2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2012. március 31., szombat

If Tomorrow Comes - Ha eljön a holnap 27.

27.rész

Chris aznap nem hívott, csak egy smst kaptam, hogy fáradt, de alig érkezett meg, máris be kell mennie Dietrichhez.
Egész este le voltam törve.
Kínomban már megint az egyik Fast and Furious részt néztem, és az ajánlaton gondolkodtam. A brazil megadta Brawn számát, végül tizenegy után felhívtam. Végül is náluk akkor még délután van.
Kicsengett.
- Ross Brawn, tessék. – morgott bele valaki a vonal másik végén.
- Üdvözlöm, Alice Takaya vagyok.
- Miss Takaya – lett egy fokkal kedvesebb – örülök. Ezek szerint beszélt Ayrtonnal.
- Igen.
- Nézze nyugodtan megmondhatja ha jobb ajánlatot szeretne, vagy visszaakar minket utasítani.
- Az ajánlata több mint kedvező, és érdekel is.
- De?
- Sem a csapatomat, sem a főnökömet nem akarom cserben hagyni. Még nem írtam alá ugyan az új szerződésem, de számítanak rám jövőre.
- Ezt megértem. Etikus és korrekt akar lenni, ezt becsülöm. De miért akar most dönteni?
- Ezt hogy érti?
- Azt javaslom, jöjjön el hozzánk, nézzen szét a gyárban, beszélgessen a dolgozóinkkal, és Michaellel. És ha végül úgy gondolja hogy beleillene a csapatba, akkor a döntés sem lesz nehéz.
- Értem. Most egy kicsit nagy a nyüzsgés nálunk, de fel fogom hívni, hogy mikor tudnék elszabadulni. Igyekszem holnap keresni.
- Mi nem sürgetjük, fontolja meg jól.
- Ne haragudjon, hogy nem látszik, mennyire örülök.
- Gondolom aggódik Christian miatt.
- Tessék? –ugrottam fel az ágyról döbbenten – Milyen Christian miatt? – próbáltam tagadni.
- Horner miatt. Megírták a lapok.
Bassza meg. Ültem le.
- Ne haragudjon, annyit foglalkozik a maguk kapcsolatával a sajtó, hogy azt hittem, hogy igaz.
Hatalmasat sóhajtottam.
- Tehát igaz.
- Igen. –húztam el a szám, de ezt ő nem láthatta.
- Nézze ha miatta és a Red Bull miatt nem akar velünk tárgyalni én megértem.
- Nem szerződöm oda, és legjobb tudomásom szerint fel sem merült a nevem.
- Ez remek! Akkor meg?
- Na jó. Nézze, maga szerint etikus hogy a Mercedesnél versenyzek, és egy másik csapat csapatfőnökével vagyok…. bizalmas viszonyban?
- Miért abban van?
- Igen.
- És beszélnek munkáról?
- Nem.
- Akkor meg?
- Nem akarom lejáratni magukat…
- Majd mi eldöntjük mivel járat le! Maga csak kizárólag szakmai alapon döntsön.
- Köszönöm. – fújtam ki a levegőt.
- Remek. Akkor mikor hív vissza a látogatás miatt? –kérdezte viccesen.
- Holnap, pontosan nem tudom mikor.
- Rendben. Számítok magára.
- Oké. Viszlát.
- Viszlát.
Remek. Ebből lesz csak nagy botrány.
Most vagy elmegyek, majd kiderül hogy ott voltam és akkor azért leszek Chrissel fasírtban, vagy felhívom és úgy mondom el, és akkor meg azért.
Másnap többször kerestem de ki volt kapcsolva.
Rosst utolértem, és jeleztem hogy másnap már tudnék is utazni, a főnök gyorsan igent mondott.

A brazil végül velem jött, meg sem kérdezett csak közölte, próbáltam tiltakozni de hiába.
Ayrton egészen más arcát mutatta mint korábban. Vicces volt, és kedves, sőt egészen barátságos. Jól éreztem magam vele, de ugyanakkor végig bennem motoszkált az aggodalom.
Mindennek a tetejébe az angollal még mindig nem tudtam beszélni, akkor sem amikor már becsekkoltunk.
- Ideges vagy?
- Szerinted ne legyek?
- Ugyan már, pilóta volt, meg fogja érteni.
- Szerintem nem fogja.
- Ne légy borúlátó.
- A két kibaszott gyár alig százötven kilométerre van egymástól de legyek nyugodt?
- Brackleyt és Milton Keynest egy világ választja el, nem járkálnak egymáshoz nyugi.
- Nincs jó szomszédi viszony? – próbáltam mosolyogni.
- Nincs! Nagyon nincs! Inkább lazíts, és pihenj.
- A próféta szóljon belőled.
- Ámen.
Azzal a fejére húzta a baseball sapkáját, és elaludt.
Amikor leszálltunk már kint várt a fogadó bizottság. Ross, Schumi, Haug, Albert Costa.
- Szevasztok. –dünnyögte a brazil.
- Ayrton, örülök. –üdvözölte Brawn, a többiek láthatóan nem örültek, csak biccentettek. - Ön bizonyára Miss Takaya. –fordult felém.
- Csak Takaya.
- Tegeződhetnénk?
- Örülnék neki. –fogtunk kezet, majd sorban bemutatott mindenkit.
- Örülök, hogy eljött. – mondta Schumacher.
- Én is.
- Helyes. Akkor gyerünk. –terelgetett minket vidáman Ross.
Sokkal jobban sikerült, mint reméltem. A gyár, és minden úgy ahogy volt álomszerűnek hatott. Le voltam taglózva, ez a precizitás, ez a profizmus, most éretem először, hogy ez egy olyan lehetőség, és alkalom amit meg kell ragadni, kerül amibe kerül.
Ebben a csapatban a helyem.
Megmondtam Rossnak, hogy aláírom a szerződést, és szavamat is adtam.
Úgy tűnt a Yamamoto is velem tartana, így reménykedtem benne hogy nem lesz sok buktató a kezdeteknél.
De a dolog azon része nem tetszett, hogy esetleg, vagy inkább biztosan le kell mondanom Chrisről. Nem tudtam mit tehetnék, vagy mivel engesztelhetném ki.
Nagyon megszerettem, és elég ideje voltam ahhoz egyedül, hogy ne akarjak újból az lenni.
Ő feladta miattam a karrierjét, én pedig nem beszéltem meg vele a döntést, legalább ennyihez joga lett volna a történtek után.
Nagyot sóhajtva ültem le a londoni szállodai szobám ágyára, és végül megnyomtam a hívásindítás gombot.

2012. március 28., szerda

If Tomorrow Comes - Ha eljön a holnap 26.

26.rész

Nem volt kiírva a szám.
- Takaya. – vettem fel álmosan.
- Chris vagyok. – sóhajtott nagyot.
- És miért szám nélkül hívsz?
- Így sem adtam sok esélyt rá, hogy felveszed. Már aludtál?
- Igen. Bealudtam.
- Akkor nem is zavarlak.
- Nem zavarsz.
Egy darabig hallgattunk, majd végül én szólaltam meg.
- Nagyon haragszol?
- Hiányzol.
- Te is.
- Alice?
- Igen?
- Én átmegyek hozzád.
- Inkább ne.
- Még neheztelsz?
- Nem. De a fél gyár tudná hogy itt voltál. És… hát szóval….
- Nem akarod kitenni a sajtóba.
- Igen.
- Átjössz?
Nagy levegőt vettem.
- Pattanj egy taxiba és gyere. Komolyan hiányzol.
Csak érveztem amiket mond.
- Gond van?
Grimaszoltam.
- Holnap reggel megbeszélés nyolctól.
- Értem. Pihenni szeretnél.
- Velem ebédelsz?
- Megy a gépem.
- A francba. Elfelejtettem.
- Maradjak?
- Nagy a kísértés. – mosolyogtam.
- Átcserélem a jegyet holnap utánra.
- Ne. Inkább intézd el gyorsan jó? Addig én is besűrítem a céges dolgokat, és akkor talán lesz egy pár napunk.
- Jól hangzik.
- Szuper.
- Megyünk valahová vagy maradunk?
- Van egy jó barátnőm Dublinban. Bele való csaj. Ezer éve láttam.
- Akkor ne is jöjjek vissza?
- Baj lenne?
- Nem.
- Szükségem lenne egy kis lazításra, és Dublin erre remek hely. Legalábbis Andrea szerint.
- Nem tudok érdemben nyilatkozni erről az ügyben.
- Tudom te nem vagy egy bulizós típus.
- Ezt már átrágtuk egy párszor. – morgott egy kicsit.
- Vigyázz magadra.
- Te is. Szeretlek.
- Detto.
- Majd hívj.
- Te is, szia.
- Szia.
Másnap elég nyűgös voltam.
Álmos fáradt, és minden vágyam volt Chrishez bújni.
Délben kicsit szórakozottan piszkáltam a kaját, amikor valaki leült velem szemben.
Felpillantottam.
- Szia pilótanők gyöngye.
- Ayrton! – döbbentem meg.
- Hello. Reggel jöttem van egy kis munkám, de aztán ráérek, a múltkor beszéltünk róla hogy dumcsizunk egyet. – mondta vidáman.
- Látom jó kedved van.
- Naná, minden remekül halad. Hallom kapsz pár FIA díjat.
- Igen.
- Még mindig nem érdekel a Forma 1?
- Egyenlőre nem.
- Kár.
Gyanúsan fel volt dobva.
- Mert?
- Mert a Ross felhívott.
- Ki?
- Brawn.
Kérdőn pillantottam rá.
- Tudja hogy ismerlek. Beszélni akar veled. Schumi mellé kell valaki Rossberg kiszáll. Rád gondoltak.
- Mi?
- Így sem jössz?
- Mit kavarsz?
- Semmit. Igazából azt, hogy Ron befűzött. Visszamegyek a McLarenhez jövőre. Én leszek Button mellett az új pilóta.
- Visszatérsz? –esett ki a villa a kezemből.
- Igen. De ezt majd a Gálán jelentjük be. Szívesen versenyeznék ellened, és Bruno ellen.
- Gondolj bele egy Senna egy Ferrariban, egy Senna egy McLarenben, egy nő és egy Schumacher a Mercedesben. Zseniális felállás lenne. Beszéltem Bernievel is támogatná. De ez persze csak egy ötlet. Egy lehetőség. Megjegyzem remek.
- Hát… hátt…
- Tudom hogy kedveled Michaelt, és ti meg is értenétek egymást.
- Miért csinálod ezt? Minek…
- Nana! –emelte fel az ujját – Én csak átadtam Ross és Bernie ötletét, amit ők főztek ki, és senkinek eddig nem lenne ellene kifogása. Pozitív ázsióval indulnál, meg jó hátszéllel, és versenyzői státusból. Ennél többet mit kívánhatnál még?
- Eltűnsz és megjelensz egy ilyen ajánlattal.
- Ha nem akarod nem kell elfogadnod. – rántottam meg a vállát.
- Még nem beszéltem a csapattal….
- Tudom.
- Honnan?
- Beszéltem Yamamotoval. Egyébként ő is jöhetne, Ross szeretne visszaülni a stratéga székbe, kéne egy csapatfőnök.
- Miért segítesz nekem? Ellenfelek leszünk.
- Mert én úgy szeretek versenyezni ha sok, és kemény ellenfelem van. És te erősen felkavarnád az állóvizet. Remek kis csatákat vívnánk.
- A Red Bullt nem említetted…
- Horner elmegy, a csapat meg szét fog esni. Vettel már régen nem úgy viselkedik ahogy kellene, és nem is vezet jól. Máshol meg nem lesz helye, mert Massa végül marad a Ferrarinál. Aláírták a szerződést. Ha te igent mondasz a Mercinek bezárul a kör.
Kinéztem az ablakon.
- Ayrton. Át kell gondolnom. – mondtam komolyan, majd ránéztem.
- Pár napod van. Legyél gyors.
Bólintottam, és még kedvetlenebbül turkáltam a kaját tányéromon.

If Tomorrow Comes - Ha eljön a holnap 25.

25.rész

A fél órából, több mint egy óra lett. Vásároltam, kávéztam, majd visszafelé beugrottam egy kifőzdébe. Egészen jól éreztem magam, amire ritkán volt példa az elmúl évek során, egy kicsit aggódtam is emiatt.
Szórakozottan kopogtam be a szállodai szobába, de pillanattal később pedig Christian ingerült arca jelent meg.
A tekintetén láttam, hogy mindjárt felrobban.
- Jöjjek vissza később?
Legyintett és elvette a táskákat.
Idegesen pakolt le a kanapéra, majd kis teakonyhába ment, én pedig megállapítottam, hogy sehol senki.
- Összevesztetek?
- Igen.
- A munka miatt?
- Igen.
- Miattam is?
- Igen.
- Szerintük hülye vagy igaz?
- Igen.
- Ma még bővített mondatban is fogsz hozzám beszélni?
Dühösen pillantott ki a konyhaajtón.
- Ezt most hagyd abba! – szól rám – Nem kell még idegesítened pluszban!
- Mit hagyjak abba? Azt hogy próbálom kideríteni, miért hasonlítasz egy főtt rákra? Egyenlőre te vagy taj paraszt! Ha érdekel! –emeltem fel a hangom.
Idegesen dörzsölte meg az orrnyergét.
- Sajnálom. Nem akartam rajtad levezetni. Elgurult a gyógyszerem.
- Vettem észre.
- Haragszol?
- Szarul esett.
Átölelt.
- Akkor most durci van? – cukkolt.
- Nem, most mosolyszünet. – bújtam ki a karjaiból.
- Ne csináld, kérlek. –mondta letörten.
- A másikkal is így viselkedtél?
- Másikkal?
Jelentőségteljesen néztem rá, de nem vette a lapot.
- Beverleyvel.
Láthatóan elkomorult.
- Ha lehetne, most ne erről ne beszéljünk.
- Csak úgy érdekelne!- váltam gúnyossá.
Tudtam hogy most ideges, fáradt, és sebezhető. Szándékosan bántottam. Dühös lettem.
- Nyolc évig éltem vele, persze hogy voltak vitáink! – támadott vissza.
- Vele is ilyen tuskó voltál, vagy ez csak az én kiváltságom?
Leült a fotelbe, és a kezébe temette az arcát.
- Ez egy hosszú és….. viharos, és…… nehéz kapcsolat volt. Már mondtam hogy mi lett a vége. Egyáltalán nem akarok róla beszélni. – közölte fáradt hangon.
Az arcán látszott hogy megviselték a feltörő emlékek, és az első vitánk.
- Jó. –közöltem élesen.
- Nem akarok tovább veszekedni.
- Én sem. – azzal sarkon fordultam, és elmentem.
Az utcán parkoló autómban ültem be éppen, amikor beért.
- Ez most mire volt jó? – pattogott.
- Azt mondtad vita lezárva. Részemről is.
Megragadta a karom.
- Gyere. – dünnyögte.
Kirántottam a kezem.
- Ne kezdjük ezt megint. – sóhajtott fel.
- Nem kezdek semmit! Csak folytatom!
- Alice.
- Ha normális leszel, akkor majd hívj fel. De lehet, hogy inkább vissza kéne menned a Milton Keynesbe, ahová tartozol. – ezt így nem ebben a formában gondoltam, hanem átvitt értelemben, hiszen az a gyár az élete része, de inkább sértésre sikerült, mint tényközlésre.
- Tudod mit, igazad van! Inkább tartozom hozzájuk, mint hozzád! – azzal elcsörtetett.
Úgy éreztem magam, mint akit leforráztak.
Talán jobb lett volna nem piszkálni, de hát sosem tudtam parancsolni magamnak ha felhúzták az agyam, vagy ha mégis az komoly erőfeszítést igényelt, és nem tartott sokáig.
Kelletlenül ültem be a kocsiba, és ráborultam a kormányra.
- Pedig olyan jól indult….. Talán jobb lenne ha nem mondott volna le miattam a posztjáról….
Ráadtam a gyújtás, majd nem sokkal később besoroltam a forgalomba.
A gyár felé mentem, amikor valaki besorolt a mellettem lévő sávba és dudálni kezdett, majd integetett.
Nem láttam tisztán ki az, mert sötétített üveg volt mindkettőnk autóján.
- Megint festethetem újra. – morogtam magamban, amikor legutóbb az egyik rajongó lekapta a gépem, akkor újra kellett festetnem mert egész Tokióban rám vadásztak a rajongók és a fotósok.
Gázt adtam, és igyekeztem lerázni a követőmet, már a szerviz úton járta amikor még mindig a sarkamban volt.
Behajtottam a főkapun, leparkoltam, és paprikás hangulatban indultam meg a velem szembe hajtó fekete Porsche felé.
Csikorgósan lefékezett.
- Mi bajod van ember? Elmentek otthonról vagy mi a faszom van? Akadj le rólam megértetted, vagy rád uszítom a biztonsági őröket. – mutattam a két nagy darab portás felé.
Lehúzta az ablakot, én meg megdöbbenten.
- Csak beszélni akartam veled. –szabadkozott Christian.
- Feltalálták a telefont!
Erre a kezembe adta a mobilom.
- Nálam maradt, az egyik szatyorban volt.
- És most olvadjak el?
Kikapcsolta az övet, és kiszállt.
- Mára már elegem van. Nem léphetnénk tovább?
- Kérj bocsánatot!
- Tessék?
- Kérj bocsánatot amiért paraszt voltál!
- Ne hülyéskedj! Tudod, hogy nem szándékosan voltam az, amúgy pedig ha már itt tartunk, kettőnk közül te voltál az, aki szándékosan támadtál le egy fájó ponton. Te vagy az akinek elnézést kellene kérnie azért mert bele gázolt a lelkembe.
- Húzzál csak vissza a Red Bullhoz, az való neked, meg a dirigálás! –azzal otthagytam.
Pár órával később az egész egyre rosszabbnak tűnt, és kezdtem magam szarul érezni.
Tudtam hogy igaza van, de nem akartam engedni. Az a francos büszkeség.
A főnök is benézett, furcsállta hogy eltűntem. Érdekes arcot vágott, amikor elmondtam mi a helyzet.
Éjfél körül már ott tartottam hogy felhívom, és leszarok mindent, de akárhányszor elindítottam a hívást, utána mindig gyorsan ki is nyomtam.
Egy óra körül arra ébredtem fel hogy csörög.

2012. március 25., vasárnap

If Tomorrow Comes - Ha eljön a holnap 24.

24.rész

Fáradtan ébredtem, körbe néztem, sötét volt, és hiába tapogatóztam rá kellett jönnöm, üres mellettem az ágy. Tovább keresgéltem, végül sikerült felkapcsolnom az éjjeli szekrényen a lámpát.
Felültem az ágyon, és kábán dörzsölgettem a szemem.
A telefonom a lámpa mellett feküdt, megnyomtam az egyik gombot. Este hét óra.
- Pffff. – sóhajtottam fel.
Majdnem tizenhat órát aludtam egy huzamban.
Chris Red Bullos inge volt rajtam.
Mezítláb indultam el, az ajtó mögül hangokat hallottam, csöndesen résnyire kinyitottam.
Chris hátra dőlve ült köntösben a kanapén a tévé, és a laptopja előtt, de láthatóan nem dolgozott.
Mögé léptem és átöleltem.
- Felébredtél?
- Igen. Nem vagy álmos?
- Ne haragudj. Két órája felébredtem, és nem tudtam visszaaludni.
- Nem baj.
A monitorra pillantottam. Rengeteg olvasatlan emailje volt, mindenféle redbull.com-os feladótól.
- Keresnek a munkatársaid?
- Párat már olvastam. Leordítják a fejem, hogy nem hagyhatom ott őket, vagy kérnek hogy maradjanak.
- Miért nem hívod fel Mateschitzet?
- Beszéltem vele. – átmásztam a karfán és mellé huppantam.
- Igen? Mikor?
- Míg aludtál.
- Maradsz?
- Ő hívott már vagy tucatszor, igyekezett normális lenni. Azt mondta ha visszamegyek sok dolog máshogy lenne, és Helmutot is végre levenné a nyakamról. Nagyobb teret kapnék.
Felhúztam a térdem, átöleltem és a karomra hajtottam a fejem, és úgy néztem rá.
Kicsit idegesen elterpeszkedett a kanapén, és csak váltogatta a csatornákat.
- Gondolom ha te mész jó páran mennének veled.
- Ez is felmerült.
A kezeim közé hajtottam a fejem. Halkan sóhajtottam. Kezdtem megérteni mire megy ki ez az egész.
- Mikor megy a géped? – böktem ki, és igyekeztem megacélozni magam.
- Holnap délelőtt.
- Jó utat. –azzal felálltam és visszamentem a hálóba.
Nem te valóban nem vagy Eddie, te sokkal rosszabb vagy. Letöröltem egy könnycseppet, aztán felöltöztem.
- Elvinném az inged, ha nem baj, a felsőm darabokba van. – vetettem oda félvállról, miközben a mobilom, és a kocsi kulcsom tuszkoltam a zsebeimbe.
- Hová mész?
- Haza.
- Azt hittem…
- Mit? – kérdeztem élesen.
Megpróbált átölelni.
- Hagyjál! Mennem kell!
- Mi a baj? Mit mondtam már megint?
- Semmit!
- Alice. – fogta meg a karom.
- Nemet mondtam.
- Mi?
- Nemet mondtam telefonon Didinek. Berger lesz az utódom. – mosolyodott el halványan.
A nyakába borultam.
- Azt hittem….
- Szeretlek…
- Ne csináld ezt velem…
- Szeretlek… Nem megyek sehova amíg te el nem küldesz.
Bólintottam.
- Amúgy jól áll neked az egyen pólónk.
Felnevettem.
- Nehezen fogod megszokni.
- Túlélem. – adott egy puszit a számra.
- Mi lenne ha rendelnénk kaját aztán … nem is tudom… csinálnánk valami programot. Mit lehet itt csinálni?
- Sok mindent. Szó volt valami elmegyünk és beülünk egy bárba c. akcióról. – cukkoltam.
- Letusolok, és mehetünk.
- Előbb én tusolok.
- És ha együtt mennénk?
Kopogtak.
- Legközelebb álnéven foglalja szobát.
- Megfontolom.
- Helyes. Elmentem zuhanyozni.
Biccentett.
A fürdőben ledobáltam a kézmosó párkányára a cuccaim, és beléptem a masszázs kabinba, majd benyomtam a rádiót.
Egy Ricky Martin, egy Chris Rea, és egy Santana szám ment le, mire végeztem.
Gyorsan befontam a hajam, és megszárítottam, így laza hullámos lett.
Kénytelen kelletlen visszavettem a Red Bullos felsőt, és halkan besunnyogtam a sötét hálóba.
A nyitott ajtón át beszélgetés zaja szűrődött be.
- Christian. Egyet kell értenem Sebastiannal.
Felsóhajtottam.
Tehát itt van Vettel, és kis kukucskálás után rájöttem hogy Newey az.
Szóval a Red Bull kupaktanács nálunk ülésezik.
Írtam egy sms-t az angolnak.
„ Végeztem. Bemenjek a szobába vagy ne? Nem akarok balhét azzal, a jelenlétemmel.”
Láttam hogy gépel.
„Gyere.  „
Felsóhajtottam és bementem.
- Hello. –köszöntem határozottan.
Adrian érdeklődve, Seb grimaszolva nézett végig rajtam.
- Szabad a fürdő.
Chris elmosolyodott.
- A munkatársaim. Illetve a volt munkatársaim, Adrian Newey, és Sebastian Vettel. Ő Alice Takaya.
- Örülök. Sok jót hallottam magáról.
- Tudom, hogy nem, de azért ez kedves volt. – ráztam kezet Adriannal.
- Szevasz. – vakkantott Vettel.
- Úgy látom a kis házi kedvenc morcos.
- Mégis mit…
- Engem te ne kóstolgass öcsi, hanem fogd be vagy kiváglak az ablakon. – sziszegtem.
Chris próbáltam leplezni a mosolyát.
- Lemegyek szerzek egy pólót, meg hozok fel kínai kaját. Velünk jönnek vagy csak rontják a levegőt? –címeztem ezt főleg Vettelnek.
- Ketten megyünk, de lehet hogy velünk vacsoráznának. – Chris rájut nézett.
Adrian kicsit tanácstalan volt, de a németnek megeredt a nyelve.
- Isten ments, még megmérgez!
- Nyugi szivi, neked csakis arzént adnék, hosszú és fájdalmas halál. – néztem rá eszelős mosollyal.
Seb két lépést hátrált.
Chrisre pillantottam.
- Nem szeretnék az ellenséged lenni.
- Ne is legyél, pláne a pályán ne. Félóra és jövök. – kacsintottam rá, majd az ajtóból visszaszóltam - Négy főre hozok vacsit. Lásd milyen jó lélek vagyok Vettike. Jah és méreg nélkül. –nevettem fel, majd elmentem.

2012. március 24., szombat

If Tomorrow Comes - Ha eljön a holnap 23.

23.rész

Ajánlott zene: Christina Aguilera: Bount to you
http://www.youtube.com/watch?v=KrK-6I2Wqu4&feature=related

Leültem az ágyra, pár perccel később nyílt az ajtó én pedig felpillantottam.
- Egy kicsit sokáig tartott.
- Mennyire vagy bajban?
- Ne aggódj. –simogatta meg az arcom és mellém ült.
- Christian!
- Nincs semmi baj. Minden rendben. – csókolt a nyakamba, de elfordítottam a fejem.
- Nekem úgy tűnt, hogy nem csak az állásod, de a karriered és éppen kidobod az ablakon. –álltam fel, de visszarántott, és átölelt.
- Beszéljük meg ezt később jó?
- Szerintem később már késő lesz. –húzódtam el.
- Te ne foglalkozz Dietrichhel jó?
- Neki van igaza, térj már észre! Az a csapat az életed!
Megeresztett egy félszeg mosolyt.
- Chris…
Felállt, és az erkélyhez sétált, aztán kibámult a városra.
- Elmondod? –sétáltam mellé.
Kivett a zsebéből egy borítékot, és átadta. Két papír köteg volt benne.
Egy repülőjegy ami fél óra és felszáll, de akkor is lekéste volna, ha azonnal indul, egy órája kellett volna Didi után rohannia. Magyarán azonnal. A másik köteg a felmondó levele volt, rajta az osztrák, és Helmut aláírásával. Már csak Chrisre vártak a pontozott vonalak.
- Ez nem miattad van. Inkább úgy mondanám te vagy egy folyamat vége. Ez már nem az a társaság, amivel én évekig dolgoztam. Lassan már csak egymásra mutogatunk, keressük a hibáink ért a bűnbakot. Mindenkinek a pénz lett a fontos, nem a team. Sebastian is kifordult magából. Mindent feláldoztam értük, hogy a csúcson legyünk. – rám nézett – Elegem lett. Téged nem akarlak elveszíteni. – simogatta meg az arcom.
Válaszolni akartam, de a mutató ujját a számra tette.
- Nem te tehetsz róla, ez az én döntésem. Ideje hogy magamra gondoljak. Feltéve, ha még vonzónak találsz egy negyven felé tartó, nem túl gazdag, ex csapatfőnököt.
Szorosan átöleltem, és az arcom a mellkasába fúrtam.
- Tudod hogy engem ebből semmi nem érdekel.
Nagyot sóhajtott.
- Jah és jelentős fanclubbon van.
Felnevettem.
- Tudok róla.
- Sejtettem. A holnapot velem töltöd?
- Úgy érted a mai napot?
Lassan hajnalodott.
- Igen.
- Beszólok a gyárba, hogy ma nem leszek bent.
- Majd haza kell utaznom elintézni pár dolgot. De ráér két nap múlva is.
Megcsókoltam.
- Ha ezt tudom előbb felmondok. –cukkolt.
- Hülye. –bokszoltam a vállába.
Válaszul csak mosolygott.
- Mi az?
- Semmi…. –megcsókolt.
Hosszú percekre egymásba gabalyodtunk.
- Szívesen folytatnám ott ahol korábban abbahagytuk… - ölelt át hátulról.
- De?
- Mindjárt elalszom. – kuncogott.
- Nem te erőltetetted korábban, hogy nem engedsz el?
- Nem is. Csak hosszú volt a mai nap.
- Vagy inkább a tegnap, ami neked tegnap előtt este kezdődött.
Zavartan nézett rám.
- Tegnap előtt éjjel indultál Londonból nem?
- Jó már értem. Igen. Kicsit mindig megkavar az időeltolódás.
Megböktem a könyökömmel.
- De akkor délután elviszel ebédelni!
- Benne vagyok.
- Jó. –bólintottam.
- Elég keményen tárgyalsz.
- Nem vagy kemény ellenfél.
- Nem? –húzta fel évődően a tekintetét.
- Tesztelés nélkül nem tudok véleményt mondani. –cukkoltam.
- Hány körös teszt után lenne meg a pontos véleményed? – ringatott, és közben a keze egyre lejjebb kalandozott a csípőmről.
- Nem tudtam hogy szexista vagy?
- Én?
- Minden nővel így tárgyalsz?
- Az attól függ.
- Mitől?
- Hogy mit akarok. – rántotta meg a vállát.
De én elhúzódtam.
- Baj van? – kérdezte aggódva – Rosszat mondtam?
- Ez olyan Eddies volt.
- Értem.
Láttam hogy nem érti.
- Ő beszél mindig így a nőkről. Rólam is.
- Én nem…
- Tudom. –szögeztem le – Csak viccelődtünk, én vagyok túl mimóza.
- Bántott?
- Ki? Eddie? Jaj ne viccelj már, még most csak a kezét kell kinyújtania és egy tucat nőt kaphat meg.
- De ők nem te vagy.
- Kellemes ember, tud élni, tud lazítani, és igen imponáló hogy mellette az ember sem szabálykövetésre, sem bólogató kis kutya szerepre nem kényszerül. De ugyanakkor sosem tudhatod mit miért tesz, és mennyire bízhatsz benne.
- Ez tartott tőle távol?
- Igazából igen, a hazudságai, a manipulációi miatt, meg persze meg kell tanulni lenyelni a békát, mivel mindig van egy másik nő is. Én nem szeretem a versenyt. Ebben nem. Nem tudnék úgy élni, hogy a hátam mögé is figyelnem kell, hogy mindig ellenőriznem kell, kivel megy el, és mit csinál. Képtelenség jól helyt állni a versenyzésben, ha idegroncs leszel a magánéletben.
- Ez igaz.
- De egyrészről meg pont azért mert versenyző vagyok, volt még nagyobb a kísértés. Félek, nem akarok komoly kapcsolatot. Megrémiszt a tudat, hogy valaki érzelmeinek, hangulatának ki lehetek szolgáltatva. Tudod az ír olyan mint egy kurva, hívod ha kell, és aztán elmegy. Nincs probléma, csak ha beleszeretsz.
- Tőlem is félsz?
Bólintottam.
Átölelt, és nagyot sóhajtott.
- Ezek után nem akarsz inkább Didi után menni?
- Nem. – szorított magához.
Rápillantottam.
- Én nem vagyok Eddie.
Sóhajtottam.
- Rá fogsz jönni.
- Te megvédesz?
- Mindig. –mondta komolyan.
Belefúrtam az arcom, a köntösébe.

If Tomorrow Comes - Ha eljön a holnap 22.

22.rész

Az este további részében kapott egy újabb telefont, és valami emailt próbált elemezni, én pedig a tévét kapcsolgattam.
Titokban egymást néztük, de ha valamelyikünk le akarta leplezni a másikat gyorsan elfordítottuk a fejünket, mintha túl érdekes lenne az aktuális tennivalónk.
Két óra után kezdett elegem lenni.
Éppen valami dokumentumfilm ment a halakról, amikor hallottam, hogy az angol bőszen gépel.
- Ennyire sürgős?
- Nem, csak nem nagyon akarom holnapra hagyni. –morgott.
Úgy tűnt sikerült elszakadnia tőlem, én pedig pont erre vártam.
Kikapcsoltam a tévét, és halkan elé léptem, majd lehajtottam a laptopja tetejét.
Akkor vette észre, hogy mellette állok.
Hátradőlt a fotelban, én pedig az ölébe ültem.
Átölelt.
- Adjalak vissza a munkának? –kacérkodtam vele.
- Ne.
- Jó válasz.
Annyira közel hajoltam hozzá hogy szinte összeért az ajkunk.
Nem akartam kezdeményezni, de egyre inkább akartam.
Nála szakadt el hamarabb a cérna. Szenvedélyesen megcsókolt. Majd egyre érzékibb lett.
Benyúlt a pólóm alá, a hátamat, és mellemet simogatta, én pedig már az ingét gomboltam.
Amikor végül hosszú percek után elváltunk egymástól, alig kaptam levegőt.
Rajta viszont nem látszott semmi, csak az erős vágyakozás.
Szédültem. Forgott a szoba.
Magához akart húzni, de a kezem a mellkasára tettem, hogy kettőnk között legyen, akár egy fal.
- Hagyjuk abba?
Fogalmam sem volt mit akarok.
Csak visszabámultam rá.
Tudtam hogy levágja a helyzetet.
- Szóval igen.
Eltolt magától, én pedig a karfára ültem.
- Nem értelek.
Keserűen felnevettem.
- Úgy tűnik akarod, aztán meg mikor a lényegre térnénk visszakozol. Ez mire jó?
Megrántottam a vállam, és bocsánatkérően néztem rá.
- Tudod nem tudom eldönteni hogy ezzel most magadat véded valamitől, vagy szórakozol velem, és szívatás ez az egész, netán esetleg ezzel akarsz hergelni ? Mert ha utóbbi akkor az, remekül megy, mert már megőrülök érted.
Pocsékul éreztem magam, mert én sem tudtam mit akarok, ő meg azt hiszi csak játszom.
Elfordultam tőle, és felálltam.
Felkaptam a táskám, aztán a kijárat felé szaladtam. Amikor kinyitottam az ajtót a tenyerét rátette és bevágta előttem. Egyik keze a falon, a másik az ajtón.
Sarokba szorított.
Egy hosszú pillanatig egymást néztük, aztán megint megcsókolt, olyan vadul, és akaratosan, hogy képtelen voltam ellenállni. Viszonyoztam.
Hallottam ahogy leszakítja rólam a pólót, én pedig lecibáltam az ingét.
Megint összetalálkozott a tekintetünk, erre megint elbizonytalanodtam, és ő megint megcsókolt, már a nadrágomat gombolta.
- Nem mész sehova. Ma éjjel nem. – morogta csókolgatás közben a vállamba miközben a melltartómat kapcsolta ki.
Valahogy lekerült rólam a farmer, róla meg a nadrág.
A falnak szorított, én pedig a lábam a dereka köré fontam, a kezemmel pedig a hátát karmoltam.
Újból megcsókolt.
És ekkor kopogtak.
- Nem nyitom ki. – súgta a fülembe.
Kábán bólintottam.
Újabb kopogás.
- Mindjárt elmegy. –harapott a nyakamba, én pedig halkan felnyögtem.
Megint kopogás, ezúttal erősebb.
- Christian! Nyisd már ki a Szentségit! Didi vagyok!
Döbbenten néztünk egymásra.
- El kell tűnnöm. –kapkodtam a ruhám a földről.
- Nem tudom mit keres itt. – szedte össze ő is a cuccát.
- A fenébe! – siettem a hálóba.
Az angol utána jött, és gyorsan felkapott egy szállodai fürdőköpenyt.
- Maradj itt. Gyorsan kidobom.
- Christian! Nyisd már…
- Pillanat! Megyek már! – kiabált ki.
- Chris. – kaptam el a karját.
- Igyekszem hamar kihajítani. – csókolt meg újra – Oké?
- Oké.
Azzal kiment a hálóból, és maga után behúzta az ajtót.
- Mi tartott eddig? –mennydörögte az osztrák.
- Fürödni akartam. Már folyt a víz, először nem is hallottalak.
- Beszélnünk kell!
- Dietrich fáradt vagyok. Nehéz napom volt, ha nem olyan sürgős…
- De sürgős! Elárulnád nekem, hogy Sebnek mi baja?
- Nem értelek.
- Dehogynem értesz! Ha több pénzt akar, akkor fizess neki többet!
- Dietrich ez nem erről szól!
- Hát hogy a fenébe ne erről szólna Horner! Ha több pénzt akar, fizess neki többet! Ő kell nekünk, ő egy világbajnok! Nem engedhetjük el és kész!
- Dietrich, te is tudod, hogy ez…
- Nem érdekel! Fizesd ki, amit mond!
- Nem!
- Tessék?!
- Ha kifizetném sem maradna! A Ferrari kell neki, azt hiszi meg tudja csinálni azt amit Schumacher! Stefano telebeszélte a fejét, és vonzza a lehetőség hogy meg kell küzdenie a csapattársával házon belül az első helyért.
- Ez hülyeség!
- Az vagy nem, ez a tény.
- Nem érdekel, Irvine aknamunkája, hogy Sebet oda vigye annak a Takayanak a helyére Senna mellé. Nekem nem kellenek a csapatomba olyanok akiknek nincs tökük!
- Legutóbb még nem így vélekedtél!
- De most így vélekedem, mert mióta te Japánba futsz a farkad után, és hagyod elmenni Vettelt, rájöttem, hogy ha leszerződtetnénk, akkor neked semmi hasznod sem venném!
- Ez nem igaz és ezt te is tudod!
- Igazán? Mond mi olyan felettébb érdekes abban a kis libában mi? Irvinenak már megvolt, szerencsére ő időben rájött, hogy nem a Ferrariba való, csak dugásra, és a nyakam tenném rá hogy Ayrton is megfektette hogy alkura jussanak. Mit akarsz te egy ilyen ribanctól akin már lassan a fél mezőny is átment mi? Látom elég alacsony lett nálad a mérce újabban!
- Mióta hiszel el minden pletykát valakiről akit nem is ismersz? – kiabált vissza az angol.
- Amióta a csapatfőnököm a fejlesztések kellős közepén mindent otthagyva rohan Japánba, ok nélkül!
Hallottam, ahogy az osztrák végig trappol a szobán.
- Ez volt az utolsó húzásod Horner! –azzal olyan erővel vágta be az ajtót hogy a fülem is csengett.

2012. március 21., szerda

If Tomorrow Comes - Ha eljön a holnap 21.

21.rész

Egy kis idő után már fáztam. Megdörzsöltem a karom, valaki pedig hátulról átölelt.
Megismertem Christian arcszeszének az illatát, és behunyt szemmel neki dőltem.
Jólesett, biztonságot adott, törődést, és nekem most pont erre volt szükségem.
És úgy tűnt neki is.
- Ha azt mondanám két magányos ember akadt megint egymásra, az túl giccses lenne?
Halványan elmosolyodtam, de ő ezt nem látta.
- Kicsit. Csak ne fokozd.
A vállamra tette az állát, és felsóhajtott.
- Hiányoztál.
- Magányos vagy? Kopik a sármod? – viccelődtem.
- Tudod, hogy nekem nem kell egy éjszakás.
- Csak néha.
Elevenébe találtam, mert el akart engedni, de megfogtam a karját, és visszahúztam hogy megint engem öleljen. Éreztem, hogy feszült lett.
- Ne haragudj…. Csak cukkoltalak.
- Nem vagyok olyan hangulatban….
Megint neki dőltem.
Újra a városra pillantottam, ahol az erősödő szürkületben egyre több neonreklám világított.
Az előttem lévő korlátba kapaszkodtam.
- Rosszul vagy?
- Szédülök.
Bekísért én pedig eldőltem a kanapén.
- Egészen lefehéredtél. Mid fáj?
- A fejem, de nagyon, és alig látok.
A homlokomra tette a kezét.
- Lázad nincs.
- Lehet hogy régen ettem.
- Régen? – nézett rám érdeklődve.
- Most hogy így végig gondolom. Reggel azt hiszem.
Halványan elmosolyodott.
- Valami új diéta?
- Nem, csak néha elfelejtem. – somolyogtam.
- Leszólok a szobaszervizre.
- Kávét is kérek. – szóltam utána.
Lehunytam a szemem, kicsivel később pedig éreztem ahogy leül mellém.
Az egyik kezében egy pohár üdítőt, a másikban valami csokoládés keksz féleséget tartott.
- Más nincs. –szabadkozott.
Pillanatok alatt szó szerint magamba tömtem.
- Sokkal jobb. –vissza adtam a poharat, ő meg letette az asztalra.
- Csirkét rendeltem sajt szósszal. – dőlt neki a kanapé támlájának.
- Tökéletes. – ültem fel és hozzá bújtam.
Átkarolt.
- Esti program?
- Lelkizés?
Elhúzta a száját.
- Azt hittem kiöntöd a szíved.
- Inkább nem. Most nem.
- Hát te nem vagy az a tipikus bulizós pasi.
- Bulizós?
- Tudod, zene, tánc, alkohol.
- Egyik sem erősségem.
Felnevettem.
- Sejtettem, te olyan angol vagy.
- Az milyen?
- Karót nyelt, és néha sznob. –vigyorogtam.
- Már megint cukkolsz? – kérdezte bujkáló mosollyal.
- Ahha. – somolyogtam rá.
- Jó feladom. Menjünk. –emelte fel a két kezét.
- Hová? Bulizni? Na ne szívass!
- Miért?
- Kilógnál a sorból.
- És ciki lenne neked.
Megrántottam a vállam.
- Üljünk be egy bárba.
- Jó.
- Várj. Ne vagy te antialkoholista?
- Miért lennék?
- Mert amit legutóbb olvastam rólad, abban az volt, hogy három Jägermesitertől fejre álltál.
- Nem az ivás a fő profilom.
- Hanem mi? A csapatvezetés?
- Igen.
- Nem vagy te egy kicsit munkamániás?
- És te?
- Én tudom hol a határ.
- Valóban?
- Igen, amikor már összeesem az éhségtől akkor túl sok. – nevettem rá.
- Ez azért nem olyan humoros.
- Nekem ez az életem, ahogy neked is. Ezért nincs időm kapcsolatokra.
Egy gúnyos félmosoly jelent meg az arcán.
- Csak nem beletrafáltam? Ezért ment el a nő?
- Beverley a neve.
Egy gúnyos pillantást vettem az angolra de nem szóltam semmit.
- Nem is ismered, és már véleményt formálsz róla.
- Én rólad formálok véleményt, akinek még mindig a szíve csücske.
- Nyolc évet nem lehet csak úgy elfelejteni.
- Szerintem te nem is akarod.
- Azért jöttem hozzád, mert nem akarom elfelejteni? –lett ingerült.
- Azt nem tudom, de azt igen, hogy valami nagy defekt volt abban a kapcsolatban.
- Én voltam a defekt. – pattan fel – Ha tudni akarod, miattam csalt meg!
- Tessék? – kérdeztem félig nevetve.
- Ha több időt és törődést kapott volna, akkor nem köt ki Martin ágyában.
- És azt honnan kalkuláltad ki? Ő mondta, vagy magadtól találtad ki?
- Ez az igazság!
- Az igazság az hogy egy nő csak akkor csal meg valakit, ha ott már valami nagyon nem kóser! És ez a legjobb kifogás a világon, hogy miért ne minket hibáztassanak! Én már csak tudom, én is elsütöttem párszor.
- Én már nem tudom. – rogyott le mellém.
- Elmondod?
- Kedvellek téged, vonzódom hozzád, de én még egy ilyen esetet nem bírok ki. És megbántani sem akarlak azzal, hogy megint ugyanazokat követem el mint korábban.
- Rajtakaptad?
- Nem. Egyik este ő állt elém hogy viszonya van Martinnal, és ezért meg ezért, a lényeg az volt, amit mondtam. Szüntet kért, majd egy hónappal később kidobott. Aznap este beültem egy bárba, hogy megigyak pár pohárral… de nem úgy sült el.
- Berúgtál?
- Igen, belebotlottam egy kedves lányba, akiről reggel kiderült hogy escort lány.
Együttérzően néztem rá.
- Nagyot csalódtál?
Bólintott.
- Aztán eltelt pár hét, és minden egyre rosszabb lett, aztán találkoztam veled a liftben.
- Nehéz eset vagyok.
- Igen. – mosolyodott el halványan – Jól alakult minden, aztán féltem, hogy közben mégis inkább Eddiet választod. Aztán meg az a kavarás.
Hozzábújtam. Szorosan átölelt, majd kicsit eltolt magától.
- Beléd szerettem. És ezen nem tudok túllépni, próbáltam de nem megy. Én nem tudom tartani az a legyünk barátok hülyeséget. Képtelen vagyok rá.
- Chris…
- Nézd, ha kell én bármiben, bármikor segítek, csak hagyd hogy melletted legyen. Ennyit akarok.
- És aztán?
- Nem tudom. Majd alakul, vagy nem. Nem tudom. De azt igen, hogy nekem most a legjobb. Hogy itt vagy.
- Tudod hogy nagyon is kedvellek.
- De?
- Őszinte voltál, én is az leszek. Én is egyszer már megégettem magam, másodszor nem akarom. Nekem a munka, a csapat az első, és nem tudom hogy két ilyen embernek mint mi van e értelme belekezdenie egy kapcsolatba. Te a világot járod, vagy a gyárban ülsz, vagy rendezvényekre rohansz, nálam ugyan ez, csak Japánon belül. Nem hiszem hogy lenne jövőnk, vagy kihúznánk akár egy hónapig is.
- Ezt már hallottam.És ha nekem dolgoznál?
- Tessék? Ezt meg én hallottam már.– nevettem fel.
- Legyél a tesztpilótánk.
- Christian!
- Várj! Beszélgettünk Didivel, jelenleg egy emberünk van, de nem ártana még egy, ráadásul most hogy megkaptad az év újonca díjakat te is szóba kerültél. Nem kellene minden futamra jönnöd, csak amikor tudsz, kevés versenyed van, megoldható lenne. És sokat lennénk együtt.
- Nem. Nem vállalok tesztpilótai állást, vagy teljes status vagy semmi. Nem kapargatom ki másnak a gesztenyét. És őszintén szólva veled sem szívesen dolgoznék, nem tudom mennyire tenne jót neked, nekem és a csapatainknak.
- Pedig hamarabb kapnál valahol ülést, ha lenne mögötted egy év tesztpilótai múlt.
- Lehet. De akkor sem.
- Miattam?
- Nem. Örülök hogy itt van, jó veled, mindig is az volt, kivéve amikor Eddiék kavartak. És amúgy is a Ferrari vagy a Mercedes az álmom.
- Értem.
- Egyenlőre nem akarok semmit elsietni, a múltkor már elrontottuk egyszer. Nem kellene még egyszer.
- Azt hiszem igazad van.
- Komolyan vonzódom hozzád, de félek.
- Tudom. Nem foglak sürgetni.
Hozzábújtam.
- Amúgy meg honnan tudod hogy díjakat kapok?
- Az FIA nyilvánosságra szokta hozni ki miért kap díjat, még a gála előtt.
- Ahha. El kéne mennem…
- Mindenképpen. Nem akarsz velem jönni?
- Mint mi?
- Mint egy díjazott a díjazottal, és mint plusz egy fő. – nevetett.
- Rendben. De feltéve ha addig megjön végre az a csirke, mert éhen halok.

If Tomorrow Comes - Ha eljön a holnap 20.

20.rész

Szinte észre sem vettem hogy néha hogy repül az idő. Amikor hetekkel később visszagondoltam a tesztre, nem sok mindent tudtam felidézni Ayrtonnal kapcsolatban. Alig láttam a pár nap alatt, rengeteget dolgozott, aztán pedig visszautazott Monacóba.
Annak ellenére hogy mennyire fel akart használni, és haverkodott, nem törte magát hogy keressen, én pedig úgy voltam vele, ha nem, hát nem.
Eddievel is ez volt, azóta színét sem láttam, szerintem rájött, már nem az ő oldalán vagyok.
Így egyenlőre nem kavarta senki a levegőt, és lélegzetvételnyi szünethez jutottam. Ennek pedig elmondhatatlanul örültem.
De…. De megint egyedül voltam.
A napok mindig ugyanúgy teltek, munka, alvás, evés, tévézés, internet.
Az egyik nap futár jött, és kaptam egy díszes meghívót, szép elefántcsont borítékban díszes fekete betűkkel feladó nélkül.
Kinyitottam, egy vastag, nehéz fekete mégis puha fogású luxus meghívó volt benne az elején:
FIA Prize Giving Gala, a hátoldalán egy szintén arany viaszpecséttel.
Kinyitottam.
„Tisztelt Ms. Takaya!
Ez úton szeretnénk tisztelettel értesíteni Önt, valamint gratulálni, amiért a FIA szervezésében
2012. évben rendezett Nippon, és Japán Formula 3 versenysorozatában kimagasló eredményt ért el, és amiért mindkét szériában a „2012 Évújonca Díj”-al jutalmazzuk.
A Gala:
2012. december 25. 18:30 Monte Carlo, Monaco, a Monte Carlói Sportklubban,
Megjelenés: Black Tie
Ön és kísérője megjelenésére számítunk! Meghívóját kérjük hozza magával a rendezvényre!
Reméljük mindképpen visszajelezz a lent megadott elérhetőségeken.
Üdvözlettel: FIA ”
Nagyot sóhajtva ledobtam a dohányzóasztalra.
- Miben menjek, és mégis kivel?
Félretettem, és igyekeztem elfeledkezni róla. Alig három hét volt már csak addig az estélyig, de még mindig nem adtam választ.
Semmi kedvem nem volt idegenek mellett ülni, jó pofizni, és petrezselymet árulni.
Bár ahogy végiggondoltam rájöttem, hogy Ayrton, és Eddie is biztosan ott lesz.
Még inkább meggyőztem magam, hogy nem megyek. Ha mindkettővel beszélnék az csak olaj lenne a tűzre.
Unottan kapcsolgattam a tévét december első szombatján, amikor megcsörrent a mobilom.
Christian volt az.
Kedvesen, mégis fáradtan beleszóltam:
- Szia.
Nem volt kedvem beszélgetni.
- Hello. Úgy látom rosszkor hívlak. –próbált vicces lenni, de szomorúan csengett a hangja.
- Nem, ráérek, csak hosszú volt az év.
- Értem.
- És te? Miért hívsz? – folytattam a morcos stílust.
- Mindenképpen kell indok? Barátilag már nem is érdeklődhetek? –próbált enyhülésre bírni.
- Na persze. – valahogy nagy felpaprikázott ez a barátság duma.
- Látom ma rám osztottad a bokszzsák szerepét. – közölte letörten.
- Valami bajod van talán hogy keresel?
- Nem. Semmi. Komolyan.
Szóval valami van. Felsóhajtottam.
- Elmondod?
Pár pillanatig hallgattunk.
- Hahó! Elmondod? – dörrentem rá.
- Csak jól jött volna egy barát…
Úgy tűnt ráférne pár ital, meg egy kis lelki támasz. És amikor nekem kéne? Akkor mindenki tesz rám, ahogy eddig.
Bár lehet hogy ő felvenné ha az éjszaka közepén hívnám? Vagy nem.
- Mesélj.
- Nem telefontéma, meg amúgy is. Mennem kell. Tárgyalásom lesz, csak gondoltam felhívlak, de úgy utólag pocsék ötletnek tűnik. –lett kissé ingerültebb.
- Most nem nagyon van melóm, és kicsit egyedül vagyok, antiszociális leszek ilyenkor. Befordulok. Ez nem neked szól.
- Mindegy.
- Figyelj, mi lenne ha átmennék Milton Keynesbe? Mindig is érdekelt a gyáratok, és rám férne egy pár nap emberek között. Csak felülök egy gépre, és…
- Inkább ne.
- Miért? Félsz hogy..?
- Nem. Tudod…- elhallgatott.
- Chris?
- Szóval itt vagyok Tokióban. A reggeli géppel jöttem, és csak húztam az időt, hogy felhívjalak e, vagy sem.
Az állam a padlón.
- Komolyan? Mért jöttél?
- Miattad….- bökte ki óvatosan.
Megint hosszú csend következett.
- Itt vagy még? –szólalt meg végül.
- Igen. Csak kicsit megdöbbentem, legalábbis azt hiszem…
- Ne haragudj, ez az egész rossz ötlet volt. Tartanom kellett volna magam ahhoz amiben megállapodtunk. – hadarta, majd mielőtt bármit mondhattam volna letette.
Próbáltam visszahívni, de nem vette fel.
Rákerestem a neten Tokió legjobb hoteljeire, és az első tízet elkezdtem sorban hívni.
A másodiknál már megtaláltam, a Continentálban foglalt szobát.
Felkaptam egy farmert, meg egy szürke pólót, és beültem a kocsimba, majd a szállóban tíz perc győzködés után a főportás megmondta a szoba számot.
Kicsit idegesen és tipródva, de végül bekopogtam.
Láthatóan megdöbbent.
- Szia.
- Szia. – mosolyogtam rá – Beengedsz?
- Persze. – ment arrébb – Bocs. Megleptél.
- Tudom.
Belementem, és leültem a kanapéra.
- Elmondod végre mi a baj?
Leült mellém.
- A telefonban úgy tűnt valami nagyon nyomja a szíved.
Megrántotta a vállát.
- Látom hogy valami van. Szarul festesz.
- Kösz.
Jelentőségteljesen pillantottam rá.
Megszólalt a mobilja.
- Ne haragudj, fel kell vennem. - és átment a hálóba.
Önállósítottam magam, töltöttem egy pohár jeges vizet, majd kimentem vele az erkélyre.
Hallgattam a város zaját, és közben túrtam egy cigit a táskámból, majd kis szerencsétlenkedés után rágyújtottam.
Neki dőltem a korlátnak, szívtam a cigit, és élveztem a kilátást.