Dream/Team? - Álom/Csapat? 63.

63.

Reggel arra ébredtem, hogy Seb a fülembe suttog.

-        Mi? – fordultam meg, és egy mosolygós kék szempárral találtam szembe magam.

-        Csörgött a mobilod. Alszunk tovább vagy felkelünk?

-        Ma már be kell mennem. – bújtam hozzá.

-        Megyek veled. – motyogta a fülembe.

-        Fenéket, pihensz, és majd utána pattogsz.

-        Semmi pattogás, csak egy kis szellemi munka. – erre felpillantottam.

-        Te tudsz olyat?

-        Vicces kislány. – simogatta meg az arcom, de nem tudtam mosolyogni – Mi a baj?

-        Sajnálom.

-        Mit?

-        Eléd helyeztem a munkám. – erre elhúzódott és mindkét kezét a feje alá téve bámult fel a plafonra.

-        Nincs jogom számon kérni téged. Nem vagyunk egy pár. Világosan megmondtad, nem tudsz bízni bennem, és neked csak „arra” kellek. Nem is akartad vállalni, én erőltettem, nem várhatom el, hogy beszámolj arról mivel, kivel töltöd a napjaidat, és szabadidődet. Örülnöm kell ennek a kicsinek is, ami nekem belőled jutott.

-        Seb… - simogattam meg a vállát, de elfordult.

-        Nekem jó így… Nem tehetem, mégis kérnék valamit. Egy valamit. – pillantott rám szomorúan – Ha itt vagy, akkor ne ilyen hülyeségekkel foglalkozzunk, csak érezzük jól magunkat.

-        Csak szex? – kérdeztem poénosan, miközben ő még mindig komoly maradt.

-        Nem, csak ne céges ügyekkel és komoly dolgokkal foglalkozzunk. Mozizzunk, dumálgassunk, szexeljünk, ennyi.

Hosszan néztem rá. Seb egy álmodozó volt, aki egy rózsaszín illúziót akart. Ezt eddig is tudtam, nem tartottam ésszerű ötletnek, de abból a szempontból jónak tűnt,mert így a magánélete kiegyensúlyozott lehetett.

-        Szerinted őrültség.

-        Igen. Ez olyan, mint abban a filmben.

-        Melyikben?

-        A barátság extrákkal.

-        Nem vagyunk barátok.

-        Akkor mik vagyunk? – könyököltem fel, és rá néztem.

-        Szeretők. Illetve neked én a szeretőd vagyok. – pontosította.

-        És neked én mi vagyok?

-        Mi szeretnél lenni? – kérdezte vigyorogva.

-        Ha gazdag lennél, és facér, a feleséged. De be kell érnem a szeretői státusszal. Azért remélem kapok pár ékszert. Arra hajtok. – cukkoltam.

-        Hát egyenlőre szegény vagyok akár egy kéregető, szóval be kell érned apróságokkal, viszont ha most hozzám jönnél az összes keresetem fele a tiéd lenne. – tűnődött el mókásan.

-        Még várok egy jobb ajánlatra.

-        Anyagias lány. –húzta össze a szemét, majd felnevettünk.

-        Nem válaszoltál... – hoztam fel újra a témát, mikor már kiszórakoztuk magunkat.

-        Nem mindegy, én mit érzek? A lényegen nem változtat. – rántotta meg a vállát – Mindkettőnknek jó így, és kényelmes.

-        Tudom, hogy hazudsz.

-        Akkor miért kérdezel?

-        Mert érdekel mi van veled, és a helyzethez való hozzáállásod.

-        Pontosan tudod, mit érzek. - szögezte le – Ezen már átrágtuk magunkat egyszer. Fogadd el, nekem ez így jó, és kész. Ne ragozzuk annyit! – pattant fel.

-        Féltelek.

-        Tudok magamra vigyázni!

-        Attól tartok nem. –ültem fel - Mi lesz, ha beleszeretek valakibe és itthagylak?

-        Semmi, mi lenne? –tárta szét a karját – Elmész és kész. Ahogy a többi csaj!

-        Kösz. – álltam fel, és kimentem a nappaliba.

-        Mégis mit vársz tőlem? Ha azt mondom szeretlek nem tetszik, ha meg azt, hogy csak a szex érdekel veled, az se! Mond meg mit akarsz hallani és azt mondom! Nem értem mi problémád?

-        Mi a problémám? Megmondjam?

-        Roppantul érdekelne! Igen!

-        Adod itt a műmacsót, az a problémám,de nem vagy az! Legalábbis velem kapcsolatban láthatóan nem.

-        Nem vagyok műmájer!

-        Műmacsó, a műmájer nem ezt jelenti!

-        Tök mindegy! Nem vagyok az, egyszerűen csak beletörődtem, ennyi.

-        Mert te, a te egóddal ebbe bele tudsz törődni?

-        Mi zavar ennyire? Az hogy én elfogadtam a helyzetet, még ha összeszorított foggal is? Vagy esetleg, miattam bánt a lelkiismereted? Erről van szó?

-        Igen, erről is.

-        Akkor megnyugodhatsz, tudom mit vállaltam, te korrekten megmondtad merre hány méter, nem volt kötelező rá bólintanom.

-        De ettől te többet érsz, és érdemelsz. Le degradálod magad miattam.

-        Ez hülyeség. Jelenleg ennyit érek, el kell fogadnom. Mondtam, én ennek is örülök. Nekem elég, ha én szeretlek, te meg néha törődsz velem. Nem várhatok el többet, hiszen nem vagy belém szerelmes, és ez nem egy párkapcsolat. Ha úgy alakul, hogy lesz valakid, akkor elengedlek, nem foglak visszatartani. Ettől nem kell félned.

-        Seb…

-        Nem tarthatnék magam mellett olyas valakit, aki nem szerelmes belém, csak elvisel. Ez lehetetlen lenne, és tisztességtelen. Nem fogok beléd csimpaszkodni, ne aggódj.

-        Most még szarabbul érzem magam. – mellém lépett és átölelt.

-        Jó ez így hidd el. – suttogta.

A vállába fúrtam az arcom.

-        Bántalak, pedig esküszöm nem akarom.

Az állam alá csúsztatta a kezem, felemelte a fejem, és letörölte a könnyeim.

-        Megint miattam sírsz.

-        Igazából a saját hülyeségem miatt. – néztem a szemébe, a tarkójára tettem a kezem, magam felé húztam,és a homlokunkat egymáshoz támasztottuk.

Megsimogatta az arcom, én pedig lehunytam a szemem.

-        Megnyugodtál? – suttogta.

-        Félek. – néztem a szemébe.

-        Én is. Mindig félünk, a múltkor mégis mertünk lépni. Fájdalmat okoztam neked, de ennek ellenére megbántad? Én nem.

-        Én sem. – karoltam át a csípőjét.

-        Szeretlek. – húzta végig gyöngéden az ujjait a számon, és megcsókolt, lágyan, mégis szenvedélyesen – Szeretlek. – suttogta alig hallhatóan.

A következő percben pedig már az ágyon feküdtünk, Seb egy pillanatra sem engedett ki a bűvköréből. Simogatott, csókolt, kényeztetett, közben pedig halkban beszélt hozzám. Nem értettem tisztán mit, mert németül motyogott, mégis megnyugtatott vele.

Amikor eltávolodott, hogy lehúzza a pólóját, csak akkor tértem egy kicsit magamhoz. A betegsége ellenére még mindig jól nézett ki, szálkásan izmos volt. Ismét megsimogatta az arcom, és megcsókolt. Aztán megszólalt a mobilom.

Seb azonnal érte nyúlt,a mozdulatán láttam, ki akarja nyomni, de ahogy a képernyőre pillantott elhúzta a száját.

-        Ki az? –  ültem fel, de válaszul elém tartotta. Christian keresett. – Fel kell vennem.

-        Nem érdekel mivel, de rázd le. – adta a kezembe.

-        Seb, ez…

-        Rázd le. – nézett mélyem a szemembe, és a kezét végig húzta a meztelen hátamon – Rázd le.

-        Megpróbálom. – erre megrázta a fejét, és a keze a mellemre vándorolt.

Az érintésétől megremegtem, és lehunytam a szemem, ő pedig megcsókolt.

-        Cat? Itt vagy? – hallottam az angol hangját a telefonban, kábán néztem fel Seb gúnyosan mosolygó arcába. Ő nyomta meg a hívásfogadást sunyin.

-        Itt vagyok. – nyögtem ki.

-        Minden rendben? – kérdezte aggódva, miközben Seb keze a belső combomra vándorolt.

-        Ne. –tátogtam, de hiába.

-        Cat?

-        Igen… Itt vagyok. Még… még most keltem fel. – nyögtem föl a német simogatásától – Később bemegyek…

-        Minden rendben?

-        Persze! –vágtam rá azonnal, és az ajkaimba haraptam, hogy ne sóhajtsak fel, mert Sebas másik keze a mellemet kényeztette.

-        Mikor jössz?

-        Tíz körül…. Van még egy kis dolgom… De sietek… - suttogtam a végét.

-        Sebbel minden rendben? –kérdezte, miközben kaptam egy újabb vad csókot.

-        Jól vagyok, csak felejts már el minket Chris. Nem érünk rá! – morogta a német a telefonba, majd kivette a kezemből a mobilt és kikapcsolta – Ezt most fontosabb – tolta le rólam az alsómat.

-        Neki biztos nem. – kuncogtam fel.

-        Jelenleg nem érdekel a csapatfőnököm.

Erre szélesen elmosolyodtam.

-        Sokkal szórakoztatóbb dolgot tervezek. –nézett rám vágyakozva és megcsókolt.

-        Seb…- suttogtam félve, mégis újra megrészegülve az érintésétől.

-        Nem akarod?

Az ajkamba harapva néztem rá.

-        Bízol bennem?

-        Nem tudom… - motyogtam.

Ingerülten elhúzódott.

-        Sebas.

-        Amikor együtt voltunk, nem lehetett rám panaszod semmilyen téren! Megértettelek visszafogtam magamat, és néha téged is! Igaz vagy sem?

Bólintottam.

-        Megértem, nehéz neked egy másik pasival ágyba bújni! Látom, és érzem, hogy ez frusztrál téged! Viszont ne legyél álszent, azért elég sok dolgot csináltunk már egymással ami erősen túlmegy a baráti kapcsolaton! Azt mondtad nem tudsz újra közel engedni magadhoz, mert nem bízol bennem! Jó elfogadtam, csak szexet akarsz! Nagyon bánt, és fáj, de igyekszem emelt fővel elviselni! Most viszont nem tudom mi van!? – tárta szét a karját – Akarod? Nem akarod? Világosíts fel Cat!

-        Annyira gyorsan közel kerültél hozzám Seb, de megbántottál. Végre elkezdtem hinni, remélni, érezni, bízni, és… Nem láttál engem, amikor Chris kiszedett a kocsiból.

-        Nem, nem láttalak, de hallottalak. – ült le az ágy szélére – Katie felhívott, kiosztott, és végig a vonalban tartott amíg te a főnök vállán sírtál. Mindent hallottam. Dolby Sorrundban.

Dream/Team? - Álom/Csapat? 62.

62.

Amint beléptem Seb lakrészébe tudtam, baj van. Enyhe kórházi sebfertőtlenítő szagot éreztem, tovább mentem a nappali felé, és Gerard akkor jött ki a német szobájából, egy injekciós tűvel, vattával, meg pár üres kis fiolával a kezében.

-        Mi történt?

-        Lázas, enyhe vírus.

-        Előkerültél végre? – támadt nekem Heikki, aki Gerry mögül lépett elő.

-        Nem tartozom neked elszámolással.

-        Azt ígérted gyorsan visszajössz, erre egész nap téged várt! Semmit sem pihent! Rád lett volna szüksége!

-        Akkor miért nem hívtál fel?

-        Hívtalak! De nem vetted fel! –elővettem a telefonom és tényleg, vagy tizenöt hívás a trénertől és kb. ugyanennyi sms. Mind aggódó hangvételben, többször jelezte, Seb hány, lázas, kába, alig van jártányi ereje.

-        Lenémítva maradt. – dobtam félre, a háló felé indultam, de a finn elém állt.

-        Menj csak dolgozni, én itt maradok!

-        Megőrültél?

-        Nem. Neked fontosabb a munkád! Majd én vigyázok rá, ahogy mindig!

-        Remekül vigyáztál rá eddig is, a karján lévő vágások, és a betegsége mutatja! – vágtam vissza Heikki arca pedig elsötétült.

-        Elég! – állt közénk Gerry és a barátja tette a vállára a kezét – Sebastiannak nyugalomra van szüksége. Mind tudjuk, Cat két napja lóhalálában rohant hozzá az éjszaka közepén, nem hiszem, hogy most szándékosan nem jött hamarabb. Az idei autó nagy mértékben tőle, és a csapata munkájától függ, komoly felelősség nyomja a vállát. Ráadásul Didi tesztelni is küldi, olyan edzéseket kellene folytatnia mint Sebnek. Minden perce be van osztva. A maximumot várják el tőle, vagy talán még annál is többet. Rád bízta Sebastiant, mert tudta, ha baj lenne, máris intézkednél. Nem gondolom, hogy Cat akárki másra ennyi időre rá merte volna hagyni a te németedet. – dobta ki a szemetesbe a kezében lévő orvosi dolgokat.

-        Ő NEM az én németem!

-        Gyakorlatilag nem, lényegében igen. De mind tudjuk miért nem teljesen a tiéd. Fontosabb neked, mint itt a szobában bárki más. Ezzel nincs is semmi baj, de hagyd őt élni, egy hozzávaló nővel. Legyél rá, rájuk tekintettel, ha már másra nem vagy. – vette fel a táskáját a dohányzóról.

-        Ne haragudj. – pillantott a tréner Gerryre.

-        Mindent megértek, egy szintig. – nyomatékosította.

-        Sajnálom.

A doki csak bólintott.

-        Te se haragudj Cat.

-        Én tartozom köszönettel amiért egész nap őrizted, és törődtél vele helyettem is. Folyamatosan zajlott a nap, hogy a végén már azt gondoltam, ha gond van, majd csörögsz. Állandóan jöttek hozzám, és a délutánom is pokoli volt. Komolyan próbáltam elszakadni, de mindig volt valami. A káosz végén el akartam menni, csak tíz percre a szimulátorba, lazítani, hogy ne idegroncsként jöjjek ide. De ott is problémahegyek fogadtak. – ültem le a kanapéra – Eszembe se jutott az a rohadt mobil Heikki. Totál kiesett, még az éjjel lehalkítottam Seb miatt. Tudom mit ígértem neki, és azt is sejtem, mennyire kiakadt, de nem hagyhatok ott félszáz embert, mert a pilótánk, aki mellesleg fontos nekem beteg! Pláne amikor egy szakképzett edző, aki évek óta ismeri, és foglalkozik vele őrt áll az ágyánál! Hidd el, eléggé furdal a lelkiismeretem így is, nem kell még tőled is fejmosás!

-        Igazad van.

-        Tudom, hogy igazam van! És szarul is érzem magam szívi, úgyhogy boldog lehetsz. – vágtam hátra a fejem a támlára.

-        Nyomaszt valami? – szólalt meg Gerry csöndesen.

-        Sok minden, és úgy érzem még az is fárasztó, hogy elmenjek a zuhanyig.

-        Egyéb tünet?

-        Kicsit ki vagyok, de egy jó nagy alvás majd segít. Nem kell aggódnod.

-        A pilóták kimerültségi és stressz szintje mind fontos tényezők.

-        Egyenlőre még nem kell élesben vezetnem, úgyhogy szerencsém van. – nevettem fel.

-        Maradjunk? – kérdezte Heikki komolyan.

-        Nem kell, de köszi. Most alszik?

-        Igen. Adtam neki egy lázhúzót, hányáscsökkentőt, és görcsoldót. Egy nagyon enyhe nyugtatót is kapott. Utóbbi elég sokat vacilláltam, de remélem, több jót tettem vele, mint rosszat.

-        Jót tettél, előző este borzalmasan aludt, kétszer is motyogott álmában, és leizzadt, bár azt hiszem az enyhe idegösszeomlás mellett, a betegség is rátett.

-        Gyanítom igen. De ma végig fogja aludni az éjszakát.

-        Remélem, főleg miatta. Tényleg evett ma valamit?

-        Igen. Egy kispirítós sikerült belediktálni, némi üres teával, úgy tűnik azt elbírta a gyomra.

-        Jézusom. Nem merek belegondolni hová fog elfogyni… - sóhajtottam fel.

-        Az egészégét nézve nem vészes, a versenyzéshez viszont hízó kúrára kell fognunk. – nézett rám a doki.

-        Tudom.

Ebben a pillanatban tompa zajok hallatszottak a hálóból, Heikki már nyitotta is az ajtót, én pedig rögtön átmásztam a kanapén.

Seb a küszöbtől pár lépésre a szőnyegen térdelt négykézláb, és éppen a korábban emlegetett pirítóst távozott belőle, láthatóan nem közös megegyezéssel, öklendezés formájában.

Heikki azonnal megfogta a fejét, én pedig Seb mögé térdeltem, és a két vállát tartottam, mert kezdett összecsuklani.

Amikor végre abbamaradt a hányás, a németet arrébb húztuk és falnak támasztottuk.

Gerry vizes törölközőket hozott, egyet a német tarkójára terített, egy másikkal az arcát törölte, és a mellkasára tett egy műanyag tálat.

-        Seb? – simogattam meg az arcát.

De félretolta, gyorsan előre hajolt, egy újabb hányási etap következett, mire vége lett a német az ájulás szélére került.

A doki megnézte a szemét, megmérte a pulzusát és megszagolta a lehelletét.

-        Aceton illatú. – suttogta idegesen.

-        Kiszáradt. – sóhajtott fel Heikki.

-        Igen.

-        Mi lesz? – pillantottam Gerryre.

-        Seb. Nézz rám. – fogta meg a félkába német fejét – Kiszáradtál. Tudod ez mit jelent?

-        Sokat kell innom.

-        Megpróbálhatjuk azt is, de vagy bemegyünk a kórházba, vagy bekötök neked sóoldatot. De előre szólok, az csak akkor megy, ha enyhül végre ez a hányás, ha nem, akkor hívom a mentőket.

Választ nem kapott, ugyanis Seb újra rókázott.

-        Eldőlt a dolog. – simogattam a német vállát, és arcát.

-        Ne… - nyögte – Hátha még egy adag injekció segít. – motyogta rekedten és a fejét a falnak vetette.

-        Nem tudom… - fordultam a doki felé.

-        Infúzió, izotóniás ital, tea, és keksz. Ha - mennyi most az idő? – nézett az órájára – Este hat. – válaszolta meg a kérdését – Adok be erősebb hányás csillapítót, pihensz egy kicsit. Utána kilencig meg kell innod több mint három liter folyadékot, és kapsz infúzióban két zacskó sóoldatot, meg egy kis kekszet. Ha ez benned marad, akkor nincs kórház. Minden más esetben igen.

-        Jó.

-        Gyerünk. - fogta meg Sebet az egyik oldalon, Heikki meg a másikon, és a nappali kanapéjára fektették.

-        Megpróbálok összetakarítani. – sóhajtottam fel.

Seb viszont megfordult, és rám nézett.

-        Inkább gyere ide.

-        Menj csak. – húzta el a száját a tréner – Összerámolok, Gerry meg beköti az infúziót.

-        Köszönöm. – de válaszul megrántotta a vállát.

A némethez bújtam, és az este hátralévő részében hol innivalót, hol valami kis kaját erőltettem bele. Gerry egy darabig figyelte, aztán átment Heikkinek segíteni. Alaposan feltakarítottak, és kiszellőzettek. Bár a folt ott maradt a szőnyegen, a szagok legalább eltűntek. Sebas feje pedig nyolc után nem sokkal nemes egyszerűséggel a vállamra bukott, a kimerültségtől

-        Hogy vagy? – jött be Heikki, én mutattam, hogy csöndesen.

-        Elaludt. – tátogtam.

-        Oké.

-        Elmegyünk enni, egy óra múlva jövünk. Hozzunk valamit? – intettem, hogy hajoljon közelebb.

-        Igen. Kaját, sokat. Éhen halok. Sebnek egy kis almát, csirkemellet, meg sós krumplit, és kompótot.

-        Jól van. Ez jó ötlet. – susogta, én meg felmutattam a telót.

-        Rajta a rezgés, ha valami van szólok.

-        Rendben. – integetett, majd leléptek.

A német valóban gyenge volt, mert arra sem nagyon reagált, amikor Gerry éjfél tájban kihúzta a kanült a karjából. Bár tény, a doki nagy óvatosan bánt a szőkével, éltem a gyanúval, ezt mind Heikki miatt tette. Az éjszaka többször felébredtem, de végre nem történt semmi, Seb mélyen aludt, és csöndben szuszogott mellettem. Reggel kiosontam a fürdőbe egy zuhanyra, és fogmosásra, amikor visszaértem még mindig pihent, de magára húzta a takarót.

Megsimogattam a homlokát, ami meleg volt, enyhe hőemelkedésnek tűnt. Írtam Chrisnek egy smst, hogy nem megyek be, és az se érdekel ha cunami sújtja a gyárat. Annyit írt: „OK” és mellé egy kacsintós smailei.

A német meglepően gyorsan javult, kora délután felébredt egy órácskára, evett, ivott, tusolt, pár szót beszéltünk, és újra eldőlt mint egy darab fa. Este viszont már elég vigécen kelt, a korábban félretett vacsorát megmelegítettem, és jó étvággyal elpusztította a húslevest, meg némi könnyű másodikat. Viccelődött, és bekapcsolta a tévét is. Tizenegy felé dőltem ki.

-        Kapcsoljam ki?

-        Hm?

-        A tévét?

Morogtam valamit félig csukott szemmel, hogy mindegy, de a szoba mégis sötétebb és csendesebb lett.

Seb elvackolta magát, és magához húzott. Kábán néztem rá.

-        Minden rendben. Aludj csak. – suttogta.

-        Biztos?

-        Teljesen jól vagyok. Hőemelkedésem sincs.

-        Akkor jó. – fúrtam a vállába az arcom, valamit még mondott, amit nem értettem, mert már szinte teljesen aludtam.