2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2012. június 25., hétfő

Days of Thunder - Mint a villám 35.

35.rész

Először a sírás kerülgetett, aztán a düh és méreg győzött.
Végül mobilon hívtam egy taxit, és míg vártam az egyik sarkon egyre jobban felhúztam magam.
- Istenre esküszöm Christian Horner, hogy ezt nagyon megbánod még! Eszed te még utánam a kefét! – megjött a kocsi, én meg bevágtam a cuccom a hátsó ülésre, és beültem.
- Hová lesz kisasszony?
- Egy szállodába.
- Melyikbe?
Egy pillanatra elgondolkodtam.
- Victoria Park Plaza Hotel.
- Ahogy akarja.
Még aznap éjjel kétségbeesésemben beültem a bárba, és rendeltem egy martinit jéggel, többször megforgatta a poharat, hogy csilingeljen benne a jég.
A terem másik végében ült egy idegen srác, szőke haj, pimasz ugyanakkor mégis vonzó arc, sportosan öltözött, fehér ing, szürke öltöny, kék farmer, fehér sportcipő. Túl sokat ivott, de jó kedélyű volt, és vidám. A körülötte lebzselő pár srácok nevetettek a poénjain,majd éppen valami régebbi Formula 2-as versenyt elemeztek, aztán sztorizgattak.
Jó kis társaság volt.
Úgy döntöttem rágyújtok egy cigire, de ahhoz hogy kijussak a külső dohányzóba, pont mellettük kellett volna elmennem. Végül megadtam magam, kértem egy doboz Marlborot, beletuszkoltam a farmerom hátsózsebébe, felkaptam a rövid fekete vörös betétes motoros bőrdzsekimet, és felálltam.
Fáradtan sétáltam át az asztalok között, elhaladtam mellettük a nélkül, hogy rájuk néztem volna, majd kimentem.
Ledobtam a kabátom a kőkorlátra, és rágyújtottam, kifújtam a füstöt, majd néztem a járdán alattam elhaladó embereket. Az első emeltről egészen jó remek kilátást nyílt az utcára.
Hallottam, ahogy mögöttem nyílik az ajtó.
- A francba! –káromkodott, egy kellemes mégis kissé rekedtes hang.
Jellemző hogy öt perc nyugta sincs az embernek.
- Szia! – állt meg mellettem.
Az a srác volt, akit bent kiszúrtam, végig néztem rajta.
- Bocs, hogy csak így… Nem tudnál adni egy slukkot? Az enyém elfogyott, - mutatta az üres dobozt - és megdöglök egy szálért. Tudom, hogy kőbunkóság.
Felé nyújtottam a csomagot, hogy vegyen.
- Kösz. Komolyan. – elővette a gyújtóját, egy egyszerű hagyományos, ezüst darabot, de hiába kattintgatott, nem működött – Ez nem hiszem el! Bassza meg!
- Peches nap? – tartottam elé az én egyszerű kis műanyag gyújtómat.
- Kösz! Életet mentesz! – szívta be mélyen a füstöt.
- Inkább szöget verek a koporsódba. – sóhajtottam fel.
Elvigyorodott.
- Nem vagy idevalósi.
- És akkor mi van?
- Semmi… Láttalak bent, egyedül inni nem a legjobb móka.
- Ki nem szarja le? – dőltem lazán a korlátnak.
- Pasi vagy munka? – mért végig.
- Pasi, és munka. Most tett lapátra.
- Jó nagy tahó lehet.
- Tele voltak vele a lapok, hogy csajozott, és még neki állt feljebb. – rántottam meg a vállam.
- Jesszus! – nevetett – Beckham, vagy Irvine?
Értetlenül néztem rá.
- Londonban, csak ennek a két pasinak a nőügyeivel van tele a sajtó! Szóval?
- Irvine keze benne volt a kavarásban, de nem ő a szerencsés – tettem ki a kezemmel az idézőjelet – ő a barátnőmmel kavar.
- Annával? Mióta? –döbbent le.
- Ismered Annát?
- Jah! Amikor teszteltem a Ferrarinál akkor összehaverkodtunk! Jó csaj, de nem vagyok az esete!
- Azt el is hiszem…
- Kicsi a világ. Nohát, nohát! Csak megkapta a vén Eddiet…. Tényleg és neked mit kavart be?
- Hosszú.. A lényeg az hogy én összevesztem a pasimmal, ő meg áthívott hogy csövezzek nála, ott volt az egyik exem, és hát…
- Dugtatok?
- Nem! csak majdnem… Eddie felhívta a jelenlegit, az meg berontott, és ő állt neki feljebb, holott pár napja még Tamara szájába dugta a nyelvét! –csaptam a korlátra.
- Állj! Te most Hornerről beszélsz? Christian Hornerről? – kiabált vigyorogva, én meg elhúztam a szám.
- Csak nem ismered? – morogtam.
- De igen! Sajnos, ő fúrta meg a tesztpilótai állásom, ezért leszek a Toro Rossonál januártól!
A kezembe temettem az arcom.
- Várj! Ha te Hornerrel jársz, akkor te csak a régi prosti csaj lehetsz aki a Red Bullnál versenyzik! Mi is a neved.. –csettintgetett.
- Niki… - sóhajtottam nagyot, és felkaptam a kabátom.
Megfogta a karom.
- Várj már!
- Hagyj! Épp elég bajom van nekem így is, egy tuskó kommentjei nélkül!
- Várj! – már lendítettem a kezem egy ütésre, de megfogta az öklöm – Dögösebb vagy mint a képeken! Horner egy barom, én ugyan el nem engednék egy ilyen cica babát. – húzott magához, és a tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Ne legyél még nagyobb tabló, mint amily…- nem tudtam befejezni, mert lesmárolt.
Szenvedélyes volt, és határozott, mégis volt benne valami érzékiség.
Először tiltakoztam, aztán viszonoztam, szemérmetlenül taperolt, de nagyon jól csinálta.
- És ha azt mondanám, hogy lépjünk le? – harapott a fülembe, de közben a keze már a pólóm alatt járt.
- Fel akarsz szedni?
- Már felszedtelek, csak kérdés hogy meddig kéreted magad. – csókolgatta a nyakam.
- Ügyed van Hornerrel? – közöltem megvetően.
- Van, de azt majd elintézem vele a pályán. De ha már neki nem kell egy ilyen dögös kis nő, akkor majd én kezelésbe veszem…. – simogatta a fenekem.
- Kösz! –löktem el –De házi nyúlra nem lövök! Épp elég volt egy baki!
- Bruno mesélt rólad…. – fogta meg a karom – Ha érdekel van elég pénzem! – vigyorgott megint.
Megakartam ütni, de megint elkapta a csuklóm.
- Engem nem érdekel a múltad. Csak tetszel!
- Egy éjszakára mi?
- Mert te nem egy kóbor numera miatt ültél a bárnál majdnem egy órát? Csak a vak nem látta, hogy fel vagy spannolva…– simogatta meg a szám.
- Tudod mit? Nyertél… Ma te vagy a szerencsés! - csókoltam meg vadul.
Nem tudom, hogyan kerültünk vissza a szobába, de az egész hátralevő éjszakát végig szeretkeztük. Vagy talán jobb szó rá a dugás, mert ez inkább volt az, mint szerelmes este. Még ennyi érzelem sem akadt benne, mint Brunonál. Nem tudom mi történt, csak azt hogy jó volt, és jólesett, Kitomboltam magam, és végre törődött velem valaki, még ha csak pár órára is. Használtuk egymást. Kora reggel kábán aludtam el a mellkasán.
Reggel álmosan tapogatóztam utána de az ágy üres volt.
- Miért nem vagyok meglepve… - motyogtam, majd felültem.
Akkor jött ki a dereka köré csavart törölközőben.
- Szia. –vágódott le mellém – Remek kis este volt! – simogatta meg a meztelen lábam.
- Az volt. Ahhoz képet hogy még azt sem tudom ki is vagy te pontosan. – cukkoltam.
- Te Niki vagy…. – és közben kérdő nézett rám.
- Constantin.
- Igen. –kezet nyújtott – Freddie vagyok! Freddie Hunt!

2012. június 24., vasárnap

Days of Thunder - Mint a villám 34.

34.rész

Aznap és másnap éjjel sem nem tudtam aludni, végig Christianon gondolkodtam. Amióta elment, teljesen kizárt az életéből, úgy kezelt, mint valami megunt vendéget, udvariasan de távolságtartóan.
Végül felkaptam egy fürdőköpenyt a pólóra, és a sortra amit viseltem, majd lecammogtam a konyhába.
Benéztem a hűtőbe, de semmi ehetőt nem találtam. Becsuktam az ajtót, és hírtelen felkiáltottam az ijedtségtől.
- Ennyire rémisztő vagyok? – cukkol a brazil.
A vállába bokszoltam.
- Hülye vagy. Frászt kaptam.
- Mit mászkálsz éjjel? – ült fel a bárszékre az asztalhoz.
- Éhes vagyok.
- Akkor ketten vagyunk. De ugye nem megint kínai?
- Ötlet?
- Van. –azzal előtúrt egy papírt az egyik szórólapos kosárból – Amerikai kaja?
- Muti! – kaptam ki a kezéből a lapot, és átfutottam – Jól hangzik.
- Isteni a csípős csirkemell csík, és a sült krumpli.
- Meggyőztél.
- Abban jó vagyok. Akkor két adag olyan?
Bólintottam. Tárcsázott a vonalin, majd rám pillantott.
- Jár desszert. Amerikai epres-csokis palacsinta vagy muffin?
- Palacsinta.
- Oké. – majd leadta a rendelést, és letette a kagylót – Szóval?
Tette le egyik kezét mellettem a pultra, és közelebb lépett.
- Szóval? –kérdeztem vissza.
- Tehát akkor mi a helyzet veled és Durci Horcival?
- Durci Horci? Ez olyan mint a Durci Darcy a Briget Jones-ban! –nevettem fel.
- Nem válaszoltál.
- Mosolyszünet van, csak nem tudom hogy végeleges vagy ideiglenes.
- És ha végleges? – hajolt közelebb.
- Fel akarod melegíteni a kettőnk… – mutattam magamra majd rá.
Átkarolta a derekam, és magához húzott.
- Hiányzol…
- Én vagy szex?
- Mindkettő. – csókolt a nyakamba – Igazából nem értem, ha vele vagy miért hagyod, hogy ezt csináljam?
- Nem tudom… - húztam magamhoz – Talán mert egy kis szeretetre vágyom.
- No fene, a Red Bull főnöke nem elégíti ki a barátnőjét? – bontotta ki a köpenyem övét.
Eltoltam magamtól és egymás szemébe néztünk.
- Miben akarsz belerángatni?
- Nem rángatlak én semmibe, jössz te magadtól is.
- Szeretem…
- De attól még az én karjaimban vagy. – vigyorodott el.
- Ha valakit elhanyagolnak, az máshol keres vigaszt… - fordítottam el a fejem.
- Én nyújtanék. – mondta lazán.
Rápillantottam, és tudtam, hogy mit akar.
Ki akartam bontakozni az öleléséből, de nem engedte.
- Ha azt hiszed, hogy ez alatt a pár nap alatt nem csalt meg téged, akkor hülye vagy. –engedett el Bruno.
- Ne próbáld befeketíteni!
- Nem én! Ő magát! – azzal átment a másik szobába és egy újsággal a kezében jött vissza, majd lecsapta elém a pultra – Huszonnyolcadik oldal! – fonta keresztbe a kezét maga előtt.
Kétkedve kerestem a megadott számot, majd döbbenten néztem a képet, ahol Chris éppen Tamara Ecclestonet öleli, és csókolja az előző esti partin. Megnéztem a dátumot az újságon, egy nappal a veszekedésünk után jelent meg. A cikk szerint pedig a korábbi kapcsolatuk végre folytatódhat, és ha így lesz, akkor megvan Bernie utódja a Forma 1-ben.
- A pofám leszakad. – tettem le döbbenten a lapot.
- Ne vedd zokon, de szerintem te csak ágy melegítőnek kellettél neki.
- Nem úgy tűnt.
- És a kép alapján hogy tűnik? Te tudtál arról hogy ő meg Tam?
- Nem! Egyetlen szóval sem említette soha…
- Igen? Nocsak…- ült fel a pultra.
- Te tudsz valamit?
- Állítólag Bev megtudta hogy Chris az egyik győzelem után nagyon berúgott, és Tamara ágyában landolt. A sajtó is megírta, de gyorsan elült mert mindenki tagadott!
- Nekem sem ő, sem Eddie nem ezt mondta!
- Mert Eddie nem falaz az ezer éves haverjának? Niki azt hittem több eszed van!
- És Berger?
- Hát szerintem ő is azt hitte, amit mindenki hogy az angol elmondta neked…
- Hát kurvára nem mondta!
- Szóval bosszú?! – ölelt át újra.
- Veled?
- Kéznél vagyok!
- Szívem szerint lefeküdnék Eddivel hátha jobban fáj Chrisnek, csak…
- Annát nem akarod bántani…
- Igen.
- Hidd el, velem jobban jársz! – nevetett.
- Mert nem zsákba macska? – böktem meg.
- Mi jók vagyunk együtt Niki. Ez tény. – szorított magához.
- Tetszik az érvelés. – fogtam meg a tarkóját, és megcsókoltam.
A nappali kanapéján landoltunk, a pólója, és a köpenyem, pedig a padlón, ledobáltuk a párnákat is, éppen kezdtünk belelendülni, amikor a csengő félbe szakított minket.
- Megjött a kaja. – morogtam.
- Sietek, és folytatjuk. –csókolt meg újra.
Pár perc elteltével sem jött vissza, így kicsit ziláltan de utána mentem.
A küszöbön állt, félig az ajtó takarásában.
- Mi tart ennyi ideig szivi? – kérdeztem kihívóan, és mögé léptem, majd átnéztem a válla fölött.
- Szia Niki! –nézett rám ingerülten Christian.
- Mit keresel itt késő éjjel? –kérdeztem zavartan.
- Beengedtek végre vagy az utcán fogok veled beszélni? – vágott vissza csípősen.
Bruno némám elállt az útból, az angol pedig becsörtetett, és felkapcsolta a lámpát.
Amint meglátta a kanapét, és a földön szanaszét heverő ruhákat, elborul az agya.
- Ennyit arról hogy a barátnőm, már nem űzi a szakmát! –ordított dühösen.
Annyira mellbevágott, amit mondott, hogy meg sem tudtam szólalni.
- Szóval így állunk! –szögezte le – Nincs ekkora balek, csak én!
- Nem… Nem arról van szó... – hebegtem.
- Nem?! Ne etess! Szánalmas vagy! Végeztem veled! - fenyegetett meg az újával - Te ócska kis….- pillantott végig rajtam lesajnálóan, majd Brunót meglökve kiviharzott és bevágta az ajtót.
Összerezzentem a hangtól.
- Minek jött ide az éjszaka közepén? –néztem kétségbeesve a brazilra.
- Mert jobbat érdemel, mint te! Látnia kellett, hogy a barátnője milyen ribanc! – szólalt meg Eddie a lépcsőn lefelé jövet.
Ledobott elém két táskát.
- Itt a cuccod, és tünés!
- Eddie megvesztél? – fakadt ki Bruno.
- Mondtam hogy segítek, hogy a tiéd legyen! Megkaptad! Vidd innen! – közölte lazán, aztán a kijárat felé ment – Járok egyet! Negyed óra múlva már ne legyetek itt! – azzal eltűnt.
- Te elárultál? –néztem megrökönyödve Brunora.
- Nem éppen így terveztem…. – motyogta, pofon vágtam.
- Hogy dögölnétek meg mind! Veled az élen!
Azzal a két táskát felkapva kirohantam az utcára.

2012. június 23., szombat

Days of Thunder - Mint a villám 33.

33.rész

Mire lesétáltam a nappaliba, a többiek már elmentek, Chris pedig éppen a kaját pakolta tálcára a konyhában.
- Doboz vagy tányér?
- Doboz. Legalább nem kell mosogatni.
- Rendben. – majd mindegyiket kibontotta pár szalvétát, és villát tett melléjük.
Odamentem és szorosan átöleltem.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Már pár hete látom hogy valami van…
- Csak hiányzol… - megsimogatta az arcom.
- Meg kellene beszélnünk valamit…
- Hogy ne telepedjek ennyire rád? – sóhajtottam fáradtan.
- Nem, engem nem zavar. Örülök hogy valaki törődik velem. – mosolygott.
- Akkor?
- Arról a hosszú hétvégéről van szó, amit szervezel a csapatnak.
- Mi van vele?
Gondterhelten pillantott rám.
- Nem jössz… - húztam el a szám.
- El kell mennem tárgyalni a dél-koreai beszállítóval, csütörtökön indulok, aztán átmegyek Japánba, kb. két és fél hétig leszek távol.
Tehát a karácsonyt sem töltjük együtt. Fasza!
- Értem… Elhűl a kaja. –kaptam fel az egyik dobozt, és evőeszközt, majd leültem a tévé elé.
Idegesen kapcsolgattam a csatornákat.
- Niki. – ült mellém Chris – Beszéljük meg.
- Nem kell.
- Niki! – fordított maga felé.
- Éhes vagyok, és fáradt! Én elmegyek, és pihenni fogok. Ha hamarabb hazaérsz, esetleg csatlakozol! Bergerék meghívtak karácsonyra, igent mondtunk nekik, ha még emlészel, de mivel nem leszel itthon, elmegyek egyedül, te döntsd el hogy velem jössz, vagy Japánban tárgyalsz, esetleg a szüleidhez mész! – közöltem gúnyosan, majd egy adag tésztát a számba tömtem.
- Ne csinálj úgy mintha én lennék a rossz! – pattant fel – Nem vagyok egy érzékelten tuskó! Ez a munkám! Tudtad amikor velem kezdtél! Nekem nem ér véget ott a napom, ahol a többieknek, ez viszi előre a céget!
- Nem mondod?! Azt hittem Didi, a menedzserek, és Helmut!
- A munkám része ez is, ha menni kell megyek! Sajnálom, hogy nem értesz meg!
- Megértelek, de ez már túlzás!
- Ez az életem!
- Ez nem az életed! Azt hittem én vagyok az!
- Attól tartok egyáltalán nem ismersz! –azzal kirohant az előszobába, hallottam hogy csörög a kulcsa, majd bevágja az ajtót, és hangos gázfröccsel elindul a Porschéja.
Amikor két nap múlva sem jött haza, és napközben a cégnél is levegőnek nézett, úgy gondoltam itt az ideje, hogy összepakoljam a cuccom. Nagyon szerettem, és megértettem, de az hogy a karácsonyt is munkával tölti az kiverte a biztosítékot.
Rá kellett jönnöm, Christian nem tudja hol a határ, neki a munka áll mindenhol az első helyes, és én valahol a sor végén vagyok….
Nem tudtam mit tehetnék, vagy hová mehetnék. Így felhívtam Gerhardot, de nem vette fel, ahogy Moni sem, végül Eddienél próbálkoztam.
- Mi van? –kapta fel ingerülten a kagylót.
- Niki vagyok…
- Szia…- lett kedvesebb.
- Chris nincs nálad?
- Horner? Nem. Összevesztetek?
- Igen. Eléggé. És itt hagyott, de nem maradnék ebben a kecóban.
- Egyéb?
- Nem… Semmi… - szorítottam össze a fogam.
- Átjössz egy italra? Rád férne némi pihenés, és idegnyugtató ahogy hallom. Van vendég szobám, Anna holnapután jön.
- Szállodába megyek, de kösz.
- Nem kéne egyedül lenned, Anna a lelkünkre kötötte, ha baj van, valaki szedjen össze.
- Tudom. Nem lesz baj. Csak…. Eddie?
- Igen?
- Neked ki az első az üzlet vagy Anna?
- Szeretem Annát, de abból élek hogy utazgatok, és tárgyalok. Meg kell értenie hogy nem lehetek mindig ott, vagy nem mehetek amikor ő akarja. De ha van időm, mindig megyek, és csak rá figyelek.
- Úgy érted hogy nálad van egy határ ugye?
- Lényegében igen, ha az egyikkel foglalkozom nem törődöm a másikkal, mert ha kétfelé koncentrálok abból nem sül ki semmi jó.
- Anna szerencsés…
- Mi történt?
- Én….
- Gyerünk!
- Megértem hogy első a munkája, tényleg. Én csak nem értem meg, hogy amikor az egész gyár pihen, akkor ő miért dolgozik? Karácsonykor Japánban lesz.
- Minek? –kérdezte az ír mérgesen.
- Tárgyal.
- Mi a faszért?
- Nem mondta! De én nem akarok vele menni, igaz hogy nem is kért. Nem fogom az ünnepet egyedül tölteni a hotelben míg ő üzletel!
- Nem értem ezt az embert! – dühöngött Eddie.
- Én sem.
- Nem azt mondom, hogy nekem meg Bergernek nem a cég az első, de van egy szint, ahol meg kell húzni a vonalat! Ezért sokallt be Beverley is! Nem értem miért nem tanul az a barom!
- Nehéz a felfogása…
- Az enyém is, de ő túl tesz mindenkin! Berger tudja?
- Nem veszi fel…
- Mindegy. Gyere át.
- Nem hiszem hogy jó ötlet.
- Nem vagyok egyedül, nyugi!
- Nő?
- Faszt! Senna van itt! Elmentem a haverokkal az egyik bárban meg bele botlottam, aztán pókereztünk. Eléggé becsípett, most józanodik! Vagyis inkább másnapos!– röhögött.
- Pláne nem jó ötlet.
- Szard le! Hornert csak akkor lehet észre téríteni, ha a nője más faszival kavar!
- Gondolod?
- Másból nem tanul.
- De én nem…
- De ő nem tudja! Neki elég lesz az is hogy egy fedél alatt vagy a brazillal! Gyerünk! Hívj egy taxit!
- Hát jó…
- Helyes. Ezt már szeretem! –azzal letette.
Reménykedtem benne hogy Eddie nem ver át, éltem a gyanúval ha megpróbálja akkor Anna a tökeinél lógatja fel, úgyhogy… Végül is a puding próbája az evés…
Senna nyitott ajtót dülöngélve.
- Irvine?
- Az egyik spanja hívta akit bevarrtak, ment kifizetni az óvadékot.
Bólintottam.
- Jól vagy?
- Nem… Sokat ittam… Eddie mesélte mi van.. – vette el a cuccot a kezemből.
- Gondolom még haragszol rám…
- Nem. Igazából hiányzol, de gondolom ez nem számít sehol. Jelenleg lefoglal egy marha erős fejfájás.– húzta el a száját.
- Meg akartam beszélni…
- Nem baj. Gyere. –azzal elindult fel a lépcsőn.
Az egyik szobába lepakolta a táskákat.
- A gyárban is felmondasz?
- Nem. Egyenlőre egy éves szerződésem van…
- Gerhard mondta hogy nem tud téged alkalmazni.
- Sajnos. Szívesen visszamentem volna hozzátok.
- A fiúk is emlegetnek. Maldonado egy barom.
- Ez rendes volt, de tudom hogy viszonylag normális.
Elmosolyodott.
- Kettővel arrébb vagyok. Ha kell valami szólj.
- Rendicsek.
Kacsintott majd kiment.

2012. június 7., csütörtök

Days of Thunder - Mint a villám 32.

32.rész

Később fáradtan kerestem meg Christ, aki éppen Adrian irodáját foglalta el, és elaludt a kanapén a papírjai fölött. Amikor ráterítettem a kabátját felébredt.
- Nem akartalak felébreszteni.
- Mennyit aludtam?
- Nem számít, pihenj még. Nyúzott vagy.
- Jól vagyok.
Ráültem a vele szemben álló iratkötegre a kisasztalon.
- Mára elég. Pihenned kell.
- Jól vagyok. –dörzsölte az arcát és a kávésbögréje után nyúlt, megfogtam hogy átadjam.
- Ez hideg, ne idd meg.
- Jó az.
- Christain!
- Tényleg jó.
- Főzök újat.
- Elfogyott a kávé. – mondta megadóan.
- Hogy lehet? Két napja hoztam fel egy fél kilót! Hányat főztél?
- Nem tudom. Sokat. – mosolygott nagyokat pislogva.
- Nézz rám jó! Ide a szemembe! –mutattam, rám nézett – Hagyd abba jó? Ha tönkre teszed magad, vagy lebetegszel azzal sem segítesz. Érted?
- Igen, anyuci! – gúnyolódott.
- Amúgy meg Didit rábeszéltem hogy mindenkit engedjen el két napra szabadságra. Bezárjuk a gyárat. Már kihirdettem.
- Mi?? –pattant fel idegesen, de szinte azonnal vissza is esett.
Fogta a fejét.
- Mi baj? – nem jött válasz – Chris! Mi baj?
- A fejem….. szédülök…… alig látok….- megnéztem a pulzusát, aztán leszóltam a dokinak.
Közben elnyúlt a kanapén.
- Mindjárt jobba leszek….
- Látom…
Szerencsére a csapatorvos hamar előkerült.
- Mi baja? –kérdeztem mikor már a vizsgálatok után csomagolt.
- Semmi komoly. Kicsit leesett a vérnyomása, és szerintem alacsony a cukra. Mikor ettél utójára Chris?
- Gondolom délben. –sóhajtottam fel.
- Nem, ma kihagytam volt egy videó konferenciám.
- Javaslom egyél valamit, és ma már csak pihenj. Ez a sok idegeskedés és mértéktelen koffeines italfogyasztás nem vezet jóra. Niki rád bízom, tartsd szemmel.
- Próbálom…
- Helyes! Christian ma nincs több munka! Szólok a többieknek is! Érted?!
- Jó! Jó! Felfogtam. – sóhajtott nagyot.
- Sziasztok. – ment el végül.
Csípőre tett kézzel néztem a még mindig a kanapén fekvő angolt.
- Nem akarok veled vitázni erről. –szögezte le.
- Jó! – azzal kicsörtettem és bevágtam az ajtót.
A folyosón éppen Didibe, és Adrianba botlottam.
- Mi történt? –kérdezte az osztrák.
- A csapatfőnököd egy fafejű, idióta, infantilis, munkamániás, őrült, hülye majom! –kiabáltam.
- Értem… - nézett rám döbbenten én meg otthagytam.
Este taxival mentem vissza a városban lévő lakásába, ahol már lassan két hónapja laktunk.
Amikor felmentem a közös szobánkba, ő éppen bőröndökbe pakolta a cuccát.
Észre sem vette, hogy az ajtóban állok.
Otthagytam, és a lépcsőn igyekeztem lefelé, amikor a vége előtt pár fokkal megbotlottam, és leestem.
Mindenem fájt, a kezem, a karom, a lábam, a hátam. Alig tudtam mozogni.
Az arcom is fájt, a vér édes fémes kés ízét éreztem a számban.
Tudtam, hogy felrepedt a szám, és a szemem is fájt, gondolom ott is megütődött a csont, és az izmok.
- Jól vagy? – hajolt felém aggódva Chris.
- Persze. – próbáltam feltápászkodni, de tele voltam horzsolásokkal.
- Megijedtem.
- Jól vagyok. –ráztam le a kezét.
- Niki.
- Hagyjál!
- Most mi bajod? Segíteni szeretnék!
- Nem kell! Egyébként meg nem kell kiköltöznöd a saját házadból, megyek én szállodába! Végül is én vagyok a vendég!
- Tessék?
Csöngettek, de egyikünk sem mozdult, csak egymás bámultuk. Újabb csöngetés.
- Ez a vitát még nem fejeztem be! –azzal kinyitotta az ajtót.
- Szia Christian! – jött be Berger, és Eddie Monival együtt.
Gyorsan igyekeztem a hajammal eltakarni az arcom, és hátrább somfordálni, az árnyékba.
- Niki? –érdeklődött a barátnőm.
- Itt vagyok. Hát ti? Anna? – matattam az egyik polcon.
- Dolgozik. De gondoltuk beugrunk hátha éppen – fordított maga felé - itthon vagy… Mi történt? –fakadt ki.
- Hogy érted? –tettem a hülyét.
- Mi van az arcoddal? Csupa vér! – és kicibált az előszobai fénybe – Jézus! – szörnyülködött - Mi az Isten folyik itt? Mit csináltál vele? – kiabált rá Christianra.
- Semmit, hozzám sem érte. –hebegte az angol.
- Mindig ezt mondják! Tiszta friss seb az arca! – és cibált közelebb a többiekhez.
Eddie megragadta az angol gallérját.
- Mi a fenét csináltál vele???
- Eddie én… - de a mondatot már nem tudta befejezni, mert Eddie egy balhorgot vitt be az arcába.
- Eddie ne! – de Moni lefogott.
- Niki legyen eszed, nem hagyhatod hogy…
- De hát… - közben Eddie és Chris ökölre mentek.
- Eddie legyen esz…- kapott egy újabb ütést Chris.
És bár az ír is kapott egy két pofont, végül egy balhorogtól az angol került a padlóra, pár pillanattal később Eddie már a földön térdelt hogy újra megüsse.
- Hagyd abba! Egy újjal sem ért hozzám! – kiabáltam.
- Miért véded? –kiabált Eddie.
- Nem védem! Higgyétek már el!
- Akkor mit történt? – kiabált rám az ír.
- Gerhard! Moni kérlek! – néztem rájuk könyörögve.
Végül az osztrák lecibálta Eddiet Chrisről.
Az ír arca kicsit feldagadt, az angolnak vérzett az orra, és az arca is felrepedt
- Hazajöttem, és fent csomagolta a bőröndjét! Gondolom el akart költözni.
- Mááár kéreztem, ooogy onnan edted eeezt? –kérdezte a vérző orrát fogó angol.
- Mégis mire kellett volna gondolnom abból hogy fusiban pakolsz?
- Neee usiban! Gondooolam, oossza öltözeetnéék a idéki ázabaa!
- Mi?
- Azt mondja arra gondolt, hogy oda költözhetnétek a vidéki házába! –tolmácsolt Berger.
- És ezt előbb nem kellett volna velem megbeszélni??
- Megakartam! –vette el a kezét az orráról – Amikor hazaértél! De te elrohantál!
- Azt mond inkább hogy sérültél meg? – nézett rám Eddie dühöngve.
- Lerohantam a lépcsőn, a cipőm sarka pedig beleakadt abba a rohadt szőnyegbe, és pár fokot leestem. Felsegített és vitatkozni kezdtünk! Ennyi történt!
- Tényleg nem bántott? – nézett rám Mo aggódva.
- Tényleg.
- Tehát akkor kiköltözöl velem? –kérdezte Chris idegesen.
- Nem! Szállodába megyek!
- Most mi bajod van?
- Nem akarok kint lakni a semmi közepén! És előbb kellett volna megbeszélned velem, mint pakolni!
- Azt hittem jó ötlet! Didi azt mondta…
- Nem érdekel, mit kavar Didi! Miért nem engem kérdezel meg, mielőtt valaki másra hallgatsz!
- De hát azt akartam!
- Elköltözöm!
- Tessék?
- Nem várom meg hogy kinyögd, hogy nem szeretsz, vagy meguntál! Megkíméllek ettől!
- De hát nem erről van szó! – tárta szét a karját – Ránk férne egy kis csend, és nyugalom, azt hittem ott jobb lenne nekünk, a gyárhoz is közelebb van.
- Elmegyek. –azzal felrohantam a szobámba.
Dühösen pakoltam a cuccaimat a sporttáskába, amikor Chris megfogta a kezem.
- Nem akartam nélküled dönteni, azt hittem jót teszek. – mondta csendesen.
- Nem érdekel! És mióta beszéltek ki engem Didivel?
- Nem beszélünk ki, csak annyit mondott, hogy beszélgetett veled és úgy érzed, háttérbe szorultál a munka mögött. Semmi más nem volt. Tudod hogy szeretlek. – simogatta meg az arcom, de felszisszentem.
- Nagyon fáj?
- Igen.
- Teszünk rá jeget, jó?
- Nem akarok elmenni innen, tetszik a lakás, a környék, minden.
- Akkor nem megyünk. Mi lenne, ha ma lazítanánk? Rendelünk kínait, letusolunk, aztán egy jó film mellett megvacsizunk. Ha vége ennek a rohammunkának elutazunk pihenni egy hétre legalább, ahová csak akarsz, és azt csinálunk amit te mondasz, oké?
Szorosan hozzábújtam.
- Éhes vagyok…
- Megkeresem a szórólapot…
- Oké… - súgtam a vállába.

Days of Thunder - Mint a villám 31.

31.rész

Legnagyobb megdöbbenésemre Vettel is előkerült még az első pár napban, hogy segíteni szeretne. Chris rám sózta mert láthatóan nem volt türelme a sráchoz.
- És mihez értesz? –érdeklődtem nagyot sóhajtva.
- Jól vezetek. –vakarta meg a fejét zavartan – De szívesen pakolok árut, erőnlétinek jó.
- Kizárt! Még lesérülsz, és a fejemet veszteném miattad.
- Vagy segítek felmosni, akármi! De ők az én csapatom is! Itt a helyem!
- Megszállt a szentlélek?
- Nem. De megérdemlik.
- Jó hozzáállás.- löktem meg.
- A tied is. Guillaume mesélte, hogy sokat melóztál az elmúlt pár nap, és jól szerveztél.
- Igyekszik az ember. Na gyere Csőrike, valami majd csak akad.
Körbenéztünk aztán végül eszembe jutott valami.
- Vezettél már targoncát?
- Öööö nem. Miért?
- Na akkor itt az ideje! Frank! – kiabáltam hátra.
- Tessék! –jött elő egy nagy darab két ajtós szekrény.
- Vettel! –mutattam a németre, majd az amerikaira – Frank Barrows a szállítmányozási és raktárfelelősünk. Ami esetleg még használható cucc azt át kell mozgatni máshová, hogy legyen hely a felújításhoz. – néztem Sebre – Frank ha ez a srác millió dolláros kocsit tud vezetni, akkor targoncát is, tanítsd be. Jó móka lesz, meglátjátok.
- Niki…
- Tudom. Nézzétek ő segíteni akar, neked meg segítség kell. Nem állhatok be magam mindenhová, te is tudod. Majd este átjövök helyette jó? Egyenlőre helyre kell hozni a konyhát, hogy a szakácsok tudjanak főzni, aztán még a gyártó sorral is törődnöm kell. Pörgetni kell a munkát vagy jövőre nézhetünk mint a moziba. Vettel csak ésszel, érted! Ha több kárt csinálsz mint hasznot, én téplek meg!
- Oké, oké! Frank a főnök!
- Helyes!
Este rájuk néztem.
- Na milyen a srác?
- Egész ügyes. – nevetett Frank – Leejtett pár dobozt, de semmi törékenyt nem kapott. Még lehet belőle valami.
- Szuper. Hé Csőrike! –integettem oda neki.
- Igen?
- Gyere. –odatrappolt – Hogy tetszett?
- Jó. –vigyorgott.
- Akkor mára ennyi, menj át Adrianhoz, és segíts az irodáknál.
- Oké.
És ez még csak a kezdet volt, hetek teltek el, mire sikerült kipucoltatni, és eltűntetni a füst átható szagát. Aztán jöhetett a felújítás, rohamtempóban. A felszerelések is megérkeztek, és még folyt a helyreállítás napközben, amikor a srácok éjjel szereltek, és a berendezéseket kalibrálták.
December elejében jártunk mire újra kezdett gyárnak kinézni a konyha és a két csarnok.
Christian nagyon lehajtotta magát, egy mozgó irodát alakított ki, és mindig oda ment a papírjaival, telefonnal, és laptoppal ahol szükség volt rá. Néha ülve aludt el valahol. A napi háromszori étkezésre mindig elrángattam a munka mellől, de annyit idegeskedett, és éjszakázott, hogy komolyan kezdtem aggódni érte.
Didi is szinte állandóan ott volt, és segített ha kellett, de azért a meló dandárja mégiscsak az angolon landolt.
Alig két hét maradt már csak karácsonyig, amikor félre hívtam a nagyfőnököt egy kis beszélgetésre.
- Mi a véleményed? –érdeklődtem.
- Szépen alakul. Tetszik. Mindenki nagyon sokat gürizik. –bólogatott.
- Örülök.
- És pár milliót meg is spóroltál nekem.
- Tudok róla.
- Mit akarsz konkrétan?
- Nem fog neked tetszeni.
- Azért csak mond!
- Két napra szüntessük be a munkát.
- Minek?
- Mert az emberek fáradtak Didi! Három műszakban dolgoznak, éjjel – nappal. Van aki alig látja a családját. Nézz rájuk, kimerültek! Chris az élő példa, aggódom érte. A szezon előtt ennyire lemerítik magukat nem fogunk jól, és eredményesen dolgozni.
- Két nap grátisz szabi? – nézett rám gyanakodva.
- Igen. Van London mellett egy remek kis wellness központ, kibérelhetnék, mindenki elmehetne családostól. Két nap úszkálás, alvás, és masszázs sokat segítene. Hidd el.
- Jól van. Meggyőztél. Legyen. És mikor?
- Jövő hétvégén.
- Oké. De te szervezel mindent, és ne legyen gond semmilyen téren.
- Rendben.
- És áruld el nekem Vettel miért a targoncásoknál, a belső posta részlegen, és a recepción segít ki?
- Mert vezetésen kívül máshoz nem ért, és segíteni akar, de itt nem csinálhat bajt, meg nem sérülhet le.
- Ügyes! És még élvezi is a srác.
- Nekem is úgy tűnt. –mosolyogtam.
- Jól van. Apropó, tudsz róla hogy Adrian válik?
- Hallottam valamit, de annyira nem érdekel miért?
- Mert meg kéne beszélned vele hogy kit hoz, nem hiszem hogy az asszony és a szeretője jól kijönne egymással.
- Oké. Majd figyelek rá.
- Remek! És ti?
- Mi?
- Te meg Horner. Úgy látom alig látod napközben.
- Hát igen, este meg vagy dolgozik vagy alszik. Kimerült. De előbb utóbb csak javul a helyzet.
- Nem éppen a legideálisabbak a körülmények egy kapcsolat kezdéshez. –dünnyögte – Pláne amilyen viharosan indultatok.
- Igen…
- Sokat jelent neki hogy ennyit segítesz, és melletted vagy.
- Tudom, csak nem érzem.
- Beszéltél vele?
- Nem. És te se tedd. Most a cég a fontos, ha egy kicsit a lazul a tempó, majd elcipelem pár napra.
- Jól van. De össze ne vesszetek nekem addig. Jó páros vagytok. - karolt át az öreg – Most pedig mutasd meg mi van már kész!

2012. június 6., szerda

Days of Thunder - Mint a villám 30.

30.rész

Teljesen átadtam magam Christiannak, élveztem a csókjait, az érintését. Talán még soha nem szeretkeztem úgy valakivel, hogy egészen rábíztam magam. Ő irányított, mégsem féltem, ez az egész más volt, gyengéd, őszinte, tiszta. Nem volt benne vadság, durvaság, csak szerelem, és törődés. Annak ellenére ami korábban történt, megbíztam benne.
Amikor a végén egymáshoz bújtunk, olyan volt, mint egy álom.
Reggel még félálomban hozzá akartam bújni, de hiába tapogatóztam az ágy üres volt.
Az óra szerint reggel hét múlt, telefonon sehol egy üzenet, vagy valahol egy cetli.
A nagy happyből, nagy kiborulás lett. Mire kibőgtem magam a zuhany alatt, és elkészültem, tíz is elmúlt. Nem tudom miért húztam az időt.
A cuccaimat leszenvedve a lépcsőn, nyitottam ajtót, Chris pedig ott állt, kezét a csengő felett tartva. Csupa kosz, korom és füst volt. A ruhája szakadt, és több helyen megpörkölődött.
- Mit történt? – tettem le a cuccom.
Fáradtan nézett rám, gyorsan elálltam az útból.
- Ne haragudj. – mondta kimerülten, mellé léptem és megöleltem – Tiszta kosz leszel.
- Mi történt?
- Éjjel hívtak. Tűz volt a gyárban.
- Jézus…
- Ne haragudj, nem akartalak felkelteni. Oda kellett mennem. Nem gondoltam hogy ennyire komoly, azt hittem gyorsan visszaérek.
- Persze….Nem baj. Mi történt?
- Nem tudom. Nem tudják. Talán elektromos zárlat.
- Értem. Nagy a kár?
- Igen. Egy csarnok teljesen kiégett, egy másik megrongálódott, az ebédlő is. A gépek mindkettőben tönkre mentek, az új prototípusok elégtek, elég sok adat is elveszett. A jövő évi autóból amit már csinosítgattunk csak Adrian tervei maradtak meg. –ült le a konyhában a magasított székre.
- Szóval súlyos dollár százmilliók.
- Igen. – borult a pultra.
Átöleltem.
- Sajnálom.
Nem jött válasz.
- Haza akartam ugrani hogy lássalak mielőtt elrepülsz. – nézett rám fáradtan.
- Örülök. Nagyon nyúzott vagy.
- Fáradt vagyok.
- Csak kávé van, de mintha tegnap láttam volna a sarkon egy pékséget.
- Igen van…Nem baj. Elég a kávé…Főznél nekem?
- Persze. Tusolj le. És aludj egyet.
- Vissza kell mennem.
- Tusolj le, idd meg a kávét. Elugrom valami reggeliért, aztán együtt visszamegyünk.
- Minek jönnél? Utazz csak haza. Én ezt megoldom. – mosolygott fáradtan.
- Leszerződöm.
- Jó, ne haragudj de most nem tudok örülni. Ki a szerencsés?
- Ti.
- Mi? –nézett rám úgy mint egy elmebetegre.
- Igen. Sok munka, és mindenben benne lehetek az elejétől. Ez már kihívás!
- Niki. Kérlek, nem vagyok…
- Ez komoly!Hívd fel Didit! Most! Gyerünk! Naaa!
- Jó. Jó.
- Cserébe kapsz kávét.
Tárcsázott.
- Didi? Nem! Nem! Semmi új! Illetve a gyárral kapcsolatban nincs. Adom Nikit! – és a kezembe nyomta a mobilt.
- Hello Didi!
- Niki? Jó napot! Ne haragudjon, Christiantól biztos tudja hogy jelenleg komoly gondjaink vannak!
- Tudom, pont ezért hívom.
- Igen?
- Igen. Ha még áll az ajánlat, aláírnám a szerződést, most azonnal.
- Tessék? – bömbölte.
- Leszerződöm.
- Niki, most …
- Didi! Ez komoly! Érdekel a lehetőség, szeretem ha a kezdetektől mindenben benne lehetek! Didi! Mondjon igen!
- Igen!
- Remek! Mikor kezdhetek?
- Beszéld meg Chrissel. Most mennem kell!
- Oké. –azzal letettem.
- Hallottad?
- Hallottam. Nem tudod mit vállalsz…
- De. Segítek neked, és közben sokat tanulhatok!
- Letusolok.
- Helyes. Megyek a reggeliért.
Két órával később már a gyár felé tartottunk a kék Porschéban.
- Hol kezdjem?
- Az elején, ruhától kezdve csavarhúzóig mindent rendelni kell. Mihez értesz?
- Szerelés, beállítás, szervezés és egy kicsit a tervezéshez. is.
- Ennyi mindenhez? –hitetlenkedett.
- Mario először szervezőnek alkalmazott, utazásokat, beszállítást felügyeltem, rendeltem, ami kellett. Aztán a főtervező asszisztense voltam, utána a szerelőkkel dolgoztam, majd a mérnökségre kerültem át, mert oda kellett ember. Versenyzés mellett ezeket kellett csinálnom, nem volt elég pénzt, és mindig kellett valahova egy ember, meg így elég sokat tanultam.
- Jó, akkor beszélj a szerelőkkel írd, össze mi kell, rendszerezd, nézzétek át, és valaki majd segít, hogy mit honnan rendelj. Aztán menj át Adrianhoz, és kérdezd meg ott mit tehetsz.
- Oké. – alig parkolt le máris, kipattantam.
Odakísért az egyik sráchoz, és rábízott.
Mire felnéztem már négy is elmúlt. Felhívtam egy közeli éttermet, és mindenfélét rendeltem, kétszáz főre. Úgyis csak a fő és középvezetők és a kisfőnökök voltak bent. Végül a vendéglős két másik céggel összefogva kiszállította, este nyolcra a kaját, kilenc autóval.
Majd megkerestem Christ.
Éppen egy boly közepén állt, Didivel, és Helmuttal, és többi fejessel.
- Megjött a kaja!
- Kaja? – nézett fel Chris.
- Este hét. Enni is kell, egész nap melózunk megállás nélkül. Rendeltem kaját. A fiúk kipakoltak, menjetek ti is.
- Nem kérek pizzát, de jó lesz. –morogta Guillaume, Vettel versenymérnöke.
- Nem is pizza, hanem sültek, köretek, és leves. Persze semmi extra. Melegítő edényekben hozták, minden friss, bár csak műanyag evőeszköz van.
- Jól hangzik, én már tegnap óta nem ettem. – sóhajtott Katie.
- Ezen a húsz percen semmi nem múlik, és nem hiányzik hogy valaki összeessen, vagy lebetegedjen.
- Miben állapodtál meg a cégekkel? –érdeklődött Chris, a kezébe nyomtam a kész listát.
- A felszereléshez, pontosabban a rendelés leadásához. A jóváhagyásod kell, a kisfőnökök átnézték. Alá is írták. – gyorsan átlapozta.
- Cég és cikkszám szerint sorba rakva?
- Ahha. Így nekik is könnyebb, megvan gépen, átküldjük és beszéltem velük telefonon. Egy héten belül minden itt van, a legtöbb korrekt, és nem számít fel felárat, de van amelyik igen. Át kéne gondolni hogy ki az aki esetleg le kell cserélni, ilyenkor ismerszik meg a jó beszállító.
- Jó ötlet. – bólogatott Didi – Fizetünk nekik leget, ne most húzzanak le, amikor szarban vagyunk.
Megjelent Jonathan a csapatmenedzser, kezében egy adag levessel.
- Isteni a leves. Életet mentettél. – vigyorgott – Cigid nincs?
- Leszoktam.
- Kár. Jah. Chris Nikinek volt egy jó ötlete, és remélem nem baj, de utána kérdeztem, mielőtt veled beszéltem volna.
- Nem örülök!
- Szóval, kezdett bele, Niki szerint mindenfélét fizetünk az FIA felé, és náluk az amerikai szövetségben van olyan, ha valakinél valami kár van, és ideiglenes anyagi gondja akar, akkor a befizetett összegből jut gyors segélyre is.
- Valami féle biztosítás, vagy segítség a főszervezettől. Nem tudom.
- Na az FIA-nál is van ilyen. Összeállítottam mire kérhetünk pénzt, csak alá kell írni és küldeni.
- Nem szorulunk rá egy segélyre! – csattant fel Didi.
- Mennyit is buktunk most? – kérdeztem nyersen.
- Sokat!
- Na! Ne mond nekem, hogy ennyi kápéd van, hogy az egészet zsebből kifizeted, gondolom elég sok minden le van kötve, papírokba, cégekbe, ingatlanokba, ilyenekbe.
- Igen, és?
- Igaza van. –állt mellém Helmut – Mire pénzhez jutunk addigra hetek telnek el. Így viszont amit addig kapunk az FIA-tól, annak egy részét kifizetjük a beszállítók felé, és egyenlőre nem leszünk fizetési gondban.
- Ahha. – bólintottam.
- Ügyes! – vigyorgott Didi – Ha csak ennyit nyertem veled kislány, már megérte!
- Kösz! Most pedig együnk, mert régen volt már az a reggeli kávé.
- És szendvics… - sóhajtott Chris, és átkarolt – Szép volt! –súgta a fülembe menet közben.
- Tudom.

Days of Thunder - Mint a villám 29.

29.rész

A gyárban úgy éreztem magam, mint Alice Csodaországban, mindenhol rátapadtam a fiúkra, és nagyon érdekelt ki mit csinál és hogyan.
- Niki. – húzott el az egyik ötvenes szerelőtől Chris akit már félórája vallattam.
- Igen?
- A srácoknak tíz perce lejárt a munkaidejük.
- Bocsi. – néztem rájuk elnézést kérve.
- Nem baj. Legalább valakit érdekel mit csinálunk. –sóhajtott.
- Tudjátok hogy minket is érdekel! – szólt rá Chris.
- Persze főnök, de azért én még nem láttam olyan pilótát, akit a felfüggesztés működése ennyire érdekelt volna. –nevetett - És a vicc az hogy Magát tényleg érdekli!
- A beállítás miatt fontos, ha értem a dolgot, tudok segíteni a mérnöknek, és ha jobb a beállítás jobb eredményt érhetünk el a versenyen. És a felfüggesztés beállítása fontos a vezethetőség szempontjából, súlyos tizedek, vagy ezredek múlhatnak rajta.
- Látom Niki maga sztahanovista! – szólalt meg mögöttem egy mély nevető hang.
- Didi! – fogott vele kezet Chris – Azt hittem nem vagy itthon.
- Most érkeztem egy órája, akik akkor végeztek azt mondták hoztál ide valami kocsi buzi csajt, aki még értelmes is, nézzem meg, mert érdemes! De hogy pont magát, hát most ledöbbentem. – nevetett.
- Ez sértés vagy bók ? – néztem Chrisre.
- Inkább bók.
- Ja jó.
Kezet nyújtott.
- Mateschitz! Enyém ez a bazár!
- Niki Constantin!
- Maga az a csaj aki a Pirellinél van?
- Igen.
- Azt hitte ti rosszban vagytok! –mutatott rám meg Chrisre.
- Didi magának mindig ekkora a szája? – kérdeztem rá nyíltan.
- Igen. Gondja van vele?
- Nem. Csak olyan mint egy texasi olajmágnás!
Újabb nevetés.
- És az jó?
- Nincs velük bajom.
- Helyes! A tervező részleget már látta?
- Igen. Impozáns.
- És Adrian?
- Nem volt bent. Ma korábban elment, valami családi ügy. –közölte Chris.
- Kár. Na majd ha ide szerződik látja eleget! – legyintett.
- Még nem döntöttem.
- Ne vacakoljon! Írja alá! – nevetett.
- Nem vagyok sem a haverja, sem a cimborája, engem nem tud megvenni Didi! Úgy döntök ahogy a karrieremnek, és az igényeimnek a legjobb! Tőlem kacsalábon is foroghat a gyár!
- Jól van, jól van! De maga szimpatikus nekem, és ahogy látom ért is hozzá! Szívesen látnám házon belül. –közben Chrisre sandított.
- Nekem sincs ellenevetésem, ez már csak rajta áll.
- Didi!
- Igen?
- Elárul nekem valamit?
- Mit tündérem?
- Minek Helmuttal küld nekem szerződés ajánlatot, Christian tudta nélkül?
- Mert gondoltam ha meglátja a nevét a papíron akkor el sem olvassa! Christian meg nem hiszem hogy ellenezte volna vagy igen?
- Nem, de jobb szeretek tudni róla mit forralsz a hátam mögött!
- Tudom… Kevesebbet kellene hallgatnom Helmutra.
- Nem ártana! – majd az angol felém fordult – Most ment el az utolsó műszak, megyünk?
- Igen.
- Didi?
- Még beszélni akarok Katievel, azt mondta megvár, eszembe jutott pár pr ötlet.
- Jó, majd egyeztetek vele.
- Helyes. – kezet fogott Chrissel majd vele – Remélem ránk voksol, szívesen látnánk.
- Maga jó politikus lenne, mondtam már majd eldől, de köszönöm.
Kicsit elcsigázva szálltunk újra autóba, és végül egy jónak ígérkező marokkói vendéglőbe navigáltam magunkat, amit a neten találtam.
A La Menara remek helynek ígérkezett, igazi keleti hangulat, félhomály, lámpák, mécsesek, selyem függönyök. Kellemes füstölő illat.
- Na? –súgtam oda az angolnak, amíg egy asztalhoz kísértek minket.
- Nem rossz.
Kényelmesen leültünk, majd a pincér segítségével zöldséges marokkói levest, mangós és csilis grillcsirkét rendeltünk rizzsel, és marokkói salátával valami baklavát édességnek.
Chris először kicsit bizonytalanul méregette a tányérjára került ételeket, de valahogy az első falat után mindig bólogatott hogy jó.
Aztán átültünk egy szeparéba, lenyúltunk a kényelmes párnákon és rendeltünk egy adag bora bora gyümölcsös teát.
- Remek választás volt. – könyökölt az asztalra, és megtámasztotta a fejét a kezével.
- Szóval mégiscsak bejön a keleti konyha. –ültem le vele szembe ugyanúgy.
- Igen. Nagyon. – mosolygott, aztán valahogy rajtam felejtette a tekintetét – Jó hogy nem a reptérre mentünk délelőtt.
- Igen…- megjött a tea és szétrebbentünk.
Neki dőltem a falnak, ittam a teát, és hallgattam a kellemes zenét, oldalra pillantottam Chris engem nézett.
- Mi az?
Megrázta a fejét.
- Nem gondoltam hogy a kikapcsolódásnak ilyen remek formái is vannak.
- Kicsit élned kellene nem?
- De. Csak nem vagyok elég merész.
- Ha egyszer ráérezel az ízére, akkor jobban fog menni ez a pörgősebb lazítás. Nem kell a világ végén élned ahhoz, hogy ki tudd pihenni a mindennapokat. És nem csak a csend lehet megnyugtató.
- Igen… - sóhajtott.
- Menjünk vagy maradjunk még?
- Kicsit fáradt vagyok.
- Oké. – intettem hogy kérem a számlát.
Már kereste a pénztárcáját, amikor rászóltam.
- Most én vagyok a soros, nincs vita.
Az utcára lépve kicsit hűvös volt, és megborzongtam, tám terítette a kabátját.
- Merre? –kérdezte.
- Szívesen meginnék valamit egy bárban, aztán keresnem kellene egy szállodát.
- Hotel tudok ajánlani, bárt már nem nagyon.
- Nem vagy egy nagy piás.
- Hát nem.
- Sör?
- Nem igazán. Minden gyorsan a fejembe száll.
- Akkor menjünk. Keressünk egy hotelt, még neked is vissza kell érned a gyárba. – kapaszkodtam bele egy régi díszes fekete lámpaoszlopba.
- Ne is mond. – morogta én meg közben fél kézzel fogtam az oszlopot és körbe szaladtam.
- Túl jó maga az élet? – cukkoltam, járda egyenetlenségébe beakadt a cipőm sarka, és előre lendültem, és neki estem Chrisnek.
Elkapott, és szorosan tartott.
- Inkább veled túl jó. – suttogta rekedten, ahogy felpillantva a szemébe néztem.
Rengeteg gyöngédség, és érzelem volt a tekintetében. És ott a lámpa alatt, a hűvös ősz valahogy varázslatossá tette a pillanatot.
Közben visszanyertem az egyensúlyom, lábujjhelyre álltam és megcsókoltam.
Szenvedélyesen viszonozta, és még szorosabban ölelt.
Amikor levegő után kapkodva szétváltunk, újra megakartam csókolni, de a homlokát az enyémnek döntötte.
- Ne… - suttogta.
- Miért?
- Nem erre ment ki a mai nap…
- Tudom… - ragadtam meg a gallérját, de megfogta a kezem, és elhúzta.
- Niki… Én nem bírok ki még egy szakítást… Beledöglenék, ha csak ma éjszakára… Értesz engem? – nézett rám kétségbeesetten – És azt hiszem, a történtek után te sem bízol bennem igaz? Nem akarlak még jobban megbántani…
- Akkor mit akarsz mi legyen? Barátság? – akadtam ki.
- Nem. Azt hiszem azt sem viselném el, pláne a mai nap után…. Gyere…. Elviszlek – engedett el, és az autója felé indult.
Utána mentem, és átadtam a kabátját.
Csendben utaztunk, aztán megállt egy kellemes környéken, fehér sorház, fekete vaskerítés, az utcán nagy fák.
A kezembe adott egy kulcscsomót.
- A londoni lakásom. Az elsőn jobbra vannak a vendégszobák. Ha reggel elmész, csak dobd be a kulcsokat a postaládába.
- De…
- El akarom adni, úgysem lakom benne. De rendben van tartva. – azzal kiszállt, és a bejáratig vitte a csomagokat – Nem megyek be, még hosszú az út.
- Kösz mindent.
- Remek nap volt. Szia… - sarkon fordult, lement a lépcsőn de a kapun még vissza nézett – Niki?
- Igen?
- Nem viselném el, ha más karjában látnálak minden nap.
- Tudom…
Aztán elhajtott. A lakás sokkal kellemesebb volt, mint a vidéki háza. Jól berendezett, otthonos.
Egy zuhany után, fáradtan nyúltam el az ágyon. Később felébredtem, és túl porosnak találtam levegőt, gondoltam ablakot nyitok. De amikor odaléptem egy ismerős Posche parkolt a ház előtt, Chris ott állt neki dőlve, és nézett fölfelé. A sötétben, és a függöny mögött álltam, nem láthatott.
Elmosolyodtam. A mobilomból kikerestem a számát, és felhívtam
- Szia. –köszöntem bele vidáman.
- Szia. - látnom sem kellett volna tudtam hogy mosolyog.
- Rendben visszaértél a gyárba?
- Igen.
- Akkor a szellemed őrzi a házat az utcáról? – kuncogtam.
- Nem… Nem volt kedvem visszamenni… És…
- Nem jössz be?
- Inkább nem. – kiintegettem ki az ablakon, erre zavartan a hajába túrt, és kicsit rácsapott a kocsi oldalára.
Azt hiszem akkor mindketten arra gondoltunk, hogy jól beégette magát.
- De ugye tudod hogy ez a te házad? – nevettem.
- Igen. Dereng. – kínlódott a kínos helyzet miatt.
- Szóval?
- Nincs kulcsom. – nyögött fel.
Lementem és kinyitottam bejáratit.
- De ugye nem ilyen szórakozottan vezetsz csapatot? –dőltem a félfának vigyorogva.
- Nem. – ölelt át – Az jobban megy…
Egy darabig csak néztünk a másik szemébe.
- Ez még meg fogom bánni… - suttogta.
Hosszan csókolóztunk.
- Talán nekem sem árt ha egy kicsit csiga tempóra váltok… - motyogtam.

Days of Thunder - Mint a villám 28.

28.rész

Reggel késéssel sikerült elindulnom a szobából, kezdtem aggódni, hogy ezt a gépet is lekésem. A bánat vigye el, hogy olyan sokáig nem tudtam aludni.
Odasiettem a portához.
- Jó reggel kisasszony!
- Önnek is. Szeretném rendezni a számlát.
- Nem kell. Mr. Horner már elintézte.
- Igen? Mikor?
- Még tegnap este.
- Köszönöm. – morogtam zavartan – Viszont látásra.
- Viszontlátásra kisasszony, legyen szerencsénk máskor is.
Csomagokkal a kezemben léptem ki az utcára.
Úgy terveztem leintek egy taxit, vagy a hotel előttiekből választok.
- Niki! – a hang irányába fordultam.
Egy sötétkék Porschénak dőlve telefonált Christian, és hevesen mutogatott, hogy menjek arra.
Sötétszürke öltönyt, fehér hajszálkockás inger, és sötétkék kikoptatott farmert viselt, fekete sportcipővel. Jól nézett ki.
- Szia. – köszönt tátogva, azzal kinyitotta a motorháztetőt – Nem értek egyet, és ha nem tetszik akkor tegyél rendet! Igen! És ha már erről van szó - és kivetette a kezemből a csomagokat és bepakolta – kinek a hatáskörébe is tartoznak a személyi ügyek? Szerintem pedig nem! Nézd engem nem érdekel, de fogd vissza, vagy nem lesz … Nem fenyegetőzöm, csak tényként közlöm! Szevasz! –letette.
- Neked is szia. – eresztettem meg egy kedves mosolyt.
- Ne haragudj. Szóval, ki szeretnék vinni a reptérre, velem tartasz? – kérdezte bujkáló mosollyal.
- Jól hangzik. Mióta szobrozol itt?
- Fél órája, derengett valami hogy tizenegy körül megy a géped. Reméltem még elcsíplek. Gyere. – nyitotta ki nekem az ajtót, én pedig beszálltam, megkerülte a kocsit és beült – Mikor megy a pontosan?
- Negyven perc. – grimaszoltam.
- Kizárt. –csöngött a mobilja, ránézett majd lenyomta – Nem érünk ki. Lezárták a főutat, én is araszolva jöttem egy mellékutón. Dugó van.
- A fenébe.
- Mivel már úgyis lekésted a gépet – mosolyodott el – velem ebédelsz?
- Ma nagyon jó kedved van.
- Bizony. – adta rá a gyújtást – Mit szeretnél enni?
- Vigyél a reptérre jó? – sóhajtottam fel fáradtan.
- Mi baj? –fordult felém.
- Kedves tőled, hogy kifizetted a számlám, és értem jöttél…
- De?
- Miért csinálod? Mi a célod?
Gázt adott és kikanyarodott az útra.
- Bebizonyítom, hogy tudok veled együtt működni. –sorolt be a forgalomba.
- És azt is ilyen vidáman vennéd, ha látnál valaki más karjaiban?
Azonnal rám nézett.
- Nem tudom.
- Én is ettől féltem… Nem lehet hogy te még mindig reménykedsz?
Az utat bámulta, de erősebben fogta a kormányt.
- Miért kínzod magad?
Megint rám nézett.
- Még látok reményt.
Lehúzódott és leparkolt a leálló sávba.
- Reptérre, vagy velem jössz ebédelni? – mutatott fel az előttünk pár méterre a kereszteződés előtt álló táblára.
- És utána mi lesz?
- Mi után? – nézett rám zavartan.
- Az ebéd után…
- Nem tudom. Eljöhetnél háztűznézőbe?
- Hozzád? – kérdeztem döbbenten.
- Igazából a gyárra gondoltam, hogy tudd mi várna itt rád, a ház és bírtok kicsit elhanyagolt mostanában, de miért is ne? – nevetett.
- Ne viccelj már. –böktem meg.
- Nem viccelek, most komolyan.
- Mi van veled? Beszívtál? És a munkád?
- Most is dolgozom.
- Menedzseled a céget nekem? –cukkoltam.
- Nem, éppen nevelem a felső vezetést.
- Hogy?
- Didi akkor hívott mikor vártalak, megmondtam neki hogy nem szeretem ha ő és Helmut a hátam mögött akcióznak, és vagy befejezik vagy kilépek. Már épp elégszer csinálták, legyen itt vége.
- Mit mondott?
- Hogy ne fenyegetőzzek, meglátjuk mire mennek nélkülem egy napig.
- Nem szoktál ilyen lenni.
- Kicsit elegem lett.
- Azt zabálná a főnököd ha beállítanék hozzátok.
- Ó, igen. – dőlt hátra az ülésben kényelmesen – De én örülnék, ha körbe vezethetnélek. –nézett rám – Na?
- Nem akarom hogy bajba kerülj.
- Nem fogok. Nyugi. Amúgy meg senki sincs bent. Didi valahol üzletel, Helmut meg pilótát keres Webber helyére.
- Hát én nem szolgálnám ki Vettelt.
- Tudom, de ahogy leszűrtem Helmut nem így gondolja.
- És te? Kinek az oldalán állsz?
- Sebastiannak jó a szerződése. De nem feltétlenül kell hogy ő legyen a favorit.
- A teszten nem úgy tűnt hogy másodhegedűs.
- Kicsit túl sokat képzel magáról újabban.
- És ez neked nem tetszik.
- Nem. Ha a pitwallkról dirigálok neki, akkor nem hallgat rám.
- Én is felül szoktam bírálni Andrettit, velem sem lennél előrébb két centit se.
- De ha azt mondom két körrel a vége előtt hogy boksz, és nem vagy pontszerző helyen.
- Akkor tök mindegy, és bemegyek.
- Na de ő nem, mert látni akarja a zászlót, a helyett, hogy mindent, amit kell kicserélhetnénk így rajtbüntetés nélkül a kocsin.
- Csak nem a fejedre nőtt? – vigyorogtam.
- De. Sajnos. Webber meg tesz az egészre.
- Ezt most miért nekem mondod el?
- Kinek mondjam?
- Kell egy barát?
- Valami olyasmi.
Elmosolyodtam.
- Na jó, megfőztél. Veled ebédelek.
- Szuper. Hová menjünk?
- Valami csendes, és nem puccos helyre.
- Oké.
Egy egyszerű kis pubban ebédeltünk, mégis jobban éreztem magam mit bármikor.
Chrisből megállás nélkül dőlt a szó, rengeteget mesélt magáról, a versenyzői karrierjéről, és a csapatfőnöki munkájáról. Az arca még mindig fáradt volt, és nyúzott, de jó étvággyal evett, és sokat nevetett.
A bírtok valóban kicsit elhanyagoltnak látszott, füvet kellett volna nyírni, megmetszeni a bokrokat, és össze gereblyézni a falevelet. A ház egyszerű volt, mégis kellemes, bár poros.
Téglából épült, és jellegzetes angol fa és bőr bútorokkal berendezett, kellemes szőnyegeket, szép függönyök, nagy kandalló. Mégis inkább tűnt legénylakásnak, mint otthonosnak.
- Szép hely. – közöltem egyszerűen miután sétáltunk még egyet a ház körül.
- Laknál itt?
- Nem. Nem szeretem a vidéki életet. Utálom a madarakat. – közöltem egy elnézést kérő grimasszal az arcomon – Nem vagyok az a kertészkedő, csöndben éldegélő típus.
- Akkor hol élnél szívesen?
- Egy versenypálya mellett.
- Ne hülyéskedj! –legyintett.
- De, komolyan! Imádom a benzingőz, az égett gumi szagát, és a felbőgő motorok hangját. Tök jó lenne mindig azt hallani.
- És a pihenés?
- Nekem a vezetés a pihenés. Minden kanyar egy új kaland, minden egyenes egy új lehetőség hogy száguldjon a kocsit, és dolgozzanak a szelepek, és a hengerek.
- Úgy beszélsz mint aki szerelmes az autókba. – döbbent meg.
- Mert az is vagyok. Miért te mit éreztél amikor versenyeztél, vagy köröztél a pályán?
- Hogy nyerni akarok, és koncentráltam.
- Én is figyelek, de közben élvezem, és igyekszem megverni a többieket. Lazára veszem, mert ha rágörcsölök, akkor abból nem jön ki semmi jó. Persze nagyon bosszant ha nem én nyerek, vagy nem megy jól az edzés, de mindig van újabb lehetőség a bizonyításra.
- Teljesen máshogyan gondolkodsz. Az életről, a versenyzésről, a vezetésről. Mindenről. – közölte döbbenten, és közben zsebre tett kézzel nézte a földet.
- Igen, de hát ezt eddig is tudtad nem?
- Nem. - fújt egyet – Egy világ választ el tőlem, meg a csapattól. –rázta a fejét - Nem gondoltam, hogy ezt mondom, de sokkal inkább illenél a Ferrarihoz, vagy a Mercedeshez.
- Miért?
- Mert amiről te beszélsz, az már megszállottság, szenvedély, életforma. Nekünk ez csak munka, megélhetés. Nem az életünk.
- Nekem ez az életem, az autók, a motorok, a szerelés, a versenyzés.
- Látom…. Eddienek igaza volt… - sóhajtott nagyot.
- Miben?
- Amikor először találkoztunk, utána megkérdeztem mi a véleménye rólad. Azt mondta: „ Esélyed sincs öreg, ez a nő olyan, mint a villám, te meg egy teknős. Előbb változtatna meg téged, mint te őt. Meg aztán nem tudna egy sótlan alakkal élni, mint te.” Igaza van. –nézett rám szomorúan – Egy komótos csiga, nem versenyezhet a villámmal.
- Mind változunk. Még ő is.
- Nem. –nevetett – Ő nem, tíz éve ismerem ugyan az. És te is. Talán rafináltabbak, és keményebbek lesztek, de nem csendesedtek le, mint mondjuk én. Ti ezer fokon égtek.
- Az hogy bölcsebbek leszünk, még nem jár azzal hogy kiveszik belőlünk a tűz, és a szenvedély. Az évek múlása nem feltétlenül jelenti azt hogy öregszünk. Nem lehet hogy a túl nagy felelősség, és az évek elhitették veled hogy vénülsz?
- Nem tudom. – nevetett - Ezen még nem gondolkoztam.
Közben megkerültük a házat, és a bejárattal szembeni legelő korlátjához mentünk, Chris rátámaszkodott, és nézte a tájat.
- Lehet. Nem tudom. Talán igazad van… Adrian mindig azt mondja egy dinoszaurusz, mert nem tud számítógépen dolgozni csak rajtasztalnál. Néha őskövületnek érzem magam, akárcsak ő.
- Jaj már! Mert te olyan vén csont vagy! Harminc akárhány évesen is?
- Harminc kilenc.
- Na. Ne idegesíts!
- Néha kicsit rám tör a depresszió.
- Minek?
- Nem tudom. – rántotta meg a vállát – Megyünk?
- Nem! Gyerünk most már mondjad ha elkezdted!
- Mit?
- Mi bajod van?
- Semmi.
- Christian!
Elmosolyodott.
- Jól vagyok.
- Nekem te ne kamuzzál! –böktem meg az újammal, a mellkasát – Mond végig! Gyerünk!
- Meg van mindenem és mégis egyedül vagyok, se feleség, se család, se gyerek. A testvéremnek már két gyereke is van, én meg itt vagyok negyven évesen, és munka mániásan. Szeretem csinálni, de Beverleynek igaza volt, ezt egy nő se tolerálja sokáig, vagy abba hagyom vagy egyedül maradok. Christian Horner magányos. Szánalmas mi? – mosolygott kényszeredetten.
- Más vagy… Nagyon megváltoztál… Annyira… Nem tudom…
- Először Bev, aztán te. Két ekkora pofon éppen elég volt. – kísért a kocsihoz – A gyár tetszeni fog, és – az órájára nézet – még a srácok is dolgoznak pár órát.
Beültem, de ahogy beszállt, és bedugta a kulcsot az indítóba, rátettem a kezem a kezére.
- Nincs baj. Csak néha rám tört a hülyeség. De majd elmúlik, és megint egy tuskó leszek. – próbálta elviccelni a dolgot – Tehát majd meglátod, amikor belépünk a szerelő…
- És hol fogunk vacsorázni? – szakítottam félbe.
- Hol szeretnél?
- Szereted a kínait?
- Hát… - fújtatott -…. Nem nagyon ettem még. Nem szeretem az idegen ízeket.
- Mutasd meg a gyárat, én pedig találok valami nem szokványos éttermet.
- Nem igazán rajongok a sült állatokért, és bogarak ért.
- Tehát akkor sem csirkét, sem marhát, sem sertést nem eszel?
- Kígyókra gondoltam.
Kitört belőlem a nevetés.
- Szerinted én megeszem az autentikus kínait? Ne viccelj, olyat eszünk amiben zöldség, és számunkra ismert húsféle van. Ízleni fog. Bízol bennem?
- Van más választásom? – indította be sóhajtva a kocsit.
- Nincs.
- Sejtettem.

2012. június 5., kedd

Days of Thunder - Mint a villám 27.

27.rész

Amikor az ember tétlenül fekszik az ágyban az idő ólom lábakon jár, amikor meg dolgozik úgy repül, mintha szárnyai lennének. Én is így éreztem, egyik nap még pihentem, a másikban meg már a Pirellivel dolgoztam, és erősen benne jártunk a szeptemberben.
A szezon nagyon változatos volt, legalábbis amennyit én láttam belőle a tévében, bár Gerhard többször elhívott futamra, inkább nem mentem, nem akartam botrányt.
Csendesen de annál többet, és hatékonyabban melóztam. Mindent megtettem, hogy ne valljak szégyent, és ne mondhasson rám senki semmit. Ennek eredményeként sokszor kaptam jó kritikát, és elismerő szavakat a sajtóban is. A sötét március lassan elhalványult, és két komolyabb ajánlat is érkezett, a Mercedes Rossberg megüresedő helyét ajánlotta, a Red Bull pedig Webberét, de nem Christian, hanem Helmut Markó írta alá a levelet.
Mindkettőhöz időt kértem, és szépen megköszöntem, arra hivatkoztam, hogy át kell tanulmányoznom a lehetőségeimet, maximum két hét haladékot kérek, és visszajelzek, hogy hogyan döntöttem. A menedzserem szokás szerint elmondta a pártatlan véleményét, de a döntés az enyém volt.
Végül a szeptember végi három hetes szünetben felkerestem Gerhardot a gyárban, és nyíltan rákérdeztem, hogy áll a még a jövő évi ajánlat.
- Szeretném tudni, mert ha áll, én hozzátok szeretnék visszamenni, meg amúgy is te kértél fel elsőnek, de ha nem akkor nem. Kaptam két jó ajánlatot, és abból válogatok.
- Ki keresett? A Mercedes?
- Ők, és még a Red Bull.
- A Red Bull? – kérdezett vissza döbbenten.
- Helmut, és nem Christian, de az sem tudom, hogy ő tud e róla.
- Biztos tud. Meg szokták beszélni, bááárr.. – vakarta a fejét – Jah Moni kérdezi hogy velünk karácsonyozol e? Illetve velem, vele, Eddievel meg Annával. Az írnek van valami kis háza Dover mellett, a tengernél, pont jó lenne.
- Nem akarok zavarni.
- Ugyan. –legyintett.
- Kínos lenne Gerhard.
- Tudom, de a lányok aggódnak hogy egyedül leszel, meg elhívtam még pár ismerőst.
- Kiket?
- Hilléket, Manselléket, meg lehet hogy Piqueték is beugranak.
- Akkor Eddienek jó nagy háza van.
- Igen. –nevetett – Szerinte kicsi, de vagy ezer négyzetméter.
- Értem. Még nem tudom.
- Nyíltan megmondom hogy Christian is hívtam, barátnőstül, mert Eddievel haverok, de szinte azonnal reagált, hogy egyedül van, ne célozgassak, és nincs kedve.
- Értem. Zokon vette.
- Én már nem igazodom ki rajta. Mostanában megint nagyon befordult, láttad egyébként?
- Nem. De a tévében a felvezető műsorban szokott interjút adni. Sokat fogyott, és fáradt az arca.
- Igen. A szerelői a múltkor átjöttek hozzánk, valami grillezést csináltak, tetszett nekik a múltkori ötleted. Aztán ott beszélték, hogy bezárta a northamtoni házát, és beköltözött a gyárba. Már vagy hét hónapja.
- Értem. Lehet, hogy el akarja adni.
- Nem hiszem.
- Gerhard nekem ehhez mi közöm?
- Semmi. Ne haragudj hogy felhoztam, csak Eddie aggódik érte, és engem nyaggat.
- Nem érdekel mi van vele, kicsit sajnálom de ennyi.
- Oké. Bocs. Tehát Moninak mit mondhatok?
- Még átgondolom jó?
- Helyes.
- De te még nem válaszoltál.
Nagyon komor lett.
- Szóval nem.
- Ez nem a te személyed miatt van, és szégyellem magam miatta.
- Pénz?
- Igen. Bruno jól vezet és tapasztalt, hozza a pontokat, de mellé kell egy fizetős.
- Értem.
- Azt hittem jobban fogok állni.
- Gerhard. Semmi gond. Komolyan. Megértem. Te is pénzből élsz. És így is sokat tettél értem, ha a jövőben segíthetek csak szólj.
- Kösz. És hová szerződsz?
- Hát ha a Red Bullnál nem Christian lenne a csapatfőnök akkor oda. De így…
- Jó döntés, nem kell a feszültség neked sem, és nekik sem.
- Szerintem is.
Pár órával később már leszálltam Londonban, és vártam az átszállást New Yorkba, de a gépet törölték valami műszaki ok miatt.
Eszembe jutott valami, végül úgy döntöttem, hogy este hétkor még nincs túl késő és telefonáltam egyet.
Hosszan kicsöngött mire felvette.
- Jó estét! Christian Horner. – szólt bele hivatalos hangon.
- Szervusz. Niki vagyok. – igyekeztem nem kimért lenni.
- Tudom. Látom.
- Szeretnék veled beszélni egy hivatalos ügyben.
- Ráérek.
- Személyesen ha lehetne.
- Mikor?
- Most Londonban vagyok és holnap délelőtt tizenegyig ráérek.
- Későn szólsz!
- Christian, a Heathrown várójában állok, tíz perce törölték a csatlakozásom New Yorkba műszaki hiba miatt, és holnap megy új járat.
- Értem. Várj!
Nem tehettem mást vártam.
- Hol szálltál meg?
- Még sehol, majd keresek egy szállodát.
- Fogj egy taxit, és ment a Victoria Park Plaza Hotelbe, de ha Park Plázát mondasz azt is tudják. Remek a konyha, és kényelmes. És nekem is csak negyven percet kell autóznom.
- Nézd biztosan fáradt vagy, bérelek egy kocsit, és átmegyek én Milton Keynesbe ha neked nem kínos…
- Egy óra múlva a hotel éttermében. Szia. – és bontotta a vonalat.
Fogtam egy taxit a bejáratnál, és a megadott helyre vitettem magam. Kb. negyvenöt percbe tellett mire átverekedett a taxis az esti csúcsforgalmon, így előre látszott hogy legalább húsz percet kések.
A hotel a szokásos kényelmes, puccos. A bejáratnál ajtónálló.
Odaléptem a recepcióshoz.
- Jó estét kívánok, a nevem Niki Constantin, és…
- Ms. Constantin, örülünk hogy megérkezett, a lakosztályát már előkészítettük. A boy felviszi a csomagját. – csettintett az egyik fiúnak, aki elvette a bőröndöt és a sporttáskát.
- Vártak engem?
- Igen. Mr. Horner –aki régi jó vendégünk - ideszólt hogy egy kedves barátja gépét törölték, és biztosítsunk számára szobát. Egyébként már megérkezett, arra kért mondjam meg pihenjen egy kicsit nyugodtan, megvárja Önt az étteremben.
- Köszönöm.
A szoba gyönyörű volt, és tágas. Gyorsan lepakoltam, tusoltam majd felkaptam egy kis egyszerű de fekete felsőt, egy fehér vasaltnadrágot, és egy piros magas sarkút. Ez volt a legtöbb amit ki tudtam hozni a jelenlegi felállásból, és igyekeztem lefelé.
Amikor kiszálltam a liftből, körbenéztem, az étterem a hal másik oldalán volt, így gyorsan átsiettem.
A bejárat után a megálltam a főpultnál, ahol egy kedves, és jól öltözött afroamerikai lány átkísért az asztalhoz, Christian udvariasan felállt.
- Szia.
- Szia. – üdvözölt hidegen, és alám tolta a széket.
Megjelent a pincér, átnyújtotta az étlapot.
- Mit hozhatok Önöknek inni?
- Narancslevet kérnék.
- Azonnal hozom kisasszony. Mr Horner?
- Jeges teát.
- Máris.
Egy pár pillanatig csendben bámultunk egymásra.
- Azt mondtad fontos, és üzleti ügy.
Letettem az étlapot.
- Két ajánlatom is van jövőre.
- És? –maradt kimért.
- Az egyik csapat aki megkeresett az ….az a tiéd.
- Tessék? – nézett rám úgy mint egy elmebetegre.
- Ne szórakozz velem!
Intettem a pincérnek.
- Kisasszony?
- Van itt wifi kapcsolat?
- Igen. – megadta a jelszót.
- Köszönöm.
Gyorsan felmentem az emailcímemre, megnyitottam a levelet, és odaadtam a telefont Chrisnek.
- Nézd meg, ott a feladó címe, és a csatolmány.
Pár percig nyomkodta a telefonom, és egyre ingerültebbnek tűnt, majd átadta.
- Sejtettem, hogy nem tudsz róla, és meg akartam veled beszélni….
- Kiváló lehetőség.
Megjött a pincér az italokkal.
- Sikerült már választaniuk? –érdeklődött.
- Kérem, jöjjön vissza később. –szerelte le az angol.
- Természetesen.
- A másik ajánlat sem rossz, de ez vonzóbb. Csak… - fészkelődtem a széken.
- Miattam nem vállalnád?
- Ne értsd félre.
- Nem fogom. - gúnyolódott.
- Köszönöm hogy segítettél, és ide szóltál! A többit hagyjuk! –álltam volna fel, de elkapta a karom.
- Ülj vissza. – nézett rám szigorúan.
Nem akartam cirkuszt, megint, de úgy néztem rá mintha, megakarnám fojtani.
- Tehát?
- Nem akarok olyan csapatban dolgozni, ahol nem családias, és haveri a légkör. Te pedig a pokolba kívánsz.
- Kicsivel több profizmust is kinézhetnél belőlem!
- Én nem akarok folyton jégen táncolni. Most is azt csinálom! Egyébként meg tuskó vagy.
- Szerinted milyen legyek? – tárta szét a karját – Úgy kidobtál hogy a lábam nem érte a földet.
- Mert nem volt rá okom?
- Ezt nem mondtam, de adhattál volna még egy esélyt!
- Esélytelen veled értelmesen beszélni. –sóhajtottam fel, és a festett plafonra néztem.
- Hagyjuk akkor. Ezért hívtál, hogy szólj?
- Igen, mert Helmut megkeresett, és megtudjam van e rá némi esély hogy esetleg elfogadjam az ajánlatot, és normális munkakapcsolatunk legyen? De látom, hogy semmi.
- Ez jó lehetőség neked is, és nekünk is. Majd meg emberelem magam az ügy érdekében. – és az étlapot kezdte el nézni keserűen.
- Nem ragaszkodom hozzátok, van még ajánlatom, csak mielőtt döntöttem volna, ezeket tisztázni akartam.
- Fogadd el. Majd Katiere bízlak, és rajta keresztül kommunikálunk. –ivott a poharába.
- Ne haragudj. Fáradt vagyok, ma Faenzában voltam Bergernél. Inkább lepihennék. Nem vagyok éhes.
- Vacsorázzunk. –lett kedvesebb – Egyél nyugodtan, egy szót sem fogok szólni.
Leadtuk a rendelést, és tényleg nem beszélt.
A desszert következett, amikor végül elszakadt a cérna.
- Hallottam hogy beköltöztél a gyárba.
- Igen.
- Eddie és Berger is aggódik érted.
- Nincs miért. Jól vagyok. –szögezte le.
Megfogtam a kezét.
- Én is aggódom. Rosszul festesz. – néztem rá fürkészően – Miattam van?
- Nem. – elhúzta a kezét.
- Te szeretnéd ha hozzátok szerződnék? – néztem a szemébe.
- Őszintén?
Bólintottam.
- Remek lehetőség a csapatnak, és neked.
- Ezt már mondtad, de engem nem a főnöki álláspontod érdekel! Te, mint magán ember mit akarsz!
- Nem tudom Niki… Tényleg nem…
- Nem vagy túl rajtam.
- Nem.
- Nem akarlak kínozni.
Lemondóan bólogatott.
- De ne ez alapján dönts, én megleszek. És neked sem lesz velem gondod, erről biztosítalak. A saját érdekeidet tartsd szem előtt, és csakis azt.
- Értem.
Végül kértük a számlát, de ő fizette a vacsorát, és a liftig kísért.
- További szép estét.
- Neked is. –néztem a padlót, majd arra figyeltem fel, hogy elmegy.

Days of Thunder - Mint a villám 26.

26.rész

Berger fáradtan dörzsölte a homlokát.
- Amúgy rohadt nagy szerencséd volt. –dünnyögte.
- Mert?
- Mert ha az egész cucc tiszta, akkor te már alulról szagolnád az ibolyát. A doki szerint elég rossz minőségű volt.
- Ha rossz lett volna halott lenne, Te! – pirított rá Moni – Inkább gyenge anyag, de hát hét év után…Szinte mindegy.
- Könyörgöm! Ne előttem jó? Menjetek szobára.
- Hülye! – kaptam az arcomba válaszul egy párnát.
- Auuu! –szisszentem fel – Kijött a tű…. – morogtam és gyorsan rászorítottam az ujjam a sebre.
- Várj! –azzal Anna egy kis géz lapra fertőtlenítőt fújt, és rányomta a karomra.
- Szóljak a dokinak? –érdeklődött Eddie.
- Nem kell. Máris nagyrészt úgyis üres. –bökött az infúziós zacskóra.
- Gyerekek én éhes vagyok.
- Az jó. Én is. Tegnap óta nem ettem semmit. – közölte Gerhard vidáman.
- Rád is fér a diéta. – csipkelődött Moni.
- Ma nagyon nyűgös vagy hallod e? – erre Mo csípőre tette a kezét – Oké! Oké! Gyere Eddie! –azzal elszeleltek.
- Miért piszkálod?
- Nevelem, csak hogy tudja ki a főnök!
- Ő a főnök, csapatot vezet emlékszel?
- De had neveljek rajta, néha olyan kis bumfordi. – nyűgösködött.
- Ezért szeretjük.
- Igen. –sóhajtott nagyot.
Valaki kopogott.
- Biztos megint kártya nélkül ment el. ––utalt a szobát nyitó mágneskártyára, és már ment is hogy kinyissa, de behúzta maga mögött a háló ajtót – Hello. –hebegte egyszer csak.
- Ez sem Berger. – néztem Annára.
- Nem úgy hangzik. –súgta vissza.
- Nikit keresem, látogatható?
- Igen, de előbb megkérdezem, akar e beszélni veled. –azzal bejött.
- Na ki az? – kérdezte Anna – Valami szellem?
- Horner keres. –nézett rám Mo falfehéren.
Összenéztünk.
- Küld be, de maradjatok a másik szobában.
- Oké.
A lányok egymás után kimentek, de ahogy Anna elhaladt az angol mellett gyilkos pillantást küldött felé.
- Szia.
Bólintottam.
Leülhetek.
- Persze. - ő is a fotelbe telepedett.
- Sokkal jobban nézel ki, mint tegnap.
- Jobban is vagyok.
- Örülök.
- Megnéztél rendben vagyok, mehetsz. – semmi kedvem nem volt ezt a kimért udvariaskodást folytatni.
- Szeretnék… - nézett rám feszengve – szóval szeretnék bocs…
- Nem kell! Nem szükséges! Nem haragszom, csak menj el, jó?
Hírtelen felállt és mellém ült az ágyra.
- Ez nem úgy volt, ahogy gondolod.
- Engem már nem érdekel, hogy mi volt érted? Legyél vele boldog engem meg felejts el!
- De hát nem volt semmi Bevvel!
- Nem érdekel!
- Niki! Kérlek!
- Menj el! –tagoltam nyomatékosítva.
- Niki… Csak ennyit kérek… Tudnod kell az igazat!
- És mi az igazság? Hogy mégis őt szereted? Vagy hogy bosszúból kaptál az alkalmon? Melyik? – kiabáltam mérgesen.
- Mindketten tiszteletbeli tagjai vagyunk egy sanghaji alapítványnak. A szegény vidéki gyerekek megsegítésére alakult pár éve, és tavaly engem is felkértek! Tegnap volt az éves estély, és Bevet is meghívták! Azt mondta a férje nem tudott eljönni vele, és ha éppen nincs partnerem, menjünk el együtt! Ennyi volt! Semmi több!
- Érdekes én nem így hallottam!
- De hát nem hallhattál mást! Ez az igazság! –pattant fel.
- A te igazságod! Úgy tudom mikor előkerült az orvos, te is eltűntél vele együtt, ma meg valaki látta, hogy éppen a szobád ajtajában búcsúzkodtok!
- Este elmentem igen, mert azt hittem többet ártok a jelenlétemmel, mint segítek! Itt kellett volna maradnom! Hibáztam! De nem feküdtem le Beverleyvel, az már egy régi történet Niki! Túl vagyok rajta! Reggel átjött, és elköszönt! Nem volt semmi! – magyarázkodott tovább.
- Menj el!
- Hinned kell nekem!
- Hazug vagy!
- Megbántottál, és vissza akartam adni, elborult az agyam! Én nem gondoltam hogy ez lesz belőle! Azt hittem féltékeny leszel, és …. Nem tudom! Azt hittem kibékülünk, de te bezártad az ajtót és…. Az Istenért! Hinned kell nekem! –nézett rám kétségbeesve – Tudom, hogy nagyon elcsesztem!
- A következő nőt legalább nem kezeled kísérleti nyúlnak!
- Nem lesz következő, te kellesz!
- Viszlát Christian! – néztem keményen a szemébe.
- Ne csináld ezt. Niki…- mondta fáradtan.
- Vége van.
- Te is tudod hogy csak a megbántottság beszél belőled. Tényleg szeretlek. Ne hallgass a méltóságodra kérlek. Most az egyszer ne hallgass rá!
- Itt nem a méltóságomról van szó, hanem arról a lyukról, amit tegnap este ütöttél ide– mutattam a mellkasomra -! Úgy érzem magam mintha nem is lennének érzéseim, a mellkasomban egy nagy lyuk van, és úgy érzem megfojt. Tegnap este amikor megláttalak vele szerettem volna meghalni, mert úgy éreztem nem tudok így élni. Már másodszor kapom ezt az élettől, egyszer fel tudtam állni, de este úgy éreztem mégegyszer már nem megy. Most viszont örülök hogy sikerült, mert még vannak barátaim, akik törődnek velem, akiknek fontos vagyok! És akik szeretnek! Gondold végig, először lazán közölted, hogy itt van, és átküldted a virágokat, aztán vele jelentél meg! Ezt az ürességet nem lehet eltűntetni szép szavakkal, és bocsánatkéréssel! Ezek után szerinted én még meg tudok bízni benned? Tudok hinni neked? Szerinted én még elhiszem, hogy szeretsz? Elfogadom az FIA ajánlatát, jövőre visszatérek, és megmutatom, hogy milyen fából is faragtak! Talpra állok! De nélküled!
Lehunyta a szemét, és amikor kinyitotta valami mérhetetlen fájdalom ült benne.
- Tényleg nem ezt akartam… Ezt el kell hinned… Nem akartam újabb sebeket adni neked, csak magamat védtem… - suttogta és lassan könnyek gyűltek a szemébe – Annyira sajnálom… Nagyon nagyon bánt… - azzal gyorsan sarkon fordult és szinte kirohant.
Nem akarta, hogy sírni lássam.
- A fenébe is…. – suttogtam és mélyeket lélegeztem, és a legördülő könnycseppeket letöröltem.

Days of Thunder - Mint a villám 25.

25.rész

Éreztem a fertőtlenítő szagát, és valami susmorgást is hallottam. Nem akartam felébredni, visszavágytam a sötét csöndbe. Bármit megadtam volna, ha nem egy kórházban térek magamhoz, de erre semmi esély sem mutatkozott.
Fáradta nyitottam ki a szemem, félhomály volt. Annyit azért láttam, hogy a takaróm puha sötétkék selyemből készült, és a szoba is ismerősnek tűnt.
Egy fotel állt az ágyamnál, és halkan szuszogott benne valaki.
Kábán, és kótyagos fejjel ültem fel, de ahogy megmozdultam a karomban megrándult valami, és a fejem felől zajt hallottam.
Azonnal felkapcsolódott a kislámpa, ekkor vettem csak észre hogy infúzió van rám kötve, és a hotelszobámban vagyok.
- Ne rángasd! – mordult rám Eddie.
Hunyorogtam egy kicsit, hogy álmodom van tényleg ő az.
- Te hogy kerülsz ide?
- Őrt állok.
- Őrt állsz?
- Igen. A lányok a másik szobában vannak, átküldtem őket vacsorázni, egy napja ülnek melletted.
- Értem. A főnök?
- Berger éppen most próbál kimosni téged az FIA-nál, hogy ne vegyék el a versenyzői engedélyedet! – csattant fel.
Megrándult az arcom.
- És az angol? – suttogtam halkan.
- Hát persze. Azt hitted ha újra belövöd magad visszajön hozzád? A szánalmára építettél? – fakadt ki.
- Felejteni akartam! Legyen csak boldog az ő Beverleyjével! – replikáztam dühösen.
Nyílt az ajtó, és bejöttek a lányok.
- Hagyd békén Nikit, vagy bármennyire is szeretlek kikaparom a szemed szívem! – sziszegte Anna.
- Hagyd! Igaza van! – védtem meg.
- Na látod! – hangoskodott Eddie tovább.
- Húzzál ki innen! – kapta el Ann, az ír ingét és kidobta – Ne haragudjatok rá, néha előtör belőle a tuskó énje!
Elmosolyodtam.
- Illetek egymáshoz.
- Igen, csak nem érti meg hogy ne piszkáljon téged.
- Titkon belém van esve… - vigyorogtam.
- Naná! - nevetett Moni.
- Berger kiakadt?
- Igen nagyon, bár eléggé meg is ijedt. Velünk együtt. Egy kicsit túllőttél a célon nem? – válaszolt Mo fáradtan.
- Amikor azt mondta hogy Bev itt van, úgy éreztem megfulladok.
- Hát igen. – ült le Anna az ágyamhoz – Mi is meglepődtünk, amikor együtt mentek el valami partira este felé. Sokáig kerestelek telefonon. de hiába, nem vetted fel, aztán Eddie azt mondta törjük rád az ajtót. Nagyon féltem amikor megláttalak a padlón, teljesen kiütötted magad, és amikor összeestél…
- És Christian? Láttam az ajtóban. Nem is érdekelte mi van velem?
- Hát hívni akarta a mentőket, de közben már Anna elfutott Dr. Watsonért, és ő azt mondta nem kell kórház, mert jobb lesz így neked is. Kaptál pár infúziót, és egy kis altatót, hogy kialudd a kábulatot.
- Értem.
- Amikor megjött az orvos Bev elcibálta mellőled, és egyszer sem jött át. Bocsi… - mondta letörve Mo.
- Nem a ti hibátok! Ezt én szúrtam el, és megértem hogy úgy érzi, jobb neki azzal a nővel. – törtem le megint.
- Ne csinálj ilyet többet jó? – ölelt át Ann – Nem akarlak eltemetni. Még.
Mo átkarolt mindkettőnket, kicsit szipogtunk, de úgy tűnt lassan minden rendben lesz.
- Amúgy meg –lökött meg Anna – mondhattad volna hogy baj van, minek vagyunk barátok?
- Sajnálom. Komolyan.
- Hülye!
- Tudom…. Berger tényleg az FIA-nál van?
- Igen, de amennyire csehül állsz, ne támassz nagy reményeket. – sóhajtott Moni.
- Semmilyen reményeim nincsenek.
- Ha szerencséd van akkor az Indyba visszamehetsz, de oda is csak azért mert nem az FIA sorozataiba tartozik.
- Tudom… Talán Mario felvesz próbaidőre tesztpilótának… Hátha még akar rajtam segíteni… Legalábbis remélem, mert máshová nem nagyon mehetek… - mondtam kétségbeesve.
Csapódott az ajtó, és benézett Berger.
- Fent van? –suttogta.
- Nyitva az ajtó, és ég a villany szerinted? – mordult rá Mo.
- Jól van! Én próbálom kihúzni a seggét a szószból és ez a hála? –hisztizett kicsit.
- Gerhard! Inkább azt mond mit intéztél?
- Semmi. –ült le a fotelbe.
- Kivágták? – támaszkodott Eddie a félfának.
- Hát félig. – sóhajtott nagyot.
- Hogy lehet valaki félig kirúgni Berger? – dörrent rá az ír.
Az osztrák együttérzően nézett rám.
- Azt mondták, ha a sorozatban akar maradni a csapat, fel kell hogy bontsam veled a szerződésem.
- És te belementél? – kiabált vele Anna.
- Mit kellett volna tennem? Négyszáz emberem dolgozik a Formula 1-es projektben? Bocsássak el mindenkit?
- Nem! – ült le a barátnőm dühösen.
- Nem versenyezhet többé a Forma 1-ben, csak más szériákban? –kérdezte Mo.
- Hát ez így nem igaz. –vakarta a fejét Berger – Egyenlőre el vagy tiltva meghatározatlan időre, ha folyamatosan negatív drogtesztet ad, akkor visszakapja a licenszet. De…- sóhajtott fel.
- De?
- De addig szorongatták Bernie és Jean tökeit, hogy elérték a Pirellinél tesztelhetsz gumit –nézett rám -, az évad hátralévő részében, persze szintén negatív drogtesztel. Ha nem fogadod el, és visszamész Amerikába, akkor az eltiltás végleges.
- Huh. –nyögtem ki.
- És kik szorongatták meg Bernie Gerhard? Kik? – érdeklődött Eddie komolyan.
- Nem tudom. Mire odaértem, már megvolt a döntés, és senki nem mond semmit. Hírzárlat van.
- Biztosan Chris volt. – közölte Anna.
- Kétlem, amikor jöttem akkor búcsúzott Beverleytől az ajtóban. – közben rám nézett aggódva.
- Jól vagyok. – és közben bólogattam.
- Látom. – gúnyolódva bólogatott vissza.
- Nagyon sajnálom hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Komolyan.
- Jobban rajtad kellett volna tartanom a szemem, pláne amikor látszott hogy Hornerrel nem halad minden simán.
- Hát az már halott ügy.
- Nekem is úgy tűnik, tedd túl magad rajta gyorsan. Mert jövőre vissza akarlak venni.
- Komolyan? De miért?
- Mert jól pilóta vagy, csak egy kicsit lelkileg instabil, de ha ezt most megoldod akkor sokat fogsz érni. Meg persze rengeted infót tudsz majd nekem adni a gumikról. Hiszen jövőre új keverékeket kapunk, és azokkal előtte csak te fogsz találkozni.
- Még a végén kiderül hogy jót tettem a karrieremnek. – mondtam keserűen.
- Hát ha rendben leszel, és jól sáfárkodsz még az is lehet. – morogta Irvine.

Days of Thunder - Mint a villám 24.

24.rész

Kora este volt, én pedig lemondtam a csapattal közös vacsorát, ha ugyanis lemegyek az ebédlőbe, akkor biztosan összefutottam volna Christiannal is, tekintve hogy az ő teamje is ott evett.
Az idő lassan telt, és én unatkoztam. Hoztam ugyan könyvet, és át kellett volna néznem jó pár statisztikát, meg telemetriát amit még a gépen kaptam a mérnöktől, de semmi kedvem sem volt hozzá.
Végül kínomban csak neki álltam, próbáltam magam megerőltetni, és nem mindenféle hülyeséget firkálni a papírok szélére, meg fehér részeire.
Mire az órára néztem már este kilenc is elmúlt. Itt sajnos nem volt erkély, ahova kimehettem volna kiszellőztetni a fejem, így ablakot nyitottam. Sanghaj gyönyörű volt éjjel, és ha jobb hangulatban vagyok biztosan elindulok, és bulizom egyet, de most valahogy az sem akaródzott.
Semmi ötletem sem volt, hogyan engesztelhetném ki az angolt. Ha vennék neki valamit, biztosan a fejemhez vágná.
Kopogtattak.
Nagyot sóhajtottam, hogy nálam mindig forgalom van.
Kelletlenül nyitottam ki, és teljesen döbbenten bámultam az ajtóban Christianra.
Láthatóan még mindig ideges volt, a tartásán látszott, hogy feszült.
- Azt hittem látni sem akarsz.
- Neked is, szia! – közölte ingerülten.
- Szia. Azt hittem pipa vagy rám, így nem mentem át…. Nem akartam cirkuszt. –mentegetőztem máris.
- Igen, mert az mára már megvolt. – szúrt oda.
- Sajnálom….- nyitottam szélesebbre az ajtót, hogy bejöhessen.
- Nem megyek be.
Úgy éreztem magam, mint akit leöntöttek egy vödör jeges vízzel.
- Csak ezt hoztam. – közölte közönyösen, majd elő vett egy kis kék bársony dobozkát – Ezt neked vettem ma adtam volna oda személyesen, egy szép csokor rózsával. Mindegy. Nem tudom, mit csináljak vele, ha akarod add oda valakinek, vagy dobd ki. –azzal a kezembe nyomta - Nem égetem magam azzal, hogy a virágokat is áthozom, inkább átküldtem őket Bevnek.
- Bev itt van? – kérdeztem rekedten, minden erő kiszaladt a lábamból.
- Igen. –nézett rám keményen.
Úgy éreztem magam mint akit hasba rúgtak, nem tudtam beszélni, nem tudtam levegőt venni.
Csak arra volt képes, hogy bólogassak, aztán bezártam az ajtót, és két lépés után a padlón kötöttem ki. Zuhantam a semmibe, és nem tartott már egy kéz sem.
Ezúttal némán nyeltem a könnyeimet, és kinyitottam a kis dobozt.
Amikor megláttam a vékony aranyláncot, rajta a kis szintén arany Forma 1-es autóval, úgy éreztem vége a világnak. Ezt is elszúrtam…. Teljesen kiborultam,
Bev békülni jött, én pedig odadobtam neki tálcán Christiant. Csak erre tudtam gondolni, majd szétpattant a koponyám, és nem tudtam szabadulni a képtől, amin angol Beverley oldalán áll, átkarolva őt. Pontosan tudtam kiről is van szó, és hogy néz ki, Brunóval való beszélgetés után rákerestem a neten.
Mire összeszedtem magam éjfél is elmúlt, lementem a portára és kértem egy taxit.
Tudtam, itt már csak egy valami segíthet,és tömheti be azt a végtelen űrt, ami újra érzek.
- Azonnal hívok Önnek kisasszony, de ha gondolja használhatja az egyik bérautót is. – mondta a portás udvariasan.
- Bérautó?
- Igen. Mr. Berger rendelte délután a pilóták számára, egy …pillanat. – babrált a gépen- Egy két üléses fekete és egy szintén két üléses szürke BMW Z4 coupé.
- A feketét elviszem.
- Adom a kulcsokat. – azzal elővette őket a pult alól, és átadta – Baleset mentes utat kívánok.
- Köszönöm.
Vagy egy órát furikáztam cél nélkül, amikor a város egy kihalt negyedében kötöttem ki.
Kicsit olyan volt mint haarlem, lányok a sarkon, mögöttük a sikátorban a stricik.
Odahajtottam az egyik viszonylag jól öltözött csajhoz, és lehúztam az ablakot.
- Partnert keresel? - kérdezte erős akcentussal a csinos táj.
- Nem. Kellene egy kis anyag. Nem dolgozom a jardnak, csak átutazom. – azzal meglengettem előtte egy ötszázast.
Kicsit bizonytalankodott, de végül elvette.
- Mi kell?
- Hernyó.
- Az utca végén a fekete kalapos, fekete mackós srác. Timot keresd.
- Kösz.
Azzal mentem amerre mondta. Pár méterrel arrébb parkoltam le, kiszálltam és odamentem a leírásnak nagyjából passzoló pasihoz. Magas volt, sportos, kopott farmert, fekete kalapot, és melegítő felsőt viselt. Az arcán sebhelyek, a nyakán pár tetoválás részlete látszott.
- Timot keresem. Te vagy?
- Attól függ ki keresi.
- Az egyik lány mondta hogy nálad van hernyó.
- Úgy látom te új vagy itt.
- Nem vagyok zsaru, átutazom, csak anyag kell, a többi nem érdekel.
- Nem tűnsz kokszosnak. – méregetett tovább.
Előhúztam két ötszázast.
- Van pénzem.
- Minek az neked? Felvet a dohány.
- Elcsesztem valamit, de nagyon. Kell egy kis relax, egy kis repülés.
Előhúztam még egy ötszázast.
- Ne már bakker. Nagyon kell. – toltam az orra elé a pénzt.
- Mennyi?
- Két adag. De a legjobból adj, nem akarok fehér alagutat.
- Az többe fáj.
Végül kétezret adtam oda, és kaptam két kis fehér zacskót.
- Tűd nincs? Tiszta, okés?
- Zsaru vagy. – vicsorgott.
- Csak régen leszoktam. Na. – néztem rá idegesen.
- Milyen régen testvér?
- Hét éve. Nem agykurkászt keresek!
Elővett két csomagolt steril tűt.
- Kösz. –adtam érte még egy háromszázat.
- Ajánlom, hogy ne kamuzz kislány, vagy ha szirénát hozol rám, megbánod!
- Én ugyan nem. Nyugi.
Azzal otthagytam.
Visszamentem a hotelbe, bezárkóztam a szobámba, és elővettem egy kanalat, meg a gyújtóm.
Amikor felszívtam a második adag anyagot is, egy darabig néztem, forgattam az injekciót, aztán leszorítottam a bal karom, és beleszúrtam a tűt. Beadtam az egészet, és éreztem ahogy eldőlök, utána már nem fájt semmi, nem voltak nyomasztó képek, nem volt fájdalom, nem volt bűntudat, csak a csendes semmiben való lebegés.
Valaki az arcomat pofozgatta, és a nevemen szólított.
- Niki! Niki! – kábán kinyitottam a szemem, de alig láttam valamit.
- B.. B… Berger? – nyögtem ki, mert ismerős volt a hang.
- Irvine vagyok! – oldalra fordítottam a fejem, de a színes foltok nem tisztultak.
- Nézz rám Niki! –fogta meg valaki a fejem – Megismersz? Nik!
- Teljesen kész van. Mentőt kell hívni most! – hallottam egy újabb hangot.
- Jóóól vagyok.. – kezdtem el az engem tartó kezek közül kicibálni magam.
- De hogy vagy jól!
- Jól vagyok! – álltam fel, bár a talaj ingatagnak tűnt – Boldog vagyok! Hagyjatok békén! Kifelééé! Gyerünk! –hadonásztam.
- Gyere! – fogott meg valaki.
A kép sokat tisztul, és megláttam ahogy az ajtón belép fehér selyem ingben és csokornyakkendős szmokingban Christian, az oldalán egy idősebb szőke nővel, aki világoskék mell alatt megkötött hosszú selyem ruhát viselt. Beverley volt az.
A szívem erősen kalapált, és ki akart szakadni a helyéről, én pedig akartam, hogy megtegye, mert abban a pillanatban megakartam halni. Semmire nem vágytam jobban.
Lehunytam a szemem, és minden elsötétült.

2012. június 3., vasárnap

Days of Thunder - Mint a villám 23.

23.rész

Szerdán utaztunk a faenzai gyárba, de többet csak másnap láttam belőle. Gerhard végül is meggyőzött hogy maradjak nálunk, és a csapat többi tagja sem mutatott ellenállást, így aláírtam a szerződést. Mario lazán vette, közölte hogy előttem is volt élete a csapatának,és utánam is lesz.
Pénteken már be kellett ülnöm a szimulátorba, és szombaton Bruno edzője is megtalált. Az foglalkozott vele, aki annak idején a nagybátyjával is, Nuno Cobra, annak ellenére hogy a hetvenen is túl volt, a lelket is kihajtotta belőlünk.
Az első két napban nehezen viseltem Chris hiányát, és a kedvemre is rányomta a bélyegét, sajnos előtte sem tudtam titkolni. Próbált vigasztalni, de így távolból nem sokat ért el. A hétvégé elejére viszont szinte maguk alá temettek a tenni valók, így gyorsan eltelt az idő.
A hangulatom is kezdett helyre rázódni, alig vártam az angol hívását, hogy mindent elmeséljek, hallottam, hogy kifejezetten örül, végre átlendültem a mély ponton.
Vasárnap délelőtt egy futár keresett, és kaptam két nagy csomagot.
Az elsőben egy nagy csokor fehér rózsa, a másodikban szintén ugyanaz és egy méregdrága karóra hevert. Egyszerű finom kidolgozás, fehér műanyagszíj, bronz színű fed lap, belül plusz három féle kis mutatós számlappal. Gyönyörű volt, elegáns, mégis sportos. Egy Danica Patric modell, egy Veloci-T. Azonnal felvettem, úgy állt rajtam mintha rám öntötték volna.
Gyorsan megnéztem a kártyát.
„ Gondoltam örülnél, ha minden nap friss virág lenne a szobádban.
Még nem láttam rajtad karórát, de remélem tetszik, és hasznát veszed.
(Igazából csak azért, ha rá nézel mindig én jussak az eszedbe.)
Már csak négy nap.
Szeretlek.
Christian”
Felakartam hívni, de végül csak egy smst írtam, nem akartam zavarni.
„ Köszönöm. Sosem hordok órát, de most kivételt teszek! Nagyon tetszik!!! Imádom!!! Köszönöm!!!! Szeretlek! Niki!”
Alig küldtem el, máris hívott.
- Szia, mondtam hogy jó kislányoknak jutalom jár! – nevetett.
- Ez gyöngyűrű! – lelkendeztem – És méreg drága! – morogtam.
- Ne az ára érdekeljen. Örülök, hogy örülsz.
- Nincs neked megbeszélésed?
- De! – nevetett – Kávészünetet kértem, úgyis unták már a többiek is.
- Szeretlek.
- Én is. – de most le kell tennem – Este hívlak.
- Oké.
- Szia.
- Szia.
Bontottuk a vonalat, én pedig leültem a kis lakrészben a kanapémra, nagyot sóhajtva.
Kopogtak.
Morcosan felálltam és kinyitottam.
- Megbeszélés. Mond neked valamit ez a szó? – érdekelődött kissé dühösen Gerhard.
- Bassza meg! Ne haragudj. – kaptam a fejemhez.
- Új óra?
- Igen. –mosolyogtam – Chris küldte.
- A csapatunk szerződésben áll egy óragyárral.
- Igen?
- Igen. – megfogta a karom és megnézte – Az angolod előre látó.
- Miért?
- Mert pont velük. –nézett az órára.
- Akkor maradhat?
- Igen. –sóhajtott.
- Máris megyek! –kaptam fel a kabáton – Nagyon sajnálom, többet nem fordul elő!
- Remélem.
Hétfőn délután újabb küldönc jött.
Szintén két adag fehér rózsa, egy fekete bőr, szegecses, rojtos Gucci táska jött, és egy fekete szögletes keretes sötét lencsés Chanel napszemüveg, és egy még drágább fekete Apple iPhone 4.
„ A legtöbb nőnek ezekből egész butikra valóra akad. Gondoltam neked sem árt.
Már csak két nap. Szeretlek. Christian”
Az egyik felem nagyon örül, másik meg le volt törve.
Kettő körül csörgött a mobilom.
- Szia. Küldtem neked... –kezdte idegesen.
- Megkaptam.
- Nem tetszik?
- Tetszik. Ki súg? Moni vagy Anna?
- Moni. Baj? –aggódott.
- Baj. Illetve az nem, hanem az hogy ezek nagyon drágák Chris!
- De van pénzem, és nem érdekel! Kényeztetni szeretnélek.
- Úgy érzem az ajándékaiddal kilóra megveszel! –fakadtam ki.
- Niki… Ez nem így van. Szeretlek.
- Kérlek hagyd abba! Nekem is van pénzem, ha akarnám megvehetnék magamnak mindent! De nincs ezekre szükségem. Nekem jó, amim van!
- Értem.
- Ne haragudj.
- Oké. Semmi gond. – teljesen letört lett a hangja – Mennem kell. Szia. – és letette.
Egész este nem hívott, én meg egész éjjel nem aludtam.
Mérges voltam rá, amiért nem ért meg.
Végül átmentem Monihoz, amivel Bergert is felvertem, a kezébe nyomtam a táskát meg a szemüveget, és a mobilt.
- Megőrültél?! – kiabált velem.
- Dobd ki, vagy hord el te! Nekem nem kell!
- De hát miért?
- Mert nem érti meg miért nem kell nekem puccos Gucci cucc!
- Niki, egyszerűen csak el akar halmozni mindennel, mert szeret! Miért nem hagyod?
- Mert nem akarom hogy a képembe vágja hogy mennyit költött rám!
- Niki!
- Nem kell semmi! Nekem csak ő kell, de úgy látszik, nem érti! – azzal otthagytam őket.
Másnap a repülőn egész nap ingerült voltam, és nem javult a helyzet, mire leszálltunk Sanghajban.
Brunoval és Monicaval éppen bejelentkeztünk, amikor szállod halljában, Chris pedig a többi főnököt otthagyva sietett oda hozzám, de amikor meglátta Monin a táskám, meg a napszemüvegem, és kezében a telefont, leborult az arca. Köszönés nélkül támadt le.
- Látom, mennyire tetszik, amit küldtem! – kezdte azonnal a magas c-n.
Csak az összes team vezető hallotta, hogy velem veszekszik, de jó!
- Mondtam, hogy nekem nem kell semmi!
- De én nem egy házat vettem neked csak pár apróságot! Az ég szerelmére!
- Vegyél inkább Beverleynek ilyeneket, én nem szorulok a pénzedre!
Válaszul sarkon fordult, és ingerülten elindult vissza a társasághoz.
Dühömben lecibáltam az órát a kezemről és utána hajítottam pont elé, és a csapatvezetők közé esett le.
- Menj a pokolba!
- Elment az eszed? –fakadt ki újra.
Berger már szólásra nyitott a száját.
- Nem kérek védőbeszédet Főnök!
Becsukta a száját és megadóan feltartott a kezét.
- Melyik részét nem fogtad föl annak hogy nem vehetsz meg kilóra? Megmondtam, lehet hogy régen megtehetted volna, de most nem! Barom!
- Képtelenség neked kedveskedni!
- Baszd meg anyád!
- A családomat hagyd ki ebből!
- De érzékeny lett valaki!
- Niki! Elég! –szólt rám erélyesen.
- Dögölj meg! –azzal otthagytam őket, és tétován álldogáló Bruno kezéből kikaptam az egyik szobakulcsot, majd a lift felé csörtettem.
A brazil némán szállt be velem, de amikor bezárult az ajtó, csak meg eredt a nyelve.
- Most azért balhéztál vele, mert vett neked pár dolgot?
- Nincs szükségem a pénzére!
- Nem is azt adta, csak ajándékot annak, akit szeret. Tudod ajándék, amit azért adunk hogy más örüljön, például karácsonykor.
- Nincs karácsony! –bámultam tovább a fémszínű liftfalat.
- Neked hogy esne, ha vennél neki valamit és hozzád vágná?
- Te nyertél. Szarul. – megálltunk.
- Na. Ez a mi emeletünk. – közölte és kiszállt.
- Szerinted nagyon pipa? – mentem utána.
- Áh. Biztos nem. Végül is csak másodszor égette be magát miattad a fél Forma 1 előtt.
- Ezt nagyon elcsesztem! – nyögtem ki.
- Hát el babám.
- Hogy engeszteljem ki?
- Őszintén? –közben kinyitotta a szobája ajtaját.
- Csakis.
- Fogalmam sincs. De nagyon törd a fejed, mert ezt nem fogja könnyen lenyelni. –azzal bezárta előttem az ajtót.

Days of Thunder - Mint a villám 22.

22. rész

Megint arra ébredtem, hogy valaki megsimogatja az arcom.
- Szia… - mosolygott fáradtan Chris.
- Reggel van?
- Kedd reggel. – lohadt le a jó kedve.
- Már?
- Igen. De legalább már tegnap nem volt lázad.
- Kész mormota leszek.
- Nem baj.
- Mész? – borultam ki.
- Hidd el megpróbáltam mindent. – ölelt át.
- Gondolom, nem mehetek veled.
- Nem. Másik csapatban vagy.
- Tudom, kémkedés meg minden.
- Vigyázz magadra jó? Ígérem hívlak.
- Oké. – már majdnem sírtam.
- Ne csináld kérlek, így nem tudok elmenni. – sóhajtotta.
- Mikor látlak?
- Jövő héten Kínai Nagydíj. Kedden vagy szerdán érkezem még nem tudom pontosan. Addig a gyárban van dolgom.
- Értem.
- Tényleg mindent megpróbáltam.
- Elhiszem. –szorosan átölelt – Pihenj, és gyógyulj.
- Igyekszem.
- Napközben nem nagyon lesz időm, de esténkén hívlak jó? Skypon is beszélhetünk.
- Jó.
- Niki… Kérlek, így tényleg nem tudok elmenni. – törölte le a könnyeimet.
- Nagyon igyekszem…
Kopogtak, és Moni dugta be a fejét.
- Mateschitz már itt vergődik a folyosón. Csak rád várnak Chris.
- Megyek. – felém fordult – Tarts ki. Megígéred hogy nem lesz baj?
- Ne menj el. – szakadt át a gát, és szorosan átöleltem.
Megfogta az arcom, és a szemembe nézett.
- Szeretlek. Ugye tudod?
Bólintottam.
- Tarts ki, jó? Ígérem, Kína után együtt töltünk pár napot oké? De most fel kell szállnom a gépre.
- Chris…
- Erős lány vagy. Te is tudod, és én is. Nekem se könnyű hidd el, most először nem akarok visszamenni Milton Keynesbe, de muszáj. Bergernek meg rád van szüksége oké? Most vesztette el a pilótáját, és Bruno nem tudja egyedül vinni a csapatot.
- Horner! – ordított valaki.
- Dietrich? –suttogtam, és az angol bólintott.
- Ki kell bírnod. Neked össze kell szedned egy csapatot, nekem meg vezetnem kell egyet, és úgy nem tudok, ha közben miattad is aggódnom kell oké? Ha nem jól végzem a dolgom, akkor ha veled leszek folyton azon fogok gondolkodni, hogy mi kell még csinálnom, vagy kijavítanom. Félig leszek itt is, meg ott is, és mindkettő teljes ember kíván. Érted?
- Igen.
- Gyógyulj meg, foglalkozz a Toro Rossoval, este pedig a tiéd vagyok. Oké?
- Oké.
- Jól van. - csókolt meg lágyan - Megígéred, hogy az leszel akinek megismertelek?
- Igen.
- Helyes.
- Christian! Most már kibaszottul elegem van! – ordított be ismét Dietrich.
- Ha betartod, akkor minden nap jutalmat kapsz.
- Jutalom? – néztem rá gúnyosan.
- Szeretlek. –ölelt meg.
- Én is.
Gyorsan elment, nem nézett vissza, talán azért mert, ahogy mondta neki sem könnyű.
- Miattad nagyon kihúzta a gyufát Mateschitznél. –jött be Bruno – Úgy üvöltött vele az öreg, hogy a pályáig elhallani. Nem tetszik neki hogy a csapatfőnökének két felé húz a szíve.
- Sejtettem…
- Na. Nem lesz baj. Gyorsan eltelik ez az egy hét, hidd el.
- Remélem.
- Azt mondta a doki, ha ma sem lesz lázad, akkor holnap már repülhetünk.
- Az jó.
Moni került elő, étlappal a kezében.
- Mit ennél?
- Gyrost.
- Hát nem hiszem, hogy a legjobb választás.
- Pedig én azt kérek.
- Leszólok a szobaszervizre. Délután Gerhard akar veled beszélni.
- Jó.
- Nézzünk filmet? –érdeklődött a brazil.
- Ötlet?
- Terminátor?
- Legyen vámpíros.
- Bővebben?
- Vámpírnaplók.
- Oké. Áthozom a dvdket, és majd választunk évadot.
Moni leült mellém.
- Hiányzik.
- Tudom szívem. Ennél már csak az rosszabb ha akit szeretsz állandóan a közeledben van, de nem érhetsz hozzá.
- Sosem éreztem még, hogy hiányzik egy részem.
- Bírd ki. Gondolj a meglepetésekre.
- Mert lesz ideje vásárolni meg küldözgetni.
- Majd kiderül. De abból amit Gerhardnak mondott tegnap, érted a csillagokat lehozná az égről.
- Mit mondott?
- Véletlenül hallgattam ki őket, de úgy tűnt nagyon szeret, és hatalmas cirkuszt csapott már azért is hogy kedden utazhasson. Mateschitz majdnem kirúgta, nem tetszik neki hogy egy kétes múltú nővel jár.
- Én mondtam neki.
- Én is Gerhardnak, Anna meg Eddienek, de Eddie szavaival élve: „Szarok rá, hogy mit írnak az újságok! Hozzám tartozol és pont” –nevetett.
- Csípem az írt.
- Én is.
- Félek Mo.
- Tudom, Chris bukhat a legtöbbet.
Bólintottam.
- És mi lesz, ha rájön hogy nem vagyok elég jó neki?
- Ezen ráérsz akkor gondolkodni.
- Lehet.