2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2011. május 13., péntek

Megjegyzés!

Kedves Mindenki!
Úgy tűnik végre működik a blogspot.
Tehát az új történet:
Driven - Felpörgetve
A főszereplő Angel Valentine, az Indycar új sztrátja, Mathias Lauda csapattársa, és jó barátja. Mindketten Mario Andrettinél versenyeznek, már évek óta.
Angelre után már jó ideje teper az Indy egyik machója -a nem mellesleg nős - Tony Kanaan. Eddig azonban esélyem sem volt. (Vin Diesel képét tettem be az eredeti versenyző helyett, sztem ő jobban néz ki mint az eredeti Kanaan.)
A dologok akkor kezdenek bonyolódni amikor egy rendezvényen Eddie Irvine, valamint Christian Horner megpillantja a lányt, és fogadást kötnek, melyiküknek sikerült elhódítani a kiszemelt zsákmányt. A tét milliós. És persze presztizskérdés.
A csavar pedig, hogy Angel félig meddig lerázhatatlan üzleti kapcsolatba keveredik az angol csapatfőnökkel.
De végül Angel kit választ? Sikerül átlátnia a szitán, és megúszni hogy trófea legyen? Vagy esetleg ő maga neveli meg a nagyképű. egoista pasikat?

Sok Sok Puszi: AngeGhost :)

2011. május 11., szerda

Seventh shift pace 66.

66.rész

(Ajánlott zene: John Williams: Sabrina Remembers/La vien rose:
http://www.youtube.com/watch?v=Lvxc-D7y8nU
Lehunytam a szemem, és vettem egy nagy levegőt. Bentről kellemes, lágy zene szűrődött ki.
Valami francia dal.
Chris szomorúan nézte tovább a város fényeit..
Amikor végre összeszedtem a bátorságom, és ki akartam lépni a növények mögül, valaki kirontott az erkélyre.
- Főnök! Bernie téged keres. – hebegte Seb idegesen.
- Mindjárt megyek… - morogta az angol.
- De Bernie….. –dadogat Seb.
- Mondom megyek! – csattant fel Chris, de rám sem pillantott.
- Jó… Persze…. – motyogott Seb, majd eltűnt, mint a kámfor.
Nem tudtam mit tegyek. Menjek oda, vagy inkább hagyjam elsétálni? Talán az utóbbi lenne a legjobb.
Megfordult és az ajtó felé sétált, én pedig előbújtam a sötétből. Nem vett észre, már majdnem átlépte a küszöböt, amikor, alig hallhatóan utána szóltam.
- Chris….
Visszafordult, és körbe nézett. Amikor végre észre vett, nagyon megdöbbent.
- Szia….- motyogtam.
Odalépett hozzám, és bólintott.
- Gondoltam rád köszönök, és megkérdezem mi újság. –böktem ki nagy nehezen – Eddig nem volt alkalmam beszélni veled.
- Semmi. –rántotta meg a vállát – Minden rendben. Úgy hallom megint remek eredményeket érsz el.
- Igen. A csapat nagyon jó.
- Akkor minden rendben. –szögezte le.
- Igen….
- Jól nézel ki, és csinos ez a ruha.
Bólogattam. Nagyon ideges voltam, és még mindig bizonytalan. Chris pedig ismét remekül leplezte előttem az érzéseit.
Nem tudtam bízhatok e abban, amit alig pár perce mondott Bergernek.
- Uhum.
- Bernie már az előbb is keresett, úgyhogy ha megbocsátasz?! – megfordult, de megfogtam a karját –Igen? –nézett rám érdeklődve.
- Kijöttem levegőzni, és hallottam mit beszéltél Gerharddal….- hadartam el – Nem akartam hallgatózni, én csak….
- Nincs jelentősége! – nézett rám keményen.
Az arca meg sem rezdült, a szeme dühös és viharos volt. Egyedül az árulta el, mennyire felzaklatta, hogy tudok mindent.
- Gerhard mindig is szerette kavarni a dolgokat! Mondtam valamit, hogy végre lerázzam, és békén hagyjon! Hiába hajtogattam neki, hogy tudni sem akarok rólad, képtelen volt megérteni! – közölte ingerülten.
- Ez –nyeltem egyet – szóval….
- Jézusom! Mégis mit vártál? Hogy életed végéig rád fogok várni? Francokat! Találtam helyetted mást, aki ráér törődni velem, és nem csapkod, vagy hisztizik ha küldök nekik virágot! Nem vagy pótolhatatlan! És persze, a változatosság gyönyörködtet! –húzta gúnyos mosolyra a száját – Te úgyis túl bonyolult, és unalmas vagy! Sok nyűggel jársz, ami nem éri meg! –sziszegte az arcomba, majd otthagyott.
Nekitámaszkodtam a korlátnak, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne bőgjem el magam.
Végül pár perc múlva megnyugodtam, gyorsan kimentem az épület elé, és hívtam egy taxit.
Visszamentem a szállodába, és lerogytam az ágyra.
Egész éjjel sírtam. Úgy éreztem kiszakadt a szívem, és most nincs semmi a helyén, csak egy égő, és fájó sebhely.
Reggel nagy nehezen rávettem magam, hogy bemenjek a fürdőbe.
Amikor megláttam magam a tükörben rájöttem, hogy szánalmas vagyok. Sminkem teljesen lefolyt, a hajam szétesett, és a kócos lett. Nagy nehezen rendbe szedtem magam. Egész nap csak a szobában ténferegtem.
Kora este végül kimentem a hotelből, és gyalog neki indultam a városnak. Végül kimentem a városi tóhoz, leültem a parkokban közel a vízhez, és csak néztem az eget. Belül teljesen üresnek, és magányosnak éreztem magam. Nem volt kedvem versenyezni, arra vágytam, hogy eltűnjek a világ elől.
Amikor kiszálltam a hotelben a liftből, még mindig tele volt a fejem, és beleütköztem valakibe.
Felpillantottam.
Christian volt az.
- Már fél órája kopogtatok nálad. Azt hittem nem akarod kinyitni.
Kikerültem. Nem akartam tudni, hogy mit akar!
- Nem voltam itt, mint láthatod. – odasétáltam az ajtóhoz, és a mágneskártyával babráltam, de sehogy sem nyílt ki.
Úgy éreztem még öt perc a társaságában, és kiugrom az ablakon. Már a sírás fojtogatott.
- Azért jöttem hogy… - morogta.
- Nem érdekel! Képzeld felfogtam amit mondtál tegnap! És ha lennél szíves elhúzni a büdös francba, akkor azt nagyon tudnám díjazni! – mivel az ajtó még mindig nem nyílt ki, mérgemben belerúgtam – A fene vinné el azt aki kitalálta ezt a szart!
Chris kikapta a kezemből a kártyát, és elhúzta a zár előtt, az pedig csodák csodája kinyílt.
- Tessék. –mondta csalódottan.
Becsörtettem, és bevágtam az ajtót. Aztán neki dőltem, és zokogni kezdtem, végül lecsúsztam a földre. Ez úttal már nem tudtam visszafogni magam, és hangosan bőgtem.
- Hallom, hogy sírsz… - mondta Chris a túloldalról – Nyisd ki.
- Hagyjál békén! Mit akarsz tőlem? Tegnap világosan megmondtad, hogy már vége! Vagy azért jöttél, hogy kiélvezd a diadalod?
- Kérlek nyisd ki!
- Nem!
- Nyisd már ki a szentségit! Muszáj beszélnünk! Tudom, hogy tegnap menthetetlenül tuskó voltam! Nyisd ki!
- Nem!
- Akkor betöröm!
- Csak rajta!
Chris pedig elkezdte rugdosni, és lökdösni. Csak annyit ért el vele, hogy jó nagy zajt csapot.
Végül kilöktem neki a kártyát az ajtó alatt, én meg arrébb másztam, és az előszoba falának dőltem.
Hallottam, hogy bejött. Leült mellém. Átkarolt, de én ellöktem, megint megpróbált átkarolni, végül birkózni kezdtünk, megkarmoltam az arcát, de végül csak letepert.
Mélyen a szemembe nézett, de elfordítottam a tekintetem.
Megfogta az állam és kényszerített, hogy ránézek.
- Tegnap azt hittem, hogy Gerhard győzött meg, és te csak azért akartál beszélni velem, hogy kimond, hogy te már tényleg túl vagy rajtam.
Összeráncoltam a homlokom.
- Ezt nem tudtam volna végig hallgatni, hogy boldog vagy mással. Úgy éreztem, ha kimondod, abba beleőrülök. Szeretlek, és szükségem van rád. Lehet, hogy már túl késő, de nem bírtam tovább! Ki kellett végre mondanom, mielőtt beleőrülök! – mondta kétségbeesetten, majd megsimogatta az arcom – Nagyon hiányzol….- suttogta.
Éreztem hogy megint sírok, és feltört belőlem a zokogás.
De ezek a könnyek már voltak keserűek.
Felültünk a földről, de Chris tanácstalanul nézett rám.
Próbáltam visszafogni magam, de végül a szám elé kellett tennem a kezem, annyira bőgtem.
- Előbb kellett volna kimondanom igaz? Sokkal korábban. – mondta csendesen.
Válasz helyett a nyakába borultam, belecsimpaszkodtam, és tovább pityeregtem.
Átkarolt, és megsimogatta a hátam.
- Nincs semmi baj. Ezt én szúrtam el. Ne haragudj. –mondta kedvesen – Légy boldog…- elcsuklott a hangja.
- Szeretlek… - nyögtem ki.
- Hogy? –kérdezett vissza.
- Szeretlek! – öleltem át szorosan.
Kicsit eltolt magától, és megsimogatta az arcom.
- Hiányoztál….- suttogtam.
Elmosolyodott, és gyöngéden megcsókolt, majd magához húzott.
- Amikor Gerhardot reggel kérdőre vontam, és kiderült, hogy nem ő beszélt veled. Azt hittem, hogy tegnap végleg…. hogy nincs már remény…
- Szeretlek.
A fejem a mellkasához döntöttem, lehunytam a szemem, és beszívtam az illatát.
Úgy éreztem mindjárt elalszom, alig tudtam kinyitni szemhéjam.
- Mi az? –kérdezte érdeklődve.
- Fáradt vagyok, nem aludtam egész éjjel.
Átkarolt, és felálltunk, majd a karjába vett.
Lefektetett az ágyra, és hozzám bújt.
- Ne haragudj.
- Semmi baj. –fúrta az arcát a vállamba – Én sem tudtam aludni. Többé nem engedem, hogy távol legyél tőlem.
Elmosolyodtam.
- Nem szeretnéd?
- De. Nagyon. Csak…
- Egy lehetőség lenne. Kimi kilépett, van egy szabad hely. - morogta a vállamba.
- Szóval csak… - kaptam fel a vizet, de a számra tette a kezét.
- Egyszer azt mondtad az ágyban nem vitázol velem. –suttogta a fülembe – Andretti megértené. És kellesz nekem. Szükségem van rád, mert szeretlek.
Elvette a kezét a számról.
Némán feküdtünk egy darabig, majd végre válaszoltam.
- Sosem foglak tisztelni, mindig veszekedni és vitázni fogunk mindenben, és megfoglak őrjíteni azzal, hogy sokszor leszek a Toro Rossonál, Gerhard, és Bruno miatt.
- Jó. – ölelt át még szorosabban.
- De….
- Szeretlek, és előbb utóbb majd csak kiegyezünk. –sóhajtott fel.
- És ha nem?
- Akkor majd Berger közvetít. – kuncogott.
- Már előre hallom is: „ Jézusom mit vettem én ezekkel a nyakamba vénségemre! Két ilyen fafejű embert!” –utánoztam az osztrák sipákolását.
Sokáig nevettünk ezen, aztán végre, hosszú idő óta először egymás karjaiban aludtunk el.
Végre boldogok voltunk, és tudtuk többé nem engedjük el a szerelmet, mert tudtuk az élet túl rövid.
Vége.

2011. május 8., vasárnap

Seventh shift pace 65.

65.rész

Annyira beleástam magam Andretti csapatába, hogy végül januárban kaptam egy szobát a gyárban, és ki sem mozdultam onnan. Mindenről tudtam, ami ott folyik, megismertem név szerint a teljes személyzetet, az autót kívül belül, nem szégyelltem a gyártósori melóba, és a szerelési fázisba is belekontárkodni.
Végül az öreg Mario nevetve mesélte a többi csapatvezetőnek a teszteken:
„ Ez a lány jobban tudja mi folyik a csapatomban, mint én magam!”
Nem volt kétséges, minden percét élveztem az egésznek. Jobban beleláttam az autókban, mint eddig bármikor, és ez elégedettséggel töltött el.
Boldog voltam, és fáradt, de ugyanakkor ha akadt öt percnyi időm, akkor a neten nézegettem a Forma 1-el kapcsolatot cikkeket, a Chrisre vonatkozó hírekre pedig egyenesen vadásztam.
Megdöbbentem, amikor kiderül, hogy még a téli tesztek előtt kidobta a modell lányt.
Nem indokolták meg a szakítás okát, de a későbbi fotókon látszott, Christ megviselte a dolog. Nyúzottnak, kimerülnek tűnt.
Mire elérkezett a floridai st. petersburgi verseny minden összeállt, a csapattársakkal is egészen jól kijöttem. Már persze, ahogy ki lehet jönni egy rakat egoista pilótával, akikkel mind egy házon belül vagy.
A rengeteg szponzori rendezvény, interjú, verseny, és utazás, valamint az időközi tesztek minden időmet felemésztették, így szinte soha nem mentem el verseny előtti, vagy utáni partira sem. Sok F1-es járt arrafelé újabban akikkel nem akartam találkozni.
Egyrészt Chrisre emlékeztettek volna, és arra, hogy hiányzik.
Még mindig szerettem, bárhogy is próbálkoztam, nem tudtam elfelejteni őt.
Bár a jelek szerint ő újra boldogságot talált egy neves angol riporternő oldalán. Ismerős volt, tudtam, hogy a BBC-nél dolgozik.
Gerhard azóta a bizonyos nap óta egyszer sem hozta szóba sem az angolt sem a F1-et. Kerülte a témát, ahogy én is.
Már erősen benne voltunk a júniusban, amikor jött az indianapolisi futam, még csak szerdát irtunk, de már nem vágytam az egész hétvégre, tudtam, hogy ez egy közös hétvége lesz a Forma 1-el. Egyenlőre az első, és az egyetlen, ők szombat délután letudták az időmérőt, és aztán jöttünk mi, majd vasárnap ugyanez. Tony George és Ecclestone így akarta visszaszoktatni az amerikaiakat erre a kategóriára.
Fáradtan rogytam le a kanapéra, amikor kopogtak. Kelletlenül nyitottam ajtót, amikor Mario belépett.
- Rövid leszek. –közölte idegesen.
- Ne kímélj! –nyögtem föl, tudtam, hogy ez azt jelenti részt kell vennem az esti bulin.
- Este ott kell lenned a Palace-ban. Csinos, üdén, fittem, százas mosollyal az arcodon.
Könyörögve néztem rá.
- Tudom, hogy semmi kedved, pláne hogy Irvine és Horner is ott lesz, de muszáj. Tony kifejezett kérése. És amúgy is…
- Nem vagyok jó pr arc, mert alig megyek el ezekre a pofavizitekre. Tudom Mario. Tudom. Mindenki jön?
- Igen.
Tehát az összes csapatársam, Danica Patrick, Marco Andretti – Mario unokája -, Mike Conway, Ryan Hunter-Reay is ott lesz. Isteni!
- Hányra legyek ott?
- Nyolcra. És…
- Lehetőleg öt perccel előbb.
- Igen. Nem hátrány, ha kísérőd is lesz.
Szúrósan néztem rá.
- Helyes! Akkor szevasz! – és elment.
Szerettem, mert sosem ártotta bele magát sem a magánéletembe, sem a kocsival kapcsolatos ügyekbe, csak néha zavart el ezekre a pofavizitekre, megértettem miért, sok szponzor akarja látni az általa szponzorált versenyzőt, meg aztán reklámnak sem utolsó. És ő már így is túl elnéző volt velem.
Elővettem a mobilt, és felhívtam Gerhardot.
- Este el kell mennem ebbe a közös hacacáréba, és nincs kísérőm. Brunot nem kérhetem meg, mert mint tudjuk neki van kivel mennie. – morogtam.
- Neked is szép napot!
- Bocs! Kicsit nyűgös vagyok!
- Hallom! –gúnyolódott- Legyek én a kísérő?
- Hát ha nem gáz?
- Nem. Eredetileg máshogy akartam menni, de akkor beugrom érted a hotelbe. Hányra menjek?
- Fél nyolc körül.
- Rendben.
Egy óra nyűglődés után végül egy egyszerű mélyen dekoltált fekete Calvin Klein kisestélyi, mellett döntöttem, ami hátul is kissé merészen ki volt vágva, a hozzá tartozó fekete tűsarkút vettem. Egyszerű smink, hullámos loknik. Semmi extra.
Úgy terveztem kilenc után nem sokkal le is lépek.
A megbeszélt idő előtt két perccel értem le a hallba, és Berger akkor lépett be az ajtón.
Rám mosolygott, felém nyújtott a karját, kisétáltunk a kocsihoz, és előzékenyen besegített.
Már majdnem odaértünk a Palace Hotelhez, amikor beszélgetést kezdeményezett.
- Chris is ott lesz….
Érdeklődve néztem rá.
- Gondoltam….
- Újabban sokat beszélgetek vele….
- Értem.
Megálltunk egy piros lámpánál. Gerhard dobolt a kormányon.
- Nem is érdekel miről?
- Nem.
- Pedig kéne hogy érdekeljen…
- Miért Andrettivel vagy Brunoval kapcsolatos?
- Nem.
- Akkor miért kéne?
Szigorúan nézett rám.
- Rólad beszél. Állandóan. Szenved attól, hogy nem vagytok együtt.
Elmosolyodtam.
- Nagyon látszik! –gúnyolódtam.
- Így van. Minden nőben téged keres. Próbál felejteni, de nem tud. Együtt volt ezzel a riporter csajjal is, de csak kínlódtak.
- Gerhard! Egyszer már…
- Ang! Tudom! De nem bírom nézni hogy mindketten a munkába temetkeztek!
- Csak én temetkezem a munkába! –csattantam fel.
- Ő is! Azért buknak be az új kapcsolatai. Alibiként felszedi őket, aztán ha egy hónapba egyszer látják egy vacsora elejéig az már jó. Maximum a pr rendezvényekre cipeli még el őket, és annyi. Nem ír nekik, nem hívja és nem keresi őket! Nem kellenek neki, csak azért csinálja, hogy esetleg te féltékeny legyél!
- Mi van? –néztem rá döbbenten.
- Hidd el! Akárhányszor felhív, vagy látom, az első kérdése az mit tudok rólad, mi van veled, és nem érdeklődsz e felőle! December óta rágja a fülem, hogy beszéljelek rá hogy gyere el velem valahova – egy partira, gyárlátogatásra, versenyre akárhova , és ott mintegy „véletlenül” összefutsz vele. De mivel te megkértél, hogy ne is beszéljek róla, így nem mentem bele. Nem mondtam rólad semmit. Most viszont már elege lett, és beszélt Bernievel.
- Ecclestonenal? Minek?
- Hogy hívja fel Tonyt, hogy szóljanak rád, ma este legyél itt!
- Micsoda????? –üvöltöttem.
- Chrisnek elege van! Beszélni akar veled, de minimum látni, hogy mi van veled!
Teljesen elképedve dőltem hátra az ülésben.
- Az eszem megáll. –suttogtam.
- Azért mondtam el, hogy tudd mire számíts. De ha mégsem akarsz elmenni, akkor visszaviszlek, és azt mondom hogy rosszul vagy, van egy kis lázad, és inkább pihensz.
- Ahogy én Tonyt ismerem, a hajamnál fogva rángatna be a hotelbe, mert tudná hogy kamu. Nem, inkább majd felveszem a pókerarcot! Csak akkor beszélek vele két szót is ha muszáj!
Kibámultam az ablakon. Lassan elkezdett esni az eső.
- De miért nem hívott fel ha annyira tudni akart ami van velem? –tettem fel a költői kérdést.
- Miért felvetted volna? – nézett rám Gerhard.
- Nem tudom. Még az is lehet.
- Persze. –morogta, majd leparkolt a fedett bejárat előtt.
Kiszálltunk, belekaroltam, és végig sétáltunk a vörös szőnyegen.
Igazából szét sem néztem, végig azon kattogott az agyam, amit Gerhard mondott. Bár sok emberrel találkoztam, és szinte mindenkivel beszélgettem is, de fejben egész idő alatt máshol jártam. Sablon szövegekben kommunikáltam, és senkinél sem maradtam két mondatnál tovább. Az egész este szinte átzuhogott az agyamon, mint valami sebes folyó. Nem maradt meg belőle semmi.
Amikor már úgy éreztem túl sok, egy pohár pezsgővel kisurrantam az egyik oldalsó ajtón, a teraszra. Szerencsétlenségemre pont ahhoz húzták oda a legtöbb pálmát, és dísznövényt, így megpróbáltam átvágni a kb. húsz darabból álló dzsungelen.
Az eső még mindig szakadt, de az ideiglenesen felhúzott műanyag tetők miatt csak a korlátnál lévő részen látszott egy kis víz. A levegő lehűlt, és én egy kicsit fáztam.
Már az utolsó két nagy cserép között lavíroztam, amikor megláttam, hogy az egyik sötétebb sarokban áll valaki, csak a sziluettje látszott, de egyértelműen a várost nézte.
Egy pillanatra megálltam, nem tudtam eldönteni hogy ráköszönjek, vagy menjek vissza a terembe.
Ekkor lépett ki egy másik ajtón Gerhard, a fényben pedig megláttam az alak arcát. Chris volt az.
- Végre meg vagy! Egy órája kereslek! – morgott az osztrák – Tonytól kész rémálom elszabadulni!
- Nem volt kedvem jó pofizni ma este. – mondta Chris fáradt hangon.
- Pedig azt hittem, érdekel, hogy végre láthatod Angiet!
Chris keserűen felnevetett.
- Inkább ne láttam volna!
- Miért? –kérdezte az osztrák döbbenten – Mást se hallok fél éve, hogy hozzak össze vele egy találkát, most meg már teszel rá?! Ennyire nem érdekel már?
- Azt hittem hiányzom neki! Legalább egy kicsit! De észre sem vett egész este, pedig alig három méterre voltam tőle. Nem is érdekelte, hogy ott vagyok! Olyan voltam neki mint egy idegen. Ő már túllépett! – bokszolt bele gyengén a korlát karfájába – Túl sokáig húztam ezt a beszélgetést…
- Nem kellett volna azokkal a csajokkal sem szóba állnod…
- Hát nem! Pedig azt hittem, majd rendez egy féltékenységi jelenetet, vagy mond valamit valakinek… De semmi… - a hangjából kiérződött a csalódottság, és keserűség.
- Talán még nem késő. Bár most nem láttam a teremben, de még itt van. Keresd meg! Mond el mi van! Veszíteni már úgysem veszíthetsz semmit!
- Nem! Nem. Minek? Felesleges lenne. Ő már túljutott ezen az egészen, és lezárta. Ha odamegyek, akkor össze fogunk veszni, és esetleg feltépem a régi sebeket. Jobb ez így. Csak ne mond meg neki, hogy én rágtam Bernie fülét.
Gerhard idegesen túrt a hajába.
- Elmondtad? –kérdezte Chris hitetlenkedve.
- El, baszd meg! Joga volt tudni.
Chris teljesen letört.
- Reménykedtem benne, hogy talán évek múlva, esetleg még mint ismerőssel szóba áll, de így…. – a kezeit a korlátra tette, és a város felé fordult.
- Még itt van.
- Késő…… Túl késő….. Hallgatnom kellett volna rád…..
Látszott, hogy Chris nagyon megzuhant a tudattól, hogy végleg vége, és nincs már több remény.
Egy nő kilépett a teremből.
- Gerhard!
Az osztrák megfordult.
- Megyek Sybille! – válaszolt kedvesen.
A nő bólintott, majd elment.
- Vissza kell mennem. Fel a fejjel. –mondta együttérzően, majd megveregette Chris vállát.
Bár még a küszöbről visszafordult, Chris rá sem nézett. Csak bámult a semmibe.

2011. május 4., szerda

Seventh shift pace 64.

64.rész

Másnap délután keveredtem ki az ágyból, és félálomban egy kinyúlt pólóban és egy rózsaszín bolyhos papucsban csoszogtam le a lépcsőn.
Gerhard éppen kávét főzött, oda vonszoltam magam a konyha ajtóhoz, és neki dőltem.
- Bruno?
- Nem tudom. Azt mondta dolga van és elment.
- Uhum. Minek vagy itt?
- Eredetileg azért jöttem, hogy lecsesszelek. –közölte egyszerűen, és közben éppen egy kis kanállal cukrot pakolt a kávéjába.
- Mert tegnap eltűntem?
- Mert tegnap eltűntél.
- Megígérem hogy még üvölthetsz is velem, ha ezt áttesszük máskorra. –böktem ki.
- Tudom. Bruno mondta hogy szarul vagy.
Felnevettem.
- Diplomatikusan fogalmaztam.
- Aha.
- Kávét? –nyújtotta felém a bögrét.
- Inkább valami alkoholt. Valami erőset.
Összeráncolta a homlokát.
- Nem szoktál inni.
A hátam neki döntöttem a félfának, a fejem hátrahajtottam és néztem a plafont.
- Próbálok túllépni, de nem megy. És nem segít sokat, hogy gyakran látom.
- Gondoltam.
- Egyre inkább azon gondolkodom, hogy visszamegyek Amerikába.
- Hogy érted? –kérdezte döbbenten.
Rápillantottam, ő meg letette a kávét a pultra.
- Nézd. –fordultam felé – A csapat most már jó felé megy, fut a szekér, eredmények is vannak. Bruno pedig megáll a lábán nélkülem is, sokat tanult. Rengeteget fejlődött, és ezt te is láttad. A szezon végére legalább olyan jó lesz mint én. Mióta végre túllépett ezen a görcsön Ayrton nyomdokaiban témán sokkal jobb pilóta lett. Nincs már rám szüksége. Én pedig szeretnék most jó messzire menni a Forma 1-től.
- Chris miatt?
- Miatta is. Meg…. – húztam el a szám – Nézd Gerhard, jó móka ez, de nem akkora a kihívás mint vártam. A Nascarban és az Indyben sokkal többet kellet küzdenem egy jó eredményért, ott végig melóztam a versenyt, itt meg csak taktikázunk, alig előzök, alig harcolok, a mérnökök dirigálnak, és ez nem az én világom. Jobban szeretem amikor taszigálhatok kocsikat és szorult helyzetbe kerülhetek, nekem ez a kihívás, ami közelebb van az utcai versenyekhez.
- Azt hiszem értelek. –jött közelebb.
- Brunonak már említettem a dolgot, nem tapsolt, de elfogadta.
- Akkor év végén mész?
- Igen, de ezt minél később tegyük közhírré.
- Rendben.
- Oké. Azt hittem minden áron marasztalsz majd. –néztem rá fürkészően.
- Minek? Előbb utóbb mégis csak felvinnék a Chrissel való gondjaidat a pályára, és akkor nem csak neked, nekem, de a csapatnak is gond lennél.
- Édes vagy! –gúnyolódtam.
- Meg aztán, - sétált el mellettem, és leült kanapéra – ha elmész, talán Chris is észre tér. Több esélyetek lenne, ha nem egy kategóriában lennétek. Dietrich sem kavarna.
- Most nem Dietrich kavar, hanem Chris. – huppantam le mellé.
- Ugyan már, az a nő csak időtöltés. - legyintett.
- Nekem nem úgy tűnt…
Elmosolyodott.
- Ismerem már pár éve. Mindig is szerette a szép nőket.
- De gondolom nem csak nézni, hanem megdönteni is. –gúnyolódtam.
- Hát igen. Voltak afférjai, tudod az A Nő. –sóhajtott nagyot, és elhúzta a száját.
- Ki? Az exe?
- Az. Olyan sótlan egy csaj volt. Se ízlése, se stílusa, se egy értelmes mondata. Olyan számító, és csöndes nő volt. Legalábbis ha velünk voltak. Igazából nem értettem Chris mit eszik rajta, és miért van vele. Chris mégis kedvelte, és szerette. Aztán mikor jól átbaszta, akkor persze nagyot koppant. Akkor azt mondta, hogy úgy hitte hogy vele fog megöregedni.
Felhúztam a szemöldököm.
- Bezony! Behálózta Christ az állítólagos kedvességével, és figyelmességével.
- De akkor miért csalta ha szerette?
- Szerette, de azért egy se hús, se hal nővel élni, hát azért te is megértheted, hogy gyakran unatkozott, és magányos volt. Szinte mindenhol akadt olyan lány, aki rányomult, ő meg hagyta. Megkapta azt amit otthon nem, az élvezetet, a bizsergést, azt hogy élő ember, akinek szenvedély és pezsgés kell.
- Értem.
- Ez a mostani szép is, értelmes is, vonzó is, van is benne valami, de jobb ha tudod, nem lehet veled egy lapra tenni.
- Miért?
- Nincs benne elég tűz, elég arrogancia, elég vehemencia. Chris mellé egy olyan latinos stílusú nő kell aki mellett zajlik az élet, aki néha elég pimasz és pofán bassza azt a nagy egóját. Egy olyan lány, aki nem Christian Hornert a Red Bull főnöket, hanem a pasit, az embert látja benne.
Halványan elmosolyodtam.
- Kár hogy ezt ő nem tudja.
- Tudja. És előbb utóbb rá fog jönni.
- El akarom felejteni. –szögeztem le.
- El tudod?
- Azt hiszem igen. Csak jó messze legyek tőle.
- Én a helyedben átgondolnám.
- Átgondoltam.
- És ha egyszer keresni fog?
- Nem fog. És nem akarom hogy beszélj vele, ne avatkozz többet a mi dolgunkba!
Gerhard mintegy megadólag felemelte a kezét.
- Rendben. Bár amikor beszéltem vele a show előtt, ő is pont ezt kérte.
- Hogy hagyd békén?
- Igen, és hagyjam végre boldognak lenni.
Éreztem hogy megrándul az arcom.
- De szerintem egy külső ember jobban látja mások helyzetét, ti túlságosan benne vagytok ebben.
- Gerhard! –néztem rá jelentőségteljesen.
- Jó! Jó! Befogtam! Többet nem beszélek erről.
- Helyes!
Többet nem is beszéltünk erről. Két hónappal a szezon vége előtt bejelentettük, hogy Lauda fia, Mathias lesz az utódom, én pedig átszerződöm az Indybe Andrettiékhez.
Senki sem értette pláne azok után hogy Szingapúrban nyertem. Elmondtam, amit már korábban Gerharnak is, hogy én jobban szeretem a test-test elleni küzdelmet, mint ezt a kergetőzést, és taktikázást.
Az utolsó verseny után a csapat méltóképpen, és láthatóan fájó szívvel búcsúzott, de megértették miért nem maradok.
Egy héttel a szezonzáró Brazil Nagydíj után, pedig már újra Amerikában voltam, és teljes gőzzel belevetettem magam a munkába.
Nem mentem el az FIA Gálára, a tesztekre hivatkozva lemondtam, pedig én kaptam volna a „Szezon legjobb újonca címet”.

Seventh shift pace 63.

63.rész

Chrisre pillantottam, ő meg engem nézett. Végtelen hosszúnak tűnt az a pillanat.
Végül ő törte meg a csendet.
- Mi az igazság? –kérdezte egyszerűen.
Megrántottam a vállam.
- Gondolj, amit akarsz. Nekem tök mindegy. –azzal sarkon fordultam.
Utánam kapott, megfogta a vállam, maga felé fordított, és magához húzott.
- Csak mond el.
Lehunytam a szemem és kifújtam a levegőt.
- Nem mindegy? –húztam el a szám.
- Nekem nem.
Felsóhajtottam.
- Ennek semmi értelme sincs. Csak táncolunk egymás idegein. – morogtam.
- Lehetne máskép. Ha változtatnánk….
- Ha változtatnánk! Jézusom! Christian! Nem én féltettem az állásom, nem én tagadtam le mi volt köztünk! Nem én akartam neked bosszúból keresztbe tenni! Te kavarod a szart!
- Ha jól emlékszem, ez így ebben a formában nem igaz! – gúnyolódott.
- Az még az előtt volt, hogy ágyba bújtam veled! – kiabáltam – Áh! –legyintettem – Ne raboljuk egymás idejét tovább!
- Jó. – elengedett, és visszasétált a bárpulthoz – Akkor ne rabold tovább a drága időmet!
Nem tudtunk értelmesen beszélni. Nem és nem. Ha megfeszültünk sem.
- Én nem tudok megfelelni az elvárásaidnak! Én, én… én nem tudok engedni, és nem is akarok! Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy elpuhuljak, mert akkor felkennek a falra, és az a hiéna falka ott kint – mutattam ki – széttép. Képtelen vagyok letenni a védőpáncélom, mert így viselek mindent, elviselem a tudatot, hogy egyedül vagyok, mert akiket igazán szerettem azok már két méterrel a föld alatt vannak. Nem tehettem értük semmit! A szemem előtt haltak meg, és végig kellett néznem! Nem megyek ki a sírjukhoz, mert különben puszta kézzel kaparnám ki őket a földből! És nem veszíthetem el sem Brunot, sem Gerhardot. Kedvelem őket, már csak ők vannak nekem, az egyetlen emberek akikre támaszkodhatok ebben a rohadt életben. Ha pedig téged választalak, akkor tudom mi fog történni! – Chris megfordult - Ismerlek már annyira, hogy tudjam! Nem viselnéd el, hogy ha bajom van akkor bármelyikükhöz meneküljek, hogy kaparjon össze. Képes lennél megfojtani Brunot, ha átölelne. Ha nála töltenék egy estét, másnap már kurva lennék, aki lefeküdt vele! Nem bízol meg bennem! Attól félsz, hogy bántalak, hogy átverlek majd, ahogy az másik tette! Én pedig attól, hogy miattad elveszíteném akik még fontosak nekem, hogy olyan leszek melletted aki nem vagyok, és hogy bántani fogsz, még jobban mint eddig. Egyszer már átéltem miattad a poklot, amikor megjelentek azok a hülye képek rólam és Gerhardról. Még egyszer nem tudnám elviselni, hogy ennyire fájjon. Nem akarom ezt fojtatni, és nem is tudom. Ha ez a kapcsolat fennáll, én tönkre megyek. –mondtam ki egyszerűen.
Bólintott.
- Akkor, mit szeretnél?
- Nézz levegőnek. Kezelj ismeretlenként.
- Ha ezt szeretnéd… - tárta szét a karját.
- Ezt. Csak ennyit. Felejts el.
Kinyújtotta a karját, és az ajtóra mutatott.
Bólintottam, odasétáltam, de a küszöbről még visszanéztem.
- Többet ne gyere ide, és ne keress. –közölte hidegen.
- Nem foglak. – ugyanazzal a hidegséggel akartam felelni, de remegett a hangom.
Ahogy kiléptem az ajtón és tettem pár lépést, eleredt az eső.
Így sétáltam vissza a homeba, és közben bőrig áztam. Őrültem neki, mert legalább nem látszott, hogy sírok.
Leültem a szobámban, magamra húztam a takarót, kibőgtem magam, és elaludtam.
Este ébresztett Bruno, hogy menjek vele a reptérre, mert a magángép már vár.
A cuccom össze volt pakolva, így gond nélkül felszállhattunk.
Reménykedtem benne, hogy Olaszországban nem dög meleg, hanem hűvös levegő fogad minket.
Nem bírtam volna elviselni a nap melegét, és sok jó idő miatt mosolygó embert.
Nem sokat beszéltem sem Brunohoz, sem Bergerhez, inkább aludtam, zenét hallgattam, és a semmibe bámultam az ablakon át.
A hetek gyorsan teltek, de a kedvem nem változott. Malajziában, Kínában, Török és Spanyolországban is jól szerepeltünk. Mindenhol dobogón álltunk, ez már szinte állandósult, ahogy a Red Bull pocsék formája is. Vagy kiestek, vagy nem szereztek pontot, esetleg éppen hogy elcsíptek egy - egy pontocskát. Seb annyira bizonyítani akart, hogy ütközésekbe keveredett, vagy csinált valami hülyeséget, és ő maga törte össze a kocsit. Kimi meg mindenkivel összeakaszkodott a pályán, és azon kívül is.
Engem ez nem vigasztalt, ha autóba ültem minden gondom elszállt. De azon kívül depressziós voltam, ugyan én magam mondtam ki a szakítást, mégis legbelül, mélyen letemetve minden vágyam az volt, hogy visszacsináljam.
Az eltelt idő alatt rá kellett jönnöm, hogy beleszerettem, és ez ellen már nem tehettem semmit. Csakhogy a múltat nem lehet egy tollvonással kitörölni, és nem lehet visszalépni, hogy „Bocs! Vissza az egész, közben rájöttem, hogy mégis kellesz!”
Ráadásul Chris oldalán megjelent egy új nő, tele voltak velük a lapok. Egy csinos, magas, barna, mint kiderült Jessica Michibata egy kolléganője, Ariel Callais, aki a Victoria Secret egyik reklámarca.
A paddockban is jó véleménnyel volt róla mindenki, Bruno is megjegyezte, hogy nagyon kedves, szimpatikus nő. És bár szerettem volna utálni, látszott a képeken milyen szeretettel néz Chrisre.
Amennyire csak módomban állt kerültem őket. Nem akartam megismerkedni vele, sem találkozni az angollal. Nem akartam látni a fene nagy boldogságot az arcukon.
Így is úgy éreztem, hogy ez már sok.
Akkor telt be a pohár, amikor Monacóban az Amber Fashion Shown a lány végig vonult a kifutón, és Chris őszintén mosolyogva tapsolt. Bár a túloldalon ültem láttam, mennyire büszke, hogy milyen nője van.
Felálltam, és a hátsó bejárat felé szaladtam. Mindenki a lányokat nézte, fel sem tűnt, hogy leléptem. Bruno már az utcán ért utol.
Megfogta a karom, és maga felé fordított.
- Mi a baj? –kérdezte aggódva.
Tudtam hogy a sírástól lefolyt a sminkem de nem érdekelt, a nyakába vettem maga, és bőgtem.
- Mi történt?
- Csak vigyél innen….- suttogtam.
Belefúrtam az arcom az ingébe, és zokogtam. Átkarolt, és karjába vett.
Amikor átléptük a lakás küszöbét, már ordítottam kínomban, és az első kis vázát a földhöz vágtam, ami a kezembe került. Kiabáltam, törtem zúztam, és folytak a könnyeim.
Kínomban még a gyönyörű fekete szatén arany mintás ruhát is letépkedtem magamról.
Végül lerogytam a kanapéra, és a térdemre borulva némán sírtam.
Leült mellém és átkarolt.
- Láttad hogy néz rá, és ez fáj neked…. –mondta csendesen.
Bólogattam.
- Ha akarod még szétválaszthatod őket…
- Szereti….
- Christian?
- Aryel szereti. Láttad hogy milyen pillantást küldött felé? Bele van esve. És Chris sem közömbös.
Bruno szorosan ölelt át.
- Szeretem…. – mondtam erőtlenül.
- Tudom…. Tudom….
- Nagyon fáj….
- Tudom….
Nem tudom meddig ültünk így, már csak arra emlékszem, hogy arra ébredek fel, Bruno ágyba fektet és betakar.
Aztán újra elnyomott az álom.