42.rész
Hat óra is elmúlt már mire újra előkerült a brazil.
- Merre jártál?
- Próbáltam valamit megtudni Sebről, nyaggattam a nővéreket, meg az orvosokat akik most mentek el a műszakváltás miatt. De nincs semmi hír a műtőből.
Elhúztam a szám.
- Gerhardról se?
- De őt kihozták. Jól van. Még alszik. De nem lehet látogatni.
- Baj van?
- Nem. Mondták, hogy hagyjuk pihenni. Estére felébred, és pár percre benézhetünk hozzá.
- Az jó.
- Nyúzott vagy. Menj vissza a szállóba. Pihenj egy kicsit, én maradok és ha bármi van szólok.
- Nem. Megvárom, hogy Sebet kihozzák.
- Rendben. A nővérek szóltak, hogy lassan nyit a büfé. Hozok valami ehetőt, és kávét.
- Oké.
- Legalább pár percet pihenj.
- Nem vagyok fáradt.
- Hát persze. Sietek vissza.
Bólintottam.
- Chris neked hozzak valamit?
Semmi reakció.
- Christian.
Semmi. Bruno odasétált hozzá, és megfogta a vállát.
Az angol zavartan nézett rá.
- Jól vagy?
- Igen… - motyogta.
- Nem úgy tűnik. Gyere! – felhúzta a földről – Semmi értelme sincs, hogy ostorozd magad, és esetleg te is ágynak ess! –azzal leültette mellém, a másik fotelbe.
- Jól vagyok…
- Hát hogyne!
Nem volt jól. Akárki láthatta.
- Elmegyek hozok kávét, és reggelit.
- Nem kérek.
Bruno sokat mondóan pillantott rám.
- Hallottad amit Gerhardról mondtam az előbb?
- Igen…
A brazil fejcsóválva nézett felém. Én pedig tanácstalanul bámultam vissza.
Így végül megint elment.
Előtúrtam a táskámból a cigit, meg a gyújtót.
- A nővérpult mögött van egy kis erkély. Szívjunk el egy cigit. – toltam Chris orra alá - Ha bármi van a nővérek úgyis szólnak. Ott leszünk húsz lépésre tőlük.
Bólintott.
A nővérkék kedvesen mosolyogtak ránk.
- Szeretnénk kimenni az erkélyre dohányozni. Ha nem gond? – mondtam a lehető legkedvesebben.
- Igazából egy emelettel lejjebb van a kijelölt dohányzó terület, de ha nem maradnak sokáig akkor nem tűnik fel senkinek.
- Köszönjük.
Kimentünk.
Határozottan hideg volt.
Kivettem egy szálat, és rágyújtottam, majd odaadtam Chrisnek, tiszta ideg volt. Remegett a kezében a cigi.
- Próbálj meg megnyugodni.
- Nem tudok… - suttogta – Tele van a fejem.
- Sejtem… Kérj valami nyugtatót…
- Jól vagyok! – vágott vissza.
- Akkor azért remeg a kezedben az a staub.
Nem szólt semmit.
Nyílt mögöttünk az ajtó, és megjelent Bruno.
A kezünkbe nyomott egy – egy kis műanyag dobozkát.
- Reggeli. – majd felemelt egy kis papírtartót benne három pohárral – És kávé.
Kinyitottam, és egy jó adag frissen gőzölgő rántottával találkoztam.
Chrisre pillantottam, aki a távolba bámult.
- Ezzel nem segítesz rajta. Legalább pár falatot egyél. Nem hiányzik egy újabb probléma azzal, hogy összeesel valahol, mert lement a vércukrod.
- Nincs étvágyam…
Kivettem a kezéből a cigit, és elnyomtam.
- Ne légy gyerekes! – mordultam rá.
Majd neki láttam a helyes kis műanyag villával a tojásnak. Végül Chris is letuszkolt a torkán pár falatot. De elég nehezen ment neki.
Majd Bruno eltűnt az üres dobozokkal.
- Rendes srác….
- Bruno? –kérdeztem értetlenül.
- Igen.
- Igen az.
Chris hírtelen felém fordult.
- Boldog vagy vele?
- Ez most hogy jön ide? –kérdeztem döbbenten.
- Sehogy.
Az arcáról nem nagyon tudtam semmit leolvasni.
- Mire akarsz kilyukadni? –kérdeztem óvatosan.
- Csak hallottam a pletykát…
- Pletykát?
- Hogy decemberben lesz az esküvő.
- Esküvő? Miféle esküvő?
- A tied meg Sennáé.
- Jó tudni. – nyugtáztam.
Ekkor jött vissza Bruno.
- Tudsz róla, hogy decemberben hozzád megyek? –kérdeztem gúnyosan.
- Hogy mi van? – döbbent le teljesen.
- Ez a legújabb hír rólunk nem tudtad?
- Nem én. Ezt honnan szedted?
Chris felé böktem.
Érdeklődve nézett az angolra.
- Gerhard mondta az este.
Bruno karba tett kézzel nézett rám.
- Hozzám jössz?
Kitört belőlem a nevetés.
- Eridj a pokolba! Sose mennék hozzád!
- Hna ennyit az esküvőről! – közölte Bruno lazán - Fogalmam sincs az osztrák miért beszél ilyeneket. De majd megkérdem tőle.
- Hagyd. –vigyorogtam rá – Biztos részeg volt.
- Vagy csak át akart verni. Tőle ez is kitelik. Emlékezzetek csak vissza, hogy Ayrtont is, hogy megszívatta.
- Az útleveles sztori?
- Az.
- Megnéztem volna a nagybátyád arcát. – vigyorodtam el.
Rám mosolygott.
- Na azt én is. De gondold el a vámosok milyen képet vághattak.
2011. március 31., csütörtök
Seventh shift pace 41.
41.rész
A fölszinten álló nővérpultnál útbaigazítottak minket, de minél inkább nyomkodtam a lift gombjait annál inkább nem jött, és teltek a percek. Elegem lett.
- Gyere! –fogtam meg Bruno karját, és a lépcsőház felé cibáltam.
Végig rohantam három emeletet, őt meg húztam magammal.
Megkerestük az újabb nővér pultot.
- Jó estét! A barátainkat keressük, egy közúti baleset áldozatai! Nem régen hozták be őket. Lentről küldtek fel minket. –támadtam le a harminc körüli, rövid barna hajú, szemüveges nőt.
- Igen, az előbb szólt fel a kolléganőm, hogy jönnek. Kérem mondja a neveket, és utána nézek a gépben.
- Gerhard Berger, Sebastian Vettel, és Christian Horner.
- Kis türelmet. –válaszolt kedvesen.
Idegesen doboltam az asztalon.
- Mr. Bergert még műtik, adódott némi komplikáció, de az állapota nem súlyos. Darabos kulcscsonttörése van, és egyszerű bal lábszári sípcsont törés. Pár óra és kihozzák.
Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt, pedig nem is tudtam, hogy visszatartottam.
- Mr. Vettel viszont már nem volt ilyen szerencsés. Öt bordája eltört, az egyik átszúrta a tüdőt, három csigolyája megrepedt, de úgy tűnik idegi károsodás nem érte, a bal lába viszont szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott. Az orvosi team jelenleg is műti, nem tudom megmondani meddig.
- Amputálni kell a lábát?
- Sajnos nem tudom hölgyem, csak annyit tudok, amit már gépre vittek. Több információt csak akkor közölhetek ha vége a műtétnek, és kijött az orvos.
- Értem.
- Mr. Horner jól van. Megrepedt két bordája, és csúnyán megzúzta a bal vállát és a bal kézfejét. De különben jól van.
Matatott valamit az asztalon.
- Hol műtik Vettelt? Várakozhatunk az ajtó előtt?
- Hármas műtő. De kérem ne az ajtó előtt, útban lehetnek.
- Igaza van. Persze. – bólogattam.
- A folyosó végén van egy kis szoba, és pár szék, üljenek le nyugodtan. Hagyott egy cetlit az egyik kolléganőm, hogy Mr. Horner is ott találják. –mutatott fel egy kis sárga papírt.
- Remek. –morogtam.
- Beszólok a műtőbe, hogy ha végeztek akkor informálják Önöket.
- Köszönjük! –feleltem hálásan.
- Nincs mit. Ha bármiben segíthetek még kérem szóljanak.
- Rendben.
Nehéz szívvel tettük meg az a pár méter. Brunora pillantottam, és tudtam mit érez. Bűntudatot, és önutálatot. Ugyanabban a cipőben jártunk. Mindketten hibásak voltunk.
Befordultam a bejáraton át, és egy egyszerű kis helyiségbe jutottam.
Az ajtóval szemben voltak az ablakok, régi típusú viseltes redőnyökkel, és ócska sötétítőkkel.
A padlót és falakat is váll magasságig fehér csempével burkolták.
Egy ütött kopott dohányzóasztal áll, a szoba közepén. A tetején pár régi újsággal. Az egyik oldalán hosszabb régebbi viseltes barna bőr kanapé, a másikon két fotel. A szoba másik végében a falnál két régi fehér kórházi párnás szék állt üresen.
Chris az egyik ablak alatt ült, a sarokban, az egyik fotel és az egyik szék között. Felhúzta a térdeit, az arcát pedig a kezeibe temette.
- Beszélj vele. – súgtam oda Brunónak alig hallhatóan.
- És mit mondjak neki?
- Nem tudom. Te tudod mikor mit mondj, hogy megnyugodjon az ember. Gerhard aggódik érte. Kérte, hogy ne hagyjuk egyedül.
- Pedig az lenne a legjobb. Lesétálna a tetőről, és mindenki megnyugodna végre! –fakadt ki hangosan.
Adtam neki egy pofont.
- Ajánlom sürgősen keresd meg nekem a régi Brunót, vagy engem is elfelejthetsz!
Elfordítottam a tekintetem, a döbbent arcáról, és ekkor láttam, hogy Chris minket néz.
Ismét a brazilra pillantottam.
- Hozz kávét, és valami kaját! Hosszú lesz az éjszaka! Neked való feladat! –sziszegtem.
Bólogatott, és elment.
Leültem a Chris melletti fotelba.
Katasztrofális állapotban volt. Koszos, véres és szakadt ruhát viselt. A kezei és az arca is maszatosnak tűnt. A haja kócos, és vértől ragacsos.
Egy megtört ember szemével nézett rám.
- Fel kéne állnod onnan. Nem a legjobb a hideg kövön csücsülni.
- Az én hibám! –fakadt ki és előtörtek a könnyei – Az orvos… Az orvos….azt mondta… nagy a valószínűsége, hogy le kell vágni a lábát. –a kezébe temette az arcát.
Kiborult.
- Én tehetek az egészről! Miattam van! Soha többé nem vezethet! Mi lesz vele? Ez az élete! Az apja rám bízta, az ígértem vigyázok rá! – belemarkolt a hajába – Istenem! És Gerhard! A legjobb barátom, és belőle is nyomorékot csináltam!
Rám nézett. Kétségbe volt esve. Teljesen.
- Téged is….bántottalak.
Éreztem, hogy megrándul az arcom.
- Nem ezt akartam, és nem így!
Próbáltam bíztatóan bólintani.
Megint a kezébe temette az arcát, de ezúttal láttam, hogy karmolja az arcát, és tépi a haját.
- Ne ne ne ne! – guggoltam le mellé, és lefogtam a kezét, de lehajtotta a fejét – Ez senkin nem segít.
- Rajtam igen.
- Hidd el, hogy nem.
Az álla alá tettem a kezem, és felemeltem.
Egymásra néztünk.
- Gyűlölöm magam!
- Tudom…. De ezzel nem vagy egyedül. Nekem is és Brunónak is segítenünk kellett volna neked. Ha nem vagyunk olyan hülyék, akkor ez nem történik meg. Nem egyedül a te hibád. Nem csak te vagy a felelős.
- Az egész miattam van! –lehunyta a szemét, és a könnyek végig folytak az arcán – A kölyök… és Gerhard….- suttogta.
Éreztem, hogy mindjárt én is sírok.
- Túlélik... Nem lesz baj…
- Miattam lesz nyomorék!
- Fel fog épülni!
- Nem fog!
- Bíznod kell benne, és hinni!
- Én már nem tudok reménykedni… - fordította el a fejét.
- Muszáj.
- Brunónak igaza van. Jobb lenne a világ nélkülem.
- Bruno hülye! Agyára ment a benzingőz!
De hiába beszéltem, Chris rám sem figyelt, teljesen befordult.
Végül visszaültem a fotelbe, és magam elé bámultam, vagy a falióra lassan vánszorgó mutatóit szuggeráltam.
Hajnali négy felé járt már az idő.
Egy papírpohár jelent meg előttem.
Felnéztem. Bruno volt az.
- Forrócsokoládé. Jót tesz.
Elvettem, Chris vonakodott, de végül Bruno csak rátukmálta.
- Beszéltem ez egyik orvossal.
- Mit mondott? –kérdeztem élénken.
- Akkor jött ki. Gerhard jól van, úgy tűnik rendben lesz. Összedrótozták, és minden normális. Kisebb volt a baj, mint hitték. Most varrják össze.
- Ez jó hír. –könnyebbültem meg.
- Igen. Megpróbálok Sebről is megtudni valamit.
- Oké.
- Figyelj rá. –súgta oda, és a fejével Chris felé bökött – Nem tetszik nekem. Ki tudja, mi jár a fejében.
- Kétlem, hogy most bármit is tenne ellenünk.
- Nem arra célzok.
Értetlenül néztem rá.
- Félek, ha egyedül marad kárt tesz magában. Eléggé kikészült, és mindenért magát okolja. Tartsd szemmel.
Bólintottam.
Bruno pedig kiment. Chris még mindig a sarokban ült, és a padlót bámulta.
Kinéztem az ablakon, már pirkadt.
- Hosszú volt ez az éjszaka, de nappal még inkább az lesz.
A fölszinten álló nővérpultnál útbaigazítottak minket, de minél inkább nyomkodtam a lift gombjait annál inkább nem jött, és teltek a percek. Elegem lett.
- Gyere! –fogtam meg Bruno karját, és a lépcsőház felé cibáltam.
Végig rohantam három emeletet, őt meg húztam magammal.
Megkerestük az újabb nővér pultot.
- Jó estét! A barátainkat keressük, egy közúti baleset áldozatai! Nem régen hozták be őket. Lentről küldtek fel minket. –támadtam le a harminc körüli, rövid barna hajú, szemüveges nőt.
- Igen, az előbb szólt fel a kolléganőm, hogy jönnek. Kérem mondja a neveket, és utána nézek a gépben.
- Gerhard Berger, Sebastian Vettel, és Christian Horner.
- Kis türelmet. –válaszolt kedvesen.
Idegesen doboltam az asztalon.
- Mr. Bergert még műtik, adódott némi komplikáció, de az állapota nem súlyos. Darabos kulcscsonttörése van, és egyszerű bal lábszári sípcsont törés. Pár óra és kihozzák.
Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt, pedig nem is tudtam, hogy visszatartottam.
- Mr. Vettel viszont már nem volt ilyen szerencsés. Öt bordája eltört, az egyik átszúrta a tüdőt, három csigolyája megrepedt, de úgy tűnik idegi károsodás nem érte, a bal lába viszont szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott. Az orvosi team jelenleg is műti, nem tudom megmondani meddig.
- Amputálni kell a lábát?
- Sajnos nem tudom hölgyem, csak annyit tudok, amit már gépre vittek. Több információt csak akkor közölhetek ha vége a műtétnek, és kijött az orvos.
- Értem.
- Mr. Horner jól van. Megrepedt két bordája, és csúnyán megzúzta a bal vállát és a bal kézfejét. De különben jól van.
Matatott valamit az asztalon.
- Hol műtik Vettelt? Várakozhatunk az ajtó előtt?
- Hármas műtő. De kérem ne az ajtó előtt, útban lehetnek.
- Igaza van. Persze. – bólogattam.
- A folyosó végén van egy kis szoba, és pár szék, üljenek le nyugodtan. Hagyott egy cetlit az egyik kolléganőm, hogy Mr. Horner is ott találják. –mutatott fel egy kis sárga papírt.
- Remek. –morogtam.
- Beszólok a műtőbe, hogy ha végeztek akkor informálják Önöket.
- Köszönjük! –feleltem hálásan.
- Nincs mit. Ha bármiben segíthetek még kérem szóljanak.
- Rendben.
Nehéz szívvel tettük meg az a pár méter. Brunora pillantottam, és tudtam mit érez. Bűntudatot, és önutálatot. Ugyanabban a cipőben jártunk. Mindketten hibásak voltunk.
Befordultam a bejáraton át, és egy egyszerű kis helyiségbe jutottam.
Az ajtóval szemben voltak az ablakok, régi típusú viseltes redőnyökkel, és ócska sötétítőkkel.
A padlót és falakat is váll magasságig fehér csempével burkolták.
Egy ütött kopott dohányzóasztal áll, a szoba közepén. A tetején pár régi újsággal. Az egyik oldalán hosszabb régebbi viseltes barna bőr kanapé, a másikon két fotel. A szoba másik végében a falnál két régi fehér kórházi párnás szék állt üresen.
Chris az egyik ablak alatt ült, a sarokban, az egyik fotel és az egyik szék között. Felhúzta a térdeit, az arcát pedig a kezeibe temette.
- Beszélj vele. – súgtam oda Brunónak alig hallhatóan.
- És mit mondjak neki?
- Nem tudom. Te tudod mikor mit mondj, hogy megnyugodjon az ember. Gerhard aggódik érte. Kérte, hogy ne hagyjuk egyedül.
- Pedig az lenne a legjobb. Lesétálna a tetőről, és mindenki megnyugodna végre! –fakadt ki hangosan.
Adtam neki egy pofont.
- Ajánlom sürgősen keresd meg nekem a régi Brunót, vagy engem is elfelejthetsz!
Elfordítottam a tekintetem, a döbbent arcáról, és ekkor láttam, hogy Chris minket néz.
Ismét a brazilra pillantottam.
- Hozz kávét, és valami kaját! Hosszú lesz az éjszaka! Neked való feladat! –sziszegtem.
Bólogatott, és elment.
Leültem a Chris melletti fotelba.
Katasztrofális állapotban volt. Koszos, véres és szakadt ruhát viselt. A kezei és az arca is maszatosnak tűnt. A haja kócos, és vértől ragacsos.
Egy megtört ember szemével nézett rám.
- Fel kéne állnod onnan. Nem a legjobb a hideg kövön csücsülni.
- Az én hibám! –fakadt ki és előtörtek a könnyei – Az orvos… Az orvos….azt mondta… nagy a valószínűsége, hogy le kell vágni a lábát. –a kezébe temette az arcát.
Kiborult.
- Én tehetek az egészről! Miattam van! Soha többé nem vezethet! Mi lesz vele? Ez az élete! Az apja rám bízta, az ígértem vigyázok rá! – belemarkolt a hajába – Istenem! És Gerhard! A legjobb barátom, és belőle is nyomorékot csináltam!
Rám nézett. Kétségbe volt esve. Teljesen.
- Téged is….bántottalak.
Éreztem, hogy megrándul az arcom.
- Nem ezt akartam, és nem így!
Próbáltam bíztatóan bólintani.
Megint a kezébe temette az arcát, de ezúttal láttam, hogy karmolja az arcát, és tépi a haját.
- Ne ne ne ne! – guggoltam le mellé, és lefogtam a kezét, de lehajtotta a fejét – Ez senkin nem segít.
- Rajtam igen.
- Hidd el, hogy nem.
Az álla alá tettem a kezem, és felemeltem.
Egymásra néztünk.
- Gyűlölöm magam!
- Tudom…. De ezzel nem vagy egyedül. Nekem is és Brunónak is segítenünk kellett volna neked. Ha nem vagyunk olyan hülyék, akkor ez nem történik meg. Nem egyedül a te hibád. Nem csak te vagy a felelős.
- Az egész miattam van! –lehunyta a szemét, és a könnyek végig folytak az arcán – A kölyök… és Gerhard….- suttogta.
Éreztem, hogy mindjárt én is sírok.
- Túlélik... Nem lesz baj…
- Miattam lesz nyomorék!
- Fel fog épülni!
- Nem fog!
- Bíznod kell benne, és hinni!
- Én már nem tudok reménykedni… - fordította el a fejét.
- Muszáj.
- Brunónak igaza van. Jobb lenne a világ nélkülem.
- Bruno hülye! Agyára ment a benzingőz!
De hiába beszéltem, Chris rám sem figyelt, teljesen befordult.
Végül visszaültem a fotelbe, és magam elé bámultam, vagy a falióra lassan vánszorgó mutatóit szuggeráltam.
Hajnali négy felé járt már az idő.
Egy papírpohár jelent meg előttem.
Felnéztem. Bruno volt az.
- Forrócsokoládé. Jót tesz.
Elvettem, Chris vonakodott, de végül Bruno csak rátukmálta.
- Beszéltem ez egyik orvossal.
- Mit mondott? –kérdeztem élénken.
- Akkor jött ki. Gerhard jól van, úgy tűnik rendben lesz. Összedrótozták, és minden normális. Kisebb volt a baj, mint hitték. Most varrják össze.
- Ez jó hír. –könnyebbültem meg.
- Igen. Megpróbálok Sebről is megtudni valamit.
- Oké.
- Figyelj rá. –súgta oda, és a fejével Chris felé bökött – Nem tetszik nekem. Ki tudja, mi jár a fejében.
- Kétlem, hogy most bármit is tenne ellenünk.
- Nem arra célzok.
Értetlenül néztem rá.
- Félek, ha egyedül marad kárt tesz magában. Eléggé kikészült, és mindenért magát okolja. Tartsd szemmel.
Bólintottam.
Bruno pedig kiment. Chris még mindig a sarokban ült, és a padlót bámulta.
Kinéztem az ablakon, már pirkadt.
- Hosszú volt ez az éjszaka, de nappal még inkább az lesz.
2011. március 29., kedd
Seventh shift pace 40.
40.rész
Mindent megtett, hogy kimerítsen, így mire hajnalban lejöttem a parkettről állni se bírtam.
Kimerültnek éreztem magam, de boldog voltam. Végre sínen volt minden. Az életem is rendeződött lassan, a versenyeken jól mentünk, a sajtónál nem mi voltunk a fő téma.
Lerogytam az egyik fehér bőrfotelbe az ablak mellé, Bruno pedig eltűnt valamerre, mint a kámfor.
Előkotortam a táskámból egy cigit, és rágyújtottam.
Fáradtan dűltem hátra, amikor valaki leült mellém.
Oldalra néztem, és azzal a lendülettel fel akartam állni, de elkapta a karom.
- Eresz el vagy esküszöm botrányt csapok! –sziszegtem.
- Beszélni akarok veled. – mondta Chris csendesen.
- Menj a halál faszára! –azzal megpróbáltam kirángatni a kezem a szorításából.
Nem sikerült.
- Eressz! – közöltem fenyegetően.
- Fél percet kérek. – nézett rám fáradtan.
Volt benne jó pár huzat, nem tűnt csont részegnek, inkább közepesen ittasnak.
Nyúzott volt, viseltes, és fogyott is jó pár kilót.
Visszaültem a székbe, és néztem az órám.
- Beszélnünk kell!
- Ennyi?
- Beszélnünk kell a csapatról, rólam, rólad, Brunoról, és erről a hadjáratról, amit ellenem folytatsz.
Érdeklődve néztem rá.
- Részeg létedre még elég jól kommunikálsz! –szúrtam oda.
Megcsóválta a fejét, majd felállt.
- Hagyjuk! –húzta el vízszintesen a kezét előttem – Ez a ritka szar ötleteim egyike volt!
Bruno éppen akkor jelent meg.
- Gond van?
Chris szó nélkül elment.
- Mi történt?
- Semmi. Beszélni akart, de leráztam.
Bólintott, de a távolodó Chris felé nézett, majd vett egy nagy levegőt.
- Szerinted beszélnem kellett volna vele igaz?
- Én nem mondtam semmit. Úgyhogy ne kend rám. Azt csinálsz amit akarsz! –emelte fel a kezét.
Szúrósan néztem rá.
- Nem fogom megint a jó fiút játszani!
- Pedig jobban illik rád, mint a kemény macsó! – gúnyolódtam.
- Táncoljunk! –azzal újra a parkettre cibált.
Ez inkább már imitáció volt, mint igazi tánc, úgyhogy végül feladtuk, és kimentünk a parkolóba a kocsihoz.
Egymásba karolva ténferegtünk a fáradtságtól, amikor megláttuk, hogy a kis német zseni, éppen verekszik valakivel a majdnem tök sötétben.
Elég rosszul állt a szénája.
Bruno rám pillantott. Én meg vállat vontam.
Odaszaladt, és szétválasztotta őket.
Sebnek vérzett a szája, az ellenfele meg Bruno ütésétől a földön feküdt.
- Vedd el tőle a kulcsokat! – mutatott Seb a másik görnyedő alakra.
- Mi?
- Halál részeg, így nem vezethet!
- Ezért verekedtél vele össze mert részeg? –kérdezte Bruno hitetlenkedve.
- Ki vagy rúgva! –kiabál rá Sebre Chris.
Csak a hangjáról lehetett felismerni. Döbbenten néztem rá, ahogy a félhomályban a földön fetreng. Az egyik autó hátuljába kellett kapaszkodnia, hogy legalább fel tudjon ülni.
Borzalmasan festett, a ruhája csupa kosz volt.
- Vedd el tőle a kulcsokat, én nem tudom! Sokat ivott, és be is lőtte magát!
- Elhallgass!
- Láttalak! Azt hiszed nem láttam, amikor felszívtad azt a szart?! – kiabált hisztérikusan Seb.
- Bruno kérlek! Így nem tudom visszavinni a hotelbe! –nézett rá reménykedve.
Seb teljesen ki volt borulva, nem tudott józanul gondolkodni, de Chris sem, ez valóban nem csak egyszerű részegségnek tűnt. Ez annál több, kiabált, fenyegetőzött, mint valami elmeháborodott. Inkább festett drogosnak, mint piásnak, a tekintetén látszott, hogy túl van spannolva, teljesen felpörgött, ital ilyet nem okoz.
- Intézzétek el egymás közt. – válaszolta higgadtan.
- Kérlek! –nézett rá Seb könyörögve.
- Nem! –azzal sarkon fordult, és a kocsihoz ment.
- Bruno… - néztem rá döbbenten.
- Gyere! Késő van, és fáradt vagyok, menjünk! – azzal kinyitotta az ajtót.
Seb most rám nézett kérlelőn.
- Segíts….
- Hagyd már Angel! Nagy fiú! Világbajnok! Megoldja! Gyere!
Seb továbbra is reménykedve nézett.
- Angel! Ne játszd a szamaritánust! Emlékezz rá mit tett veled!
Brunónak igaza van, ha ő nem törődött velem, most én miért törődjek az ő nyomorával.
Az autóhoz csörtettem, és bevágtam az ajtót.
- Helyes! – vigyorgott, majd beindította a motort, és gázt adott.
Már fél úton voltunk a hotel felé, amikor csöngött a mobilom.
Előtúrtam a táskából, a kijelzőn Gerhard neve villogott.
Megölöm ha most vissza rendel a bulira, már több mint húsz perce jövünk.
Kelletlenül vettem fel.
- Mi az?
- Gyertek a Spai Városi Kórházba! Most! –mondta nyomatékosan.
- Ki lett rosszul? Te? –kérdeztem aggódva.
- Mi történt? –kérdezte Bruno.
- Gerhard kórházban van. –válaszoltam.
- Ti most azonnal ide jöttök! –üvöltötte.
- Mi történt? Mond már el!
- Az hogy emberileg nullák vagytok!
Értetlenül néztem Brunora, majd összeállt a kép.
- Chris és Seb?
- Igen.
Nyeltem egyet. Valami nagyon rossz érzés fogott el.
- Fordulj meg! –közöltem Brunóval – Nagy a baj?
- Elég nagy! Seb műtőben van, Chris olcsóbban megúszta. Pár törés és ficam.
- Jézusom…. - suttogtam - Ő vezetett igaz?
- Igen. –sóhajtott Gerhard.
- Seb?
- Súlyos, és életveszélyes. Összetörtek a bordái és a bal lába szilánkosra, pár csigolyája is roncsolódott.
- Istenem…. –éreztem ahogy elered a könnyem.
- Az orvosok szerint rosszak ez esélyek.
- Értem…
- Egyedül vagyok bent, kell még valaki aki szemmel tudja tartani Christ.
- Persze. Hol vagy most?
- A harmadikon vagyunk. Engem most fognak betolni. –közölte remegő hangon.
- Hová? – rémültem meg.
- A műtőbe, megsérült a kulcs csontom, és a bal lábam.
- Te is a kocsiban voltál? – tört ki belőlem a sikítás szerű kérdés.
- Igen. Nem vészes. Én jól vagyok. Csak siessetek. Chris képes és hülyeséget csinál, rátok bízom.
- Sietünk ahogy tudunk.
- Helyes!
- Gerhard…
- Tessék?
- Nem akartam! – zokogtam a telefonba.
- Tudom…. Le kell tennem!
- Ne hallj meg jó?
- Igyekszem.
- Oké.
Letettem a telefont, és végigbőgtem az út hátralévő részét.
Igyekeztem tartani magam, de mire a kórházhoz értünk kiborultam.
Mindent megtett, hogy kimerítsen, így mire hajnalban lejöttem a parkettről állni se bírtam.
Kimerültnek éreztem magam, de boldog voltam. Végre sínen volt minden. Az életem is rendeződött lassan, a versenyeken jól mentünk, a sajtónál nem mi voltunk a fő téma.
Lerogytam az egyik fehér bőrfotelbe az ablak mellé, Bruno pedig eltűnt valamerre, mint a kámfor.
Előkotortam a táskámból egy cigit, és rágyújtottam.
Fáradtan dűltem hátra, amikor valaki leült mellém.
Oldalra néztem, és azzal a lendülettel fel akartam állni, de elkapta a karom.
- Eresz el vagy esküszöm botrányt csapok! –sziszegtem.
- Beszélni akarok veled. – mondta Chris csendesen.
- Menj a halál faszára! –azzal megpróbáltam kirángatni a kezem a szorításából.
Nem sikerült.
- Eressz! – közöltem fenyegetően.
- Fél percet kérek. – nézett rám fáradtan.
Volt benne jó pár huzat, nem tűnt csont részegnek, inkább közepesen ittasnak.
Nyúzott volt, viseltes, és fogyott is jó pár kilót.
Visszaültem a székbe, és néztem az órám.
- Beszélnünk kell!
- Ennyi?
- Beszélnünk kell a csapatról, rólam, rólad, Brunoról, és erről a hadjáratról, amit ellenem folytatsz.
Érdeklődve néztem rá.
- Részeg létedre még elég jól kommunikálsz! –szúrtam oda.
Megcsóválta a fejét, majd felállt.
- Hagyjuk! –húzta el vízszintesen a kezét előttem – Ez a ritka szar ötleteim egyike volt!
Bruno éppen akkor jelent meg.
- Gond van?
Chris szó nélkül elment.
- Mi történt?
- Semmi. Beszélni akart, de leráztam.
Bólintott, de a távolodó Chris felé nézett, majd vett egy nagy levegőt.
- Szerinted beszélnem kellett volna vele igaz?
- Én nem mondtam semmit. Úgyhogy ne kend rám. Azt csinálsz amit akarsz! –emelte fel a kezét.
Szúrósan néztem rá.
- Nem fogom megint a jó fiút játszani!
- Pedig jobban illik rád, mint a kemény macsó! – gúnyolódtam.
- Táncoljunk! –azzal újra a parkettre cibált.
Ez inkább már imitáció volt, mint igazi tánc, úgyhogy végül feladtuk, és kimentünk a parkolóba a kocsihoz.
Egymásba karolva ténferegtünk a fáradtságtól, amikor megláttuk, hogy a kis német zseni, éppen verekszik valakivel a majdnem tök sötétben.
Elég rosszul állt a szénája.
Bruno rám pillantott. Én meg vállat vontam.
Odaszaladt, és szétválasztotta őket.
Sebnek vérzett a szája, az ellenfele meg Bruno ütésétől a földön feküdt.
- Vedd el tőle a kulcsokat! – mutatott Seb a másik görnyedő alakra.
- Mi?
- Halál részeg, így nem vezethet!
- Ezért verekedtél vele össze mert részeg? –kérdezte Bruno hitetlenkedve.
- Ki vagy rúgva! –kiabál rá Sebre Chris.
Csak a hangjáról lehetett felismerni. Döbbenten néztem rá, ahogy a félhomályban a földön fetreng. Az egyik autó hátuljába kellett kapaszkodnia, hogy legalább fel tudjon ülni.
Borzalmasan festett, a ruhája csupa kosz volt.
- Vedd el tőle a kulcsokat, én nem tudom! Sokat ivott, és be is lőtte magát!
- Elhallgass!
- Láttalak! Azt hiszed nem láttam, amikor felszívtad azt a szart?! – kiabált hisztérikusan Seb.
- Bruno kérlek! Így nem tudom visszavinni a hotelbe! –nézett rá reménykedve.
Seb teljesen ki volt borulva, nem tudott józanul gondolkodni, de Chris sem, ez valóban nem csak egyszerű részegségnek tűnt. Ez annál több, kiabált, fenyegetőzött, mint valami elmeháborodott. Inkább festett drogosnak, mint piásnak, a tekintetén látszott, hogy túl van spannolva, teljesen felpörgött, ital ilyet nem okoz.
- Intézzétek el egymás közt. – válaszolta higgadtan.
- Kérlek! –nézett rá Seb könyörögve.
- Nem! –azzal sarkon fordult, és a kocsihoz ment.
- Bruno… - néztem rá döbbenten.
- Gyere! Késő van, és fáradt vagyok, menjünk! – azzal kinyitotta az ajtót.
Seb most rám nézett kérlelőn.
- Segíts….
- Hagyd már Angel! Nagy fiú! Világbajnok! Megoldja! Gyere!
Seb továbbra is reménykedve nézett.
- Angel! Ne játszd a szamaritánust! Emlékezz rá mit tett veled!
Brunónak igaza van, ha ő nem törődött velem, most én miért törődjek az ő nyomorával.
Az autóhoz csörtettem, és bevágtam az ajtót.
- Helyes! – vigyorgott, majd beindította a motort, és gázt adott.
Már fél úton voltunk a hotel felé, amikor csöngött a mobilom.
Előtúrtam a táskából, a kijelzőn Gerhard neve villogott.
Megölöm ha most vissza rendel a bulira, már több mint húsz perce jövünk.
Kelletlenül vettem fel.
- Mi az?
- Gyertek a Spai Városi Kórházba! Most! –mondta nyomatékosan.
- Ki lett rosszul? Te? –kérdeztem aggódva.
- Mi történt? –kérdezte Bruno.
- Gerhard kórházban van. –válaszoltam.
- Ti most azonnal ide jöttök! –üvöltötte.
- Mi történt? Mond már el!
- Az hogy emberileg nullák vagytok!
Értetlenül néztem Brunora, majd összeállt a kép.
- Chris és Seb?
- Igen.
Nyeltem egyet. Valami nagyon rossz érzés fogott el.
- Fordulj meg! –közöltem Brunóval – Nagy a baj?
- Elég nagy! Seb műtőben van, Chris olcsóbban megúszta. Pár törés és ficam.
- Jézusom…. - suttogtam - Ő vezetett igaz?
- Igen. –sóhajtott Gerhard.
- Seb?
- Súlyos, és életveszélyes. Összetörtek a bordái és a bal lába szilánkosra, pár csigolyája is roncsolódott.
- Istenem…. –éreztem ahogy elered a könnyem.
- Az orvosok szerint rosszak ez esélyek.
- Értem…
- Egyedül vagyok bent, kell még valaki aki szemmel tudja tartani Christ.
- Persze. Hol vagy most?
- A harmadikon vagyunk. Engem most fognak betolni. –közölte remegő hangon.
- Hová? – rémültem meg.
- A műtőbe, megsérült a kulcs csontom, és a bal lábam.
- Te is a kocsiban voltál? – tört ki belőlem a sikítás szerű kérdés.
- Igen. Nem vészes. Én jól vagyok. Csak siessetek. Chris képes és hülyeséget csinál, rátok bízom.
- Sietünk ahogy tudunk.
- Helyes!
- Gerhard…
- Tessék?
- Nem akartam! – zokogtam a telefonba.
- Tudom…. Le kell tennem!
- Ne hallj meg jó?
- Igyekszem.
- Oké.
Letettem a telefont, és végigbőgtem az út hátralévő részét.
Igyekeztem tartani magam, de mire a kórházhoz értünk kiborultam.
2011. március 20., vasárnap
Seventh shift pace 39.
39.rész
Berger nem tapsolt örömében, hogy késve estünk be. Kaptunk a pofánkra rendesen. Végül egyszerűen otthagytam, és eltűntem a tömegben.
Szereztem egy vodkát a bárpultnál, aztán belevettem magam a táncba. Bruno árnyékként követett, egyáltalán nem mondható túlzásnak, hogy elég rendesen egymásba gabalyodtunk.
Korábban is akadt ilyenre példa, úgyhogy lazára vettük a figurát, és én elhúztam cigizni, ő meg egy italért.
Az erkélyen randiztunk.
Koccintottunk, aztán megszólalt Michael Buble – Sway c. száma (http://www.youtube.com/watch?v=zmYMkl1Grzc&feature=player_embedded#at=34) Bruno a kezét nyújtotta, és táncolni kezdtünk.
- Szeretem ez a számot.
- Like a flower bending in the breeze, Bend with me, sway with ease, When we dance you have a way with me, Stay with me, sway with me…- mondta vigyorogva a szöveget.
- Őrült vagy.
- És csak most jössz rá?
Legyintettem.
Lassan vége lett a számnak.
- Gyere! Nézzük meg a tökfejeket.
Vágtam egy grimaszt, de végül csak bementem vele.
Hátra sétáltunk a bárhoz, majd be egy kis oldalsó ajtón át, egy VIP szobába.
Egyszerű mégis kifinomult látványt nyújtott, fehér falak, széles kényelmes bőr fotelek, és modern képek a falakon.
A bal oldalon szintén kis erkély, nem sokkal előtte egy alig pár személyes bárpult.
Bruno odaintett Gerhardnak, aki elénk sétált, és kezünkbe nyomott egy –egy pohár pezsgőt.
Végig jókedvűen mosolygott.
- Azt hittem egész éjszaka egymással fogtok szórakozni. –mondta még mindig jókedvűen.
- Neked is jobb, ha nem keveredünk velük, abból csak botrány lesz. –mosolyogtam vissza.
- Legyetek elbűvölőek, egy évben ezt az egy –két alkalmat kibírjátok. –sziszegte.
A lehető legbájosabban vigyorogtam Brunora, aki magához húzott, és elindultunk Gerhard után.
- Utálom! – súgtam a fülébe.
- Most az egyszer igaza van. Nekünk is akad kötelezettségünk.
- Akkor is.
Éppen ekkor értünk oda egy nagyobb társasághoz, amiről előre tudtam, hogy nem a legjobb választás.
Bernie, Flavio, Alonso, Massa és Raffela, Schumi és Corinna, Kimi, Seb, Petrov, Maldonado, Perez, Alguersuari, Vijay Mallya és Barrichello, Loeb és Severine, Gerhard, Todt, Domenicali értekezett éppen.
- Nem értek egyet! A nőkre igenis szükség van ebben a sportban! –szögezte le Bernie.
Sokatmondóan pillantottam Brunora.
- Sziasztok! –köszönt ránk jó hangosan Loeb, és már jött is hogy kezet fogjon.
Remek ellenfél volt a rallyban, és a Dakaron is. Amin végül magam sem tudom miért indult, de nem szerepelt rosszul.
- Sebastian. Severin. – mondtam egyszerűen.
- Amikor olvastam az újságban, hogy ott hagyod az Indyt, azt hittem csak mese habbal! – mondta lelkesen – És ezek az eredmények! Dobogós helyek, és pontszerzés! Itt sem vagy semmi!
Megrántottam a vállam.
- És te Bruno! Hát hallod ez a két futamgyőzelem! Le a kalappal öregem! – veregette meg a vállát - Nagyon meglepne, ha jövőre nem lennétek a vb esélyesek közt!
- Ugyan az még messze, és ezen a szezonon sem vagyunk túl. –próbált diplomatikus választ adni.
- Szerintem akkor is sokat mondó, ahogy Phoenix megint összerántott egy csapatot. Láttam, és tapasztaltam, hogy mire vagytok képesek. Ezek a fiúk még nem tudják mi vár rájuk. –vigyorgott jókedvűen.
Lett volna egy két megjegyzésem, de inkább lenyeltem, és belekortyoltam a pezsgőmbe.
- Nem kell a botrány kis lány. Jól kibasznál magaddal, ha most a fejedre húznád a sajtót. Nyugi.
- Nem értem miről beszélsz Sebastian, elvégre jó autóval jó eredményt hozni nem akkora siker. – közölte Alonso flegmán.
Rohadj meg!
- Nem is tagadjuk. De azért bemutatkozásnak akkor sem utolsó, pláne hogy eddig női sikereket, eddig csak Lombardi aratott. És annak már jó ideje. –felelte Bruno.
- Szerintem egy nőnek sem lenne szabad versenyeznie sem az autósportban, sem semmilyen motorsportban.
Nem szóltam semmit csak vártam a kifejletet.
- Egyetértek Ferrel. Szerintem sem. Túl szerények az elért eredmények, és nem tudják tartani a megfelelő színvonalat! –adta alá a lovat Barrichello.
Bagoly mondja verében, te aki még egy traktort sem tud elvezetni? Fasz fej!
- Nem értek egyet! Tekintve hogy kiváló autó ide vagy oda, azért Phoenix remek eredményeket mutatott fel, ahogyan Bruno is. Ezek elvitathatatlanok! –közölte Schumi.
- Ugyan már! Az hogy néhány alsóbb kategóriába jól ment nem jelent semmi! – fakadt ki Kimi.
Kezdtem jól szórakozni, és elmosolyodtam.
- És mit gondol erről Miss Phoenix? Elvégre éppen Önt is bírálják. –kérdezte érdeklődve Vijay Mallya.
- Semmit.
- Semmit? –hökkent meg.
- Őszintén?
- Persze!
- Leszarom. Mondjanak amit akarnak, de eddig egy liba sem volt olyan sikeres egyik kategóriában sem mint én. Nem fogom hagyni, hogy provokáljanak. A pályán úgyis a legjobb nyer, azt meg majd meglátjuk ki az. Ott maradéktalanul kiderül ki milyen versenyző, és ki mennyit ér.
Az indiai csak bólogatott.
- Látom maga valóban olyan nyílt, és őszinte, mint mondják.
Megrántottam a vállam.
- Bár engem igazából az nyűgözött le, hogy milyen versenyképes autót sikerült fejlesztenie abból az év elei tragacsból. A szerelői, és a mérnökei ódákat zengnek magáról.
- Igazán? És milyen stílusban? Csak nem rappelnek?- kérdeztem szórakozottan.
- Látom nem igazán érdekli.
- Nem. –ittam bele a poharamba.
- Pedig a jó szakmai hírnév sokat számít.
- Nem érdekel sem a szakmai, sem az egyéb hírnevem. Soha nem is érdekelt. Ha engem alkalmaz valaki a pályán elért sikereimet nézze. Emberileg lehet, hogy nem vagyok a legjobb, de az eredményei helyettem beszélnek. Úgy vélem eddig is remek ajánló levelek voltak.
- Ez kétségtelen. El nem vitatható Öntől egyik sem. Teljesen tisztán, és korrekten nyert.
- De az hogy a múltban ilyen sikereket ért el, nem jelenti azt, hogy ez garancia a jövőre nézve is. – közölte Fer.
- Nem érteni veled egyet. Ha te korábbi eredményeidet nem venni mások figyelembe, akkor te nem lenni most Ferrari versenyző. Úgy ahogy mi többiek sem lenni most itt. Mindenkinek figyelembe venni szerződtetésekor, korábban mit tenni le asztalra, és mit nyerni. Ez alapján kapni ajánlatok, és írni alá szerződés csapatokkal, és szponzorokkal. – mondta Petrov.
Petrov felé emeltem a poharam, mintegy tisztelgés képen, majd Brunóra néztem.
- Táncolunk? –kérdezte vigyorogva.
- Persze. –azzal belekaroltam, és visszamentünk a másik terembe.
Berger nem tapsolt örömében, hogy késve estünk be. Kaptunk a pofánkra rendesen. Végül egyszerűen otthagytam, és eltűntem a tömegben.
Szereztem egy vodkát a bárpultnál, aztán belevettem magam a táncba. Bruno árnyékként követett, egyáltalán nem mondható túlzásnak, hogy elég rendesen egymásba gabalyodtunk.
Korábban is akadt ilyenre példa, úgyhogy lazára vettük a figurát, és én elhúztam cigizni, ő meg egy italért.
Az erkélyen randiztunk.
Koccintottunk, aztán megszólalt Michael Buble – Sway c. száma (http://www.youtube.com/watch?v=zmYMkl1Grzc&feature=player_embedded#at=34) Bruno a kezét nyújtotta, és táncolni kezdtünk.
- Szeretem ez a számot.
- Like a flower bending in the breeze, Bend with me, sway with ease, When we dance you have a way with me, Stay with me, sway with me…- mondta vigyorogva a szöveget.
- Őrült vagy.
- És csak most jössz rá?
Legyintettem.
Lassan vége lett a számnak.
- Gyere! Nézzük meg a tökfejeket.
Vágtam egy grimaszt, de végül csak bementem vele.
Hátra sétáltunk a bárhoz, majd be egy kis oldalsó ajtón át, egy VIP szobába.
Egyszerű mégis kifinomult látványt nyújtott, fehér falak, széles kényelmes bőr fotelek, és modern képek a falakon.
A bal oldalon szintén kis erkély, nem sokkal előtte egy alig pár személyes bárpult.
Bruno odaintett Gerhardnak, aki elénk sétált, és kezünkbe nyomott egy –egy pohár pezsgőt.
Végig jókedvűen mosolygott.
- Azt hittem egész éjszaka egymással fogtok szórakozni. –mondta még mindig jókedvűen.
- Neked is jobb, ha nem keveredünk velük, abból csak botrány lesz. –mosolyogtam vissza.
- Legyetek elbűvölőek, egy évben ezt az egy –két alkalmat kibírjátok. –sziszegte.
A lehető legbájosabban vigyorogtam Brunora, aki magához húzott, és elindultunk Gerhard után.
- Utálom! – súgtam a fülébe.
- Most az egyszer igaza van. Nekünk is akad kötelezettségünk.
- Akkor is.
Éppen ekkor értünk oda egy nagyobb társasághoz, amiről előre tudtam, hogy nem a legjobb választás.
Bernie, Flavio, Alonso, Massa és Raffela, Schumi és Corinna, Kimi, Seb, Petrov, Maldonado, Perez, Alguersuari, Vijay Mallya és Barrichello, Loeb és Severine, Gerhard, Todt, Domenicali értekezett éppen.
- Nem értek egyet! A nőkre igenis szükség van ebben a sportban! –szögezte le Bernie.
Sokatmondóan pillantottam Brunora.
- Sziasztok! –köszönt ránk jó hangosan Loeb, és már jött is hogy kezet fogjon.
Remek ellenfél volt a rallyban, és a Dakaron is. Amin végül magam sem tudom miért indult, de nem szerepelt rosszul.
- Sebastian. Severin. – mondtam egyszerűen.
- Amikor olvastam az újságban, hogy ott hagyod az Indyt, azt hittem csak mese habbal! – mondta lelkesen – És ezek az eredmények! Dobogós helyek, és pontszerzés! Itt sem vagy semmi!
Megrántottam a vállam.
- És te Bruno! Hát hallod ez a két futamgyőzelem! Le a kalappal öregem! – veregette meg a vállát - Nagyon meglepne, ha jövőre nem lennétek a vb esélyesek közt!
- Ugyan az még messze, és ezen a szezonon sem vagyunk túl. –próbált diplomatikus választ adni.
- Szerintem akkor is sokat mondó, ahogy Phoenix megint összerántott egy csapatot. Láttam, és tapasztaltam, hogy mire vagytok képesek. Ezek a fiúk még nem tudják mi vár rájuk. –vigyorgott jókedvűen.
Lett volna egy két megjegyzésem, de inkább lenyeltem, és belekortyoltam a pezsgőmbe.
- Nem kell a botrány kis lány. Jól kibasznál magaddal, ha most a fejedre húznád a sajtót. Nyugi.
- Nem értem miről beszélsz Sebastian, elvégre jó autóval jó eredményt hozni nem akkora siker. – közölte Alonso flegmán.
Rohadj meg!
- Nem is tagadjuk. De azért bemutatkozásnak akkor sem utolsó, pláne hogy eddig női sikereket, eddig csak Lombardi aratott. És annak már jó ideje. –felelte Bruno.
- Szerintem egy nőnek sem lenne szabad versenyeznie sem az autósportban, sem semmilyen motorsportban.
Nem szóltam semmit csak vártam a kifejletet.
- Egyetértek Ferrel. Szerintem sem. Túl szerények az elért eredmények, és nem tudják tartani a megfelelő színvonalat! –adta alá a lovat Barrichello.
Bagoly mondja verében, te aki még egy traktort sem tud elvezetni? Fasz fej!
- Nem értek egyet! Tekintve hogy kiváló autó ide vagy oda, azért Phoenix remek eredményeket mutatott fel, ahogyan Bruno is. Ezek elvitathatatlanok! –közölte Schumi.
- Ugyan már! Az hogy néhány alsóbb kategóriába jól ment nem jelent semmi! – fakadt ki Kimi.
Kezdtem jól szórakozni, és elmosolyodtam.
- És mit gondol erről Miss Phoenix? Elvégre éppen Önt is bírálják. –kérdezte érdeklődve Vijay Mallya.
- Semmit.
- Semmit? –hökkent meg.
- Őszintén?
- Persze!
- Leszarom. Mondjanak amit akarnak, de eddig egy liba sem volt olyan sikeres egyik kategóriában sem mint én. Nem fogom hagyni, hogy provokáljanak. A pályán úgyis a legjobb nyer, azt meg majd meglátjuk ki az. Ott maradéktalanul kiderül ki milyen versenyző, és ki mennyit ér.
Az indiai csak bólogatott.
- Látom maga valóban olyan nyílt, és őszinte, mint mondják.
Megrántottam a vállam.
- Bár engem igazából az nyűgözött le, hogy milyen versenyképes autót sikerült fejlesztenie abból az év elei tragacsból. A szerelői, és a mérnökei ódákat zengnek magáról.
- Igazán? És milyen stílusban? Csak nem rappelnek?- kérdeztem szórakozottan.
- Látom nem igazán érdekli.
- Nem. –ittam bele a poharamba.
- Pedig a jó szakmai hírnév sokat számít.
- Nem érdekel sem a szakmai, sem az egyéb hírnevem. Soha nem is érdekelt. Ha engem alkalmaz valaki a pályán elért sikereimet nézze. Emberileg lehet, hogy nem vagyok a legjobb, de az eredményei helyettem beszélnek. Úgy vélem eddig is remek ajánló levelek voltak.
- Ez kétségtelen. El nem vitatható Öntől egyik sem. Teljesen tisztán, és korrekten nyert.
- De az hogy a múltban ilyen sikereket ért el, nem jelenti azt, hogy ez garancia a jövőre nézve is. – közölte Fer.
- Nem érteni veled egyet. Ha te korábbi eredményeidet nem venni mások figyelembe, akkor te nem lenni most Ferrari versenyző. Úgy ahogy mi többiek sem lenni most itt. Mindenkinek figyelembe venni szerződtetésekor, korábban mit tenni le asztalra, és mit nyerni. Ez alapján kapni ajánlatok, és írni alá szerződés csapatokkal, és szponzorokkal. – mondta Petrov.
Petrov felé emeltem a poharam, mintegy tisztelgés képen, majd Brunóra néztem.
- Táncolunk? –kérdezte vigyorogva.
- Persze. –azzal belekaroltam, és visszamentünk a másik terembe.
Seventh shift pace 38.
38.rész
A sminkemen ügyködtem, amikor már legalább huszadjára jött be Bruno a fürdőszobába.
- Tudom! Ne idegesítselek, mert ha elrontod kezdheted elölről, de nyolcra van jelenésünk, és már fél nyolc elmúlt.
Nagyot sóhajtottam.
- És már régen el kellett volna indulnunk.
- Igen.
Rápillantottam, majd bujkáló mosollyal fejeztem be az utolsó simításokat.
Ő egy fekete farmert, fehér inget, egy egyszerű fekete sportcipőt, és egy fekete zakót viselt.
- Kettőnk közül te leszel jobban kiöltözve. – morogta.
Én egy egyszerű sötétlila v kivágású könnyű szaténruhát, és hozzáillő magas sarkút vettem fel. A hajamat pedig kivasaltam, és feltűztem.
- Egyikünk sem viszi túlzásba. –nevettem rá – Gerhard kinyír minket.
Megcsóválta a fejét, és visszament a nappaliba.
Befejeztem az utolsó simításokat, majd fújtam magamra egy kis parfümöt, aztán kisétáltam Brunóhoz.
Az erkélyajtó nyitva volt, ő pedig neki dőlt a félfának, és a város fényeit nézte.
- Ki vezet?
- Vezess te. – mondta fáradtan.
- Ha ennyire kimerültél, akkor ne is menjünk. Felhívom Bergert…
- Nem! Nem! Csak kicsit elszoktam már az ilyen buliktól.
- Ugyan már! Maradunk vagy egy órát és elhúzunk!
Odasétált hozzám, és átkarolt.
- Mi a baj?
Elhúzta a száját, és a szemembe nézett.
- Chris is ott lesz.
- Tudom, de leszarom! Már túl vagyok rajta. És különben is nem fog belénk kötni, van neki épp elég gondja egy újabb balhé nélkül is.
- Hát van! –fordult az ajtó felé.
Megfogtam a karját.
- Miért nem mondod el, mi van?!
Neki dőlt az ajtónak, és rám nézett.
- Mert nem fog tetszeni? –kérdeztem egyszerűen.
- Sebastian és Kimi megkerestek.
Felhúztam az egyik szemöldököm, de nem szóltam semmit.
- Azt mondják tudják, hogy mi állunk Eddie mögött, és kértek, hogy hagyjuk abba. Seb idegileg totál ki van, szakított a barátnőjével is. Kimi sincs jól, nagyon nyúzott, de leginkább más miatt aggódnak.
- Ugyan ki miatt? –kérdeztem gúnyosan.
- Nem akarok veszekedni. –emelte fel a kezét.
- Bocs. Kitalálom, csak nem Chris baby miatt?
- De. Seb szerint borzalmas állapotban van. Túl sokat iszik, és hülyeségeket beszél, és még idiótább tanácsokat osztogat. Már ott tart, hogy fél beülni a kocsiba.
Érdeklődve néztem rá, amikor kopogtak.
Kinyitottam a két emlegetett szamár állt az ajtóban.
- Bruno beszélt veled? –kérdezte idegesen Seb, és becsörtetett a szobába a nyomában Kimivel.
- Látom a jó modor nálad is hiánycikk!
Seb levágta magát a fotelbe.
- Bocs. – dünnyögte, majd előkotort egy cigit a zsebéből, és rágyújtott.
Kimi meg zsebretett kézzel bámult rám.
- Épp most mondta el, nagy vonalakban, de ez engem nem érdekel! –közöltem simán.
- Sejtettem.
- Ahogy az sem, hogy pánik félelmed van. –szúrtam oda.
- Chris megőrült! Kihív a bokszba kerékcserére, és felrakat a megbeszélt lágy helyett kemény keveréket, nem szól, hogy forgalom van a pályán, és közben nyugodtan közli, hogy mehetek teljes gázzal. Aztán részegen leesik a székéből. És ez csak a jéghegy csúcsa.
- Nem érdekel!
- De érdekeljen! Pláne ha egyszer miatta rongyolunk beléd, mert folyamatosan neki vezényel valamelyik pilótának vagy csapatnak, mint a tegnapi edzésen is a Williamsnek! –csattant fel Kimi.
Tudtam mire céloz, ők éppen visszajöttek a pályára, és nem szólt nekik senki, hogy a Williamses fiúk éppen akkor húznak el a bokszkijárat előtt. Majdnem összeütköztek.
- Bruno! Elkésünk! –néztem rá dühösen.
Vett egy mély levegőt, aztán a kezembe adta a kulcsokat.
Az ajtó felé léptem, amikor Kimi elkapta a karom, és a szemembe nézett.
- Az Istenért! Mind tudjuk miért csinálod, de legyen már elég, ebből a rohadt bosszú hadjáratból!
Tiszta erőből pofon vágtam. Döbbenten elengedett.
- Majd én eldöntöm, hogy mikor elég! És még nem elég! Ha pedig még egyszer hozzámérsz, akkor beperellek zaklatásért! Értve vagyok?
- Igen! –sziszegte az arcomba.
- Ha már nem vagy hajlandó abbahagyni, legalább egy kicsit vegyetek vissza ebből a keresztes hadjáratból. Nem csak mi megyünk tönkre ebben, hanem az értünk dolgozó emberek is. Tudod te egyáltalán mi folyik a háttérben? Mióta ez megy két verseny között már senki sem utazhat haza a családjához, sőt már be sem jöhetnek a gyárba, van aki egy hónapja nem látta sem a feleségét, sem a gyerekét. Aki meg elmegy, azt kirúgja, végkielégítés nélkül, fegyelmivel. Mást sem csinálnak csak Chris örült ötleteit valósítják meg, mert mindig kigondol valami faszságot, hogy miért lassú a kocsi! –nézett rám kimerülten Seb – Legalább rájuk gondolj, ha már ránk nagy ívben teszel!
- Egyszerű rúgassátok ki! –közöltem flegmán, majd kiléptem az ajtón, és a liftig meg sem álltam.
Bruno az autónál ért utól. Beszálltam a 2011-es fekete Aston Martin Vanquishbe, ő pedig mellém ült.
- Kitalálom! Szívtelen dög vagyok!
- Ha nem akarod abbahagyni, nem hagyjuk abba, én mindenben melletted állok. Nem érdekel ki mit mond!
Hosszan néztem a szemébe.
- Már letettél arról, hogy az élő lelkiismeretem légy…
- Igen. Azóta mióta Chris bántott.
- Lehet, hogy hiba volt.
- Van neked saját lelkiismereted, majd lerendezed magad, ha meg nem, akkor rám számíthatsz. Majd helyrehozzuk.
- Szóval nevelsz? –kérdeztem mosolyogva.
- Valami olyasmi, megvárom hogy magadtól jöjj rá, mikor csinálsz hülyeséget, és kitaláld hogy javítod ki. Egyébként meg mielőtt megkérdeznéd, nem tőlem tudják a srácok mi történt közted és Chris között. Nem tudom, ki mesélt nekik, nem mondanak semmit.
Bólintottam, majd elfordítottam a kulcsot, gázt adtam, a motor pedig felbőgött.
Fél órás késéssel érkeztünk meg, de szerencsére csöndben be tudtunk osonni, mert már bömbölt a zene, és a vendégek többsége vagy táncolt, vagy a bárba beszélgetett.
Viszonylag sokan voltak.
A szoba jobb oldalában egy hosszú fekete elkerített pultszerűség egyik oldalán kapott helyet egy kisebb bár, desingos magas székekkel, a másik oldalán pedig a nagy táncparkettel, ami fölött színes lámpák, és egy nagy méretű diszkó gömb lógott.
A terem bal részén erkélyre nyíló üvegajtók helyezkedtek el, a berendezés, pedig széles fehér bőrfotelek, és kanapék alkották, valamint egyszerű üveg dohányzóasztalokkal, és nagy fém hamutálakkal tették tökéletessé az látványt.
- Keressük meg Bergert, és jelentkezzünk le.
- Én is erre gondoltam. – karolt belém Bruno.
A sminkemen ügyködtem, amikor már legalább huszadjára jött be Bruno a fürdőszobába.
- Tudom! Ne idegesítselek, mert ha elrontod kezdheted elölről, de nyolcra van jelenésünk, és már fél nyolc elmúlt.
Nagyot sóhajtottam.
- És már régen el kellett volna indulnunk.
- Igen.
Rápillantottam, majd bujkáló mosollyal fejeztem be az utolsó simításokat.
Ő egy fekete farmert, fehér inget, egy egyszerű fekete sportcipőt, és egy fekete zakót viselt.
- Kettőnk közül te leszel jobban kiöltözve. – morogta.
Én egy egyszerű sötétlila v kivágású könnyű szaténruhát, és hozzáillő magas sarkút vettem fel. A hajamat pedig kivasaltam, és feltűztem.
- Egyikünk sem viszi túlzásba. –nevettem rá – Gerhard kinyír minket.
Megcsóválta a fejét, és visszament a nappaliba.
Befejeztem az utolsó simításokat, majd fújtam magamra egy kis parfümöt, aztán kisétáltam Brunóhoz.
Az erkélyajtó nyitva volt, ő pedig neki dőlt a félfának, és a város fényeit nézte.
- Ki vezet?
- Vezess te. – mondta fáradtan.
- Ha ennyire kimerültél, akkor ne is menjünk. Felhívom Bergert…
- Nem! Nem! Csak kicsit elszoktam már az ilyen buliktól.
- Ugyan már! Maradunk vagy egy órát és elhúzunk!
Odasétált hozzám, és átkarolt.
- Mi a baj?
Elhúzta a száját, és a szemembe nézett.
- Chris is ott lesz.
- Tudom, de leszarom! Már túl vagyok rajta. És különben is nem fog belénk kötni, van neki épp elég gondja egy újabb balhé nélkül is.
- Hát van! –fordult az ajtó felé.
Megfogtam a karját.
- Miért nem mondod el, mi van?!
Neki dőlt az ajtónak, és rám nézett.
- Mert nem fog tetszeni? –kérdeztem egyszerűen.
- Sebastian és Kimi megkerestek.
Felhúztam az egyik szemöldököm, de nem szóltam semmit.
- Azt mondják tudják, hogy mi állunk Eddie mögött, és kértek, hogy hagyjuk abba. Seb idegileg totál ki van, szakított a barátnőjével is. Kimi sincs jól, nagyon nyúzott, de leginkább más miatt aggódnak.
- Ugyan ki miatt? –kérdeztem gúnyosan.
- Nem akarok veszekedni. –emelte fel a kezét.
- Bocs. Kitalálom, csak nem Chris baby miatt?
- De. Seb szerint borzalmas állapotban van. Túl sokat iszik, és hülyeségeket beszél, és még idiótább tanácsokat osztogat. Már ott tart, hogy fél beülni a kocsiba.
Érdeklődve néztem rá, amikor kopogtak.
Kinyitottam a két emlegetett szamár állt az ajtóban.
- Bruno beszélt veled? –kérdezte idegesen Seb, és becsörtetett a szobába a nyomában Kimivel.
- Látom a jó modor nálad is hiánycikk!
Seb levágta magát a fotelbe.
- Bocs. – dünnyögte, majd előkotort egy cigit a zsebéből, és rágyújtott.
Kimi meg zsebretett kézzel bámult rám.
- Épp most mondta el, nagy vonalakban, de ez engem nem érdekel! –közöltem simán.
- Sejtettem.
- Ahogy az sem, hogy pánik félelmed van. –szúrtam oda.
- Chris megőrült! Kihív a bokszba kerékcserére, és felrakat a megbeszélt lágy helyett kemény keveréket, nem szól, hogy forgalom van a pályán, és közben nyugodtan közli, hogy mehetek teljes gázzal. Aztán részegen leesik a székéből. És ez csak a jéghegy csúcsa.
- Nem érdekel!
- De érdekeljen! Pláne ha egyszer miatta rongyolunk beléd, mert folyamatosan neki vezényel valamelyik pilótának vagy csapatnak, mint a tegnapi edzésen is a Williamsnek! –csattant fel Kimi.
Tudtam mire céloz, ők éppen visszajöttek a pályára, és nem szólt nekik senki, hogy a Williamses fiúk éppen akkor húznak el a bokszkijárat előtt. Majdnem összeütköztek.
- Bruno! Elkésünk! –néztem rá dühösen.
Vett egy mély levegőt, aztán a kezembe adta a kulcsokat.
Az ajtó felé léptem, amikor Kimi elkapta a karom, és a szemembe nézett.
- Az Istenért! Mind tudjuk miért csinálod, de legyen már elég, ebből a rohadt bosszú hadjáratból!
Tiszta erőből pofon vágtam. Döbbenten elengedett.
- Majd én eldöntöm, hogy mikor elég! És még nem elég! Ha pedig még egyszer hozzámérsz, akkor beperellek zaklatásért! Értve vagyok?
- Igen! –sziszegte az arcomba.
- Ha már nem vagy hajlandó abbahagyni, legalább egy kicsit vegyetek vissza ebből a keresztes hadjáratból. Nem csak mi megyünk tönkre ebben, hanem az értünk dolgozó emberek is. Tudod te egyáltalán mi folyik a háttérben? Mióta ez megy két verseny között már senki sem utazhat haza a családjához, sőt már be sem jöhetnek a gyárba, van aki egy hónapja nem látta sem a feleségét, sem a gyerekét. Aki meg elmegy, azt kirúgja, végkielégítés nélkül, fegyelmivel. Mást sem csinálnak csak Chris örült ötleteit valósítják meg, mert mindig kigondol valami faszságot, hogy miért lassú a kocsi! –nézett rám kimerülten Seb – Legalább rájuk gondolj, ha már ránk nagy ívben teszel!
- Egyszerű rúgassátok ki! –közöltem flegmán, majd kiléptem az ajtón, és a liftig meg sem álltam.
Bruno az autónál ért utól. Beszálltam a 2011-es fekete Aston Martin Vanquishbe, ő pedig mellém ült.
- Kitalálom! Szívtelen dög vagyok!
- Ha nem akarod abbahagyni, nem hagyjuk abba, én mindenben melletted állok. Nem érdekel ki mit mond!
Hosszan néztem a szemébe.
- Már letettél arról, hogy az élő lelkiismeretem légy…
- Igen. Azóta mióta Chris bántott.
- Lehet, hogy hiba volt.
- Van neked saját lelkiismereted, majd lerendezed magad, ha meg nem, akkor rám számíthatsz. Majd helyrehozzuk.
- Szóval nevelsz? –kérdeztem mosolyogva.
- Valami olyasmi, megvárom hogy magadtól jöjj rá, mikor csinálsz hülyeséget, és kitaláld hogy javítod ki. Egyébként meg mielőtt megkérdeznéd, nem tőlem tudják a srácok mi történt közted és Chris között. Nem tudom, ki mesélt nekik, nem mondanak semmit.
Bólintottam, majd elfordítottam a kulcsot, gázt adtam, a motor pedig felbőgött.
Fél órás késéssel érkeztünk meg, de szerencsére csöndben be tudtunk osonni, mert már bömbölt a zene, és a vendégek többsége vagy táncolt, vagy a bárba beszélgetett.
Viszonylag sokan voltak.
A szoba jobb oldalában egy hosszú fekete elkerített pultszerűség egyik oldalán kapott helyet egy kisebb bár, desingos magas székekkel, a másik oldalán pedig a nagy táncparkettel, ami fölött színes lámpák, és egy nagy méretű diszkó gömb lógott.
A terem bal részén erkélyre nyíló üvegajtók helyezkedtek el, a berendezés, pedig széles fehér bőrfotelek, és kanapék alkották, valamint egyszerű üveg dohányzóasztalokkal, és nagy fém hamutálakkal tették tökéletessé az látványt.
- Keressük meg Bergert, és jelentkezzünk le.
- Én is erre gondoltam. – karolt belém Bruno.
Sevent shift pace 37.
37.rész
Először elkészült a tökéletes terv, majd megszőttük a fonalat, felállítottuk a hálót, aztán már csak arra kellett várnunk, hogy a vad horogra akadjon.
Eddie minden követ megmozgatott, amit csak tudott, és nem rejtette véka alá, hogy ő áll a Red Bull ellen indított média hadjárat mögött.
Először előkerültek Christian korábbi nőügyei, majd a volt barátnője esete Domenicalival, és a gyerekkel, ezek mind - mind a bulvár címlapján landoltak, és ez még csak a kezdetet jelentette.
Rengetegen ellene fordultak, volt alkalmazottak, pilóták, korábbi és jelenlegi csapatfőnökök. Sokan kinyitották a szájukat, és minden napra jutott valami, ami még nagyobb hazudságról rántotta le a leplet.
Az első futamig hátra levő három hétben, végig a Red Bull mocskáról zengett a fáma.
Hol arról, hogy Christian kiket és hogyan fenyegetett vagy zsarolt meg, hol arról Kimi kiknek a feleségét, barátnőjét vitte ágyba, és hol mennyi ivott, hol pedig arról Sebastian milyen hisztisen viselkedett, és játszotta az agyát.
Bárki aki tudott valamit a vörös bikákról, az nem szégyellte elmondani.
A hab a tortán pedig a FIA áltan indított vizsgálat volt, ami nagyító alá vette nemcsak őket, de a McLarent, és Ront is.
A média megtette amit vártunk tőle, nem csak Christiannak, és a két pilótának, de még Mateschitznek is a nyakára jártak a lesifotósok, árnyékként követték őket.
Mi pedig Brunóval szépen csendben kijavítottuk a kocsit, és röhögtünk a markukba.
A szezonnyitó Ausztrál nagydíjra, pedig már mutatkoztak a jelei, annak hogy gondjaik vannak.
Nemcsak a csapaton, de pilótákon, és Horneren is egyaránt látszott, hogy nincs a toppon.
Karikás kialvatlan szemek, ingerlékenység, komor vad tekintet, ezt akárki láthatta, aki rájuk nézett.
Igazam lett, pillanatok alatt túl nagy a nyomás, és figyelem.
Persze, sokan susmorogtak arról, hogy majd én is úgy végzem, mint a többi csaj, aki a F1ben versenyzett, de nem törődtem velük. Ahogy azzal sem, ki mit nyilatkozik rólam, még az első komoly megmérettetés előtt.
Úgy döntöttünk semmilyen bulira nem megyünk el, tök mindegy kirendezi. Pedig szép számmal akadtak meghívások nem csak a F1-es csapatok tekintetében, de a szponzorok révén is.
Az időmérő nekünk kedvezett.
Vettelben nem csalódtam, profi létére összetörte a kocsit, Kimi, pedig a remek nyolcadik helyet érte el.
Én a második helyen landoltam, Bruno a harmadikon. Schumi lett az első. Tőle nem sajnáltam. Mi pedig befogtuk a kétkedők száját.
Az interjúk simán zajlottak. Schumi szokásához híven korrekten beszélt, és még gratulált is, elmondta viszont, hogy nagyon meglepte ez az eredmény.
Magamban mosolyogtam rajta, ha tudná, hogy mi lesz a versenyen. Én már akkor tudtam, nyerők leszünk vasárnap, amennyiben Isten és a természeti erők is úgy akarják.
De persze adtuk a parasztvakítás, hogy nem is számítottuk ilyen előrelépésre, pláne a teszteken elért gyenge tizenhat tizenhetedik helyek után, és biztos csak mázlik.
Hát mondjuk kellett hozz az is, meg persze az, hogy a média még mindig a Red Bull bajszát tépte.
Bár én éltem a gyanúval, hogy inkább az idegeiken táncoltak, amikből egyre kevesebb maradt.
A verseny mindenki számára kaotikusra sikeredett, az első tíz kör után leszakadt az ég. Schumi persze jól jött ki belőle, de mi buktuk a dobogót, Massa lett a második, és Petrov a harmadik. Nekünk be kellett érnünk a negyedik, ötödik hellyel, de jobban jártunk mint Kimi aki tizenkettedik lett, és Sebastian aki összeütközött Alonsóval, és mindkettő kiesett.
Majd össze is vesztek a pálya szélén, mindkettő szerint a másik volt a hibás, ezzel pedig remek botrányt szolgáltattak a másnapi címlapokhoz.
Aztán a hattyú dal tovább folytatódott, legalábbis a nagy testvér részéről.
Kuala Lumpurban, Sanghajban, Isztambulban, és Barcelonában is rosszul mentek. Kiestek, ütköztek, kicsúsztak, elrontotta a csapat a kerékcserét, és orrkúp csere miatt hátraestek.
Volt itt minden, mint a vásárban. Az eredmény az lett, hogy öt futam után Sebastiannak volt öt pontja, Kiminek nyolc, és a csapatnak tizenhárom. Ezzel pedig a nyolcadik helyen kullogtak.
Ami már megalázó volt, annak fényében, hogy mi sorra a dobogós, vagy a közeli eredményeket hoztunk, Bruno, pedig nyert spanyolban. Így mi már a negyedikek voltunk a Mercedes, a Ferrari és a McLaren mögött.
Sem én, sem Bruno egy szót sem beszéltünk senkivel a Red Bullból, akik nyíltan minket vádoltak a saját bukásukért. A dolog odáig fajult, hogy a Toro Rossosok sem beszéltek velük, sőt annak ellenére hogy a saját szerelőimnek sem voltam a kedvence a feszített és szigorú munkatempóm, és stílusom miatt, mégis megvédtek bárkivel szemben.
Mire eljött Monaco Christianról újabb pletyka kapott szárnyra, mégpedig az, hogy iszik, méghozzá nem is keveset. Bár mi nem vettünk részt az herceg által rendezett bulin, az angolról megjelent képek egyértelműek voltak. Elég részegnek tűnt.
A Belga Nagydíjra, pedig ami a szezon tizedik futama volt, már egyértelművé vált a helyzet.
A pletyka továbbra is szárnyalt, hogy gyakran megy be ittasan, vagy sokszor be van csípve, de tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, egészen addig, amíg Belgiumban az időmérőn szó szerint le nem esett a székéről a pitwalkon.
Jött a süketelés, hogy beteg, meg lázas, de csak a vak nem látta, hogy ez bizony nem kór, hanem pia. Csont részeg volt. Az ügy eltussolhatatlan lett.
Vasárnap pedig senki sem látta.
Bruno megint nyert, és én megint hátvédként kísértem végig, nem volt bennem keserűség, örültem a sikerének. Annyi viszontagság után ráfért.
Délután csak röviden tudtunk azonban ünnepelni, mert estére mindenki hivatalos meghívást kapott Fülöp koronaherceg partijára. Úgy hiányzott, mint púp a hátamra, de ez alól nem volt kibúvó. Sajnos.
Gerhard is megmondta, hogy ideje végre megmutatni magunkat, és beszélgetni a többiekkel.
Eddig ugyanis én mindenkit kerültem, a pilóta parádékon is végig Brunóval beszéltem. Nem érdekelt a többiek véleménye, és nagyképű dumája, épp elég gondom volt a nélkül is, hogy valamelyikkel összeveszek.
Pedig akard olyan, akinek szívesen betörtem volna az orrát, mert tuskón nyilatkozott, de sajnos nekünk meg kellett húzódnunk a háttérben. Ezek a csendes sikerek kellettek ahhoz, hogy még nagyobb média figyelmet kapjanak Kimi, és Sebastian balhés bulijai.
Míg mi halkan fellopakodtunk a ranglétrán, ők annál lejjebb csúsztak.
Fáradtan és nyűgösen másztam be az ágyba, hogy aludjak pár órát a herceg estélye előtt. Rám fért.
Alig húsz perc múlva Bruno mellém bújt.
- Nem akarok menni. Pihenni akarok. – morogta a fülembe.
- Csak nem nyafog a bajnok? – gúnyolódtam.
- Maradjunk itt. –fúrta az arcát a vállamba.
- Gerhard megöl. Eddig mindent kibekkeltünk. Csak pár órára. Pofavizit, aztán húzunk.
- Fáradt vagyok.
- Inkább nyűgös.
- Jó akkor az.
- Mit vegyek fel?
- Gyere pucéron.
Felnevettem.
- Biztos díjaznák a többiek, hát még a feleségeik. –böktem oldalba.
- Akkor gyere valami kurvásban.
- A te kedvedért?
- Is, meg azért is, had egye a fene őket, hogy milyen jó a csapattársam, és még a csajom is.
- A csajod? –néztem rá érdeklődve.
- Úgyis mindenki azt hiszi, hogy együtt vagyunk. –rántotta meg a vállát.
- Ki mindenki?
- Hát mindenki. Ha nem lennél fasírtban a szerelőiddel, akkor tudnád.
- Jah hogy mert ennyire össze vagyunk nőve. –bújtam hozzá.
- Igen.
- Bánod?
- Néha. De ha neked nem kellek, mint pasi, hát nem kellek. – kimászott az ágyból, és fürdő felé sétált – Ne aludj sokat, lassan készülnünk kell.
- Jó. – morogtam, és a fejemre húztam a takarót.
Először elkészült a tökéletes terv, majd megszőttük a fonalat, felállítottuk a hálót, aztán már csak arra kellett várnunk, hogy a vad horogra akadjon.
Eddie minden követ megmozgatott, amit csak tudott, és nem rejtette véka alá, hogy ő áll a Red Bull ellen indított média hadjárat mögött.
Először előkerültek Christian korábbi nőügyei, majd a volt barátnője esete Domenicalival, és a gyerekkel, ezek mind - mind a bulvár címlapján landoltak, és ez még csak a kezdetet jelentette.
Rengetegen ellene fordultak, volt alkalmazottak, pilóták, korábbi és jelenlegi csapatfőnökök. Sokan kinyitották a szájukat, és minden napra jutott valami, ami még nagyobb hazudságról rántotta le a leplet.
Az első futamig hátra levő három hétben, végig a Red Bull mocskáról zengett a fáma.
Hol arról, hogy Christian kiket és hogyan fenyegetett vagy zsarolt meg, hol arról Kimi kiknek a feleségét, barátnőjét vitte ágyba, és hol mennyi ivott, hol pedig arról Sebastian milyen hisztisen viselkedett, és játszotta az agyát.
Bárki aki tudott valamit a vörös bikákról, az nem szégyellte elmondani.
A hab a tortán pedig a FIA áltan indított vizsgálat volt, ami nagyító alá vette nemcsak őket, de a McLarent, és Ront is.
A média megtette amit vártunk tőle, nem csak Christiannak, és a két pilótának, de még Mateschitznek is a nyakára jártak a lesifotósok, árnyékként követték őket.
Mi pedig Brunóval szépen csendben kijavítottuk a kocsit, és röhögtünk a markukba.
A szezonnyitó Ausztrál nagydíjra, pedig már mutatkoztak a jelei, annak hogy gondjaik vannak.
Nemcsak a csapaton, de pilótákon, és Horneren is egyaránt látszott, hogy nincs a toppon.
Karikás kialvatlan szemek, ingerlékenység, komor vad tekintet, ezt akárki láthatta, aki rájuk nézett.
Igazam lett, pillanatok alatt túl nagy a nyomás, és figyelem.
Persze, sokan susmorogtak arról, hogy majd én is úgy végzem, mint a többi csaj, aki a F1ben versenyzett, de nem törődtem velük. Ahogy azzal sem, ki mit nyilatkozik rólam, még az első komoly megmérettetés előtt.
Úgy döntöttünk semmilyen bulira nem megyünk el, tök mindegy kirendezi. Pedig szép számmal akadtak meghívások nem csak a F1-es csapatok tekintetében, de a szponzorok révén is.
Az időmérő nekünk kedvezett.
Vettelben nem csalódtam, profi létére összetörte a kocsit, Kimi, pedig a remek nyolcadik helyet érte el.
Én a második helyen landoltam, Bruno a harmadikon. Schumi lett az első. Tőle nem sajnáltam. Mi pedig befogtuk a kétkedők száját.
Az interjúk simán zajlottak. Schumi szokásához híven korrekten beszélt, és még gratulált is, elmondta viszont, hogy nagyon meglepte ez az eredmény.
Magamban mosolyogtam rajta, ha tudná, hogy mi lesz a versenyen. Én már akkor tudtam, nyerők leszünk vasárnap, amennyiben Isten és a természeti erők is úgy akarják.
De persze adtuk a parasztvakítás, hogy nem is számítottuk ilyen előrelépésre, pláne a teszteken elért gyenge tizenhat tizenhetedik helyek után, és biztos csak mázlik.
Hát mondjuk kellett hozz az is, meg persze az, hogy a média még mindig a Red Bull bajszát tépte.
Bár én éltem a gyanúval, hogy inkább az idegeiken táncoltak, amikből egyre kevesebb maradt.
A verseny mindenki számára kaotikusra sikeredett, az első tíz kör után leszakadt az ég. Schumi persze jól jött ki belőle, de mi buktuk a dobogót, Massa lett a második, és Petrov a harmadik. Nekünk be kellett érnünk a negyedik, ötödik hellyel, de jobban jártunk mint Kimi aki tizenkettedik lett, és Sebastian aki összeütközött Alonsóval, és mindkettő kiesett.
Majd össze is vesztek a pálya szélén, mindkettő szerint a másik volt a hibás, ezzel pedig remek botrányt szolgáltattak a másnapi címlapokhoz.
Aztán a hattyú dal tovább folytatódott, legalábbis a nagy testvér részéről.
Kuala Lumpurban, Sanghajban, Isztambulban, és Barcelonában is rosszul mentek. Kiestek, ütköztek, kicsúsztak, elrontotta a csapat a kerékcserét, és orrkúp csere miatt hátraestek.
Volt itt minden, mint a vásárban. Az eredmény az lett, hogy öt futam után Sebastiannak volt öt pontja, Kiminek nyolc, és a csapatnak tizenhárom. Ezzel pedig a nyolcadik helyen kullogtak.
Ami már megalázó volt, annak fényében, hogy mi sorra a dobogós, vagy a közeli eredményeket hoztunk, Bruno, pedig nyert spanyolban. Így mi már a negyedikek voltunk a Mercedes, a Ferrari és a McLaren mögött.
Sem én, sem Bruno egy szót sem beszéltünk senkivel a Red Bullból, akik nyíltan minket vádoltak a saját bukásukért. A dolog odáig fajult, hogy a Toro Rossosok sem beszéltek velük, sőt annak ellenére hogy a saját szerelőimnek sem voltam a kedvence a feszített és szigorú munkatempóm, és stílusom miatt, mégis megvédtek bárkivel szemben.
Mire eljött Monaco Christianról újabb pletyka kapott szárnyra, mégpedig az, hogy iszik, méghozzá nem is keveset. Bár mi nem vettünk részt az herceg által rendezett bulin, az angolról megjelent képek egyértelműek voltak. Elég részegnek tűnt.
A Belga Nagydíjra, pedig ami a szezon tizedik futama volt, már egyértelművé vált a helyzet.
A pletyka továbbra is szárnyalt, hogy gyakran megy be ittasan, vagy sokszor be van csípve, de tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, egészen addig, amíg Belgiumban az időmérőn szó szerint le nem esett a székéről a pitwalkon.
Jött a süketelés, hogy beteg, meg lázas, de csak a vak nem látta, hogy ez bizony nem kór, hanem pia. Csont részeg volt. Az ügy eltussolhatatlan lett.
Vasárnap pedig senki sem látta.
Bruno megint nyert, és én megint hátvédként kísértem végig, nem volt bennem keserűség, örültem a sikerének. Annyi viszontagság után ráfért.
Délután csak röviden tudtunk azonban ünnepelni, mert estére mindenki hivatalos meghívást kapott Fülöp koronaherceg partijára. Úgy hiányzott, mint púp a hátamra, de ez alól nem volt kibúvó. Sajnos.
Gerhard is megmondta, hogy ideje végre megmutatni magunkat, és beszélgetni a többiekkel.
Eddig ugyanis én mindenkit kerültem, a pilóta parádékon is végig Brunóval beszéltem. Nem érdekelt a többiek véleménye, és nagyképű dumája, épp elég gondom volt a nélkül is, hogy valamelyikkel összeveszek.
Pedig akard olyan, akinek szívesen betörtem volna az orrát, mert tuskón nyilatkozott, de sajnos nekünk meg kellett húzódnunk a háttérben. Ezek a csendes sikerek kellettek ahhoz, hogy még nagyobb média figyelmet kapjanak Kimi, és Sebastian balhés bulijai.
Míg mi halkan fellopakodtunk a ranglétrán, ők annál lejjebb csúsztak.
Fáradtan és nyűgösen másztam be az ágyba, hogy aludjak pár órát a herceg estélye előtt. Rám fért.
Alig húsz perc múlva Bruno mellém bújt.
- Nem akarok menni. Pihenni akarok. – morogta a fülembe.
- Csak nem nyafog a bajnok? – gúnyolódtam.
- Maradjunk itt. –fúrta az arcát a vállamba.
- Gerhard megöl. Eddig mindent kibekkeltünk. Csak pár órára. Pofavizit, aztán húzunk.
- Fáradt vagyok.
- Inkább nyűgös.
- Jó akkor az.
- Mit vegyek fel?
- Gyere pucéron.
Felnevettem.
- Biztos díjaznák a többiek, hát még a feleségeik. –böktem oldalba.
- Akkor gyere valami kurvásban.
- A te kedvedért?
- Is, meg azért is, had egye a fene őket, hogy milyen jó a csapattársam, és még a csajom is.
- A csajod? –néztem rá érdeklődve.
- Úgyis mindenki azt hiszi, hogy együtt vagyunk. –rántotta meg a vállát.
- Ki mindenki?
- Hát mindenki. Ha nem lennél fasírtban a szerelőiddel, akkor tudnád.
- Jah hogy mert ennyire össze vagyunk nőve. –bújtam hozzá.
- Igen.
- Bánod?
- Néha. De ha neked nem kellek, mint pasi, hát nem kellek. – kimászott az ágyból, és fürdő felé sétált – Ne aludj sokat, lassan készülnünk kell.
- Jó. – morogtam, és a fejemre húztam a takarót.
2011. március 10., csütörtök
Your blog is the best!
Ismét kaptam egy díjat. Köszönöm ezt a díjat Dreamenak.
Akiknek tovább küldöm:
Dia
Füligszáj
Noncsi
SM
Amit tudni lehet rólam:
Imádok írni, olvasni, zenét hallgatni.
A zene az én lelkem.
Nagy Schumacher fan vagyok.
Kedvelem Bruno Sennát is mint versenyzőt.
Szerintem jó pasi Christian Horner.
Elég makacs vagyok.
Akiknek tovább küldöm:
Dia
Füligszáj
Noncsi
SM
Amit tudni lehet rólam:
Imádok írni, olvasni, zenét hallgatni.
A zene az én lelkem.
Nagy Schumacher fan vagyok.
Kedvelem Bruno Sennát is mint versenyzőt.
Szerintem jó pasi Christian Horner.
Elég makacs vagyok.
2011. március 9., szerda
Seventh shift pace 36.
36.rész
- Azért megnézném anyám arcát, amikor az egyik fiúnknak az Ayrton nevet adjuk, pláne ha legalább olyan kis ördögfióka lenne, mint a nagybátyám.
Mosolyogva néztem rá, aztán vettem egy nagy levegőt. Eszembe jutott, hogy mit tettem pár hete, és éreztem, hogy egyre erőltetebb az a széles vigyor.
- A kórház?
- Uhum.
Szorosan átölelt.
- Beszéljünk másról.
- Nem. –vettem egy nagy levegőt, és a szemébe néztem – Elakarom mondani.
- Mit?
- Mindent. Ezt az egészet. Christ, a kórházat. Mindent. Megakarod hallgatni?
- Igen. De biztos készen állsz rá?
- Úgy érzem nem bírom tovább magamban tartani. Tudnod kell, hogy mind mentem keresztül, mit éreztem, és utána neked kell eldöntened, hogy tényleg meg akarod e próbálni velem.
Bólintott.
- Nyissak ki üveg bort?
- Ne. Inkább főzzünk egy forró csokit.
- Oké.
Bruno eltűnt a konyhába, én pedig bevackoltam magam a kanapéra, felhúztam a térdem, és elkezdtem lepiszkálni a maradék lakkot a körmömről.
Bruno visszajött, és a kezembe adott egy bögre gőzölgő csokit, és leült mellém.
Hosszan és szomorúan nézett rám, azokkal a nagy meleg barna szemeivel. Tudtam, hogy nem neki kellene elmondanom, mert bele fog dögleni a fájdalomba, de én mégis neki akartam mesélni, mert tudtam, hogy csak így értheti meg mi zajlik bennem, és dönthet kettőnkről.
Amikor ezt végig gondoltam, még Eddie neve merült föl bennem, de valahogy ő mégis sokkal távolabb állt tőlem, és kicsit feszengtem volna előtte.
- Akarom, hogy elmond. – suttogta.
Bólintottam, majd forgatni kezdtem a poharat a kezemben.
- Tudod, én hülye vagyok.
Bruno érdeklődve tekintett rám, én pedig az arcomon végig pergő könnyeket törölgettem.
- Emlékszel mit mondott Gandalf a gyűrűk urában Gollamról?
Láttam rajta, hogy nem gazán érti hová akarok kilukadni.
- Na haragudj, de nem tudlak követni…
- Sejtettem. –mosolyodtam el fanyarul – Gandalf azt mondta, hogy a kis vakarcs, gyűlöli és imádja a gyűrűt, akárcsak saját magát. Én is így vagyok magammal, és Chrissel.
Összeráncolta a homlokát.
- Akartam őt, már az elejétől vonzódtam hozzá, és ő is hozzám. Amikor letámadott, én igent mondtam neki, aztán egyszerűen nekem esett, durva volt, erőszakos. Dühből csinálta, bosszúból, mert megbántottam, és fájdalmat okoztam neki. Pedig tudom, hogy ez elején azért kezdett bele, mert szeret, és kívánt, de nem tudott túllépni a sérelmein. Vissza akart vágni. És én magam adtam a kezébe a lehetőséget. Azt nem tudom egyáltalán megbánta e, mert nem tudtam ránézni. Csalódtam benne, azért hogy ilyen módon vett revansot, hogy kihasznált, és kurva ként kezelt, pedig én abban a percben neki adtam a szívem, a testem. És a legjobban az a bánt, hogy tudta ezt. Nem csak a seb fájt, a mit okozott, de a lelkem is. Hibásnak érezem magam azért, hogy belehabarodtam, és engedtem a csábításnak. De egész életemben ilyen pasira vártam. Azt hittem azért vettem el a kicsit, mert nem tudtam volna ránézni, és kínzott volna, hogy rá emlékeztet, ha nap mint nap látnom kell. Ugyanakkor viszont valahol bánom is, amit tettem, hiszen lassan lenne egy lányom vagy egy fiam. Egy kis baba, akire a szívemben valahol mélyen mindig is vágytam. Amíg a kórházban voltam végig ezen a dilemmán agyaltam, ahogy itthon is, majd beleőrültem abba, hogy milyen módon fogant a pici. Azt terveztem, ha gyerekem lesz, akkor legalább szeretni fogom az apját, és boldog leszek, amikor összehozzuk. Képtelen voltam beletörődni a valóságba. Utána meg abba, hogy megöltem a gyerekem, és én egy gyilkos vagyok. Jóval később jöttem csak rá, hogy nem gondolkoztam tisztán, és józanul. Én is dühös voltam, tudtam, ha majd egyszer elmondom neki, nagyon nagy fájdalmat okozok. Azzal a tudattal kell élnie, hogy nemcsak az első gyermekét veszítette el, hanem egy másikat is. Tudom, hogy ebbe már belerokkanna. És én így akarom őt látni! Térdre kényszerítve! És gyűlölöm magam ezért, hogy ennyire aljas, és kegyetlen dög vagyok! Hogy ennyire nincs szívem, hogy ilyen érzéketlen lettem, hogy képes vagyok bárkin, és bármin átgázolni a sikerért, és azért hogy tönkretegyem. Pedig én nem vagyok ilyen! De nem tudok már a régi lenni. Én nem tudok neki megbocsátani. –mondtam végül magamat is megdöbbentve a felismeréssel.
Bruno nagyot sóhajtott, majd felállt és az ablakhoz sétált. Bántotta, amit mondtam.
- Nem vagyok benne biztos Bruno, hogy ezek után jó ötlet, hogy mi megpróbáljuk. Amíg vagy túl nem teszem magam ezen az egészen, vagy nem beszélek Christiannal. Nem akarom tovább bonyolítani egyikünk életét sem. Kedvellek, és vágyom a törődésedre, de ez nem szerelem.
Neki dőlt a hideg üvegajtónak.
- Azt hiszem igazad van.
Csak némán bólogattam.
- Mit akarsz tenni?
- Még nem tudom.
- Teljesen tönkre akarod tenni, és a végén elmondani neki az igazat?
- Igen. Azt hiszem igen. Próbálok tenni ellene, de nem megy. A bosszú és a düh erősebb nálam.
- Értem.
- Nem akarlak téged is tönkre tenni. Talán az lenne a legjobb, ha te mindenből kimaradnál. Ha nem mondok el semmit, és nem tudsz semmiről, akkor…
- Nem! – fordult felém dühösen.
Döbbenten néztem rá.
- Segítek.
- Mi? Bruno én nem…
- De igen! Segítek, bármiben kell is. Megígértem. Nem érdekel, mibe kerül.
- Azért mert szeretsz?
- Azért mert szeretlek! És mert nekem is elég rendesen keresztbe tett, és téged is bántott, ha benne voltál, ha nem.
- Nem akarom, hogy megváltozz, hogy egy érzékelten tuskó legyél. Én olyannak szeretlek amilyen vagy.
- Tudom. –ült mellém – De a barátom vagy, és nem hagylak egyedül, bármilyen szószba is keveredtél. Együtt csináljuk végig.
Átölelt.
- Azt hiszem az lenne a helyes, ha megpróbálnál megállítani….
- Igen. De szerintem most ez lesz a legjobb megoldás. Meg kell mutatni az angolnak az érem másik oldalát, hogy hol is van a lent. És hogy egy Sennát nem lehet, csak úgy büntetlenül átverni.
- Ez kicsit egoista nem?
- De! –nevetett fel – Hívjuk fel Eddiet, és indítsuk el a lavinát.
- Azt mondod?
- Azt. Mutassuk meg Christian Hornernek, hogy nem csak ő tud hálót szőni, és nem csak ő tud embereket tönkre tenni. Majd MI megmutatjuk neki, merre is azaz arra. Itt az ideje, hogy végre a sarkára álljon mindenki, akit eddig eltiport, kisakkozott, vagy a földbe döngölt. Ideje végre seggbe rúgni azt az arrogáns tenyérbe mászó diplomatikus farát. Hosszú évek után ideje megtudnia mennyire embert tett tönkre. – vigyorodott el gonoszul.
- Most úgy beszélsz mint valami harcos hős, aki a nép elnyomóját készül letörni.
- Mától szólíts Robin Hoodnak! –nevetett fel.
Kezdtem az érezni, hogy a terv összeállt, és a szövetségek születőben voltak.
Lassan eljött az idő a cselekvésre is.
- Azért megnézném anyám arcát, amikor az egyik fiúnknak az Ayrton nevet adjuk, pláne ha legalább olyan kis ördögfióka lenne, mint a nagybátyám.
Mosolyogva néztem rá, aztán vettem egy nagy levegőt. Eszembe jutott, hogy mit tettem pár hete, és éreztem, hogy egyre erőltetebb az a széles vigyor.
- A kórház?
- Uhum.
Szorosan átölelt.
- Beszéljünk másról.
- Nem. –vettem egy nagy levegőt, és a szemébe néztem – Elakarom mondani.
- Mit?
- Mindent. Ezt az egészet. Christ, a kórházat. Mindent. Megakarod hallgatni?
- Igen. De biztos készen állsz rá?
- Úgy érzem nem bírom tovább magamban tartani. Tudnod kell, hogy mind mentem keresztül, mit éreztem, és utána neked kell eldöntened, hogy tényleg meg akarod e próbálni velem.
Bólintott.
- Nyissak ki üveg bort?
- Ne. Inkább főzzünk egy forró csokit.
- Oké.
Bruno eltűnt a konyhába, én pedig bevackoltam magam a kanapéra, felhúztam a térdem, és elkezdtem lepiszkálni a maradék lakkot a körmömről.
Bruno visszajött, és a kezembe adott egy bögre gőzölgő csokit, és leült mellém.
Hosszan és szomorúan nézett rám, azokkal a nagy meleg barna szemeivel. Tudtam, hogy nem neki kellene elmondanom, mert bele fog dögleni a fájdalomba, de én mégis neki akartam mesélni, mert tudtam, hogy csak így értheti meg mi zajlik bennem, és dönthet kettőnkről.
Amikor ezt végig gondoltam, még Eddie neve merült föl bennem, de valahogy ő mégis sokkal távolabb állt tőlem, és kicsit feszengtem volna előtte.
- Akarom, hogy elmond. – suttogta.
Bólintottam, majd forgatni kezdtem a poharat a kezemben.
- Tudod, én hülye vagyok.
Bruno érdeklődve tekintett rám, én pedig az arcomon végig pergő könnyeket törölgettem.
- Emlékszel mit mondott Gandalf a gyűrűk urában Gollamról?
Láttam rajta, hogy nem gazán érti hová akarok kilukadni.
- Na haragudj, de nem tudlak követni…
- Sejtettem. –mosolyodtam el fanyarul – Gandalf azt mondta, hogy a kis vakarcs, gyűlöli és imádja a gyűrűt, akárcsak saját magát. Én is így vagyok magammal, és Chrissel.
Összeráncolta a homlokát.
- Akartam őt, már az elejétől vonzódtam hozzá, és ő is hozzám. Amikor letámadott, én igent mondtam neki, aztán egyszerűen nekem esett, durva volt, erőszakos. Dühből csinálta, bosszúból, mert megbántottam, és fájdalmat okoztam neki. Pedig tudom, hogy ez elején azért kezdett bele, mert szeret, és kívánt, de nem tudott túllépni a sérelmein. Vissza akart vágni. És én magam adtam a kezébe a lehetőséget. Azt nem tudom egyáltalán megbánta e, mert nem tudtam ránézni. Csalódtam benne, azért hogy ilyen módon vett revansot, hogy kihasznált, és kurva ként kezelt, pedig én abban a percben neki adtam a szívem, a testem. És a legjobban az a bánt, hogy tudta ezt. Nem csak a seb fájt, a mit okozott, de a lelkem is. Hibásnak érezem magam azért, hogy belehabarodtam, és engedtem a csábításnak. De egész életemben ilyen pasira vártam. Azt hittem azért vettem el a kicsit, mert nem tudtam volna ránézni, és kínzott volna, hogy rá emlékeztet, ha nap mint nap látnom kell. Ugyanakkor viszont valahol bánom is, amit tettem, hiszen lassan lenne egy lányom vagy egy fiam. Egy kis baba, akire a szívemben valahol mélyen mindig is vágytam. Amíg a kórházban voltam végig ezen a dilemmán agyaltam, ahogy itthon is, majd beleőrültem abba, hogy milyen módon fogant a pici. Azt terveztem, ha gyerekem lesz, akkor legalább szeretni fogom az apját, és boldog leszek, amikor összehozzuk. Képtelen voltam beletörődni a valóságba. Utána meg abba, hogy megöltem a gyerekem, és én egy gyilkos vagyok. Jóval később jöttem csak rá, hogy nem gondolkoztam tisztán, és józanul. Én is dühös voltam, tudtam, ha majd egyszer elmondom neki, nagyon nagy fájdalmat okozok. Azzal a tudattal kell élnie, hogy nemcsak az első gyermekét veszítette el, hanem egy másikat is. Tudom, hogy ebbe már belerokkanna. És én így akarom őt látni! Térdre kényszerítve! És gyűlölöm magam ezért, hogy ennyire aljas, és kegyetlen dög vagyok! Hogy ennyire nincs szívem, hogy ilyen érzéketlen lettem, hogy képes vagyok bárkin, és bármin átgázolni a sikerért, és azért hogy tönkretegyem. Pedig én nem vagyok ilyen! De nem tudok már a régi lenni. Én nem tudok neki megbocsátani. –mondtam végül magamat is megdöbbentve a felismeréssel.
Bruno nagyot sóhajtott, majd felállt és az ablakhoz sétált. Bántotta, amit mondtam.
- Nem vagyok benne biztos Bruno, hogy ezek után jó ötlet, hogy mi megpróbáljuk. Amíg vagy túl nem teszem magam ezen az egészen, vagy nem beszélek Christiannal. Nem akarom tovább bonyolítani egyikünk életét sem. Kedvellek, és vágyom a törődésedre, de ez nem szerelem.
Neki dőlt a hideg üvegajtónak.
- Azt hiszem igazad van.
Csak némán bólogattam.
- Mit akarsz tenni?
- Még nem tudom.
- Teljesen tönkre akarod tenni, és a végén elmondani neki az igazat?
- Igen. Azt hiszem igen. Próbálok tenni ellene, de nem megy. A bosszú és a düh erősebb nálam.
- Értem.
- Nem akarlak téged is tönkre tenni. Talán az lenne a legjobb, ha te mindenből kimaradnál. Ha nem mondok el semmit, és nem tudsz semmiről, akkor…
- Nem! – fordult felém dühösen.
Döbbenten néztem rá.
- Segítek.
- Mi? Bruno én nem…
- De igen! Segítek, bármiben kell is. Megígértem. Nem érdekel, mibe kerül.
- Azért mert szeretsz?
- Azért mert szeretlek! És mert nekem is elég rendesen keresztbe tett, és téged is bántott, ha benne voltál, ha nem.
- Nem akarom, hogy megváltozz, hogy egy érzékelten tuskó legyél. Én olyannak szeretlek amilyen vagy.
- Tudom. –ült mellém – De a barátom vagy, és nem hagylak egyedül, bármilyen szószba is keveredtél. Együtt csináljuk végig.
Átölelt.
- Azt hiszem az lenne a helyes, ha megpróbálnál megállítani….
- Igen. De szerintem most ez lesz a legjobb megoldás. Meg kell mutatni az angolnak az érem másik oldalát, hogy hol is van a lent. És hogy egy Sennát nem lehet, csak úgy büntetlenül átverni.
- Ez kicsit egoista nem?
- De! –nevetett fel – Hívjuk fel Eddiet, és indítsuk el a lavinát.
- Azt mondod?
- Azt. Mutassuk meg Christian Hornernek, hogy nem csak ő tud hálót szőni, és nem csak ő tud embereket tönkre tenni. Majd MI megmutatjuk neki, merre is azaz arra. Itt az ideje, hogy végre a sarkára álljon mindenki, akit eddig eltiport, kisakkozott, vagy a földbe döngölt. Ideje végre seggbe rúgni azt az arrogáns tenyérbe mászó diplomatikus farát. Hosszú évek után ideje megtudnia mennyire embert tett tönkre. – vigyorodott el gonoszul.
- Most úgy beszélsz mint valami harcos hős, aki a nép elnyomóját készül letörni.
- Mától szólíts Robin Hoodnak! –nevetett fel.
Kezdtem az érezni, hogy a terv összeállt, és a szövetségek születőben voltak.
Lassan eljött az idő a cselekvésre is.
Seventh shift pace 35.
35.rész
Gerhard érdeklődve nézett rám.
- Mit akarsz tenni?
- Egyenlőre semmit. –mondtam nyugodtan és hátradőltem a székben.
- Most már engem is kíváncsivá tettél. –pillantott rám Bruno.
- Először is megfelelően fel kell hozni a csapatot. Muszáj olyan időket futnunk a pályán, ami jelentősen jobb, mint a Red Bullé, villantanunk kell valamit.
- Ez megoldható, ha a kocsi átépítése kész, akkor menni fog.
- Én viszont azt mondom, ne menjünk ki a barcelonai tesztre. –szögeztem le.
- Mi? – csattant fel Gerhard.
- Igazad van. Úgyis csak a régi verdával tudnánk menni, azzal meg nem megyünk sokra. –állt mellém Bruno.
- Így van. Mondjuk le a tesztet. Csináljuk meg az átépítést úgy, hogy tökéletes legyen, ha kész akkor dobjuk be a mély vízbe Abu Dhabii térningen. A régi járgányra vonatkozó adatokat, úgyis sutba vághatjuk.
- Ez mondjuk igaz. – helyeselt Mekies.
- A befektetők nem fognak tapsolni.
- Gerhard! Ad be nekik ügy, hogy pénzt spóroltunk. Végül is igaz. Minket a teszt tilalom sem hátráltat, a padlólemez, és a hátsószárny teszteléséhez az egyenes szakaszok is elegendők.
- És mi a nagy terv?
- Előbb beetetünk, aztán bedobjuk a csalit. Kicsit felkeverjük a média segítségével az állóvizet. Elhintünk pár pletykát Christianról, és a csapatról, ami persze nem igaz. Meg felelevenítünk néhány régi sztorit, ami vagy nagy port kavart, vagy eltűntették a süllyesztőben, pedig elég szaftos lett volna egy jó kis botrányhoz. Pár megvágott interjú Vettellel, és Kimivel. Ha ügyesek vagyunk rengeteget gürizhet azon, hogy elsimítsa a kétkedőket. Amíg pedig azzal lesz elfoglalva, hogy kimagyarázza magát, és levegye a nyomást a pilótái válláról, addig, mi szépen csendben elhúzunk a mezőnytől, és tőlük. Utána pedig a szezonnyitón csinálunk egy kis műsort. Ha jók vagyunk, addigra eléggé lerongyolódik mindenki idege a Red Bullnál, nem kell más csak egy kétértelmű kis finom mondat, és kitör a balhé. Aztán pedig rájuk száll a média, mint keselyű a döghúsra, meg persze ránk is, de mivel mi előre felkészülünk. Ha jól keverjük a lapokat, és befutunk az első nyolcban, ők pedig nem nyerik meg a futamot, akkor máris az lesz a hétfői szalagcím, hogy elpáholtuk őket. Kell ennél jobb reklám?
- Ez ördögi…- morogta Bruno.
- Ahha. Végül is ha már a szezonnyitón földbe döngöljük az aktuális világbajnokot, akkor mi lesz később?! –néztem rájuk negédesen.
- De tudod, hogy ez kétélű fegyver? –kérdezte Gerhard aggódva.
- Persze! De ha jó a team, akkor menni fog. Amúgy meg senkinek nem mondunk semmit. Ők csinálják a dolgukat, a többi a mi feladatunk.
- De hogy akarod a szezonnyitóig titokban tartani, hogy ütőképes a kocsi? Ha az abu dhabii teszten mi is indulunk?
- Hát majd olyan köröket mész te is, ami inkább a mezőny második felébe jó, mint az elsőbe. Szándékosan cseszd el a beállítást.
- A mérnökök gyanút fognak.
- Őket majd Te elintézed! –néztem az osztrákra.
Megcsóválta a fejét.
- Veszélyes játékba fogunk…
- Nincs más esélyünk! Ha Horner még jobban megcibálja a bajszunkat vissza kell vágnunk! Kellenek a szponzorok, és Dietrich pénze is.
- Tudom. De ha ez kiderül, oda a hitelünk!
- Hát legyél ügyes! És takard el a hozzánk vezető nyomokat! Azt hiszed máshol nem így csinálják? De így csinálják, sőt még durvábban! A sarkunkra kell állunk, és meg kell mutatnunk, hogy ki a fasza gyerek!
- Honnan akarsz pletykát előásni?
- Jobb ha nem tudod. Majd én elintézem, van valaki aki ezer örömmel segít nekünk. És elég ügyes hozzá, hogy ne hagyjon kenyérmorzsákat.
- Sejtettem, hogy te a pokolból jöttél, de egyre inkább kezdem el is hinni. –morogta az osztrák.
- Ha más eszköz nem maradt, akkor húzzuk karóra az ellenséget, én azt mondom.
- Csak mi ne jussunk az ő sorsukra…
- Legyél már kicsit derűlátóbb!
- Majd igyekszem….
Még vagy fél órát maradtunk, amíg Mekiessel megbeszéltem az átépítés részleteit, és pár fontosabb módosítást. Kiderült, hogyha hagyják kibontakozni egész talpra esett pasi.
De nagyon gyanús volt minden esetre, hogy ő és Ascanelli ennek ellenére, hogy tudta ennyire nagyon elbaltázni a kocsit. Vagy valamelyikük pénzt kapott érte, vagy valaki belenyúlt a munkájukba. Amikor a belga elment egy újabb kávéért, ezt el is hintettem az osztráknak, aki megígérte, hogy górcső alá veszi az összes emberét, és ha van tégla, akkor elcsípi.
Reméltem, hogy sikerrel jár, ehhez mindannyiunknak érdeke fűződött.
Amikor végre leültem a lakás nappalijában, Bruno kissé morcosan dőlt neki a konyha ajtófélfájának.
- Eddievel akarsz egyezkedni igaz?
- Nincs más aki segítene nekünk.
- Chris tudni fogja, hogy Eddie áll a dolgok mögött, ő mögötte meg te.
- Tudom, de bizonyíték hiányában nem vádolhat meg, mert az rágalmazás.
- Aggódom…
- Mit tehet még velem? –tártam szét a karom keserűen – Már mindent megtett,a mivel megalázhat, maximum megteszi még egyszer, vagy megveret!
- Jézusom! Ne legyél már ennyire szarkasztikus!
- Milyen legyek? Táncoljak örömömben? Sírjak? Dühöngjek? Ez már mind megvolt.
- Nagyon veszélyes játékba kezdesz!
- Találunk társat ne aggódj! Akadnak még csapatok, és pilóták, akik Horner ellen vannak.
- Lázadást szítasz? –kérdezte gúnyosan.
- Mindig is pályáztam Jean D’Arc szerepére.
- Nagyon vicces!
- Attól félsz hogy nem tudsz megvédeni?
- Legutóbb sem tudtalak! – mondta keserűen.
- Nem a te hibád volt! Ezt te is tudod! De mellettem voltál végig, és ez sokat jelent. Meg aztán engem sosem lehetett védeni! –mosolyogtam rá.
- Nem akarlak elveszíteni! – mondta fáradtan.
Leült mellém, és átölelt.
Nagyot sóhajtott.
- Talán hallgatnod kéne anyádra!
- Miben?
- Találnod kéne már egy normális lányt magad mellé.
- De hát itt van mellettem. –szorított magához.
Nagyot sóhajtottam.
- Mi az?
- Csak eszembe jutott valami. –néztem rá nevetve.
Felhúzta az egyik szemöldökét.
- Ha mi összejövünk, együtt maradunk, és gyerekeink lesznek anyád kiáll a vallásából.
- Igen ez tény…- nevetett fel.
- És gondold el! Ha a gyerekeink rám hasonlítanak majd, és esetleg előjön belőlük a Senna gén is.
- Jesszus! Ne is mond! –kacagott velem együtt.
Hát érdekes fordulat lenne annyi szent.
Gerhard érdeklődve nézett rám.
- Mit akarsz tenni?
- Egyenlőre semmit. –mondtam nyugodtan és hátradőltem a székben.
- Most már engem is kíváncsivá tettél. –pillantott rám Bruno.
- Először is megfelelően fel kell hozni a csapatot. Muszáj olyan időket futnunk a pályán, ami jelentősen jobb, mint a Red Bullé, villantanunk kell valamit.
- Ez megoldható, ha a kocsi átépítése kész, akkor menni fog.
- Én viszont azt mondom, ne menjünk ki a barcelonai tesztre. –szögeztem le.
- Mi? – csattant fel Gerhard.
- Igazad van. Úgyis csak a régi verdával tudnánk menni, azzal meg nem megyünk sokra. –állt mellém Bruno.
- Így van. Mondjuk le a tesztet. Csináljuk meg az átépítést úgy, hogy tökéletes legyen, ha kész akkor dobjuk be a mély vízbe Abu Dhabii térningen. A régi járgányra vonatkozó adatokat, úgyis sutba vághatjuk.
- Ez mondjuk igaz. – helyeselt Mekies.
- A befektetők nem fognak tapsolni.
- Gerhard! Ad be nekik ügy, hogy pénzt spóroltunk. Végül is igaz. Minket a teszt tilalom sem hátráltat, a padlólemez, és a hátsószárny teszteléséhez az egyenes szakaszok is elegendők.
- És mi a nagy terv?
- Előbb beetetünk, aztán bedobjuk a csalit. Kicsit felkeverjük a média segítségével az állóvizet. Elhintünk pár pletykát Christianról, és a csapatról, ami persze nem igaz. Meg felelevenítünk néhány régi sztorit, ami vagy nagy port kavart, vagy eltűntették a süllyesztőben, pedig elég szaftos lett volna egy jó kis botrányhoz. Pár megvágott interjú Vettellel, és Kimivel. Ha ügyesek vagyunk rengeteget gürizhet azon, hogy elsimítsa a kétkedőket. Amíg pedig azzal lesz elfoglalva, hogy kimagyarázza magát, és levegye a nyomást a pilótái válláról, addig, mi szépen csendben elhúzunk a mezőnytől, és tőlük. Utána pedig a szezonnyitón csinálunk egy kis műsort. Ha jók vagyunk, addigra eléggé lerongyolódik mindenki idege a Red Bullnál, nem kell más csak egy kétértelmű kis finom mondat, és kitör a balhé. Aztán pedig rájuk száll a média, mint keselyű a döghúsra, meg persze ránk is, de mivel mi előre felkészülünk. Ha jól keverjük a lapokat, és befutunk az első nyolcban, ők pedig nem nyerik meg a futamot, akkor máris az lesz a hétfői szalagcím, hogy elpáholtuk őket. Kell ennél jobb reklám?
- Ez ördögi…- morogta Bruno.
- Ahha. Végül is ha már a szezonnyitón földbe döngöljük az aktuális világbajnokot, akkor mi lesz később?! –néztem rájuk negédesen.
- De tudod, hogy ez kétélű fegyver? –kérdezte Gerhard aggódva.
- Persze! De ha jó a team, akkor menni fog. Amúgy meg senkinek nem mondunk semmit. Ők csinálják a dolgukat, a többi a mi feladatunk.
- De hogy akarod a szezonnyitóig titokban tartani, hogy ütőképes a kocsi? Ha az abu dhabii teszten mi is indulunk?
- Hát majd olyan köröket mész te is, ami inkább a mezőny második felébe jó, mint az elsőbe. Szándékosan cseszd el a beállítást.
- A mérnökök gyanút fognak.
- Őket majd Te elintézed! –néztem az osztrákra.
Megcsóválta a fejét.
- Veszélyes játékba fogunk…
- Nincs más esélyünk! Ha Horner még jobban megcibálja a bajszunkat vissza kell vágnunk! Kellenek a szponzorok, és Dietrich pénze is.
- Tudom. De ha ez kiderül, oda a hitelünk!
- Hát legyél ügyes! És takard el a hozzánk vezető nyomokat! Azt hiszed máshol nem így csinálják? De így csinálják, sőt még durvábban! A sarkunkra kell állunk, és meg kell mutatnunk, hogy ki a fasza gyerek!
- Honnan akarsz pletykát előásni?
- Jobb ha nem tudod. Majd én elintézem, van valaki aki ezer örömmel segít nekünk. És elég ügyes hozzá, hogy ne hagyjon kenyérmorzsákat.
- Sejtettem, hogy te a pokolból jöttél, de egyre inkább kezdem el is hinni. –morogta az osztrák.
- Ha más eszköz nem maradt, akkor húzzuk karóra az ellenséget, én azt mondom.
- Csak mi ne jussunk az ő sorsukra…
- Legyél már kicsit derűlátóbb!
- Majd igyekszem….
Még vagy fél órát maradtunk, amíg Mekiessel megbeszéltem az átépítés részleteit, és pár fontosabb módosítást. Kiderült, hogyha hagyják kibontakozni egész talpra esett pasi.
De nagyon gyanús volt minden esetre, hogy ő és Ascanelli ennek ellenére, hogy tudta ennyire nagyon elbaltázni a kocsit. Vagy valamelyikük pénzt kapott érte, vagy valaki belenyúlt a munkájukba. Amikor a belga elment egy újabb kávéért, ezt el is hintettem az osztráknak, aki megígérte, hogy górcső alá veszi az összes emberét, és ha van tégla, akkor elcsípi.
Reméltem, hogy sikerrel jár, ehhez mindannyiunknak érdeke fűződött.
Amikor végre leültem a lakás nappalijában, Bruno kissé morcosan dőlt neki a konyha ajtófélfájának.
- Eddievel akarsz egyezkedni igaz?
- Nincs más aki segítene nekünk.
- Chris tudni fogja, hogy Eddie áll a dolgok mögött, ő mögötte meg te.
- Tudom, de bizonyíték hiányában nem vádolhat meg, mert az rágalmazás.
- Aggódom…
- Mit tehet még velem? –tártam szét a karom keserűen – Már mindent megtett,a mivel megalázhat, maximum megteszi még egyszer, vagy megveret!
- Jézusom! Ne legyél már ennyire szarkasztikus!
- Milyen legyek? Táncoljak örömömben? Sírjak? Dühöngjek? Ez már mind megvolt.
- Nagyon veszélyes játékba kezdesz!
- Találunk társat ne aggódj! Akadnak még csapatok, és pilóták, akik Horner ellen vannak.
- Lázadást szítasz? –kérdezte gúnyosan.
- Mindig is pályáztam Jean D’Arc szerepére.
- Nagyon vicces!
- Attól félsz hogy nem tudsz megvédeni?
- Legutóbb sem tudtalak! – mondta keserűen.
- Nem a te hibád volt! Ezt te is tudod! De mellettem voltál végig, és ez sokat jelent. Meg aztán engem sosem lehetett védeni! –mosolyogtam rá.
- Nem akarlak elveszíteni! – mondta fáradtan.
Leült mellém, és átölelt.
Nagyot sóhajtott.
- Talán hallgatnod kéne anyádra!
- Miben?
- Találnod kéne már egy normális lányt magad mellé.
- De hát itt van mellettem. –szorított magához.
Nagyot sóhajtottam.
- Mi az?
- Csak eszembe jutott valami. –néztem rá nevetve.
Felhúzta az egyik szemöldökét.
- Ha mi összejövünk, együtt maradunk, és gyerekeink lesznek anyád kiáll a vallásából.
- Igen ez tény…- nevetett fel.
- És gondold el! Ha a gyerekeink rám hasonlítanak majd, és esetleg előjön belőlük a Senna gén is.
- Jesszus! Ne is mond! –kacagott velem együtt.
Hát érdekes fordulat lenne annyi szent.
2011. március 8., kedd
Seventh shift pace 34.
34.rész
- Bővebben? –kérdezte Gerhard idegesen.
- Hozasd át a feleségét a gyárhoz közeli kórházba, és hívd el hozzá a legjobb szakembereket. A lányát meg őt költöztesd be a gyárba, és legyen egy állandó óvoda, vagy bölcsőde, ahol a csapattagok gyerekeire figyelnek. Így tovább tudnak bent maradni dolgozni, lesz aki figyel a kicsikre, és bármikor leszaladhatnak megnézni őket, és pihenhetnek is. Ha leveszed ezt a gondot a vállukról, minden könnyebb lesz. Amikor közel a család, és bármikor leugorhat egy fél órára hozzájuk sokkal szívesebben fog túlórázni, mintha két napig nem látja őket.
- Ez tetszik. –szólt közbe a belga.
- Hna ugye! –fújtam ki a füstöt.
Bruno meg vigyorgott.
Érdeklődve néztem rá.
- Mindig elfelejtem, hogy autó mellett csapatot is tudsz építeni.
- Ezt ne hangoztasd, mert még azt hiszik Berger helyére pályázok.
- Lehet, hogy jobban csinálnád!
- Áhhhh! Túl sok meló, és idegeskedés!
- Gondolod?
- Tudom. Olyan, mint mikor az edző szívrohamot kap a kis padon, hogy mit művelnek a játékosai a pályán.
- Nem zavar, hogy én is itt vagyok? –kérdezte Gerhard.
Egyszerre néztünk rá, és mondtuk:
- Nem.
- Látom. –sóhajtott fel – Csak tudnám, hogy vénségemre minek vettem a nyakamba két ilyen makacs öszvért.
- „ Ha indulsz a Kentucky derbin, ne hagyd otthon a díjnyertes csődört!” –vigyorogtam rá.
- Mindig ilyenek? –kérdezte Mekies.
- Igen! Mindig egy követ fújnak!
- Egyébként szerintem nem is vagy öreg! –vigyorgott Bruno – Szerinted?
- Pfffff. Nem tudom ötvenes pasival még nem jártam, vele meg pláne nem! Majd ha az ágyamban lesz, és teljesít véleményt mondok róla. –közöltem fapofával.
Brunóból kitört a nevetést, Gerhard lesápadt, a belga pedig próbálta visszafojtani a rá törő vihogást.
- Ne tegyél sírba jó?
- Ééénn?
- Igen te.
- Nem is vagyok a feleséged, az majd megteszi!
- Ma még munkával is hajlandóak lesztek foglalkozni, vagy előbb kielemzitek az összes szexuális szokásom? –kérdezte csípősen.
Brunóra pillantottam.
- Előbb elemzünk! – nevetett fel, és már majdnem leesett a székről.
Gerhard jelentőségteljesen nézte a plafont, és felsóhajtott.
- Ugyan már! Ne légy ilyen karót nyelt!
- Kösz!
- Szívesen!
Felálltam.
- Hová mész? –kérdezte döbbenten.
- Hová máshová, hát cigiért! –morogta Bruno- Otthon már nincs egy darab sem.
- Hna! Jön a hegyi beszéd! –azzal elmentem a kasszához, és kértem egy doboz, mentolos Viceroyt.
Éppen megfordultam, hogy visszasétálok az asztalunkhoz, amikor az ajtónyitást jelző kis csengettyű megszólalt.
A bejárat felé pillantottam, és földbe gyökerezett a lábam.
Éreztem, hogy kifut a lábamból az erő, mint akit pofon vágtak úgy fordultam vissza.
Belekapaszkodtam a pultba. Úgy szorítottam, hogy elfehéredtek az ujjaim.
Szédültem, és a hányinger kerülgetett.
Igyekeztem mélyeket lélegezni, és megnyugodni, de alig sikerült.
Valaki megállt mellettem. Oldalra pillantottam Bruno volt az.
- Azt mondtam nekik, segítek végre valami sütemény is választani neked, mert látom, hogy nem jutsz dűlőre.
- Mindjárt hányok…- suttogtam.
Átölelt, és közben feltűnően hangosan magyarázta, hogy mik is a legjobb választások.
- Jobb? –súgta a fülembe.
- Nem tudok vele leülni egy asztalhoz.
- Muszáj lesz. Legalább pár percre, amíg küldök egy smst a tesóimnak, hogy hívjon fel valamelyik.
- Lehetetlen kívánsz.
- Tudom…
- Egyáltalán mit keres ez itt?
- Valamit magyarázott, hogy most vesz lakást.
- Jézusom….
- Én sem akarok vele összefutni, ha éppen itt vagyunk, de hátha nem költözik ide. Végül is ő Warwickban lakik a barátnőjével.
- Rohadjon meg ott ahol van!
- Van egy ötletem. –azzal rendelt egy kávét.
Én remegő térdekkel sétáltam vissza az asztalunkhoz, ahol Horner éppen kényelmesen hátradőlt a székében, és vigyorgott mint a vadalma.
Szó nélkül ültem le közé és Gerhard közé.
Hosszú pillanatokra csend telepedett közénk.
Chris felettébb firtatóan bámult rám, én kerültem a tekintetét, és minden figyelmemet arra fordítottam, hogy a tányéromon heverő édességet minél lassabban fogyasszam el.
Bruno ekkor jelent meg, és pont Christian mögött próbált átevickélni, hogy leülhessen Mekies, és közé, amikor egy óvatlanmozdulattal nyakon öntötte az angolt,a ki úgy pattant fel, mintha tüzes vasat nyomtak volna hozzá.
- Nem tudsz vigyázni te idióta brazil?!
- Elnézést én nem akartam! – de közben ott bujkált egy halvány mosoly a szája szélén.
- Hát hogyne! –azzal úgy rohant ki, mintha valami sürgős dolga lenne.
Hálásan pillantottam rá, ő pedig válaszul rám kacsintott.
- Sokba lesz ez még nekünk…- sóhajtott az osztrák.
- Mi?
- Hogy fasírtban vagyunk Hornerrel. –morogta az osztrák.
Ha szemmel ölni lehetne, Gerhard már régen halott lett volna.
- Gondolod, hogy Dietrichnél kisírja, hogy kevesebb pénzt kapjunk? –kérdezte Bruno.
- Már így is faragtak a költségvetésünkön, és szerintem még fognak is.
- Mennyivel?
- Jó pár millióval.
- Akkor lépnünk kell!
- Van ötleted?
- Van! De nem éppen tisztességes úton jutnánk pénzhez.
- Mennyire tisztességtelen?
- Kicsit, amúgy meg erkölcstelen. De nem törvénybe ütköző.
- Nem tetszik.
- Sejtettem. De pénzből élünk mindnyája, és ha Horner harcot akar, hát megkapja! – csaptam le a vizes poharam az asztalra.
- Bővebben? –kérdezte Gerhard idegesen.
- Hozasd át a feleségét a gyárhoz közeli kórházba, és hívd el hozzá a legjobb szakembereket. A lányát meg őt költöztesd be a gyárba, és legyen egy állandó óvoda, vagy bölcsőde, ahol a csapattagok gyerekeire figyelnek. Így tovább tudnak bent maradni dolgozni, lesz aki figyel a kicsikre, és bármikor leszaladhatnak megnézni őket, és pihenhetnek is. Ha leveszed ezt a gondot a vállukról, minden könnyebb lesz. Amikor közel a család, és bármikor leugorhat egy fél órára hozzájuk sokkal szívesebben fog túlórázni, mintha két napig nem látja őket.
- Ez tetszik. –szólt közbe a belga.
- Hna ugye! –fújtam ki a füstöt.
Bruno meg vigyorgott.
Érdeklődve néztem rá.
- Mindig elfelejtem, hogy autó mellett csapatot is tudsz építeni.
- Ezt ne hangoztasd, mert még azt hiszik Berger helyére pályázok.
- Lehet, hogy jobban csinálnád!
- Áhhhh! Túl sok meló, és idegeskedés!
- Gondolod?
- Tudom. Olyan, mint mikor az edző szívrohamot kap a kis padon, hogy mit művelnek a játékosai a pályán.
- Nem zavar, hogy én is itt vagyok? –kérdezte Gerhard.
Egyszerre néztünk rá, és mondtuk:
- Nem.
- Látom. –sóhajtott fel – Csak tudnám, hogy vénségemre minek vettem a nyakamba két ilyen makacs öszvért.
- „ Ha indulsz a Kentucky derbin, ne hagyd otthon a díjnyertes csődört!” –vigyorogtam rá.
- Mindig ilyenek? –kérdezte Mekies.
- Igen! Mindig egy követ fújnak!
- Egyébként szerintem nem is vagy öreg! –vigyorgott Bruno – Szerinted?
- Pfffff. Nem tudom ötvenes pasival még nem jártam, vele meg pláne nem! Majd ha az ágyamban lesz, és teljesít véleményt mondok róla. –közöltem fapofával.
Brunóból kitört a nevetést, Gerhard lesápadt, a belga pedig próbálta visszafojtani a rá törő vihogást.
- Ne tegyél sírba jó?
- Ééénn?
- Igen te.
- Nem is vagyok a feleséged, az majd megteszi!
- Ma még munkával is hajlandóak lesztek foglalkozni, vagy előbb kielemzitek az összes szexuális szokásom? –kérdezte csípősen.
Brunóra pillantottam.
- Előbb elemzünk! – nevetett fel, és már majdnem leesett a székről.
Gerhard jelentőségteljesen nézte a plafont, és felsóhajtott.
- Ugyan már! Ne légy ilyen karót nyelt!
- Kösz!
- Szívesen!
Felálltam.
- Hová mész? –kérdezte döbbenten.
- Hová máshová, hát cigiért! –morogta Bruno- Otthon már nincs egy darab sem.
- Hna! Jön a hegyi beszéd! –azzal elmentem a kasszához, és kértem egy doboz, mentolos Viceroyt.
Éppen megfordultam, hogy visszasétálok az asztalunkhoz, amikor az ajtónyitást jelző kis csengettyű megszólalt.
A bejárat felé pillantottam, és földbe gyökerezett a lábam.
Éreztem, hogy kifut a lábamból az erő, mint akit pofon vágtak úgy fordultam vissza.
Belekapaszkodtam a pultba. Úgy szorítottam, hogy elfehéredtek az ujjaim.
Szédültem, és a hányinger kerülgetett.
Igyekeztem mélyeket lélegezni, és megnyugodni, de alig sikerült.
Valaki megállt mellettem. Oldalra pillantottam Bruno volt az.
- Azt mondtam nekik, segítek végre valami sütemény is választani neked, mert látom, hogy nem jutsz dűlőre.
- Mindjárt hányok…- suttogtam.
Átölelt, és közben feltűnően hangosan magyarázta, hogy mik is a legjobb választások.
- Jobb? –súgta a fülembe.
- Nem tudok vele leülni egy asztalhoz.
- Muszáj lesz. Legalább pár percre, amíg küldök egy smst a tesóimnak, hogy hívjon fel valamelyik.
- Lehetetlen kívánsz.
- Tudom…
- Egyáltalán mit keres ez itt?
- Valamit magyarázott, hogy most vesz lakást.
- Jézusom….
- Én sem akarok vele összefutni, ha éppen itt vagyunk, de hátha nem költözik ide. Végül is ő Warwickban lakik a barátnőjével.
- Rohadjon meg ott ahol van!
- Van egy ötletem. –azzal rendelt egy kávét.
Én remegő térdekkel sétáltam vissza az asztalunkhoz, ahol Horner éppen kényelmesen hátradőlt a székében, és vigyorgott mint a vadalma.
Szó nélkül ültem le közé és Gerhard közé.
Hosszú pillanatokra csend telepedett közénk.
Chris felettébb firtatóan bámult rám, én kerültem a tekintetét, és minden figyelmemet arra fordítottam, hogy a tányéromon heverő édességet minél lassabban fogyasszam el.
Bruno ekkor jelent meg, és pont Christian mögött próbált átevickélni, hogy leülhessen Mekies, és közé, amikor egy óvatlanmozdulattal nyakon öntötte az angolt,a ki úgy pattant fel, mintha tüzes vasat nyomtak volna hozzá.
- Nem tudsz vigyázni te idióta brazil?!
- Elnézést én nem akartam! – de közben ott bujkált egy halvány mosoly a szája szélén.
- Hát hogyne! –azzal úgy rohant ki, mintha valami sürgős dolga lenne.
Hálásan pillantottam rá, ő pedig válaszul rám kacsintott.
- Sokba lesz ez még nekünk…- sóhajtott az osztrák.
- Mi?
- Hogy fasírtban vagyunk Hornerrel. –morogta az osztrák.
Ha szemmel ölni lehetne, Gerhard már régen halott lett volna.
- Gondolod, hogy Dietrichnél kisírja, hogy kevesebb pénzt kapjunk? –kérdezte Bruno.
- Már így is faragtak a költségvetésünkön, és szerintem még fognak is.
- Mennyivel?
- Jó pár millióval.
- Akkor lépnünk kell!
- Van ötleted?
- Van! De nem éppen tisztességes úton jutnánk pénzhez.
- Mennyire tisztességtelen?
- Kicsit, amúgy meg erkölcstelen. De nem törvénybe ütköző.
- Nem tetszik.
- Sejtettem. De pénzből élünk mindnyája, és ha Horner harcot akar, hát megkapja! – csaptam le a vizes poharam az asztalra.
2011. március 6., vasárnap
Seventh shift pace 32.
32.rész
A jó öreg Bergert hamar leráztam, mint kiderült, csak azért hívott, hogy közölje, beszélt a gyárral, a mérnökséggel, a szerelőkkel, és megkezdik az autó átépítését. Már holnap.
Halál boldog voltam, de legalább haladunk ezen a téren.
Bruno nem találtam sehol, éltem a gyanúval, hogy a szobájában van.
Kuszák voltak gondolataim, és kavargott a lelkem, de igenis vágytam az érintésére, arra hogy befejezzük, amit elkezdtünk. Nagyon hiányzott az érintése.
Felmentem, bekopogtam.
Kinyitotta az ajtót, de nem ment arrébb hogy be tudjak menni.
Odaléptem, és átöleltem.
Nagyot sóhajtott.
- A sírba teszlek igaz?
- Majdnem… - morogta.
Kaptam egy puszit az arcomra, aztán kicsit eltolt magától.
- Miért tartod a távolságot? –kérdeztem félve.
- Most ez a helyes…
- Miattam, vagy miattad?
- Mindkettőnk miatt.
- Jézusom! De prűd lettél hírtelen! Bezzeg fél órával ezelőtt annyira mégsem voltak aggályaid! –sziszegtem a képébe, és becsörtettem a szobámba.
Kiültem az erkélyre és rágyújtottam egy cigire.
Hallottam, ahogy Bruno megáll mögöttem.
- Tudod hogy szeretlek! Mindig is szerettelek. Te viszont nem vagy szerelmes, csak felejteni szeretnél, vagy vigaszra vágysz én nem tudom. De szerintem te sem. Fogalmam sincs, hogy Chris mit csinált veled, és azt sem mi történt a műtőben. Én megértem, hogy most ki vagy borulva, de szerinted az hogy lefekszem veled megoldást jelent bármire is? Látom rajtad, hogy kuszák az érzelmeid, és a lelked, de ha ne azzal segítsek, hogy gatyámmal itatom fel a könnyeidet. – mondta kedvesen.
- És ha én most ezt szeretném? –néztem könnyes arccal a szemébe.
Bruno döbbenten pillantott rám.
- Szeretném most ezt az estét veled tölteni. Azt akarom érezni, hogy szeretnek, feltétel nélkül, így is, hogy ilyen roncs vagyok! Szeretném ha valaki gyöngéd lenne, és pár órára elfeledtetné velem a gondjaimat, hogy miken mentem keresztül. Benned bízom, és jó veled. És ne hidd, hogy nem tudom, hogy önös érdekeid is vannak, még mindig reménykedsz abban, hogy te vagy nekem a herceg fehér lovon. Holott tudod, hogy ez lehetetlen! Sosem leszel az! Mindig is barátok leszünk, mert a munka összeköt minket, de ha most van esélyünk egy rövid kapcsolatra akkor nem értem te miért visszakozol? Pláne, hogy a lelked mélyén évek óta arra vársz, hogy lefeküdjek veled! –támadtam neki.
Bruno neki dőlt az ajtófélfának.
- És ne gyere nekem azzal, hogy kiforgatom a nemes érzelmeidet!
Felemelte a kezét.
- Most az a bajod hogy elmentem, és otthagytalak telefonálni, vagy az hogy nem akarok veled lefeküdni?
- Az hogy az elején kellettem, most meg visszautasítasz.
Idegesen a hajába tűrt.
- Én nem értelek! Miért lett ez olyan sürgős? Pár órája még azon sírtál, hogy elvetetted a gyereked. – mondta fojtott hangon.
Elnyomtam a cigit.
- Én nem vitázom veled! Csinálj amit akarsz, én pihenek! –néztem rá dühösen.
- Remek! –azzal kiment.
Hallottam, amikor dühösen kissé becsapva a bejárati ajtót elmegy, majd pár perccel később felbőg a Lamborghini motorja.
Elviharzott, hogy kiszellőztesse a fejét.
Kivettem a bőröndömet az ágy alól, és összepakoltam a cuccom.
Lementem a garázsba, és beraktam őket, a fekete 2011-es Toyota FT 86 Conceptembe, amit mindig itt tartottam Brunonál. Sosem értettem, hogy miért nem küldte vissza, amikor összevesztünk, de hát ez is örök rejtély maradt.
Úgy éreztem megőrülök, ha még öt percet itt kell maradnom. Fel voltam húzva mint a búgó csiga, és nem csak szexuálisan, de érzelmileg is.
Beszálltam, vettem egy nagy levegőt, és ráborultam a kormányra. Kísértettek Bruno csókjai, és érintése. Túlságosan is.
Beindítottam a motort.
Kihajtottam a garázsból, és kis híján összeütköztem az éppen akkor a garázs elé beforduló Brunóval.
Úgy ugrott ki a kocsiból, mintha villám csapott volna bele, odarohant hozzám, és kivágta az ajtót, majd karon ragadott, és kicibált.
- Nem mész sehova! –húzott vissza a garázsba.
- Nekem te….- hírtelen maga felé fordított, és megcsókolt.
Visszacsókoltam, de amikor elváltak egymástól az ajkaink, megpofoztam.
- Ezt most a csókért kapom, vagy hogy itt hagytalak? –kérdezte somolyogva.
Nem tudtam mit mondani, mert én sem tudtam.
- Sejtettem…- húzott magához.
Szorosan átöleltük egymást.
- Tolass vissza a garázsba…
- Nem…
Belecsókolt a nyakamba.
- Tolass vissza a garázsba, és elmondom mit tervezek mára….- morogta a vállamba.
- Előbb mond el.
Nagyot sóhajtott.
- Hajnal három óra. Dőljünk be aludni. – már nyitottam volna a számat, amikor az ujjait rátette – Aztán délután beszéld meg amit kell Gerharddal, estére pedig… - nem fejezte be, hanem megcsókolt.
- Azt hiszem, ezt most az, addig még eldöntöd mit is akarsz valójába taktika….
- Valami olyasmi… Végül is nem sietünk sehová, vagy igen?
A kezébe nyomtam a kocsim kulcsait.
- Csak siess. Addig ágyba bújok.
Megsimogatta az arcom, majd kiment a ház elé, én meg fel a szobámba.
Fáradtan terültem el az ágyon, és mire mellém bújt, már félig aludtam.
Szorosan egymáshoz simultunk.
Pár órával később éreztem, hogy érzékien simogatja a hátam a mellem, csókolgatja a nyakam, és hozzám bújik.
Kellett pár perc, hogy rájöjjek, álmodom, de amikor kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy Bruno bár alszik, közben félig már rám is mászott.
Párszor megböktem, mire felébredt.
- Baj van? –kérdezte zavartan.
- Mond csak mit álmodtál?
- Semmi különöset miért?
Ekkor emeltem le a mellemről a kezét.
- És jó volt velem álmodban? – mosolyogtam kissé gúnyosan.
- Igen. –simogatta meg az arcom.
- Miért nem ültetjük át az álmokat a gyakorlatba?
- Máris?
A kezemet a merev férfiasságára csúsztattam.
- Nekem úgy tűnik, te máris kész vagy.
A jó öreg Bergert hamar leráztam, mint kiderült, csak azért hívott, hogy közölje, beszélt a gyárral, a mérnökséggel, a szerelőkkel, és megkezdik az autó átépítését. Már holnap.
Halál boldog voltam, de legalább haladunk ezen a téren.
Bruno nem találtam sehol, éltem a gyanúval, hogy a szobájában van.
Kuszák voltak gondolataim, és kavargott a lelkem, de igenis vágytam az érintésére, arra hogy befejezzük, amit elkezdtünk. Nagyon hiányzott az érintése.
Felmentem, bekopogtam.
Kinyitotta az ajtót, de nem ment arrébb hogy be tudjak menni.
Odaléptem, és átöleltem.
Nagyot sóhajtott.
- A sírba teszlek igaz?
- Majdnem… - morogta.
Kaptam egy puszit az arcomra, aztán kicsit eltolt magától.
- Miért tartod a távolságot? –kérdeztem félve.
- Most ez a helyes…
- Miattam, vagy miattad?
- Mindkettőnk miatt.
- Jézusom! De prűd lettél hírtelen! Bezzeg fél órával ezelőtt annyira mégsem voltak aggályaid! –sziszegtem a képébe, és becsörtettem a szobámba.
Kiültem az erkélyre és rágyújtottam egy cigire.
Hallottam, ahogy Bruno megáll mögöttem.
- Tudod hogy szeretlek! Mindig is szerettelek. Te viszont nem vagy szerelmes, csak felejteni szeretnél, vagy vigaszra vágysz én nem tudom. De szerintem te sem. Fogalmam sincs, hogy Chris mit csinált veled, és azt sem mi történt a műtőben. Én megértem, hogy most ki vagy borulva, de szerinted az hogy lefekszem veled megoldást jelent bármire is? Látom rajtad, hogy kuszák az érzelmeid, és a lelked, de ha ne azzal segítsek, hogy gatyámmal itatom fel a könnyeidet. – mondta kedvesen.
- És ha én most ezt szeretném? –néztem könnyes arccal a szemébe.
Bruno döbbenten pillantott rám.
- Szeretném most ezt az estét veled tölteni. Azt akarom érezni, hogy szeretnek, feltétel nélkül, így is, hogy ilyen roncs vagyok! Szeretném ha valaki gyöngéd lenne, és pár órára elfeledtetné velem a gondjaimat, hogy miken mentem keresztül. Benned bízom, és jó veled. És ne hidd, hogy nem tudom, hogy önös érdekeid is vannak, még mindig reménykedsz abban, hogy te vagy nekem a herceg fehér lovon. Holott tudod, hogy ez lehetetlen! Sosem leszel az! Mindig is barátok leszünk, mert a munka összeköt minket, de ha most van esélyünk egy rövid kapcsolatra akkor nem értem te miért visszakozol? Pláne, hogy a lelked mélyén évek óta arra vársz, hogy lefeküdjek veled! –támadtam neki.
Bruno neki dőlt az ajtófélfának.
- És ne gyere nekem azzal, hogy kiforgatom a nemes érzelmeidet!
Felemelte a kezét.
- Most az a bajod hogy elmentem, és otthagytalak telefonálni, vagy az hogy nem akarok veled lefeküdni?
- Az hogy az elején kellettem, most meg visszautasítasz.
Idegesen a hajába tűrt.
- Én nem értelek! Miért lett ez olyan sürgős? Pár órája még azon sírtál, hogy elvetetted a gyereked. – mondta fojtott hangon.
Elnyomtam a cigit.
- Én nem vitázom veled! Csinálj amit akarsz, én pihenek! –néztem rá dühösen.
- Remek! –azzal kiment.
Hallottam, amikor dühösen kissé becsapva a bejárati ajtót elmegy, majd pár perccel később felbőg a Lamborghini motorja.
Elviharzott, hogy kiszellőztesse a fejét.
Kivettem a bőröndömet az ágy alól, és összepakoltam a cuccom.
Lementem a garázsba, és beraktam őket, a fekete 2011-es Toyota FT 86 Conceptembe, amit mindig itt tartottam Brunonál. Sosem értettem, hogy miért nem küldte vissza, amikor összevesztünk, de hát ez is örök rejtély maradt.
Úgy éreztem megőrülök, ha még öt percet itt kell maradnom. Fel voltam húzva mint a búgó csiga, és nem csak szexuálisan, de érzelmileg is.
Beszálltam, vettem egy nagy levegőt, és ráborultam a kormányra. Kísértettek Bruno csókjai, és érintése. Túlságosan is.
Beindítottam a motort.
Kihajtottam a garázsból, és kis híján összeütköztem az éppen akkor a garázs elé beforduló Brunóval.
Úgy ugrott ki a kocsiból, mintha villám csapott volna bele, odarohant hozzám, és kivágta az ajtót, majd karon ragadott, és kicibált.
- Nem mész sehova! –húzott vissza a garázsba.
- Nekem te….- hírtelen maga felé fordított, és megcsókolt.
Visszacsókoltam, de amikor elváltak egymástól az ajkaink, megpofoztam.
- Ezt most a csókért kapom, vagy hogy itt hagytalak? –kérdezte somolyogva.
Nem tudtam mit mondani, mert én sem tudtam.
- Sejtettem…- húzott magához.
Szorosan átöleltük egymást.
- Tolass vissza a garázsba…
- Nem…
Belecsókolt a nyakamba.
- Tolass vissza a garázsba, és elmondom mit tervezek mára….- morogta a vállamba.
- Előbb mond el.
Nagyot sóhajtott.
- Hajnal három óra. Dőljünk be aludni. – már nyitottam volna a számat, amikor az ujjait rátette – Aztán délután beszéld meg amit kell Gerharddal, estére pedig… - nem fejezte be, hanem megcsókolt.
- Azt hiszem, ezt most az, addig még eldöntöd mit is akarsz valójába taktika….
- Valami olyasmi… Végül is nem sietünk sehová, vagy igen?
A kezébe nyomtam a kocsim kulcsait.
- Csak siess. Addig ágyba bújok.
Megsimogatta az arcom, majd kiment a ház elé, én meg fel a szobámba.
Fáradtan terültem el az ágyon, és mire mellém bújt, már félig aludtam.
Szorosan egymáshoz simultunk.
Pár órával később éreztem, hogy érzékien simogatja a hátam a mellem, csókolgatja a nyakam, és hozzám bújik.
Kellett pár perc, hogy rájöjjek, álmodom, de amikor kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy Bruno bár alszik, közben félig már rám is mászott.
Párszor megböktem, mire felébredt.
- Baj van? –kérdezte zavartan.
- Mond csak mit álmodtál?
- Semmi különöset miért?
Ekkor emeltem le a mellemről a kezét.
- És jó volt velem álmodban? – mosolyogtam kissé gúnyosan.
- Igen. –simogatta meg az arcom.
- Miért nem ültetjük át az álmokat a gyakorlatba?
- Máris?
A kezemet a merev férfiasságára csúsztattam.
- Nekem úgy tűnik, te máris kész vagy.
Seventh shift pace 31.
31.rész.
A film közepén jártunk, amikor csörgött Bruno mobilja. Előkotorta a zsebéből, és nagyot sóhajtva rám nézett.
- Szerintem ez neked szól!
Érdeklődve néztem rá.
- Laurent. –nyomta a kezembe a készüléket.
Megnyomtam a hívásfogadást.
- Phoenix! Mondhatja Mekies.
Valami rosszalló morgás volt a válasz.
- Nem értettem kristálytisztán!
- Semmi lényeges!
- Akkor minek hívott?
- A kocsi miatt. –dünnyögte.
- Hallgatom!
- Lefuttattam a tesztet, ahogy kérte. Igaza volt, valóban sokkal ütőképesebbnek ígérkezik így dolog, de a padlólemez, és a szárny beállítások konkrét adatai nélkül felesleges belefogni az átépítésbe, mert a barcelonai teszt után, kezdhetnénk az egészet elölről.
- Ekkora idiotizmus is régen hallottam már mérnöktől! –azzal lecsaptam. -Hol van a kibaszott telefonom!
- Mi a gond?
- Nem láttad?
- Az ágyadban van! Azt hiszem! – felrohantam, és lefelé menet, már tárcsáztam, Gerhardot.
Hosszan csörgettem, mire felvette.
- Tessék! - szólt bele kómásan.
- Ne mond nekem, hogy aludtál! – ordítottam.
- Ana? –kérdezte bizonytalanul. (Berger második feleségét hívják így. Ha minden igaz.)
- Az ki?
- Nem a feleségem vagy?
- Mióta vagyok én a feleséged Berger????
- Phoenix. Már csak az kéne! –sóhajtott nagyot.
- Azonnal beszélnünk kell Mekiesről! Az egy barom! – aztán gyorsan elhadartam, mi történt – És ne gyere nekem azzal, hogy nincs pénz rá! Azaz ember túl lusta és kényelmes! Azzal a szarral, most azonnal kezdeni kell valamit, hogy azon a vackon jól fusson, hogy azt a faszt lealázzuk! Megtudnám ölni azt az idiótát!
- Sejtem miről van szó… Legalábbis azt hiszem… - motyogta.
- És teszel is valamit az ügyben? – mennydörögtem.
- Igen…. Persze… Fogok… De Phoenix, már majdnem hajnali egy óra…
- Nem érdekel, old meg! Bruno miatt szerződtem hozzád, és elvárom, ha már a nevem, és a tudásom adom a csapatodhoz, akkor csináljátok meg amit mondtam! Nem fogok a sor végén kullogni, egy ütőképtelen tragaccsal! –kiabáltam.
- Jó, jó! De könyörgöm, majd holnap.
- Nem! Most! Jetzt! Schnell! Gebe ich einen Antrag? Du bist kahler Österreicher! (Most! Gyorsan! Nyújtsak be kérvényt? –adjak szó szerint – Te kopasz osztrák!)
- Ich gebe mir! – (Megadom magam.) felelte morcosan.
- Príma! Reggel beszélünk! –azzal leraktam.
A mobilt az ágyra dobtam, és érdeklődve néztem Brunora.
- Mióta nős Berger?
- Jó pár éve!
- És miért nem anyádat vette el?
- Mert nem ment hozzá! –vigyorodott el gonoszul.
- Semmit sem értek…
- Hát Gerhard elvált az első feleségétől, de anyám nem alacsonyítja le magát azzal, hogy hozzámegy egy elvált pasihoz, ráadásul a rokonság is ellenezte volna. Ezért a kedves kis osztrák elvett valamit nőt, akit azóta is anyámmal csal.
- De ehhez persze van bőr anyád képén!
- Engem már nem érdekel, mit miért csinál, csak engem hagyjon ki belőle. Az ő észjárását, szerintem egyedül csak Gerhard érti.
- Mindegy! Remélem reggelre intéz valamit! –azzal levágtam magam a kanapéra.
- Egész belejöttél itt a dirigálásba! –nevetett fel Bruno.
- Bakker! Arról nem volt szó, hogy csapatot is kell építenem, nem csak ütő képes autót. Mit csinál itt az osztrák? Ennyire tök fej csapatfőnök nem lehet! Álljon a sarkára, vagy megrugdosom a seggét, hogy végre rend legyen itt.
- A csapat imádni fog! –vigyorgott Bruno.
- Teszek rá! Az elején biztos utálnak majd, de nem érdekel! Majd ha jönnek az eredmények, akkor fognak szeretni! Mindig így megy, az elején hárpia vagyok, a szezon felére egy elviselhető a liba, a végére meg Istennő! –nevettem fel.
- Lökött vagy!
- Miért Sweety? Nem így van? Téged imádnak! Te igazi pr arc vagy!
Bruno átölelt.
- Imádlak!
- Ki nem? –vigyorogtam rá.
Átkapcsoltam a zenei csatornára, de Bruno hátha támadott, és megcsiklandozott.
Visszacsiklandoztam, aztán egy kisebb kötekedéses birkózás után a földön kötöttünk ki.
Én alul Bruno felül. De mi csak nevettünk.
Éppen az egyik kedvenc számom szólalt meg. Safurától, a Drip drop.
( http://www.youtube.com/watch?v=a0xWOhoMld0 )
Bruno megsimogatta az arcom, és nagyot sóhajtott.
- Mi az?
- Imádom, hogy ilyen vagy.
- Milyen?
- Szép, okos, határozott.
- Nem érzem magam annak… Különösen most nem. –és elfordítottam a fejem.
Bruno megfogta az állam, és visszafordította.
- Szeretlek…- suttogta.
Tudtam, hogy ez most nem az szeretlek, mert a barátom vagy hanem más. Szerelmes.
Úgy nézett rám, mintha én lennék a leggyönyörűbb, és legszebb nő a földön.
- Gyönyörű vagy…- susogta a fülembe.
Ismét megsimogatta az arcom, és gyengéden, puhán, szerelmesen, törődőn megcsókolt.
Visszacsókoltam.
Elragadott minket a zene, és a pillanat.
Egymást simogattuk, és hosszas csókokat váltottunk.
Amikor végre kicsit elválltunk egymástól, kapkodva vettük a levegőt.
Összeérintettük a homlokunkat.
- Letámadtalak….- suttogta.
- Nem…- mosolyodtam el halványan.
- Korai még…
- Bruno…
- Nem! Én többet szeretnék, de te nem. –nézett rám reménykedve.
- Próbáljuk meg…
- Nem. Most jobban vagy!
Megragadtam az ingét, és magamhoz húztam.
- Próbáljuk meg, ha túl sok, majd leállítalak…
A mellkasomnak döntötte a homlokát.
- Félsz, hogy nem tudsz leállni?
- Igen. Nem akarok neked még több rossz élmény… Nem akarlak bántani…
Átkaroltam a nyakát, és puhán megcsókoltam, közben becsúsztattam a kezem a felsője alá.
Visszacsókolt, és mire magamhoz tértem, már lehúzta rólam a pólót.
- Szeretlek…- suttogta.
- Tudom…
Kibújtattam az ingéből.
Hozzám bújt, simogatott, átkarolta a csípőm, a keze a fenekemre tévedt, és simogatni kezdte.
Végig karmoltam a hátát.
Magamra rántottam, és egymásnak estünk. Szorosan átkaroltam, és a fenekébe markoltam, ő pedig apró csókokat adott az ajkaimtól a mellkasomig mindenhová.
Éppen a nadrágot akarta lehúzni rólam, amikor megcsörrent a mobilja.
A fejét a vállamnak döntötte.
- Ne vegyünk fel… - kértem halkan.
Bruno a készülékért nyúlt, aztán mérgesen elém tartotta.
- Fel kell vennünk Gerhard az… - a kezembe adta a telefont, majd felállt, és eltűnt.
Megnyomtam a hívásfogadást, és közben szidtam magamban az osztrákot.
A film közepén jártunk, amikor csörgött Bruno mobilja. Előkotorta a zsebéből, és nagyot sóhajtva rám nézett.
- Szerintem ez neked szól!
Érdeklődve néztem rá.
- Laurent. –nyomta a kezembe a készüléket.
Megnyomtam a hívásfogadást.
- Phoenix! Mondhatja Mekies.
Valami rosszalló morgás volt a válasz.
- Nem értettem kristálytisztán!
- Semmi lényeges!
- Akkor minek hívott?
- A kocsi miatt. –dünnyögte.
- Hallgatom!
- Lefuttattam a tesztet, ahogy kérte. Igaza volt, valóban sokkal ütőképesebbnek ígérkezik így dolog, de a padlólemez, és a szárny beállítások konkrét adatai nélkül felesleges belefogni az átépítésbe, mert a barcelonai teszt után, kezdhetnénk az egészet elölről.
- Ekkora idiotizmus is régen hallottam már mérnöktől! –azzal lecsaptam. -Hol van a kibaszott telefonom!
- Mi a gond?
- Nem láttad?
- Az ágyadban van! Azt hiszem! – felrohantam, és lefelé menet, már tárcsáztam, Gerhardot.
Hosszan csörgettem, mire felvette.
- Tessék! - szólt bele kómásan.
- Ne mond nekem, hogy aludtál! – ordítottam.
- Ana? –kérdezte bizonytalanul. (Berger második feleségét hívják így. Ha minden igaz.)
- Az ki?
- Nem a feleségem vagy?
- Mióta vagyok én a feleséged Berger????
- Phoenix. Már csak az kéne! –sóhajtott nagyot.
- Azonnal beszélnünk kell Mekiesről! Az egy barom! – aztán gyorsan elhadartam, mi történt – És ne gyere nekem azzal, hogy nincs pénz rá! Azaz ember túl lusta és kényelmes! Azzal a szarral, most azonnal kezdeni kell valamit, hogy azon a vackon jól fusson, hogy azt a faszt lealázzuk! Megtudnám ölni azt az idiótát!
- Sejtem miről van szó… Legalábbis azt hiszem… - motyogta.
- És teszel is valamit az ügyben? – mennydörögtem.
- Igen…. Persze… Fogok… De Phoenix, már majdnem hajnali egy óra…
- Nem érdekel, old meg! Bruno miatt szerződtem hozzád, és elvárom, ha már a nevem, és a tudásom adom a csapatodhoz, akkor csináljátok meg amit mondtam! Nem fogok a sor végén kullogni, egy ütőképtelen tragaccsal! –kiabáltam.
- Jó, jó! De könyörgöm, majd holnap.
- Nem! Most! Jetzt! Schnell! Gebe ich einen Antrag? Du bist kahler Österreicher! (Most! Gyorsan! Nyújtsak be kérvényt? –adjak szó szerint – Te kopasz osztrák!)
- Ich gebe mir! – (Megadom magam.) felelte morcosan.
- Príma! Reggel beszélünk! –azzal leraktam.
A mobilt az ágyra dobtam, és érdeklődve néztem Brunora.
- Mióta nős Berger?
- Jó pár éve!
- És miért nem anyádat vette el?
- Mert nem ment hozzá! –vigyorodott el gonoszul.
- Semmit sem értek…
- Hát Gerhard elvált az első feleségétől, de anyám nem alacsonyítja le magát azzal, hogy hozzámegy egy elvált pasihoz, ráadásul a rokonság is ellenezte volna. Ezért a kedves kis osztrák elvett valamit nőt, akit azóta is anyámmal csal.
- De ehhez persze van bőr anyád képén!
- Engem már nem érdekel, mit miért csinál, csak engem hagyjon ki belőle. Az ő észjárását, szerintem egyedül csak Gerhard érti.
- Mindegy! Remélem reggelre intéz valamit! –azzal levágtam magam a kanapéra.
- Egész belejöttél itt a dirigálásba! –nevetett fel Bruno.
- Bakker! Arról nem volt szó, hogy csapatot is kell építenem, nem csak ütő képes autót. Mit csinál itt az osztrák? Ennyire tök fej csapatfőnök nem lehet! Álljon a sarkára, vagy megrugdosom a seggét, hogy végre rend legyen itt.
- A csapat imádni fog! –vigyorgott Bruno.
- Teszek rá! Az elején biztos utálnak majd, de nem érdekel! Majd ha jönnek az eredmények, akkor fognak szeretni! Mindig így megy, az elején hárpia vagyok, a szezon felére egy elviselhető a liba, a végére meg Istennő! –nevettem fel.
- Lökött vagy!
- Miért Sweety? Nem így van? Téged imádnak! Te igazi pr arc vagy!
Bruno átölelt.
- Imádlak!
- Ki nem? –vigyorogtam rá.
Átkapcsoltam a zenei csatornára, de Bruno hátha támadott, és megcsiklandozott.
Visszacsiklandoztam, aztán egy kisebb kötekedéses birkózás után a földön kötöttünk ki.
Én alul Bruno felül. De mi csak nevettünk.
Éppen az egyik kedvenc számom szólalt meg. Safurától, a Drip drop.
( http://www.youtube.com/watch?v=a0xWOhoMld0 )
Bruno megsimogatta az arcom, és nagyot sóhajtott.
- Mi az?
- Imádom, hogy ilyen vagy.
- Milyen?
- Szép, okos, határozott.
- Nem érzem magam annak… Különösen most nem. –és elfordítottam a fejem.
Bruno megfogta az állam, és visszafordította.
- Szeretlek…- suttogta.
Tudtam, hogy ez most nem az szeretlek, mert a barátom vagy hanem más. Szerelmes.
Úgy nézett rám, mintha én lennék a leggyönyörűbb, és legszebb nő a földön.
- Gyönyörű vagy…- susogta a fülembe.
Ismét megsimogatta az arcom, és gyengéden, puhán, szerelmesen, törődőn megcsókolt.
Visszacsókoltam.
Elragadott minket a zene, és a pillanat.
Egymást simogattuk, és hosszas csókokat váltottunk.
Amikor végre kicsit elválltunk egymástól, kapkodva vettük a levegőt.
Összeérintettük a homlokunkat.
- Letámadtalak….- suttogta.
- Nem…- mosolyodtam el halványan.
- Korai még…
- Bruno…
- Nem! Én többet szeretnék, de te nem. –nézett rám reménykedve.
- Próbáljuk meg…
- Nem. Most jobban vagy!
Megragadtam az ingét, és magamhoz húztam.
- Próbáljuk meg, ha túl sok, majd leállítalak…
A mellkasomnak döntötte a homlokát.
- Félsz, hogy nem tudsz leállni?
- Igen. Nem akarok neked még több rossz élmény… Nem akarlak bántani…
Átkaroltam a nyakát, és puhán megcsókoltam, közben becsúsztattam a kezem a felsője alá.
Visszacsókolt, és mire magamhoz tértem, már lehúzta rólam a pólót.
- Szeretlek…- suttogta.
- Tudom…
Kibújtattam az ingéből.
Hozzám bújt, simogatott, átkarolta a csípőm, a keze a fenekemre tévedt, és simogatni kezdte.
Végig karmoltam a hátát.
Magamra rántottam, és egymásnak estünk. Szorosan átkaroltam, és a fenekébe markoltam, ő pedig apró csókokat adott az ajkaimtól a mellkasomig mindenhová.
Éppen a nadrágot akarta lehúzni rólam, amikor megcsörrent a mobilja.
A fejét a vállamnak döntötte.
- Ne vegyünk fel… - kértem halkan.
Bruno a készülékért nyúlt, aztán mérgesen elém tartotta.
- Fel kell vennünk Gerhard az… - a kezembe adta a telefont, majd felállt, és eltűnt.
Megnyomtam a hívásfogadást, és közben szidtam magamban az osztrákot.
2011. március 5., szombat
Seventh shift pace 30.
30.rész
Mire Bruno hazaért, odáig jutottam, ahol korábban is tartottam. Feküdtem az ágyban, és néztem a plafont.
Mellém bújt, és átölelt.
- Halálra aggódtam magam miattad…. Már egy napja hívogatlak, de nem veszed fel a telefont… - mondta csendesen.
Belefúrtam az arcom a mellkasába.
- Nem tudok aludni…
Nagyot sóhajtott.
- Mikor ettél utoljára?
- Nem tudom… - és elbőgtem magam.
Magához szorított.
- Jól van. Nincs semmi baj.
- Megöltem… - zokogtam, és úgy kapaszkodtam az ingébe mintha az életem múlna rajta.
- Kit? –kérdezte döbbenten.
- A gyerekemet.
- Istenem…. – suttogta – Tudtam, hogy ez lesz. Annyira tudtam.
- Annak a kicsinek semmi köze sem volt ahhoz, amit Chris velem tett. – sírtam.
- Lehet még gyereked…
- Jó esetben!
- Mondott valamit az orvos amiről én nem tudok? –kérdezte feszülten.
- Hogy harmincnégy százalék az esélyem, hogy többé nem lehet majd gyerekem…
- Mikor mondta? - nagy nehezen eltolt magától.
- Műtét előtt…
- Ang… - magához szorított.
- Te is tudod, hogy ez csak statisztika. És nem volt semmilyen komplikáció, vagy szövődmény.
- Tudom! De akkor is! Most utálsz? – kérdeztem könnyek közt.
Megsimogatta az arcom.
- Nem. De itt az ideje, hogy felhívjam Eddie pszichológus ismerősét.
- Nem vagyok őrült! – csattantam fel.
- Nem, nem vagy. – mondta kedvesen – De nem vagy önmagad sem. Teljesen kikészültél. Én pedig nem tudok minden percben melletted lenni, mert a jövő héten megint teszt van. Gerhardnak és a csapatnak szüksége van rám, legalább még ezen. Már keresik a helyetteseinket, de tartozom neki, és a csapatnak is annyival, hogy legalább most dolgozom, és támogatom őket. Így is baromi nagy lemaradásban vannak…- mondta keserűen.
- Ilyen rossz a helyzet? –szipogtam.
- Csak a Virgin, a HRT és Team Lotus van mögöttünk.
- Ez miattam is van. Gerhard számított a segítségemre…
- Megérti, hogy min mégy keresztül. A csapatnak azt mondta komoly családi és magánéleti gondjaid vannak, és inkább nem hátráltatod a őket a jelenléteddel.
- Diplomatikus, mint mindig.
- Mi lenne, ha letusolnál, én rendelnék kínait, és néznénk valami minimális tartalmú lövöldözős filmet?
- Terminátort.
- Melyiket? – mosolyodott el halványan.
- Amelyikben az öreg Schwarzenegger a vállán viszi a koporsót.
- Oké. Vegyes rizs, nyolc kincs mártás, szezámmagos csirke?
Bólintottam.
Bruno felpattant, és engem is kisegített az ágyból, aztán átkarolt.
- Ugye nem csinálsz hülyeséget? –kérdezte halkan.
- Nem…- suttogtam.
- Helyes!
Jó fél órával később egy melegítő nadrágban, és egy kinyúlt pólóban vizes hajjal vonszoltam le magam a lépcsőn.
Bruno már bekészítette a távkapcsolókat, és a kaját az asztal, és éppen a laptopját bújta.
Lerogytam mellé.
Átpillantottam a monitorra, és láttam, hogy a telemetriát böngészi.
- Szép kis görbe…
- Pffff… - morogta – Nem boldogulok vele! Laurent megkért hogy mondjak valamit hogy tudjanak javítani a kocsin, de mint tudjuk én ezzel nem sokra megyek. Csak az irányt tudom megmondani.
- Ki?
- Laurent Mekies, a mérnökség főnöke. Csak annyit tudok neki mondani, amit már a pályán is mondtam. Látom hogy valami nem jó a hátsó szárnyakkal, és az egyensúllyal. Én ennyi tudok, meg vezetni, és kihozni a maximumot mindenféle autóból. De ez a sok görbe, meg vonal nem az én világom! Ha manuálisan kell beállítani az más, de így!
- Sosem voltál jó benne, és lásd be nem is érdekelt nagyon! – mosolyodtam el.
- Nem! Mert te értettél hozzá, és megcsináltad. Én meg adtam pár tippet a vezetéshez egy –egy pályán. Ezért voltunk jók, mert ki tudtuk küszöbölni a másik hiányosságait.
- Úgy beszélsz rólunk, mintha őskövületek lennénk! –csattantam fel – Na add ide azt a szart! –és kivettem a kezéből a gépet.
Majd elkezdtem átnézni az adatokat, számolgattam, agyaltam, megnéztem még pár időjárási adatot, hogy melyik telemetriai méréskor mik voltak a paraméterek.
Közben Bruno kipakolta a kaját, majd az orrom alá nyomta, én meg fél kézzel elkezdtem tömni magamba, és közben a másikkal meg pötyögtem a gépen.
- Te ez a kocsi nem is olyan szar, mint hiszitek! – néztem rá végül, és közben még raktam a számba, az újabb adag csirkét, amit Bruno sunyin pluszba belecsempészett a dobozomba.
- Úgy látod nem lesz vele meló?
- Hát lesz, de van néhány ötletem! Hívjuk már fel azt a ….kit is?
- Laurent!
- Jah! Őt!
- Most?
- Most! Gyerünk!
Bruno megadta magát, és felhívta.
- Szia! Bruno vagyok! Igen tudom, hogy este hat óra, és vacsora idő, de Ang megnézte az adatokat, és van pár ötlete! Igen! Igen azokból! Nem! Mondtam, hogy ő jobban ért ehhez a sok vonalhoz, meg számhoz, mint én! Jó! Átadom neki! –felém nyújtotta a telefont.
- Üdv! Phoenix vagyok!
- Laurent Mekies a…
- Mondanám mire jöttem rá, van magánál papír meg toll?
Morgott valamit, majd csörömpölt.
- Már van.
- Akkor mondom!
- A kocsi egyensúlya rossz, és főként amiatt, hogy túl magasan van a tömegközéppont. Ezért is hintázik ki a segge a kanyarokban. Lejjebb kell vinni, kb. öt- nyolc százalékkal, akkor jó lesz. Már mint a magasságát! Nem lesz a legjobb, de ennél lényegesen tűrhetőbben lehet majd vezetni. A felfüggesztésen is módosítani kell, méghozzá le kel venni belőle olyan öt, de inkább hét százalékot. A lengéscsillapítókat is legalább tizenöt százalékkal erősebbre kell venni, és kb. öt százalékkal le kell rövidíteni az úthosszt is. Így stabilabb lesz, és nem fog változni egy körön belül, az alul és túlkormányzottság sem. A padlólemez sincs a legjobban beállítva, de azt most így konkrétan nem tudom miért, ahhoz benne kéne ülnöm. Azt hiszem ennyi! Jah nem! A hátsó szárnynál is lenne egy kis gond, nyugodtan lehet majd jóval meredekebbre állítani, mint ami a megszokott átlag, mert így jobb lesz a leszorító erő. Majd tegye be a csoda masinájába az általam megadott adatokat, számolja át, és vegyen egy átlag benzin, súly, időjárás és egyéb adatokat, és úgy futassa le a teszt szimulációt. Jaj és megtenné, hogyha végzett visszahív, és átküldi az új értékeket? Felettébb érdekelne mire jutottunk! További jó étvágyat! Viszlát! – és leraktam.Bruno döbbenten nézett rám.
- Nézzünk filmet! –azzal elindítottam a dvd lejátszót.
Mire Bruno hazaért, odáig jutottam, ahol korábban is tartottam. Feküdtem az ágyban, és néztem a plafont.
Mellém bújt, és átölelt.
- Halálra aggódtam magam miattad…. Már egy napja hívogatlak, de nem veszed fel a telefont… - mondta csendesen.
Belefúrtam az arcom a mellkasába.
- Nem tudok aludni…
Nagyot sóhajtott.
- Mikor ettél utoljára?
- Nem tudom… - és elbőgtem magam.
Magához szorított.
- Jól van. Nincs semmi baj.
- Megöltem… - zokogtam, és úgy kapaszkodtam az ingébe mintha az életem múlna rajta.
- Kit? –kérdezte döbbenten.
- A gyerekemet.
- Istenem…. – suttogta – Tudtam, hogy ez lesz. Annyira tudtam.
- Annak a kicsinek semmi köze sem volt ahhoz, amit Chris velem tett. – sírtam.
- Lehet még gyereked…
- Jó esetben!
- Mondott valamit az orvos amiről én nem tudok? –kérdezte feszülten.
- Hogy harmincnégy százalék az esélyem, hogy többé nem lehet majd gyerekem…
- Mikor mondta? - nagy nehezen eltolt magától.
- Műtét előtt…
- Ang… - magához szorított.
- Te is tudod, hogy ez csak statisztika. És nem volt semmilyen komplikáció, vagy szövődmény.
- Tudom! De akkor is! Most utálsz? – kérdeztem könnyek közt.
Megsimogatta az arcom.
- Nem. De itt az ideje, hogy felhívjam Eddie pszichológus ismerősét.
- Nem vagyok őrült! – csattantam fel.
- Nem, nem vagy. – mondta kedvesen – De nem vagy önmagad sem. Teljesen kikészültél. Én pedig nem tudok minden percben melletted lenni, mert a jövő héten megint teszt van. Gerhardnak és a csapatnak szüksége van rám, legalább még ezen. Már keresik a helyetteseinket, de tartozom neki, és a csapatnak is annyival, hogy legalább most dolgozom, és támogatom őket. Így is baromi nagy lemaradásban vannak…- mondta keserűen.
- Ilyen rossz a helyzet? –szipogtam.
- Csak a Virgin, a HRT és Team Lotus van mögöttünk.
- Ez miattam is van. Gerhard számított a segítségemre…
- Megérti, hogy min mégy keresztül. A csapatnak azt mondta komoly családi és magánéleti gondjaid vannak, és inkább nem hátráltatod a őket a jelenléteddel.
- Diplomatikus, mint mindig.
- Mi lenne, ha letusolnál, én rendelnék kínait, és néznénk valami minimális tartalmú lövöldözős filmet?
- Terminátort.
- Melyiket? – mosolyodott el halványan.
- Amelyikben az öreg Schwarzenegger a vállán viszi a koporsót.
- Oké. Vegyes rizs, nyolc kincs mártás, szezámmagos csirke?
Bólintottam.
Bruno felpattant, és engem is kisegített az ágyból, aztán átkarolt.
- Ugye nem csinálsz hülyeséget? –kérdezte halkan.
- Nem…- suttogtam.
- Helyes!
Jó fél órával később egy melegítő nadrágban, és egy kinyúlt pólóban vizes hajjal vonszoltam le magam a lépcsőn.
Bruno már bekészítette a távkapcsolókat, és a kaját az asztal, és éppen a laptopját bújta.
Lerogytam mellé.
Átpillantottam a monitorra, és láttam, hogy a telemetriát böngészi.
- Szép kis görbe…
- Pffff… - morogta – Nem boldogulok vele! Laurent megkért hogy mondjak valamit hogy tudjanak javítani a kocsin, de mint tudjuk én ezzel nem sokra megyek. Csak az irányt tudom megmondani.
- Ki?
- Laurent Mekies, a mérnökség főnöke. Csak annyit tudok neki mondani, amit már a pályán is mondtam. Látom hogy valami nem jó a hátsó szárnyakkal, és az egyensúllyal. Én ennyi tudok, meg vezetni, és kihozni a maximumot mindenféle autóból. De ez a sok görbe, meg vonal nem az én világom! Ha manuálisan kell beállítani az más, de így!
- Sosem voltál jó benne, és lásd be nem is érdekelt nagyon! – mosolyodtam el.
- Nem! Mert te értettél hozzá, és megcsináltad. Én meg adtam pár tippet a vezetéshez egy –egy pályán. Ezért voltunk jók, mert ki tudtuk küszöbölni a másik hiányosságait.
- Úgy beszélsz rólunk, mintha őskövületek lennénk! –csattantam fel – Na add ide azt a szart! –és kivettem a kezéből a gépet.
Majd elkezdtem átnézni az adatokat, számolgattam, agyaltam, megnéztem még pár időjárási adatot, hogy melyik telemetriai méréskor mik voltak a paraméterek.
Közben Bruno kipakolta a kaját, majd az orrom alá nyomta, én meg fél kézzel elkezdtem tömni magamba, és közben a másikkal meg pötyögtem a gépen.
- Te ez a kocsi nem is olyan szar, mint hiszitek! – néztem rá végül, és közben még raktam a számba, az újabb adag csirkét, amit Bruno sunyin pluszba belecsempészett a dobozomba.
- Úgy látod nem lesz vele meló?
- Hát lesz, de van néhány ötletem! Hívjuk már fel azt a ….kit is?
- Laurent!
- Jah! Őt!
- Most?
- Most! Gyerünk!
Bruno megadta magát, és felhívta.
- Szia! Bruno vagyok! Igen tudom, hogy este hat óra, és vacsora idő, de Ang megnézte az adatokat, és van pár ötlete! Igen! Igen azokból! Nem! Mondtam, hogy ő jobban ért ehhez a sok vonalhoz, meg számhoz, mint én! Jó! Átadom neki! –felém nyújtotta a telefont.
- Üdv! Phoenix vagyok!
- Laurent Mekies a…
- Mondanám mire jöttem rá, van magánál papír meg toll?
Morgott valamit, majd csörömpölt.
- Már van.
- Akkor mondom!
- A kocsi egyensúlya rossz, és főként amiatt, hogy túl magasan van a tömegközéppont. Ezért is hintázik ki a segge a kanyarokban. Lejjebb kell vinni, kb. öt- nyolc százalékkal, akkor jó lesz. Már mint a magasságát! Nem lesz a legjobb, de ennél lényegesen tűrhetőbben lehet majd vezetni. A felfüggesztésen is módosítani kell, méghozzá le kel venni belőle olyan öt, de inkább hét százalékot. A lengéscsillapítókat is legalább tizenöt százalékkal erősebbre kell venni, és kb. öt százalékkal le kell rövidíteni az úthosszt is. Így stabilabb lesz, és nem fog változni egy körön belül, az alul és túlkormányzottság sem. A padlólemez sincs a legjobban beállítva, de azt most így konkrétan nem tudom miért, ahhoz benne kéne ülnöm. Azt hiszem ennyi! Jah nem! A hátsó szárnynál is lenne egy kis gond, nyugodtan lehet majd jóval meredekebbre állítani, mint ami a megszokott átlag, mert így jobb lesz a leszorító erő. Majd tegye be a csoda masinájába az általam megadott adatokat, számolja át, és vegyen egy átlag benzin, súly, időjárás és egyéb adatokat, és úgy futassa le a teszt szimulációt. Jaj és megtenné, hogyha végzett visszahív, és átküldi az új értékeket? Felettébb érdekelne mire jutottunk! További jó étvágyat! Viszlát! – és leraktam.Bruno döbbenten nézett rám.
- Nézzünk filmet! –azzal elindítottam a dvd lejátszót.
2011. március 3., csütörtök
Seventh shift pace 29.
29.rész
Másnap fáradtan, de elég tűrhető állapotban ébredten. Bruno reggeli után rávett, hogy sétáljunk egyet a tengerparton.
Amikor bementem a fürdőbe, hogy beszárítsam a hajam, és sminkeljek, akkor döbbentem rá a valóságra.
A bőröm fal fehér volt, és száraz, mint a pergamen, a szemem kissé bedagadt, körülötte pedig mély sötét karikák éktelenkedtek, az arcom beesett. A hajam, pedig egy szénakupacra emlékeztetett, és a ruha is lógott rajtam. Gondolom annak köszönhetően, hogy hetekig semmit, vagy csak pár falatot ettem. Ahogy néztem majd tíz kilót fogytam.
Egy szóval lehetett igazán jellemezni, borzalom. Úgy néztem ki mintha a saját anyám lennék.
Csalódottan sétáltam vissza a nappaliba.
- Nem készülsz? –nézett fel Bruno a laptopja mögül.
- Olyan vagyok, mintha önmagam karikatúrája lennék.
- Pár nap és a régi leszel. Arra van szükséged, hogy rendesen egyél, megint eljárjunk edzeni, és érjen egy kis napfény.
- Azt hiszem kivételesen rám férne egy szépségszalon…
Bruno felnevetett.
- Ezt mondatot még nem hallottam tőled!
Elmosolyodtam.
- Így nem mehetek emberek közé.
- Felhívom a nővérem, ő gyakran jár ilyen helyekre. Hátha tud segíteni hová érdemes elmenned.
- Az remek lenne.
- Oké.
- Addig eszek valamit. Éhen halok! – vigyorogtam rá.
- Helyes reggel alig ettél valamit! – mondta kedvesen.
- Igen mert megint egész reggel szédültem, meg erős hányingerem volt. – feleltem fáradtan.
Bruno egy hosszú pillanatig bámult rám.
- Mi az? Két fejem nőt! –vigyorogtam.
- Ang…
- Mi van?
- Nem vagy te…- vett egy nagy levegőt – terhes?
- T…t….terhes? – dadogtam.
Bele kellett kapaszkodnom a falba, hogy ne essek el.
Bruno odajött, és átölelt.
- Bármit, csak ezt ne…- suttogtam a vállába.
- Van rá esély?
- December óta nem jött meg, és most február közepe van. – már remegett a lábam.
Ijedten pillantottam fel Bruno arcába.
- Öltözz fel. Bemegyünk a kórházba.
- Oda nem! Nem!
- Ang…
- Először veszek egy tesztet, aztán ha pozitív felhívom az orvosom, hogy esetleg tud e valakit ajánlani itt. Nem tudnék megint bemenni arra a helyre, csak ha az életem múlik rajta.
- Rendben. Menjek egyedül a drogériába, vagy velem jössz?
- Inkább egyedül mennék. Tudom, hogy itt nincsenek fotósok, meg firkászok, de ezt inkább most én intézném.
- Ahogy akarod.
Egy óra múlva, megint a nappaliban voltunk, én pedig idegesen ültem Bruno mellett, és vártam, hogy leteljen az idő.
- Megőrülök! –álltam fel végül, és kimentem az erkélyre, és rágyújtottam egy cigire.
Ő is kijött, és hátulról átkarolt.
- Nagyon félsz?
- Igen. –susogtam.
- Kérdezhetek valamit? – fordított maga felé.
Bólintottam.
- De ha nem akarod nem kell rá válaszolnod….
- Mond…
- Az a tény rémiszt meg, hogy így egy ilyen alaktól lenne gyereked, vagy maga a tény, hogy esetleg terhes vagy?
Fújtattam egyet.
- Ki szeretne így gyereket?
- Hülye kérdés volt! Ne haragudj! Nem akartalak…
- Tőle nem akarok. Így nem! Biztosan szeretném, mert a gyerekem, de tuti hasonlítana az apjára, azt pedig nem bírnám elviselni. A tényt, hogy rá emlékeztet minden nap. És amúgy is. – nyomtam el a csikket – Nem lennék jó anya! Önző vagyok, durva, irányító, erőszakos, és uralkodó típus.
- Jó anya lennél. Ezt csak most látod így…
- Lehet…
- Ugye tudod, hogy bárhogy alakul is, rám mindig mindenben számíthatsz!
- Tudom.
Visszasétáltunk a szobába, rápillantottam az asztalon álló digitális órára.
Vettem egy nagy levegőt, és bementem a fürdőszobába.
A biztonság kedvéért két különböző tesztet is vettem a legmegbízhatóbb fajtákból.
Egymás mellett volt mindkettő a szekrényen.
Vettem egy nagy újabb nagy levegőt, behunytam a szemem, és odaléptem.
- Istenem! Kérlek add, hogy ne legyek terhes! Kérlek add!
Kinyitottam, és egyszerre néztem rá mindkettőre.
A szám elé kaptam a kezem, hogy elfojtsam a feltörni készülő kiáltást, de nem sikerült.
Pár pillanattal később éreztem Bruno karját a derekam körül, áthajol a vállam fölött, majd fújtatott egyet.
- És most? –kérdezte egyszerűen.
- Most felhívom az orvosom, és elvetetem. – feleltem síró hangon – Gyűlölöm azt az embert!
- Akkor már ketten vagyunk…
Még aznap felhívtam a nőgyógyászom, és időpontot egyeztettem vele. Két nap múlva, pedig már Brunóék magángépén ültünk útban Miami felé.
Pontosan tudtam, hogy tesztek a következő héten kezdődnek, és nem valószínű, hogy részt tudok rajtuk venni. Műtét után ugyanis négy - öt napig pihennem kell.
Bruno velem szemben ült, és kibámult az ablakon.
- Mondanunk kell valamit Gerhardnak…- törtem meg a csendet.
- Hazudhatunk valamit.
- Nem. Azok után, hogy ilyen türelmesen, és rendesen viselkedett, megérdemli az igazat.
- Majd értesítem.
- Oké.
- De attól tartok nem tudok veled maradni a jövő héten… - mondta szomorúan.
- Tudom. Kell valaki értelmes a tesztpilóta mellé. Már így is el vagyunk miattam maradva sok mindennel.
Bruno odaül mellém, és magához húzott.
- Nem bírom már… - suttogtam.
- Tudom… Ang, ha mégis megakarod tartani, én szívesen a nevemre veszem…
- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani, de nem. Képtelen lennék ezt a babát felnevelni. Nem tudom feldolgozni hogy Christian lenne az apja. Jobb ha meg sem születik.
Másnap túlestem a műtéten, a hétvégét, pedig már Brunóval tölthettem Monacóban.
Elmondhatatlanul fájt ez az egész, még inkább egy hatalmas űrt éreztem a lelkemben.
Bár csak az utolsó percben utazott el Valenciába, mégis jobba örültem volna ha marad. Miután elment egyedül maradtam a lakásban, és minden éjjel rémálmok gyötörtek, újra, és újra.
Nem tudtam túllépni a velem történteken.
Másnap fáradtan, de elég tűrhető állapotban ébredten. Bruno reggeli után rávett, hogy sétáljunk egyet a tengerparton.
Amikor bementem a fürdőbe, hogy beszárítsam a hajam, és sminkeljek, akkor döbbentem rá a valóságra.
A bőröm fal fehér volt, és száraz, mint a pergamen, a szemem kissé bedagadt, körülötte pedig mély sötét karikák éktelenkedtek, az arcom beesett. A hajam, pedig egy szénakupacra emlékeztetett, és a ruha is lógott rajtam. Gondolom annak köszönhetően, hogy hetekig semmit, vagy csak pár falatot ettem. Ahogy néztem majd tíz kilót fogytam.
Egy szóval lehetett igazán jellemezni, borzalom. Úgy néztem ki mintha a saját anyám lennék.
Csalódottan sétáltam vissza a nappaliba.
- Nem készülsz? –nézett fel Bruno a laptopja mögül.
- Olyan vagyok, mintha önmagam karikatúrája lennék.
- Pár nap és a régi leszel. Arra van szükséged, hogy rendesen egyél, megint eljárjunk edzeni, és érjen egy kis napfény.
- Azt hiszem kivételesen rám férne egy szépségszalon…
Bruno felnevetett.
- Ezt mondatot még nem hallottam tőled!
Elmosolyodtam.
- Így nem mehetek emberek közé.
- Felhívom a nővérem, ő gyakran jár ilyen helyekre. Hátha tud segíteni hová érdemes elmenned.
- Az remek lenne.
- Oké.
- Addig eszek valamit. Éhen halok! – vigyorogtam rá.
- Helyes reggel alig ettél valamit! – mondta kedvesen.
- Igen mert megint egész reggel szédültem, meg erős hányingerem volt. – feleltem fáradtan.
Bruno egy hosszú pillanatig bámult rám.
- Mi az? Két fejem nőt! –vigyorogtam.
- Ang…
- Mi van?
- Nem vagy te…- vett egy nagy levegőt – terhes?
- T…t….terhes? – dadogtam.
Bele kellett kapaszkodnom a falba, hogy ne essek el.
Bruno odajött, és átölelt.
- Bármit, csak ezt ne…- suttogtam a vállába.
- Van rá esély?
- December óta nem jött meg, és most február közepe van. – már remegett a lábam.
Ijedten pillantottam fel Bruno arcába.
- Öltözz fel. Bemegyünk a kórházba.
- Oda nem! Nem!
- Ang…
- Először veszek egy tesztet, aztán ha pozitív felhívom az orvosom, hogy esetleg tud e valakit ajánlani itt. Nem tudnék megint bemenni arra a helyre, csak ha az életem múlik rajta.
- Rendben. Menjek egyedül a drogériába, vagy velem jössz?
- Inkább egyedül mennék. Tudom, hogy itt nincsenek fotósok, meg firkászok, de ezt inkább most én intézném.
- Ahogy akarod.
Egy óra múlva, megint a nappaliban voltunk, én pedig idegesen ültem Bruno mellett, és vártam, hogy leteljen az idő.
- Megőrülök! –álltam fel végül, és kimentem az erkélyre, és rágyújtottam egy cigire.
Ő is kijött, és hátulról átkarolt.
- Nagyon félsz?
- Igen. –susogtam.
- Kérdezhetek valamit? – fordított maga felé.
Bólintottam.
- De ha nem akarod nem kell rá válaszolnod….
- Mond…
- Az a tény rémiszt meg, hogy így egy ilyen alaktól lenne gyereked, vagy maga a tény, hogy esetleg terhes vagy?
Fújtattam egyet.
- Ki szeretne így gyereket?
- Hülye kérdés volt! Ne haragudj! Nem akartalak…
- Tőle nem akarok. Így nem! Biztosan szeretném, mert a gyerekem, de tuti hasonlítana az apjára, azt pedig nem bírnám elviselni. A tényt, hogy rá emlékeztet minden nap. És amúgy is. – nyomtam el a csikket – Nem lennék jó anya! Önző vagyok, durva, irányító, erőszakos, és uralkodó típus.
- Jó anya lennél. Ezt csak most látod így…
- Lehet…
- Ugye tudod, hogy bárhogy alakul is, rám mindig mindenben számíthatsz!
- Tudom.
Visszasétáltunk a szobába, rápillantottam az asztalon álló digitális órára.
Vettem egy nagy levegőt, és bementem a fürdőszobába.
A biztonság kedvéért két különböző tesztet is vettem a legmegbízhatóbb fajtákból.
Egymás mellett volt mindkettő a szekrényen.
Vettem egy nagy újabb nagy levegőt, behunytam a szemem, és odaléptem.
- Istenem! Kérlek add, hogy ne legyek terhes! Kérlek add!
Kinyitottam, és egyszerre néztem rá mindkettőre.
A szám elé kaptam a kezem, hogy elfojtsam a feltörni készülő kiáltást, de nem sikerült.
Pár pillanattal később éreztem Bruno karját a derekam körül, áthajol a vállam fölött, majd fújtatott egyet.
- És most? –kérdezte egyszerűen.
- Most felhívom az orvosom, és elvetetem. – feleltem síró hangon – Gyűlölöm azt az embert!
- Akkor már ketten vagyunk…
Még aznap felhívtam a nőgyógyászom, és időpontot egyeztettem vele. Két nap múlva, pedig már Brunóék magángépén ültünk útban Miami felé.
Pontosan tudtam, hogy tesztek a következő héten kezdődnek, és nem valószínű, hogy részt tudok rajtuk venni. Műtét után ugyanis négy - öt napig pihennem kell.
Bruno velem szemben ült, és kibámult az ablakon.
- Mondanunk kell valamit Gerhardnak…- törtem meg a csendet.
- Hazudhatunk valamit.
- Nem. Azok után, hogy ilyen türelmesen, és rendesen viselkedett, megérdemli az igazat.
- Majd értesítem.
- Oké.
- De attól tartok nem tudok veled maradni a jövő héten… - mondta szomorúan.
- Tudom. Kell valaki értelmes a tesztpilóta mellé. Már így is el vagyunk miattam maradva sok mindennel.
Bruno odaül mellém, és magához húzott.
- Nem bírom már… - suttogtam.
- Tudom… Ang, ha mégis megakarod tartani, én szívesen a nevemre veszem…
- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani, de nem. Képtelen lennék ezt a babát felnevelni. Nem tudom feldolgozni hogy Christian lenne az apja. Jobb ha meg sem születik.
Másnap túlestem a műtéten, a hétvégét, pedig már Brunóval tölthettem Monacóban.
Elmondhatatlanul fájt ez az egész, még inkább egy hatalmas űrt éreztem a lelkemben.
Bár csak az utolsó percben utazott el Valenciába, mégis jobba örültem volna ha marad. Miután elment egyedül maradtam a lakásban, és minden éjjel rémálmok gyötörtek, újra, és újra.
Nem tudtam túllépni a velem történteken.
2011. március 2., szerda
Seventh shift pace 28.
28.rész
(Ajánlott zene: Plum - Cut - http://www.youtube.com/watch?v=diaHnF-zfEg )
Végül is a nyomozók elmentek, tudtam hogy Bruno elmondta nekik, hogy csakis Christian lehetett, de mivel nem látta konrétan, így ez csak a gyanú, az pedig kevés a bíróságon. Én pedig nem beszéltem. Tudtam, hogy tehetetlenek lesznek, de ez sem érdekel. Erőm sem nem volt ahhoz hogy elmondjam, de nem is lettem volna képes felidézni semmit.
Amikor végre kijózanodtam, a sokk után, és a gyógyszerek nyújtotta bódulat is elmúlt, el döntöttem, hogy Christian Horner egyszer, ezért még nagyon, de nagyon meg fog fizetni. Még pedig kamatos kamattal.
Még aznap este kiengedtek. Nem esett bennem maradandó kár, legalábbis testileg. De belül úgy éreztem üres vagyok, és zuhanok a mélybe. Gyűlöltem magam, de még inkább Christiant, amiért ezt tette velem.
Bruno hazavitt, és lefektetett.
Aztán teltek a percek, az órák a napok. De én ki sem bújtam az ágyból, csak hallgattam a depresszív zenéket, a fájdalomról, elvesztés okozta kínról, az öngyilkosságról, a dühről. Éjjel-nappal Evanescence, Linkin Park, Eminem, Plumbtól – a Cut, és Craig Amstong szólt. Nem ettem, alig aludtam – ha pedig igen rémálmaim voltak, és kiabálva ébredtem, vagy Bruno ébresztett, néha csak a fejemre húztam a takarót és vártam, hogy megint elteljen egy újabb átkozott nap.
Sokat sírtam, de csakis akkor amikor Bruno nem látta. Rengeteget ült mellettem, de én átnéztem rajta. Képtelen voltam a szemébe nézni. Ha már kiborított a tudat, hogy megint mellettem van, egyszerűen kizavartam a szobából.
Amikor egyszer csak elmondta, hogy el kellene mennünk a gyárba az üléspróbára, valamint hogy lássuk hol is fogunk dolgozni, egyszerűen letámadtam, és addig dobáltam hozzá a berendezési tárgyakat, amíg ki nem menekült.
Majd bezárkóztam, és elkezdtem bömböltetni a hifit, ugyanazokat a számokat, mint eddig, és szívtam egyik cigit a másik után.
Két nappal később, hajnalban Bruno becsúsztatott egy levelet az ajtóm alá, hogy elmegy a Toro Rossohoz, de estére visszajön. Ha nem szól fel sem tűnt volna, hogy elutazott.
Amikor hazajött, bekopogott de nem nyitottam ki.
Másnap reggel végül, - amikor megint nem reagáltam semmire - ő törte be az ajtót. Hiába tiltakoztam, kapálóztam, lecibált a fürdőbe, rám zárta a tusoló kabint, kinyitotta a hideg vizes csapot, és csak hosszú percek után engedett ki. A kezembe nyomott, egy törölközőt, és közölte hogy szedjem végre rendbe magam.
Mire kijöttem egy fürdőköpenyben, megint karon ragadott, átrángatott a konyhába, és elém tett, egy hatalmas adag rántottát.
- Egyél! –majd megállt velem szemben a konyhapultnak dőlve.
A kézfejemmel erősen meglöktem a tányért, az pedig leesett az asztalról a földre, és beterítette a padlót tojással, és porcelán darabokkal.
- Normális vagy? – kérdezte dühösen.
- Gyűlöllek! –azzal felrohantam az emeletre, és bezárkóztam a fürdőbe.
Bruno mint valami örült dörömböl.
- Ang! Azonnal nyisd ki hallod! Legyen végre, vége már ennek a depressziónak hallod? Elég volt ebből! Gyere ki, és szedd össze magad!
Én is azt akartam, hogy vége legyen.
Igen legye végre vége mindennek! Annak, hogy ennyire fáj, annak, hogy Bruno miattam eszi magát. Tudtam, hogy aggódott értem, és minden egyéb kötelezettségét elhanyagolja, csakhogy velem törődhessen.
Megláttam a kézmosó szekrényén a nagy fém ollót. Tudtam hogy, hogyan került oda, amikor Bruno új ruhát vesz, mindig felpróbálja a fürdőben a tükör előtt is, és ha tetszik neki, akkor levágja róla bilétát, és beteszi mosásba. Ki nem állhattam, inkább szabászati használatra készülhetett mint rendes mindennapi háztartásbeli vagdosásra, mert olyan éles volt, mint egy konyhai acélkés, ráadásul ha pakoltam, mindig kerülgetnem kellett, mert levertem a kezemmel. Sosem tudtam rájönni honnan szerezte, de soha nem is mondta el.
Nem gondolkoztam sokat egyszerűen felkaptam, és az élét a csuklómhoz tartottam.
Remegett a kezem.
Bruno ekkor törte be az ajtót.
Egy végtelennek tűnő pillanatig farkasszemet néztünk. Láttam az arcán a rémület, és a döbbenet vegyes keverékét.
De én már döntöttem.
- Ne…- suttogta rekedten – Tedd azt le… - reszketegen felém nyújtotta a kezét.
Megráztam a fejem.
- Kérlek… Kérlek ne csináld…
- Menj el… - meg sem mozdult – Menj ki! –ordítottam rá.
- Nem segédkezem ebben! –mondta leszántan.
- Nem is kell! Ki innen!
Tett felém egy lépést, én pedig nekinyomtam a bőrömnek a hideg fémet. Egy vékony kis csíkban azonnal fel is vágta a bőröm. Kiserkent a vérem.
Nem is fájt, nem éreztem semmit.
Megnyugodtam.
- Ne csináld…- suttogta elfúló hangon.
Rápillantottam, a könnyek végig folytak az arcán.
- Kérlek…
- Nem bírom tovább… - a sírás már fojtogatott.
- Ha meghalsz, én neki hajtok az alagútban a falnak… – már zokogott – Nem tudok nélküled élni, már létezni sem… Ne hagyj itt! Együtt megoldjuk! Ahogy mindig!
- Bruno….
- Tudom, hogy engem is gyűlölsz, amiért egyedül hagytalak vele! Én is undorodom magamtól! Az én hibám, hogy ezt tehette! Tudom! De bármire hajlandó vagyok, hogy jóvátegyem, akármire! Mond meg, hogy mit tegyek én megteszem! Az életemnél is jobban szeretlek… Ne hagyj itt!
Mire elmondta, már előttem állt.
- Könyörgök…
- Bruno.
Bruno. Bruno. Istenem….
Lehunytam a szemem, hagytam hogy kivegye a kezemből az ollót.
- Annyira sajnálom…- mondta és átölelt.
- Fel sem merült bennem, hogy te hibás vagy….
- De igen!
- Nem! Egyedül Christian tehet mindenről! –mondtam megvetően.
Nagyon erősen szorított magához.
- Szeretlek…- közölte egyszerűen.
A vállába fúrtam az arcom, és bőgtem, nem tudom meddig de a végén már állni is alig volt erőm. Leültünk a földre.
Nem próbált vigasztalni, csak hozzám bújt, és ez többet ért minden szónál.
Amikor végre abba tudtam hagyni a sírást, megszólalt.
- Hagyd abba ezt a depressziós állapotot, és azt hogy kizársz. Nem tudom elképzelni sem, hogy ez az egész mennyire sebzett meg téged, de ha ezt így folytatod, akkor teljesen tönkreteszed magad. Tudom, hogy képes vagy túljutni ezen. Te bármire képes vagy! Adtam neked időt. De már másfél hónap eltelt. Legyen elég ennyi a sírásból, a könnyekből, az önsajnálatból, az önostorozásból. Kezdődik a szezon, és nekünk ott kell lennünk a rajtrácson, egy ütőképes autóval, hogy Hornert a földbe tapossuk! Úgyhogy – felállt, majd engem is felcibált – talpra! Ha magad akarsz bosszút állni, akkor én bármiben segítek neked, ahogy Eddie is.
- Eddie? –kérdeztem ijedten – Te elmondtad neki?
- Tudta.
- Tudta?
- Igen. Ő keresett meg. Pár hete járt itt, be is ment hozzád, hogy megnézze hogy vagy. De hiába volt nyitva a szemed, észre sem vetted. Ahogy Gerhardot sem.
- Gerhard?
Bólintott.
- Ő is volt itt, nem sokkal Eddie után, de csak annyit tud, hogy Horner miatt vagy ilyen. Mást nem mondtunk neki. De mindketten aggódtak érted.
- Pihenni szeretnék…
- Rendben… De holnap beszélnünk kell.
- Jó…
Bekísért a hálóba, én eldőltem az ágyon, ő, pedig betakart.
- Búj mellém…
- Biztos vagy ebben? Nem hiszem, hogy …
- Kérlek….
Bevackolta magát mellém, én pedig szorosan hozzábújtam.
Hetek óta először, nyugodtan aludtam, mert végre biztonságban éreztem magam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)