravasz, nagy játékos, kemény ellenfél, és elég vehemens személyiség, ugyanakkor remek ellenfél. Bár eddig csak veszekedtünk, ordítoztunk, és harcoltunk egymással, mégis úgy vonzott, mint a mágnes.
Akartam őt.
Amikor végre elváltak egymástól az ajkaink, mindketten kapkodva vettük a levegőt.
Forgott velem a szoba, zavartan néztem rá, ahogy ő is rám.
Látszott rajta, hogy nem pont ilyen reakcióra számított, és bizony ugyanúgy az én hatásom alá került, hogy én az övé alá. Hiába is tagadta vonzódott hozzám, és akkor látszott igazán hogy mennyire.
Elengedte a kezem, én pedig megragadta a zakóját, és elkezdtem lecibálni róla, aztán pedig az ingét. Fél perccel később, már egyikünkön sem volt ruha.
Közelebb hajolt hozzám.
- Ezt még nagyon megfogjuk bánni…- súgta a fülembe.
- Nem érdekel. – átöleltem, és végig húztam a hátán a körmöm – Akarlak…- suttogtam.
Ismét szenvedélyesen megcsókolt, aztán éreztem, ahogy egyre erőszakosabban, durvábban nyomul előre.
- Ne… ne ez fáj… - próbáltam eltolni magamtól.
Nem sikerült.
Rám sem nézett. Egy határozott kemény mozdulattal, pedig már teljesen bent volt.
- Ne Chris! Chris!- sikoltottam fel, de hiába.
Nagyon fájt, úgy éreztem szét szakadok, megint megpróbáltam lelökni magamról, de nem tudtam.
Éreztem, hogy kicsordulnak a könnyeim, szabadulni akartam, de Chris nem eresztett.
- Hagyd abba… - suttogtam erőtlenül.
De válasz helyett, csak keményen, és határozottan mozogni kezdett.
- Christian! Christian ne! Ez fáj! – sikoltottam fel.
Amikor rám nézett, a szemében dühöt, és haragot láttam, nyoma sem volt a korábbi vágynak, vagy érzelmeknek.
- Nekem is fájt amit tegnap mondtál! De nem én maradok adósod ne félj!
Lefogta a kezem, hogy ne tudjak hadonászni, és beleharapott a nyakamba.
Ekkor értettem meg, hogy ez a bosszú, csak átvert, hogy a földbe döngölhessen, az egyetlen módon, ahogy nőt igazán lehet. Nem tudtam menekülni, így kitört belőlem a néma sírás. Elfordítottam a fejem, és utat engedtem a könnyeimnek. Már nem akartam, nem tudtam tiltakozni. Feladtam.
Egyre gyorsabban, és vadabbul mozgott. Bár a lelkem fájt, és gyűlöltem minden porcikáját, mégis valami szadista módon a testem élvezte, jó volt. Úgy bánt velem, mint ahogy egy olcsó útszélivel sem, mégis vele együtt élveztem el. Az eget rengető gyönyör után azonban jött a borzalmas fájdalom. Mintha tüzes vassal kínoztak volna.
Elengedte a kezem, én pedig megint elkezdtem ellökni magamtól.
- Most legalább annyira gyűlöllek, mint te engem! – sziszegte a fülembe.
Lemászott rólam, én pedig az oldalamra fordultam, és felhúztam a térdeimet.
Hangosan sírtam.
Hallottam, ahogy felöltözik.
- Ne játszd meg magad! Tudom hogy élvezted! – mondta megvetően, majd a bejárathoz sétált.
Nem bírtam tovább, zokogtam, üvöltöttem a kíntól, a megalázottságtól, a szegyentől, az undortól. Kétségbeesésemben, pedig a padlót ütöttem.
Tudtam, hogy megállt az előtértben, de nem érdekelt.
Aztán egyszer csak csapódott az ajtó.
És elment.
Seventh shift pace 25.
25.rész
Minden erőm összeszedtem, hogy ne sírjam el magam.
Belekapaszkodtam a korlátba, és mély levegőket vettem. Csalódtam magamban, egy embernek az arcába hazudtam, és aljas módon felhasználtam ellene egy mocskod kis hazugságot, egy sejtelmes pletykát, ami nyilvánvalóan nem volt igaz.
Valaki megérintette a vállam.
Annyira megrémültem, hogy halkan felsikoltottam.
Maga felé fordított, amikor pedig belenéztem abban a mély barna szempárba, felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől.
- Mi történt? –kérdezte Bruno rémülten, és gyengéden megsimogatta a vérző szám.
Nem válaszoltam, csak a nyakába borultam, és hozzábújtam.
Szorosan átölelt.
- Mi történt? –suttogta a fülembe.
Éreztem, ahogy a könnyek végig folynak az arcomon.
- Megütött.
- Ki?
- Horner…- suttogtam.
- Hol van? –sziszegte, és éreztem, ahogy megfeszül a teste.
Nagyon dühös lett.
- Megérdemeltem.
- Hol van? Bement a terembe? – kérdezte fojtott hangon.
- Azt mondtam neki, hogy homokos, meg hogy impotens, és hogy a nője ezért menekült Domenicali karjába.
Bruno eltolt magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Ezt miért kellett? Ez csak pletyka, ráadásul az igazság sokkal jobban fáj neki.
- Az igazság?
- A barátnője elhagyta Stefanóért, de közben kiderült, hogy Christian gyerekét várja. És most Chris kézzel lábbal harcol azért, hogy legalább láthatása legyen majd a kicsi felett, de mivel a nő már hozzáment az olaszhoz, és az elismerte az apaságot, ez veszett fejsze.
A fejemet neki döntöttem a vállának.
- Jól belegázoltam a lelkébe.
- Mesteri munkát végeztél. És most halljam, hogy miért?
Fáradtan néztem rá, majd elmondtam.
Idegesen sétált fel alá, majd a hajába túrt.
- Azt én értem, hogy engem akartál védeni, de úgyis kiderül, hogy én beszéltem a sajtóval. A semmiért tetted, ráadásul Chris ezért nagyon meg fog szívatni minket. Pontosabban téged.
- Tudom…
- Beszélned …. Beszélnünk kell vele. Elmondjuk, hogy mi az igazság, és hogy miattam tartottad a hátad. Nem mérgesedhet el a helyzet, mert akkor mind megyünk az FIA elé. Ha elmondja a bizottság előtt, hogy tudtunk arról, hogy ő meg Ron, és így csikartuk ki a kedvező szerződés…. Akkor végünk! Bár a legnagyobb barom én voltam, hogy kinyitottam a szám. Fel sem merült bennem, hogy ekkora botrány lesz ebből.
- Már mindegy… Haza megyünk?
- Igen. Gyere! –azzal kiosontunk a hátsó kijáraton a parkolóba.
Alig húsz perc alatt hazaértünk.
Amikor átléptem a lakás küszöbét, lerúgtam a cipőm, lecibáltam magamról a ruhát, és szinte berohantam a fürdőbe. Megnyitottam a csapot, aztán csak álltam a hideg zuhany alatt a fehérneműben, és vacogtam.
Bruno mögém lépett és átölelt.
Maga felé fordított, én meg a mellkasának döntöttem a fejem.
Teljesen elázott az inge, és a nadrágja, de rendületlenül kitartott.
Tudtam hogy ő is fázik, de a mégis éreztem a test melegét.
- Ne haragudj hogy ilyen helyzetbe kevertelek, nem érdemelted meg.
- Semmi baj…- suttogtam erőtlenül.
- Nagyon fáj? –simogatta meg az alsó ajkam.
- Inkább az, hogy láttam a szemében mennyire bántja amit mondtam, és hogy mennyire gyűlöl. Soha senkivel nem volt még ilyen aljas, hogy felhasználjak ellene egy ilyen mocskos kis hazugságot. Sértettem már meg embereket, de mindig csak az igazat vágtam a fejükhöz, nem folyamodtam övön aluli ütésekhez.
- Ne edd magad…
Az ingujjával letörölte a leázott sminkem.
- Gyere…- kihúzott a zuhany alól, és rám terített egy hatalmas törölközőt.
Belecsavart, aztán felkapott, és ágyba dugott.
Pár perccel később mellém bújt, és szorosan átölelt.
- Utálom magam…
- Tudom. Én is gyűlölöm magam. Ez a vége, ha kicsinyesen akarunk bosszút állni.
- Fáradt vagyok…
- Pihenj, én itt leszek…
- Beszélünk vele holnap?
- Igen. Elmegyek hozzá, és elmondom mi az igazság, aztán megkérem hogy jöjjön ide.
- Nem fog bele menni…
- Te csak pihenj…
- Gondolod, hogy ezek után minket is bemárt?
- Biztosan. Eddig nem volt oka rá, hiszen ha ezt elmondja, akkor a csapata és Dietrich is komoly bajban lenne. De ezek után már mindegy neki hogy kit ránt magával.
Bruno szinte percek alatt elaludt, de nekem csak hatóra után sikerült. Addig forgolódtam, bámultam az órát, vagy néztem ahogy felkel a nap.
Arra ébredtem fel, hogy valaki dörömböl az ajtón. Tapogatóztam de rá kellett jönnöm, hogy egyedül vagyok az ágyban.
Kinyitottam a szemem, és ekkor esett le, hogy már dél elmúlt.
- Megyek! – kiabáltam ki fél kómásan, majd felkaptam egy melegítő nadrágot, egy kinyúlt pólót Bruno székéről, és letántorogtam a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót.
Alig bírtam megállni a lámabon. Ki sem néztem a kukucskálón, csak kinyitottam.
Egy hosszú pillanatig meredten bámultunk egymásra. Én nem értettem, hogy mit keres itt, ő meglepődve mérte végig a ruházatom.
- Feldagadt az arcod…- bökte ki végül.
Megtapogattam, méghozzá elég szépen.
- Jah…- motyogtam, azzal hátat fordítottam, és a konyha felé próbáltam eltotyogni.
Hallottam, ahogy becsukódik mögöttem az ajtó.
A konyha pulton találtam frissen főzött kávét, kiöntöttem egy adagot a bögrémbe, beletettem egy vagon cukrot, meg tejet, és egy húzásra megittam a felét.
Háttal neki dőltem a szekrénynek, és ránéztem az küszöbön álló Chrisre.
- Kávét?
- Nem kérek.
Bólintottam.
- Halál fáradt vagyok, és két értelmes gondolatom sincs, úgyhogy tedd meg nekem azt a szívességet, hogy elmondod minek jöttél.
- Látszik, hogy még nem ébredtél fel…
Hümmögtem egyet.
- Hány óra?
- Félegy.
- Akkor vagy öt órát ha aludtam. Ha nem alszom nyolc órát, semmire se vagyok jó. Szóval? Minek jöttél?
- Bruno nálam járt. –közölte egyszerűen.
- Remek! Akkor őt azért fogod utálni mert csiripelt, engem meg azért mert a földbe döngöltelek. Príma!
Minden erőm összeszedtem, hogy ne sírjam el magam.
Belekapaszkodtam a korlátba, és mély levegőket vettem. Csalódtam magamban, egy embernek az arcába hazudtam, és aljas módon felhasználtam ellene egy mocskod kis hazugságot, egy sejtelmes pletykát, ami nyilvánvalóan nem volt igaz.
Valaki megérintette a vállam.
Annyira megrémültem, hogy halkan felsikoltottam.
Maga felé fordított, amikor pedig belenéztem abban a mély barna szempárba, felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől.
- Mi történt? –kérdezte Bruno rémülten, és gyengéden megsimogatta a vérző szám.
Nem válaszoltam, csak a nyakába borultam, és hozzábújtam.
Szorosan átölelt.
- Mi történt? –suttogta a fülembe.
Éreztem, ahogy a könnyek végig folynak az arcomon.
- Megütött.
- Ki?
- Horner…- suttogtam.
- Hol van? –sziszegte, és éreztem, ahogy megfeszül a teste.
Nagyon dühös lett.
- Megérdemeltem.
- Hol van? Bement a terembe? – kérdezte fojtott hangon.
- Azt mondtam neki, hogy homokos, meg hogy impotens, és hogy a nője ezért menekült Domenicali karjába.
Bruno eltolt magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Ezt miért kellett? Ez csak pletyka, ráadásul az igazság sokkal jobban fáj neki.
- Az igazság?
- A barátnője elhagyta Stefanóért, de közben kiderült, hogy Christian gyerekét várja. És most Chris kézzel lábbal harcol azért, hogy legalább láthatása legyen majd a kicsi felett, de mivel a nő már hozzáment az olaszhoz, és az elismerte az apaságot, ez veszett fejsze.
A fejemet neki döntöttem a vállának.
- Jól belegázoltam a lelkébe.
- Mesteri munkát végeztél. És most halljam, hogy miért?
Fáradtan néztem rá, majd elmondtam.
Idegesen sétált fel alá, majd a hajába túrt.
- Azt én értem, hogy engem akartál védeni, de úgyis kiderül, hogy én beszéltem a sajtóval. A semmiért tetted, ráadásul Chris ezért nagyon meg fog szívatni minket. Pontosabban téged.
- Tudom…
- Beszélned …. Beszélnünk kell vele. Elmondjuk, hogy mi az igazság, és hogy miattam tartottad a hátad. Nem mérgesedhet el a helyzet, mert akkor mind megyünk az FIA elé. Ha elmondja a bizottság előtt, hogy tudtunk arról, hogy ő meg Ron, és így csikartuk ki a kedvező szerződés…. Akkor végünk! Bár a legnagyobb barom én voltam, hogy kinyitottam a szám. Fel sem merült bennem, hogy ekkora botrány lesz ebből.
- Már mindegy… Haza megyünk?
- Igen. Gyere! –azzal kiosontunk a hátsó kijáraton a parkolóba.
Alig húsz perc alatt hazaértünk.
Amikor átléptem a lakás küszöbét, lerúgtam a cipőm, lecibáltam magamról a ruhát, és szinte berohantam a fürdőbe. Megnyitottam a csapot, aztán csak álltam a hideg zuhany alatt a fehérneműben, és vacogtam.
Bruno mögém lépett és átölelt.
Maga felé fordított, én meg a mellkasának döntöttem a fejem.
Teljesen elázott az inge, és a nadrágja, de rendületlenül kitartott.
Tudtam hogy ő is fázik, de a mégis éreztem a test melegét.
- Ne haragudj hogy ilyen helyzetbe kevertelek, nem érdemelted meg.
- Semmi baj…- suttogtam erőtlenül.
- Nagyon fáj? –simogatta meg az alsó ajkam.
- Inkább az, hogy láttam a szemében mennyire bántja amit mondtam, és hogy mennyire gyűlöl. Soha senkivel nem volt még ilyen aljas, hogy felhasználjak ellene egy ilyen mocskos kis hazugságot. Sértettem már meg embereket, de mindig csak az igazat vágtam a fejükhöz, nem folyamodtam övön aluli ütésekhez.
- Ne edd magad…
Az ingujjával letörölte a leázott sminkem.
- Gyere…- kihúzott a zuhany alól, és rám terített egy hatalmas törölközőt.
Belecsavart, aztán felkapott, és ágyba dugott.
Pár perccel később mellém bújt, és szorosan átölelt.
- Utálom magam…
- Tudom. Én is gyűlölöm magam. Ez a vége, ha kicsinyesen akarunk bosszút állni.
- Fáradt vagyok…
- Pihenj, én itt leszek…
- Beszélünk vele holnap?
- Igen. Elmegyek hozzá, és elmondom mi az igazság, aztán megkérem hogy jöjjön ide.
- Nem fog bele menni…
- Te csak pihenj…
- Gondolod, hogy ezek után minket is bemárt?
- Biztosan. Eddig nem volt oka rá, hiszen ha ezt elmondja, akkor a csapata és Dietrich is komoly bajban lenne. De ezek után már mindegy neki hogy kit ránt magával.
Bruno szinte percek alatt elaludt, de nekem csak hatóra után sikerült. Addig forgolódtam, bámultam az órát, vagy néztem ahogy felkel a nap.
Arra ébredtem fel, hogy valaki dörömböl az ajtón. Tapogatóztam de rá kellett jönnöm, hogy egyedül vagyok az ágyban.
Kinyitottam a szemem, és ekkor esett le, hogy már dél elmúlt.
- Megyek! – kiabáltam ki fél kómásan, majd felkaptam egy melegítő nadrágot, egy kinyúlt pólót Bruno székéről, és letántorogtam a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót.
Alig bírtam megállni a lámabon. Ki sem néztem a kukucskálón, csak kinyitottam.
Egy hosszú pillanatig meredten bámultunk egymásra. Én nem értettem, hogy mit keres itt, ő meglepődve mérte végig a ruházatom.
- Feldagadt az arcod…- bökte ki végül.
Megtapogattam, méghozzá elég szépen.
- Jah…- motyogtam, azzal hátat fordítottam, és a konyha felé próbáltam eltotyogni.
Hallottam, ahogy becsukódik mögöttem az ajtó.
A konyha pulton találtam frissen főzött kávét, kiöntöttem egy adagot a bögrémbe, beletettem egy vagon cukrot, meg tejet, és egy húzásra megittam a felét.
Háttal neki dőltem a szekrénynek, és ránéztem az küszöbön álló Chrisre.
- Kávét?
- Nem kérek.
Bólintottam.
- Halál fáradt vagyok, és két értelmes gondolatom sincs, úgyhogy tedd meg nekem azt a szívességet, hogy elmondod minek jöttél.
- Látszik, hogy még nem ébredtél fel…
Hümmögtem egyet.
- Hány óra?
- Félegy.
- Akkor vagy öt órát ha aludtam. Ha nem alszom nyolc órát, semmire se vagyok jó. Szóval? Minek jöttél?
- Bruno nálam járt. –közölte egyszerűen.
- Remek! Akkor őt azért fogod utálni mert csiripelt, engem meg azért mert a földbe döngöltelek. Príma!
2011. február 24., csütörtök
Seventh shift pace 24.
24.rész
Leültem a helyemre, majd jelentőségteljesen Brunóra néztem. Elővettem a telefonom, és úgy tettem, mintha a hangot kapcsolnám ki éppen, de írtam egy smst.
„ Megőrültél? Kitálalni a sajtónak? Megöllek! Értem hogy miért, de minek?”
Jó pár perc elteltével Bruno elnézést kért, majd eltűnt.
Amikor visszajött az asztalhoz, ránéztem a mobilomra.
„ Tudod, hogy miért tettem! Törlesztek! Többé nem hagyom magam! Ez nekünk és csapatunk is jó! Eddienek is! De legközelebb elmondom mire készülök, most ezért nem szóltam, mert úgyis ellenezted volna! Meg kellett tennem! Magamért, és érted!”
Bruno érdeklődve nézett rám, én pedig csak forgattam a szemem.
Azért ezt nem ússza meg ennyivel.
Sosem szerettem az ilyen rendezvényeket, ezért nem sok marad meg az esti koncertből, és a rengeted átadott kupából. Akart néhány ismerős, akikkel korábban egy szériában indultunk, de nem hatott meg a dolog túlzottabban.
Nem sokkal a vége előtt, odajött egy asszisztens, és a színfalak mögé kísért.
Onnan néztem, ahogy Christian, és Sebastian átveszik a világbajnokoknak járó kupát.
Aztán jött az én kisfilmem, pontosabban az Indys szezonomról a zenés videó.
Az eleje a Days of Thunder –Mint a villám – c. filmből Hans Zimmer zenéje, a Car building, majd a Linkin Park –Crawling, és végül a nagy kedvencem Evanescence – Going under c. száma. (http://www.facebook.com/#!/video/video.php?v=164676903581414&oid=158590414179044&comments )
Szerencsére én választhattam ki, hogy milyen zenékre vágják össze.
Remek is összefoglaló lett, az elején egy sötét szobában voltam minimális fénnyel, majd a következő snittben bemutattuk hogyan festettük le a kocsit, hogyan matricáztuk fel, majd az első randim vele, ahogy végig simítom a karosszériát, majd pár kocka a tesztekből. Aztán ahogy agresszívan vezetek, előzök, hol egy, hol több pilótát, kerékcserék, koccanás, balesetek, lassítások a kanyar vételeimről, egy negyed kör velem az Indyanapolisi pályán. Pont az ovál részen, hogy háromszáz fölötti tempóval repesztek. Néhány agresszív pillanat, verekedős, bemutogatós kocka, aztán ahogy előzök, nyerek, vagy dühösen nézek a kamerába a dobogó alsóbb fokairól, végül, ahogy pódiumon magasba emelem az Indys kupát, és mutogatok, hogy én vagyok a No.1. Aztán függöny fel.
Pont az előtt a rész előtt kezdték felhúzni a vásznat, ahol van az utolsó dalban van egy kis lírai szakasz.
Így a fémbetétes lépcsőn, pont a lassú betétnél sikerült lesétálnom, az agresszívnél végig Chris, Vettel, Ecclestone és Todt előtt, egészen a modell lányhoz aki fogta a kupát.
Királynői bevonulás volt, annyi szent.
Majd amikor átvettem és magasba emeletem megint a Mint a villám zenéje szólt, a gyorsabb pár taktus.
Majd gyorsan feltereltek mindenkit a színpadra a közös kép miatt. Vagy húsz perc toporgásba, igazgatásba került, mire végre elkészült.
Aztán levonultunk, és vissza ülhettünk a helyünkre. Megkezdődött a vacsora.
Igyekeztem végig a tányéromat nézni, és csak akkor beszélni, ha nagyon muszáj, Bruno remek pr-osnak bizonyult, helyettem is remekül szórakozatta a társaságot.
Az étkezés végeztével, jött egy olyan mászkálos beszélgetős etap, ez volt a pofavizit rész, legalábbis szerintem. Tekintve hogy én nem sok embert ismertem, így gyorsan valami olyan szöveggel, hogy be kell púderoznom az orrom, eltűntem.
Kimentem az erkélyre cigizni, és út közben szereztem magamnak egy pohár pezsgőt is.
Letettem a díszes kőkorlátra, majd elővettem a táskámból a djarumot, és rágyújtottam.
Mélyen beszívtam a füstöt, és nagyot sóhajtottam.
Hallottam, ahogy valakinek kopog a cipője, majd mellém sétál, és megáll.
Oldalra néztem.
- Bassza meg! Esküszöm ver engem az Isten ezzel a barommal! – sóhajtottam nagyot.
De egy árva szót sem szóltam hozzá, Chris a kilátást bámulta, majd felém fordult.
- Te beszéltél a sajtónak? –kérdezte dühösen.
- Én ugyan nem.
- Akkor Senna?
- Nem ő sem. – mondtam halálosan nyugodtan az arcába.
Könnyedén hazudtam, pedig nem nagyon szoktam. Meg kellett védenem Brunót.
- Ha te vagy ő benne vagytok, akkor én is énekelni fogok megnyugtatlak!
- Nincsen bizonyítékod!
- Ne aggódj a barátod ellen lesz, ha pedig már ő is hiteltelenné válik, rólad mondhatok én bármit, mindenki elhiszi majd! – szűrte a fogai között.
- Csak rajta, de ezzel nem tudod kihúzni magad az FIA vizsgálat alól, úgyis belebuksz!
- Nem adom könnyen magam! És ne hidd, hogy a dolog eljut a bíróságig! Sok befolyásos barátom van! A te érdekedbe remélem, hogy nem vagytok benne, mert ha igen mindkettőtöket tönkre teszlek!
- Még meglátjuk! –sziszegtem a képébe – Nekem nincs takargatni valóm! Én nem játszom tisztességtelenül!
Azzal sarkon fordultam, de megfogta a karom, és hiába ellenkeztem elcibált a sötétebb sarokba. Szívesen csaptam volna patáliát, de azzal én is rosszul jártam volna, tudtam, hogy máris felröppenne a pletyka, hogy én és ő.
Neki szorított a falnak, és csak pár centire volt az arca az enyémtől.
- Azt hiszed nem tudom, hogy a képembe hazudsz, te kis ribanc! –sziszegte.
- Nem értem miről beszélsz! – vicsorogtam rá.
- Pontosan tudom, hogy te énekeltél a sajtónak!
- Én ugyan nem!
- De bizony hogy te! –szorította meg tiszta erővel a karom, és megrángatott – Csak neked volt elég bátorságod hozzá, és elég indokod! Tönkre akarsz tenni, engem és Ront is, mert bántottuk a kis Brunót! –gúnyolódott.
Megpróbáltam kirángatni magam a szorításából, de lehetetlen volt. Már nem éreztem egyik kezem sem, borzalmasan dühösnek tűnt, és csak hogy rátegyen egy lapáttal még a körmét is a bőrömbe mélyesztette.
- Eressz el!
- Csak ha beismered!
Rájöttem, hogy gőze sincs mikor hazudok. Elhitte, hogy nem Bruno volt, és csak a saját agyszüleménye miatt gondolja hogy én vagyok, az akit keres.
Nem akadt más választásom, elő kellett vennem a boszorka énemet.
Minden erőmet összeszedtem, hogy hiteles alakítást tudja nyújtani.
- Minden egyes pillanatát élveztem! –hajoltam egészen közel hozzá, már szinte összeért az ajkunk – Tudod édes a bosszú! És külön jó látni, hogy Ron el sem jött, te pedig csak vergődsz, mint egy kétségbeesett ketrecbe zárt állat! Már ezért is megérte!
Neki lökött a falnak, és elengedett.
Majd hátat fordított nekem, és neki dőlt a korlátnak.
Vettem egy mély levegőt, most jön a szívtelen ribanc. Ezzel lesz teljes az alakítás, ezek után már bármit elhisz majd rólam, és nem Bruno lesz a céltábla. Ez a legjobb megoldás, Bruno jövője nem áll stabil lábakon, és ha most ez kiderül neki vége. Ez az egyetlen út.
Ha engem támad, akkor Brunót dolgait nem fogja firtatni.
- Mit hittél? Hogy érdekel a sorsod? Engem csak a győzelem, és Bruno érdekel! És ha bárki az utamba kerül, hát eltaposom. Ellenem nincs semmid, úgyhogy hiába próbálkozol majd! És ha még egyszer közelébe mész, akkor mást is elfecsegek a sajtónak. Sokkal több minden tudok rólad, mint gondolod!
Megfordult, és izzó szemekkel nézett rám.
- Miket? –kérdezte vicsorogva – Nem tudsz te semmit!
Eszembe jutott egy sztori, amit még Eddie mesélt, persze csak pletyka volt az egész, de ütőkártyának jó.
- Például, hogy homokos vagy, meg impotens, ezért nincs gyereked, és a csajod is ezért kötött ki Domenicali ágyában, és már gyereket is vár tőle a kis lotyó! –mondtam maró gúnnyal.
Chris szeme szinte elfeketedett a dühtől, és abban a pillanatban pofonvágott.
Olyan erővel, hogy neki estem a hátam mögött pár lépésre lévő falnak.
A számban éreztem a vér édes, fémes ízét. Tudtam, hogy felrepedt az ajkam.
Döbbenten néztük egymásra. Nem hittem el, hogy volt elég mersz bene, és indulat hogy felképeljen, ő meg nem hitte el magáról hogy képes ilyet tenni egy nővel.
Látszott rajta, hogy bocsánatot akar kérni, és megbánta.
Szerettem volna elfogadni, de nem adhattam rá még halvány reményt sem, hogy mi jóban legyünk. Minél messzebbre akartam lökni, hogy Eddie jóslata nem válhasson valóra. Nem tudtam volna versenyek nélkül élni, abba belepusztultam volna, meg persze abba is ha, Bruno a saját hülyesége miatt kizárja magát az autósportok világából. Minden erőmet összeszedtem, hogy jöhessen az utolsó felvonás.
Nem akartam esélyt adni arra, hogy elnézést kérjen, már felém nyújtotta a zsebkendőjét, amikor gúnyos mosolyra húztam a szám.
- Ha most berohanok sírva, és kiborulva, neked véged!
Chris arcán leplezetlen döbbenet látszódott.
- Tűnj el, vagy ma este kivégezlek! –sziszegtem az arcába –Gyerünk!
- Nálad számítóbb, és kegyetlenebb, szívtelenebb nő nincs a földön!
- Ezért vagyok még életben!
Csalódottan hümmögött egyet, majd sarkon fordult, és elment.
Neki dőltem a falnak, és mélyeket lélegeztem. Utáltam magam, amiért ezt tettem.
Szerettem volna visszaforgatni az időt, elfogadni a zsebkendőt, és elmondani, hogy nem én vagyok a hunyó. De nem tehette. Bruno a legjobb barátom, és nem árulhatom el. Gyűlöltem magam azért, hogy rajtam csattant az ostor, amit ráadásul én magam adtam Horner kezébe.
Tudtam, innen már nincs visszaút.
Leültem a helyemre, majd jelentőségteljesen Brunóra néztem. Elővettem a telefonom, és úgy tettem, mintha a hangot kapcsolnám ki éppen, de írtam egy smst.
„ Megőrültél? Kitálalni a sajtónak? Megöllek! Értem hogy miért, de minek?”
Jó pár perc elteltével Bruno elnézést kért, majd eltűnt.
Amikor visszajött az asztalhoz, ránéztem a mobilomra.
„ Tudod, hogy miért tettem! Törlesztek! Többé nem hagyom magam! Ez nekünk és csapatunk is jó! Eddienek is! De legközelebb elmondom mire készülök, most ezért nem szóltam, mert úgyis ellenezted volna! Meg kellett tennem! Magamért, és érted!”
Bruno érdeklődve nézett rám, én pedig csak forgattam a szemem.
Azért ezt nem ússza meg ennyivel.
Sosem szerettem az ilyen rendezvényeket, ezért nem sok marad meg az esti koncertből, és a rengeted átadott kupából. Akart néhány ismerős, akikkel korábban egy szériában indultunk, de nem hatott meg a dolog túlzottabban.
Nem sokkal a vége előtt, odajött egy asszisztens, és a színfalak mögé kísért.
Onnan néztem, ahogy Christian, és Sebastian átveszik a világbajnokoknak járó kupát.
Aztán jött az én kisfilmem, pontosabban az Indys szezonomról a zenés videó.
Az eleje a Days of Thunder –Mint a villám – c. filmből Hans Zimmer zenéje, a Car building, majd a Linkin Park –Crawling, és végül a nagy kedvencem Evanescence – Going under c. száma. (http://www.facebook.com/#!/video/video.php?v=164676903581414&oid=158590414179044&comments )
Szerencsére én választhattam ki, hogy milyen zenékre vágják össze.
Remek is összefoglaló lett, az elején egy sötét szobában voltam minimális fénnyel, majd a következő snittben bemutattuk hogyan festettük le a kocsit, hogyan matricáztuk fel, majd az első randim vele, ahogy végig simítom a karosszériát, majd pár kocka a tesztekből. Aztán ahogy agresszívan vezetek, előzök, hol egy, hol több pilótát, kerékcserék, koccanás, balesetek, lassítások a kanyar vételeimről, egy negyed kör velem az Indyanapolisi pályán. Pont az ovál részen, hogy háromszáz fölötti tempóval repesztek. Néhány agresszív pillanat, verekedős, bemutogatós kocka, aztán ahogy előzök, nyerek, vagy dühösen nézek a kamerába a dobogó alsóbb fokairól, végül, ahogy pódiumon magasba emelem az Indys kupát, és mutogatok, hogy én vagyok a No.1. Aztán függöny fel.
Pont az előtt a rész előtt kezdték felhúzni a vásznat, ahol van az utolsó dalban van egy kis lírai szakasz.
Így a fémbetétes lépcsőn, pont a lassú betétnél sikerült lesétálnom, az agresszívnél végig Chris, Vettel, Ecclestone és Todt előtt, egészen a modell lányhoz aki fogta a kupát.
Királynői bevonulás volt, annyi szent.
Majd amikor átvettem és magasba emeletem megint a Mint a villám zenéje szólt, a gyorsabb pár taktus.
Majd gyorsan feltereltek mindenkit a színpadra a közös kép miatt. Vagy húsz perc toporgásba, igazgatásba került, mire végre elkészült.
Aztán levonultunk, és vissza ülhettünk a helyünkre. Megkezdődött a vacsora.
Igyekeztem végig a tányéromat nézni, és csak akkor beszélni, ha nagyon muszáj, Bruno remek pr-osnak bizonyult, helyettem is remekül szórakozatta a társaságot.
Az étkezés végeztével, jött egy olyan mászkálos beszélgetős etap, ez volt a pofavizit rész, legalábbis szerintem. Tekintve hogy én nem sok embert ismertem, így gyorsan valami olyan szöveggel, hogy be kell púderoznom az orrom, eltűntem.
Kimentem az erkélyre cigizni, és út közben szereztem magamnak egy pohár pezsgőt is.
Letettem a díszes kőkorlátra, majd elővettem a táskámból a djarumot, és rágyújtottam.
Mélyen beszívtam a füstöt, és nagyot sóhajtottam.
Hallottam, ahogy valakinek kopog a cipője, majd mellém sétál, és megáll.
Oldalra néztem.
- Bassza meg! Esküszöm ver engem az Isten ezzel a barommal! – sóhajtottam nagyot.
De egy árva szót sem szóltam hozzá, Chris a kilátást bámulta, majd felém fordult.
- Te beszéltél a sajtónak? –kérdezte dühösen.
- Én ugyan nem.
- Akkor Senna?
- Nem ő sem. – mondtam halálosan nyugodtan az arcába.
Könnyedén hazudtam, pedig nem nagyon szoktam. Meg kellett védenem Brunót.
- Ha te vagy ő benne vagytok, akkor én is énekelni fogok megnyugtatlak!
- Nincsen bizonyítékod!
- Ne aggódj a barátod ellen lesz, ha pedig már ő is hiteltelenné válik, rólad mondhatok én bármit, mindenki elhiszi majd! – szűrte a fogai között.
- Csak rajta, de ezzel nem tudod kihúzni magad az FIA vizsgálat alól, úgyis belebuksz!
- Nem adom könnyen magam! És ne hidd, hogy a dolog eljut a bíróságig! Sok befolyásos barátom van! A te érdekedbe remélem, hogy nem vagytok benne, mert ha igen mindkettőtöket tönkre teszlek!
- Még meglátjuk! –sziszegtem a képébe – Nekem nincs takargatni valóm! Én nem játszom tisztességtelenül!
Azzal sarkon fordultam, de megfogta a karom, és hiába ellenkeztem elcibált a sötétebb sarokba. Szívesen csaptam volna patáliát, de azzal én is rosszul jártam volna, tudtam, hogy máris felröppenne a pletyka, hogy én és ő.
Neki szorított a falnak, és csak pár centire volt az arca az enyémtől.
- Azt hiszed nem tudom, hogy a képembe hazudsz, te kis ribanc! –sziszegte.
- Nem értem miről beszélsz! – vicsorogtam rá.
- Pontosan tudom, hogy te énekeltél a sajtónak!
- Én ugyan nem!
- De bizony hogy te! –szorította meg tiszta erővel a karom, és megrángatott – Csak neked volt elég bátorságod hozzá, és elég indokod! Tönkre akarsz tenni, engem és Ront is, mert bántottuk a kis Brunót! –gúnyolódott.
Megpróbáltam kirángatni magam a szorításából, de lehetetlen volt. Már nem éreztem egyik kezem sem, borzalmasan dühösnek tűnt, és csak hogy rátegyen egy lapáttal még a körmét is a bőrömbe mélyesztette.
- Eressz el!
- Csak ha beismered!
Rájöttem, hogy gőze sincs mikor hazudok. Elhitte, hogy nem Bruno volt, és csak a saját agyszüleménye miatt gondolja hogy én vagyok, az akit keres.
Nem akadt más választásom, elő kellett vennem a boszorka énemet.
Minden erőmet összeszedtem, hogy hiteles alakítást tudja nyújtani.
- Minden egyes pillanatát élveztem! –hajoltam egészen közel hozzá, már szinte összeért az ajkunk – Tudod édes a bosszú! És külön jó látni, hogy Ron el sem jött, te pedig csak vergődsz, mint egy kétségbeesett ketrecbe zárt állat! Már ezért is megérte!
Neki lökött a falnak, és elengedett.
Majd hátat fordított nekem, és neki dőlt a korlátnak.
Vettem egy mély levegőt, most jön a szívtelen ribanc. Ezzel lesz teljes az alakítás, ezek után már bármit elhisz majd rólam, és nem Bruno lesz a céltábla. Ez a legjobb megoldás, Bruno jövője nem áll stabil lábakon, és ha most ez kiderül neki vége. Ez az egyetlen út.
Ha engem támad, akkor Brunót dolgait nem fogja firtatni.
- Mit hittél? Hogy érdekel a sorsod? Engem csak a győzelem, és Bruno érdekel! És ha bárki az utamba kerül, hát eltaposom. Ellenem nincs semmid, úgyhogy hiába próbálkozol majd! És ha még egyszer közelébe mész, akkor mást is elfecsegek a sajtónak. Sokkal több minden tudok rólad, mint gondolod!
Megfordult, és izzó szemekkel nézett rám.
- Miket? –kérdezte vicsorogva – Nem tudsz te semmit!
Eszembe jutott egy sztori, amit még Eddie mesélt, persze csak pletyka volt az egész, de ütőkártyának jó.
- Például, hogy homokos vagy, meg impotens, ezért nincs gyereked, és a csajod is ezért kötött ki Domenicali ágyában, és már gyereket is vár tőle a kis lotyó! –mondtam maró gúnnyal.
Chris szeme szinte elfeketedett a dühtől, és abban a pillanatban pofonvágott.
Olyan erővel, hogy neki estem a hátam mögött pár lépésre lévő falnak.
A számban éreztem a vér édes, fémes ízét. Tudtam, hogy felrepedt az ajkam.
Döbbenten néztük egymásra. Nem hittem el, hogy volt elég mersz bene, és indulat hogy felképeljen, ő meg nem hitte el magáról hogy képes ilyet tenni egy nővel.
Látszott rajta, hogy bocsánatot akar kérni, és megbánta.
Szerettem volna elfogadni, de nem adhattam rá még halvány reményt sem, hogy mi jóban legyünk. Minél messzebbre akartam lökni, hogy Eddie jóslata nem válhasson valóra. Nem tudtam volna versenyek nélkül élni, abba belepusztultam volna, meg persze abba is ha, Bruno a saját hülyesége miatt kizárja magát az autósportok világából. Minden erőmet összeszedtem, hogy jöhessen az utolsó felvonás.
Nem akartam esélyt adni arra, hogy elnézést kérjen, már felém nyújtotta a zsebkendőjét, amikor gúnyos mosolyra húztam a szám.
- Ha most berohanok sírva, és kiborulva, neked véged!
Chris arcán leplezetlen döbbenet látszódott.
- Tűnj el, vagy ma este kivégezlek! –sziszegtem az arcába –Gyerünk!
- Nálad számítóbb, és kegyetlenebb, szívtelenebb nő nincs a földön!
- Ezért vagyok még életben!
Csalódottan hümmögött egyet, majd sarkon fordult, és elment.
Neki dőltem a falnak, és mélyeket lélegeztem. Utáltam magam, amiért ezt tettem.
Szerettem volna visszaforgatni az időt, elfogadni a zsebkendőt, és elmondani, hogy nem én vagyok a hunyó. De nem tehette. Bruno a legjobb barátom, és nem árulhatom el. Gyűlöltem magam azért, hogy rajtam csattant az ostor, amit ráadásul én magam adtam Horner kezébe.
Tudtam, innen már nincs visszaút.
Seventh shift pace 23.
23.rész
Pár biztonsági őr állt az ajtóban, és egy hosszú vörös szőnyeg volt leterítve, amely egészen az épület belsejébe vezetett. Átsétáltunk a hosszú és széles előcsarnokba, a vendégek többsége már ott volt. A díszítés egyszerű, mégis impozáns benyomást keltett, a falakon korábbi évek pilótáiról, bajnokairól készült képek sorakoztak, a mennyezetre, pedig egy régi Steward Ford - ot rögzítettek.
Brunóval összenéztünk, majd tovább haladtunk, be egészen a díszterembe.
Amin beléptünk, és körbenéztünk, szinte azonnal megláttuk Gerhardot.
- Nem tetszik a társaság…- morogtam Bruno fülébe.
Aki válaszképpen csak felmordult.
- Mi az ördögért ülünk mi Horner, Dietrich, Vettel, Kimi, Ecclestone, Todt, Yeong és Gerhard társaságában?
- Van egy tippem! – néztem rá jelentőségteljesen.
- Hosszú lesz ez az este!
- Az! Kibaszott hosszú!
Végül is, egykedvűen, de odasétáltunk a terem közepén álló asztalokhoz.
Mindenki előzékenyen felállt.
- Phoenix! Bruno! – mosolygott Gerhard – Éppen időben!
- Még el sem kezdtük a szezont máris stopperrel a kezében mászkál. – pillantottam kissé gúnyosan Bruno felé.
- Ez valami új szokás lehet! Biztosan nem anyám behatása! – nézett keményen Gerhardra.
Egy pillanatig még bennem is megállt az ütő, majd próbáltam visszatérni a valóságba.
Nem tagadom ez az erős beszólás engem is megdöbbentett, ahogy mindenkit az asztalnál, soha nem hallottam még hogy ennyire durván bírált volna bárkit is.
- Gerhard dereng még a jó modor? – mosolyogtam kissé gunyorosan.
- Igen! –jött az éles válasz.
Azzal mindenkinek bemutatott, akihez még eddig nem volt szerencsém.
Valamilyen rejtélyes oknál fogva az egyik oldalamon Horner, a másikon természetesen Bruno kapott helyet.
- Szóval Miss Phoenix, tehát Ön lesz a Toro Rosso új versenyzője. Sokat hallottam már Önről. –mondta Todt kedvesen.
- Igazán? És miket?
- Csupa jót! –mondta mosolyogva.
- Akkor az illető vagy hazudik, vagy már összeakasztottam vele a bajszom.
- Én meséltem! –morogta Gerhard.
Brunóval egymásra néztünk.
- Csak azért csinálja, hogy legyen mivel felvágnia!
- Valóban? Én azt hittem az a csendes főnök típus! – vigyorogtam rá.
- Elnézést! –azzal az osztrák felállt, és elment.
Egymásra mosolyogtunk Brunoval, én pedig kényelmesen hátradőltem a székemben.
Most hogy végre alkalmam adódott szétnézni, meg kellett állapítanom, hogy pazarul sikerült az egész dekoráció.
A falak feketék voltak – legalábbis a bal oldaliak, a jobb oldal ugyanis teljesen üvegből volt. Így láttatni engedte a város esti fényeit, és a teraszra kihelyezett pár páfrányt, és díszpálmát. Az ablakokat tartó rácsszerkezet függőleges oszlopait, kék fénylámpákkal díszítették.
A többi hangulatvilágítást oldalt valamint a mennyezeten halovány kék kis led égősorok adták. A pódium a terem ajtóval szemközti végében kapott helyet, két oldalán egy - egy nagy kivetítő vászonnal, mellettük több képernyős nagy kivetítőkkel, és megint hosszú mennyezetig érő kifeszített drapériákkal melyeket alulról kék lámpákkal világítottak meg.
A színpad jobb sarkában kapott helyet a konferanszié, egy elegáns üveg szószéken.
Az legjobb asztalokat az emelvény előtt fél kör alakban helyezték el, a többit pedig ezekkel párhozamosan, hosszú sorokban. De persze nem tolták őket egymásra, hagytak köztük helyet, hogy bárki könnyedén távozhasson.
A terítés sem szűkölködött a pazar megoldásokban, sötétkék selyemabroszok, kristálypoharak, drága hófehér porcelán tányérok – alattuk nagy ezüst tálal -, ezüst evőeszközök, mellettük a programkártyák, és díszítésként egy – egy kis alacsony diszkrét virágcsokor, valamint egy mécses. De ez inkább a látvány és praktikum kedvéért volt ott. Ha ugyanis éppen a szezon összefoglaló videókat szemléltük az egész teremben korom sötét lett, és így legalább nem borítottuk ki semmit, mert láttuk mi hol van.
A székeken vastag párnák, rajtuk fehér, oldalt halvány kék csíkos mintás huzat.
Az egész már szinte túl tökéletes volt.
Közben az asztalnál élénk beszélgetés kezdődött az előző szezonról, és találgatások az újról.
Valahogy minden áron engem is be akartak vonni, de úgy tettem mint aki nem is figyel, és amúgy sem érti miről van szó.
Egyáltalán nem érdekelt, úgyhogy inkább csak nézelődtem, majd amikor Eddievel kiszúrtuk egymást én felálltam, és odamentem hozzá. Szívdöglesztően festett, bár szmokingjához hiányzott, a csokornyakkendő.
- Szia! –kaptam két puszit.
- Hello.
- Hűű! De jó kedved van!
- Láttad hol ülök?
- Láttam! –vigyorgott – Szem előtt!
- Ott, bakker ott!
- Áruld már el, miért ülsz pont Christian mellett? –kérdezte élénken.
- Oda kaptam helyet.
- Ahha. –morogta poharába.
- Tudnom kéne valamit?
- Hallottam egy pletykát.
- Valóban? –néztem rá kérdőn – Mit?
- Hogy te és Chris.
Felnevettem.
- Szóval csak pletyka…
- Szerinted kell nekem egy ilyen kardot nyelt angol?
- A nőknél sose lehet tudni. –nézett rám vizslatóan.
- Most mi van?
- És Senna?
- Mi ez vallatás?
- Csak érdekel.
- Én meg Csak nem mondom meg, ha nem árulok el, mi ez a nagy szaglászás!
- Szeretném tudni, hogy még áll e az alkunk?
- Megnyugtatlak igen. De nem értem, hogy ez hogy kapcsolódik az én magánéletemhez?
Eddie felhúzta a szemöldökét, és ivott a pezsgőjéből.
- Halljam!
- Bruno tálalt ki!
- Tessék? – fakadtam ki, Eddie pedig karon fogott, és átvonszolt az egyik kis csöndes sarokba.
- Ő volt a kis madár aki énekelt.
- Ez nem igaz!
- De igen! Ma tudtam meg!
- Nem hiszem el…- mondtam döbbenten.
- Szóval neked nem mondta.
- Egy szót sem. Nem értem miért csinálta…
- Csak visszaadta a kölcsönt. Igaza is volt, csak hogy ezzel keresztbe tesz nekem!
- Beszélek vele.
- Késő! A dolog kipattant, és ügy lesz belőle. Az öreg nem hagyja ennyiben! Gondolkodás nélkül odadobja majd Christ a hiénáknak! Figyeld csak meg!
- Gondolod, hogy Dietrich kirúgja?
- Naná! Kinek kell egy ilyen csapatfőnök, aki blamálja a saját gárdáját! Ha az FIA kijelenti, hogy ez pedig hitelrontás, Christ kivégzik! Már pedig ki fogja jelenteni! Aztán előbb az osztrák, aztán a per teszi tönkre!
- Ecclestone képes lesz beperelni?
- Persze! Hol is tündérem a holdon? Ecclestone bárkit bármikor, akik képes belepiszkítani az ő kis világába! Chris örülhet, ha a háza megmarad.
Valahogy nem jutottam el tudatilag aggid, hogy ennyire elfajulhatnak a dolgok.
- Ron megússza?
- Nem hiszem, de nem fogják úgy meghurcolni mint Christ. Szerintem annyit kaphat, mint Briattore, pár év eltiltás és kész.
- Tulajdonképpen te így is jól jársz!
- Mert?
- Ha a Red Bull értéke lecsökken vehetsz jó pár részvényt, és jövőre úgyis elül a vihar, akkor pedig többet fognak érni azok a papírok.
- Igen, erre már én is gondoltam. Sőt vagy eladom őket Dietrichnek, vagy lecserélem Toro Rossos részvényekre.
- Akkor mi a gond? –vigyorogtam rá.
- Az hogy Bruno bekavart.
- Beszélek vele. Komolyan.
- Helyes! Nem kell több váratlan manőver! Hornertől meg tartsd távol magad!
- Miért?
- Mert Chrisnek most támogatók kellenek, és mindenkibe kézzel lábbal fog kapaszkodni, hol fenyegetéssel, hol kedveskedéssel. És azért valahol mindennek ellenére tetszik neked, ha pedig leszel olyan hülye és beadod a derekad, akkor téged is be fog dobni a cápák közé. Szaftos kis sztori lenne, hogy a Red Bull főnöke, meg a Toro Rosso pilótája egy ágyban, és ki tudja milyen csapat titkokat beszéltek ki, és hogyan egyezkedtek. Chrisnek most te vagy az egyetlen adu ásza! Ha téged gyanúba kever, vagy kompromittáló helyzetbe saját magával, akkor rád tudja terelni a figyelmet, és percek alatt te leszel az, akit szétszednek. Magával ránt téged is, és veled nem lesznek elnézőek.
- Akkor vége a karrieremnek...
- Uhum. És lehet hogy Sennát is magaddal rántod, ha volt köztetek valami, vagy nagyon kardoskodik érted. Mindenki tudja, hogy mennyire jóban vagytok. Chris nem bánik majd veled kesztyűs kézzel!
- Szóval ezért ült mellém!
- És ebben Gerhard is benne van, hidd el! Ecclestone is ezért ült oda, meg Todt is, hogy szem előtt legyen mindenki. Látni akarják, ki kivel hogy áll.
- Akkor ez egy vizsga!
- Az. Mennem kell mindjárt kezdődik. Legyél ügyes!
Bólintottam, aztán én is visszasétáltam az asztalhoz.
Pár biztonsági őr állt az ajtóban, és egy hosszú vörös szőnyeg volt leterítve, amely egészen az épület belsejébe vezetett. Átsétáltunk a hosszú és széles előcsarnokba, a vendégek többsége már ott volt. A díszítés egyszerű, mégis impozáns benyomást keltett, a falakon korábbi évek pilótáiról, bajnokairól készült képek sorakoztak, a mennyezetre, pedig egy régi Steward Ford - ot rögzítettek.
Brunóval összenéztünk, majd tovább haladtunk, be egészen a díszterembe.
Amin beléptünk, és körbenéztünk, szinte azonnal megláttuk Gerhardot.
- Nem tetszik a társaság…- morogtam Bruno fülébe.
Aki válaszképpen csak felmordult.
- Mi az ördögért ülünk mi Horner, Dietrich, Vettel, Kimi, Ecclestone, Todt, Yeong és Gerhard társaságában?
- Van egy tippem! – néztem rá jelentőségteljesen.
- Hosszú lesz ez az este!
- Az! Kibaszott hosszú!
Végül is, egykedvűen, de odasétáltunk a terem közepén álló asztalokhoz.
Mindenki előzékenyen felállt.
- Phoenix! Bruno! – mosolygott Gerhard – Éppen időben!
- Még el sem kezdtük a szezont máris stopperrel a kezében mászkál. – pillantottam kissé gúnyosan Bruno felé.
- Ez valami új szokás lehet! Biztosan nem anyám behatása! – nézett keményen Gerhardra.
Egy pillanatig még bennem is megállt az ütő, majd próbáltam visszatérni a valóságba.
Nem tagadom ez az erős beszólás engem is megdöbbentett, ahogy mindenkit az asztalnál, soha nem hallottam még hogy ennyire durván bírált volna bárkit is.
- Gerhard dereng még a jó modor? – mosolyogtam kissé gunyorosan.
- Igen! –jött az éles válasz.
Azzal mindenkinek bemutatott, akihez még eddig nem volt szerencsém.
Valamilyen rejtélyes oknál fogva az egyik oldalamon Horner, a másikon természetesen Bruno kapott helyet.
- Szóval Miss Phoenix, tehát Ön lesz a Toro Rosso új versenyzője. Sokat hallottam már Önről. –mondta Todt kedvesen.
- Igazán? És miket?
- Csupa jót! –mondta mosolyogva.
- Akkor az illető vagy hazudik, vagy már összeakasztottam vele a bajszom.
- Én meséltem! –morogta Gerhard.
Brunóval egymásra néztünk.
- Csak azért csinálja, hogy legyen mivel felvágnia!
- Valóban? Én azt hittem az a csendes főnök típus! – vigyorogtam rá.
- Elnézést! –azzal az osztrák felállt, és elment.
Egymásra mosolyogtunk Brunoval, én pedig kényelmesen hátradőltem a székemben.
Most hogy végre alkalmam adódott szétnézni, meg kellett állapítanom, hogy pazarul sikerült az egész dekoráció.
A falak feketék voltak – legalábbis a bal oldaliak, a jobb oldal ugyanis teljesen üvegből volt. Így láttatni engedte a város esti fényeit, és a teraszra kihelyezett pár páfrányt, és díszpálmát. Az ablakokat tartó rácsszerkezet függőleges oszlopait, kék fénylámpákkal díszítették.
A többi hangulatvilágítást oldalt valamint a mennyezeten halovány kék kis led égősorok adták. A pódium a terem ajtóval szemközti végében kapott helyet, két oldalán egy - egy nagy kivetítő vászonnal, mellettük több képernyős nagy kivetítőkkel, és megint hosszú mennyezetig érő kifeszített drapériákkal melyeket alulról kék lámpákkal világítottak meg.
A színpad jobb sarkában kapott helyet a konferanszié, egy elegáns üveg szószéken.
Az legjobb asztalokat az emelvény előtt fél kör alakban helyezték el, a többit pedig ezekkel párhozamosan, hosszú sorokban. De persze nem tolták őket egymásra, hagytak köztük helyet, hogy bárki könnyedén távozhasson.
A terítés sem szűkölködött a pazar megoldásokban, sötétkék selyemabroszok, kristálypoharak, drága hófehér porcelán tányérok – alattuk nagy ezüst tálal -, ezüst evőeszközök, mellettük a programkártyák, és díszítésként egy – egy kis alacsony diszkrét virágcsokor, valamint egy mécses. De ez inkább a látvány és praktikum kedvéért volt ott. Ha ugyanis éppen a szezon összefoglaló videókat szemléltük az egész teremben korom sötét lett, és így legalább nem borítottuk ki semmit, mert láttuk mi hol van.
A székeken vastag párnák, rajtuk fehér, oldalt halvány kék csíkos mintás huzat.
Az egész már szinte túl tökéletes volt.
Közben az asztalnál élénk beszélgetés kezdődött az előző szezonról, és találgatások az újról.
Valahogy minden áron engem is be akartak vonni, de úgy tettem mint aki nem is figyel, és amúgy sem érti miről van szó.
Egyáltalán nem érdekelt, úgyhogy inkább csak nézelődtem, majd amikor Eddievel kiszúrtuk egymást én felálltam, és odamentem hozzá. Szívdöglesztően festett, bár szmokingjához hiányzott, a csokornyakkendő.
- Szia! –kaptam két puszit.
- Hello.
- Hűű! De jó kedved van!
- Láttad hol ülök?
- Láttam! –vigyorgott – Szem előtt!
- Ott, bakker ott!
- Áruld már el, miért ülsz pont Christian mellett? –kérdezte élénken.
- Oda kaptam helyet.
- Ahha. –morogta poharába.
- Tudnom kéne valamit?
- Hallottam egy pletykát.
- Valóban? –néztem rá kérdőn – Mit?
- Hogy te és Chris.
Felnevettem.
- Szóval csak pletyka…
- Szerinted kell nekem egy ilyen kardot nyelt angol?
- A nőknél sose lehet tudni. –nézett rám vizslatóan.
- Most mi van?
- És Senna?
- Mi ez vallatás?
- Csak érdekel.
- Én meg Csak nem mondom meg, ha nem árulok el, mi ez a nagy szaglászás!
- Szeretném tudni, hogy még áll e az alkunk?
- Megnyugtatlak igen. De nem értem, hogy ez hogy kapcsolódik az én magánéletemhez?
Eddie felhúzta a szemöldökét, és ivott a pezsgőjéből.
- Halljam!
- Bruno tálalt ki!
- Tessék? – fakadtam ki, Eddie pedig karon fogott, és átvonszolt az egyik kis csöndes sarokba.
- Ő volt a kis madár aki énekelt.
- Ez nem igaz!
- De igen! Ma tudtam meg!
- Nem hiszem el…- mondtam döbbenten.
- Szóval neked nem mondta.
- Egy szót sem. Nem értem miért csinálta…
- Csak visszaadta a kölcsönt. Igaza is volt, csak hogy ezzel keresztbe tesz nekem!
- Beszélek vele.
- Késő! A dolog kipattant, és ügy lesz belőle. Az öreg nem hagyja ennyiben! Gondolkodás nélkül odadobja majd Christ a hiénáknak! Figyeld csak meg!
- Gondolod, hogy Dietrich kirúgja?
- Naná! Kinek kell egy ilyen csapatfőnök, aki blamálja a saját gárdáját! Ha az FIA kijelenti, hogy ez pedig hitelrontás, Christ kivégzik! Már pedig ki fogja jelenteni! Aztán előbb az osztrák, aztán a per teszi tönkre!
- Ecclestone képes lesz beperelni?
- Persze! Hol is tündérem a holdon? Ecclestone bárkit bármikor, akik képes belepiszkítani az ő kis világába! Chris örülhet, ha a háza megmarad.
Valahogy nem jutottam el tudatilag aggid, hogy ennyire elfajulhatnak a dolgok.
- Ron megússza?
- Nem hiszem, de nem fogják úgy meghurcolni mint Christ. Szerintem annyit kaphat, mint Briattore, pár év eltiltás és kész.
- Tulajdonképpen te így is jól jársz!
- Mert?
- Ha a Red Bull értéke lecsökken vehetsz jó pár részvényt, és jövőre úgyis elül a vihar, akkor pedig többet fognak érni azok a papírok.
- Igen, erre már én is gondoltam. Sőt vagy eladom őket Dietrichnek, vagy lecserélem Toro Rossos részvényekre.
- Akkor mi a gond? –vigyorogtam rá.
- Az hogy Bruno bekavart.
- Beszélek vele. Komolyan.
- Helyes! Nem kell több váratlan manőver! Hornertől meg tartsd távol magad!
- Miért?
- Mert Chrisnek most támogatók kellenek, és mindenkibe kézzel lábbal fog kapaszkodni, hol fenyegetéssel, hol kedveskedéssel. És azért valahol mindennek ellenére tetszik neked, ha pedig leszel olyan hülye és beadod a derekad, akkor téged is be fog dobni a cápák közé. Szaftos kis sztori lenne, hogy a Red Bull főnöke, meg a Toro Rosso pilótája egy ágyban, és ki tudja milyen csapat titkokat beszéltek ki, és hogyan egyezkedtek. Chrisnek most te vagy az egyetlen adu ásza! Ha téged gyanúba kever, vagy kompromittáló helyzetbe saját magával, akkor rád tudja terelni a figyelmet, és percek alatt te leszel az, akit szétszednek. Magával ránt téged is, és veled nem lesznek elnézőek.
- Akkor vége a karrieremnek...
- Uhum. És lehet hogy Sennát is magaddal rántod, ha volt köztetek valami, vagy nagyon kardoskodik érted. Mindenki tudja, hogy mennyire jóban vagytok. Chris nem bánik majd veled kesztyűs kézzel!
- Szóval ezért ült mellém!
- És ebben Gerhard is benne van, hidd el! Ecclestone is ezért ült oda, meg Todt is, hogy szem előtt legyen mindenki. Látni akarják, ki kivel hogy áll.
- Akkor ez egy vizsga!
- Az. Mennem kell mindjárt kezdődik. Legyél ügyes!
Bólintottam, aztán én is visszasétáltam az asztalhoz.
2011. február 23., szerda
Seventh shift pace 22.
22.rész
A Brunóban végbemenő váltózásnak egyrészt nagyon örültem, mert egyértelművé tette, hogy jobban van, másrészt kicsit tartottam attól, hogy ez csak valami ideiglenes happy, a mély depresszió után. Féltem, hogy ez csak egy újabb hullámvölgy.
Bár ahogy teltek a napok egyértelművé vált, hogy ez az állapot végleges, és komolyan a helyére kerültek a dolgok a lelkében.
Amikor rájöttem, hogy más nincs kiért aggódni, végre volt időm magamra is, és ez ama rossz dolgok egyike amit mindig is utáltam. Sosem szerettem, ha túl sok energiám van, a saját életemen töprengeni, ilyenkor mindig szembesültem azzal, hogy a mindennapjaimat a versenyzés tölti ki, egyedül vagyok, a legtöbben nem szeretnek, és csak akkor vagyok boldog ha a pályán körözhetek. Ekkor jutottam el arra a következtetésre is, hogy még jó másfél hónap van a téli tesztek megkezdéséig.
A feleslegesség, és a sehová sem tartozás érzése, az ami sokszor bántott, és fájt, de az év nagy részében szerencsére képtelen voltam a számos teendő, verseny, teszt, és pr munka között ezzel foglalkozni. Ezért is gyűlöltem a holt szezont, mert ilyesmikre is akadt időm. Ki nem állhattam, amikor rám tört az önsajnálat.
A Gála délutánján unottan ültem a tükör előtt, és próbáltam valami dögös sminket feltenni, de hiába. Csak szerencsétlenkedtem, és amikor már negyedszerre töröltem le azt, amit fél óra munka árán felpakoltam, mérgemben hozzávágtam a fésűt a falhoz.
Bruno bejött.
- Mi a baj?
- Semmi! – mondtam dühösen.
- Ha nem akarsz menni nem megyünk el, és kész.
- Bocs. Éppen hisztizek.
- Neked is lehet.
- De én nem szoktam.
Leült mellém a puffra.
- Mi a gond?
- Ez az egész! –mutattam végig magamon – Ez nem én vagyok! Sem ez a puccos ruha, sem a smink, sem ez az agyon igazított haj. Úgy érzem magam, mint valami kirakati bábú!
- És még?
- Elmegyünk egy buliba, ahol illően kell viselkedni, mert mindenki minket fog bámulni, és ahol viselkednem kell. Az egész olyan, mintha elvárnák tőlem, hogy alakítsam az elveszett hercegkisasszony szerepét!
Bruno elmosolyodott.
- Hát nem vagy az a kifejezett Hamupipőke, vagy Hófehérke.
- Nem én inkább vagyok Pocahontas, vagy Esmeralda.
- De nem csak ez a baj ugye?
- Én nem akarom látni ma este, sem Gerhardot, sem Hornert, de még a te Kimidet, meg Sergiodat sem, és ne vedd zokon de még anyádat sem.
- Tudom. Ha már díjat kap az ember, akkor nem akarja látni az ellendrukkereket, legalább azon az estén nem.
- Egyrészt. Másrészt meg….
- Még mindig zavar a pletyka rovat cikke?
- Igen. –sóhajtottam fel fáradtan.
Az a pár nappal ezelőtti cikk, amely leleplezte Christian egyezségét a McLarennel, hatalmas megdöbbentést és vihart kavart. Bár mindenki tagadott mindent, a pletyka, a susmus, a találgatás megindult. És nem lehetett gátat szabni neki. Nem tudtam honnan pattant ki az ügy, és nem is volt már fontos, a kérdések, a melyek felmerültek, és a gyanú is elég ok volt, hogy mindenki komoly bajba kerüljön.
Persze az elsődleges célpont Ron, és Horner lett.
Az angolt tagadott körme szakadtáig, és a csapattagok is mellé álltak, de előre látszott nem ússzák meg ennyivel a szezont. Ecclestone, pedig kijelentette, hogy vizsgálatot indíttat az FIA-nál. Így kiderül majd, hogy ki a felelős, és milyen mértékben. Ha a pletyka igaz, bíróságra viszi az ügyet, a F1 hitelrontása címszó alatt, pedig bepereli mind Hornert és a Red Bullt, mind a McLarent és Ront is.
Ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy mindenki megüti a bokáját. Ha bikák főnök nélkül maradnak, akkor Dietrich minden pénzét, a Toro Rossoba fogja invesztálni, hogy legalább ez a csapata ne menjen csődbe, és akkor bizony Eddie hiába segített nekünk hoppon marad.
De, már nem volt mit tenni, a lavina elindult. És nem kellett nagy ész hozzá, hogy rájöjjek, ha minden borul, akkor előbb utóbb valahol Bruno neve is felmerül majd, a drogproblémáival együtt.
- Ne aggódj már! Ha kiderül, hát kiderül!
- De…
- Nem fogok meghátrálni, igenis vállalni fogom hogy bajom volt a kábítószerekkel! Ha pedig ezek után kirúgnak, és nem kapok munkát, akkor majd keresek más szériában helyet magamnak. Valahol majd csak bízik bennem valaki!
- Éljen, a nagy hurrá optimizmusod! –mondtam epésen.
- Te bárhol találsz munkát! És nem hagyom hogy téged bármivel is vádoljanak. Vagy attól félsz hogy rossz hírbe keveredsz miattam?
Mérgesen pattantam fel a székről.
- Hülye vagy! Sose érdekelt mit gondolnak rólam! Az sem érdekel mit írnak rólad, meg rólam, vagy barátságunkról! Hogy feltételezheted, hogy érdekel, hogy miattad…
Bruno elém lépett, és átkarolt.
- Akkor meg, ne aggódj értem. Nagy fiú vagyok már, és megállok a saját lábamon.
Már a nyelvemen volt a válasz, de lenyeltem.
- Tudom, hogy szerinted túl naiv vagyok ehhez a dörzsölt világhoz. Bízz bennem jó? Legalább annyira mint mikor a pályán hiszel bennem! Felnőttem a feladathoz! Nem az vagyok már az a hiszékeny srác, mint pár hete, sok mindent volt időm átgondolni, és döntéseket hoztam.
- Nagy szavak…
Bruno jelentőségteljesen nézett rám.
- Jó! Tőlem! De azért valami én is szeretnék látni ezekből az ígéretekből!
- Nem kell sokáig várnod! –vigyorodott el.
- Majd kiderül…
- Megyünk?
Válasz képen csak mordultam egyet.
- Megpróbálkozom még egy arc mázolással, de ha nem sikerül, én esküszöm farmerban, és topban megyek!
- Akkor szól nekem ! –vigyorgott pimaszul, majd kislisszolt az ajtón, mielőtt a feléje dobott párna eltalálta volna.
- Hülye!
Alig egy órával később már Bruno mellett ültem a narancssárga, Lamborgini Gallardo lp560-4-ben, és végig hajtottunk Monacó utcáin.
Megálltunk egy piros lámpánál, egy lélek sem volt a környéken.
Feltekertem a hangerőt, Eminem : Not afraid c. száma szólt éppen.
- Bruno…
- Hm?
- Megtennéd, hogy…
Elvigyorodott, és elkezdte túráztatni a motort.
Máris jó kedvem lett, szerettem amikor a fejembe látott.
- Átülsz? –érdeklődött vidáman, és közben a vezetőülésre mutatott.
Csak hosszan rápillantottam, majd kisebb küzdelem árán átmásztam az ölébe.
- Nem konkrétan erre gondoltam…
- Sejtettem.
Befészkeltem magam, majd a kezem a váltóra tettem.
Ő kormányzott, és adott gázt, én váltottam.
- Ezt élvezem.., - mondta mosolyogva, majd a vállamra tette a fejét.
- Sejtettem.
Befordultunk The Salle des Etoiles Sporting Club elé, majd tovább a hátsó parkolóba.
- Szégyellsz? – kacérkodtam vele.
- Hát ha címlapon akarsz lenni…- nevetett fel.
- Nem vágyok Paris Hiltonos hírnévre! Vagy mégis?
Kinyitotta az ajtót, én pedig kicsit macerásan, de kiszálltam, majd a kocsinak dőltem.
Igyekeztem mélyeket lélegezni, és legyezni magam, hogy kicsit lehűljek.
- Meleged van? –kérdezte somolyogva.
- Ne mond hogy neked nincs!
- Nem mondtam. – azzal átölelt.
Jó volt hozzábújni.
- Menjünk… - morogtam a vállába.
- Oké.
Azzal belekaroltam, és a bejárat felé indultunk
A Brunóban végbemenő váltózásnak egyrészt nagyon örültem, mert egyértelművé tette, hogy jobban van, másrészt kicsit tartottam attól, hogy ez csak valami ideiglenes happy, a mély depresszió után. Féltem, hogy ez csak egy újabb hullámvölgy.
Bár ahogy teltek a napok egyértelművé vált, hogy ez az állapot végleges, és komolyan a helyére kerültek a dolgok a lelkében.
Amikor rájöttem, hogy más nincs kiért aggódni, végre volt időm magamra is, és ez ama rossz dolgok egyike amit mindig is utáltam. Sosem szerettem, ha túl sok energiám van, a saját életemen töprengeni, ilyenkor mindig szembesültem azzal, hogy a mindennapjaimat a versenyzés tölti ki, egyedül vagyok, a legtöbben nem szeretnek, és csak akkor vagyok boldog ha a pályán körözhetek. Ekkor jutottam el arra a következtetésre is, hogy még jó másfél hónap van a téli tesztek megkezdéséig.
A feleslegesség, és a sehová sem tartozás érzése, az ami sokszor bántott, és fájt, de az év nagy részében szerencsére képtelen voltam a számos teendő, verseny, teszt, és pr munka között ezzel foglalkozni. Ezért is gyűlöltem a holt szezont, mert ilyesmikre is akadt időm. Ki nem állhattam, amikor rám tört az önsajnálat.
A Gála délutánján unottan ültem a tükör előtt, és próbáltam valami dögös sminket feltenni, de hiába. Csak szerencsétlenkedtem, és amikor már negyedszerre töröltem le azt, amit fél óra munka árán felpakoltam, mérgemben hozzávágtam a fésűt a falhoz.
Bruno bejött.
- Mi a baj?
- Semmi! – mondtam dühösen.
- Ha nem akarsz menni nem megyünk el, és kész.
- Bocs. Éppen hisztizek.
- Neked is lehet.
- De én nem szoktam.
Leült mellém a puffra.
- Mi a gond?
- Ez az egész! –mutattam végig magamon – Ez nem én vagyok! Sem ez a puccos ruha, sem a smink, sem ez az agyon igazított haj. Úgy érzem magam, mint valami kirakati bábú!
- És még?
- Elmegyünk egy buliba, ahol illően kell viselkedni, mert mindenki minket fog bámulni, és ahol viselkednem kell. Az egész olyan, mintha elvárnák tőlem, hogy alakítsam az elveszett hercegkisasszony szerepét!
Bruno elmosolyodott.
- Hát nem vagy az a kifejezett Hamupipőke, vagy Hófehérke.
- Nem én inkább vagyok Pocahontas, vagy Esmeralda.
- De nem csak ez a baj ugye?
- Én nem akarom látni ma este, sem Gerhardot, sem Hornert, de még a te Kimidet, meg Sergiodat sem, és ne vedd zokon de még anyádat sem.
- Tudom. Ha már díjat kap az ember, akkor nem akarja látni az ellendrukkereket, legalább azon az estén nem.
- Egyrészt. Másrészt meg….
- Még mindig zavar a pletyka rovat cikke?
- Igen. –sóhajtottam fel fáradtan.
Az a pár nappal ezelőtti cikk, amely leleplezte Christian egyezségét a McLarennel, hatalmas megdöbbentést és vihart kavart. Bár mindenki tagadott mindent, a pletyka, a susmus, a találgatás megindult. És nem lehetett gátat szabni neki. Nem tudtam honnan pattant ki az ügy, és nem is volt már fontos, a kérdések, a melyek felmerültek, és a gyanú is elég ok volt, hogy mindenki komoly bajba kerüljön.
Persze az elsődleges célpont Ron, és Horner lett.
Az angolt tagadott körme szakadtáig, és a csapattagok is mellé álltak, de előre látszott nem ússzák meg ennyivel a szezont. Ecclestone, pedig kijelentette, hogy vizsgálatot indíttat az FIA-nál. Így kiderül majd, hogy ki a felelős, és milyen mértékben. Ha a pletyka igaz, bíróságra viszi az ügyet, a F1 hitelrontása címszó alatt, pedig bepereli mind Hornert és a Red Bullt, mind a McLarent és Ront is.
Ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy mindenki megüti a bokáját. Ha bikák főnök nélkül maradnak, akkor Dietrich minden pénzét, a Toro Rossoba fogja invesztálni, hogy legalább ez a csapata ne menjen csődbe, és akkor bizony Eddie hiába segített nekünk hoppon marad.
De, már nem volt mit tenni, a lavina elindult. És nem kellett nagy ész hozzá, hogy rájöjjek, ha minden borul, akkor előbb utóbb valahol Bruno neve is felmerül majd, a drogproblémáival együtt.
- Ne aggódj már! Ha kiderül, hát kiderül!
- De…
- Nem fogok meghátrálni, igenis vállalni fogom hogy bajom volt a kábítószerekkel! Ha pedig ezek után kirúgnak, és nem kapok munkát, akkor majd keresek más szériában helyet magamnak. Valahol majd csak bízik bennem valaki!
- Éljen, a nagy hurrá optimizmusod! –mondtam epésen.
- Te bárhol találsz munkát! És nem hagyom hogy téged bármivel is vádoljanak. Vagy attól félsz hogy rossz hírbe keveredsz miattam?
Mérgesen pattantam fel a székről.
- Hülye vagy! Sose érdekelt mit gondolnak rólam! Az sem érdekel mit írnak rólad, meg rólam, vagy barátságunkról! Hogy feltételezheted, hogy érdekel, hogy miattad…
Bruno elém lépett, és átkarolt.
- Akkor meg, ne aggódj értem. Nagy fiú vagyok már, és megállok a saját lábamon.
Már a nyelvemen volt a válasz, de lenyeltem.
- Tudom, hogy szerinted túl naiv vagyok ehhez a dörzsölt világhoz. Bízz bennem jó? Legalább annyira mint mikor a pályán hiszel bennem! Felnőttem a feladathoz! Nem az vagyok már az a hiszékeny srác, mint pár hete, sok mindent volt időm átgondolni, és döntéseket hoztam.
- Nagy szavak…
Bruno jelentőségteljesen nézett rám.
- Jó! Tőlem! De azért valami én is szeretnék látni ezekből az ígéretekből!
- Nem kell sokáig várnod! –vigyorodott el.
- Majd kiderül…
- Megyünk?
Válasz képen csak mordultam egyet.
- Megpróbálkozom még egy arc mázolással, de ha nem sikerül, én esküszöm farmerban, és topban megyek!
- Akkor szól nekem ! –vigyorgott pimaszul, majd kislisszolt az ajtón, mielőtt a feléje dobott párna eltalálta volna.
- Hülye!
Alig egy órával később már Bruno mellett ültem a narancssárga, Lamborgini Gallardo lp560-4-ben, és végig hajtottunk Monacó utcáin.
Megálltunk egy piros lámpánál, egy lélek sem volt a környéken.
Feltekertem a hangerőt, Eminem : Not afraid c. száma szólt éppen.
- Bruno…
- Hm?
- Megtennéd, hogy…
Elvigyorodott, és elkezdte túráztatni a motort.
Máris jó kedvem lett, szerettem amikor a fejembe látott.
- Átülsz? –érdeklődött vidáman, és közben a vezetőülésre mutatott.
Csak hosszan rápillantottam, majd kisebb küzdelem árán átmásztam az ölébe.
- Nem konkrétan erre gondoltam…
- Sejtettem.
Befészkeltem magam, majd a kezem a váltóra tettem.
Ő kormányzott, és adott gázt, én váltottam.
- Ezt élvezem.., - mondta mosolyogva, majd a vállamra tette a fejét.
- Sejtettem.
Befordultunk The Salle des Etoiles Sporting Club elé, majd tovább a hátsó parkolóba.
- Szégyellsz? – kacérkodtam vele.
- Hát ha címlapon akarsz lenni…- nevetett fel.
- Nem vágyok Paris Hiltonos hírnévre! Vagy mégis?
Kinyitotta az ajtót, én pedig kicsit macerásan, de kiszálltam, majd a kocsinak dőltem.
Igyekeztem mélyeket lélegezni, és legyezni magam, hogy kicsit lehűljek.
- Meleged van? –kérdezte somolyogva.
- Ne mond hogy neked nincs!
- Nem mondtam. – azzal átölelt.
Jó volt hozzábújni.
- Menjünk… - morogtam a vállába.
- Oké.
Azzal belekaroltam, és a bejárat felé indultunk
2011. február 21., hétfő
Seventh shift pace 21.
21.rész
Bár mindketten kézzel lábbal tiltakoztunk az ellen, hogy elmenjünk a Gálára, nem volt más választásunk.
Szerencsére időben sikerült, megfelelő göncöt találnom, és Bruno is jól viselte a tömeget. Azt hittem félni fog, és komoly gátlásai lesznek, de élvezte, hogy Monaco összes női ruhát árusító üzletét bejárta velem. Találkozott néhány futó ismerőssel is, míg én küzdöttem a próbafülkében.
Semmit nem mutattam meg neki, amit felpróbáltam, magam akartam dönteni, ráadásul, ahogy ismertem, biztosan valami kis szolidra szavazott volna, de én valami extrémre vágytam.
Végül is, bár nem ilyet akartam, de egy egyszerű fekete selyem Versacera szavaztam, elől szolid v kivágással, hátul annál merészebb, egészen a derekamig szabadon hagyta a hátam.
A tükörben alaposan megnéztem a hátamon lévő tetoválást. A seb tökéletesen begyógyult, és a minta is kiválóan látszott. Még az előtt csináltattam, hogy Brunóval elmentünk Írországba, és nem bántam meg, bár eddig még ő sem látta, csak pár vonalat belőle.
Két angyalszárny, melyek a vállaimtól indulnak, egészen a csípőmig, középen pedig indás mintával, ami engem leginkább stilizált szívekre emlékeztetett.
A ruha, és a tetkó valahogy tökéletes összhangban volt, mintha egyik a másik folytatása lenne.
Amikor kiléptem a fülkéből, Bruno éppen az öltönyök, és szmokingok között nézelődött.
Odaléptem a pénztárhoz, és az egész pakkot – estélyi, ruha, cipő, táska – az eladó kezébe nyomtam, aki egy harminc körüli, szolid sminkű, hosszú barna hajú, magas, európai lány volt.
- Csomagolhatja. Megveszem.
- Máris kisasszony.
- Amíg elintézi, addig választunk még hozzá illő férfi öltözetet is.
- Hogyne kisasszony. Kívánja, hogy segítsünk.
- Nem, köszönöm.
Brunóhoz sétáltam.
- Megvan a nagy Ő!
- Remek! Akkor mehetünk.
- Fenéket! Szükséged van egy megfelelő szmokingra.
- Van.
- Igen, de szmoking, és szmoking között is van különbség. Ideje venned, valami olyat, amiről süt, hogy te is a társasághoz tartozol.
Azzal a kezébe nyomtam, egy jó szabású, selyemfelöltős kabátot, a hozzávaló nadrággal, lakkozott cipővel, és szintén selyem fehér inggel.
Forgatta a szemét, de végül eltűnt öltözni.
Amíg tollászkodott, választotta egy megfelelő csokor nyakkendőt, és két fekete köves mandzsetta gombot. A poén az volt ezekben a kis mütyürökben, hogy egy ezüst S betű díszítette őket. Amikor megláttam, tudtam, hogy ezek az igaziak.
Bruno végül kisétált.
- Mintha rád öntötték volna. –sóhajtottam nagyot – Szívdöglesztő vagy.
Elvigyorodott.
- Nem rossz!
- Pasik és a stílusérzék. Hna kéz kinyújt! – én meg beleraktam a mandzsettákat az ingujjba.
Hosszasan nézte magát a tükörben, végül feltűnt neki valami, és megnézte alaposan a gombokat.
Pillanatok alatt mélyen elszomorodott.
- Mi történt?
Bár már a nézéséből tudtam, hogy mi a gond.
- Ayrtonnak is hasonló volt, csak arany betűkkel.
Nagyot sóhajtottam.
- Nézek másikat.
- Nem! Tetszik! Komolyan! Csak eszembe jutott, hogy még gyerek koromban egyszer eldugtam, hogy ne találja meg, és ezért ne utazzon el. Mindig azokat viselte, minden fogadáson, vagy partin. Kabalából.
- Haragudott?
- Kicsit. Azt mondta, hogy ne féljek visszajön, és lesz még elég időnk.
Odaléptem hozzá és megöleltem.
- Bruno….
- Tudom, ő már meghalt.
- Túl kell lépned végre rajta, már lassan húsz éve annak a balesetnek! Nem élhetsz örökké az ő árnyékában.
- De az ő nevét viselem…
- Akkor viseld az apádét, a Lallit! Nem élheted le úgy az életed, hogy azt várod mikor lép be egy ajtón, vagy hogy mielőtt teszel valamit, azon töprengsz ő mit tett volna. Ez nem egészséges.
- Én is rájöttem. Csak nehéz elengedni.
- Bruno. Könyörgöm! Még ha nem régen történt volna! De áhhh… - tudtam hogy hiába veszekedek vele.
Bármit is próbáltam tenni, mindig is, úgy őrizte Ayrton emlékét, mint valami hűséges a kutya a gazdája sírját. Az elején betegesnek tartottam, aztán az évek alatt rájöttem, ez halott embernek akarok megfelelni marhaság beépült Bruno személyiségébe. De legnagyobb baj az volt, hogy Viviane, és Gerhard is támogatta benne ezt a tévhitet.
- Gondolkoztam míg Írországban voltunk…
- És?
- Nagyon próbálkozom, és akarom hogy végre sikerüljön.
- Ne küzdj vele, egyszerűen engedd el, mint a kínaiak a lámpásokat.
- Van valami ünnepük, ahol kis papír akármiket engednek el.
- Igen. A lampionok ünnepe, eredetileg az új évhez is kapcsolódik, de a halottaiknak is áldoznak.
Hosszan néztünk egymásra, de Bruno nagyon elgondolkodott.
Még akkor kissé zárkózottan viselkedett, amikor hazaértünk. Szerettem itt lenni nála. Bár csak egy egyszerű kis három szobás, jól felszerelt lakás, és semmi több. Egy nagy viszonylag tág nappali, egy konyha egy fürdő, az emelten két szoba. Egyszerű fehér bőr, és világos fenyőfa bútorok, homokszínű függönyök, fehér csempék. Tiszta és letisztult ízlés. Amikor először megláttam, tudtam, hogy ebben az anyja fia. Van érzéke a lakberendezéshez.
Ledobtam a táskákat, aztán leültem a nagyszoba kanapéjára.
Az ablakhoz sétált, neki támaszkodott a falnak, és nézte a távoli tengert.
- Rendelünk, vagy főzzek?
- Kínai.
- Akkor előkeresem a papírt.
Bementem a konyhába, és leszedtem a parafa tábláról a szórólapot, főztem egy kávét, és visszamentem.
Bruno még mindig ott állt.
Elővettem a cigit a táskámból, mellé léptem és felé nyújtottam.
- Most szokjak rá erre?
- Hátha újabb pótszer kell!
- Hiányzik…- sóhajtott nagyot, majd kivett egy szálat, én meg meggyújtottam.
- A drog vagy Ayrton?
- Most az előbbi.
- Mert amikor belőtted magad, minden rendben volt?
- Igen. Nem fájt semmi, és úgy éreztem vasból vagyok.
- A vasat megeszi a rozsda…- gyújtottam rá én is.
- Neked mindenre van válaszod. Irigylem hogy nem kell segítség.
- Hát hogyne, a pályán nem is. De nézd meg! Nincs magánéletem! Majd két éve Eddie az első pasi, akivel szobára mentem, és nem is tartott sokáig.
- Én egész jól bírtam a gyűrődést.
- Te voltál az egyetlen….- feleltem egyszerűen.
- Nem akarod megpróbálni…
Hatalmasat sóhajtottam, és a szemébe néztem.
- Annyira nem akarsz elveszíteni újra, hogy nem mersz kockáztatni…
- Én nem tudnálak megint elveszíteni. Egyszer is bőven elég volt. Kell a barátságod!
- Mikor jöttél rá?
- Volt időm gondolkodni amíg rosszul voltál… Próbáltam túljutni ezen a legjobb barát témán, tényleg próbáltam, de nem megy! Hazudni meg nem akarok.
Átölelt.
- Semmi baj…
- Sajnálom…
Belemosolygott a vállamba.
- Kétlem, hogy ezt a szót eddig bárkinek is mondtad volna…
- Hát nem….
- Nagyon hülyének tartanál, ha elengednénk egy lampiont?
Kicsit döbbenten néztem rá.
- Hát ha úgy érzed neked ez kell… Miért is ne.
Aznap éjjel a vacsora után, felmentünk a tetőre, a két pár órás szaladgálás után beszerzett lampionnal együtt.
Bruno írt egy levelet, amit összehajtott, elégetett, a hamut meg beleszórta a lámpás aljába.
Aztán mindketten meggyújtottunk egy mécses, beletettük és elengedtük őket.
Sokáig néztük, hogy tovatűnnek a távolban, össze vissza röpködve.
Én egyszerűen szépnek találtam, de Bruno szinte megbabonázta a látvány.
Aznap éjjel végre hosszú idő után először nyugodtan aludt, reggel, pedig kipihenten ébredt. Úgy tűnt végre megszabadult az évek óta a szívén ülő nagy terhektől, felszabadult volt, vidám és jókedvű.
2011. február 18., péntek
Seventh shift pace 20.
20.rész
- Nem néz ki túl jól… - jegyezte meg Eddie halkan.
- Az orvos szerint, ha túl jut magában ezen az egészen, akkor sokkal jobban lesz. Mást nem tehetek már érte, csak azt, hogy őrzöm, mint egy juhászkutya. – dühöngtem.
Már nyúltam volna megint a cigiért, amikor Chris elhúzta előlem a dobozt.
- Egyet értek a korábbi mondatoddal. Túl sokat bagózol!
- Had döntsem el én, hogy mivel, és hogyan teszem tönkre magam! – kiabáltam rá.
- Csak hogy annak amit elfüstölsz a felét mi szívjuk be.
- Menj a pokolba!
Eddie hátulról a vállamra tette a kezem.
- Nyugi. Te is tudod, hogy igaza van. Én megértem, hogy kivagy, de nem mi vagyunk az ellenség.
Megfordultam, és a nyakába borultam.
Szorosan átölelt.
- Naaa. Nincs semmi baj. A nehezén már túl van ő is, te is. Bírd ki még egy kicsit, szerintem még egy két hét, és minden visszakerül a régi mederbe.
- Bárcsak már ott tartanánk…- suttogtam.
- Maradjak pár napot? Amíg itt lennék, tudnál pihenni… Jobban rád fér, mint gondoltam…
- Nem kell! –toltam el magamtól – De rendes vagy. Kibírom.
- Oké. Ránézek Brunóra. A kocsinál várlak! – szólt oda Chrisnek.
Választ nem adott, csak bólintott. Eddie elment, én meg elkezdtem fixírozni az angolt.
- Te nem csak pofavizitre jöttél!
- Nem!
- Mit akarsz?
- Eredetileg Gerhard akarta elmondani szóval ne a hírnököt öld meg!
- Beszélj már!
- Ott lennetek a Gálán!
- Mi van?
- Az FIA Gálán.
Döbbenten néztem rá.
- Ecclestone személyesen kérte meg Gerhardot, hogy mindketten legyetek ott. Látni akar titeket, de szerintem inkább téged. Tony George elég sokat mesélt rólad a nagy főnöknek, és most kíváncsi rád.
- De kurva jó nekem!
- Ráadásul te, és Tonynak is kap valami díjat, úgy hogy duplán ott kell lenned!
- Nem megyek!
- Sajnos ez nem vita tárgya! Nincs kibúvó!
- Elég bajom van nekem e nélkül is! –fakadtam ki.
Dühömben belebasztam a mosogatóba a kezemben lévő teásbögrét.
Darabokra tört.
Belekapaszkodtam a konyhapultba, és igyekeztem legyűrni a sírást.
Chris a vállamra tette a kezét.
- El kell jönnöd, és Brunónak is.
- Tudom. – suttogtam – Mégpedig úgy mint egy királyi pár…
- Vagy kiderül minden…- fejezte be helyettem a mondatot.
- Nem készült fel rá…
- Adagold be neki! És minél sürgősebben, mert az már a jövő hét.
- Azt hiszed én nem tudom? – fordultam meg dühösen, és a szemébe néztem.
- Fel kell ráznod, mégpedig gyorsan!
- Mintha az olyan könnyű lenne! –sziszegtem – Már kifogytam az ötletekből, és a praktikákból? De ha annyira tökös legény vagy, akkor rajta! –mutattam az ajtó felé.
- Veled nem lehet normálisan beszélni!
- Velem lehet normálisan beszélni, csak a hajam égnek áll tőled! Gőzöd sincs, mint mentünk keresztül, és hogy már mindent megtettem, amit tudtam, de nem elég! Már semmit sem tehetek érte, rajta múlik minden, és én ebbe kezdek beleőrülni! A várakozásban, és abba hogy eszi magát belülről! Erre te ide jössz és fölényesen belepofázol a partvonalról! Nem tudsz te róla, meg rólam sem semmit! Úgyhogy ne mond azt, hogy ezt vagy azt tegyem! Ne dirigálj! Nem vagy mindent tudó!
Dühösen a konyha ajtó felé csörtettem, de alig léptem át küszöböt, megszédültem.
Kis híján el is estem volna, ha Chris nem kap el hátulról.
- Rosszul vagy?
Maga felé fordított, én pedig belekapaszkodtam az ingébe.
Képtelen voltam megállni a saját lábamon, minden tagom remegett, s őrülten szédültem.
- Gyere! –felkapott, és letett a nappali kanapéjára.
A homlokomra tette a kezét.
- Lázas nem vagy.
- Fázom! – de alig bírtam beszélni, rázott a hideg.
Felkapott egy plédet, és rám terítette.
- Chris ne vacakolj már annyit, ha vissza akarsz érni időben, akkor… – csörtetett be Eddie kintről, hallottam, hogy csapódik be a bejárati ajtó – Mi történt? –kérdezte döbbenten.
- Összeesett. Hívj orvost!
- Jól vagyok….
- Chrissel értek egyet!
- Mi történt? Minek csapkodjátok az ajtót? – Bruno ekkor jött ki a szobájából – Ang!
Lesápadt, és odaszaladt hozzám.
- Mi van veled?
- Jól vagyok! –előztem meg Christ, és Eddiet – Kicsit elszédültem, de csak a fáradtság! Semmi komoly! – határozottan felültem.
- Biztos?
- Persze! Menj aludj csak tovább. Rád fér. Én jól vagyok.
- Sápadt vagy…
- Csak a fáradtság, majd elmúlik.
- Beszélj a dokival.
- Bruno az Istenért! Ha bajom lesz majd elmegyek orvoshoz! Ha rendesen eszem, és kialszom magam kutya bajom se lesz! Ma még nem ettem semmit gondolom a padlón van a cukorszintem. De annak örülök, hogy legalább szóba állsz velem.
- Pedig jobb neked nélkülem, sok gondot okoztam, csak teher vagyok neked. Miattam van bajban most beteg.
Felkaptam egy párnát és elkezdtem ütni a fejét.
- Te hülye! Te barom! Te infantilis Senna! Hülye vagy! Ne idegesíts fel, mert esküszöm megtéplek! Ne mond nekem, hogy azért nem beszélsz velem hetek óta, mert agyvérzést kapok. –végül eldobtam a fenébe a párnát.
Nem szólt semmit, csak megszeppenve nézett rám.
- Akkora nagy gyerek vagy!
Elmosolyodott.
- Tudom… Rájöttem… De ugye azért még szeretsz?
- Hát hooggyne! – azzal hozzávágtam még egy párnát –Idióta! Idióták gyülekezete! Ver engem az Isten veled is, meg a többi pasival is! –sóhajtottam nagyot.
- Hát te most belém verted, hogy bolond vagyok! - de ezt valami rettentően durva perverz mosollyal mondta.
- Szexista! Amúgy meg arról vitatkozhatnánk, hogy ki kibe és mit?
- Én szexista? Rágalom! Neked van háremed!
- Persze! De ez csak pletyka! – mondtam gúnyosan, majd a fiúkra mutattam - Hisz tudod?
Bruno komolyan végig mérte őket, majd mind kettőnkből kitört a nevetés, még Eddie is jól szórakozott, de Chris arca meg sem rezzent. Ennyit arról, hogy ő jó kedélyű ember.
- Nem néz ki túl jól… - jegyezte meg Eddie halkan.
- Az orvos szerint, ha túl jut magában ezen az egészen, akkor sokkal jobban lesz. Mást nem tehetek már érte, csak azt, hogy őrzöm, mint egy juhászkutya. – dühöngtem.
Már nyúltam volna megint a cigiért, amikor Chris elhúzta előlem a dobozt.
- Egyet értek a korábbi mondatoddal. Túl sokat bagózol!
- Had döntsem el én, hogy mivel, és hogyan teszem tönkre magam! – kiabáltam rá.
- Csak hogy annak amit elfüstölsz a felét mi szívjuk be.
- Menj a pokolba!
Eddie hátulról a vállamra tette a kezem.
- Nyugi. Te is tudod, hogy igaza van. Én megértem, hogy kivagy, de nem mi vagyunk az ellenség.
Megfordultam, és a nyakába borultam.
Szorosan átölelt.
- Naaa. Nincs semmi baj. A nehezén már túl van ő is, te is. Bírd ki még egy kicsit, szerintem még egy két hét, és minden visszakerül a régi mederbe.
- Bárcsak már ott tartanánk…- suttogtam.
- Maradjak pár napot? Amíg itt lennék, tudnál pihenni… Jobban rád fér, mint gondoltam…
- Nem kell! –toltam el magamtól – De rendes vagy. Kibírom.
- Oké. Ránézek Brunóra. A kocsinál várlak! – szólt oda Chrisnek.
Választ nem adott, csak bólintott. Eddie elment, én meg elkezdtem fixírozni az angolt.
- Te nem csak pofavizitre jöttél!
- Nem!
- Mit akarsz?
- Eredetileg Gerhard akarta elmondani szóval ne a hírnököt öld meg!
- Beszélj már!
- Ott lennetek a Gálán!
- Mi van?
- Az FIA Gálán.
Döbbenten néztem rá.
- Ecclestone személyesen kérte meg Gerhardot, hogy mindketten legyetek ott. Látni akar titeket, de szerintem inkább téged. Tony George elég sokat mesélt rólad a nagy főnöknek, és most kíváncsi rád.
- De kurva jó nekem!
- Ráadásul te, és Tonynak is kap valami díjat, úgy hogy duplán ott kell lenned!
- Nem megyek!
- Sajnos ez nem vita tárgya! Nincs kibúvó!
- Elég bajom van nekem e nélkül is! –fakadtam ki.
Dühömben belebasztam a mosogatóba a kezemben lévő teásbögrét.
Darabokra tört.
Belekapaszkodtam a konyhapultba, és igyekeztem legyűrni a sírást.
Chris a vállamra tette a kezét.
- El kell jönnöd, és Brunónak is.
- Tudom. – suttogtam – Mégpedig úgy mint egy királyi pár…
- Vagy kiderül minden…- fejezte be helyettem a mondatot.
- Nem készült fel rá…
- Adagold be neki! És minél sürgősebben, mert az már a jövő hét.
- Azt hiszed én nem tudom? – fordultam meg dühösen, és a szemébe néztem.
- Fel kell ráznod, mégpedig gyorsan!
- Mintha az olyan könnyű lenne! –sziszegtem – Már kifogytam az ötletekből, és a praktikákból? De ha annyira tökös legény vagy, akkor rajta! –mutattam az ajtó felé.
- Veled nem lehet normálisan beszélni!
- Velem lehet normálisan beszélni, csak a hajam égnek áll tőled! Gőzöd sincs, mint mentünk keresztül, és hogy már mindent megtettem, amit tudtam, de nem elég! Már semmit sem tehetek érte, rajta múlik minden, és én ebbe kezdek beleőrülni! A várakozásban, és abba hogy eszi magát belülről! Erre te ide jössz és fölényesen belepofázol a partvonalról! Nem tudsz te róla, meg rólam sem semmit! Úgyhogy ne mond azt, hogy ezt vagy azt tegyem! Ne dirigálj! Nem vagy mindent tudó!
Dühösen a konyha ajtó felé csörtettem, de alig léptem át küszöböt, megszédültem.
Kis híján el is estem volna, ha Chris nem kap el hátulról.
- Rosszul vagy?
Maga felé fordított, én pedig belekapaszkodtam az ingébe.
Képtelen voltam megállni a saját lábamon, minden tagom remegett, s őrülten szédültem.
- Gyere! –felkapott, és letett a nappali kanapéjára.
A homlokomra tette a kezét.
- Lázas nem vagy.
- Fázom! – de alig bírtam beszélni, rázott a hideg.
Felkapott egy plédet, és rám terítette.
- Chris ne vacakolj már annyit, ha vissza akarsz érni időben, akkor… – csörtetett be Eddie kintről, hallottam, hogy csapódik be a bejárati ajtó – Mi történt? –kérdezte döbbenten.
- Összeesett. Hívj orvost!
- Jól vagyok….
- Chrissel értek egyet!
- Mi történt? Minek csapkodjátok az ajtót? – Bruno ekkor jött ki a szobájából – Ang!
Lesápadt, és odaszaladt hozzám.
- Mi van veled?
- Jól vagyok! –előztem meg Christ, és Eddiet – Kicsit elszédültem, de csak a fáradtság! Semmi komoly! – határozottan felültem.
- Biztos?
- Persze! Menj aludj csak tovább. Rád fér. Én jól vagyok.
- Sápadt vagy…
- Csak a fáradtság, majd elmúlik.
- Beszélj a dokival.
- Bruno az Istenért! Ha bajom lesz majd elmegyek orvoshoz! Ha rendesen eszem, és kialszom magam kutya bajom se lesz! Ma még nem ettem semmit gondolom a padlón van a cukorszintem. De annak örülök, hogy legalább szóba állsz velem.
- Pedig jobb neked nélkülem, sok gondot okoztam, csak teher vagyok neked. Miattam van bajban most beteg.
Felkaptam egy párnát és elkezdtem ütni a fejét.
- Te hülye! Te barom! Te infantilis Senna! Hülye vagy! Ne idegesíts fel, mert esküszöm megtéplek! Ne mond nekem, hogy azért nem beszélsz velem hetek óta, mert agyvérzést kapok. –végül eldobtam a fenébe a párnát.
Nem szólt semmit, csak megszeppenve nézett rám.
- Akkora nagy gyerek vagy!
Elmosolyodott.
- Tudom… Rájöttem… De ugye azért még szeretsz?
- Hát hooggyne! – azzal hozzávágtam még egy párnát –Idióta! Idióták gyülekezete! Ver engem az Isten veled is, meg a többi pasival is! –sóhajtottam nagyot.
- Hát te most belém verted, hogy bolond vagyok! - de ezt valami rettentően durva perverz mosollyal mondta.
- Szexista! Amúgy meg arról vitatkozhatnánk, hogy ki kibe és mit?
- Én szexista? Rágalom! Neked van háremed!
- Persze! De ez csak pletyka! – mondtam gúnyosan, majd a fiúkra mutattam - Hisz tudod?
Bruno komolyan végig mérte őket, majd mind kettőnkből kitört a nevetés, még Eddie is jól szórakozott, de Chris arca meg sem rezzent. Ennyit arról, hogy ő jó kedélyű ember.
Seventh shift pace 19.
19.rész
Amikor aláírtuk a szerződést a Toro Rossóhoz, jelent volt Dietrich, és Horner is, utóbbi kézzel – lábbal tiltakozott, de hiába.
Végül odáig merészkedett, hogy kitálalt az osztráknak Brunóról, én meg válaszul róla és a McLarenről. Dietrich ott helyben leordította, amiért ilyen seftes ügyekbe bonyolódott, veszélybe sodorta a csapatot, és két kapura játszik. Erős volt a gyanúm, hogy Chris széke nagyon is ingataggá vált.
Sajnos azonban az osztrák nem tapsolt, hogy Brunónak gondjai vannak, úgyhogy személyesen kellett garantálnom, hogy józan marad. Magyarán ha elkapják a vérteszten, hogy be van lőve mindketten repülünk. Vállaltam a rizikót. Bíztam a barátomban, és abban hogy van elég akaratereje. Meg aztán, úgysem versenyeztem volna nélküle.
Még alig volt november eleje, de mi máris Írországba utaztunk, hogy minél előbb megkezdjük a kúrát.
Az első pár nap még viszonylag csendesen telt, aztán jött a fekete leves. Az idegesség, a dührohamok, a csapkodás, a veszekedés, a hiszti, aztán a kiborulás, a kérlelés, könyörgés, sírás, depresszió, aztán a vádaskodás, hibáztatás, és újabb dühroham. És megint a depresszió.
Beindult az ördögi kör. Amikor fel volt spannolva, néha már attól is komolyan kezdtem félni, hogy nem csak a berendezésben, de akár bennem is kárt tesz, mindent darabokra tört, ami az útjába került, tombolt, mint valami eszelős. Életemben nem láttam még őt, így kifordulva önmagából.
A mélypontok alatt, pedig bezárkózott a szobájába egész nap feküdt az ágyon, vagy ült a sarokban, tépte a haját, rágta a körmét, vagy ami a leginkább megrémített bámult a semmibe. Ilyenkor úgy éreztem, hogy teljesen elveszíti a kapcsolatot a külvilággal. Hiába beszéltem hozzá, nem is reagált. Ezekben a pillanatokban teljesen pánikba estem, féltem hogy megőrült, vagy örökre így marad.
Nem evet semmit, vagy ha igen az csak pár falat volt. Alig egy hónap alatt, legalább tíz kilót fogyott, lógott rajta minden, az arca beesett, a szeme kidülledt.
Éjszakánként vagy a plafont bámulta, vagy nehezen elaludt, de akkor nem sokkal később üvöltve ébredt, vagy alig tudtam felkelteni mert dobálta magát az ágyon, és ordított mint aki éppen ölnek.
A doki miden nap lejött, de soha nem adott semmit Brunónak, félt hogy átesnénk a ló túloldalára, és vagy az altatóra, vagy a nyugtatóra szokna rá.
Az idő gyorsan telt, már december közepén jártunk, de a helyzet nem javult. Próbáltam közeledni Brunóhoz, hogy mondja el, mi baj, hogy beszélgessünk, mint a régen, de hiába. Nem tudtam rá hatni, bár testileg valamit javult, lelkileg semmit, falakat emelt maga köré, és én kívül maradtam.
Végül Dr. Lutz elhívta egy pszichológus kollégáját, hogy vizsgálja meg, de ő sem tudott semmit mondani. Egy szót sem beszélt hozzá Bruno. Felvetettem, hogy talán az elvonóban tudnak rajta segíteni, de az orvos lebeszélt. Mondván, előfordul az ilyen az klinikákon is, a betegnek túl kell jutnia azon a sokkon, hogy mit csinált eddig, miket tett, mit veszített, és mit veszítethetett volna még. Valamint, hogy milyen veszélybe sodorta magát, és a társait is. Időbe telik, míg ezt magukban feldolgozzák.
A nehezén viszont már túl van, majdnem két hónapja tiszta, ami jónak számít, mást nem tehetek csak maradjak vele, és próbáljam szóra bírni, de ha úgy látom, várjam meg míg magától megnyílik.
A napok csöndesen teltek, Bruno vagy sétált a ház körül, vagy bent ült, és bámult ki az ablakon. Továbbra is alig evett, és egy büdös szót sem szólt hozzám.
Karácsony előtt pár nappal felhívott Gerhard, hogy Eddievel eljönnének megnézni mi újság.
Feldiktáltam egy listát, hogy mit hozzanak, és beszámoltam mindenről.
Sajnos lassan mindenből kifogytunk, én öt percre nem hagytam magára Brunót, így néha a doki vette meg ami éppen kellett, de egy nagy bevásárlás már esedékes volt.
Amikor huszonkettedikén késő délelőtt kopogtattak, már előre örültem, hogy végre a dokin, és Brunón kívül más értelmes embert is láthatok.
De amikor ajtót nyitottam, nagyon meglepődtem.
- Szia…- köszönt rám Eddie, és megölelt.
- Neked is.
- Gerhard nem tudott jönni, tegnap a lánya eltörte a lábát síelés közben.
- De nem komoly?
- Nem, csak egy sima törés. Túléli, de Gerhard inkább visszautazott Ausztriába.
- Jól tette. És őt minek hoztad?
- Nem jó szántamból jöttem hidd el!
- Dietrich küldte, hogy nézzen rátok. Ha már Gerhard nem tud.
- Remek!
Eddie jelentőségteljesen nézett rám.
Én meg sóhajtottam egy nagyot.
- Nem tudom Gerhard mondta e, de kértem pár dolgot.
- Bent van a kocsiban. Máris behozom.
- Segítek.
Pár perc múlva már hat teljesen megpakolt bevásárló szatyorra megpakolva ténferegtünk be a konyhába.
Chris éppen önállósította magát, és kávét főzött.
Én pedig lerogytam a székre, és kiturkáltam egy doboz cigit az egyik táskából.
- Mikor aludtál te rendesen utoljára? –kérdezte Eddie aggódva.
- Passz! – mondtam és rágyújtottam.
Érdeklődve nézett rám.
- Tudom, hogy mostanában túl sokat szívok…
- Hogy van Bruno?
- A szobájában kuksol. De legalább már ritkábban vannak rémálmai.
- Gerhard mesélte. Nagyon nyúzott vagy. Te sem eszel?
- Szoktam.
- Ne maradjak itt pár napig, amíg pihensz a városban?
- Nem megyek sehová!
- Azzal nem oldasz meg semmit, ha te is belerokkansz ebbe a mentőakcióba.
- Tudom! –csattantam fel.
Eddie jelentőségteljesen nézett rám.
- Ha már úgyis itt vagyunk ketten, legalább most pihenj! Aludj pár órát, addig szemmel tartom Brunót.
- Ki kell pakolnom!
- Mindennek tudom a helyét, elvégre itthon vagyok! –vigyorodott el.
Fáradtan néztem rá.
- Csak három –négy óra.
- Rendben. Ha megyünk felkeltelek.
- Oké.
Kómásan vonszoltam be magam a szobámba, és eldőltem az ágyon. Szerencsére semmit sem álmodtam, így viszonylag kipihenten ébredtem fel.
Bár inkább felriadtam, mert hallottam, hogy Bruno megint kiabál.
Lámpát kellett kapcsolnom a korom sötétben. Aztán gyorsan átszaladtam a másik szobába, ahol éppen Eddie próbálta keltegetni a brazilt, de hiába, Chris pedig az ajtóban állt.
- Nem ébred fel!
- Nehezen szokott.
Leültem az ágyra, és rázni kezdtem Bruno vállát.
- Bruno… Bruno ébredj… Bruno! Bruno! Bruno ébredj!
Hírtelen felült, és kinyitotta a szemét.
Zavartan nézett körbe, aztán lassan felfogta hol is van.
- Jól vagy? –kérdeztem félve.
Teljesen leizzadt, és kapkodta levegőt.
- Te jól vagy? - kérdezett vissza rekedten.
- Persze. Mi bajom lenne?
- A verseny…. A baleset…
- Milyen verseny? Milyen baleset?
- Csak álom volt. – dőlt vissza az ágyba.
- Pihenj inkább, ne agyalj buta álmokon. – mondtam kedvesen.
- Igen… - morogta félálomban.
Pillanatok alatt visszaaludt.
Kitereltem a fiúkat a szobából, és bementem a konyhába, odatettem egy kis vizet teának.
Amikor aláírtuk a szerződést a Toro Rossóhoz, jelent volt Dietrich, és Horner is, utóbbi kézzel – lábbal tiltakozott, de hiába.
Végül odáig merészkedett, hogy kitálalt az osztráknak Brunóról, én meg válaszul róla és a McLarenről. Dietrich ott helyben leordította, amiért ilyen seftes ügyekbe bonyolódott, veszélybe sodorta a csapatot, és két kapura játszik. Erős volt a gyanúm, hogy Chris széke nagyon is ingataggá vált.
Sajnos azonban az osztrák nem tapsolt, hogy Brunónak gondjai vannak, úgyhogy személyesen kellett garantálnom, hogy józan marad. Magyarán ha elkapják a vérteszten, hogy be van lőve mindketten repülünk. Vállaltam a rizikót. Bíztam a barátomban, és abban hogy van elég akaratereje. Meg aztán, úgysem versenyeztem volna nélküle.
Még alig volt november eleje, de mi máris Írországba utaztunk, hogy minél előbb megkezdjük a kúrát.
Az első pár nap még viszonylag csendesen telt, aztán jött a fekete leves. Az idegesség, a dührohamok, a csapkodás, a veszekedés, a hiszti, aztán a kiborulás, a kérlelés, könyörgés, sírás, depresszió, aztán a vádaskodás, hibáztatás, és újabb dühroham. És megint a depresszió.
Beindult az ördögi kör. Amikor fel volt spannolva, néha már attól is komolyan kezdtem félni, hogy nem csak a berendezésben, de akár bennem is kárt tesz, mindent darabokra tört, ami az útjába került, tombolt, mint valami eszelős. Életemben nem láttam még őt, így kifordulva önmagából.
A mélypontok alatt, pedig bezárkózott a szobájába egész nap feküdt az ágyon, vagy ült a sarokban, tépte a haját, rágta a körmét, vagy ami a leginkább megrémített bámult a semmibe. Ilyenkor úgy éreztem, hogy teljesen elveszíti a kapcsolatot a külvilággal. Hiába beszéltem hozzá, nem is reagált. Ezekben a pillanatokban teljesen pánikba estem, féltem hogy megőrült, vagy örökre így marad.
Nem evet semmit, vagy ha igen az csak pár falat volt. Alig egy hónap alatt, legalább tíz kilót fogyott, lógott rajta minden, az arca beesett, a szeme kidülledt.
Éjszakánként vagy a plafont bámulta, vagy nehezen elaludt, de akkor nem sokkal később üvöltve ébredt, vagy alig tudtam felkelteni mert dobálta magát az ágyon, és ordított mint aki éppen ölnek.
A doki miden nap lejött, de soha nem adott semmit Brunónak, félt hogy átesnénk a ló túloldalára, és vagy az altatóra, vagy a nyugtatóra szokna rá.
Az idő gyorsan telt, már december közepén jártunk, de a helyzet nem javult. Próbáltam közeledni Brunóhoz, hogy mondja el, mi baj, hogy beszélgessünk, mint a régen, de hiába. Nem tudtam rá hatni, bár testileg valamit javult, lelkileg semmit, falakat emelt maga köré, és én kívül maradtam.
Végül Dr. Lutz elhívta egy pszichológus kollégáját, hogy vizsgálja meg, de ő sem tudott semmit mondani. Egy szót sem beszélt hozzá Bruno. Felvetettem, hogy talán az elvonóban tudnak rajta segíteni, de az orvos lebeszélt. Mondván, előfordul az ilyen az klinikákon is, a betegnek túl kell jutnia azon a sokkon, hogy mit csinált eddig, miket tett, mit veszített, és mit veszítethetett volna még. Valamint, hogy milyen veszélybe sodorta magát, és a társait is. Időbe telik, míg ezt magukban feldolgozzák.
A nehezén viszont már túl van, majdnem két hónapja tiszta, ami jónak számít, mást nem tehetek csak maradjak vele, és próbáljam szóra bírni, de ha úgy látom, várjam meg míg magától megnyílik.
A napok csöndesen teltek, Bruno vagy sétált a ház körül, vagy bent ült, és bámult ki az ablakon. Továbbra is alig evett, és egy büdös szót sem szólt hozzám.
Karácsony előtt pár nappal felhívott Gerhard, hogy Eddievel eljönnének megnézni mi újság.
Feldiktáltam egy listát, hogy mit hozzanak, és beszámoltam mindenről.
Sajnos lassan mindenből kifogytunk, én öt percre nem hagytam magára Brunót, így néha a doki vette meg ami éppen kellett, de egy nagy bevásárlás már esedékes volt.
Amikor huszonkettedikén késő délelőtt kopogtattak, már előre örültem, hogy végre a dokin, és Brunón kívül más értelmes embert is láthatok.
De amikor ajtót nyitottam, nagyon meglepődtem.
- Szia…- köszönt rám Eddie, és megölelt.
- Neked is.
- Gerhard nem tudott jönni, tegnap a lánya eltörte a lábát síelés közben.
- De nem komoly?
- Nem, csak egy sima törés. Túléli, de Gerhard inkább visszautazott Ausztriába.
- Jól tette. És őt minek hoztad?
- Nem jó szántamból jöttem hidd el!
- Dietrich küldte, hogy nézzen rátok. Ha már Gerhard nem tud.
- Remek!
Eddie jelentőségteljesen nézett rám.
Én meg sóhajtottam egy nagyot.
- Nem tudom Gerhard mondta e, de kértem pár dolgot.
- Bent van a kocsiban. Máris behozom.
- Segítek.
Pár perc múlva már hat teljesen megpakolt bevásárló szatyorra megpakolva ténferegtünk be a konyhába.
Chris éppen önállósította magát, és kávét főzött.
Én pedig lerogytam a székre, és kiturkáltam egy doboz cigit az egyik táskából.
- Mikor aludtál te rendesen utoljára? –kérdezte Eddie aggódva.
- Passz! – mondtam és rágyújtottam.
Érdeklődve nézett rám.
- Tudom, hogy mostanában túl sokat szívok…
- Hogy van Bruno?
- A szobájában kuksol. De legalább már ritkábban vannak rémálmai.
- Gerhard mesélte. Nagyon nyúzott vagy. Te sem eszel?
- Szoktam.
- Ne maradjak itt pár napig, amíg pihensz a városban?
- Nem megyek sehová!
- Azzal nem oldasz meg semmit, ha te is belerokkansz ebbe a mentőakcióba.
- Tudom! –csattantam fel.
Eddie jelentőségteljesen nézett rám.
- Ha már úgyis itt vagyunk ketten, legalább most pihenj! Aludj pár órát, addig szemmel tartom Brunót.
- Ki kell pakolnom!
- Mindennek tudom a helyét, elvégre itthon vagyok! –vigyorodott el.
Fáradtan néztem rá.
- Csak három –négy óra.
- Rendben. Ha megyünk felkeltelek.
- Oké.
Kómásan vonszoltam be magam a szobámba, és eldőltem az ágyon. Szerencsére semmit sem álmodtam, így viszonylag kipihenten ébredtem fel.
Bár inkább felriadtam, mert hallottam, hogy Bruno megint kiabál.
Lámpát kellett kapcsolnom a korom sötétben. Aztán gyorsan átszaladtam a másik szobába, ahol éppen Eddie próbálta keltegetni a brazilt, de hiába, Chris pedig az ajtóban állt.
- Nem ébred fel!
- Nehezen szokott.
Leültem az ágyra, és rázni kezdtem Bruno vállát.
- Bruno… Bruno ébredj… Bruno! Bruno! Bruno ébredj!
Hírtelen felült, és kinyitotta a szemét.
Zavartan nézett körbe, aztán lassan felfogta hol is van.
- Jól vagy? –kérdeztem félve.
Teljesen leizzadt, és kapkodta levegőt.
- Te jól vagy? - kérdezett vissza rekedten.
- Persze. Mi bajom lenne?
- A verseny…. A baleset…
- Milyen verseny? Milyen baleset?
- Csak álom volt. – dőlt vissza az ágyba.
- Pihenj inkább, ne agyalj buta álmokon. – mondtam kedvesen.
- Igen… - morogta félálomban.
Pillanatok alatt visszaaludt.
Kitereltem a fiúkat a szobából, és bementem a konyhába, odatettem egy kis vizet teának.
2011. február 17., csütörtök
Seventh shift pace 18.
18.rész
- Hogy aludtál? –kérdeztem egyszerűen.
- Köszönöm kérdésed jól!
Úgy fordultam meg, mint akibe villám csapott.
- Te hogy jöttél be? –sziszegtem rá.
- Behívtál.
- Másra számítottam! Tünés! –böktem a fejemmel az ajtó felé.
De Chris rám sem hederített, egyszerűen leült az egyik fotelbe.
- Értelmi fogyatékos vagy süket vagy?
- Nem tudok egyikről sem!
- Pedig valamelyikkel biztosan küzdesz! – vágtam vissza gúnyosan.
- Azért jöttem, mert beszélni akarok veled, és lehetőleg nem ilyen útszéli stílusban!
- Sajnálom, nem volt gyerekszobám!
- Látszik is!
Felkaptam az első könyvet, ami a kezembe került, és hozzávágtam. A karjával sikerült hárítania, de az éles fémborítású sarok végigvágta a kezét.
- A fenébe! –nézett rám dühösen – Ezt most miért kellett?
Megrántottam a vállam, de azért belül már nem voltam ennyire magabiztos. Eddig egyszer okoztam sérülést, Andretti az azonban rá is szolgált, egyrészt felpofozott, másrészt a pályán meg akart ölni. Ezek fényében Christian azonban nem, tett semmit, csak szimplán kő bunkó volt.
Mérgesen felpattant, miközben próbálta elszorítani a sebet. Elég mély lehetett, mert erősen vérzett.
- Bekötöm. –szaladt ki a számon.
Gyűlöltem, amikor előbb jár a szám, mint az eszem, azt meg különösen, hogy bűntudatot éreztem.
- Inkább kihagynám, hogy rám öntsd még a sósavat is! – fortyant fel.
- Ahogy gondolod. – böktem ki, majd megfordultam, és meredtem kezdtem el nézni az ablakot.
Nagyon rosszul esett ez a mondata, bármennyire is próbáltam erős lenni, sírhatnékom támadt. A sok gond, ami így egyben rám szakadt, máris túl nehéznek bizonyult, pedig még hosszú út várt rám, telel még több problémával, mire kirángatom Brunót a gödörből. Ráadásul éreztem, hogy nekem is tevékeny részem van abban, hogy idáig jutott.
Tudtam azt is, hogy nem a legjobb a hírem, de ez a feltételezés, azért most nagyon fájt.
Hallottam, ahogy becsukódik az ajtó, fellélegeztem, majd utat engedtem a könnyeimnek. Csak némán folytak az arcomon, egy darabig próbáltam letörölni, de végül inkább hagytam a francba. Minden erőmmel próbáltam elfojtani, így remegő kézzel nyúltam a cigimért, és a gyújtómért.
Valaki azonban megfogtam a kezem, és elrántotta.
Rémülten néztem fel.
- Nem gondolod, hogy elég volt már mára ebből? –kérdezte normális hangon.
Rövid ismeretségünk alatt, soha nem beszélt velem így.
Kirángattam a kezem az övéből, felkaptam egy cigit, meggyújtottam és idegesen szívtam be a füstöt.
- Igyekszem mindent megtenni, hogy kívánságoknak megfelelően gyorsan a föld alákerüljek…- remegett a hangom.
Chris mellém lépett, és kivette a staubot a kezemből, és elnyomta.
- Nincs szükségem dadára! – mordultam rá, próbáltam védekezni, és eltakarni a sérülékenységem, bár tudtam ehhez már túl késő, és visszafordultam az ablakhoz.
Mögém lépett és az egyik kezével átkarolta a derekam.
Megpróbáltam lerángatni magamról, de ezzel csak azt értem el, hogy maga felé fordított.
Végül valahogy mindkét karom lefogta és a hátam mögé szorította, ekkor tűnt fel, hogy a sérült kezére, kötött valami törölköző félét.
- Nem neked valóban nincs szükséged sem felvigyázóra, sem testőrre, de annál inkább valakire aki meghallgat, és támogat!
- És persze te önként jelentkezel erre a feladatra!
- Csak a vak nem látja, hogy mibe akarod belerángatni Sennát, és magadat! Az nem megoldás, hogy elviszed a világ végére! – engedett el dühösen, és rábökött az ágyon heverő papírkupacokra – Lehet hogy erős vagy, de ebből egyedül nem tudod kihúzni! Mindketten belebuktok! Neki szakértő segítség kell!
- Ebbe te ne szólj bele!
- Te senkinek sem engeded, hogy bármiben is beleszóljon, de most nem csak rólad van szó!
- Védd csak Gerhardot, meg Dietrich pénzét! Tudom, hogy attól félsz, ha mégis leszerződünk, lehet hogy pilóta nélkül maradna a te nagy főnököd, és ezzel sokat bukna! De nem fogom feladni, és Bruno sem! –közöltem elszántan.
- Itt most nem a pénzről, és az üzletről van szó! Hanem arról, hogy nem ez a legjobb megoldás sem Brunónak, sem a te lelkiismeretednek! Lehet hogy ő nem látja, hogy te belülről rágod magad, és hibásnak érzed magad azért, amiért idáig jutott. Felnőtt ember, önálló döntésekkel, és meg kell végre tanulnia nélküled is létezni!
- Mert te önzetlenül segítenél igaz? Ahogy eddig!
- Védenem kell a saját, és a csapatom érdekeit, ez a dolgom! De ne hidd, hogy olyan könnyű borotvaélen táncolni, amikor háromszáz ember munkája és megélhetése múlik rajtad, és két pilóta sikere áll vagy bukik azon, hogy te milyen eredményesen tárgyalsz. Igen, nem tagadom, van amikor kurválkodnom kell azért, hogy a csapat jobb motort, vagy jobb szponzort szerezzen. De a munkám ezzel jár, tetszik vagy sem, áldozatokat kell hoznom, és ha éppen Sennát, akkor őt! Ezért nem fogok bocsánatot kérni!
Igaza volt, mindenki így csinálja, az én főnököm is így csinálta, csak engem nem érdekelt.
Ettől függetlenül szúrósan néztem rá.
- De ha engednéd, akkor tudnék segíteni.
- Nem kell könyöradomány, sem szánalom, a saját lelkiismereted nem lehet egy jó tettel tisztára mosni!
- Ezt nem is mondtam! De attól, még javíthatok a megítélésemen a pokolban! Ismerek egy jó klinikát, név nélkül elmehet, és segítenek rajta, akkor mész be hozzá, amikor akarsz!
- Nem! Rajtunk te ne segíts, már így is épp eleget tettél!
- Az Isten verje meg! Lásd már be, hogy egyedül nem tudod végigcsinálni! Lehetetlen!
- Takarodj innen!
- Ha kimegyek –bökött a kezével a kijárat felé –azon az ajtón, soha többet ne gyere hozzám segítségért!
- Eddig sem mentem! Megvagyunk nélküled!
Sarkon fordult, kiment, és bevágta az ajtót.
Vettem egy mély levegőt.
- Erősnek kell lennem! Erősnek kell lennem!
Kifújtam.
- Muszáj! Bármi lesz is, ki kell tartanom, Bruno miatt! Ha bele pusztulok is!
Pontosan tudtam, hogy sok harcot kell megvívnom, és sok energiámba kerül majd, hogy tiszta legyen. De vannak olyan áldozatok, amiket meg kell hozni, és egy barátért semmi sem lehet túl nagy fizetség, vagy túl nagy ár.
Meg fogom tenni, azt amit meg kell, még ha én közben rámegyek is erre.
Tartozom neki, mert a barátom!
- Hogy aludtál? –kérdeztem egyszerűen.
- Köszönöm kérdésed jól!
Úgy fordultam meg, mint akibe villám csapott.
- Te hogy jöttél be? –sziszegtem rá.
- Behívtál.
- Másra számítottam! Tünés! –böktem a fejemmel az ajtó felé.
De Chris rám sem hederített, egyszerűen leült az egyik fotelbe.
- Értelmi fogyatékos vagy süket vagy?
- Nem tudok egyikről sem!
- Pedig valamelyikkel biztosan küzdesz! – vágtam vissza gúnyosan.
- Azért jöttem, mert beszélni akarok veled, és lehetőleg nem ilyen útszéli stílusban!
- Sajnálom, nem volt gyerekszobám!
- Látszik is!
Felkaptam az első könyvet, ami a kezembe került, és hozzávágtam. A karjával sikerült hárítania, de az éles fémborítású sarok végigvágta a kezét.
- A fenébe! –nézett rám dühösen – Ezt most miért kellett?
Megrántottam a vállam, de azért belül már nem voltam ennyire magabiztos. Eddig egyszer okoztam sérülést, Andretti az azonban rá is szolgált, egyrészt felpofozott, másrészt a pályán meg akart ölni. Ezek fényében Christian azonban nem, tett semmit, csak szimplán kő bunkó volt.
Mérgesen felpattant, miközben próbálta elszorítani a sebet. Elég mély lehetett, mert erősen vérzett.
- Bekötöm. –szaladt ki a számon.
Gyűlöltem, amikor előbb jár a szám, mint az eszem, azt meg különösen, hogy bűntudatot éreztem.
- Inkább kihagynám, hogy rám öntsd még a sósavat is! – fortyant fel.
- Ahogy gondolod. – böktem ki, majd megfordultam, és meredtem kezdtem el nézni az ablakot.
Nagyon rosszul esett ez a mondata, bármennyire is próbáltam erős lenni, sírhatnékom támadt. A sok gond, ami így egyben rám szakadt, máris túl nehéznek bizonyult, pedig még hosszú út várt rám, telel még több problémával, mire kirángatom Brunót a gödörből. Ráadásul éreztem, hogy nekem is tevékeny részem van abban, hogy idáig jutott.
Tudtam azt is, hogy nem a legjobb a hírem, de ez a feltételezés, azért most nagyon fájt.
Hallottam, ahogy becsukódik az ajtó, fellélegeztem, majd utat engedtem a könnyeimnek. Csak némán folytak az arcomon, egy darabig próbáltam letörölni, de végül inkább hagytam a francba. Minden erőmmel próbáltam elfojtani, így remegő kézzel nyúltam a cigimért, és a gyújtómért.
Valaki azonban megfogtam a kezem, és elrántotta.
Rémülten néztem fel.
- Nem gondolod, hogy elég volt már mára ebből? –kérdezte normális hangon.
Rövid ismeretségünk alatt, soha nem beszélt velem így.
Kirángattam a kezem az övéből, felkaptam egy cigit, meggyújtottam és idegesen szívtam be a füstöt.
- Igyekszem mindent megtenni, hogy kívánságoknak megfelelően gyorsan a föld alákerüljek…- remegett a hangom.
Chris mellém lépett, és kivette a staubot a kezemből, és elnyomta.
- Nincs szükségem dadára! – mordultam rá, próbáltam védekezni, és eltakarni a sérülékenységem, bár tudtam ehhez már túl késő, és visszafordultam az ablakhoz.
Mögém lépett és az egyik kezével átkarolta a derekam.
Megpróbáltam lerángatni magamról, de ezzel csak azt értem el, hogy maga felé fordított.
Végül valahogy mindkét karom lefogta és a hátam mögé szorította, ekkor tűnt fel, hogy a sérült kezére, kötött valami törölköző félét.
- Nem neked valóban nincs szükséged sem felvigyázóra, sem testőrre, de annál inkább valakire aki meghallgat, és támogat!
- És persze te önként jelentkezel erre a feladatra!
- Csak a vak nem látja, hogy mibe akarod belerángatni Sennát, és magadat! Az nem megoldás, hogy elviszed a világ végére! – engedett el dühösen, és rábökött az ágyon heverő papírkupacokra – Lehet hogy erős vagy, de ebből egyedül nem tudod kihúzni! Mindketten belebuktok! Neki szakértő segítség kell!
- Ebbe te ne szólj bele!
- Te senkinek sem engeded, hogy bármiben is beleszóljon, de most nem csak rólad van szó!
- Védd csak Gerhardot, meg Dietrich pénzét! Tudom, hogy attól félsz, ha mégis leszerződünk, lehet hogy pilóta nélkül maradna a te nagy főnököd, és ezzel sokat bukna! De nem fogom feladni, és Bruno sem! –közöltem elszántan.
- Itt most nem a pénzről, és az üzletről van szó! Hanem arról, hogy nem ez a legjobb megoldás sem Brunónak, sem a te lelkiismeretednek! Lehet hogy ő nem látja, hogy te belülről rágod magad, és hibásnak érzed magad azért, amiért idáig jutott. Felnőtt ember, önálló döntésekkel, és meg kell végre tanulnia nélküled is létezni!
- Mert te önzetlenül segítenél igaz? Ahogy eddig!
- Védenem kell a saját, és a csapatom érdekeit, ez a dolgom! De ne hidd, hogy olyan könnyű borotvaélen táncolni, amikor háromszáz ember munkája és megélhetése múlik rajtad, és két pilóta sikere áll vagy bukik azon, hogy te milyen eredményesen tárgyalsz. Igen, nem tagadom, van amikor kurválkodnom kell azért, hogy a csapat jobb motort, vagy jobb szponzort szerezzen. De a munkám ezzel jár, tetszik vagy sem, áldozatokat kell hoznom, és ha éppen Sennát, akkor őt! Ezért nem fogok bocsánatot kérni!
Igaza volt, mindenki így csinálja, az én főnököm is így csinálta, csak engem nem érdekelt.
Ettől függetlenül szúrósan néztem rá.
- De ha engednéd, akkor tudnék segíteni.
- Nem kell könyöradomány, sem szánalom, a saját lelkiismereted nem lehet egy jó tettel tisztára mosni!
- Ezt nem is mondtam! De attól, még javíthatok a megítélésemen a pokolban! Ismerek egy jó klinikát, név nélkül elmehet, és segítenek rajta, akkor mész be hozzá, amikor akarsz!
- Nem! Rajtunk te ne segíts, már így is épp eleget tettél!
- Az Isten verje meg! Lásd már be, hogy egyedül nem tudod végigcsinálni! Lehetetlen!
- Takarodj innen!
- Ha kimegyek –bökött a kezével a kijárat felé –azon az ajtón, soha többet ne gyere hozzám segítségért!
- Eddig sem mentem! Megvagyunk nélküled!
Sarkon fordult, kiment, és bevágta az ajtót.
Vettem egy mély levegőt.
- Erősnek kell lennem! Erősnek kell lennem!
Kifújtam.
- Muszáj! Bármi lesz is, ki kell tartanom, Bruno miatt! Ha bele pusztulok is!
Pontosan tudtam, hogy sok harcot kell megvívnom, és sok energiámba kerül majd, hogy tiszta legyen. De vannak olyan áldozatok, amiket meg kell hozni, és egy barátért semmi sem lehet túl nagy fizetség, vagy túl nagy ár.
Meg fogom tenni, azt amit meg kell, még ha én közben rámegyek is erre.
Tartozom neki, mert a barátom!
Seventh shift pace 17.
17.rész
A buli végén, hajnalban úgy ahogy voltam, ruhástól dőltem el az ágyon. Nagyon erős, ólmos fáradtság vett erőt rajtam, és másnap majdnem délig aludtam. De pihenni nem sikerült, sok buta álom követte egymást, így kimerülten ébredtem.
Egy hosszú forró zuhany, egy kiadós futás a konditeremben, majd még egy hosszú tusolás, és kezdtem magam jól érezni a bőrömben.
Az egész ház csöndes volt, a vendégek nagy része már reggel elment, a másik pedig még aludt. A személyzet közben halkan végezte a napi teendőket, rendet raktak, port töröltek, az estei parti utolsó romjait takarították el.
Leültem a konyhába, magam elé vettem egy nagy tás spagettit, de nem tudtam enni, csak piszkáltam a villámmal.
Tele volt a fejem.
Nagyon izgultam Brunóért, hogy elég lesz e az idő, az lett volna a legjobb ha szezonkezdésre jobban lesz, és nem akartam, hogyha bármi baj van, akkor a drog legyen az első, amihez nyúl, már csak azért is, hogy ne megint engem terheljen a bajával. Attól is tartottam, mi lesz ha kiderül? Szinte rettegtem ettől. Tudtam, hogyha elvinném egy klinikára, vagy egy szanatóriumba, öt percig sem bírná ki. Szüksége van a barátaira, a családjára, és ha már ezek nem lehetnek mellette, akkor legalább rám. Az évek alatt, ha úgy adódott, és pár napig nem tudott velük beszélni teljesen letört, és befelé forduló lett. Ő biztosan nem bírna ki heteket, nem ő nem.
Nekem kellett lépnem az ügyben, de tanácstalan voltam. Örültem volna, ha van valaki akivel legalább pár szóban, de kiönthetem a lelkem, elég lett volna ha valaki meghallgat. Erre azonban esélyem sem kínálkozott. Eszembe jutott Eddie, de egyrészt ő csak egy futó kaland volt, másrészt neki is van elég gondja, harmadrészt meg valószínűleg úgysem venné fel, ha hívnám.
Belekortyoltam a narancslémbe, elővettem a cigim, és rágyújtottam. A szakácsnő rosszallóan nézett rám, ahogy szokott, és tüntetőleg kiment. Megértettem miért teszi, a házban senki sem dohányzik, és Viviane senkinek sem tűri el, kivéve engem, mivel én úgyis teszek rá, hogy mit mond. Egy ideig veszekedtünk is azon, ha az ő házában lakom, akkor tartsam be az ő szabályait, de egyszer besokalltam, rávágtam az ajtót és elmentem, Brunónak kellett vissza cibálnia. De utána még hiába laktunk két hétig egy fedél alatt, egy szót se szóltunk egymáshoz.
Csak szívtam a cigit, újra felvettem a villát, és tovább piszkáltam a kajám.
- Látom így tartod magad formában! Sok cigi, semmi kaja! – szólalt meg egy hang mellettem.
Nem néztem oda, tudtam, hogy ki az.
- Baszogass mást! Idióta angol!
Chris elsétált előttem, töltött magának egy kávét, majd kivette a hűtőből a tejet.
Aztán pofátlanul velem szemben ült le a pulthoz.
Az arcába fújtam a füstöt.
- Nem unod még, hogy folyton ezt csinálod? –kérdezte szkeptikusan.
- Láthatod hogy nem!
- Látom… Bruno?
- Alszik.
Megszólalt a rádióban Eminem Lose yourself c. száma, átnyúltam az asztalon, és felhangosítottam. Elkezdtem automatikusan mondani a szavakat.
Sok rap szöveget tudtam, és szerettem is ezt a zenét, kifejezte hogy érzem magam, és honnan is jöttem. Pláne ez a dal.
Rágyújtottam egy újabb cigire, és csak mondtam tovább, és tovább.
- Hogy lehet megtanulni kívülről egy ilyen szöveget?
- Sokat kell hallgatni, meg aztán ha az életedről szól, akkor gyorsabban megy. Bár hiába mondom egy olyan embernek, aki mér hírből sem ismeri a nyomort, mert aranykanállal a szájában jött világra. – vágtam oda, lemásztam a bárszékről, majd elnyomtam a csikket.
- Te ezt élvezed igaz? –szólt utánam.
- Mi van?
- Hogy lenézed az olyanokat mint mi? Akik szerencsésebb körülmények közé születtek!
- Ti néztek le minket, külvárosi gettósokat! Azt hiszed, nem látom hogy nézel rám, hogy, hogy viselkedsz velem? Ennyire sem tartasz! –csettintettem – Szerinted, én csak egy csóró kis bunkó felkapaszkodott liba vagyok, aki nyert pár versenyt, és túl nagy pofája, de alkalomadtán azért megdugnád! Túl sok olyan milliomos bunkót láttam már, mint te meg a Raikkonen féle faszok! Pénzük annyi van mint a pelyva, de közben senkit nem tartanak semmire, csak akinek sok zseton van a zsebében, és kibaszott jók a kapcsolatai.
- Félre ismersz minket! –csattant fel.
- Én? Na ne idegesíts! Ha Kimi olyan rendes gyerek lenne, nem kurvázni vitte volna Brunót, és nem kokót ad a kezébe, hanem leülve dumálni, és segít neki! Lófaszt! Szerencséje hogy elhúzott a rákba, mert tuti szétvertem volna ma a fejét! A pilóták több mint fele semmit nem ér, olyan hülyék, hogy be lehet verni a fejükkel egy cölöpöt, azt se tudják hol van Párizs, és mi Oroszország legnagyobb folyója! Isznak, megdugnak minden útjukba kerülő numerát, és nem érdekli őket, hogy megcsalják a feleségüket. Költik a millióikat a felesleges luxusra, és sírnak, hogy keveset keresnek a költségcsökkentések miatt! Ti meg „tisztelt” csapatfőnökök adjátok alájuk a lovat, és aranytálcán külditek nekik az elit prostikat, és elsimítjátok az ügyeiket! Úgy bántok velük, mint holmi császárokkal! Ugyan már! Tíz éve vagyok az autósportban, mindenhol megjártam már a szamárlétrát, a saját erőmből, a nélkül hogy széttette volna a lábam egy kis támogatásért. De ezt ti sose ismeritek el amit letettem az asztalra, mert én ribanc vagyok! Csak kurva lehet az, aki idáig eljutott, de ha pasi lennék én lennék a legnagyobb fej, meg a legjobb pilóta akire mindenki vadászik! De ti nem törődtök semmivel, csak a pénzzel, meg azzal hogy minél magasabbra jussatok! Kötögetitek a kis magán paktumaitokat, és közben szartok rá, hogy éppen kinek teszitek tönkre a karrierjét! Téged viszont különösen azért utállak, mert képes voltál kurválkodni, és lefeküdni Ronnal, meg McLarennel! Gyomorforgató! – azzal az ajtó felé csörtettem, de a küszöbről még visszafordultam - És csak hogy tudd! Nálad aljasabb, kétszínűbb emberrel még soha nem találkoztam, eddig te vagy a negatív mérce csúcsa! Ronról ugyanis mindenki tudja milyen rohadék! Tőled azonban soha nem vártam volna, hogy ilyen leszel! És ha még egyszer keresztbe teszel Brunónak, vagy csak megpróbálod, én esküszöm az élő Istenre, hogy kicsinállak, ha bele döglök is!
Felmentem a szobámba, és bevágtam az ajtót.
Más dolgom is volt, mint Hornerrel foglalkozni, ki kellet találnom, hogy tudnék segíteni Brunón.
Renget keresgéltem a neten, de semmi olyan megoldást nem találtam, ami megfelelt volna a célnak.
Végül úgy döntöttem, elutazunk valahová, valami elhagyatott helyre, ahol ketten átvészeljük, amíg kitisztul, és túljut a nehezén. Eszembe jutott, hogy korábban valamikor olvastam, Eddienek van egy háza Írországban egy elhagyatott kis városban, semmi közepén.
Felhívtam. Elmondtam mi helyzet, és hogy az a kis villa tökéletes lenne. Belement. De sajnos azt is közölte, hogy elég kicsi a ház, két embernek elég. Mondta, hogy ha bármi kell csak szóljak, és elintézi, vagy odamegy. Eszembe sem jutott szólni, már ez is épp elég nagy segítségnek számított, nem akartam kihasználni.
Majd több próbálkozás után végre elértem a korábbi orvosunkat, Dr. Lutzt, - aki már több esetben is kísért minket versenyekre, és az Indyben a csapatunk orvosa ként is dolgozott -. Hajlandó volt segíteni, megígérte, hogy velünk jön, és naponta átjön a városból, és megnézi mi van Brunóval.
Alig tettem le a mobilt, máris kopogtattak az ajtón.
- Gyere! –szóltam ki ingerülten.
Közben pedig próbáltam összepakolni a kinyomtatott papírköteget, a jegyzeteimet, és azt a pár csoki papírt, amit az ágyon hevert. Fel sem néztem ki az.
A buli végén, hajnalban úgy ahogy voltam, ruhástól dőltem el az ágyon. Nagyon erős, ólmos fáradtság vett erőt rajtam, és másnap majdnem délig aludtam. De pihenni nem sikerült, sok buta álom követte egymást, így kimerülten ébredtem.
Egy hosszú forró zuhany, egy kiadós futás a konditeremben, majd még egy hosszú tusolás, és kezdtem magam jól érezni a bőrömben.
Az egész ház csöndes volt, a vendégek nagy része már reggel elment, a másik pedig még aludt. A személyzet közben halkan végezte a napi teendőket, rendet raktak, port töröltek, az estei parti utolsó romjait takarították el.
Leültem a konyhába, magam elé vettem egy nagy tás spagettit, de nem tudtam enni, csak piszkáltam a villámmal.
Tele volt a fejem.
Nagyon izgultam Brunóért, hogy elég lesz e az idő, az lett volna a legjobb ha szezonkezdésre jobban lesz, és nem akartam, hogyha bármi baj van, akkor a drog legyen az első, amihez nyúl, már csak azért is, hogy ne megint engem terheljen a bajával. Attól is tartottam, mi lesz ha kiderül? Szinte rettegtem ettől. Tudtam, hogyha elvinném egy klinikára, vagy egy szanatóriumba, öt percig sem bírná ki. Szüksége van a barátaira, a családjára, és ha már ezek nem lehetnek mellette, akkor legalább rám. Az évek alatt, ha úgy adódott, és pár napig nem tudott velük beszélni teljesen letört, és befelé forduló lett. Ő biztosan nem bírna ki heteket, nem ő nem.
Nekem kellett lépnem az ügyben, de tanácstalan voltam. Örültem volna, ha van valaki akivel legalább pár szóban, de kiönthetem a lelkem, elég lett volna ha valaki meghallgat. Erre azonban esélyem sem kínálkozott. Eszembe jutott Eddie, de egyrészt ő csak egy futó kaland volt, másrészt neki is van elég gondja, harmadrészt meg valószínűleg úgysem venné fel, ha hívnám.
Belekortyoltam a narancslémbe, elővettem a cigim, és rágyújtottam. A szakácsnő rosszallóan nézett rám, ahogy szokott, és tüntetőleg kiment. Megértettem miért teszi, a házban senki sem dohányzik, és Viviane senkinek sem tűri el, kivéve engem, mivel én úgyis teszek rá, hogy mit mond. Egy ideig veszekedtünk is azon, ha az ő házában lakom, akkor tartsam be az ő szabályait, de egyszer besokalltam, rávágtam az ajtót és elmentem, Brunónak kellett vissza cibálnia. De utána még hiába laktunk két hétig egy fedél alatt, egy szót se szóltunk egymáshoz.
Csak szívtam a cigit, újra felvettem a villát, és tovább piszkáltam a kajám.
- Látom így tartod magad formában! Sok cigi, semmi kaja! – szólalt meg egy hang mellettem.
Nem néztem oda, tudtam, hogy ki az.
- Baszogass mást! Idióta angol!
Chris elsétált előttem, töltött magának egy kávét, majd kivette a hűtőből a tejet.
Aztán pofátlanul velem szemben ült le a pulthoz.
Az arcába fújtam a füstöt.
- Nem unod még, hogy folyton ezt csinálod? –kérdezte szkeptikusan.
- Láthatod hogy nem!
- Látom… Bruno?
- Alszik.
Megszólalt a rádióban Eminem Lose yourself c. száma, átnyúltam az asztalon, és felhangosítottam. Elkezdtem automatikusan mondani a szavakat.
Sok rap szöveget tudtam, és szerettem is ezt a zenét, kifejezte hogy érzem magam, és honnan is jöttem. Pláne ez a dal.
Rágyújtottam egy újabb cigire, és csak mondtam tovább, és tovább.
- Hogy lehet megtanulni kívülről egy ilyen szöveget?
- Sokat kell hallgatni, meg aztán ha az életedről szól, akkor gyorsabban megy. Bár hiába mondom egy olyan embernek, aki mér hírből sem ismeri a nyomort, mert aranykanállal a szájában jött világra. – vágtam oda, lemásztam a bárszékről, majd elnyomtam a csikket.
- Te ezt élvezed igaz? –szólt utánam.
- Mi van?
- Hogy lenézed az olyanokat mint mi? Akik szerencsésebb körülmények közé születtek!
- Ti néztek le minket, külvárosi gettósokat! Azt hiszed, nem látom hogy nézel rám, hogy, hogy viselkedsz velem? Ennyire sem tartasz! –csettintettem – Szerinted, én csak egy csóró kis bunkó felkapaszkodott liba vagyok, aki nyert pár versenyt, és túl nagy pofája, de alkalomadtán azért megdugnád! Túl sok olyan milliomos bunkót láttam már, mint te meg a Raikkonen féle faszok! Pénzük annyi van mint a pelyva, de közben senkit nem tartanak semmire, csak akinek sok zseton van a zsebében, és kibaszott jók a kapcsolatai.
- Félre ismersz minket! –csattant fel.
- Én? Na ne idegesíts! Ha Kimi olyan rendes gyerek lenne, nem kurvázni vitte volna Brunót, és nem kokót ad a kezébe, hanem leülve dumálni, és segít neki! Lófaszt! Szerencséje hogy elhúzott a rákba, mert tuti szétvertem volna ma a fejét! A pilóták több mint fele semmit nem ér, olyan hülyék, hogy be lehet verni a fejükkel egy cölöpöt, azt se tudják hol van Párizs, és mi Oroszország legnagyobb folyója! Isznak, megdugnak minden útjukba kerülő numerát, és nem érdekli őket, hogy megcsalják a feleségüket. Költik a millióikat a felesleges luxusra, és sírnak, hogy keveset keresnek a költségcsökkentések miatt! Ti meg „tisztelt” csapatfőnökök adjátok alájuk a lovat, és aranytálcán külditek nekik az elit prostikat, és elsimítjátok az ügyeiket! Úgy bántok velük, mint holmi császárokkal! Ugyan már! Tíz éve vagyok az autósportban, mindenhol megjártam már a szamárlétrát, a saját erőmből, a nélkül hogy széttette volna a lábam egy kis támogatásért. De ezt ti sose ismeritek el amit letettem az asztalra, mert én ribanc vagyok! Csak kurva lehet az, aki idáig eljutott, de ha pasi lennék én lennék a legnagyobb fej, meg a legjobb pilóta akire mindenki vadászik! De ti nem törődtök semmivel, csak a pénzzel, meg azzal hogy minél magasabbra jussatok! Kötögetitek a kis magán paktumaitokat, és közben szartok rá, hogy éppen kinek teszitek tönkre a karrierjét! Téged viszont különösen azért utállak, mert képes voltál kurválkodni, és lefeküdni Ronnal, meg McLarennel! Gyomorforgató! – azzal az ajtó felé csörtettem, de a küszöbről még visszafordultam - És csak hogy tudd! Nálad aljasabb, kétszínűbb emberrel még soha nem találkoztam, eddig te vagy a negatív mérce csúcsa! Ronról ugyanis mindenki tudja milyen rohadék! Tőled azonban soha nem vártam volna, hogy ilyen leszel! És ha még egyszer keresztbe teszel Brunónak, vagy csak megpróbálod, én esküszöm az élő Istenre, hogy kicsinállak, ha bele döglök is!
Felmentem a szobámba, és bevágtam az ajtót.
Más dolgom is volt, mint Hornerrel foglalkozni, ki kellet találnom, hogy tudnék segíteni Brunón.
Renget keresgéltem a neten, de semmi olyan megoldást nem találtam, ami megfelelt volna a célnak.
Végül úgy döntöttem, elutazunk valahová, valami elhagyatott helyre, ahol ketten átvészeljük, amíg kitisztul, és túljut a nehezén. Eszembe jutott, hogy korábban valamikor olvastam, Eddienek van egy háza Írországban egy elhagyatott kis városban, semmi közepén.
Felhívtam. Elmondtam mi helyzet, és hogy az a kis villa tökéletes lenne. Belement. De sajnos azt is közölte, hogy elég kicsi a ház, két embernek elég. Mondta, hogy ha bármi kell csak szóljak, és elintézi, vagy odamegy. Eszembe sem jutott szólni, már ez is épp elég nagy segítségnek számított, nem akartam kihasználni.
Majd több próbálkozás után végre elértem a korábbi orvosunkat, Dr. Lutzt, - aki már több esetben is kísért minket versenyekre, és az Indyben a csapatunk orvosa ként is dolgozott -. Hajlandó volt segíteni, megígérte, hogy velünk jön, és naponta átjön a városból, és megnézi mi van Brunóval.
Alig tettem le a mobilt, máris kopogtattak az ajtón.
- Gyere! –szóltam ki ingerülten.
Közben pedig próbáltam összepakolni a kinyomtatott papírköteget, a jegyzeteimet, és azt a pár csoki papírt, amit az ágyon hevert. Fel sem néztem ki az.
2011. február 15., kedd
Seventh shift pace 16.
16.rész
Egész este egymás mellett voltunk, együtt táncoltunk, együtt nevettünk. Fél percre nem tévesztettem szem elől, és mindent megtettem annak érdekében, hogy minél polgárpukkasztóbban viselkedjünk. Nem akartam, hogy bármelyik vendég is a barátom legyen, vagy haverkodjon.
Pontosan tudtam, hogy hiénákra, pletykásokra, olyan emberekre, akik képesek az állítólagos barátaikat hátba szúrni, nincs szükségem, és pláne Brunónak nincs. Bebizonyosodott ugyanis, hogy sem Bergerben, és sem a „jó akaró” Hornerben, és persze a jó öreg Ronban sem lehet megbízni. Viviane pedig úgy táncol, ahogy Gerhard fütyül.
Raikonnenről és Perezről, valamint Nels társaságáról már ne is beszéljünk. Schumacherrel és Brawnal szívesen váltottam volna pár szót, hiszen gyerek korom hősei voltak, de tudtam, hogy ha beszélgetnék velük, akkor az a többi barmot is odavonzaná, mint legyeket a légypapír.
Ezek után senkiben sem bíztam meg. Bár Bruno erős túlzásnak tartotta a dolgot, de én kötöttem az ebet a karóhoz.
Kimentünk a hátsó teraszra, én rágyújtottam egy cigire, Bruno meg elment valami üdítőért. Azonban a tekintetemmel követtem merre kódorog. Aggódtam érte, tudtam hogyha véletlenül kiderül, hogy narkós kész, vége a dalnak. És volt egy sanda gyanúm, hogy bizony van legalább egy ember a partin, aki szívesen alánk pakolna. Meg még ki tudja kinek jönne jól, ha ki eltűnnénk a képből.
Éppen jó mélyet szívtam a cigimből, amikor valaki felém nyújtott egy majdnem teljesen teli pezsgős kristálypoharat.
Megfordultam.
- Talán rossz hangnemben kezdtük az ismerkedést. Nem kezdhetnénk tiszta lappal? –kérdezte mézesmázosan.
Horner arcába fújtam a füstöt, de a szeme sem rebbent.
- Nem állok szóba árulókkal, hazugokkal, és becstelenekkel! Vagy mondjam inkább úgy, olyanokkal akik eladták a lelküket Ron Denisnek! Nem bocs! A lelküket, és csapatukat adtál el egy motorért, így pontos! – közöltem megvetően.
- Ha férfi lennél ezért most pofon vágnálak! –sziszegte.
- Csak rajta! Nem félek sem tőled, sem mástól! És nem mellesleg ha férfi lennél, pofon is vágtál volna, egy ekkora sértésért. De legalább kikérted volna a feltételezést! Túl gyáva vagy te a nagy fiúkhoz Horner! – mondtam gúnyosan.
- Én a te helyedben nagyon meggondolnám, hogy miket mondok és kinek, nehogy valaki elmesélje a sajtónak hogy Bruno barátod drogos létére Forma 1-es autót vezet. –vigyorgott gúnyosan.
Egy külső szemlélő számára kedélyes beszélgetés folytattunk, hiszen mosolyogtunk, de közben mély gyűlöletet tápláltunk a másik iránt, a csöndes felszín forrongó indulatokat fedett.
- Ha bizonyítékod is van, akkor rajta, amúgy pedig olcsó kis rágalmazás, és nagyon megütheti a bokáját, aki ilyenekkel dobálózik, hiszen szava hihetetlenné válhat, fél perc alatt. Amúgy pedig söprögess csak a saját portádon Horner, ha egy illető tanúkkal igazolná az FIA előtt, hogy te milyen kis paktumot kötöttél Ronnal, akkor komoly gondjaid lennének…- fújtam ki újra a füstöt.
- Én hallgatok, ha te is. – mondta könnyedén, majd belekortyolt az italába.
- Csak hogy te nagyobbat bukhatsz és magasabbról, mint én. És az én hallgatásom sokba kerül!- válaszoltam mosolyogva.
- Ez zsarolás! –döbbent meg.
- Inkább egy kedvező, és jövedelmező befektetés. Fogd fel így!
A távolba nézett, majd megint ivott a pezsgőjéből.
- Mennyi?
- Két. általam és Bruno által megszabott szerződés ajánlat a Toro Rossohoz. – fordultam felé, és a szemébe néztem.
Felnevetett.
- A holdat ne hozzam le neked az égről aranyom!
- Beszélhetek én magával Mateschitzel is, nekem mindegy kivel tárgyalok. Sőt! Végül is nem értem miért rád pazarlom az időmet, mikor ő a TE Főnököd! – mosolyogtam kedvesen, majd sarkon fordultam.
Elkapta a karom és visszarántott, és egészen közel hajolt hozzám.
- Meg ne próbáld! – sziszegte az arcomba.
- Eressz el, vagy nagyon megbánod!
- Ne merészelj Dietrichhez menni!
- Akkor tegyél érte, hogy ne legyen okom felkeresni!
- Megőrültél? Nem fogom megengedni, Sennával ellenem, és a csapatom ellen dolgozhassatok a pályán. Erről ne is álmodj!
- Vagy ez, vagy FIA és bíróság!
- Ne feled hogy nekem is van ütőkártyám!
- Nem félek! Le foglak győzni csak figyelj öreg! – vágtam a képébe a lehető legtöbb megvetéssel a hangomban.
- Örülök hogy ti ilyen jól eltársalogtok, de ezt most fejezzétek be! – szólt közbe Berger.
Mindketten ránéztünk, Brunóval a terasz ajtajában álltak.
Dühöse néztem Gerhardra, és Hornerre is.
- Sem a hely, sem az idő nem alkalmas a hajtépésre!
- Ha lenne haja, amit kitéphetnék! –vetettem oda hanyagul.
Bruno beleprüszkölt az italába.
- Ha nem lennél eszetlen pláza picsa, akkor még komolyan is vennélek!
- Elég! – dörrent ránk Gerhard – Chris menj és nézd meg, a kedvenc finn pilótád miért issza megint az asztal alá magát! –azzal fejével a bejárat felé bökött.
Horner az ajtóból még vetett rám egy lesajnáló pillantást, ami viszonoztam, majd távozott Bergerrel együtt.
Brunóból meg kitört a nevetés.
- Ha nem tudnám hogy utálod, azt hinném hogy szobára akartok menni, annyi feszültség szikrázott a levegőben! –vigyorgott.
- Ne idegesíts! – morogtam rá.
- És Christian mióta öreg Ang? – úgy nevetett, hogy más a hasát fogta – Azt max. Gerhardra lehetne mondani… Meg a kopaszt is!
Nekem is nevetnem kellet, majd közel hajoltam Brunóhoz, hogy csak ő hallja, amit mondok.
- Hát ha nem lenne Horner ekkora tuskó, akkor komoly esélyei lennének….
Bruno döbbenten nézett rám.
- De ugye nincsenek?
- Viccelsz?
- Helyes! Kezdtem féltékeny lenni! –ölelt meg, és elkezdtük az eget bámulni – Ang?
- Na mond!
- Ha kijutok ebből a katyvaszból, amibe sikeresen bele másztam, akkor adnál nekem egy esélyt? Egy igazit?
Kicsit töprengve néztem rá.
- Nem vagyok meggyőződve arról, hogy…
- Tudom…. De én meg akarom próbálni!
Nagyot sóhajtottam.
- Rendben! De nincs pót esély, és kezdjük újra mert szeretlek duma! Ha elsőre nem alakul jól, és nem illünk össze mint pár, akkor ne erőltessük. Nem akarlak elveszíteni, mert ezt az egészet túl erőltetjük. Nekem kellesz Bruno! Fontos vagy nekem, mindig több leszel, mint egy barát! Igyekszem majd átsorolni téged a párom kategóriába, de nem tudom, hogy amit érzek az elég lesz e ahhoz, hogy ebből szerelem legyen. Megpróbálom, de nem ígérhetek semmit. Megbántani meg nem akarlak!
- Tudom, hogy ettől félsz, és ezért nem akarsz ebben belevágni, de nekem tudnom kell, meg kell próbálnom! Különben életem végig bánnám! Érzem!
- Sejtettem… Nem akarom össze törni a szíved, és fájdalmat okozni neked…
- Én sem neked. De ha sikerül, akkor végre nem leszel olyan egyedül te sem…
Átöleltem, és hozzábújtam.
- Olyan vagy mint a kis herceg Exupery könyvében…
- Álmodozó, és naiv?
- Igen…
- Ha rendbe jöttem, és megpróbáljuk, én mindent megteszek hogy boldoggá tegyelek…
- Tudom… De csak maradj velem minding ilyen őszinte, vicces, és laza, amilyen most… Akkor nem lehet baj…
- Igyekszem…
- Én is… Mindig őszinte leszek, még ha ennek nem is fogsz örülni...
- Te vagy a legjobb...
- Kétlem...
Sőt biztos hogy nem, de Bruno mindig is jobbnak látott, mint amilyen valójában voltam.
Egész este egymás mellett voltunk, együtt táncoltunk, együtt nevettünk. Fél percre nem tévesztettem szem elől, és mindent megtettem annak érdekében, hogy minél polgárpukkasztóbban viselkedjünk. Nem akartam, hogy bármelyik vendég is a barátom legyen, vagy haverkodjon.
Pontosan tudtam, hogy hiénákra, pletykásokra, olyan emberekre, akik képesek az állítólagos barátaikat hátba szúrni, nincs szükségem, és pláne Brunónak nincs. Bebizonyosodott ugyanis, hogy sem Bergerben, és sem a „jó akaró” Hornerben, és persze a jó öreg Ronban sem lehet megbízni. Viviane pedig úgy táncol, ahogy Gerhard fütyül.
Raikonnenről és Perezről, valamint Nels társaságáról már ne is beszéljünk. Schumacherrel és Brawnal szívesen váltottam volna pár szót, hiszen gyerek korom hősei voltak, de tudtam, hogy ha beszélgetnék velük, akkor az a többi barmot is odavonzaná, mint legyeket a légypapír.
Ezek után senkiben sem bíztam meg. Bár Bruno erős túlzásnak tartotta a dolgot, de én kötöttem az ebet a karóhoz.
Kimentünk a hátsó teraszra, én rágyújtottam egy cigire, Bruno meg elment valami üdítőért. Azonban a tekintetemmel követtem merre kódorog. Aggódtam érte, tudtam hogyha véletlenül kiderül, hogy narkós kész, vége a dalnak. És volt egy sanda gyanúm, hogy bizony van legalább egy ember a partin, aki szívesen alánk pakolna. Meg még ki tudja kinek jönne jól, ha ki eltűnnénk a képből.
Éppen jó mélyet szívtam a cigimből, amikor valaki felém nyújtott egy majdnem teljesen teli pezsgős kristálypoharat.
Megfordultam.
- Talán rossz hangnemben kezdtük az ismerkedést. Nem kezdhetnénk tiszta lappal? –kérdezte mézesmázosan.
Horner arcába fújtam a füstöt, de a szeme sem rebbent.
- Nem állok szóba árulókkal, hazugokkal, és becstelenekkel! Vagy mondjam inkább úgy, olyanokkal akik eladták a lelküket Ron Denisnek! Nem bocs! A lelküket, és csapatukat adtál el egy motorért, így pontos! – közöltem megvetően.
- Ha férfi lennél ezért most pofon vágnálak! –sziszegte.
- Csak rajta! Nem félek sem tőled, sem mástól! És nem mellesleg ha férfi lennél, pofon is vágtál volna, egy ekkora sértésért. De legalább kikérted volna a feltételezést! Túl gyáva vagy te a nagy fiúkhoz Horner! – mondtam gúnyosan.
- Én a te helyedben nagyon meggondolnám, hogy miket mondok és kinek, nehogy valaki elmesélje a sajtónak hogy Bruno barátod drogos létére Forma 1-es autót vezet. –vigyorgott gúnyosan.
Egy külső szemlélő számára kedélyes beszélgetés folytattunk, hiszen mosolyogtunk, de közben mély gyűlöletet tápláltunk a másik iránt, a csöndes felszín forrongó indulatokat fedett.
- Ha bizonyítékod is van, akkor rajta, amúgy pedig olcsó kis rágalmazás, és nagyon megütheti a bokáját, aki ilyenekkel dobálózik, hiszen szava hihetetlenné válhat, fél perc alatt. Amúgy pedig söprögess csak a saját portádon Horner, ha egy illető tanúkkal igazolná az FIA előtt, hogy te milyen kis paktumot kötöttél Ronnal, akkor komoly gondjaid lennének…- fújtam ki újra a füstöt.
- Én hallgatok, ha te is. – mondta könnyedén, majd belekortyolt az italába.
- Csak hogy te nagyobbat bukhatsz és magasabbról, mint én. És az én hallgatásom sokba kerül!- válaszoltam mosolyogva.
- Ez zsarolás! –döbbent meg.
- Inkább egy kedvező, és jövedelmező befektetés. Fogd fel így!
A távolba nézett, majd megint ivott a pezsgőjéből.
- Mennyi?
- Két. általam és Bruno által megszabott szerződés ajánlat a Toro Rossohoz. – fordultam felé, és a szemébe néztem.
Felnevetett.
- A holdat ne hozzam le neked az égről aranyom!
- Beszélhetek én magával Mateschitzel is, nekem mindegy kivel tárgyalok. Sőt! Végül is nem értem miért rád pazarlom az időmet, mikor ő a TE Főnököd! – mosolyogtam kedvesen, majd sarkon fordultam.
Elkapta a karom és visszarántott, és egészen közel hajolt hozzám.
- Meg ne próbáld! – sziszegte az arcomba.
- Eressz el, vagy nagyon megbánod!
- Ne merészelj Dietrichhez menni!
- Akkor tegyél érte, hogy ne legyen okom felkeresni!
- Megőrültél? Nem fogom megengedni, Sennával ellenem, és a csapatom ellen dolgozhassatok a pályán. Erről ne is álmodj!
- Vagy ez, vagy FIA és bíróság!
- Ne feled hogy nekem is van ütőkártyám!
- Nem félek! Le foglak győzni csak figyelj öreg! – vágtam a képébe a lehető legtöbb megvetéssel a hangomban.
- Örülök hogy ti ilyen jól eltársalogtok, de ezt most fejezzétek be! – szólt közbe Berger.
Mindketten ránéztünk, Brunóval a terasz ajtajában álltak.
Dühöse néztem Gerhardra, és Hornerre is.
- Sem a hely, sem az idő nem alkalmas a hajtépésre!
- Ha lenne haja, amit kitéphetnék! –vetettem oda hanyagul.
Bruno beleprüszkölt az italába.
- Ha nem lennél eszetlen pláza picsa, akkor még komolyan is vennélek!
- Elég! – dörrent ránk Gerhard – Chris menj és nézd meg, a kedvenc finn pilótád miért issza megint az asztal alá magát! –azzal fejével a bejárat felé bökött.
Horner az ajtóból még vetett rám egy lesajnáló pillantást, ami viszonoztam, majd távozott Bergerrel együtt.
Brunóból meg kitört a nevetés.
- Ha nem tudnám hogy utálod, azt hinném hogy szobára akartok menni, annyi feszültség szikrázott a levegőben! –vigyorgott.
- Ne idegesíts! – morogtam rá.
- És Christian mióta öreg Ang? – úgy nevetett, hogy más a hasát fogta – Azt max. Gerhardra lehetne mondani… Meg a kopaszt is!
Nekem is nevetnem kellet, majd közel hajoltam Brunóhoz, hogy csak ő hallja, amit mondok.
- Hát ha nem lenne Horner ekkora tuskó, akkor komoly esélyei lennének….
Bruno döbbenten nézett rám.
- De ugye nincsenek?
- Viccelsz?
- Helyes! Kezdtem féltékeny lenni! –ölelt meg, és elkezdtük az eget bámulni – Ang?
- Na mond!
- Ha kijutok ebből a katyvaszból, amibe sikeresen bele másztam, akkor adnál nekem egy esélyt? Egy igazit?
Kicsit töprengve néztem rá.
- Nem vagyok meggyőződve arról, hogy…
- Tudom…. De én meg akarom próbálni!
Nagyot sóhajtottam.
- Rendben! De nincs pót esély, és kezdjük újra mert szeretlek duma! Ha elsőre nem alakul jól, és nem illünk össze mint pár, akkor ne erőltessük. Nem akarlak elveszíteni, mert ezt az egészet túl erőltetjük. Nekem kellesz Bruno! Fontos vagy nekem, mindig több leszel, mint egy barát! Igyekszem majd átsorolni téged a párom kategóriába, de nem tudom, hogy amit érzek az elég lesz e ahhoz, hogy ebből szerelem legyen. Megpróbálom, de nem ígérhetek semmit. Megbántani meg nem akarlak!
- Tudom, hogy ettől félsz, és ezért nem akarsz ebben belevágni, de nekem tudnom kell, meg kell próbálnom! Különben életem végig bánnám! Érzem!
- Sejtettem… Nem akarom össze törni a szíved, és fájdalmat okozni neked…
- Én sem neked. De ha sikerül, akkor végre nem leszel olyan egyedül te sem…
Átöleltem, és hozzábújtam.
- Olyan vagy mint a kis herceg Exupery könyvében…
- Álmodozó, és naiv?
- Igen…
- Ha rendbe jöttem, és megpróbáljuk, én mindent megteszek hogy boldoggá tegyelek…
- Tudom… De csak maradj velem minding ilyen őszinte, vicces, és laza, amilyen most… Akkor nem lehet baj…
- Igyekszem…
- Én is… Mindig őszinte leszek, még ha ennek nem is fogsz örülni...
- Te vagy a legjobb...
- Kétlem...
Sőt biztos hogy nem, de Bruno mindig is jobbnak látott, mint amilyen valójában voltam.
2011. február 14., hétfő
Seventh shift pace 15.
15.rész
Amíg hajat szárítottam, és sminkeltem, folyamatosan kattogott az agyam. Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy Bruno szerelmet vallott. Minél inkább töprengtem, annál inkább nem tudtam dönteni.
Éppen kész voltam a megbeszélt időre, amikor kopogtak.
- Búj be!
- Szia! –mosolygott Bruno, de amint meglátott el is komorult – Tudtam, hogy be kellett volna fognom a szám. Ezen agyaltál ideig igaz?
- Ennyire látszik?
- Igen…
Odaléptem hozzá, és megfogtam a kezét.
- Bruno….
- A válasz nem, igaz?
- Te mit szeretnél?
- Ez nem csak rajtam múlik. Nem én fogom el dönteni egyedül, hogy lesz e MI! Neked is mondanod kell valamit! –csattant fel.
Sarkon fordultam, és az ablakhoz mentem. Nagyon dühös voltam rá, soha nem kiabált velem, és nem tetszett ez az új stílus. Megsértett vele. Pedig csak arra lettem volna, kíváncsi mi zajlik a lelkében, e helyett támadásnak vette minden lépésemet.
- Akkor nem! – vágtam oda.
- Rendben! – dühöngött, aztán kicsörtetett a szobámból.
Kinyitottam az ablakot, és rágyújtottam egy cigire, aztán még további háromra.
Több mint egy jó fél óra eltelt, és már javában folyt a buli. Felhallatszott a zene, a beszélgetés moraja.
De nekem minden kedvem elment attól, hogy lemenjek, már az sem érdekelt, hogy Brunónak ígértem az első táncot, amivel megnyitjuk az estét. Nagy diszkó zenés átiratot terveztünk, ezek után azonban leszartam, hogy mit csinál egyedül.
Pedig a kedvéért öltöztem ki, hogy ne nagyon lógja ki a társaságból legalább ruhában nem. Egy méreg drága fekete Armani estélyit vettem fel, ami térd fölé ért, mélyen dekoltált, mégis ízléses darab volt. Egyszerű fekete füstös sminket, és laza loknis feltűzött hajat küzdöttem magamra, kb. egy órás munka árán. Ezért külön utáltam.
Sejtettem, hogy esetleges nemleges válaszra rosszul reagál, de ez nagyon tahó volt tőle. Amióta a legjobb barátomnak mondtam, az ominózus veszekedést leszámítva soha nem ordított velem, pláne nem ilyen lekezelően.
Végül előhúztam a két bőröndömet a szekrényből, és összepakoltam mindenem.
Nem láttam értelmét maradni, pláne hogy megint fasírtban vagyunk. A vendégeit utáltam, az anyja engem utált, akkor meg minek? Eddig is csak miatta voltam itt, ha meg már ő sem akarja…
Legalább nem csinálunk nagy botrányt, mert valahogy féltem attól, hogy jó nagy veszekedés keveredne abból, ha most lemennék.
Átöltöztem egy farmerba, és egy kivágott fekete topba, és magas sarkúba. Majd kb. egy jó órás pakolgatás után végre sikerült becsuknom a második fullra teletömött bőröndömet is.
Leemeltem az ágyról, és megfordultam, Bruno, pedig ott állt velem szemben, döbbenten.
Hosszasan bámultunk egymásra végül én szólaltam meg.
- Elmegyek! – azzal megfogtam a két húzókart, és elindultam az ajtó felé.
Egy pillanatig rá néztem, és vártam, hogy visszatart, de nem tette.
- Minden jót….- mondtam egyszerűen.
Kimentem a folyosóra, és a cselédbejárón le a pincébe, és tovább a garázsba.
Örültem neki, hogy hasznát veszem annak, hogy ismerem ezeket az útvonalakat, és nem csak az úri részeken közlekedek.
Felkapcsoltam a lámpát, és berámoltam a csomagtartóba a cuccom. Éppen lecsuktam, amikor észrevettem, hogy Horner a ház felőli bejáratnál áll, kezében egy pohár pezsgővel, és felém int vele, mintha gratulálna.
- Látom elmegy! –vigyorogta.
- Ne örülj annyira! Ezt a csatát megnyerhetted! A bíróságon találkozunk! –nyitottam ki a kocsim ajtaját.
- Ugyan miért találkoznánk a bíróságon? –kérdezte feszengve.
- Hát semmi takargatnia valója nincs, akkor nem fogunk, vagy mégis csak van?
- Nincs semmi! –sziszegte.
- Ha a nagyokkal játszol Horner, tanulj meg pókerarcot is vágni, mert ezzel nem győztél meg! –vigyorogtam rá.
Ebben a pillanatban jelent meg Bruno Chris háta mögött.
- Beszélni akarok veled! –közölte a brazil határozottan.
- Csak nyugodtan! –mondtam gúnyosan Horner képébe.
- Nem vele! –bökött Chris felé - Veled!
Chris azonban meg sem mozdult. Végül Bruno kitaszigálta, és kulcsra zárta az ajtót.
- Nem mehetsz el! Nem engedem! –közölte határozottan.
- Azt csinálok amit akarok, és te sem szabhatod meg nekem! – vágtam vissza dühösen.
Bruno mellém lépett, és át akart karolni, de leráztam magamról.
- Hagyjál!
- Beszéljük meg… - mondta csendesen.
- Mit?
- Ang… - sóhajtott nagyot – Tudod, hogy nem tudok veled vitázni….Nem is akarok… - mondta letörten.
- Hallgatlak… - morogtam.
- Bunkó voltam… Ne haragudj…. Annyira áhhh… - idegesen a hajába túrt, és zavartan rám nézett.
- Történt valami igaz? –megint szét volt esve.
Bólintott, majd neki dőlt a kocsimnak.
- Adsz egy cigit?
- Nem is bagózol!
- Adj egyet!
Előhúztam a táskámból, és adtam neki egy szálat, és én is rágyújtottam, vele együtt.
Éreztem, hogy baj van. Szinte kiáltott róla. Lerángatta a nyakából a csokornyakkendőt, és a földre dobta.
Remegett a keze, ahogy fogta az a szál staubot.
- Mi van veled? –kérdeztem rémülten.
Úgy szívta a cigit, mint valami régi dohányos.
- Bruno…- suttogtam.
Ahogy rám nézett, látszott, hogy nagyon nyúzott, és valami komolyan nyomja a lelkét.
- El kell mondanod!
Szívta a cigit, és rágta a szája szélét.
- Bruno!
- Ne menj el! –nézett rám reménykedve.
- Elvonási tünetek?
Bólintott.
- Melyik? A por vagy a folyékony?
- Előbbi…
- Bruno….- suttogtam erőtlenül.
- Nem mertem elmondani, féltem, hogy akkor megutálsz…
Szorosan átöleltem.
- Szeretlek… Nem veszíthetlek el! –mondta kétségbeesetten.
Úgy kapaszkodott belém, mintha én lennék a megváltó Jézus.
- Meg kell mondanod mekkora bajban vagy?
- Elég nagyban. Már vagy egy fél éve szedem… Segítened kell! Itt nem bízhatok már senkiben sem!
- Tudom….
Szorosan öleltem.
- Ki akarok belőle mászni, de egyedül nem megy!
- Mindenben számíthatsz rám!
- Rendben…. Van még valami….
- Mi?
- Horner tudja…- suttogta.
Rémülten néztem rá.
- Honnan?
- Nem tudom, de tudja! Azt monda mielőtt bementem hozzád este, elkapott a folyosón, hogy ha mégis a Toro Rossohoz szerződünk kitálal a sajtónak, és te el fogsz hagyni!A hazugságért, meg a drogért, úgyhogy menjünk csak ahova akarunk, de ne oda.
- Hogy hihettél neki te ökör! – fakadtam ki.
- Ki akarna egy drogos pilóta barátja lenni! –mondta keserűen – Végül is ez az igazság!
Belebokszoltam a vállába.
- Tudod hogy tűzbe mennék érted! Segítek, és melled leszek! Bármikor, bármiben! És engem a te véleményed érdekel, nem az amit Horner duruzsolt a füledbe! Mióta hiszel te az ilyen öntelt faszoknak?
Bólintott.
- Hülye voltam….
- Mondott még valamit?
- Amikor meg lejöttem tőled, azt hogy csak nem vihar van a nagy barátságban?!
- A szemét láda!
Bruno szorosan hozzám bújt.
- Bajban vagyok, és téged is magammal rántalak…
- Kimászunk belőled, de csakis együtt!
Megeresztett egy félmosolyt.
- Kellesz nekem, és nem csak azért mert bajban vagyok. Erre már akkor rájöttem, amikor nélküled kezdtem el az szezont a McLarennél. Tényleg szeretlek!
- Tudom…..
Megfogtam a zakóját és magamhoz húztam.
Hosszú szenvedélyes csókba bonyolódtunk.
- Ez igent jelent? –kérdezte rekedten.
- Inkább egy nagyon erős talán…..
Megcsókolt, de ezúttal sokkal lágyabban, érzékibben.
- Sajnálom…
- Soha többé ne kiabálj velem…
- Soha…. Visszavisszük a cuccod?
- Inkább mutassuk meg a te puccos társaságodnak, hogy mulat a Senna Phoenix duo.
Széles mosolyra húzta a száját, majd negyed órával később Bruno fehér ingben, fekete sportcipőben, és sötétkék kikoptatott farmerben, és velem kéz a kézben vonult le a nagy lépcsőn át, a nappaliba.
Amíg hajat szárítottam, és sminkeltem, folyamatosan kattogott az agyam. Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy Bruno szerelmet vallott. Minél inkább töprengtem, annál inkább nem tudtam dönteni.
Éppen kész voltam a megbeszélt időre, amikor kopogtak.
- Búj be!
- Szia! –mosolygott Bruno, de amint meglátott el is komorult – Tudtam, hogy be kellett volna fognom a szám. Ezen agyaltál ideig igaz?
- Ennyire látszik?
- Igen…
Odaléptem hozzá, és megfogtam a kezét.
- Bruno….
- A válasz nem, igaz?
- Te mit szeretnél?
- Ez nem csak rajtam múlik. Nem én fogom el dönteni egyedül, hogy lesz e MI! Neked is mondanod kell valamit! –csattant fel.
Sarkon fordultam, és az ablakhoz mentem. Nagyon dühös voltam rá, soha nem kiabált velem, és nem tetszett ez az új stílus. Megsértett vele. Pedig csak arra lettem volna, kíváncsi mi zajlik a lelkében, e helyett támadásnak vette minden lépésemet.
- Akkor nem! – vágtam oda.
- Rendben! – dühöngött, aztán kicsörtetett a szobámból.
Kinyitottam az ablakot, és rágyújtottam egy cigire, aztán még további háromra.
Több mint egy jó fél óra eltelt, és már javában folyt a buli. Felhallatszott a zene, a beszélgetés moraja.
De nekem minden kedvem elment attól, hogy lemenjek, már az sem érdekelt, hogy Brunónak ígértem az első táncot, amivel megnyitjuk az estét. Nagy diszkó zenés átiratot terveztünk, ezek után azonban leszartam, hogy mit csinál egyedül.
Pedig a kedvéért öltöztem ki, hogy ne nagyon lógja ki a társaságból legalább ruhában nem. Egy méreg drága fekete Armani estélyit vettem fel, ami térd fölé ért, mélyen dekoltált, mégis ízléses darab volt. Egyszerű fekete füstös sminket, és laza loknis feltűzött hajat küzdöttem magamra, kb. egy órás munka árán. Ezért külön utáltam.
Sejtettem, hogy esetleges nemleges válaszra rosszul reagál, de ez nagyon tahó volt tőle. Amióta a legjobb barátomnak mondtam, az ominózus veszekedést leszámítva soha nem ordított velem, pláne nem ilyen lekezelően.
Végül előhúztam a két bőröndömet a szekrényből, és összepakoltam mindenem.
Nem láttam értelmét maradni, pláne hogy megint fasírtban vagyunk. A vendégeit utáltam, az anyja engem utált, akkor meg minek? Eddig is csak miatta voltam itt, ha meg már ő sem akarja…
Legalább nem csinálunk nagy botrányt, mert valahogy féltem attól, hogy jó nagy veszekedés keveredne abból, ha most lemennék.
Átöltöztem egy farmerba, és egy kivágott fekete topba, és magas sarkúba. Majd kb. egy jó órás pakolgatás után végre sikerült becsuknom a második fullra teletömött bőröndömet is.
Leemeltem az ágyról, és megfordultam, Bruno, pedig ott állt velem szemben, döbbenten.
Hosszasan bámultunk egymásra végül én szólaltam meg.
- Elmegyek! – azzal megfogtam a két húzókart, és elindultam az ajtó felé.
Egy pillanatig rá néztem, és vártam, hogy visszatart, de nem tette.
- Minden jót….- mondtam egyszerűen.
Kimentem a folyosóra, és a cselédbejárón le a pincébe, és tovább a garázsba.
Örültem neki, hogy hasznát veszem annak, hogy ismerem ezeket az útvonalakat, és nem csak az úri részeken közlekedek.
Felkapcsoltam a lámpát, és berámoltam a csomagtartóba a cuccom. Éppen lecsuktam, amikor észrevettem, hogy Horner a ház felőli bejáratnál áll, kezében egy pohár pezsgővel, és felém int vele, mintha gratulálna.
- Látom elmegy! –vigyorogta.
- Ne örülj annyira! Ezt a csatát megnyerhetted! A bíróságon találkozunk! –nyitottam ki a kocsim ajtaját.
- Ugyan miért találkoznánk a bíróságon? –kérdezte feszengve.
- Hát semmi takargatnia valója nincs, akkor nem fogunk, vagy mégis csak van?
- Nincs semmi! –sziszegte.
- Ha a nagyokkal játszol Horner, tanulj meg pókerarcot is vágni, mert ezzel nem győztél meg! –vigyorogtam rá.
Ebben a pillanatban jelent meg Bruno Chris háta mögött.
- Beszélni akarok veled! –közölte a brazil határozottan.
- Csak nyugodtan! –mondtam gúnyosan Horner képébe.
- Nem vele! –bökött Chris felé - Veled!
Chris azonban meg sem mozdult. Végül Bruno kitaszigálta, és kulcsra zárta az ajtót.
- Nem mehetsz el! Nem engedem! –közölte határozottan.
- Azt csinálok amit akarok, és te sem szabhatod meg nekem! – vágtam vissza dühösen.
Bruno mellém lépett, és át akart karolni, de leráztam magamról.
- Hagyjál!
- Beszéljük meg… - mondta csendesen.
- Mit?
- Ang… - sóhajtott nagyot – Tudod, hogy nem tudok veled vitázni….Nem is akarok… - mondta letörten.
- Hallgatlak… - morogtam.
- Bunkó voltam… Ne haragudj…. Annyira áhhh… - idegesen a hajába túrt, és zavartan rám nézett.
- Történt valami igaz? –megint szét volt esve.
Bólintott, majd neki dőlt a kocsimnak.
- Adsz egy cigit?
- Nem is bagózol!
- Adj egyet!
Előhúztam a táskámból, és adtam neki egy szálat, és én is rágyújtottam, vele együtt.
Éreztem, hogy baj van. Szinte kiáltott róla. Lerángatta a nyakából a csokornyakkendőt, és a földre dobta.
Remegett a keze, ahogy fogta az a szál staubot.
- Mi van veled? –kérdeztem rémülten.
Úgy szívta a cigit, mint valami régi dohányos.
- Bruno…- suttogtam.
Ahogy rám nézett, látszott, hogy nagyon nyúzott, és valami komolyan nyomja a lelkét.
- El kell mondanod!
Szívta a cigit, és rágta a szája szélét.
- Bruno!
- Ne menj el! –nézett rám reménykedve.
- Elvonási tünetek?
Bólintott.
- Melyik? A por vagy a folyékony?
- Előbbi…
- Bruno….- suttogtam erőtlenül.
- Nem mertem elmondani, féltem, hogy akkor megutálsz…
Szorosan átöleltem.
- Szeretlek… Nem veszíthetlek el! –mondta kétségbeesetten.
Úgy kapaszkodott belém, mintha én lennék a megváltó Jézus.
- Meg kell mondanod mekkora bajban vagy?
- Elég nagyban. Már vagy egy fél éve szedem… Segítened kell! Itt nem bízhatok már senkiben sem!
- Tudom….
Szorosan öleltem.
- Ki akarok belőle mászni, de egyedül nem megy!
- Mindenben számíthatsz rám!
- Rendben…. Van még valami….
- Mi?
- Horner tudja…- suttogta.
Rémülten néztem rá.
- Honnan?
- Nem tudom, de tudja! Azt monda mielőtt bementem hozzád este, elkapott a folyosón, hogy ha mégis a Toro Rossohoz szerződünk kitálal a sajtónak, és te el fogsz hagyni!A hazugságért, meg a drogért, úgyhogy menjünk csak ahova akarunk, de ne oda.
- Hogy hihettél neki te ökör! – fakadtam ki.
- Ki akarna egy drogos pilóta barátja lenni! –mondta keserűen – Végül is ez az igazság!
Belebokszoltam a vállába.
- Tudod hogy tűzbe mennék érted! Segítek, és melled leszek! Bármikor, bármiben! És engem a te véleményed érdekel, nem az amit Horner duruzsolt a füledbe! Mióta hiszel te az ilyen öntelt faszoknak?
Bólintott.
- Hülye voltam….
- Mondott még valamit?
- Amikor meg lejöttem tőled, azt hogy csak nem vihar van a nagy barátságban?!
- A szemét láda!
Bruno szorosan hozzám bújt.
- Bajban vagyok, és téged is magammal rántalak…
- Kimászunk belőled, de csakis együtt!
Megeresztett egy félmosolyt.
- Kellesz nekem, és nem csak azért mert bajban vagyok. Erre már akkor rájöttem, amikor nélküled kezdtem el az szezont a McLarennél. Tényleg szeretlek!
- Tudom…..
Megfogtam a zakóját és magamhoz húztam.
Hosszú szenvedélyes csókba bonyolódtunk.
- Ez igent jelent? –kérdezte rekedten.
- Inkább egy nagyon erős talán…..
Megcsókolt, de ezúttal sokkal lágyabban, érzékibben.
- Sajnálom…
- Soha többé ne kiabálj velem…
- Soha…. Visszavisszük a cuccod?
- Inkább mutassuk meg a te puccos társaságodnak, hogy mulat a Senna Phoenix duo.
Széles mosolyra húzta a száját, majd negyed órával később Bruno fehér ingben, fekete sportcipőben, és sötétkék kikoptatott farmerben, és velem kéz a kézben vonult le a nagy lépcsőn át, a nappaliba.
2011. február 13., vasárnap
Seventh shift pace 14.
14.rész
Mire beértem a házba, félhomály, és csönd fogadott, mindenki eltűnt a nappaliból.
Legnagyobb örömömre. Senkit sem akartam már látni. Hajnal kettő felé járt az idő, és rohadt fáradt voltam.
Kimerülten nyúltam el az ágyamon.
Valaki kopogtatott. A fejemre húztam a párnát, de megint kopogtatott.
- Gyere! – kiabáltam ki mérgesen.
Bruno jött be, és mellém feküdt.
- Nagyon megviselt?
- Mi?
- Hogy elmegy…
- Túlélem….
Magához húzott.
- Előttem nem kell erősnek lenned…
Pityeregve bújtam a mellkasára.
- Tudtam én hogy jobban megviselt Lukas elvesztése, mint mondtad… Azóta nem volt senkid, csak a versenyek igaz? És még én is elmentem…
- Uhum…
- Sokszor segítettél, és melletted lett volna a helyem…
- Most itt vagy, és kibőghetem magam a válladon, és ez elég…
- Fogadjuk el a Mustang ajánlatát.
- Nem. –néztem rá konokul – Ha tényleg a F1 az álmod, akkor harcolunk érte. És különben is, a McLaren, és Horner is felhúzott. Most már el akarom verni őket, hogy bebizonyítsam a sunyisággal nem lehet senki világbajnok. Ha más nem keresztbe teszünk nekik, ahol tudunk.
- Akkor tényleg elfogadod Gerhard ajánlatát?
- Igen. És már arra is van ütő kártyám, hogy hogyan kerüljünk jó pozícióba.
Röviden elmeséltem neki, amit Eddietől megtudtam.
- Nem gondoltam volna, hogy Christian ilyen mélyre süllyedt! – csattant fel.
- Inkább Ron! Úgy rángatja az embereket, és a csapatokat, mint valami színdarab marionett bábuit! Mindent megtesz, hogy keresztbe tegyen neked, de ezt nem hagyhatjuk! Meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk az erősebbek, és földbe tudjuk döngölni!
- Ugye tudod, hogy ez kétélű fegyver?
- Igen. Ha rosszul keverjük a lapokat, és nem teljesítünk a pályán, többé sehol nem látnak minket szívesen. De ha már belefogunk, akkor tegyünk fel mindent egy lapra! Amúgy sincs több esélyed, hogy bizonyíts, ahogy nekem sem! Te már eljátszottad a lehetőségeidet a HRT-nél, és McLarennél! Ha most sem villantasz, végleg leírnak!
- És akkor velem buksz te is.
Fáradtan rámosolyogtam.
- Nem akarlak ebbe belerángatni… - mondta aggódva.
- Már nyakig benne vagyok! A saját fegyverével kell legyőznünk Ront.
- Tudom… - sóhajtott fel – Nem akarod elmondani a Lukas dolgot?
- Nem sok elmondani való van, azt te is tudtad hogy elment, mert nem bírta tovább, hogy besoroltam a harmadik helyre, aztán még párszor keresett, meg akarta beszélni, azt mondta ő szeret, de áhh….
- Úgy érezted felesleges lenne?
- Igen. Nem tudtam annyira szeretni, törődni vele, és kapcsolatunkkal, mint kellett volna. Nekem a versenyzés az életem, nem tudok valakit ez elé helyezni állandóan.
- Ismerős kereszt!
- Nagyon fájt hogy elment, de megértem miért tette…. Én elvárom hogy az illető mindenek elé helyezzen engem, de én nem teszem meg ugyanezt. Többet várok el, mint szabadna.
- Sajnos ezzel a jár, ha valaki a világot járva hétről hétre más országban, más pályán versenyzik. Önzőek vagyunk, és kemények.
- Igen, mert aki kis hal, azt megeszik a nagyok!
- És mi nagy cápák vagyunk! – mosolygott rám.
- Boldog szülinapot! – nevetem rá.
- Te vagy az első!
- Tudom, de az ajándékot majd csak reggel.
- Már tűkön ülök!
- Menj aludni! –böktem oldalba – Holnap mindenki rád lesz kíváncsi!
Megpuszilt, majd felpattant, de az ajtóból még visszafordult, és rám nézett.
- Holnap mielőtt megkezdődik a parti lesz még rám egy fél órád?
- Ne kérdezz ökörséget! Miért?
- Szeretnék veled valamit komolyan megbeszélni.
- Én mindig komoly vagyok! – vigyorogtam rá.
A szemét forgatta.
- Oké! Oké!
Bólintott majd eltűnt.
Kora délután, miután kialudtam magam, átkopogtam hozzá, és átadtam a meglepetését.
Egy egyszerű borítéko.
Kicsit érdeklődve, kicsit hitetlenkedve forgatta, majd kinyitotta, elolvasta, és nyakamba borult, megölelt, és megpuszilt.
- Imádlak! Honnan tudtad?
- Ismerlek!
Leült az ágyra kezében a papírral.
- Egy privát tesz Dario Franchitti Chip Ganassi Teames autójával! Ráadásul a 2010- essel?! Ez valami Isteni meglepetés! Te vagy az Ász! –ölelt meg újra.
- Örülök, hogy örülsz!
- Hogy intézed el? Honnan tudtad hogy ki akarom próbálni?
- Varázslat!
- Mikor lesz? A téli tesztek alatt, majd eldöntöd, melyik pályán szeretnéd és szólok nekik.
- Szuper!
Fogtam magam és felültem az egyik kis alacsony komódra, pont Brunóval szemben.
- Most jön a fekete leves! – sóhajtott nagyot.
- Mert?
- Mert te most akarod tudni, hogy mi a mondandóm…
- Valami olyasmi….
- Nem fog neked tetszetni.
- Sejtettem.
- Csak arra kérlek, hogy had mondjam végig, és te ne szólj közbe, mert akkor sose tudom kinyögni…
Nagyot sóhajtottam. Kezdett nagyon nem tetszeni a dolog.
Vett egy mély levegőt, és a szemembe nézett.
- Amikor összevesztünk…. Nem mégsem!
Értetlenül néztem rá. Idegesen beletúrt a hajába.
- Amikor megint….- nem fejezte be, és idegesen felpattant, majd az ablakhoz lépett, és kibámult rajta.
Kifújta a levegőt, és megfordult. A szemembe nézett.
- Nem kertelek, mert tudom, hogy azt utálod!
Bólintottam.
- Én szerelmes vagyok beléd!
Csak bámultam rá, és teltek a hosszú percek.
- Az Istenért mondj már valamit! Hogy utálsz, hogy közömbös vagyok neked, hogy a bátyád ként szeretsz, hogy többé az életben nem akarsz látni! Akármit!
- Azt hiszem sejtettem… - fújtam ki a levegőt.
Bruno megállt előttem.
- És?
- Mindig is kedveltelek, és szerettelek, nagyon is megértettük egymást a pályán, és azon kívül is. Amikor összehaverkodtunk nekem is megfordult a dolog a fejemben, és éreztem, hogy neked is meg fog. De nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás! –tártam szét a karom -.
- Félsz hogy a végén még barátság sem marad, mert azt is tönkre tennénk?
- Nem akarlak elveszíteni, ezt tudom, de hogy barátságból átlépni szerelmespárba, és esetleg onnan megint vissza barátságba.
- Lehetetlen?
Bólintottam.
- Neked meg gőzöd sincs, hogy meg akarod el próbálni…
- Valahogy úgy… Mindig is több volt ez mint barátság, de nem tudom elég e egy kapcsolathoz.
- Átgondolod?
- Tudod, hogy igen.
- Tudom, csak mégis megkérdeztem.
- Szuper az ajándék! –vigyorodott el.
- Bruno…
- Túlélem ha nemet mondasz, csak ne húzd sokáig.
- Mindent megteszek…
- Mi a terved estére? –nevetett fel.
Gyorsan témát váltott és én hagytam, ezen sajnos nem volt mit rágódni, addig amíg én nem jutok magammal dűlőre.
- Bulizunk! – vigyorogtam rá.
- Van terved?
- Van. Anyád a pokolba fog kívánni!
- Sejtettem!
Pár perc viccelődés, és tervezgetés után, pedig mindketten elindultunk készülődni.
Mire beértem a házba, félhomály, és csönd fogadott, mindenki eltűnt a nappaliból.
Legnagyobb örömömre. Senkit sem akartam már látni. Hajnal kettő felé járt az idő, és rohadt fáradt voltam.
Kimerülten nyúltam el az ágyamon.
Valaki kopogtatott. A fejemre húztam a párnát, de megint kopogtatott.
- Gyere! – kiabáltam ki mérgesen.
Bruno jött be, és mellém feküdt.
- Nagyon megviselt?
- Mi?
- Hogy elmegy…
- Túlélem….
Magához húzott.
- Előttem nem kell erősnek lenned…
Pityeregve bújtam a mellkasára.
- Tudtam én hogy jobban megviselt Lukas elvesztése, mint mondtad… Azóta nem volt senkid, csak a versenyek igaz? És még én is elmentem…
- Uhum…
- Sokszor segítettél, és melletted lett volna a helyem…
- Most itt vagy, és kibőghetem magam a válladon, és ez elég…
- Fogadjuk el a Mustang ajánlatát.
- Nem. –néztem rá konokul – Ha tényleg a F1 az álmod, akkor harcolunk érte. És különben is, a McLaren, és Horner is felhúzott. Most már el akarom verni őket, hogy bebizonyítsam a sunyisággal nem lehet senki világbajnok. Ha más nem keresztbe teszünk nekik, ahol tudunk.
- Akkor tényleg elfogadod Gerhard ajánlatát?
- Igen. És már arra is van ütő kártyám, hogy hogyan kerüljünk jó pozícióba.
Röviden elmeséltem neki, amit Eddietől megtudtam.
- Nem gondoltam volna, hogy Christian ilyen mélyre süllyedt! – csattant fel.
- Inkább Ron! Úgy rángatja az embereket, és a csapatokat, mint valami színdarab marionett bábuit! Mindent megtesz, hogy keresztbe tegyen neked, de ezt nem hagyhatjuk! Meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk az erősebbek, és földbe tudjuk döngölni!
- Ugye tudod, hogy ez kétélű fegyver?
- Igen. Ha rosszul keverjük a lapokat, és nem teljesítünk a pályán, többé sehol nem látnak minket szívesen. De ha már belefogunk, akkor tegyünk fel mindent egy lapra! Amúgy sincs több esélyed, hogy bizonyíts, ahogy nekem sem! Te már eljátszottad a lehetőségeidet a HRT-nél, és McLarennél! Ha most sem villantasz, végleg leírnak!
- És akkor velem buksz te is.
Fáradtan rámosolyogtam.
- Nem akarlak ebbe belerángatni… - mondta aggódva.
- Már nyakig benne vagyok! A saját fegyverével kell legyőznünk Ront.
- Tudom… - sóhajtott fel – Nem akarod elmondani a Lukas dolgot?
- Nem sok elmondani való van, azt te is tudtad hogy elment, mert nem bírta tovább, hogy besoroltam a harmadik helyre, aztán még párszor keresett, meg akarta beszélni, azt mondta ő szeret, de áhh….
- Úgy érezted felesleges lenne?
- Igen. Nem tudtam annyira szeretni, törődni vele, és kapcsolatunkkal, mint kellett volna. Nekem a versenyzés az életem, nem tudok valakit ez elé helyezni állandóan.
- Ismerős kereszt!
- Nagyon fájt hogy elment, de megértem miért tette…. Én elvárom hogy az illető mindenek elé helyezzen engem, de én nem teszem meg ugyanezt. Többet várok el, mint szabadna.
- Sajnos ezzel a jár, ha valaki a világot járva hétről hétre más országban, más pályán versenyzik. Önzőek vagyunk, és kemények.
- Igen, mert aki kis hal, azt megeszik a nagyok!
- És mi nagy cápák vagyunk! – mosolygott rám.
- Boldog szülinapot! – nevetem rá.
- Te vagy az első!
- Tudom, de az ajándékot majd csak reggel.
- Már tűkön ülök!
- Menj aludni! –böktem oldalba – Holnap mindenki rád lesz kíváncsi!
Megpuszilt, majd felpattant, de az ajtóból még visszafordult, és rám nézett.
- Holnap mielőtt megkezdődik a parti lesz még rám egy fél órád?
- Ne kérdezz ökörséget! Miért?
- Szeretnék veled valamit komolyan megbeszélni.
- Én mindig komoly vagyok! – vigyorogtam rá.
A szemét forgatta.
- Oké! Oké!
Bólintott majd eltűnt.
Kora délután, miután kialudtam magam, átkopogtam hozzá, és átadtam a meglepetését.
Egy egyszerű borítéko.
Kicsit érdeklődve, kicsit hitetlenkedve forgatta, majd kinyitotta, elolvasta, és nyakamba borult, megölelt, és megpuszilt.
- Imádlak! Honnan tudtad?
- Ismerlek!
Leült az ágyra kezében a papírral.
- Egy privát tesz Dario Franchitti Chip Ganassi Teames autójával! Ráadásul a 2010- essel?! Ez valami Isteni meglepetés! Te vagy az Ász! –ölelt meg újra.
- Örülök, hogy örülsz!
- Hogy intézed el? Honnan tudtad hogy ki akarom próbálni?
- Varázslat!
- Mikor lesz? A téli tesztek alatt, majd eldöntöd, melyik pályán szeretnéd és szólok nekik.
- Szuper!
Fogtam magam és felültem az egyik kis alacsony komódra, pont Brunóval szemben.
- Most jön a fekete leves! – sóhajtott nagyot.
- Mert?
- Mert te most akarod tudni, hogy mi a mondandóm…
- Valami olyasmi….
- Nem fog neked tetszetni.
- Sejtettem.
- Csak arra kérlek, hogy had mondjam végig, és te ne szólj közbe, mert akkor sose tudom kinyögni…
Nagyot sóhajtottam. Kezdett nagyon nem tetszeni a dolog.
Vett egy mély levegőt, és a szemembe nézett.
- Amikor összevesztünk…. Nem mégsem!
Értetlenül néztem rá. Idegesen beletúrt a hajába.
- Amikor megint….- nem fejezte be, és idegesen felpattant, majd az ablakhoz lépett, és kibámult rajta.
Kifújta a levegőt, és megfordult. A szemembe nézett.
- Nem kertelek, mert tudom, hogy azt utálod!
Bólintottam.
- Én szerelmes vagyok beléd!
Csak bámultam rá, és teltek a hosszú percek.
- Az Istenért mondj már valamit! Hogy utálsz, hogy közömbös vagyok neked, hogy a bátyád ként szeretsz, hogy többé az életben nem akarsz látni! Akármit!
- Azt hiszem sejtettem… - fújtam ki a levegőt.
Bruno megállt előttem.
- És?
- Mindig is kedveltelek, és szerettelek, nagyon is megértettük egymást a pályán, és azon kívül is. Amikor összehaverkodtunk nekem is megfordult a dolog a fejemben, és éreztem, hogy neked is meg fog. De nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás! –tártam szét a karom -.
- Félsz hogy a végén még barátság sem marad, mert azt is tönkre tennénk?
- Nem akarlak elveszíteni, ezt tudom, de hogy barátságból átlépni szerelmespárba, és esetleg onnan megint vissza barátságba.
- Lehetetlen?
Bólintottam.
- Neked meg gőzöd sincs, hogy meg akarod el próbálni…
- Valahogy úgy… Mindig is több volt ez mint barátság, de nem tudom elég e egy kapcsolathoz.
- Átgondolod?
- Tudod, hogy igen.
- Tudom, csak mégis megkérdeztem.
- Szuper az ajándék! –vigyorodott el.
- Bruno…
- Túlélem ha nemet mondasz, csak ne húzd sokáig.
- Mindent megteszek…
- Mi a terved estére? –nevetett fel.
Gyorsan témát váltott és én hagytam, ezen sajnos nem volt mit rágódni, addig amíg én nem jutok magammal dűlőre.
- Bulizunk! – vigyorogtam rá.
- Van terved?
- Van. Anyád a pokolba fog kívánni!
- Sejtettem!
Pár perc viccelődés, és tervezgetés után, pedig mindketten elindultunk készülődni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)