3.rész
Késő délutánra végeztünk az
autóval.
-
Na kész, végre. –sóhajtottam fel.
-
Hogy vinné el a büdös franc ezt a tetves hűtőt!
- tombolt még mindig Freddie.
-
Az Istenért, hagyd már abba! Négy órája ezt
hallgatom! –akadtam ki – Kész vagyunk úgyhogy fogd be! –ültem le az egyik
szerelő ládára.
-
De ezzel ment el a drága időnk, és fogd be te!
-
Na jó! Szólj ha végre kitisztult a fejed! –
hagytam ott.
Átvágtam az épület és a kamionok
közti tömegen, de annyira fáradt és dühös voltam, hogy szinte alig láttam a
pipától. Elrohantam a bejárat mellett, hogy hátra menjek pihenni.
-
Látom nem
vagy köszönő hangulatban. – szólt utánam egy hang.
Megfordultam, és Christian éppen a
bejáratnál állt egy pohár jeges vízzel a kezében.
-
Bocs. Hulla vagyok, meg rohadt mérges.
-
Baj van? –sétált le a lépcsőn.
-
Ha Freddie lenne a pilótád ezt nem kérdeznéd. –
dőltem a kamionnak.
-
Összekaptatok?
-
Áh. –legyintettem, és közben az éppen a
legördülő könnycseppet próbáltam letörölni a kézfejemmel – Megyek mert nyakig
olajos vagyok. – böktem a hátam mögé.
-
Megbántott? –adta a kezembe a poharat.
-
Nem csak….- erre jelentőségteljesen rám nézett –
Egész délután szereltem vele meg a fiúkkal a kocsiját, és én vagyok a bűnbak,
rajtam veri el port. Mintha én tettem volna tönkre, egyébként mi amúgy nem
gond, mert mindig ezt teszi, csak ma azt hiszem kicsit jobban felvettem mint
kellett volna.
-
Szerintem meg gond, hogy te vagy a…
-
Nem. Általában nem húzza fel magát ennyire, és
nem tahó….azt hiszem kicsit kiborította hogy itt a tesója, meg Zoé.
-
Meg Eddie.
-
Igen.
-
Nem jössz be? Már alakul a hangulat.
Elmosolyodtam.
-
Tudom, még csütörtök van, ez buli nap.
-
Na? -
cukkolt – Vagy keressek egy múmiát, hogy vonzóbb legyen?
Elmosolyodtam.
-
Köszi…
-
Akkor?
-
Előbb átöltözöm oké? – mutattam magamon végig –
Nem vagyok szalonképes.
-
Pedig dögös.
Megint el kellett
mosolyodnom.
-
Megvárlak.
-
Oké. – elindultam aztán öt lépés után – Basszus!
– fordultam meg – A vacsit elígértem Brunonak!
-
Már emlékszem, említetted…
-
Ne haragudj…. Totál kiesett.
-
Nem gond. Holnap?
-
Nem, jó. – húztam el a szám - Reggel
csapatmegbeszélés, délig szabadedzések, aztán gyors munkaebéd a szerelőkkel,
délutáni edzés, és szponzori vacsi.
-
Értem. Akkor…. –mutatott maga mögé – jó mulatást
neked is. –fordult meg.
-
Ez nem lerázást akart lenni, de tényleg sűrű a
holnap. –szóltam utána.
-
Nem gond…
-
Nincs kedved el jönni velem a szponzori vacsira?
-
Nem hiszem, hogy jó ötlet. Oda a csapattársaddal
kell menned.
-
Ugyan Hunt úgyse jön, és jobb is, mert ha mégis
benéz abból csak balhé lesz, Bruno meg a barátnőjével megy. Hétkor kezdődik, és
max másfél órás. A Dalara mutatja be a jövő évi kasznikat, a társaság pocsék,
de gyorsan lerázható, és a kaja mindig finom…. Tudom hogy ciki pasit elhívni….
És nincs kísérőm, aki feldobná az unalmas estét, és egy életre hálás lennék….
–néztem rá esdeklően.
-
Ha ló nincs, jó a szamár is? – nevetett.
-
Nem, én… Hagyjuk! – hagytam ott.
Egy jó félórával később a zuhany
alatt sikerült eltűntetnem a gépolaj szagot, és foltokat. Törölközőbe csavartam
magam, mikor kopogtak.
-
Megyek! – kiabáltam ki.
Szaladtam ajtót nyitni, mert azt
hittem Freddie az, és jött elnézést kérnek, de ha sokat váratják megint
felhúzza magát.
-
Hello. – pillantottam a szintén meglepett angolra.
-
Szia… Nem akartam zavarni.
-
Nem zavarsz, csak…. – felnevettem – Tök égő, az
előbb úgy néztem ki, mint aki a csatornából mászott elő, most meg….
-
Akár egy sellő…
Megint elmosolyodtam.
-
Ázott kutyára gondoltam.
-
Annak is csinos lennél.
-
Köszi… Bejössz?
-
Nem akarlak zavarni, gondolom készülsz.
-
Igen.
-
Elnézést akartam kérni, a piszkálódásért. Nem
kellett volna tovább feszítenem a húrt, fáradt voltál, és láthatóan…
-
Én reagált túl. Nem történt semmi.
Megszólalt a mobilom.
-
Bocs. –hagytam ott.
Smst kaptam.
Az angol még mindig az ajtóban
állt.
-
Bruno lemondta az estét, valami tmegbeszélés. –
mentem az ajtóhoz.
-
Értem.
-
Van még kedved lemenni a csapat buliba?
-
Persze. Megvárjalak?
-
Bejáratnál fél óra múlva? Addig elkészülök.
-
Remek.
-
Szia. – mosolyogtam rá, és bezártam az ajtót.
Gyorsan beszárítottam a hajam, majd
kisebb közelharc után a szekrény tartalmával, végül egy szűkszárú farmert, egy
fekete v kivágású pólót, és egy fekete pántos magassarkút kaptam fel. A
Egyszerű sminket tettem fel, fekete tusvonal, szempillaspirál, és szájfény.
Csipkedtem magam, és az első pár
métert futva tettem meg, majd lassítottam, és felslattyogtam a lépcsőn,
kinyitottam az ajtót, és Christian pont akkor lépett ki.
-
Szia.
-
Szia.
-
De pontos, és csinos valaki. –mért végig.
-
Ne udvarolj. – cukkoltam.
-
Csak az igazat mondom. – azzal a kezembe adott
egy tányért.
-
Ez mi?
-
Mentettem neked a sültből, és a salátából.
Mennyire vagyok szuper?
-
Nagyon!
-
És mi a hála?
Adtam neki egy puszit.
-
Ezért már megérte!– kuncogott, erre megböktem.
-
A tetőn sokan vannak?
-
Nem mindenki lent tobzódik.
-
Fel megyünk? Ott nyugisabb.
-
Persze. –azzal átvágtunk a tömegen – Kérsz
valamit inni?
-
Ha van akkor valami gyümölcsös sört, vagy egy
pohár édes pezsgőt!
-
Oké. –bólintott.
-
Fent leszek! . kiabáltam túl a zenét.
Biccentett.
Lehuppantam az egyik sarokban álló
üres asztalhoz.
-
Rengetegen vannak. –sóhajtott majd leült velem
szemben, és letett két üveg meggyes sört.
-
Jó választás.
-
Örülök.
-
Finom a kaja. – közben jó étvággyal ettem –
Bocs, de..
-
Nyugodtan.
Gyorsan eltűntettem.
-
Hosszú volt a mai nap… - tettem le a villát.
-
Jobb a kedved?
-
Határozottan. – cukkoltam, és közben elvettem az
üveget az asztalról.
-
És a múmiák?
-
Most ezzel fogsz piszkálni? – kuncogtam.
-
Csak nem értem miért? Ez olyan….
-
Nézd, szeretem azt az országot, és nagyon érdekel
a téma, gyerekkoromban kedveltem meg, a misztikussága miatt. Nagyon érdekes
hogy kapcsolódik össze a modern orvoslás, és az ókori technikák. Tudtad például
a nátron kifejezés is tőlük származik, a nytrit-ből származik, ami istenit
jelent. Meg … - és csak beszéltem, és beszéltem Egyiptomról, a kutatásomról, a
múmiákról, a versenyekről, mindenről ami eszembe jutott, ő meg a fejét a
kézfejével megtámasztva figyelmesen hallgatott.
A buli is lassan csendesedett.
-
Mi az? – kérdeztem mosolyogva.
-
Semmi. Csak jó hallgatni téged.
-
Bocs. Egész végig én beszéltem.
-
De komolyan. Végre nem csak a munka, a gondok, a
cég. És még művelődtem is közben.
-
Lökött vagy.
-
Te meg jó társaság.
-
Tudom. – kacsintottam rá – Csak néha túl nagy a
szám, és kiosztok embereket.
-
Még nem tapasztaltam.
-
Ha elég sok ideje ismersz, akkor megfogod.
-
Nem vagy te olyan…
-
Milyen?
-
Olyan mindenkit helyre tevő.
-
Azért szeretnek mert az vagyok, nem szeretem az
igazságtalanságot, és mindenkinek megmondom ha nagy az arca.
-
Akkor vigyáznom kell veled.
-
Mert?
-
Még a végén letöröd a nehezen felépített csapatfőnöki
egómat. –piszkálódott.
-
Nem vagy te olyan.
-
Milyen?
-
Egoista, és kemény főnök. Nincs ilyen oldalad.
-
Ha elég sok ideje ismersz, akkor megfogod.
-
Ezt megkaptam. - borultam az asztalra – Vettem a
lapot csapatfőnök. – néztem fel rá huncut módon.
-
Csak nem sikerült visszavágnom?
-
De. – sóhajtottam fel, pakolás zaja szűrődött
fel, és megszólalt egy lassú zongoraszóló.
Ismerős volt, és rossz kedvem lett.
-
Bánt valami?
-
Ez dal. A Schindler listájából van, mindig
eszembe jut a film, és ….
-
Értem.
Az órámra pillantottam.
-
Jesszus, már tizenegy is elmúlt. – álltam fel –
Vissza kell mennem a szállóba!
-
Nagyon feltartottalak. – állt fel.
-
Nem tartottál, csak remek hallgatóság vagy.
-
Azt hittem inkább beszélgető partnernek vagyok
jó. –nevetett.
-
Az is. Pillanat. Felhívom Freddiet hátha még itt
van és elvisz, még nem volt időm lepakolni a hotelben, és átvenni a bérelt
kocsit. –szedtem elő a mobilt.
-
Én is elvihetlek. Autóval vagyok.
-
Megtennéd? Várj melyik hotelben laksz?
-
Renaissanceban.
-
Mi is. Szuper. De össze kell szednem a táskákat
a szobámban.
-
Segítek.
A húsz perces út túl rövidnek tűnt
a társaságában, a szobám ajtaja előtti búcsúzás pedig kicsit szórakozottra
sikerült. Freddie állandó cirkuszai és dührohamai, Bruno gyakori neki
keseredése mellett, Christian az érdeklődése, a nyugalma, lazasága kifejezetten
üdítő jelenségnek számított.
Még egy napja sem ismertem, mégis
az egyik legjobb társaságnak tartottam, akivel valaha dolgom akadt. Nem volt
egy atomfizikus, de mégis a kedvessége, a jó modora, a humora, és a
személyisége letaglózott. A tűzzel játszottam mégis jólesett.
