71.rész
Az imák ritkán hallgattatnak meg. Az enyémek, pedig soha.
Mint, ahogy most sem.
A kocsi padlóján több üres vodkás üveg, és mindenféle ruhadarab.
Kimi aléltan feküdt a vezetőülésben, a feje rábukott az üvegre, a karjában egy injekcióstű. Az ölében szétnyitott sportújság, benne egy nagy fénykép rólam, és egy cikk. Ami nagy betűkkel hirdette: „ A Forma 1 új üstököse? ”
Kimi….
A kezem neki szorítottam az ablaknak, és végi húztam az ujjaimat az arca mentén.
Potyogtak a könnyeim. Eszembe jutott egy buta vers, még butább két sora:
„S e szív sebeit bekötözni, ki téged; Még akkor is, ott is, örökre szeret!” (Petőfi: Szeptember végén)
- Ugye nem csináltál hülyeséget? –suttogtam.
- Kérlek…..ugye nem….
Lassan rátettem a remegő kezemet a kilincsre, és reménykedtem benne, hogy nincs bezárva.
Ahogy húztam magam felé, a zár alig hallhatóan kattant, és kinyílt.
Kimi, pedig a fölre zuhant, mint egy élettelen szobor. A magazin, pedig az aszfaltra esett. Bezáródott. A Red Bullentin legújabb száma volt.
Azonnal odatérdeltem Kimihez, és lassan megfogtam a csuklóját.
- Istenem kérlek…..- motyogtam.
Még vert a szíve, szabálytalan, és gyenge, de volt pulzusa.
Letéptem a pólómból, egy csíkot, kihúztam a tűt a karjából, és bekötöttem jó szorosan.
Megsimogattam az arcát, halványan elmosolyodott.
Össze kellett szorítanom a fogaimat, minden erőmre szükségem volt, hogy ne kezdjek el hajamat tépve rohangálni, és ordítani teli torokból.
Ráborultam Kimire, és magamhoz szorítottam.
- Meg ne halj nekem, hallod?
- Angel! Angel! –ordítottak teli torokból a hátam mögül.
Nem kellett felnéztem, tudtam, hogy fiúk azok.
Valaki nagy nehezen elhúzott Kimitől Heikki volt.
Az arcán félelem, kétségbeesés látszott.
Seb gyorsan megnézte Kimit.
- Még él! Hívom az orvost!
Azonnal telefonált.
Én pedig fogtam Kimi kezét, és minden létező imát, amit ismertem elmondtam. Hogy csak még most az egyszer úszzuk meg minden komolyabb gond nélkül.
Befutott az orvosi csapat, a fiúk segítségével feltámogatták az ájult Kimit, és elcipelték az orvosi épület felé.
Megint jött az idegtépő várakozás a folyosón, Bruno csendben ült mellettem, Seb fel alá járkált, Heikki pedig a falat támasztva bámult a semmibe.
Aztán szó szerint befutott Horner, Schumival, és Todtal.
- Hogy van? –kérdezte Chriss.
- Várjuk a híreket…..
A kezembe temettem az arcom, sírni akartam, szerettem volna ököllel verni a falat, és közben ordítani, ahogy csak bírok, hogy enyhüljön a mellkasomban a szorítás. De nem tehettem.
Próbáltam mélyeket lélegezni, hogy leküzdjem a gombócot a torkomban, és visszatartsam a bőgést.
- Jól vagy? –kérdezte Schumi.
Felnéztem rá.
Bólintottam.
- Nem úgy tűnik….Hívok neked egy orvost, mielőtt összeesel. – mondta szelíden.
- Jól vagyok. – mondtam saját magamat is meglepő higgadtsággal.
Leült mellém, Todt is odajött.
- A világért sem szólnék bele…- kezdte óvatosan – De nekem úgy tűnik, nem sok hiányzik neked egy idegösszeomláshoz.
Keserűen felnevettem.
- Azt hiszem, azon már mindketten túl vagyunk…..De még egy ilyen eset, és kényszerzubbonyban visznek el egy két szer két négyzetméteres kis fehér gumi szobába. De kösz még élek….- eresztettem meg egy fanyar mosolyt.
- Bíztatóan hangzik…- mondta Schumi.
- Igen szerintem is.
- Hívok egy orvost! – mondta Bruno határozottan.
- Ne! Kétlem, hogy sokat segít rajtam, ha benyugtatóz, vagy altatót ad. Rajtam most csak az segít, ha Kimi jobban lesz, és visszaülhetek az autóba.
- Te ezek után még ki akarsz menni a pályára? –kérdezte Todt döbbenten.
- Igen. Ott legalább ki tudok kapcsolni, és nincs semmi bajom. Kiminek is erre lenne szüksége, ha összeszedte magát, hogy végre legyen valami célja.
Todt bíztatóan megveregette a vállam.
- Tudod milyen makacs! Biztosan jobban lesz, csak hogy bosszanthasson minket.
- Remélem…..
Aztán csak ültünk csendben, vártunk, és csak vártunk. Végül kijött egy orvos.
- Hogy van? – pattantam fel.
- Már kijózanodott, elég magas volt a véralkohol szintje, és drogtesztje is pozitív lett. Kapott gyógyszereket, és infúziót.
- Súlyos az állapota? –kérdezte meg Schumi.
- A mai kis mámorát, valószínűleg délutánra ki is aludta volna, de a szervezete eléggé padlón van. Ha nem hagyja abba, azonnal ezt a módszeres, és intenzív önpusztítást, akkor ebben az iramban nem jósolok neki egy másfél évnél többet. Az izomzatát, és a belső szerveit is megviselte már. Látszik, hogy pár hónap alatt legalább hat - nyolc kilót fogyott.
- Rendbe jöhet? – tette fel aggódva a kérdést Todt.
- Erős szervezet van. Ha összeszedi magát, igen. Még mindig van esély a teljes felépülésre.
- De? – ugye nincs de.
- Hogy valaha versenyezhet e még, komolyabban az csak pár hónap múlva derülhet ki. Addig nem vezethet versenyautót! Nem nagyon bírná a megterhelést.
Lehunytam a szemem.
Kimi még inkább ki fog borulni.
- Tudja már? –dadogtam.
- Igen. Passzívan reagált. Ahogy minden másra is.
- Depressziós….- suttogtam.
- Nem is kicsit! Kérdezte, hogy kik hozták be, mondtam hogy pár barátja és egy hölgy. Azt mondta hogyha, senkit nem akar látni.
- Mi az ön véleménye? – érdeklődött Schumi.
- Labilis.
- Mondjon valami újat. – mondtam szarkasztikusan.
- Jobb ha most elmennek, és pihennek. Pár napig biztosan bent tartjuk.
- Ahhoz le kell szíjazniuk. Ha beszélhetek a fejével, bent marad. –mondtam határozottan.
- Ezt honnan veszi?
- Komoly meggyőző erővel bírok!
- Valóban? –kérdezte az orvos döbbenten.
- Igen.
- Ha valaki képes rá hatni, akkor az Angel! Engedje be hozzá, legyen kedves! Igazán meggyőző tud lenni, ha akar! –mondta sunyi vigyorral Schumi.
Pár pillanatig farkasszemet néztek.
- De csak pár perc. – mondta a doki és elment.
- Lógok egy szívességgel! – mosolyogtam Schumira.
- Észben tartom.
Bementem Kimihez, mereven bámulta az ágyat.
- Nincs rajta semmi extra….- mondta halkan és leültem mellé.
- Miért jöttél? –kérdezte dühösen.
- Mindent hallottam….Amit a fiúknak mondtál…..
Felkapta a fejét, és fájdalmas arccal nézett rám.
- Azt hittem nem tudod meg….
- Tudod, Bruno megkérdezte, hogy szeretlek e még, és ki akarok e még tartani melletted?
- Bruno szentimentális…
- Én meg szerelmes vagyok beléd….- mondtam a szemébe nézve. – És most már nem tágítok! Ha tetszik, ha nem! Össze fogjuk szedni magunkat, a verseny után két hónapra elhúzunk pihenni! Aztán felkészülsz a szezonkezdésre, elmész a vizsgálatra, és rajzhoz állsz!
- Per….- befogtam a száját.
- Megmutatod, hogy igenis, te vagy a legjobb! Újra a régi leszel! Újra a csúcson leszel! –szónokoltam elszántan.
Hátradűlt a párnára.
- Ha van még állásom….
- Ha nincs, akkor átjössz az Indyba, vagy a Nascarba! Van élet a Forma 1-en túl is!
- És mi lesz Sebbel?
- Hogy - hogy mi lesz vele? Éli az életét, ahogy eddig!
- Szóval inkább velem maradsz? –kérdezte reménykedve.
- Szerinted miről szónokolok már öt perce? Süket lettél?
- Azt hittem a történtek után….
- Hogy mi van? –kérdeztem döbbenten. – Lemaradtam valahol!
- Azt hittem hozzá mész, meg…hogy nem vetted be azt a pirulát….és útban van a gyerek…..
- Ezt ki mondta?
- Senki…. Én csak….
- Kimi! Ne gyártsd megint az elméleteidet jó? Seb el akart venni, de nemet mondtam. Az marhaságot, meg még vasárnap este bevettem. De azért a jövő héten elmegyek egy dokihoz. A ma estét, meg jobb ha elfelejtjük, végleg!
Megszorítottam a kezét.
- Szeretlek te hülye finn! – mondtam majdnem sírva.
- Én is! – mondta szenvedélyesen - Én saj….- befogtam a száját.
- Tudom. De most már legyen elég ebből az önpusztításból, meg a kamikáze akciókból jó ?
- Igen. Semmi ökörség, semmi öngyilkos akció! – mondta komolyan.
- Esküdj meg az én életemre! –a szívemre tettem a kezét.
- Rendben! Esküszöm!
- Jó. Az orvos csak pár percet adott. Ki kell mennem a szabadedzésre….A csapat számít rám….
- Tudom, hogy jót tenne neked, de nem vagy nagyon fáradt? –kérdezte aggódva.
- Kicsit. Majd alszom a két edzés között, és estefelé bejövök jó?
- Igen. Vigyázz magadra!
- Jól vezetek! –vigyorogtam rá – Nem rémlik?
- De. – mosolygott rám.
- Nem lesz bajom. Ne aggódj!
- Te se. Tudom, hogy már mondtam párszor, de most összekapom magam. Komolyan!
- Tudom. Ideje volt már!
Átöleltem, és lágyan, gyengéden megcsókolt.
Egymásra mosolyogtunk.
- Te vagy az én mentő Angyalom! – suttogta.
- Tudom! Ezt akartam elmondani a múltkor! Egyszer még gyerekkoromban megjósolta, egy vén cigányasszony, hogy valakinek én leszek szó szerint egyszer igazi Angyala, akit az ég küldött, hogy megmentse! És azzal leszek igazán boldog, ha sikerül!
- Van benne valami….
- Igen…
Váltottunk még egy csókot, egy szenvedélyesebbet, aztán kimentem, hogy elmondjam a jó hírt a többieknek, hogy végre úgy néz ki egyenesben vagyunk.
2010. augusztus 29., vasárnap
2010. augusztus 28., szombat
Fast and Furious 70.
70.rész
Körbe rohantam az összes csapat homeját, ami csak az Indycarban, és a Forma 1-ben van, de Kimit mintha a föld nyelte volna el.
Kerestem nálunk, a HRT-nél, a Lotusnál, a Red Bullnál is, de semmi.
Már jobb ötlet híján, még a kamionok között átverekedtem magam, hátha ott iszik valamelyik tövében, de hiába..
Kb. tizedjére mentem el Sebiék homje előtt, amikor valaki kiszólt.
- Kit keresel ennyire Angel?
Először nem is nagyon láttam a reggeli szürkületben ki az, aztán mikor beléptem láttam, hogy szép ki társaság gyűlt össze, Brawn, Schumi,Todt, Horner, Kubica, Petrov, Alguersuari, Alonso.
Elég jó kedvűnek tűntek.
Mi az eget csinálnak ezek itt hajnalban? Buliznak? Beszarás!
- Baj van? –érdeklődött Schumi.
- Áh, hosszú. Nem láttad azt a díszpintyet?
Schumi érdeklődő tekintetett vetett rám, és látszott rajta, hogy gőze nincs, kiről kérdezek.
- Lehetne kicsit bővebben? –érdeklődött udvariasan.
- Kimit.
- Pár órája láttam, de nem volt éppen a legjobban. Betegnek tűnt.
- Tudok róla. De inkább részeg volt. –mondtam fáradtan. – Már körbejártam mindent, de sehol semmit.
Lezuttyantam egy üres székre. Ki voltam készülve.
- Gond van?
Csak legyintettem.
- Miért nem olyan pasit keresel, aki után nem kell futni kislány? –érdeklődött Alonso kajánul.
- Concha tu madre! Idiot! (Baszd meg anyád! Idióta!)
Fernando lesápadt! Jaime meg elkezdett vigyorogni.
- Mit mondtál neki? –érdeklődött Kubica élénken.
Szúrósan néztem rá.
- Finoman szólva elmondta neki, hogy kopjon le. – mondta diplomatikusan Jaime.
- Hna akkor maradj is kussba! –morogtam Ferre.
- Beszélsz spanyolul? –érdeklődött Ross.
- Igen, meg németül, egy kicsit olaszul, és pár szót oroszul.
Ahogy néztem őket támadt egy ötletem.
- Elkérhetném a telefonod? –kérdeztem Chrisnek szegezve a kérdést.
Pislogott amint a sült hal. Pasik!
Schumi már nyújtotta felém az övét. Hát vannak még lovagok a földön.
- Azért kéne a Horneré mert benne van Seb száma.
- Az enyémben is benne van. – pötyögött valamit, és a kezembe adta.
- Kösz! –mondtam hálásan.
Kicsöngött.
- Szia Michael!
- Angie vagyok!
- Angie? – hallottam a döbbenetet.
- Mindegy. Bruno vagy Heikki számát tudod?
- Kit adjak?
- Veled vannak?
- Igen.
- Hangosítsd ki! – valamit matatott a telóval.
- Megvan? – hallottam Brunot.
- Van a francokat, már megnéztem mindenhol. Minden csapatnál, és homeban. Ötlet?
- Passz.
- Talán kiment a városba. - mondta Heikki.
- Kocsival van?
- Öööööö nem tudom. –nyögte ki.
- Zseniális! Hol az ördögbe vagytok?
- Nálad!
- Nálam???? Minek?
- Javítjuk az ajtót! –mondták kórusban, úgyhogy még a Föld másik oldalán is hallották.
- És három pilóta kell egy ajtóhoz? Maradjatok inkább a kocsiknál, ahhoz talán jobban értetek! Majd reggel megcsinálja a mindenes!
- Ajtóhoz? – suttogtad a fiúk az asztalnál.
- Minek vannak ezek nálad? – sziszegte Horner.
Szúrósan rájuk néztem.
Némán formáltam a számmal, hogy kuss.
Kibámultam az ablakon, már erősen pirkadt. Ahogy néztem a kamionokon megcsillanó elsó sugarakat, támadt egy megérzésem.
- Te Seb Kimi a homeban alszik?
- Nem Chriss nem engedi. Valahol kivett egy szobát.
- Nem! Nekem azt mondta a homeben alszik! – kontrázott Heikki.
- Szóval kamuzott! –szögeztem le.
- Úgy tűnik….-morgott Bruno.
- Tudom hol lesz! – jött az Isteni szikra.
Döbbent csend.
- Gyertek át a parkolóba! Tíz perc! –letettem és Schumi kezébe nyomtam a mobilt.
Az óra fél hetet mutatott. Csodás! Ma sem alszom már!
- Hálás Köszönet!
- Szívesen….- mondta döbbenten.
- Nem értem miért törődsz ennyire azzal a részeg finnel? – mondta gunyorosan Chriss.
- Jó tudni, hogy így törődik a pilótájával. De azért én a maga helyében a mai mindkét edzés előtt, kétszer is átnézetném azt az autót, mielőtt Kimi beleül. És lehetőleg nem hagynám egyiket sem egyedül, felügyelet nélkül!
- Nekem te ne dirigálj kislány! – fortyant fel Horner.
Meg tudtam volna fojtani, ezért kivertem a kezében lévő poharat. Az a földre esett, és sok pici apró darabra tört! A benne lévő citromos víz, pedig szétfolyt a fémpadlón.
- Nem dirigálok! –sziszegtem – Csak gondoltam jobb ha tudja, hogy Kimi valami őrült nagy baromságra készül!
- Baromságra? –kérdezte döbbenten.
- Igen! Bármi történjék is, nézesse át kétszer is az egész autót, mielőtt Kimi elindul vele. Már persze, ha szezont két pilótával akarja befejezni!
Azzal elcsörtettem a parkoló felé, csöndet és döbbenetet hagyva magam után.
Idióta Horner!
Rohantam mint valami eszelős, átslisszoltam a kamionok közt, hogy levágjam az út egy részét.
Jaj Istenem, csak legyen igazam!
Levegő után kapkodva fékeztem le, a parkolóban.
Alig állt bent pár autó. Első pillantásra, sehol sem láttam a fekete Enzot.
Aztán még jobban körbe bámultam, és kiszúrtam a leg eldugottabb sarokban, ami a lehető legtávolabb esett a bejárattól, egy nagy terebélyes fa árnyékában.
Közelebb mentem.
A felkelő nap fénye lustán megcsillant a fekete festésen, a fémes, sportos dísztárcsákon, és bevilágított az ablakokon, amiken ki volt kapcsolva a sötétítés.
Megtorpantam, igyekeztem minden lehetőségre felkészülni.
Nem akartam úgy járni, mint legutóbb, amikor rátaláltam Kimire, és teljes pánikba estem.
Összeszedtem minden elszántságomat, a maradék erőmet, és bátorságomat.
Majd vettem egy nagy levegőt, és odaléptem a vezetőfülke ablakához. Közben, pedig elmormoltam egy imát, hogy ne azt lássam megint, mint legutóbb.
Körbe rohantam az összes csapat homeját, ami csak az Indycarban, és a Forma 1-ben van, de Kimit mintha a föld nyelte volna el.
Kerestem nálunk, a HRT-nél, a Lotusnál, a Red Bullnál is, de semmi.
Már jobb ötlet híján, még a kamionok között átverekedtem magam, hátha ott iszik valamelyik tövében, de hiába..
Kb. tizedjére mentem el Sebiék homje előtt, amikor valaki kiszólt.
- Kit keresel ennyire Angel?
Először nem is nagyon láttam a reggeli szürkületben ki az, aztán mikor beléptem láttam, hogy szép ki társaság gyűlt össze, Brawn, Schumi,Todt, Horner, Kubica, Petrov, Alguersuari, Alonso.
Elég jó kedvűnek tűntek.
Mi az eget csinálnak ezek itt hajnalban? Buliznak? Beszarás!
- Baj van? –érdeklődött Schumi.
- Áh, hosszú. Nem láttad azt a díszpintyet?
Schumi érdeklődő tekintetett vetett rám, és látszott rajta, hogy gőze nincs, kiről kérdezek.
- Lehetne kicsit bővebben? –érdeklődött udvariasan.
- Kimit.
- Pár órája láttam, de nem volt éppen a legjobban. Betegnek tűnt.
- Tudok róla. De inkább részeg volt. –mondtam fáradtan. – Már körbejártam mindent, de sehol semmit.
Lezuttyantam egy üres székre. Ki voltam készülve.
- Gond van?
Csak legyintettem.
- Miért nem olyan pasit keresel, aki után nem kell futni kislány? –érdeklődött Alonso kajánul.
- Concha tu madre! Idiot! (Baszd meg anyád! Idióta!)
Fernando lesápadt! Jaime meg elkezdett vigyorogni.
- Mit mondtál neki? –érdeklődött Kubica élénken.
Szúrósan néztem rá.
- Finoman szólva elmondta neki, hogy kopjon le. – mondta diplomatikusan Jaime.
- Hna akkor maradj is kussba! –morogtam Ferre.
- Beszélsz spanyolul? –érdeklődött Ross.
- Igen, meg németül, egy kicsit olaszul, és pár szót oroszul.
Ahogy néztem őket támadt egy ötletem.
- Elkérhetném a telefonod? –kérdeztem Chrisnek szegezve a kérdést.
Pislogott amint a sült hal. Pasik!
Schumi már nyújtotta felém az övét. Hát vannak még lovagok a földön.
- Azért kéne a Horneré mert benne van Seb száma.
- Az enyémben is benne van. – pötyögött valamit, és a kezembe adta.
- Kösz! –mondtam hálásan.
Kicsöngött.
- Szia Michael!
- Angie vagyok!
- Angie? – hallottam a döbbenetet.
- Mindegy. Bruno vagy Heikki számát tudod?
- Kit adjak?
- Veled vannak?
- Igen.
- Hangosítsd ki! – valamit matatott a telóval.
- Megvan? – hallottam Brunot.
- Van a francokat, már megnéztem mindenhol. Minden csapatnál, és homeban. Ötlet?
- Passz.
- Talán kiment a városba. - mondta Heikki.
- Kocsival van?
- Öööööö nem tudom. –nyögte ki.
- Zseniális! Hol az ördögbe vagytok?
- Nálad!
- Nálam???? Minek?
- Javítjuk az ajtót! –mondták kórusban, úgyhogy még a Föld másik oldalán is hallották.
- És három pilóta kell egy ajtóhoz? Maradjatok inkább a kocsiknál, ahhoz talán jobban értetek! Majd reggel megcsinálja a mindenes!
- Ajtóhoz? – suttogtad a fiúk az asztalnál.
- Minek vannak ezek nálad? – sziszegte Horner.
Szúrósan rájuk néztem.
Némán formáltam a számmal, hogy kuss.
Kibámultam az ablakon, már erősen pirkadt. Ahogy néztem a kamionokon megcsillanó elsó sugarakat, támadt egy megérzésem.
- Te Seb Kimi a homeban alszik?
- Nem Chriss nem engedi. Valahol kivett egy szobát.
- Nem! Nekem azt mondta a homeben alszik! – kontrázott Heikki.
- Szóval kamuzott! –szögeztem le.
- Úgy tűnik….-morgott Bruno.
- Tudom hol lesz! – jött az Isteni szikra.
Döbbent csend.
- Gyertek át a parkolóba! Tíz perc! –letettem és Schumi kezébe nyomtam a mobilt.
Az óra fél hetet mutatott. Csodás! Ma sem alszom már!
- Hálás Köszönet!
- Szívesen….- mondta döbbenten.
- Nem értem miért törődsz ennyire azzal a részeg finnel? – mondta gunyorosan Chriss.
- Jó tudni, hogy így törődik a pilótájával. De azért én a maga helyében a mai mindkét edzés előtt, kétszer is átnézetném azt az autót, mielőtt Kimi beleül. És lehetőleg nem hagynám egyiket sem egyedül, felügyelet nélkül!
- Nekem te ne dirigálj kislány! – fortyant fel Horner.
Meg tudtam volna fojtani, ezért kivertem a kezében lévő poharat. Az a földre esett, és sok pici apró darabra tört! A benne lévő citromos víz, pedig szétfolyt a fémpadlón.
- Nem dirigálok! –sziszegtem – Csak gondoltam jobb ha tudja, hogy Kimi valami őrült nagy baromságra készül!
- Baromságra? –kérdezte döbbenten.
- Igen! Bármi történjék is, nézesse át kétszer is az egész autót, mielőtt Kimi elindul vele. Már persze, ha szezont két pilótával akarja befejezni!
Azzal elcsörtettem a parkoló felé, csöndet és döbbenetet hagyva magam után.
Idióta Horner!
Rohantam mint valami eszelős, átslisszoltam a kamionok közt, hogy levágjam az út egy részét.
Jaj Istenem, csak legyen igazam!
Levegő után kapkodva fékeztem le, a parkolóban.
Alig állt bent pár autó. Első pillantásra, sehol sem láttam a fekete Enzot.
Aztán még jobban körbe bámultam, és kiszúrtam a leg eldugottabb sarokban, ami a lehető legtávolabb esett a bejárattól, egy nagy terebélyes fa árnyékában.
Közelebb mentem.
A felkelő nap fénye lustán megcsillant a fekete festésen, a fémes, sportos dísztárcsákon, és bevilágított az ablakokon, amiken ki volt kapcsolva a sötétítés.
Megtorpantam, igyekeztem minden lehetőségre felkészülni.
Nem akartam úgy járni, mint legutóbb, amikor rátaláltam Kimire, és teljes pánikba estem.
Összeszedtem minden elszántságomat, a maradék erőmet, és bátorságomat.
Majd vettem egy nagy levegőt, és odaléptem a vezetőfülke ablakához. Közben, pedig elmormoltam egy imát, hogy ne azt lássam megint, mint legutóbb.
Fast and Furious 69.
69.rész
Csak potyogtak a könnyeim…..
Alig kaptam levegőt, fojtogatott a tudat, hogy Kimi mit akart velem tenni. Nem tudtam ép ésszel felfogni, hogy volt képes idáig eljutni.
Miért tette ezt?
Miért?
Miért?
- Nyugodj meg….- suttogta újra, és újra Bruno.
Kilestem a fejemre húzott takaró mögül, és láttam, ahogy Kimi teste szinte élettelenül fekszik a szobám padlóját, és Seb még mindig veri. Heikki többször is le akarta fogni, de nem volt elég erős.
Seb teljesen elvesztette az önkontrolját, és németül üvöltött Kimire.
Csak ordított, és ütötte.
- Megfogja ölni….- suttogtam. – Bruno….
Kétségbeesve néztem rá. Bármit is tett Kimi, ha Seb szétveri a fejét, Seb kerülhet bíróság elé.
Bruno bólintott, majd Heikkivel közösen nagy nehezen lefogták.
Hosszú percek teltek el így, hogy nekem a könnyeim potyogtak, Seb pedig üvöltött, és ki akart szabadulni a fiúk kezei közül.
Aztán valahogy minden lecsendesedett, Seb lehiggadt, és már én sem bőgtem. De Kimi még mindig ott feküdt, meg sem mozdult, az arca csupa vér, és még a szem is csukva volt.
Akár egy halott…
Istenem!
Felpattantam, oda akartam rohanni, hogy megnézzem él e még, de pár lépés után összeestem.
Minden remegett, és forgott velem a szoba.
Seb ölelt át, és vissza akart támogatni az ágyhoz.
- Jól vagyok….Ugye nem…..nem ölted meg? – kérdeztem dadogva.
Seb visszanézett Kimire, Heikki pedig odament megnézni van e pulzusa.
Alig ért hozzá, Kimi mocorogni kezdett.
Megnyugodtam.
- Akarsz nálam aludni? – kérdezte Seb aggódva. – Ott legalább van ajtó.
- Nem. Inkább egyedül lennék…..felhívom a főnököt, hogy kérjen egyet szobát, abban a hotelben amelyikben ő van a csapattal…..
Seb hosszan nézett rám, aztán bólintott.
- Ahogy gondolod…..
- Kösz….
- Elvigyelek?
- Igen….Ez jó ötlet…..
Keresni kezdtem a telefont, és ekkor tudatosult bennem, hogy az már nincs.
Szerencsére a sim kártya még megvolt.
- Kéred a mobilom? – kérdezte Bruno.
- Nem. Fejből nem tudom senki számát. De a másik szobában megvan a régi telom, csak fel kell tölteni. Amíg összeszedek néhány cuccot, meg magamat, addig feltölt annyira, hogy tudjak telefonálni.
- Rendben.
- Megtennétek hogy….- és a félkómás Kimire mutattam.
- Persze. – mondta Seb és Bruno egyszerre.
Megeresztettem, egy soványka mosolyt, és szinte átmenekültem a másik szobába.
Egy táskába bedobáltam néhány cuccot, a telót rádugtam a töltőre, és bezárkóztam a fürdőbe.
Addig sikáltam a bőröm mindenhol, amíg vörös nem lett, akár egy paradicsom.
Kiminek még az illatát, az érintésének az emlékét is el akartam tüntetni magamról. Bár befejeztem a fürdést, tovább folyattam a vizet, hogy ne is halljam, mi történik kint.
Aztán, magamra rángattam egy sötét farmert, egy szürke pólót, és egy kapucnis fekete felsőt.
Tíz percet álltam a tükör előtt mire belemertem nézni.
A bőröm fakó volt, a szemem alatt sötét karikák egész sora díszelgett, és olyan képet vágtam, mint aki most készül belépni a villamosszékbe, vagy várja a halálos injekciót. Egy kétségbeesett, reményvesztett, elkeseredett nő.
Kiabálás zaja szűrődött át az ajtón.
A fiúk az előszobában ordítoztak.
Tudni akartam miről beszélnek, de eszem ágában sem volt kimenni. A vízcsapot gyengébb sugárra állítottam, így kevésbé volt zajos a csobogás.
Remek ötletem támadt.
Lehajtottam a wc tetejét, és ráálltam, a kis rácsos szellőző nyíláson, pedig kikukucskáltam.
Így már minden jobban hallatszott, és látszott.
- Te idióta barom állat! – üvöltötte Seb. – Holnap az első dolgom lesz, hogy felhívjam a rendőrséget, és bevitesselek.
- Csak rajta! Úgyis az a célod, hogy vissza mássz, a mi kis hősnőnk ágyába! – ordított vissza Kimi, aki egy szál farmerban dülöngélt, véres, bedagadt arccal. – Barátom! – mondta megvető hangsúllyal.
Sebet a két fiú fogta le, hogy ne essen neki Kiminek.
- Kimi, jobb ha mész! Mára már elég minősíthetetlenül viselkedtél! – mondta határozottan Heikki.
- Nem megyek sehova! Meg kell neki magyaráznom! Bocsánatot kell, kérnem tőle!
- Te eszednél vagy???????? Azt hiszek ezek után a közelébe engedlek, te aljas szemét, féreg, te fasz! Te barom, te részeg senkiházi ! Te drogos! – kiabált torka szakadtából Seb.
Olyan volt, mintha nem is azaz ember lenne, akit már egy éve ismerek. Mint valami tébolyodott őrült. Teljesen ledöbbentem.
Seb….
Ezt sose hittem volna róla…..Hogy ennyire el tudja veszíteni kontrollt.
- Lehet, hogy a te feleséged lesz! De jogom van legalább nektek elmondani, hogy miért teszik tönkre holnap az életét, a tiétekével együtt a reggel megjelenő összes újság!!! – őrjöngött Kimi miközben tiszta erővel belerúgott a bejárati ajtóm romjaiba, ami ettől végleg leszakadt, és a földre dűlve kilehelte a lelkét.
- Te miről beszélsz? Mit csináltál fél részegen te barom? –kérdezte Seb döbbenten.
Kimi erősen a padlót kezdte fixírozni.
Seb megragadta Kimi vállát, és a falhoz vágta.
- Te kitálaltál a sajtónak? – ordította a képébe.
- Ne légy hülye! –kiabált vissza Kimi. – Nem én….- mondta összetörten.
- Akkor ki volt képes arra, hogy….- kérdezte Bruno döbbenten.
- Jenny. - mondta Kimi sírva, és tiszta erővel bele boxolt a falba, a keze vérezni kezdett.
- Mi folyik itt Kimi? –kérdezte Bruno suttogva.
Kimi lerogyott a földre, és a kezébe temette az arcát. Hallottam, ahogy zokog.
- A múlt hétvégén megkeresett az a ribanc, miután Angie és te…..- Sebre nézett – Azt mondta segítenem kell neki, vagy mind nagyon - nagyon megbánjuk. Mert kitereget mindent, rólam, rólad, Heikkiről, Angieről. Mindent! Érted? Az öngyilkossági kísérleteket, a gyereket, hogy kavartatok, hogy drogozok, mindent….Mindez képekkel, vallomásokkal alátámasztva, szép kis aktát mutatott be. Pontosabban a másolatát, benne van az egész egy éves történet.
- Jézusom….- mondta Seb döbbenten.
Istenem….Jézusom……Behunyt szemmel dőltem neki a falnak.
Hát minden kiderül?
- Ez, még csak a jéghegy csúcsa. Előásta azt is Angieről, hogy jó pár hónapot dolgozott egy sztrip bárban, mint táncos.
- Hogy hol???? ..- kérdezte Seb döbbenten.
Mindenki döbbenten bámulta Kimit.
- Igen….- suttogta Kimi – Ez úgy látom senkinek sem mesélte….
A múlt előbb utóbb tényleg utolér. Ezért gyűlöltem a múltam, mert voltak benne sötét foltok, és ha ezek kiderülnek, akkor mindenki azt mondja majd, hogy ágyakon keresztül jutottam a csúcsra. Az hogy rendes lányok a prostik, vagy a cole girlok, csak Sztriptízben vagy a Micsoda nőben hiszik el a nézők. A valóság azonban más, ha egyszer kiderül, te életed végig kurtizán maradsz, még ha nem is dugtál senkivel sem csak a segged ráztad. Az senkit sem érdekel, hogy azért dolgoztál ilyen helyen, mert nem volt pénzed. Mások szerint lett volna, más megoldás, igen, azoknak igen, akik nem a gettóból jönnek.
- Jenny szerint is remek főcím lenne: „ Egy sztrip kurva a Forma 1-ben”. – mondta gúnyosan. – Külön szaftos kis részlet, hogy néha bevitték pár éjszakára, a sittre utcai versenykért, és hogy mai napig tagja annak a körnek.
Bevertem a fejem a falba.
- Meg persze van rólam is egy két szaftos kis részlete.
Heikki kérdőn bámult Kimire.
- Mit ásott elő?
- Emlékszel arra a libára, aki azon az estén volt vele, amikor Angie meg Bruno azon az esélyen táncoltak?
- Nem. Miért?
- Mert az csak tizenhét éves volt.
- Hogy mi????????- ordította Heikki.
Atya úristen! Kimi te barom!!!
Kimi bólintott.
- Persze azt mondta huszonnégy éves, nem tűnt fiatalnak, így nem fogtam gyanút, ez csak utólag derült ki, mikor az anyja másnap reggel berontott. Az ügyvédeim sokat dolgoztak rajta, hogy elsimítsák. Úgyhogy haver, - mondta gúnyosan Sebnek –ha ez kipattan, akkor le is ültetnek jó pár évre, a te közre működésed nélkül is.
- És mit akar Jenny?
Kimiből kitört a röhögés.
- Egyrészt pénzt akart, sok pénzt, a teljes összeget, amit a Red Bull fizetett nekem erre a két évre.
- Az több….. mint harminc millió….euró….- dadogta Seb.
- Igen, és meg is kapta. De ez csak a hab a tortán, szétment azzal a finn mágnással, akivel kavart, és azt akarta csináljak neki egy gyereket, akit majd annak a pasinak a nyakába varrhat.
Egy gyereket? Lezsibbadtam.
- Egy gyereket? –kérdezte Seb döbbenten.
- Azt mondta, hogyha lefekszem vele többször is és meglesz a gyerek, és megkapja a pénzt, az a szép vaskos akta örökre eltűnik…..De ha nem…..
- Akkor meg a sajtónak…..- mondta Seb kétségbeesve.
Kimi bólintott.
- És te képes voltál vele….? –kérdezte Heikki döbbenten.
- Háromszor, de azt is csak úgy, hogy be voltam lőve, és totál részeg is voltam. Nem is tudtam magamról. – mondta Kimi, újra kezébe temetve az arcát.
Láttam, hogy sír.
- Utána, már nem tudtam annyit inni, vagy annyit beadni magamnak, hogy el bírjam viselni, ahogy hozzámér…. Mindig Angiet láttam magam előtt. Pedig próbáltam, nem akartam, hogy kiderüljön a múlt. Szarok rá, hogy rólam mit írnak, meg velem mi lesz, de ha Angie múltjáról ezek kiderülnek, akkor a karrierjének vége. Senki nem fog neki szerződést ajánlani, és az összes szponzora otthagyja. A sajtó meg ízekre szedi. Szerettem volna, legalább ennyit megtenni érte, hogy tovább tudja folytatni a versenyzést, azt ami az élete….De még erre sem voltam képes…Nem bírtam tovább nélküle….Szükségem van rá…..
- Azért akartad megerőszakolni mi? – kiabált rá Seb.
- Nem ezt volt a célom, csak beszélni akartam vele, de amikor megláttam, a maradék józan eszem is elment….Ha magamnál lettem volna, ide sem jövök…..Csak látni akartam mielőtt holnap neki megyek a falnak……- suttogta meredten maga elé bámulva.
- Hogy mi? –tört ki Heikkiből a döbbenet.
- Az a nagy terv, hogy holnap a hármas kanyar után kihúzatom a kocsit, és a négyes kanyar előtt rárántom a bal oldali betonfalra a kormányt…..- megint folytak a könnyei.
- Te normális vagy???- üvöltött Seb.
- Szerinted mit kéne tennem? Már eleget ártottam itt mindenkinek –mutatott körbe -. Arra sem voltam képes, hogy annyit megtegyek Angieért, hogy párszor megbaszom a volt feleségem, csináljak neki egy gyereket, és ezzel eltűntessem mindenki múltját a süllyesztőben.
Nagy nehezen feltápászkodott, és összeszedve a földön lévő pár cuccát elindult kifelé.
Heikki megfogta a vállát.
- Ugye nem csinálsz holnap semmi hülyeséget?
- Már eldöntöttem. – mondta Kimi határozottan. – De Angienek ne mondjatok semmit. Nem tudhatja meg, sem a holnapot, sem azt ki beszélt az újságoknak. Sokkal jobb lesz neki, ha azt hiszi én voltam legalább még jobban meggyűlöl, és végre elfelejt.
- A felvételekről, úgyis kiderül, hogy mit műveltél! Mindenki tudni fogja! – csattant fel Bruno.
- Nem derül ki! Meglazítom a kormánycsavart, egy erős rántásra pedig szét fog esni….
Kimi határozottan Sebre nézett.
- Tedd boldoggá jó? Megérdemli.
- Te ezt tényleg eldöntötted igaz? –suttogta Seb.
Kimi bólintott.
Sarkon fordult, és elment.
Azon kaptam magam, hogy a bejárati ajtónál állok, és nézem az üres lépcsőket. Sejtelmem sem volt, hogy, hogy kerültem oda. Alig tudtam felfogni azokat, amiket Kimi mondott az előbb, először kétségbeestem, hogy mi lesz a karrieremmel.
Hogy Kimi öngyilkos akar lenni, az lassan fokozatosan jutott el a tudatomig.
- Biztosan képzelődtem….- suttogtam.
Valaki maga felé fordított.
Bruno volt.
- Nem….Nem képzelődtél….- mondta halkan. - Mindent hallottál?
A szám elé kaptam a kezem, és éreztem, hogy megint ég a szemem, és megindulnak a könnyeim. Alig tudtam kinyögni, hogy:
- Mindent….
- Azok után, amit Kimi ma este veled akart tenni, soha nem mondanám, hogy bocsáss meg neki…….De mind tudjuk miért tette…Téged akart megóvni, és most csalódott, hogy nem volt képes véghez vinni ezt a képtelenséget….Megpróbálta az emberfelettit….Te vagy az egyetlen, aki még visszatarthatja….Utána kell menned! Vissza kell rángatnod onnan, ahol most van….
- Nem vagyok rá képes…..Azok után, amit velem….
- Ha igazán szereted, és akarod képes vagy rá! Nincs megbocsátás arra, amit veled akart tenni, de mind láttuk, hogy elvesztette a józan eszét, és az ítélőképességét! Testi, és lelki roncs! Nem ura sem önmagának, sem a tetteinek! Segítségre van szüksége! Arra hogy harcolj érte, és szeresd, és hogy végre orvosok kezeljék! Te vagy az utolsó szalmaszál, ezért jött ide! Hogy szeresd! Hogy végre szeresse őt valaki! – rázott meg Bruno. – Hogy lássa, hogy legalább egy ember van, aki még szerelmet, reményt adhat neki! Rád van szüksége! Arra hogy megmentsd!
- Én nem….
Bruno úgy rázott meg, mint valami rongybabát.
- Szereted? Kell még neked? Vágy mész rá? – kiabált rám – Válaszolj!
Behunytam a szemem, és éreztem, ahogy a könnycseppek legördülnek az arcomról.
- Válaszolj végre őszintén! Szereted még? – ordított.
- Igen….- suttogtam.
- Akkor menj utána, mentsd meg, és legyetek boldogok! Ezt a szerencsétlent, meg hagyjátok végre továbblépni! –mutatott Sebre.
- Sajnálom…- motyogtam Sebnek.
- Semmi baj. A lelkem mélyén már elfogadtam, csak azon húztam fel magam, hogy bántani akart. – mondta kedvesen.
Bruno hatalmasat lökött rajtam, majdnem el is estem.
- MENJ MÁR! GYERÜNK! – ordított rám.
Én pedig futásnak eredtem, ahogy csak a lábam bírta.
Végre tudtam, hogy mit és kit akarok.
Kimit!
Megpróbálta megtenni, amit az a nő kér, hogy ne derüljön ki semmi.
Nem róhatom fel neki, hogy mégsem sikerült. Mert legalább megpróbálta.
Ha valaki igazán szeret, bármire képes a másik emberért, és Kimi megpróbálta a lehetetlent…..
Aztán belebukott, és hozzám akart menekülni, a karjaimba…..Ha józan lett volna, akkor biztosan nem tör ki belőle, minden elfojtott vágy, és érzelem….
Csak találjam meg…..
Csak potyogtak a könnyeim…..
Alig kaptam levegőt, fojtogatott a tudat, hogy Kimi mit akart velem tenni. Nem tudtam ép ésszel felfogni, hogy volt képes idáig eljutni.
Miért tette ezt?
Miért?
Miért?
- Nyugodj meg….- suttogta újra, és újra Bruno.
Kilestem a fejemre húzott takaró mögül, és láttam, ahogy Kimi teste szinte élettelenül fekszik a szobám padlóját, és Seb még mindig veri. Heikki többször is le akarta fogni, de nem volt elég erős.
Seb teljesen elvesztette az önkontrolját, és németül üvöltött Kimire.
Csak ordított, és ütötte.
- Megfogja ölni….- suttogtam. – Bruno….
Kétségbeesve néztem rá. Bármit is tett Kimi, ha Seb szétveri a fejét, Seb kerülhet bíróság elé.
Bruno bólintott, majd Heikkivel közösen nagy nehezen lefogták.
Hosszú percek teltek el így, hogy nekem a könnyeim potyogtak, Seb pedig üvöltött, és ki akart szabadulni a fiúk kezei közül.
Aztán valahogy minden lecsendesedett, Seb lehiggadt, és már én sem bőgtem. De Kimi még mindig ott feküdt, meg sem mozdult, az arca csupa vér, és még a szem is csukva volt.
Akár egy halott…
Istenem!
Felpattantam, oda akartam rohanni, hogy megnézzem él e még, de pár lépés után összeestem.
Minden remegett, és forgott velem a szoba.
Seb ölelt át, és vissza akart támogatni az ágyhoz.
- Jól vagyok….Ugye nem…..nem ölted meg? – kérdeztem dadogva.
Seb visszanézett Kimire, Heikki pedig odament megnézni van e pulzusa.
Alig ért hozzá, Kimi mocorogni kezdett.
Megnyugodtam.
- Akarsz nálam aludni? – kérdezte Seb aggódva. – Ott legalább van ajtó.
- Nem. Inkább egyedül lennék…..felhívom a főnököt, hogy kérjen egyet szobát, abban a hotelben amelyikben ő van a csapattal…..
Seb hosszan nézett rám, aztán bólintott.
- Ahogy gondolod…..
- Kösz….
- Elvigyelek?
- Igen….Ez jó ötlet…..
Keresni kezdtem a telefont, és ekkor tudatosult bennem, hogy az már nincs.
Szerencsére a sim kártya még megvolt.
- Kéred a mobilom? – kérdezte Bruno.
- Nem. Fejből nem tudom senki számát. De a másik szobában megvan a régi telom, csak fel kell tölteni. Amíg összeszedek néhány cuccot, meg magamat, addig feltölt annyira, hogy tudjak telefonálni.
- Rendben.
- Megtennétek hogy….- és a félkómás Kimire mutattam.
- Persze. – mondta Seb és Bruno egyszerre.
Megeresztettem, egy soványka mosolyt, és szinte átmenekültem a másik szobába.
Egy táskába bedobáltam néhány cuccot, a telót rádugtam a töltőre, és bezárkóztam a fürdőbe.
Addig sikáltam a bőröm mindenhol, amíg vörös nem lett, akár egy paradicsom.
Kiminek még az illatát, az érintésének az emlékét is el akartam tüntetni magamról. Bár befejeztem a fürdést, tovább folyattam a vizet, hogy ne is halljam, mi történik kint.
Aztán, magamra rángattam egy sötét farmert, egy szürke pólót, és egy kapucnis fekete felsőt.
Tíz percet álltam a tükör előtt mire belemertem nézni.
A bőröm fakó volt, a szemem alatt sötét karikák egész sora díszelgett, és olyan képet vágtam, mint aki most készül belépni a villamosszékbe, vagy várja a halálos injekciót. Egy kétségbeesett, reményvesztett, elkeseredett nő.
Kiabálás zaja szűrődött át az ajtón.
A fiúk az előszobában ordítoztak.
Tudni akartam miről beszélnek, de eszem ágában sem volt kimenni. A vízcsapot gyengébb sugárra állítottam, így kevésbé volt zajos a csobogás.
Remek ötletem támadt.
Lehajtottam a wc tetejét, és ráálltam, a kis rácsos szellőző nyíláson, pedig kikukucskáltam.
Így már minden jobban hallatszott, és látszott.
- Te idióta barom állat! – üvöltötte Seb. – Holnap az első dolgom lesz, hogy felhívjam a rendőrséget, és bevitesselek.
- Csak rajta! Úgyis az a célod, hogy vissza mássz, a mi kis hősnőnk ágyába! – ordított vissza Kimi, aki egy szál farmerban dülöngélt, véres, bedagadt arccal. – Barátom! – mondta megvető hangsúllyal.
Sebet a két fiú fogta le, hogy ne essen neki Kiminek.
- Kimi, jobb ha mész! Mára már elég minősíthetetlenül viselkedtél! – mondta határozottan Heikki.
- Nem megyek sehova! Meg kell neki magyaráznom! Bocsánatot kell, kérnem tőle!
- Te eszednél vagy???????? Azt hiszek ezek után a közelébe engedlek, te aljas szemét, féreg, te fasz! Te barom, te részeg senkiházi ! Te drogos! – kiabált torka szakadtából Seb.
Olyan volt, mintha nem is azaz ember lenne, akit már egy éve ismerek. Mint valami tébolyodott őrült. Teljesen ledöbbentem.
Seb….
Ezt sose hittem volna róla…..Hogy ennyire el tudja veszíteni kontrollt.
- Lehet, hogy a te feleséged lesz! De jogom van legalább nektek elmondani, hogy miért teszik tönkre holnap az életét, a tiétekével együtt a reggel megjelenő összes újság!!! – őrjöngött Kimi miközben tiszta erővel belerúgott a bejárati ajtóm romjaiba, ami ettől végleg leszakadt, és a földre dűlve kilehelte a lelkét.
- Te miről beszélsz? Mit csináltál fél részegen te barom? –kérdezte Seb döbbenten.
Kimi erősen a padlót kezdte fixírozni.
Seb megragadta Kimi vállát, és a falhoz vágta.
- Te kitálaltál a sajtónak? – ordította a képébe.
- Ne légy hülye! –kiabált vissza Kimi. – Nem én….- mondta összetörten.
- Akkor ki volt képes arra, hogy….- kérdezte Bruno döbbenten.
- Jenny. - mondta Kimi sírva, és tiszta erővel bele boxolt a falba, a keze vérezni kezdett.
- Mi folyik itt Kimi? –kérdezte Bruno suttogva.
Kimi lerogyott a földre, és a kezébe temette az arcát. Hallottam, ahogy zokog.
- A múlt hétvégén megkeresett az a ribanc, miután Angie és te…..- Sebre nézett – Azt mondta segítenem kell neki, vagy mind nagyon - nagyon megbánjuk. Mert kitereget mindent, rólam, rólad, Heikkiről, Angieről. Mindent! Érted? Az öngyilkossági kísérleteket, a gyereket, hogy kavartatok, hogy drogozok, mindent….Mindez képekkel, vallomásokkal alátámasztva, szép kis aktát mutatott be. Pontosabban a másolatát, benne van az egész egy éves történet.
- Jézusom….- mondta Seb döbbenten.
Istenem….Jézusom……Behunyt szemmel dőltem neki a falnak.
Hát minden kiderül?
- Ez, még csak a jéghegy csúcsa. Előásta azt is Angieről, hogy jó pár hónapot dolgozott egy sztrip bárban, mint táncos.
- Hogy hol???? ..- kérdezte Seb döbbenten.
Mindenki döbbenten bámulta Kimit.
- Igen….- suttogta Kimi – Ez úgy látom senkinek sem mesélte….
A múlt előbb utóbb tényleg utolér. Ezért gyűlöltem a múltam, mert voltak benne sötét foltok, és ha ezek kiderülnek, akkor mindenki azt mondja majd, hogy ágyakon keresztül jutottam a csúcsra. Az hogy rendes lányok a prostik, vagy a cole girlok, csak Sztriptízben vagy a Micsoda nőben hiszik el a nézők. A valóság azonban más, ha egyszer kiderül, te életed végig kurtizán maradsz, még ha nem is dugtál senkivel sem csak a segged ráztad. Az senkit sem érdekel, hogy azért dolgoztál ilyen helyen, mert nem volt pénzed. Mások szerint lett volna, más megoldás, igen, azoknak igen, akik nem a gettóból jönnek.
- Jenny szerint is remek főcím lenne: „ Egy sztrip kurva a Forma 1-ben”. – mondta gúnyosan. – Külön szaftos kis részlet, hogy néha bevitték pár éjszakára, a sittre utcai versenykért, és hogy mai napig tagja annak a körnek.
Bevertem a fejem a falba.
- Meg persze van rólam is egy két szaftos kis részlete.
Heikki kérdőn bámult Kimire.
- Mit ásott elő?
- Emlékszel arra a libára, aki azon az estén volt vele, amikor Angie meg Bruno azon az esélyen táncoltak?
- Nem. Miért?
- Mert az csak tizenhét éves volt.
- Hogy mi????????- ordította Heikki.
Atya úristen! Kimi te barom!!!
Kimi bólintott.
- Persze azt mondta huszonnégy éves, nem tűnt fiatalnak, így nem fogtam gyanút, ez csak utólag derült ki, mikor az anyja másnap reggel berontott. Az ügyvédeim sokat dolgoztak rajta, hogy elsimítsák. Úgyhogy haver, - mondta gúnyosan Sebnek –ha ez kipattan, akkor le is ültetnek jó pár évre, a te közre működésed nélkül is.
- És mit akar Jenny?
Kimiből kitört a röhögés.
- Egyrészt pénzt akart, sok pénzt, a teljes összeget, amit a Red Bull fizetett nekem erre a két évre.
- Az több….. mint harminc millió….euró….- dadogta Seb.
- Igen, és meg is kapta. De ez csak a hab a tortán, szétment azzal a finn mágnással, akivel kavart, és azt akarta csináljak neki egy gyereket, akit majd annak a pasinak a nyakába varrhat.
Egy gyereket? Lezsibbadtam.
- Egy gyereket? –kérdezte Seb döbbenten.
- Azt mondta, hogyha lefekszem vele többször is és meglesz a gyerek, és megkapja a pénzt, az a szép vaskos akta örökre eltűnik…..De ha nem…..
- Akkor meg a sajtónak…..- mondta Seb kétségbeesve.
Kimi bólintott.
- És te képes voltál vele….? –kérdezte Heikki döbbenten.
- Háromszor, de azt is csak úgy, hogy be voltam lőve, és totál részeg is voltam. Nem is tudtam magamról. – mondta Kimi, újra kezébe temetve az arcát.
Láttam, hogy sír.
- Utána, már nem tudtam annyit inni, vagy annyit beadni magamnak, hogy el bírjam viselni, ahogy hozzámér…. Mindig Angiet láttam magam előtt. Pedig próbáltam, nem akartam, hogy kiderüljön a múlt. Szarok rá, hogy rólam mit írnak, meg velem mi lesz, de ha Angie múltjáról ezek kiderülnek, akkor a karrierjének vége. Senki nem fog neki szerződést ajánlani, és az összes szponzora otthagyja. A sajtó meg ízekre szedi. Szerettem volna, legalább ennyit megtenni érte, hogy tovább tudja folytatni a versenyzést, azt ami az élete….De még erre sem voltam képes…Nem bírtam tovább nélküle….Szükségem van rá…..
- Azért akartad megerőszakolni mi? – kiabált rá Seb.
- Nem ezt volt a célom, csak beszélni akartam vele, de amikor megláttam, a maradék józan eszem is elment….Ha magamnál lettem volna, ide sem jövök…..Csak látni akartam mielőtt holnap neki megyek a falnak……- suttogta meredten maga elé bámulva.
- Hogy mi? –tört ki Heikkiből a döbbenet.
- Az a nagy terv, hogy holnap a hármas kanyar után kihúzatom a kocsit, és a négyes kanyar előtt rárántom a bal oldali betonfalra a kormányt…..- megint folytak a könnyei.
- Te normális vagy???- üvöltött Seb.
- Szerinted mit kéne tennem? Már eleget ártottam itt mindenkinek –mutatott körbe -. Arra sem voltam képes, hogy annyit megtegyek Angieért, hogy párszor megbaszom a volt feleségem, csináljak neki egy gyereket, és ezzel eltűntessem mindenki múltját a süllyesztőben.
Nagy nehezen feltápászkodott, és összeszedve a földön lévő pár cuccát elindult kifelé.
Heikki megfogta a vállát.
- Ugye nem csinálsz holnap semmi hülyeséget?
- Már eldöntöttem. – mondta Kimi határozottan. – De Angienek ne mondjatok semmit. Nem tudhatja meg, sem a holnapot, sem azt ki beszélt az újságoknak. Sokkal jobb lesz neki, ha azt hiszi én voltam legalább még jobban meggyűlöl, és végre elfelejt.
- A felvételekről, úgyis kiderül, hogy mit műveltél! Mindenki tudni fogja! – csattant fel Bruno.
- Nem derül ki! Meglazítom a kormánycsavart, egy erős rántásra pedig szét fog esni….
Kimi határozottan Sebre nézett.
- Tedd boldoggá jó? Megérdemli.
- Te ezt tényleg eldöntötted igaz? –suttogta Seb.
Kimi bólintott.
Sarkon fordult, és elment.
Azon kaptam magam, hogy a bejárati ajtónál állok, és nézem az üres lépcsőket. Sejtelmem sem volt, hogy, hogy kerültem oda. Alig tudtam felfogni azokat, amiket Kimi mondott az előbb, először kétségbeestem, hogy mi lesz a karrieremmel.
Hogy Kimi öngyilkos akar lenni, az lassan fokozatosan jutott el a tudatomig.
- Biztosan képzelődtem….- suttogtam.
Valaki maga felé fordított.
Bruno volt.
- Nem….Nem képzelődtél….- mondta halkan. - Mindent hallottál?
A szám elé kaptam a kezem, és éreztem, hogy megint ég a szemem, és megindulnak a könnyeim. Alig tudtam kinyögni, hogy:
- Mindent….
- Azok után, amit Kimi ma este veled akart tenni, soha nem mondanám, hogy bocsáss meg neki…….De mind tudjuk miért tette…Téged akart megóvni, és most csalódott, hogy nem volt képes véghez vinni ezt a képtelenséget….Megpróbálta az emberfelettit….Te vagy az egyetlen, aki még visszatarthatja….Utána kell menned! Vissza kell rángatnod onnan, ahol most van….
- Nem vagyok rá képes…..Azok után, amit velem….
- Ha igazán szereted, és akarod képes vagy rá! Nincs megbocsátás arra, amit veled akart tenni, de mind láttuk, hogy elvesztette a józan eszét, és az ítélőképességét! Testi, és lelki roncs! Nem ura sem önmagának, sem a tetteinek! Segítségre van szüksége! Arra hogy harcolj érte, és szeresd, és hogy végre orvosok kezeljék! Te vagy az utolsó szalmaszál, ezért jött ide! Hogy szeresd! Hogy végre szeresse őt valaki! – rázott meg Bruno. – Hogy lássa, hogy legalább egy ember van, aki még szerelmet, reményt adhat neki! Rád van szüksége! Arra hogy megmentsd!
- Én nem….
Bruno úgy rázott meg, mint valami rongybabát.
- Szereted? Kell még neked? Vágy mész rá? – kiabált rám – Válaszolj!
Behunytam a szemem, és éreztem, ahogy a könnycseppek legördülnek az arcomról.
- Válaszolj végre őszintén! Szereted még? – ordított.
- Igen….- suttogtam.
- Akkor menj utána, mentsd meg, és legyetek boldogok! Ezt a szerencsétlent, meg hagyjátok végre továbblépni! –mutatott Sebre.
- Sajnálom…- motyogtam Sebnek.
- Semmi baj. A lelkem mélyén már elfogadtam, csak azon húztam fel magam, hogy bántani akart. – mondta kedvesen.
Bruno hatalmasat lökött rajtam, majdnem el is estem.
- MENJ MÁR! GYERÜNK! – ordított rám.
Én pedig futásnak eredtem, ahogy csak a lábam bírta.
Végre tudtam, hogy mit és kit akarok.
Kimit!
Megpróbálta megtenni, amit az a nő kér, hogy ne derüljön ki semmi.
Nem róhatom fel neki, hogy mégsem sikerült. Mert legalább megpróbálta.
Ha valaki igazán szeret, bármire képes a másik emberért, és Kimi megpróbálta a lehetetlent…..
Aztán belebukott, és hozzám akart menekülni, a karjaimba…..Ha józan lett volna, akkor biztosan nem tör ki belőle, minden elfojtott vágy, és érzelem….
Csak találjam meg…..
2010. augusztus 25., szerda
Fast and Furious 68.
68.rész
Fáradtan dőltem be az ágyba, és eltökélt szándékomnak tekintettem, hogy másnap csak kicsit késve fogok bemenni az első szabadedzésre. Szerettem volna minél többet aludni. Ez az este, és Bruno látogatása, visszahozta a jó hangulatom, és ez jó érzés volt.
Alig tettem le a fejem a párnára, pillanatok alatt elaludtam.
Aztán vagy olyan ökörséget kezdtem el álmodni, hogy bezárnak valami szobába, és hiába dörömbölök, nem nyitják ki. Erre riadtam fel.
Pár másodperc múlva miután magamhoz értem, jöttem rá, hogy valaki tényleg veri az ajtóm.
Ránéztem a telefonra, fél négy. Felkapcsoltam a lámpát.
Csak egy embert tudtam, aki képes hajnali fél négykor szétverni a bejáratim. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam.
Nem csalódtam, Kimi volt az. Rögtön megcsapta az orromat a tömör piaszag. Alig bírt megállni a félfának kellett támaszkodnia. Egy sötét farmert, szürke cipőt, és fehér pulcsit viselt, Red Bullos felirattal, és emblémával, ami tiszta mocsok volt.
- Beszééélni akaaarok veled! – mondta dadogva.
- Részeg vagy! – mondtam megvetően.
- Nem! Csak félig vagyok részeg. – mutogatott magára, és közben tovább dülöngélt.
- Menj el! – mondtam határozottan, és megpróbáltam bezárni az ajtót, de a lábával kiékelte.
- Menj el! – hiába rúgtam bele többször is a lábába, csak nem akarta elvenni.
- Beszélni ak….akardok…..v….v….- csak nem tudta kinyögni, hogy velem, és rám mutatott.
- Látom mennyire megy a beszéd! Takarodj innen!
Dühösen rám nézett.
- Nem! Én szeretlek!
- Ahha persze. Menjél szépen vissza a volt feleségedhez, engem meg hagyjál békén végre! –mondtam fáradtan.
Erre Kimi hírtelen kivágta az ajtót, belépett az előtérbe, és maga mögött becsapta a bejáratit, és neki dűlt.
- Te eszednél vagy?
- Szeretlek!
- Ezt már mondtad! Részeg vagy! Úgy nézel ki, mint valami disznó, és mással vagy együtt. Mit akarsz még tőlem hajnalok hajnalán? Húzz el a rákba! –ordítottam.
- Nem! – mondta hidegen.
Közelebb lépett, megragadta a karom, a falnak szorított, és durván megcsókolt.
- Ezt akarom!
Ennek elmentek otthonról!
Kitéptem a karom a szorításából, és felpofoztam, de erre még eszelősebben nézett rám, amikor ismét fel akartam képelni, elkapta a karom, és visszaszorított a falnak.
- Téged akarlak! Most!
- Te nem vagy normális! Eressz el, te barom!
Addig kapálóztam, amíg meg nem rúgtam a lábát, erre összegörnyedt, én meg bemenekültem a hálóba, és kulcsra zártam az ajtót. Felkaptam a mobilt, és tárcsáztam Brunot.
Kicsengett.
- Vedd fel! Vedd fel kérlek! Vedd már fel!
Kimi eközben mindent megtett, hogy bejusson, szegény ajtót, ott verte, és rúgta ahol érte.
A vonal recsegni kezdett, valaki felvette.
- Igen…..tessék….
Kiminek ekkor sikerült bejutnia.
- Bruno! Segíts! Segíts! Kimi….-ordítottam.
Kimi kicsavarta a kezemből a telefont. Majd tiszte erővel a földhöz vágta, az pedig ripityára tört.
Lefogta a két karom, és a falnak szorított, annyira, hogy alig kaptam levegőt, és kapálózni sem nagyon tudtam. Majd az egyik kezével szorította tovább mindkét a csuklómat, a másikkal pedig letépte rólam, a könnyű kis selyemhálóing felsőrészét.
Belefúrta az arcát a vállamba, el kellet fordítanom a fejem olyan piaszagot, és meghatározhatatlan bűzt árasztott.
- Hiányoztál….Nem bírok ki még öt percet azzal a nővel…..Szeretlek…..- motyogta.
- Eressz el!
- Tudom, hogy hiányoztam neked…..- hozzám dörgölőzött.
- Gyűlöllek!
- Na persze…
Simogatta a vállam, a mellem, a nyakam, de én egyre inkább úgy éreztem, hogy elhányom magam. Próbáltam lerázni, az érintését, de hiába. Egyre erőszakosabb lett.
- Ne kéresd már magad!
- Gyűlöllek, érted? Gyűlöllek! Rosszul vagyok, ha csak hozzámérsz!- kiabáltam dühösen.
- Ne mond ezt…- suttogta – Ez nem igaz…
Még inkább hozzám dörgölőzött, és egyre vadabbul simogatott, majd megfogta a kezem, és ledobott az ágyra, csak úgy nyekkentem.
Lekapta a felsőjét. Le akartam mászni az ágyról, de elkapta a derekam, és addig birkóztunk, míg ő nem volt felül. Eszelősen nézett rám. Úgy lefogott a kezével és a testével, hogy moccanni sem tudtam.
Ki voltam szögezve, mint Krisztus a kereszten.
- Csak ez tartott életben,…. hogy ma már itt leszel a pályán….- suttogta a fülembe kéjesen.
- Nem akarok kefélni veled! Hallod? Eressz el!
- Szükségem van rád…..megpróbáltam, de nem bírom ki vele, csak rád gondolok, és arra lopott fél órára…..Kellesz nekem…..
Ki akartam szabadulni, de minél inkább próbálkoztam annál inkább fájt mindenem.
Az egyik karjával a fejem felett, lefogta mindkét karom, és ekkor láttam meg a lámpa fényénél a karját.
Tele volt pár napos, és egészen friss szúrásnyomokkal.
- Jézusom….- suttogtam, és próbáltam megszámolni a kis pici foltokat.
Fölém hajolt, meg akart csókolni de elfordítottam a fejem.
- Megint be vagy lőve! –sziszegtem.
Kimi arca fájdalmasan megrándult.
- Kellett valami, ami segít felejteni….- suttogta.
- Felejteni? –kérdeztem gúnyosan.
- Elfeledtetni, hogy akivel szeretkezem és együtt élek, az, akit világon a legjobban gyűlölök! – kiabálta.
- Te beteg vagy! – mondtam elhűlve.
- Akarlak! –közölte hidegen, és erőszakosan megcsókolt.
Valahogy lerángatta magáról a nadrágot, és rólam, a vékony kis alsót.
Mint valami eszelős, csókolgatta a nyakam, a mellem, simogatott, és hozzám bújt.
- Kimi ne! Ne csináld! Nem akarom! Tényleg nem!
De, mint aki meg sem hallotta, egyre szenvedélyesebb, és egyre durvább lett.
Egyre feljebb tolta a csípőjét.
- Kimi ne…- suttogtam, és már folytak a könnyeim- Kérlek ne….Kimi….
Az egész testem nemet üvöltött, és szabadulni akart. Nem akartam, hogy Kimi itt, legyen, hozzámérjen, és ezt tegye velem.
- Kérlek....Ha jelentek még neked valamit…. ne tedd…. –zokogtam.
- Szeretlek…- búgta a fülembe, de közben a farkát neki nyomta a fenekemnek, és igyekezett a legjobb pozícióba fészkelni magát, hogy belém tudjon hatolni.
- Ne……- suttogtam erőtlenül.
De hiába, Kimi, pedig már majdnem elérte a célját.
Hatalmas puffanás hallatszott. Minden olyan gyorsan történt, valaki lerángatta rólam Kimit, és elkezdte ütni, verni ahol érte. Engem, pedig egy másik valaki betakart a takarómmal, és szorosan átölelt. Alig fogtam fel, hogy mi történt.
Ránéztem Bruno volt az.
- Ugye nem? –kérdezte rémült arccal.
Nemet intettem a fejemmel.
- Időben jöttetek…. –suttogtam.
Oldalra néztem, és Heikki akkor próbálta szétszedni Sebet, és a pucér Kimit.
Bruno magához szorított.
- Nem lesz semmi baj…..
Bár csak el tudtam volna ezt hinni neki.......Kitört belőlem a zokogás…..
Fáradtan dőltem be az ágyba, és eltökélt szándékomnak tekintettem, hogy másnap csak kicsit késve fogok bemenni az első szabadedzésre. Szerettem volna minél többet aludni. Ez az este, és Bruno látogatása, visszahozta a jó hangulatom, és ez jó érzés volt.
Alig tettem le a fejem a párnára, pillanatok alatt elaludtam.
Aztán vagy olyan ökörséget kezdtem el álmodni, hogy bezárnak valami szobába, és hiába dörömbölök, nem nyitják ki. Erre riadtam fel.
Pár másodperc múlva miután magamhoz értem, jöttem rá, hogy valaki tényleg veri az ajtóm.
Ránéztem a telefonra, fél négy. Felkapcsoltam a lámpát.
Csak egy embert tudtam, aki képes hajnali fél négykor szétverni a bejáratim. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam.
Nem csalódtam, Kimi volt az. Rögtön megcsapta az orromat a tömör piaszag. Alig bírt megállni a félfának kellett támaszkodnia. Egy sötét farmert, szürke cipőt, és fehér pulcsit viselt, Red Bullos felirattal, és emblémával, ami tiszta mocsok volt.
- Beszééélni akaaarok veled! – mondta dadogva.
- Részeg vagy! – mondtam megvetően.
- Nem! Csak félig vagyok részeg. – mutogatott magára, és közben tovább dülöngélt.
- Menj el! – mondtam határozottan, és megpróbáltam bezárni az ajtót, de a lábával kiékelte.
- Menj el! – hiába rúgtam bele többször is a lábába, csak nem akarta elvenni.
- Beszélni ak….akardok…..v….v….- csak nem tudta kinyögni, hogy velem, és rám mutatott.
- Látom mennyire megy a beszéd! Takarodj innen!
Dühösen rám nézett.
- Nem! Én szeretlek!
- Ahha persze. Menjél szépen vissza a volt feleségedhez, engem meg hagyjál békén végre! –mondtam fáradtan.
Erre Kimi hírtelen kivágta az ajtót, belépett az előtérbe, és maga mögött becsapta a bejáratit, és neki dűlt.
- Te eszednél vagy?
- Szeretlek!
- Ezt már mondtad! Részeg vagy! Úgy nézel ki, mint valami disznó, és mással vagy együtt. Mit akarsz még tőlem hajnalok hajnalán? Húzz el a rákba! –ordítottam.
- Nem! – mondta hidegen.
Közelebb lépett, megragadta a karom, a falnak szorított, és durván megcsókolt.
- Ezt akarom!
Ennek elmentek otthonról!
Kitéptem a karom a szorításából, és felpofoztam, de erre még eszelősebben nézett rám, amikor ismét fel akartam képelni, elkapta a karom, és visszaszorított a falnak.
- Téged akarlak! Most!
- Te nem vagy normális! Eressz el, te barom!
Addig kapálóztam, amíg meg nem rúgtam a lábát, erre összegörnyedt, én meg bemenekültem a hálóba, és kulcsra zártam az ajtót. Felkaptam a mobilt, és tárcsáztam Brunot.
Kicsengett.
- Vedd fel! Vedd fel kérlek! Vedd már fel!
Kimi eközben mindent megtett, hogy bejusson, szegény ajtót, ott verte, és rúgta ahol érte.
A vonal recsegni kezdett, valaki felvette.
- Igen…..tessék….
Kiminek ekkor sikerült bejutnia.
- Bruno! Segíts! Segíts! Kimi….-ordítottam.
Kimi kicsavarta a kezemből a telefont. Majd tiszte erővel a földhöz vágta, az pedig ripityára tört.
Lefogta a két karom, és a falnak szorított, annyira, hogy alig kaptam levegőt, és kapálózni sem nagyon tudtam. Majd az egyik kezével szorította tovább mindkét a csuklómat, a másikkal pedig letépte rólam, a könnyű kis selyemhálóing felsőrészét.
Belefúrta az arcát a vállamba, el kellet fordítanom a fejem olyan piaszagot, és meghatározhatatlan bűzt árasztott.
- Hiányoztál….Nem bírok ki még öt percet azzal a nővel…..Szeretlek…..- motyogta.
- Eressz el!
- Tudom, hogy hiányoztam neked…..- hozzám dörgölőzött.
- Gyűlöllek!
- Na persze…
Simogatta a vállam, a mellem, a nyakam, de én egyre inkább úgy éreztem, hogy elhányom magam. Próbáltam lerázni, az érintését, de hiába. Egyre erőszakosabb lett.
- Ne kéresd már magad!
- Gyűlöllek, érted? Gyűlöllek! Rosszul vagyok, ha csak hozzámérsz!- kiabáltam dühösen.
- Ne mond ezt…- suttogta – Ez nem igaz…
Még inkább hozzám dörgölőzött, és egyre vadabbul simogatott, majd megfogta a kezem, és ledobott az ágyra, csak úgy nyekkentem.
Lekapta a felsőjét. Le akartam mászni az ágyról, de elkapta a derekam, és addig birkóztunk, míg ő nem volt felül. Eszelősen nézett rám. Úgy lefogott a kezével és a testével, hogy moccanni sem tudtam.
Ki voltam szögezve, mint Krisztus a kereszten.
- Csak ez tartott életben,…. hogy ma már itt leszel a pályán….- suttogta a fülembe kéjesen.
- Nem akarok kefélni veled! Hallod? Eressz el!
- Szükségem van rád…..megpróbáltam, de nem bírom ki vele, csak rád gondolok, és arra lopott fél órára…..Kellesz nekem…..
Ki akartam szabadulni, de minél inkább próbálkoztam annál inkább fájt mindenem.
Az egyik karjával a fejem felett, lefogta mindkét karom, és ekkor láttam meg a lámpa fényénél a karját.
Tele volt pár napos, és egészen friss szúrásnyomokkal.
- Jézusom….- suttogtam, és próbáltam megszámolni a kis pici foltokat.
Fölém hajolt, meg akart csókolni de elfordítottam a fejem.
- Megint be vagy lőve! –sziszegtem.
Kimi arca fájdalmasan megrándult.
- Kellett valami, ami segít felejteni….- suttogta.
- Felejteni? –kérdeztem gúnyosan.
- Elfeledtetni, hogy akivel szeretkezem és együtt élek, az, akit világon a legjobban gyűlölök! – kiabálta.
- Te beteg vagy! – mondtam elhűlve.
- Akarlak! –közölte hidegen, és erőszakosan megcsókolt.
Valahogy lerángatta magáról a nadrágot, és rólam, a vékony kis alsót.
Mint valami eszelős, csókolgatta a nyakam, a mellem, simogatott, és hozzám bújt.
- Kimi ne! Ne csináld! Nem akarom! Tényleg nem!
De, mint aki meg sem hallotta, egyre szenvedélyesebb, és egyre durvább lett.
Egyre feljebb tolta a csípőjét.
- Kimi ne…- suttogtam, és már folytak a könnyeim- Kérlek ne….Kimi….
Az egész testem nemet üvöltött, és szabadulni akart. Nem akartam, hogy Kimi itt, legyen, hozzámérjen, és ezt tegye velem.
- Kérlek....Ha jelentek még neked valamit…. ne tedd…. –zokogtam.
- Szeretlek…- búgta a fülembe, de közben a farkát neki nyomta a fenekemnek, és igyekezett a legjobb pozícióba fészkelni magát, hogy belém tudjon hatolni.
- Ne……- suttogtam erőtlenül.
De hiába, Kimi, pedig már majdnem elérte a célját.
Hatalmas puffanás hallatszott. Minden olyan gyorsan történt, valaki lerángatta rólam Kimit, és elkezdte ütni, verni ahol érte. Engem, pedig egy másik valaki betakart a takarómmal, és szorosan átölelt. Alig fogtam fel, hogy mi történt.
Ránéztem Bruno volt az.
- Ugye nem? –kérdezte rémült arccal.
Nemet intettem a fejemmel.
- Időben jöttetek…. –suttogtam.
Oldalra néztem, és Heikki akkor próbálta szétszedni Sebet, és a pucér Kimit.
Bruno magához szorított.
- Nem lesz semmi baj…..
Bár csak el tudtam volna ezt hinni neki.......Kitört belőlem a zokogás…..
2010. augusztus 24., kedd
Fast and Furious 67.
67.rész
Az elmúlt pár napban, úgy ahogy helyre jöttem, végül is nem mentem kórházba, csak pihentem a csapatnál, aztán mikor lebontották kedden a bagázst, repülőre ültem, és átutaztam Malajziába.
Még az itteni újságokban is folytatódott az, ami Ausztráliában elkezdődött. Nevezetesen az egyik szalagcím, hogy „ Újra együtt a finn sztár pár” , a másik „Hellroad a legbeképzeltebb pilóta”. Hát igen.
Az interjúnál nagyon is elvetettem a sulykot, és elég sok ember érzékeny lelkébe tapostam bele, kifejtettem, hogy könnyű volt megnyerni a versenyt. Aminek következtében, mindenkinek én lettem a tyúkszem a talpán, olyan össznépi utálat zúdult rám, amit még a jó öreg Bathory Erzsebet is megirigyelt volna. ( A legenda szerint véres kezű grófné, aki fiatal lányok vérében fürdött.) Ahogy olvasgattam a lapokat, lassan én is kezdtem elhinni, hogy valóban akkora barom vagyok, mint ahogyan ők mondják. De hát, kellett nekem elindítani a lavinát. Annyira dühös voltam a csapatra, a bénázások miatt, és Kimire, hogy ezzel akartam lejáratni a Forma 1-et.
Csütörtök délután volt, csak ültem a kis szobámban, a pályán, és egyre inkább azt éreztem, hogy elegem van az egészből. Ki akartam szállni, nem hiányzott nekem az a nagy média figyelem, meg férfi sovinizmus. Az előttem heverő újságban éppen Alonso nyilatkozott, hogy én egy idegbeteg, és idióta nő vagyok, aki csak a szerencséje miatt lett első. Nem tagadom, az Indyben sem szerettek, de legalább elismerték, hogy jobb vagyok, mint ők. Legszívesebben megismertettem volna a drága idióta spanyol fejét, a kedvenc villáskulcsom végével.
Tudtam, hogy erre semmi esélyem, ráadásul, még egy húzás, és Tony úgy ki penderít az Indyből, mint annak a rendje, bár most éppen az általam generált média cirkusz nagyon is kedvére volt. Felkeltettem az érdeklődést, az ő drága kicsi versenysorozata iránt. Úgyhogy, azt hiszem, éppen most jó vagyok nála.
Paul minden áron szerződést akart hosszabbítani velem, mert a szezon végén lejárt, és bár opciójuk van rám a következő idényre, én még nem mondtam semmit. Nem is gondolkodtam rajta, hogyan is tovább. Jött pár felkérés, de egyik sem említésre méltó, sem anyagilag, sem lehetőségileg. Reménykedtem ugyan, egy Forma 1-es ülésben, de tudtam, hogy minden hely foglalt, kicsit bántam, hogy nemet mondtam a HRT- nek.
Az utóbbi pár napban, még Seb sem keresett, elmentek valamerre edzeni, meg felkészülni az utolsó versenyre. Heikkivel és Brunoval, pedig ki tudja mióta már egy szót sem beszéltem. Kicsit hiányzott a társaságuk, de akit a legjobban szerettem volna magam mellett tudni az Kimi volt.
Akár hányszor körbenéztem a szobában, mindig ő jutott eszembe. Nem értettem miért tette ezt? Eljutottam odáig, hogy lassan, csöndben, feladtam. Az első két nap, még elolvastam mit írnak a lapok, de mostanra már nem. Félredobtam azokat, amikben ők voltak.
- Meg kellene próbálnom rendben hozni az életem, meg a karrierem… - morogtam magamnak.
Nem igazán tudtam, merre induljak tovább, az Indyben, amit lehet megnyertem, amiben még nem indultam az a Nascar, és a rally. Ha választani lehetett, inkább az aszfaltozott pályákra szavaztam. Kaptam pár felkérést, néhány jobb Nascaros csapattól is, méghozzá nem is kedvezőtleneket.
- Igen, talán az lesz az én utam….
De nem volt, kedvem, akkor ezzel sem foglalkozni. Bekapcsoltam a laptopot, és az emailjeimet akartam megnézni, amikor kopogtak.
Nem vártam senkit, úgyhogy érdeklődve nyitottam ajtót.
- Szia Angie!
- Bruno….szia….- mondtam kicsit fáradtan.
- Beszélhetnénk?
- Ha a nyilatkozatomról, akkor ..
- Nem. Másról.
Szélesre tártam az ajtót, és beengedtem.
Lehuppantam a kanapéra, és elnyújtóztam rajta, Bruno meg leült a karfára.
- Bocs hogy bunkó vagyok, de nincs erőm ülni.
- Semmi gond. Viharvertnek is tűnsz.
- Mert?
- Karikás a szemed, hulla sápadt vagy, és az arcod is nyúzott. Látszik, hogy nincs minden rendben.
- Hát nincs.
- Beszéltem Sebbel….
- És mit mondott? – néztem rá érdeklődve.
Bruno a cipőjét fixírozta.
- Szóval előadta a bővített változatot.
- Igen, elmondott mindent. Gondoltam, jól jönne egy barát.
- Szóval mi még barátok vagyunk? –kérdeztem viccelődve.
- Szamár vagy te lány.
- Iiiááááá.
Elvigyorodtam.
- Jó tudni, hogy elnyűhetetlen vagy!
Bruno is elvigyorodott.
- Örülök, hogy itt vagy…. Nagy szükségem van most, egy barátra. –közöltem komolyan.
- Tudom… Ezért is jöttem…- mondta bíztató mosollyal az arcán.
Bólintottam.
- Van kedved mesélni? - kérdezte.
- Hát a lényeg az, hogy megakadtam, minden téren.
- Kicsit bővebben?
Felültem, és a lábam feltettem a dohányzóra, Bruno meg mellém huppant.
- Ez a Kimi ügy, szeretem, de már nem érdekel, belefáradtam, ahogy Sebbe is. Rendes fiú, és imádni való, de hiába mondom neki, hogy próbáljon meg elfelejteni, csak koslat utánam.
- Pedig nem is hívott pár napja…..- mondta Bruno óvatosan.
- Beszéltél vele?
- Igen, de mondta, hogy nagyon le akartad rázni, úgyhogy inkább nem hív, hogy ne menjen az idegeidre.
- Kicsit igen. Ha megint beadnám a derekam, akkor neki lenne utána szar, és azt nem akarom. Akkor lehet boldog, ha elfelejt, és másba lesz szerelmes. Nem akarom ámítani!
- Jól teszed, és azt hiszem kezdi felfogni, hogy jobb ez így.
- Remélem.
- A munkával mi a gond?
- Minden. – röviden elmeséltem, hogy min is gondolkodtam, mielőtt befutott volna.
- Érdekes elképzelés….
- Egyenlőre nincs jobb, de lehet, hogy maradok még egy évet Wendettinél. Majd kitalálom.
- Az a lényeg, hogy jól dönts.
Bólintottam.
Mesélt magáról is, hogy vele éppen mi van. Összeakadt valami brazil lánnyal, a húga ismerőse, tök kedves, meg aranyos, és jól is érzi magát vele, valami Carolina. Szóval nagy a boldogság, még az is megfordult a fejében, hogy elveszi. Mondtam neki, ha valóban úgy érzi, akkor hajrá.
Mint kiderült, Heikki sem haragszik rám, de előbb Brunon keresztül akarta megtudni, hogy nem e harapom le a fejét, ha átjön. Neki nincs senkije, de remekül van, a Lotus is fejlődik, persze csak kis lépésekben. Eléggé elbeszélgettük az időt, mire rápillantottam az órára, már fél nyolc is elmúlt. Megfűztem, hogy vacsizzuk együtt a csapatnál, meg abban is benne voltam, hogy jöjjön az a Carolina is, de mint kiderült ő nem utazott el a futamra. Felhívtuk Sebet, de neki legnagyobb sajnálatára valami PR marhaságra kellett mennie, Heikki viszont kapva kapott az alkalmon.
Leültünk a szerelőimhez, és egy nagy adag zöldséges, sajtos, bolognai spagetti mellett, majdnem éjfélig beszélgettünk, és ökörködtünk.
Mire felértem a szobámban, borzalmasan fáradt voltam, de örültem, hogy végre egy kis nyugalom, és béke van az életemben. Könnyűnek, és kissé nyugodtnak éreztem magam, hetek óta végre először. Csak reménykedni tudtam benne, hogy ez így is marad, és minden visszatér a normális kerékvágásba.
Az elmúlt pár napban, úgy ahogy helyre jöttem, végül is nem mentem kórházba, csak pihentem a csapatnál, aztán mikor lebontották kedden a bagázst, repülőre ültem, és átutaztam Malajziába.
Még az itteni újságokban is folytatódott az, ami Ausztráliában elkezdődött. Nevezetesen az egyik szalagcím, hogy „ Újra együtt a finn sztár pár” , a másik „Hellroad a legbeképzeltebb pilóta”. Hát igen.
Az interjúnál nagyon is elvetettem a sulykot, és elég sok ember érzékeny lelkébe tapostam bele, kifejtettem, hogy könnyű volt megnyerni a versenyt. Aminek következtében, mindenkinek én lettem a tyúkszem a talpán, olyan össznépi utálat zúdult rám, amit még a jó öreg Bathory Erzsebet is megirigyelt volna. ( A legenda szerint véres kezű grófné, aki fiatal lányok vérében fürdött.) Ahogy olvasgattam a lapokat, lassan én is kezdtem elhinni, hogy valóban akkora barom vagyok, mint ahogyan ők mondják. De hát, kellett nekem elindítani a lavinát. Annyira dühös voltam a csapatra, a bénázások miatt, és Kimire, hogy ezzel akartam lejáratni a Forma 1-et.
Csütörtök délután volt, csak ültem a kis szobámban, a pályán, és egyre inkább azt éreztem, hogy elegem van az egészből. Ki akartam szállni, nem hiányzott nekem az a nagy média figyelem, meg férfi sovinizmus. Az előttem heverő újságban éppen Alonso nyilatkozott, hogy én egy idegbeteg, és idióta nő vagyok, aki csak a szerencséje miatt lett első. Nem tagadom, az Indyben sem szerettek, de legalább elismerték, hogy jobb vagyok, mint ők. Legszívesebben megismertettem volna a drága idióta spanyol fejét, a kedvenc villáskulcsom végével.
Tudtam, hogy erre semmi esélyem, ráadásul, még egy húzás, és Tony úgy ki penderít az Indyből, mint annak a rendje, bár most éppen az általam generált média cirkusz nagyon is kedvére volt. Felkeltettem az érdeklődést, az ő drága kicsi versenysorozata iránt. Úgyhogy, azt hiszem, éppen most jó vagyok nála.
Paul minden áron szerződést akart hosszabbítani velem, mert a szezon végén lejárt, és bár opciójuk van rám a következő idényre, én még nem mondtam semmit. Nem is gondolkodtam rajta, hogyan is tovább. Jött pár felkérés, de egyik sem említésre méltó, sem anyagilag, sem lehetőségileg. Reménykedtem ugyan, egy Forma 1-es ülésben, de tudtam, hogy minden hely foglalt, kicsit bántam, hogy nemet mondtam a HRT- nek.
Az utóbbi pár napban, még Seb sem keresett, elmentek valamerre edzeni, meg felkészülni az utolsó versenyre. Heikkivel és Brunoval, pedig ki tudja mióta már egy szót sem beszéltem. Kicsit hiányzott a társaságuk, de akit a legjobban szerettem volna magam mellett tudni az Kimi volt.
Akár hányszor körbenéztem a szobában, mindig ő jutott eszembe. Nem értettem miért tette ezt? Eljutottam odáig, hogy lassan, csöndben, feladtam. Az első két nap, még elolvastam mit írnak a lapok, de mostanra már nem. Félredobtam azokat, amikben ők voltak.
- Meg kellene próbálnom rendben hozni az életem, meg a karrierem… - morogtam magamnak.
Nem igazán tudtam, merre induljak tovább, az Indyben, amit lehet megnyertem, amiben még nem indultam az a Nascar, és a rally. Ha választani lehetett, inkább az aszfaltozott pályákra szavaztam. Kaptam pár felkérést, néhány jobb Nascaros csapattól is, méghozzá nem is kedvezőtleneket.
- Igen, talán az lesz az én utam….
De nem volt, kedvem, akkor ezzel sem foglalkozni. Bekapcsoltam a laptopot, és az emailjeimet akartam megnézni, amikor kopogtak.
Nem vártam senkit, úgyhogy érdeklődve nyitottam ajtót.
- Szia Angie!
- Bruno….szia….- mondtam kicsit fáradtan.
- Beszélhetnénk?
- Ha a nyilatkozatomról, akkor ..
- Nem. Másról.
Szélesre tártam az ajtót, és beengedtem.
Lehuppantam a kanapéra, és elnyújtóztam rajta, Bruno meg leült a karfára.
- Bocs hogy bunkó vagyok, de nincs erőm ülni.
- Semmi gond. Viharvertnek is tűnsz.
- Mert?
- Karikás a szemed, hulla sápadt vagy, és az arcod is nyúzott. Látszik, hogy nincs minden rendben.
- Hát nincs.
- Beszéltem Sebbel….
- És mit mondott? – néztem rá érdeklődve.
Bruno a cipőjét fixírozta.
- Szóval előadta a bővített változatot.
- Igen, elmondott mindent. Gondoltam, jól jönne egy barát.
- Szóval mi még barátok vagyunk? –kérdeztem viccelődve.
- Szamár vagy te lány.
- Iiiááááá.
Elvigyorodtam.
- Jó tudni, hogy elnyűhetetlen vagy!
Bruno is elvigyorodott.
- Örülök, hogy itt vagy…. Nagy szükségem van most, egy barátra. –közöltem komolyan.
- Tudom… Ezért is jöttem…- mondta bíztató mosollyal az arcán.
Bólintottam.
- Van kedved mesélni? - kérdezte.
- Hát a lényeg az, hogy megakadtam, minden téren.
- Kicsit bővebben?
Felültem, és a lábam feltettem a dohányzóra, Bruno meg mellém huppant.
- Ez a Kimi ügy, szeretem, de már nem érdekel, belefáradtam, ahogy Sebbe is. Rendes fiú, és imádni való, de hiába mondom neki, hogy próbáljon meg elfelejteni, csak koslat utánam.
- Pedig nem is hívott pár napja…..- mondta Bruno óvatosan.
- Beszéltél vele?
- Igen, de mondta, hogy nagyon le akartad rázni, úgyhogy inkább nem hív, hogy ne menjen az idegeidre.
- Kicsit igen. Ha megint beadnám a derekam, akkor neki lenne utána szar, és azt nem akarom. Akkor lehet boldog, ha elfelejt, és másba lesz szerelmes. Nem akarom ámítani!
- Jól teszed, és azt hiszem kezdi felfogni, hogy jobb ez így.
- Remélem.
- A munkával mi a gond?
- Minden. – röviden elmeséltem, hogy min is gondolkodtam, mielőtt befutott volna.
- Érdekes elképzelés….
- Egyenlőre nincs jobb, de lehet, hogy maradok még egy évet Wendettinél. Majd kitalálom.
- Az a lényeg, hogy jól dönts.
Bólintottam.
Mesélt magáról is, hogy vele éppen mi van. Összeakadt valami brazil lánnyal, a húga ismerőse, tök kedves, meg aranyos, és jól is érzi magát vele, valami Carolina. Szóval nagy a boldogság, még az is megfordult a fejében, hogy elveszi. Mondtam neki, ha valóban úgy érzi, akkor hajrá.
Mint kiderült, Heikki sem haragszik rám, de előbb Brunon keresztül akarta megtudni, hogy nem e harapom le a fejét, ha átjön. Neki nincs senkije, de remekül van, a Lotus is fejlődik, persze csak kis lépésekben. Eléggé elbeszélgettük az időt, mire rápillantottam az órára, már fél nyolc is elmúlt. Megfűztem, hogy vacsizzuk együtt a csapatnál, meg abban is benne voltam, hogy jöjjön az a Carolina is, de mint kiderült ő nem utazott el a futamra. Felhívtuk Sebet, de neki legnagyobb sajnálatára valami PR marhaságra kellett mennie, Heikki viszont kapva kapott az alkalmon.
Leültünk a szerelőimhez, és egy nagy adag zöldséges, sajtos, bolognai spagetti mellett, majdnem éjfélig beszélgettünk, és ökörködtünk.
Mire felértem a szobámban, borzalmasan fáradt voltam, de örültem, hogy végre egy kis nyugalom, és béke van az életemben. Könnyűnek, és kissé nyugodtnak éreztem magam, hetek óta végre először. Csak reménykedni tudtam benne, hogy ez így is marad, és minden visszatér a normális kerékvágásba.
Fast and Furious 66.
66.rész
Leültettek a lépcsőre, és félig meddig lerángatták rólam az overált, a tűzálló ruha egy részét is kigombolták. Watinks doki, pedig nagyon morcos arcot vágott.
- Kitalálom doki! Szarabbul vagyok, mint voltam. –mondtam gúnyosan.
- Csúnyán szörcsög a tüdeje, és a láza is felment! Azonnal le kell feküdnie, és pihennie kell!
Elővett egy jó nagy injekciós tűt, meg három fiolát, és sorban felszívta őket.
- Ugye nem gondolja komolyan? – kérdezte morcosan.
Se szó se beszéd, belevágta a karomba.
- Au. – morogtam.
Szép lassan adta be.
Ekkor lépett be az ajtón, Seb, David, Horner.
- Rosszul vagy? –rohant oda hozzám Seb.
A többiek döbbenten bámultak.
- Igen. Mert belém basztak egy tűt. - néztem rá villámló szemekkel a dokira.
- Ha nem akar azonnal a kórházba menni, rohammentővel súlyos tüdőgyulladással, akkor ezt a kis szúrás kibírja.
- Betegebb, mint volt? –kérdezte szinte sipítva Seb.
- Mégis mit vártak? Saját felelősségére írta alá a papírt. El sem kellett volna indulnia. Az utolsó körökben ki kellett volna állnia, ha ennyire rosszul volt! –veszekedett rám a doki, miközben kihúzta a tűt.
- A verseny végén azzal voltam elfoglalva, hogy győzzek, nem azzal, hogy beteg vagyok! - pattantam fel. – Nincs szükségem a kioktatására! Idióták!
Majd csörtetve elindultam felfelé a lépcsőn.
- Hová mész? –kérdezte Seb aggódva.
- Szerinted hova mennék? Átveszem a győzelmemért járó díjat! Megdolgoztam érte!
- Nem mehet fel a pódiumra! A mentő lent várja! – replikázott a doki.
- Akkor várhat még egy kicsit!
Azzal végig vágtattam a lépcsőn, és bementem a pódium mögötti kis szobába.
Pár pillanattal később jött Seb, David. Együtt mentünk ki a pódiumra.
A tömeg hullámzott alattunk, és őrjöngött, szinte mindenki a nevemet kiabálta, aztán jött a himnusz. Végig mondtam a szöveget, és kicsit el is pityeredtem. Nem minden nap nyeri meg egy nő a Forma 1-es Ausztrál Nagydíjat. Én voltam az első nő, és először nyertem ebben a kategóriában.
Akkor és ott megfogadtam, hogy nem utoljára.
Igen, vissza fogok jönni még ide, és méghozzá versenyképes csapatnál, és elismert pilótaként.
Átadták a kupákat, és jött a pezsgőzés. Rendesen körbe locsoltam Sebet, meg a tömeget is magunk alatt. Ahogy éppen ledobtam a szerelőknek az üveget, megláttam Kimi, ahogy Jennyivel a karján a Red Bullosok között áll.
A maradék életkedvem is elment. Örültem, hogy ledobtam már a pezsgőt, mert tuti Kimiék felé hajítottam volna. Meg kellett kapaszkodnom a korlátban, hogy ne szédüljek le.
Seb átkarolt és elrángatott a kijárat felé, közben integetve és mosolyogva, mint aki jó pofizik egy haverjával.
- Jól vagy?
- Persze.
- Baj van?
- Nézd meg magad! –mondtam és kifelé mutattam.
Értetlenül nézett rám.
- Kimi dobott Jennyi miatt! Ott áll az álompárocska a szerelőid körében! Nézd meg!
Sebnek kikerekedett a szeme, kirohant, aztán vissza.
- Megölöm ez az idióta barom állatot! Ez nem normális!!!!! –ordította.
- Ezt két órával korábban kellett volna. –mondtam lemondóan, és elindultam az interjú szoba felé.
- Hogy mi? –rántott vissza.
- A futam előtt közölte velem, hogy neki Jennyi kell.
Sebnek tátva maradt a szája, és csak tátogott. Majd elkezdte rugdosni az ajtót, meg csapkodni, ahol csak érte, és közbe németül szitkozódott. Az egyik ütés akkora erővel találta el, hogy majdnem betört.
Kicsit megsajnáltam az ajtót.
- Hogy lehet az állítólagos legjobb barátom ekkora ….gerinctelen féreg?
- Nem tudom Seb…- suttogtam.
- Úgy sajnálom…- mondta csendesen és átölelt.
Hozzábújtam, aztán eltoltam.
Kérdőn nézett rám.
- Nem akarok még több fájdalmat okozni neked! Nem lenne tisztességes…
- Miért baj az hogy az én ágyamba menekülnél megint? –kérdezte vágyakozva.
Keserűen felnevettem.
- Ecseteljem?
- Ne. De vagy egy javaslatom. – mondta mosolyogva.
- Hna mi? –kérdeztem mosolyogva.
Már ezzel is képes volt jókedvre deríteni. Ezzel, hogy kitalált valamit ökörséget, csakhogy nekem jobb legyen.
- Amit most mondok, azt komolyan mondom, nem viccből úgyhogy fontold meg jó?
- Jó…
- Szeretlek! Nekem te vagy életem szerelme! Én boldoggá tudnálak tenni, ha hagyod, és elfelejted Kimit. Ne vedd be azt a pirulát, kérlek!
Ledöbbentem.
- Seb. És mi lesz, ha lesz egy gyerek?
- Akkor lesz, aki a miénk. Kimi mondta, hogy szeretnél, igaz hogy tőle, de ez talán a másik helyébe léphetne. –mondta lelkesen. - Vagy ha te csak azt szeretnéd, akkor csak a tiéd, és én csak néha látnám, mint valami nagybácsi. – suttogta halkan.
- Seb ez nem így működik, ha születne egy másik gyerekem, akkor sem léphetne az elvesztett helyébe. Aranyos vagy, de….
- Angie! Komolyan gondoltam, amit mondtam, legyünk egy család! Szeretlek! És te sem vagy irántam közömbös, felejtsd el Kimit, és adj nekünk egy esélyt!
- Seb…ez nem….ilyen egyszerű
- Gyere hozzám feleségül! – bukott ki belőle.
Lezsibbadtam. Csak álltam ott, mint Bálám szamara a ködben.
Hogy mit mondott? Rosszul hallottam! Képzelődöm!
- Ismételd meg! –suttogtam.
- Legyél a feleségem! – mondta kedvesen.
- Seb….
- Legyünk egy pár, és ha akar jönni az kicsi kilenc hónap múlva, akkor jöjjön. – mosolygott.
Elbőgtem magam. Seb, pedig átölelt. Menekvést kínált, egy sötét, és kilátástalan helyzetből, és egy végig kikövezett utat a boldogság felé.
- Seb nem lehet….- suttogtam.
- Te mondtad, hogy mindent lehet, csak akarni kell….
- Seb….
- Csak ígérd meg, hogy meggondolod, és pár nap múlva válaszolsz…. Tudom, hogy lerohantalak, és beteg, és idegileg kimerült vagy….gondold meg jó? –nézett rám reménykedve.
- Nem lehet….ha Kimi mégis….
- Te képes lennél visszamenni hozzá ezek után is? –kérdezte elhűlve.
- Szeretem. Bár irtózatosan dühös vagyok, és szeretném felpofozni.
- És közben vérzik a szíved, és eszed magad belülről.
Seb szomorú lett, bántotta, hogy nemet mondtam, és bántotta, hogy Kimi megint összetört.
- Igen.
- Nem jó ez így!
- Nem. De akkor sem lesz jobb, ha hozzád megyek, mert akkor is szeretni fogom. Nem akarok még több lelkiismeret furdalást azért, mert szenvedsz miattam.
Seb bólintott.
- Nem értem Kimi…. –mondta Seb csendesen.
- Én sem….de szerintem ő sem saját magát.
- Lehet, hogy Jenny megfenyegette valamivel…..
- Lehet…..vagy Kimi megint meggyőzte magát a saját baromságaival.
- Beszéljek vele?
- Nem. Előbb utóbb keresni fog, tudom.
- Nem bírja nélküled…..
- Ebben reménykedem én is. Akkor meg kiderül az igazság.
- Csak nehogy késő legyen…
Sebnek igaza van, csak nehogy késő legyen.
Mély levegőt vettem. Aztán elindultam az interjú szoba felé, és Sebbel a nyomomban beléptem.
Aztán fapofával leültem az újságírókkal szemben, és eldöntöttem, hogy most még a szokásosnál is flegmább leszek. Nem adom könnyen magam, dolgozzanak csak meg a pénzükért, vérszivó bagázs
Leültettek a lépcsőre, és félig meddig lerángatták rólam az overált, a tűzálló ruha egy részét is kigombolták. Watinks doki, pedig nagyon morcos arcot vágott.
- Kitalálom doki! Szarabbul vagyok, mint voltam. –mondtam gúnyosan.
- Csúnyán szörcsög a tüdeje, és a láza is felment! Azonnal le kell feküdnie, és pihennie kell!
Elővett egy jó nagy injekciós tűt, meg három fiolát, és sorban felszívta őket.
- Ugye nem gondolja komolyan? – kérdezte morcosan.
Se szó se beszéd, belevágta a karomba.
- Au. – morogtam.
Szép lassan adta be.
Ekkor lépett be az ajtón, Seb, David, Horner.
- Rosszul vagy? –rohant oda hozzám Seb.
A többiek döbbenten bámultak.
- Igen. Mert belém basztak egy tűt. - néztem rá villámló szemekkel a dokira.
- Ha nem akar azonnal a kórházba menni, rohammentővel súlyos tüdőgyulladással, akkor ezt a kis szúrás kibírja.
- Betegebb, mint volt? –kérdezte szinte sipítva Seb.
- Mégis mit vártak? Saját felelősségére írta alá a papírt. El sem kellett volna indulnia. Az utolsó körökben ki kellett volna állnia, ha ennyire rosszul volt! –veszekedett rám a doki, miközben kihúzta a tűt.
- A verseny végén azzal voltam elfoglalva, hogy győzzek, nem azzal, hogy beteg vagyok! - pattantam fel. – Nincs szükségem a kioktatására! Idióták!
Majd csörtetve elindultam felfelé a lépcsőn.
- Hová mész? –kérdezte Seb aggódva.
- Szerinted hova mennék? Átveszem a győzelmemért járó díjat! Megdolgoztam érte!
- Nem mehet fel a pódiumra! A mentő lent várja! – replikázott a doki.
- Akkor várhat még egy kicsit!
Azzal végig vágtattam a lépcsőn, és bementem a pódium mögötti kis szobába.
Pár pillanattal később jött Seb, David. Együtt mentünk ki a pódiumra.
A tömeg hullámzott alattunk, és őrjöngött, szinte mindenki a nevemet kiabálta, aztán jött a himnusz. Végig mondtam a szöveget, és kicsit el is pityeredtem. Nem minden nap nyeri meg egy nő a Forma 1-es Ausztrál Nagydíjat. Én voltam az első nő, és először nyertem ebben a kategóriában.
Akkor és ott megfogadtam, hogy nem utoljára.
Igen, vissza fogok jönni még ide, és méghozzá versenyképes csapatnál, és elismert pilótaként.
Átadták a kupákat, és jött a pezsgőzés. Rendesen körbe locsoltam Sebet, meg a tömeget is magunk alatt. Ahogy éppen ledobtam a szerelőknek az üveget, megláttam Kimi, ahogy Jennyivel a karján a Red Bullosok között áll.
A maradék életkedvem is elment. Örültem, hogy ledobtam már a pezsgőt, mert tuti Kimiék felé hajítottam volna. Meg kellett kapaszkodnom a korlátban, hogy ne szédüljek le.
Seb átkarolt és elrángatott a kijárat felé, közben integetve és mosolyogva, mint aki jó pofizik egy haverjával.
- Jól vagy?
- Persze.
- Baj van?
- Nézd meg magad! –mondtam és kifelé mutattam.
Értetlenül nézett rám.
- Kimi dobott Jennyi miatt! Ott áll az álompárocska a szerelőid körében! Nézd meg!
Sebnek kikerekedett a szeme, kirohant, aztán vissza.
- Megölöm ez az idióta barom állatot! Ez nem normális!!!!! –ordította.
- Ezt két órával korábban kellett volna. –mondtam lemondóan, és elindultam az interjú szoba felé.
- Hogy mi? –rántott vissza.
- A futam előtt közölte velem, hogy neki Jennyi kell.
Sebnek tátva maradt a szája, és csak tátogott. Majd elkezdte rugdosni az ajtót, meg csapkodni, ahol csak érte, és közbe németül szitkozódott. Az egyik ütés akkora erővel találta el, hogy majdnem betört.
Kicsit megsajnáltam az ajtót.
- Hogy lehet az állítólagos legjobb barátom ekkora ….gerinctelen féreg?
- Nem tudom Seb…- suttogtam.
- Úgy sajnálom…- mondta csendesen és átölelt.
Hozzábújtam, aztán eltoltam.
Kérdőn nézett rám.
- Nem akarok még több fájdalmat okozni neked! Nem lenne tisztességes…
- Miért baj az hogy az én ágyamba menekülnél megint? –kérdezte vágyakozva.
Keserűen felnevettem.
- Ecseteljem?
- Ne. De vagy egy javaslatom. – mondta mosolyogva.
- Hna mi? –kérdeztem mosolyogva.
Már ezzel is képes volt jókedvre deríteni. Ezzel, hogy kitalált valamit ökörséget, csakhogy nekem jobb legyen.
- Amit most mondok, azt komolyan mondom, nem viccből úgyhogy fontold meg jó?
- Jó…
- Szeretlek! Nekem te vagy életem szerelme! Én boldoggá tudnálak tenni, ha hagyod, és elfelejted Kimit. Ne vedd be azt a pirulát, kérlek!
Ledöbbentem.
- Seb. És mi lesz, ha lesz egy gyerek?
- Akkor lesz, aki a miénk. Kimi mondta, hogy szeretnél, igaz hogy tőle, de ez talán a másik helyébe léphetne. –mondta lelkesen. - Vagy ha te csak azt szeretnéd, akkor csak a tiéd, és én csak néha látnám, mint valami nagybácsi. – suttogta halkan.
- Seb ez nem így működik, ha születne egy másik gyerekem, akkor sem léphetne az elvesztett helyébe. Aranyos vagy, de….
- Angie! Komolyan gondoltam, amit mondtam, legyünk egy család! Szeretlek! És te sem vagy irántam közömbös, felejtsd el Kimit, és adj nekünk egy esélyt!
- Seb…ez nem….ilyen egyszerű
- Gyere hozzám feleségül! – bukott ki belőle.
Lezsibbadtam. Csak álltam ott, mint Bálám szamara a ködben.
Hogy mit mondott? Rosszul hallottam! Képzelődöm!
- Ismételd meg! –suttogtam.
- Legyél a feleségem! – mondta kedvesen.
- Seb….
- Legyünk egy pár, és ha akar jönni az kicsi kilenc hónap múlva, akkor jöjjön. – mosolygott.
Elbőgtem magam. Seb, pedig átölelt. Menekvést kínált, egy sötét, és kilátástalan helyzetből, és egy végig kikövezett utat a boldogság felé.
- Seb nem lehet….- suttogtam.
- Te mondtad, hogy mindent lehet, csak akarni kell….
- Seb….
- Csak ígérd meg, hogy meggondolod, és pár nap múlva válaszolsz…. Tudom, hogy lerohantalak, és beteg, és idegileg kimerült vagy….gondold meg jó? –nézett rám reménykedve.
- Nem lehet….ha Kimi mégis….
- Te képes lennél visszamenni hozzá ezek után is? –kérdezte elhűlve.
- Szeretem. Bár irtózatosan dühös vagyok, és szeretném felpofozni.
- És közben vérzik a szíved, és eszed magad belülről.
Seb szomorú lett, bántotta, hogy nemet mondtam, és bántotta, hogy Kimi megint összetört.
- Igen.
- Nem jó ez így!
- Nem. De akkor sem lesz jobb, ha hozzád megyek, mert akkor is szeretni fogom. Nem akarok még több lelkiismeret furdalást azért, mert szenvedsz miattam.
Seb bólintott.
- Nem értem Kimi…. –mondta Seb csendesen.
- Én sem….de szerintem ő sem saját magát.
- Lehet, hogy Jenny megfenyegette valamivel…..
- Lehet…..vagy Kimi megint meggyőzte magát a saját baromságaival.
- Beszéljek vele?
- Nem. Előbb utóbb keresni fog, tudom.
- Nem bírja nélküled…..
- Ebben reménykedem én is. Akkor meg kiderül az igazság.
- Csak nehogy késő legyen…
Sebnek igaza van, csak nehogy késő legyen.
Mély levegőt vettem. Aztán elindultam az interjú szoba felé, és Sebbel a nyomomban beléptem.
Aztán fapofával leültem az újságírókkal szemben, és eldöntöttem, hogy most még a szokásosnál is flegmább leszek. Nem adom könnyen magam, dolgozzanak csak meg a pénzükért, vérszivó bagázs
2010. augusztus 23., hétfő
Fast and Furious 65.
65.rész
Hogy hogyan teljesítettem a felvezető kört? Sehogy.
Komplett idiótát csináltam magamból, úgy vezettem, mint egy friss jogsis liba. Nem tudtam elindulni, és majdnem lefullasztottam a motort, idegességemben minden kanyarban kockásra fékeztem a gumit, kétszer pedig ki is csúsztam a kavicságy szélére. Ha ezek után nem nézett kezdőnek egy versenyző sem, akkor azt csodának lehet minősíteni.
Remegtem, mint a nyárfa levél, és reszketett a kezem, akár egy hetven éves matuzsálemnek.
A kör végre pedig, kész idegroncs lettem, felhúztam magam a saját hibáimon is. A rajt előtt próbáltam mélyeket lélegezni, hogy kicsit összeszedjem magam. Hallgattam, ahogy kopog az eső a sisakomon. Még a felvezető előtt szemetelni kezdett, és mostanra már úgy esett, mintha dézsából öntötték volna.
Annyit elértem vele, hogy stabilan fogtam a kormányt, és kicsit összeszedtem magam.
Legszívesebben kiszálltam volna az autóból, és szétvertem volna Kimi, és Jennyi a képét.
Alig vártam a zöld jelzést, minden áron meg akartam nyerni a versenyt, hogy aztán a képükbe röhöghessek, és a nyilatkozatoknál mindenkinek beszólhassak.
Úgy utáltam, már mindenkit ebben a brancsban, hogy hányi tudtam volna tőlük.
Felnéztem a lámpákra, piros,piros, piros, piros. Pár másodperc, aztán elaludt mind.
Gázt adtam, és azonnal jobbra húzódtam, és zártam a szöget Seb előtt. Azért néztem a visszapillantót is, David nagyon körbe akart autózni, ezért a kanyar közepén már gázt is adtam, és balra húztam a kormányt kiszorítva őt, a fűre.
A kör végre kicsit le is tudtam szakítani őket, aztán pedig, ami a csövön kifér.
Egyre jobban dühbe jöttem, a kezdeti fájdalom, és sértettség, elszállt. Próbáltam kikapcsolni az agyam, de csak zakatolt tovább, és tovább. Képek villantak be, Kimi, Kimi az autóban injekciós tűvel a karjában, Kimi a kórházban, ahogy engem tolnak a műtőbe, Kimi és Jenny csókolózik.
Egyszer csak feltűnt, hogy villog a rádió gomb.
Benyomtam.
- Hogy állunk?
- Vettel huszonöt, David harmincra másodpercre van mögötted. És lassítanod kellene…
- Lassítani? Nem is megyek….
Ránéztem a kormányon az időeredményre, basszus. Majdnem megfutottam az időmérőn elér időt.
- Értem….Egyéb?
- A nagy sárga kapcsolót, kettesbe, a zöld kicsit négyesbe tekerd.
- Pillanat.
Tekergettem, ahogy mondták. Várjunk! Ez az üzemanyag, levegő keverék módosítás. Csak nem túl sok volt a fogyasztás? Jujjujuj!
- Srácok gond lehet azzal, amivel gondolom, hogy gond lehet?
- Ezzel a beállítással menj, amíg nem szólunk, hogy változtass.
- Rendben.
Mentem, néhány lassabb kört, aztán néhány gyorsabbat, és a visszapillantóban feltűnt Seb.
Benyomtam a rádiót.
- Fiúk!
- Tudjuk, látjuk! Dolgozunk rajta!
- Amíg ti dolgoztok rajta, nekem közben két bika a seggemben van. Utasítást kérek most!
- Még dolgozunk, várj!
Kinyomtam a rádiót. Amatőrök.
Néztem a kormányon a kiírásokat, és fejben számolgattam. Úgy saccra, még harminc kör van, átlag öt liter/kör. Tehát az utolsó körben nem lesz benzinem, pontosítok az utolsóban és a levezetőben. Bakker!
Annyit tudok tenni, hogy valamikor ha leráztam a két kullancsot megyek két extra lassút.
Vissza tekertem mindent eredeti állásba, és nyomtam tovább.
A csapat állandóan hívott a rádión, de nem reagáltam rá.
Öt körrel később, viszont igen.
- Ha nem vigyázol az autódra, nem tudsz végig menni! – kiabált a főszerelőm.
- Negatív. Megoldom. Bemennék kerékcserére. Szétmentek a gumik.
- Két kör múlva be tudsz jönni.
- Negatív! A következőben! A jobb elsőm mindjárt kidurran, már majdnem foszlik! Esőgumit kérek!
- Nem mond esőt, és szárad a pálya!
- Esőgumit! – kiabáltam vissza.
Bontottam a vonalat.
És ezek akarnak vb-t nyerni. Kezdtem érteni Colin miért akar engem ennyire, ide, hogy legyen egy értelem a csapatban.
Bedöcögtem a boxba. Aztán vissza a pályára. Az előnyömből is maradt, és a srácok jól dolgoztak.
Igyekeztem egyre jobb, és gyorsabb köröket menni, a csere után. Az aszfalt száradt, és a gumikat hűtenem kellett. Tudtam, hogy fog még esni, éreztem az esőt, csak kérdés, kibírják e a gumik.
- Hna jó! Most azért egy kicsit izgulok! –mondtam magamnak.
Seb, és David feltűnt a visszapillantóban, én meg felnéztem az égre.
- Ha már ennyit szenvedtem mára nem nyerhetném meg a futamot? – kérdeztem a célegyenesben, az eget bámulva.
Két kört adtam magamnak, ha addig nem indul meg az eső, azokból a sötét pacákból ott fent, akkor kimegyek szárazpályára alkalmas gumiért.
A második kör vége felé eleredt, megint mintha dézsából öntötték volna.
Felnéztem az égre.
- Kösz!
Még tíz kör volt. Benyomtam a rádiót.
- Hogy állok?
- Vettel tizenöt, David huszonöt másodpercre mögötted.
- Csökken vagy nő a különbség?
- Picit nő, ők intermedieten vannak, és ha tovább esik, bajban lesznek.
- Igen vannak vízátfolyások!
- Hova kéne tekerni a sárgát meg a zöldet?
- Sárga egyes, zöld kettes.
- Értem.
Beállítottam, ahogy mondták, és mentem két csiga lassú kört, két, és három másodperccel lassabbat mint eddig.
- Elég lesz? –szóltam be.
- Necces.
- Mennyi kell még a tutihoz?
- Még három, hármas.
- Remek. –dünnyögtem.
Néztem a visszapillantót. Seb egyre közelebb volt.
Ha most megyek még három, ilyen tetű kört, akkor szarban leszek.
Mentem három két és felest.
Négy kör a végéig, plusz a levezető.
Visszaállítottam mindent mentem két extra gyorsat. Seb kicsit lemaradt. Aztán megint tekergettem egy sort, és mentem egy, egy másodperccel lassabbat.
Közben az eső elállt, és a pálya száradni kezdett.
Villogott a rádió.
- Nem kell gyors kör, csak rendes tempó, és minden okés.
- Értem.
Úgyhogy normál tempóban meg is nyertem a versenyt.
De nem éreztem boldogságot, csak megkönnyebbülést, hogy vége. Minden tagom fájt, és nehezen kaptam levegőt. A levezetőben, nem akartam a csapattal beszélgetni, csak próbáltam összeszedni a gumit a pályáról, és nem elájulni.
Mire beértem a dobogó alá, semmi erőm sem volt, így benyomtam a rádiót.
- Hívjatok egy orvost….Elég szarul vagyok….- motyogtam.
Nem tudom, hogy mentem be a mérlegelésre, de sikerült, aztán vissza a kocsihoz, Sebék még javában integettek, én meg neki dőltem a falnak.
Jártányi erőm sem volt, örültem neki, hogy a bukó a fejemen maradt, és nem látják az arcom.
Erős szédülés tört rám, belekapaszkodtam a falba. Akkor ért oda hozzám, az orvosi személyzet.
Gyorsan eltámogattak hátra, a színfalak mögé.
Hogy hogyan teljesítettem a felvezető kört? Sehogy.
Komplett idiótát csináltam magamból, úgy vezettem, mint egy friss jogsis liba. Nem tudtam elindulni, és majdnem lefullasztottam a motort, idegességemben minden kanyarban kockásra fékeztem a gumit, kétszer pedig ki is csúsztam a kavicságy szélére. Ha ezek után nem nézett kezdőnek egy versenyző sem, akkor azt csodának lehet minősíteni.
Remegtem, mint a nyárfa levél, és reszketett a kezem, akár egy hetven éves matuzsálemnek.
A kör végre pedig, kész idegroncs lettem, felhúztam magam a saját hibáimon is. A rajt előtt próbáltam mélyeket lélegezni, hogy kicsit összeszedjem magam. Hallgattam, ahogy kopog az eső a sisakomon. Még a felvezető előtt szemetelni kezdett, és mostanra már úgy esett, mintha dézsából öntötték volna.
Annyit elértem vele, hogy stabilan fogtam a kormányt, és kicsit összeszedtem magam.
Legszívesebben kiszálltam volna az autóból, és szétvertem volna Kimi, és Jennyi a képét.
Alig vártam a zöld jelzést, minden áron meg akartam nyerni a versenyt, hogy aztán a képükbe röhöghessek, és a nyilatkozatoknál mindenkinek beszólhassak.
Úgy utáltam, már mindenkit ebben a brancsban, hogy hányi tudtam volna tőlük.
Felnéztem a lámpákra, piros,piros, piros, piros. Pár másodperc, aztán elaludt mind.
Gázt adtam, és azonnal jobbra húzódtam, és zártam a szöget Seb előtt. Azért néztem a visszapillantót is, David nagyon körbe akart autózni, ezért a kanyar közepén már gázt is adtam, és balra húztam a kormányt kiszorítva őt, a fűre.
A kör végre kicsit le is tudtam szakítani őket, aztán pedig, ami a csövön kifér.
Egyre jobban dühbe jöttem, a kezdeti fájdalom, és sértettség, elszállt. Próbáltam kikapcsolni az agyam, de csak zakatolt tovább, és tovább. Képek villantak be, Kimi, Kimi az autóban injekciós tűvel a karjában, Kimi a kórházban, ahogy engem tolnak a műtőbe, Kimi és Jenny csókolózik.
Egyszer csak feltűnt, hogy villog a rádió gomb.
Benyomtam.
- Hogy állunk?
- Vettel huszonöt, David harmincra másodpercre van mögötted. És lassítanod kellene…
- Lassítani? Nem is megyek….
Ránéztem a kormányon az időeredményre, basszus. Majdnem megfutottam az időmérőn elér időt.
- Értem….Egyéb?
- A nagy sárga kapcsolót, kettesbe, a zöld kicsit négyesbe tekerd.
- Pillanat.
Tekergettem, ahogy mondták. Várjunk! Ez az üzemanyag, levegő keverék módosítás. Csak nem túl sok volt a fogyasztás? Jujjujuj!
- Srácok gond lehet azzal, amivel gondolom, hogy gond lehet?
- Ezzel a beállítással menj, amíg nem szólunk, hogy változtass.
- Rendben.
Mentem, néhány lassabb kört, aztán néhány gyorsabbat, és a visszapillantóban feltűnt Seb.
Benyomtam a rádiót.
- Fiúk!
- Tudjuk, látjuk! Dolgozunk rajta!
- Amíg ti dolgoztok rajta, nekem közben két bika a seggemben van. Utasítást kérek most!
- Még dolgozunk, várj!
Kinyomtam a rádiót. Amatőrök.
Néztem a kormányon a kiírásokat, és fejben számolgattam. Úgy saccra, még harminc kör van, átlag öt liter/kör. Tehát az utolsó körben nem lesz benzinem, pontosítok az utolsóban és a levezetőben. Bakker!
Annyit tudok tenni, hogy valamikor ha leráztam a két kullancsot megyek két extra lassút.
Vissza tekertem mindent eredeti állásba, és nyomtam tovább.
A csapat állandóan hívott a rádión, de nem reagáltam rá.
Öt körrel később, viszont igen.
- Ha nem vigyázol az autódra, nem tudsz végig menni! – kiabált a főszerelőm.
- Negatív. Megoldom. Bemennék kerékcserére. Szétmentek a gumik.
- Két kör múlva be tudsz jönni.
- Negatív! A következőben! A jobb elsőm mindjárt kidurran, már majdnem foszlik! Esőgumit kérek!
- Nem mond esőt, és szárad a pálya!
- Esőgumit! – kiabáltam vissza.
Bontottam a vonalat.
És ezek akarnak vb-t nyerni. Kezdtem érteni Colin miért akar engem ennyire, ide, hogy legyen egy értelem a csapatban.
Bedöcögtem a boxba. Aztán vissza a pályára. Az előnyömből is maradt, és a srácok jól dolgoztak.
Igyekeztem egyre jobb, és gyorsabb köröket menni, a csere után. Az aszfalt száradt, és a gumikat hűtenem kellett. Tudtam, hogy fog még esni, éreztem az esőt, csak kérdés, kibírják e a gumik.
- Hna jó! Most azért egy kicsit izgulok! –mondtam magamnak.
Seb, és David feltűnt a visszapillantóban, én meg felnéztem az égre.
- Ha már ennyit szenvedtem mára nem nyerhetném meg a futamot? – kérdeztem a célegyenesben, az eget bámulva.
Két kört adtam magamnak, ha addig nem indul meg az eső, azokból a sötét pacákból ott fent, akkor kimegyek szárazpályára alkalmas gumiért.
A második kör vége felé eleredt, megint mintha dézsából öntötték volna.
Felnéztem az égre.
- Kösz!
Még tíz kör volt. Benyomtam a rádiót.
- Hogy állok?
- Vettel tizenöt, David huszonöt másodpercre mögötted.
- Csökken vagy nő a különbség?
- Picit nő, ők intermedieten vannak, és ha tovább esik, bajban lesznek.
- Igen vannak vízátfolyások!
- Hova kéne tekerni a sárgát meg a zöldet?
- Sárga egyes, zöld kettes.
- Értem.
Beállítottam, ahogy mondták, és mentem két csiga lassú kört, két, és három másodperccel lassabbat mint eddig.
- Elég lesz? –szóltam be.
- Necces.
- Mennyi kell még a tutihoz?
- Még három, hármas.
- Remek. –dünnyögtem.
Néztem a visszapillantót. Seb egyre közelebb volt.
Ha most megyek még három, ilyen tetű kört, akkor szarban leszek.
Mentem három két és felest.
Négy kör a végéig, plusz a levezető.
Visszaállítottam mindent mentem két extra gyorsat. Seb kicsit lemaradt. Aztán megint tekergettem egy sort, és mentem egy, egy másodperccel lassabbat.
Közben az eső elállt, és a pálya száradni kezdett.
Villogott a rádió.
- Nem kell gyors kör, csak rendes tempó, és minden okés.
- Értem.
Úgyhogy normál tempóban meg is nyertem a versenyt.
De nem éreztem boldogságot, csak megkönnyebbülést, hogy vége. Minden tagom fájt, és nehezen kaptam levegőt. A levezetőben, nem akartam a csapattal beszélgetni, csak próbáltam összeszedni a gumit a pályáról, és nem elájulni.
Mire beértem a dobogó alá, semmi erőm sem volt, így benyomtam a rádiót.
- Hívjatok egy orvost….Elég szarul vagyok….- motyogtam.
Nem tudom, hogy mentem be a mérlegelésre, de sikerült, aztán vissza a kocsihoz, Sebék még javában integettek, én meg neki dőltem a falnak.
Jártányi erőm sem volt, örültem neki, hogy a bukó a fejemen maradt, és nem látják az arcom.
Erős szédülés tört rám, belekapaszkodtam a falba. Akkor ért oda hozzám, az orvosi személyzet.
Gyorsan eltámogattak hátra, a színfalak mögé.
2010. augusztus 21., szombat
Fast and Furious 64.
64.rész
Felhívtam az ideiglenes főnökömet, Colint, és röviden, tőmondatokban kifejtettem, hogy ott leszek a rajtrácson. Először azt hitte rosszul hall, mivel tegnap Kimi, meg Watkins doki úgy értesítette, csak a következő versenyen számíthat rám, de persze örült, hogy nem egy autóval kell rajthoz állniuk. Megbeszéltük, hogy csak az utolsó pillanatban szól a versenyigazgatóságnak, sokkolva ezzel az ellenfeleket, mondván ők azt hiszik, nem leszek ott a startnál. Remek ötletnek tartotta, és a kezébe vette az irányítást.
Majd vissza platyogtunk a Wendetti boxban, és a kezdésig igyekeztem annyit pihenni, amennyit csak lehet. Kimi végig mellettem volt, míg én aludtam csendben átnézte az emailjeit, vagy csak olvasgatta a híreket. Együtt mentünk ebédelni, ami remek hangulatban telt, a csapat odajött és nagy viccelődés, és nevetgélés kezdődött, örültek, hogy több időt tölthetnek velem, hiszen az elmúlt időszakban kicsit hanyagoltam a velük való kapcsolatot.
Őszintén szólva, ők is hiányoztak már nekem.
Nagyon jó kedvvel indultunk el, a rajtrácsra, de mielőtt beértünk volna a Forma 1-es kamionok közé, megálltam egy sötétebb saroknál.
- Baj van? Szédülsz vagy…
- Nem semmi. Csak jó ötlet a tegnapi táblás eseted után egyáltalán, hogy mi most két különböző csapat színeiben kéz a kézben besétáljunk?
Kimi megrántotta a vállát.
- Teszek mások véleményére! –közölte flegmán. – Ne mond, hogy téged érdekel?
- Nem mondom, csak nem akarom, hogy azzal vádoljanak, hogy lepaktáltál az ellenséggel. Horner még kombinálhat, hogy…
- Teszek Chrisre! Ő csak ne kombináljon semmit, amúgy meg, egy értekezleten sem voltam, szóval gőzöm sincs mi a taktika! –vigyorgott.
Vettem egy mély levegőt.
- De ha téged zavar…- morogta, és elengedte a kezem, majd két lépéssel távolabb állt.
- Nem akarom, hogy a bulvár ízekre szedjen, sem téged, sem engem, nem hiányzik egyikünknek sem. Csodálom, hogy ami eddig történt, abból semmi nem szivárgott ki. És félek is….
- Félsz? –kérdezte meglepetten – Mitől?
Közelebb jött, és átkarolt.
- Ha kiderül, hogy elvetéltem, és öngyilkos akartam lenni, én a föld alá süllyedek szégyenemben. Én nem ilyen vagyok…. Én nem vagyok gyenge!
- Akkor én mit szóljak? – dünnyögte – Amúgy meg nem kőbe vésve, hogy nem lehetsz padlón, és sírhatsz. Emberből vagy te is!
- Igen…..Legnagyobb sajnálatomra….
- Most miért? Olyan akarsz lenni, mint én, egy Jégember??
- Nem mond ezt, ez nem igaz rád! Ez csak gúnynév!
Szorosan magához húzott.
- Dehogynem igaz! Te hoztál vissza valamit a régi Kimiből, aki azelőtt voltam.
- Szóval ilyen volt a régi Kimi, ilyen rendes, kedves, törődő, és pukkancs? – nevettem fel.
- Igen….Bárcsak olyan lennék teljesen, mint korábban, azt a Kimit jobban tudnád szeretni! Méltóbb is lenne hozzád…- mondta komoran.
- Ne kezd megint ezt a depressziózást….
- Rendben….
- Most mondtad, hogy már van egy reménysugár, akkor meg?
- Igen. Ez vagy te. Az én utolsó kis reménysugaram. – mosolygott félszegen.
- Hogy mondtad? Hogy neveztél? –kérdeztem vissza élénken.
- Reménysugaram….
Elnevettem magam, nem bírtam megállni. Kimi azonban nagyon dühös lett.
- Kösz! Rendes tőled, hogy körbe röhögtél! Látom neked, csak ennyit jelentenek az érzéseim! Tiszta idióta vagyok, hogy képes voltam elmondani!
Őrjöngött.
- Kimi! Legalább hallgass meg! Kimi! –hiába kiabáltam utána, elcsörtetett.
A vállammal neki dűltem az egyik kamionnak. Baszd meg, megint a semmiért kaptam a pofámra! De tök jó!
- Baj van? –kérdezte valaki a hátam mögül.
Megfordultam.
- Szia Seb!
- Látom autóba ülsz! – mondta, miközben végig mutatott az öltözékemen. Az overál már rajtam volt, és a bukó a kezemben.
- Igen…Az orvos engedte….- mondtam kissé letörten.
- Kimi mit mondott? –kérdezte ingerülten Seb.
- Áhh, rájött a tíz perc! Mondott valamit, én meg kinevettem, mert eszembe jutatott valamit, de végig se hallgatott, csak felhúzta magát, és elviharzott, mint egy tornádó.
- Nem becsül meg téged! – csattant fel.
- Bele ne avatkozz! Kérlek! Majd beszélek a fejével, idáig egészen emberien viselkedett. Most viszont úgy érezte, mintha kinevetném az érzéseit, és ezen kattant be.
- Értem. De téged, megviselt a dolog.
- Csak egy kicsit a szívemre vettem…
Seb a fejét csóválta.
- Ha úgy alakul, akkor tudom, hogy ki kell hívni. – mosolyogtam rá.
Bólintott, és elvigyorodott.
- Aztán vigyázz a rajtnál! Mert még megelőzlek!
- Álmodik a nyomor! Majd a dobogó tetejéről integetek!
Egymásra vigyorogtunk, kezet fogtunk, és mindketten a saját boxunk felé vettük az irányt.
Kimit, már csak a rajtrácson láttam viszont, ahol lepacsizott Sebbel, és Daviddel.
Hosszan bámultam rá, de hiába, még rám sem nézett. Annyira nem volt képes, hogy oda jöjjön hozzám, hogy legalább sok szerencsét kívánjon vagy valami.
Szarul esett, mert értem én, hogy haragszik, de hát akkor is, egy pár vagyunk, még ha a fél világ nem is tudja. Ha annyira szeretne, akkor törődne azzal, hogy az idegeim kissé viseltesek.
Mély levegőt vettem, és leültem a tribünök előtt lévő betonkerítés mellé, az árnyékba. Néztem, ahogy a szerelők, mérnökök szaladgálnak, a csapatvezetők még utoljára utasításokat osztogatnak, ez egész olyan volt, mint egy felbolydult hangyaboly.
Lehunytam a szemem.
Hibáztam igen, nem kellett volna nevetnem, de meg sem tudtam magyarázni, és a dühével, a sértettségével, a fájdalmával megint engem talált el.
Így ismeretlenben is gyűlöltem azt a nőt, annyiszor bántotta, kínozta, verte át, sebezte meg Kimit, hogy olyan lett, mint egy sérült állat. Kifordult önmagából, és annyira mélyre süllyedt, amennyire ember csak süllyedhet. Olyan lett, mint egy szakadék felé száguldó vonat, amiből már a kiugrott a vezető, a mozdony, pedig megállás nélkül robog a szakadék felé, és nincs, aki fékezzen, aki megálljt tudjon parancsolni. Aki, pedig megpróbálja azt magával rántja. Ahogy engem is.
Most először kezdtem komolyan kételkedni abban, hogy Kimit valóban meg lehet menteni sajátmagától. Van az a szint, ami után már senki sem megmenthető, hanem potenciális két lábon járó élő halott, akinek minden vágya a Kaszás eljövetele, akit már keres, hívj, és kíván. Az minden vágya, hogy a kukacok egyék a föld alatt, mert nekik, a halál egyenlő a megváltással, azzal hogy vége a kínoknak, amit már nem bírnak sem ésszel, sem szívvel elviselni.
Annyit küzdöttünk már ezért, a kapcsolatért, és annyiszor buktunk bele, hogy talán már nincs miért küzdeni...
Ezt a többfontos háborút, nem lehet megnyerni. Nem küzdhetek egyszerre magamért, Kimiért is, szemben az egész világgal. Pláne, hogy Kimi ellenem, meg saját maga ellen is van. Lehetetlen! Olyan, mint a szélmalom harc. Közben, pedig minden, amiért küzdöttem eddigi életemben, amiért olyan sokat szenvedtem, és áldoztam darabjaira esik.
Valaki leült mellém. Nem nézem oda, tudtam, hogy Kimi az.
- Nem tudom, mit mondjak…. Sokat gondolkodtam…..és……attól félek a sajnálom már kevés…..- suttogta.
Bólintottam.
Csak ültünk ott, én neki dőlve a betonnak, Kimi pedig engem bámult, de én nem néztem rá.
Már alig negyed óra volt a rajtig.
Ránéztem. Kétségbeesetten bámult, az arcára kiült a fáradtság, és az utóbbi hetek megpróbáltatásai. Kimerültnek, és összetörtnek látszott.
Meg akarta fogni a kezem, de elhúztam.
- Kérlek…..- suttogta.
De láttam, ahogy lassan összeáll a fejében a kép.
- Ugye nem…..ugye nem akarsz végleg szakítani? –kérdezte döbbenten.
Hosszan a szemébe néztem. Belül összevoltam zavarodva.
- De igen…- suttogta döbbenten.
Tiltakozni akartam, de a számra tette a kezét.
Lehorgasztotta a fejét, majd lassan felállt.
- Azt hiszem, ezért a döntésedért nem kárhoztathatlak…
Sokkal rosszabb volt így, mintha üvöltene.
- Jobb ez így…..
Megfogtam a kezét, de kirángatta az enyémből. Felpattantam.
- Kimi…én sze…
- Én a verseny után akartam megmondani, hogy vége. De jobb, hogy te is erre a döntésre jutottál.
Rosszul hallok?
- Hogy mi? –hallottam a saját hangom.
- Jenny itt van, beszéltünk, és vissza akar jönni hozzám, azt mondta nagyon megbánt mindent. Rájött, hogy szeretet, és azt hiszem én is még mindig. Szeretném helyre hozni a dolgokat. –közölte nyugodtan.
- Kimi ne hazudj!
Erre pár méterrel arrébb bal felé nézett.
Földbe gyökerezett a lábam Jennyi ott állt, és éppen valamelyik szerelővel beszélgetett.
Aztán felénk fordult, egy negédes mosoly kíséretében integetett, és dobott egy csókot Kiminek, aki mosolyogva fogadta.
Álmodom! Álmodom! Ez nem lehet!
Behunytam a szemem. Istenem, mindjárt elájulok! Mély levegő! Nyugi!
Mire kinyitottam Kimi eltűnt. Beültem az autóba, a visszapillantóban láttam, ahogy Kimi és Jenny ölelkezik, és csókolózik. Elmondhatalanul fáj. Mint akinek karót döftek a szívébe.
Belül,pedig éreztem hogy ez a verseny olyan lesz számomra, mint az út a pokolba.
Felhívtam az ideiglenes főnökömet, Colint, és röviden, tőmondatokban kifejtettem, hogy ott leszek a rajtrácson. Először azt hitte rosszul hall, mivel tegnap Kimi, meg Watkins doki úgy értesítette, csak a következő versenyen számíthat rám, de persze örült, hogy nem egy autóval kell rajthoz állniuk. Megbeszéltük, hogy csak az utolsó pillanatban szól a versenyigazgatóságnak, sokkolva ezzel az ellenfeleket, mondván ők azt hiszik, nem leszek ott a startnál. Remek ötletnek tartotta, és a kezébe vette az irányítást.
Majd vissza platyogtunk a Wendetti boxban, és a kezdésig igyekeztem annyit pihenni, amennyit csak lehet. Kimi végig mellettem volt, míg én aludtam csendben átnézte az emailjeit, vagy csak olvasgatta a híreket. Együtt mentünk ebédelni, ami remek hangulatban telt, a csapat odajött és nagy viccelődés, és nevetgélés kezdődött, örültek, hogy több időt tölthetnek velem, hiszen az elmúlt időszakban kicsit hanyagoltam a velük való kapcsolatot.
Őszintén szólva, ők is hiányoztak már nekem.
Nagyon jó kedvvel indultunk el, a rajtrácsra, de mielőtt beértünk volna a Forma 1-es kamionok közé, megálltam egy sötétebb saroknál.
- Baj van? Szédülsz vagy…
- Nem semmi. Csak jó ötlet a tegnapi táblás eseted után egyáltalán, hogy mi most két különböző csapat színeiben kéz a kézben besétáljunk?
Kimi megrántotta a vállát.
- Teszek mások véleményére! –közölte flegmán. – Ne mond, hogy téged érdekel?
- Nem mondom, csak nem akarom, hogy azzal vádoljanak, hogy lepaktáltál az ellenséggel. Horner még kombinálhat, hogy…
- Teszek Chrisre! Ő csak ne kombináljon semmit, amúgy meg, egy értekezleten sem voltam, szóval gőzöm sincs mi a taktika! –vigyorgott.
Vettem egy mély levegőt.
- De ha téged zavar…- morogta, és elengedte a kezem, majd két lépéssel távolabb állt.
- Nem akarom, hogy a bulvár ízekre szedjen, sem téged, sem engem, nem hiányzik egyikünknek sem. Csodálom, hogy ami eddig történt, abból semmi nem szivárgott ki. És félek is….
- Félsz? –kérdezte meglepetten – Mitől?
Közelebb jött, és átkarolt.
- Ha kiderül, hogy elvetéltem, és öngyilkos akartam lenni, én a föld alá süllyedek szégyenemben. Én nem ilyen vagyok…. Én nem vagyok gyenge!
- Akkor én mit szóljak? – dünnyögte – Amúgy meg nem kőbe vésve, hogy nem lehetsz padlón, és sírhatsz. Emberből vagy te is!
- Igen…..Legnagyobb sajnálatomra….
- Most miért? Olyan akarsz lenni, mint én, egy Jégember??
- Nem mond ezt, ez nem igaz rád! Ez csak gúnynév!
Szorosan magához húzott.
- Dehogynem igaz! Te hoztál vissza valamit a régi Kimiből, aki azelőtt voltam.
- Szóval ilyen volt a régi Kimi, ilyen rendes, kedves, törődő, és pukkancs? – nevettem fel.
- Igen….Bárcsak olyan lennék teljesen, mint korábban, azt a Kimit jobban tudnád szeretni! Méltóbb is lenne hozzád…- mondta komoran.
- Ne kezd megint ezt a depressziózást….
- Rendben….
- Most mondtad, hogy már van egy reménysugár, akkor meg?
- Igen. Ez vagy te. Az én utolsó kis reménysugaram. – mosolygott félszegen.
- Hogy mondtad? Hogy neveztél? –kérdeztem vissza élénken.
- Reménysugaram….
Elnevettem magam, nem bírtam megállni. Kimi azonban nagyon dühös lett.
- Kösz! Rendes tőled, hogy körbe röhögtél! Látom neked, csak ennyit jelentenek az érzéseim! Tiszta idióta vagyok, hogy képes voltam elmondani!
Őrjöngött.
- Kimi! Legalább hallgass meg! Kimi! –hiába kiabáltam utána, elcsörtetett.
A vállammal neki dűltem az egyik kamionnak. Baszd meg, megint a semmiért kaptam a pofámra! De tök jó!
- Baj van? –kérdezte valaki a hátam mögül.
Megfordultam.
- Szia Seb!
- Látom autóba ülsz! – mondta, miközben végig mutatott az öltözékemen. Az overál már rajtam volt, és a bukó a kezemben.
- Igen…Az orvos engedte….- mondtam kissé letörten.
- Kimi mit mondott? –kérdezte ingerülten Seb.
- Áhh, rájött a tíz perc! Mondott valamit, én meg kinevettem, mert eszembe jutatott valamit, de végig se hallgatott, csak felhúzta magát, és elviharzott, mint egy tornádó.
- Nem becsül meg téged! – csattant fel.
- Bele ne avatkozz! Kérlek! Majd beszélek a fejével, idáig egészen emberien viselkedett. Most viszont úgy érezte, mintha kinevetném az érzéseit, és ezen kattant be.
- Értem. De téged, megviselt a dolog.
- Csak egy kicsit a szívemre vettem…
Seb a fejét csóválta.
- Ha úgy alakul, akkor tudom, hogy ki kell hívni. – mosolyogtam rá.
Bólintott, és elvigyorodott.
- Aztán vigyázz a rajtnál! Mert még megelőzlek!
- Álmodik a nyomor! Majd a dobogó tetejéről integetek!
Egymásra vigyorogtunk, kezet fogtunk, és mindketten a saját boxunk felé vettük az irányt.
Kimit, már csak a rajtrácson láttam viszont, ahol lepacsizott Sebbel, és Daviddel.
Hosszan bámultam rá, de hiába, még rám sem nézett. Annyira nem volt képes, hogy oda jöjjön hozzám, hogy legalább sok szerencsét kívánjon vagy valami.
Szarul esett, mert értem én, hogy haragszik, de hát akkor is, egy pár vagyunk, még ha a fél világ nem is tudja. Ha annyira szeretne, akkor törődne azzal, hogy az idegeim kissé viseltesek.
Mély levegőt vettem, és leültem a tribünök előtt lévő betonkerítés mellé, az árnyékba. Néztem, ahogy a szerelők, mérnökök szaladgálnak, a csapatvezetők még utoljára utasításokat osztogatnak, ez egész olyan volt, mint egy felbolydult hangyaboly.
Lehunytam a szemem.
Hibáztam igen, nem kellett volna nevetnem, de meg sem tudtam magyarázni, és a dühével, a sértettségével, a fájdalmával megint engem talált el.
Így ismeretlenben is gyűlöltem azt a nőt, annyiszor bántotta, kínozta, verte át, sebezte meg Kimit, hogy olyan lett, mint egy sérült állat. Kifordult önmagából, és annyira mélyre süllyedt, amennyire ember csak süllyedhet. Olyan lett, mint egy szakadék felé száguldó vonat, amiből már a kiugrott a vezető, a mozdony, pedig megállás nélkül robog a szakadék felé, és nincs, aki fékezzen, aki megálljt tudjon parancsolni. Aki, pedig megpróbálja azt magával rántja. Ahogy engem is.
Most először kezdtem komolyan kételkedni abban, hogy Kimit valóban meg lehet menteni sajátmagától. Van az a szint, ami után már senki sem megmenthető, hanem potenciális két lábon járó élő halott, akinek minden vágya a Kaszás eljövetele, akit már keres, hívj, és kíván. Az minden vágya, hogy a kukacok egyék a föld alatt, mert nekik, a halál egyenlő a megváltással, azzal hogy vége a kínoknak, amit már nem bírnak sem ésszel, sem szívvel elviselni.
Annyit küzdöttünk már ezért, a kapcsolatért, és annyiszor buktunk bele, hogy talán már nincs miért küzdeni...
Ezt a többfontos háborút, nem lehet megnyerni. Nem küzdhetek egyszerre magamért, Kimiért is, szemben az egész világgal. Pláne, hogy Kimi ellenem, meg saját maga ellen is van. Lehetetlen! Olyan, mint a szélmalom harc. Közben, pedig minden, amiért küzdöttem eddigi életemben, amiért olyan sokat szenvedtem, és áldoztam darabjaira esik.
Valaki leült mellém. Nem nézem oda, tudtam, hogy Kimi az.
- Nem tudom, mit mondjak…. Sokat gondolkodtam…..és……attól félek a sajnálom már kevés…..- suttogta.
Bólintottam.
Csak ültünk ott, én neki dőlve a betonnak, Kimi pedig engem bámult, de én nem néztem rá.
Már alig negyed óra volt a rajtig.
Ránéztem. Kétségbeesetten bámult, az arcára kiült a fáradtság, és az utóbbi hetek megpróbáltatásai. Kimerültnek, és összetörtnek látszott.
Meg akarta fogni a kezem, de elhúztam.
- Kérlek…..- suttogta.
De láttam, ahogy lassan összeáll a fejében a kép.
- Ugye nem…..ugye nem akarsz végleg szakítani? –kérdezte döbbenten.
Hosszan a szemébe néztem. Belül összevoltam zavarodva.
- De igen…- suttogta döbbenten.
Tiltakozni akartam, de a számra tette a kezét.
Lehorgasztotta a fejét, majd lassan felállt.
- Azt hiszem, ezért a döntésedért nem kárhoztathatlak…
Sokkal rosszabb volt így, mintha üvöltene.
- Jobb ez így…..
Megfogtam a kezét, de kirángatta az enyémből. Felpattantam.
- Kimi…én sze…
- Én a verseny után akartam megmondani, hogy vége. De jobb, hogy te is erre a döntésre jutottál.
Rosszul hallok?
- Hogy mi? –hallottam a saját hangom.
- Jenny itt van, beszéltünk, és vissza akar jönni hozzám, azt mondta nagyon megbánt mindent. Rájött, hogy szeretet, és azt hiszem én is még mindig. Szeretném helyre hozni a dolgokat. –közölte nyugodtan.
- Kimi ne hazudj!
Erre pár méterrel arrébb bal felé nézett.
Földbe gyökerezett a lábam Jennyi ott állt, és éppen valamelyik szerelővel beszélgetett.
Aztán felénk fordult, egy negédes mosoly kíséretében integetett, és dobott egy csókot Kiminek, aki mosolyogva fogadta.
Álmodom! Álmodom! Ez nem lehet!
Behunytam a szemem. Istenem, mindjárt elájulok! Mély levegő! Nyugi!
Mire kinyitottam Kimi eltűnt. Beültem az autóba, a visszapillantóban láttam, ahogy Kimi és Jenny ölelkezik, és csókolózik. Elmondhatalanul fáj. Mint akinek karót döftek a szívébe.
Belül,pedig éreztem hogy ez a verseny olyan lesz számomra, mint az út a pokolba.
2010. augusztus 20., péntek
Fast and Furious 63.
63.rész
Kicsit fáradtan öltöztem fel a vizsgálóban, Watkins doki tetőtől talpig megvizsgált, és megállapította, hogy egy éjszaka alatt jelentőset javultam. Kissé szégyen szemre megkérdeztem, hogy nem e tudja hol van egy olyan ambulancia amit én keresek. Hiszen ő az illetékes, hogy tudja melyik városban hova kell vinni a beteget, és melyik az ügyeletes kórház.
Mondta, hogy tudja, de nem feltétlenül kell bemennem, mivel ha bármilyen gyógyszerre van szüksége odaszól, és leküldik, így csak ő tudja a beteg nevét, az meg bárki lehet a paddockból, mert mindenkiért ő felel, aki a csapatokhoz tartozik, legyen az szerelő, vagy vendég, esetleg látogató, vagy tvs. Hálásan megköszöntem neki, mondván, ha ezt a sajtó kiszagolt a volna, megvan a heti címlap sztori.
- Tehát mennyire is vagyok jól valójában doki?
- Sokat javult, hála a pihenésnek, és a gyógyszereknek, de még nem ártana pár nap, hogy minden rendben legyen.
- Gondolja kibírnék egy versenytávot?
- El akar indulni a futamon? –kérdezte döbbenten.
- De csak, ha nincs nagyobb ellenvetése.
A doki megvakarta őszülő halántékát.
- Angel nincs kedvem nagyon magával vitatkozni, úgyis maga nyerne. A személyes és az orvosi véleményem az tekintve, hogy ön olyan makacs, mint egy szamár, hogy ha nagyon akarja aláírom a papírját, hogy elindulhat. De ha rosszul érzi magát versenyközben, vagy előtte, akkor remélem belátja, hogy fel kell adnia.
- Szeretnék elindulni, de ha határozottan mondja, hogy ellenzi, akkor nem erőltetem.
A doki leült a székre, és átnézte a feljegyzéseit, a felírt gyógyszerek listáját, és az aznapi leleteket.
- Beadnám a még szükséges gyógyszereket, és aláírom az orvosi szakvéleményt hogy versenyzésre alkalmas, de azért pihenjen a verseny kezdetéig, és este is mindenképpen.
Bólintottam.
- Köszönöm doki!
Biccentett. Kifelé menet kezemben a papírral, tudtam, hogy ennek a hírnek Kimi nem fog örülni.
Sőt! Ordítani fog! De nagyon be akartam ülni abba az autóba, és megmutatni mit tudok, pláne ha poleból indulhatok.
Kiléptem az ajtón, és Kimi máris letámadott.
- Mit mondott a doki?
A kezébe nyomtam a papírt. Elolvasta, és láttam ahogy vörösödik a feje.
- Eszednél vagy? – kiáltott rám, hogy csak úgy zengett a folyosó.
- Had ne ecseteljem, hogy mégis miért akarok elindulni.
- Nem engedem!
- És mit csinálsz? Ordítasz, bezársz a szobámba? Nem vagyok gyerek, tudok dönteni a saját életemről. És végig gondoltam, a dokival is megbeszéltem, rábólintott.
- Tegnap még olyan beteg voltál, hogy annyi erőd sem volt, hogy a szemed nyitva tartsd, most meg autóba akarsz ülni, hogy végig vezess háromszáz kilométert?? Kizárt dolog! Megtiltom!
Felhúztam az egyik szemöldököm, és csípőre tettem a kezem. Miért ver az ég vele??
- És mégis miért? –kérdeztem erőltetett nyugalommal – Mond meg őszintén!
- Veszélyes! V E S Z É LY ES! – kiabálta szótagolva.
- Ne mondj nekem kifogásokat, az egész életemet veszélyesen élem. Autóversenyző vagyok én is, engem az érdekel, te személy szerint miért nem engednéd? –kérdeztem lágyan. Próbáltam visszafogni magam, hogy ne kezdjek el én is üvölteni.
- Aggódok érted! – bökte ki, mintha a fogát húznák.
- Hallgass végig, és nyugodj meg, vagy itt hagylak a francba! Nekem ehhez az állandó üvöltéshez nincs sem erőm, sem kedvem!
Morgott valamit finnül.
- Nem értettem tisztán!
- Jó.
- Ha nem érzem rosszul magam, mehetek, ha a futam előtt, közben gond van, kiállok. Meg akarom mutatni mire vagyok képes, hogy befogjam a kétkedők, és a hitetlenek száját, adni akarok magamnak egy esélyt, tegnap megküzdöttem érte rendesen. Tartozom magamnak ennyivel. Megérted?
Hírtelen átölelt.
- Nem akarlak elveszíteni! Szükségem van rád, és szeretnélek megvédeni! –suttogta.
- Díjazom, hogy te akarsz lenni a hős lovag, a fehér lovon, de akkor tedd meg szükségem van rá, és ne akkor, amikor nincs.
- Akkor sem jó ötlet, ebben az állapotban.
- Kimi, vezettem már, törött kézzel, és harminc kilenc fokos lázzal is, sokkal rosszabb állapotban. De megesküszöm, ha úgy érzem valami nem okés, leállok! Így jó?
- Nem, de be kell érnem ezzel. – nézett a szemembe durcásan.
- Tudom, hogy a Red Bull a csapatod, de azért szurkolsz értem?
- Csak neked fogok szurkolni! – mosolygott rám, és megsimogatta az arcom.
Megsimogattam az arcát.
- Te vagy a legjobb!
- Fenéket!
Hozzábújtam, szorosan átölelt.
- Bekísérsz a csapathoz?
- Kétlem, hogy jó szemmel néznének rám, tegnap nagyon bunkón beszéltem velük.
- Akkor ne borzoljuk a kedélyeket, de a rácson kapok szerencse csókot?
- Szerencse csókot?
- Azt. Hogy egy darabban beérjek a célba.
Kimi elnevette magát.
- Azt neked kéne adnod!
- Majd adok, de most én ülök autóba.
- És ha most is adnék? –nézett rám izzó szemekkel.
Megfogtam a pólója nyakát, és elkezdtem húzni magam felé. Lehajolt, és megcsókolt, először lágyan, majd olyan szenvedélyesen, hogy neki estünk a falnak.
- Szeretlek…- súgta a fülembe
- Látom! Most töröd össze a hátam. – vigyorogtam.
- Lenne jobb ötletem is mint a versenyzés….- búgta a fülembe.
- Ahha sejtem, te finn nőcsábász!
Egymásra mosolyogtunk.
- Lenne valami, amit meg szeretnék veled beszélni…- mondtam kicsit bizonytalanul.
Összeráncolt homlokkal, gyanakodva nézett rám.
- Miért érzem azt, hogy a maradék idegrendszeremet akarok szétszedni….
Félrehúztam egy csöndes kis pár négyzetméteres üres raktár szobába, szétnéztem. Egy ajtó, és ablak sincs. Bezártam az ajtót.
- Kimi….Azt ugye tudod, hogy ha este be is veszem azt a pirulát, az még nem száz százalék, hogy……hogy…..nem leszek…..
- Miért mennyi az esélye annak, hogy hat?
- Nyolcvannégy százalék. Magas a rizikó.
- Most megnyugodtam. – mondta csalódottan.
Megsimogattam az arcát.
- Szeretlek. De ezt már nem tudom visszacsinálni, megteszem amit lehet így utólag, de ha besikeredett, én nem fekszem kés alá, még ha ez neked nem is….
- Soha nem kérném! Akkor sem, ha nem az enyém!
- De ezt a békát, félek hogy nem tudod lenyelni….
- Szeretlek, ha úgy alakul majd megpróbálom….
Bólintottam.
- Két hét, amíg biztosan kiderül….- mondtam csendesen. – De addig…. – anyám, ez kínos, de szeretnék elsüllyedni.
- Addig mi?
- Addig, amíg ki nem derül, hogy nem e vagyok állapotos, én nem fekszem le veled! –hadartam el.
Először nehezen fogta fel, utána viszont dühbe gurult, de a hangja csak kicsit remegett, amikor megszólalt.
- És mégis miért?
- Ha lefekszem veled, és nem védekezünk, vagy védekezünk és közbe jön egy kis baki, aztán kiderül, hogy terhes vagyok, akkor honnan fogjuk tudni kié a gyerek?
Kimi nekidőlt a falnak, és két kezével a hajába túrt, majd a kezébe temette az arcát.
- Megőrülök! Miért nem mehet minden simán? – kérdezte kétségbeesetten.
Odamentem, és hozzábújtam.
- Ugye tudod, hogy nem tudom megígérni, hogy fékezem magam! Lehetetlen kérsz! Már most kívánlak, és letépném rólad a ruhát!
- Annyival is beérem, ha megpróbálod….
Mérgesen felhördült.
- Veled nem egyszerű az élet te nő!
Keserűen felnevettem.
- Bagoly mondja verébnek!
Szorosan ölelt.
- Haragszol?
- Nem. Kicsit csalódott vagyok.
- Az én hibám, hogy ebben a helyzetben vagyunk…
- Mindkettőnké, illetve hármunké.
- Tudsz róla ha a hülyeség fájna mi ordítanánk?
Kimi keserűen felnevetett.
Még jobban befészkeltem magam a karjaiba.
Az élet zajlik, de nem bántam volna, ha nálam, végre csendesebb mederben folytatódna.
Kicsit fáradtan öltöztem fel a vizsgálóban, Watkins doki tetőtől talpig megvizsgált, és megállapította, hogy egy éjszaka alatt jelentőset javultam. Kissé szégyen szemre megkérdeztem, hogy nem e tudja hol van egy olyan ambulancia amit én keresek. Hiszen ő az illetékes, hogy tudja melyik városban hova kell vinni a beteget, és melyik az ügyeletes kórház.
Mondta, hogy tudja, de nem feltétlenül kell bemennem, mivel ha bármilyen gyógyszerre van szüksége odaszól, és leküldik, így csak ő tudja a beteg nevét, az meg bárki lehet a paddockból, mert mindenkiért ő felel, aki a csapatokhoz tartozik, legyen az szerelő, vagy vendég, esetleg látogató, vagy tvs. Hálásan megköszöntem neki, mondván, ha ezt a sajtó kiszagolt a volna, megvan a heti címlap sztori.
- Tehát mennyire is vagyok jól valójában doki?
- Sokat javult, hála a pihenésnek, és a gyógyszereknek, de még nem ártana pár nap, hogy minden rendben legyen.
- Gondolja kibírnék egy versenytávot?
- El akar indulni a futamon? –kérdezte döbbenten.
- De csak, ha nincs nagyobb ellenvetése.
A doki megvakarta őszülő halántékát.
- Angel nincs kedvem nagyon magával vitatkozni, úgyis maga nyerne. A személyes és az orvosi véleményem az tekintve, hogy ön olyan makacs, mint egy szamár, hogy ha nagyon akarja aláírom a papírját, hogy elindulhat. De ha rosszul érzi magát versenyközben, vagy előtte, akkor remélem belátja, hogy fel kell adnia.
- Szeretnék elindulni, de ha határozottan mondja, hogy ellenzi, akkor nem erőltetem.
A doki leült a székre, és átnézte a feljegyzéseit, a felírt gyógyszerek listáját, és az aznapi leleteket.
- Beadnám a még szükséges gyógyszereket, és aláírom az orvosi szakvéleményt hogy versenyzésre alkalmas, de azért pihenjen a verseny kezdetéig, és este is mindenképpen.
Bólintottam.
- Köszönöm doki!
Biccentett. Kifelé menet kezemben a papírral, tudtam, hogy ennek a hírnek Kimi nem fog örülni.
Sőt! Ordítani fog! De nagyon be akartam ülni abba az autóba, és megmutatni mit tudok, pláne ha poleból indulhatok.
Kiléptem az ajtón, és Kimi máris letámadott.
- Mit mondott a doki?
A kezébe nyomtam a papírt. Elolvasta, és láttam ahogy vörösödik a feje.
- Eszednél vagy? – kiáltott rám, hogy csak úgy zengett a folyosó.
- Had ne ecseteljem, hogy mégis miért akarok elindulni.
- Nem engedem!
- És mit csinálsz? Ordítasz, bezársz a szobámba? Nem vagyok gyerek, tudok dönteni a saját életemről. És végig gondoltam, a dokival is megbeszéltem, rábólintott.
- Tegnap még olyan beteg voltál, hogy annyi erőd sem volt, hogy a szemed nyitva tartsd, most meg autóba akarsz ülni, hogy végig vezess háromszáz kilométert?? Kizárt dolog! Megtiltom!
Felhúztam az egyik szemöldököm, és csípőre tettem a kezem. Miért ver az ég vele??
- És mégis miért? –kérdeztem erőltetett nyugalommal – Mond meg őszintén!
- Veszélyes! V E S Z É LY ES! – kiabálta szótagolva.
- Ne mondj nekem kifogásokat, az egész életemet veszélyesen élem. Autóversenyző vagyok én is, engem az érdekel, te személy szerint miért nem engednéd? –kérdeztem lágyan. Próbáltam visszafogni magam, hogy ne kezdjek el én is üvölteni.
- Aggódok érted! – bökte ki, mintha a fogát húznák.
- Hallgass végig, és nyugodj meg, vagy itt hagylak a francba! Nekem ehhez az állandó üvöltéshez nincs sem erőm, sem kedvem!
Morgott valamit finnül.
- Nem értettem tisztán!
- Jó.
- Ha nem érzem rosszul magam, mehetek, ha a futam előtt, közben gond van, kiállok. Meg akarom mutatni mire vagyok képes, hogy befogjam a kétkedők, és a hitetlenek száját, adni akarok magamnak egy esélyt, tegnap megküzdöttem érte rendesen. Tartozom magamnak ennyivel. Megérted?
Hírtelen átölelt.
- Nem akarlak elveszíteni! Szükségem van rád, és szeretnélek megvédeni! –suttogta.
- Díjazom, hogy te akarsz lenni a hős lovag, a fehér lovon, de akkor tedd meg szükségem van rá, és ne akkor, amikor nincs.
- Akkor sem jó ötlet, ebben az állapotban.
- Kimi, vezettem már, törött kézzel, és harminc kilenc fokos lázzal is, sokkal rosszabb állapotban. De megesküszöm, ha úgy érzem valami nem okés, leállok! Így jó?
- Nem, de be kell érnem ezzel. – nézett a szemembe durcásan.
- Tudom, hogy a Red Bull a csapatod, de azért szurkolsz értem?
- Csak neked fogok szurkolni! – mosolygott rám, és megsimogatta az arcom.
Megsimogattam az arcát.
- Te vagy a legjobb!
- Fenéket!
Hozzábújtam, szorosan átölelt.
- Bekísérsz a csapathoz?
- Kétlem, hogy jó szemmel néznének rám, tegnap nagyon bunkón beszéltem velük.
- Akkor ne borzoljuk a kedélyeket, de a rácson kapok szerencse csókot?
- Szerencse csókot?
- Azt. Hogy egy darabban beérjek a célba.
Kimi elnevette magát.
- Azt neked kéne adnod!
- Majd adok, de most én ülök autóba.
- És ha most is adnék? –nézett rám izzó szemekkel.
Megfogtam a pólója nyakát, és elkezdtem húzni magam felé. Lehajolt, és megcsókolt, először lágyan, majd olyan szenvedélyesen, hogy neki estünk a falnak.
- Szeretlek…- súgta a fülembe
- Látom! Most töröd össze a hátam. – vigyorogtam.
- Lenne jobb ötletem is mint a versenyzés….- búgta a fülembe.
- Ahha sejtem, te finn nőcsábász!
Egymásra mosolyogtunk.
- Lenne valami, amit meg szeretnék veled beszélni…- mondtam kicsit bizonytalanul.
Összeráncolt homlokkal, gyanakodva nézett rám.
- Miért érzem azt, hogy a maradék idegrendszeremet akarok szétszedni….
Félrehúztam egy csöndes kis pár négyzetméteres üres raktár szobába, szétnéztem. Egy ajtó, és ablak sincs. Bezártam az ajtót.
- Kimi….Azt ugye tudod, hogy ha este be is veszem azt a pirulát, az még nem száz százalék, hogy……hogy…..nem leszek…..
- Miért mennyi az esélye annak, hogy hat?
- Nyolcvannégy százalék. Magas a rizikó.
- Most megnyugodtam. – mondta csalódottan.
Megsimogattam az arcát.
- Szeretlek. De ezt már nem tudom visszacsinálni, megteszem amit lehet így utólag, de ha besikeredett, én nem fekszem kés alá, még ha ez neked nem is….
- Soha nem kérném! Akkor sem, ha nem az enyém!
- De ezt a békát, félek hogy nem tudod lenyelni….
- Szeretlek, ha úgy alakul majd megpróbálom….
Bólintottam.
- Két hét, amíg biztosan kiderül….- mondtam csendesen. – De addig…. – anyám, ez kínos, de szeretnék elsüllyedni.
- Addig mi?
- Addig, amíg ki nem derül, hogy nem e vagyok állapotos, én nem fekszem le veled! –hadartam el.
Először nehezen fogta fel, utána viszont dühbe gurult, de a hangja csak kicsit remegett, amikor megszólalt.
- És mégis miért?
- Ha lefekszem veled, és nem védekezünk, vagy védekezünk és közbe jön egy kis baki, aztán kiderül, hogy terhes vagyok, akkor honnan fogjuk tudni kié a gyerek?
Kimi nekidőlt a falnak, és két kezével a hajába túrt, majd a kezébe temette az arcát.
- Megőrülök! Miért nem mehet minden simán? – kérdezte kétségbeesetten.
Odamentem, és hozzábújtam.
- Ugye tudod, hogy nem tudom megígérni, hogy fékezem magam! Lehetetlen kérsz! Már most kívánlak, és letépném rólad a ruhát!
- Annyival is beérem, ha megpróbálod….
Mérgesen felhördült.
- Veled nem egyszerű az élet te nő!
Keserűen felnevettem.
- Bagoly mondja verébnek!
Szorosan ölelt.
- Haragszol?
- Nem. Kicsit csalódott vagyok.
- Az én hibám, hogy ebben a helyzetben vagyunk…
- Mindkettőnké, illetve hármunké.
- Tudsz róla ha a hülyeség fájna mi ordítanánk?
Kimi keserűen felnevetett.
Még jobban befészkeltem magam a karjaiba.
Az élet zajlik, de nem bántam volna, ha nálam, végre csendesebb mederben folytatódna.
2010. augusztus 19., csütörtök
Fast and Furious 62.
62.rész
Arra ébredtem, hogy a zárt ajtón keresztül halk beszélgetés foszlányait hallatszódnak be.
Kipihentnek, és jókedvűnek, harcra késznek éreztem magam. A betegség, mintha már csak távoli emlék lenne, vagy rossz emlék.
Kinéztem az ablakon, késő délelőtt lehetet, és még mindig szürkés, sötétes felhők borították az eget. A nap csak néha búj elő, a nehéz esőtől terhes szürke ég nem ígért semmi jót. Esős lesz a futam. Pont, ahogy szeretem. Imádtam szakadó esőben versenyezni.
Eszembe jutott pár sor, a I follow the night, Can't stand the light, When will I begin, To live again? One day I'll fly away, Leave all this to yesterday, What more could your Love do for me?,When will Love be through with me? Why live life from dream to dream?
And dread the day when dreaming ends. (Hív, vár rám az éj, Úgy bánt a fény,Miért nem élhetek új életet? Egy nap elszállok majd, Hátrahagyva minden bajt, Mit adhat szíved még nekem? Miért álom az életem? S álmunk, mond miért múlik el? Mond miért jön el az ébredés?)
- Hülye vagy!
Felkaptam a fejem. Kimi megint ordít valakivel, hihetetlen. Hogy kaphatta a Jégember nevet, ha mindig csak veszekszik.
Kicsit jobban éreztem magam, gondoltam megnézem, kinek a fejét készül éppen leszedni.
Kimásztam az ágyból, és halkan kinyitottam az ajtót.
Seb és Kimi az előszobában veszekedtek, észre sem vettek.
- Ha úgy alakulna, akkor én mindenképpen szeretném tartani a kapcsolatot a gyerekemmel! Ehhez jogom van!
- És közben szétdúlod az életünket Angievel!
Megcsóváltam a fejem. Nem tudtam felbosszantani magam, valahogy olyan jó kedvem volt.
- Ezen ráérünk akkor is vitázni, ha véletlenül úgy alakulna. – szóltam rájuk finoman.
Úgy bámultak rám, mint aki kísértet lát.
- Felébredtél? –kérdezte Kimi aggódva.
- Fel. Ne tegyétek tönkre ezt a szép reggel. –ráncoltam rájuk a homlokom.
- Szép? –kérdezte Seb megdöbbenve.
- Igen. Szeretem az esőt. Hagyjátok abba ezt a cirkuszt. Ha szükséges lesz, és érint téged akkor tudatom veled a fejleményeket, és ez csak természetes, hogy láthatnád a gyereked. –közöltem kedvesen. - Nem érdekel Kimi mit beszél! –jelentőség teljesen ránéztem Kimire, aki már válaszra nyitotta a száját. – És aki közös jövőnk érdekében, most nagyon is hallgatni fog.
Sebre néztem.
- Tényleg elmész az ambulanciára? –kérdezte fáradtan.
- Ne! Hna ezt ne! Ne tegyetek egérfogóba jó? Sem Kimit, sem téged nem szeretnélek megbántani, de mégis mit csináljak? Üljek két hétig és reménykedjek? És mi lesz, ha a teszt pozitív? Mert három lehetőség van, és egyik sem jó senkinek. Egy elveszel feleségül, és életünk végéig bánni fogjuk, mert te is tudod, hogy Kimit szeretem. Kettő hozzá megyek Kimihez, és te nem fogsz tudni napi szinten részt venni a gyermeked életében. Három, felnevelem egyedül, nem arról van szó, megbirkózom vele, de mi lesz két verseny közt állandóan jössz Amerikába? Mert én le nem mondok a gyerekemről. És lássuk be, nem is biztos, hogy terhes vagyok. Inkább megelőzném a bajt. Felelőtlenség lenne, egy ilyen helyzetbe beleugrani. – mondtam még mindig normális hangon. De nem tudom, ez hogy sikerült.
- Tudom… De ne várd, hogy öröm táncot lejtsek. Végül is ebbe nekem is lenne némi beleszólásom….
- Mi az hogy…
- Kimi! Ebbe most ne szólj bele! – szóltam rá. – Seb. Nézd, tudom, hogy már így is elég szenvedést okoztam, de legyen eszed…Tudod jól, ha pár hónap múlva derült volna ki, akkor sem vetetném el…. Ez inkább a megelőzés, ami kimaradt, hidd el én sem tapsolok örömben….Vagy mond el mit vársz tőlem? Ha terhesen hozzád megyek, életem végégi bánnám, te pedig, hogy elszakítottál Kimitől. Ha Kimit választom, akkor te és a kicsi látjátok kárát, ha egyedül nevelem fel, akkor meg mindenki rosszul jár. Seb te igazi boldog családot szeretnél, mert igazi apa típus vagy, a szíved mélyén tudod, hogy nem lennél boldog, hogy félig vagy részed egy számodra fontos ember életének. Nem ezt érdemled, hanem egy lányt, aki igazán szeret, és boldog családot ad neked.
Már bőgött, potyogtak a könnyei.
Összeszorult a szívem.
- Bármit megtennék, hogy boldogok legyetek. Az a fél élet is több a semminél….- zokogta.
- Jaj Seb….- suttogtam.
Átöleltem, Kimi meg szikrázó szemek bámult ránk. Már én is pityeregtem.
- Biztosan találsz majd valakit, aki megérdemel téged, te rendes és kedves srác vagy….
- Ezt már hallottam,…… és mégis mindig…… az én szívemet törik össze. – zokogta.
- Seb…..- eltoltam magamtól, és letöröltem a könnyeit.
Hírtelen megfordult, és Kimire nézett.
- Vedd tudomásul, hogy egyszer már hozzám menekült, mert tudta, hogy szeretem, és bármit megtennék érte! És ez, ha tetszik neked, ha nem míg élek így lesz, rám bármikor bármiben számíthat! Nem fogok az utatokba állni, legyetek boldogok! De ha rosszat teszel ellene, vagy összetöröd a szívét, én szétverem a képed, és majd én boldoggá teszem, és örökre elveszem tőled! Szedd össze magad haver – ejtette ki gúnyosan a szót - mert még a kislábujjáig sem érsz fel! –közölte dühösen.
Felém fordult.
- Bármikor, bármiben….
- Tudom Seb….
Bólintott, de az ajtóból még visszaszólt Kiminek.
- Nem érdemled meg ezt a fantasztikus nőt!
Bármit megtettem volna, hogy Sebet ne bántsam, de nem tudtam volna semmit tenni, hogy boldoggá tegyem. Nem építhettem fel vele a jövőmet, azzal a hazudsággal, hogy szeretem, mikor nem. Nem érdemelte meg. Tudtam, hogy iszonytatóan fájt neki, és nekem is, hiszen nagyon kedveltem. Az álmokból épített légvár soha nem vezet jóra. Idő kell neki, és összeszedi magát.
Kimi villámló tekintettel bámult rá. Nagyon ideges volt.
- Sebet is meglehet érteni, jusson eszedbe te miket mondtál, és műveltél, amikor azt hitted szándékosan vetetem el a gyereked….- mondtam szelíden.
- Tudom, és megértem…..csak. – morogta dühösen.
- Csak mi?
- Semmi.
- Kimi. Lefeküdtem vele, igen, de ettől függetlenül is szeretem, mert a barátom, sokat tett értem, amikor senki nem volt mellettem, és hálás leszek neki míg élek! Megértem, hogy féltékeny vagy rá, de részemről a Sebbel való intim kapcsolat ennyi volt. Téged szeretlek! És Seb többet nem fog próbálkozni, te is tudod, hogy tisztességes, amit mondott ahhoz fogja magát tartani.
- A tisztességét illetően érdekesek a fogalmaid! – emelte fel a hangját.
- Nyílt színen szakítottam veled….Hivatalosan nem voltunk együtt, és hogy tudd, nem Seb mászott rám…- mondtam csendesen.
Kimi hitetlenkedve nézett.
- Letagadhatnám, de nem fogom….Hibáztam igen, de fogom magam érte örökké kárhoztatni, akkor és ott azt tettem, ami nekem a legjobb volt. Önző voltam.
- Nem hallgatlak tovább! –közölte dühösen és az ajtó felé indult.
- Én legalább nem hazudok az arcodba, hanem elmondom az igazat, még ha fáj is. Sajnálom, ha te jobban örülnél egy kegyes hazudságnak. –közöltem nyugodtan.
Kimi megállt az ajtóban és visszafordult.
- Nem tudom mit hittél rólam, de én sem vagyok tökéletes, és sok hibám van…- mondtam csöndesen.
- Előbb utóbb rájössz, hogy nem vagyok elég jó. – mondta fájdalmas arccal.
- Tudom, hogy nem vagy az. Önfejű vagy, makacs akárcsak én, ráadásul ha rád jön a tíz perc csak üvöltesz, és elhiszed a saját idióta agyszüleményeidet. Olyan féltékeny vagy, hogy ha rám néz bárki már megfojtanád, és a tetejébe semmi önbecsülésed sincs. És a problémák megoldása helyett iszol, vagy előveszed az injekciót tűt. Ha ezt hiszed nem látom a hibáid, akkor tévedsz, de még lehet belőled, a régi céltudatos Kimi.
- Kétlem…
- Ha sem hiszel benne, akkor senki nem tehet érted semmit, még én sem….
- Én már a lejtő alján vagyok…
- Ismered erről a véleményem, párszor már kifejtettem.
- Mellettem lennél végig?
Bólintottam.
- Rázós út lesz…
- Te tudtommal a rallyban is jó vagy, úgyhogy megoldod. – mosolyogtam rá.
Széles mosolyt eresztett meg.
- Akkor én vezetek a kórház felé!
- Álmaidban! –vigyorogtam rá.
Szorosan hozzábújtam.
- Letusolok, aztán összekapom magam, de mielőtt elindulunk, be kéne nézni Watkins dokihoz…
- Uhum.
Csak ölelt egyszer szorosabban. Én pedig, éreztem hogy végre, ha döcögősen is, de elindultunk a jó irányba.
Arra ébredtem, hogy a zárt ajtón keresztül halk beszélgetés foszlányait hallatszódnak be.
Kipihentnek, és jókedvűnek, harcra késznek éreztem magam. A betegség, mintha már csak távoli emlék lenne, vagy rossz emlék.
Kinéztem az ablakon, késő délelőtt lehetet, és még mindig szürkés, sötétes felhők borították az eget. A nap csak néha búj elő, a nehéz esőtől terhes szürke ég nem ígért semmi jót. Esős lesz a futam. Pont, ahogy szeretem. Imádtam szakadó esőben versenyezni.
Eszembe jutott pár sor, a I follow the night, Can't stand the light, When will I begin, To live again? One day I'll fly away, Leave all this to yesterday, What more could your Love do for me?,When will Love be through with me? Why live life from dream to dream?
And dread the day when dreaming ends. (Hív, vár rám az éj, Úgy bánt a fény,Miért nem élhetek új életet? Egy nap elszállok majd, Hátrahagyva minden bajt, Mit adhat szíved még nekem? Miért álom az életem? S álmunk, mond miért múlik el? Mond miért jön el az ébredés?)
- Hülye vagy!
Felkaptam a fejem. Kimi megint ordít valakivel, hihetetlen. Hogy kaphatta a Jégember nevet, ha mindig csak veszekszik.
Kicsit jobban éreztem magam, gondoltam megnézem, kinek a fejét készül éppen leszedni.
Kimásztam az ágyból, és halkan kinyitottam az ajtót.
Seb és Kimi az előszobában veszekedtek, észre sem vettek.
- Ha úgy alakulna, akkor én mindenképpen szeretném tartani a kapcsolatot a gyerekemmel! Ehhez jogom van!
- És közben szétdúlod az életünket Angievel!
Megcsóváltam a fejem. Nem tudtam felbosszantani magam, valahogy olyan jó kedvem volt.
- Ezen ráérünk akkor is vitázni, ha véletlenül úgy alakulna. – szóltam rájuk finoman.
Úgy bámultak rám, mint aki kísértet lát.
- Felébredtél? –kérdezte Kimi aggódva.
- Fel. Ne tegyétek tönkre ezt a szép reggel. –ráncoltam rájuk a homlokom.
- Szép? –kérdezte Seb megdöbbenve.
- Igen. Szeretem az esőt. Hagyjátok abba ezt a cirkuszt. Ha szükséges lesz, és érint téged akkor tudatom veled a fejleményeket, és ez csak természetes, hogy láthatnád a gyereked. –közöltem kedvesen. - Nem érdekel Kimi mit beszél! –jelentőség teljesen ránéztem Kimire, aki már válaszra nyitotta a száját. – És aki közös jövőnk érdekében, most nagyon is hallgatni fog.
Sebre néztem.
- Tényleg elmész az ambulanciára? –kérdezte fáradtan.
- Ne! Hna ezt ne! Ne tegyetek egérfogóba jó? Sem Kimit, sem téged nem szeretnélek megbántani, de mégis mit csináljak? Üljek két hétig és reménykedjek? És mi lesz, ha a teszt pozitív? Mert három lehetőség van, és egyik sem jó senkinek. Egy elveszel feleségül, és életünk végéig bánni fogjuk, mert te is tudod, hogy Kimit szeretem. Kettő hozzá megyek Kimihez, és te nem fogsz tudni napi szinten részt venni a gyermeked életében. Három, felnevelem egyedül, nem arról van szó, megbirkózom vele, de mi lesz két verseny közt állandóan jössz Amerikába? Mert én le nem mondok a gyerekemről. És lássuk be, nem is biztos, hogy terhes vagyok. Inkább megelőzném a bajt. Felelőtlenség lenne, egy ilyen helyzetbe beleugrani. – mondtam még mindig normális hangon. De nem tudom, ez hogy sikerült.
- Tudom… De ne várd, hogy öröm táncot lejtsek. Végül is ebbe nekem is lenne némi beleszólásom….
- Mi az hogy…
- Kimi! Ebbe most ne szólj bele! – szóltam rá. – Seb. Nézd, tudom, hogy már így is elég szenvedést okoztam, de legyen eszed…Tudod jól, ha pár hónap múlva derült volna ki, akkor sem vetetném el…. Ez inkább a megelőzés, ami kimaradt, hidd el én sem tapsolok örömben….Vagy mond el mit vársz tőlem? Ha terhesen hozzád megyek, életem végégi bánnám, te pedig, hogy elszakítottál Kimitől. Ha Kimit választom, akkor te és a kicsi látjátok kárát, ha egyedül nevelem fel, akkor meg mindenki rosszul jár. Seb te igazi boldog családot szeretnél, mert igazi apa típus vagy, a szíved mélyén tudod, hogy nem lennél boldog, hogy félig vagy részed egy számodra fontos ember életének. Nem ezt érdemled, hanem egy lányt, aki igazán szeret, és boldog családot ad neked.
Már bőgött, potyogtak a könnyei.
Összeszorult a szívem.
- Bármit megtennék, hogy boldogok legyetek. Az a fél élet is több a semminél….- zokogta.
- Jaj Seb….- suttogtam.
Átöleltem, Kimi meg szikrázó szemek bámult ránk. Már én is pityeregtem.
- Biztosan találsz majd valakit, aki megérdemel téged, te rendes és kedves srác vagy….
- Ezt már hallottam,…… és mégis mindig…… az én szívemet törik össze. – zokogta.
- Seb…..- eltoltam magamtól, és letöröltem a könnyeit.
Hírtelen megfordult, és Kimire nézett.
- Vedd tudomásul, hogy egyszer már hozzám menekült, mert tudta, hogy szeretem, és bármit megtennék érte! És ez, ha tetszik neked, ha nem míg élek így lesz, rám bármikor bármiben számíthat! Nem fogok az utatokba állni, legyetek boldogok! De ha rosszat teszel ellene, vagy összetöröd a szívét, én szétverem a képed, és majd én boldoggá teszem, és örökre elveszem tőled! Szedd össze magad haver – ejtette ki gúnyosan a szót - mert még a kislábujjáig sem érsz fel! –közölte dühösen.
Felém fordult.
- Bármikor, bármiben….
- Tudom Seb….
Bólintott, de az ajtóból még visszaszólt Kiminek.
- Nem érdemled meg ezt a fantasztikus nőt!
Bármit megtettem volna, hogy Sebet ne bántsam, de nem tudtam volna semmit tenni, hogy boldoggá tegyem. Nem építhettem fel vele a jövőmet, azzal a hazudsággal, hogy szeretem, mikor nem. Nem érdemelte meg. Tudtam, hogy iszonytatóan fájt neki, és nekem is, hiszen nagyon kedveltem. Az álmokból épített légvár soha nem vezet jóra. Idő kell neki, és összeszedi magát.
Kimi villámló tekintettel bámult rá. Nagyon ideges volt.
- Sebet is meglehet érteni, jusson eszedbe te miket mondtál, és műveltél, amikor azt hitted szándékosan vetetem el a gyereked….- mondtam szelíden.
- Tudom, és megértem…..csak. – morogta dühösen.
- Csak mi?
- Semmi.
- Kimi. Lefeküdtem vele, igen, de ettől függetlenül is szeretem, mert a barátom, sokat tett értem, amikor senki nem volt mellettem, és hálás leszek neki míg élek! Megértem, hogy féltékeny vagy rá, de részemről a Sebbel való intim kapcsolat ennyi volt. Téged szeretlek! És Seb többet nem fog próbálkozni, te is tudod, hogy tisztességes, amit mondott ahhoz fogja magát tartani.
- A tisztességét illetően érdekesek a fogalmaid! – emelte fel a hangját.
- Nyílt színen szakítottam veled….Hivatalosan nem voltunk együtt, és hogy tudd, nem Seb mászott rám…- mondtam csendesen.
Kimi hitetlenkedve nézett.
- Letagadhatnám, de nem fogom….Hibáztam igen, de fogom magam érte örökké kárhoztatni, akkor és ott azt tettem, ami nekem a legjobb volt. Önző voltam.
- Nem hallgatlak tovább! –közölte dühösen és az ajtó felé indult.
- Én legalább nem hazudok az arcodba, hanem elmondom az igazat, még ha fáj is. Sajnálom, ha te jobban örülnél egy kegyes hazudságnak. –közöltem nyugodtan.
Kimi megállt az ajtóban és visszafordult.
- Nem tudom mit hittél rólam, de én sem vagyok tökéletes, és sok hibám van…- mondtam csöndesen.
- Előbb utóbb rájössz, hogy nem vagyok elég jó. – mondta fájdalmas arccal.
- Tudom, hogy nem vagy az. Önfejű vagy, makacs akárcsak én, ráadásul ha rád jön a tíz perc csak üvöltesz, és elhiszed a saját idióta agyszüleményeidet. Olyan féltékeny vagy, hogy ha rám néz bárki már megfojtanád, és a tetejébe semmi önbecsülésed sincs. És a problémák megoldása helyett iszol, vagy előveszed az injekciót tűt. Ha ezt hiszed nem látom a hibáid, akkor tévedsz, de még lehet belőled, a régi céltudatos Kimi.
- Kétlem…
- Ha sem hiszel benne, akkor senki nem tehet érted semmit, még én sem….
- Én már a lejtő alján vagyok…
- Ismered erről a véleményem, párszor már kifejtettem.
- Mellettem lennél végig?
Bólintottam.
- Rázós út lesz…
- Te tudtommal a rallyban is jó vagy, úgyhogy megoldod. – mosolyogtam rá.
Széles mosolyt eresztett meg.
- Akkor én vezetek a kórház felé!
- Álmaidban! –vigyorogtam rá.
Szorosan hozzábújtam.
- Letusolok, aztán összekapom magam, de mielőtt elindulunk, be kéne nézni Watkins dokihoz…
- Uhum.
Csak ölelt egyszer szorosabban. Én pedig, éreztem hogy végre, ha döcögősen is, de elindultunk a jó irányba.
2010. augusztus 17., kedd
Fast and Furious 61.
61.rész
- Azt hiszem Seb az ész a csapatban! –nevettem fel kínomban.
- Nem tudtad? Ezért tartja a csapat, meg hogy legyen aki miatt új bútorokat vehetünk! – morgott Kimi, miközben nagy nehezen feltápászkodott.
- Új bútorokat?
- Ha rájön szétveri a berendezést a szobájában. Kb. három havonta le kell cserélni.
Valahogy ki kell engedni a gőzt. Vettem egy nagy levegőt.
- Dühös vagy rá, ránk? –kérdeztem aggódva.
- Rá?? Egy szerelmes bolondra??
- Akkor rám…
- Seb élénken kifejtette miért kötöttél ki az ágyában.
- De nem tudod megérteni…..
- Megértem, mert én is ezt csináltam rémlik? Csak nem tudom elfogadni….
- Akkor is ott vagyunk, ahol eddig… A nullán….
Kimi bólintott.
- Le kéne feküdnöd…. Mindjárt összeesel….
- Igen. De most már meg akarom beszélni ezt az egészet, tudni akarom hányadán állunk! Lepihenek, és közben beszéljük meg!
- Jó…
Betámolyogtam a szobába és visszamásztam a vackomba. Kimi meg leült az ágyam szélére.
- Nagyon kibuktattalak azzal, hogy beleavatkoztam az életedbe? –kérdezte Kimi.
- Igen. Én mindig a magam erejéből jutottam egyre magasabbra, nem könyörögtem állásért, és bújtam ágyba egy jó meló reményében senkivel. Eddig, ezt mindenki tiszteletben tartotta, és ezzel kiverted a biztosítékot, meg azzal is, hogy a képembe hazudtál. Ahogy pár perce is.
Kimi lehajtotta fejét.
- Én a legjobbat akartam neked. És meggyőzted magam, hogy neked ez a legjobb! Aztán meg….
- Már el is hitted.
Bólintott.
- A pokolba vezető út, is jó szándékkal van kikövezve! Sajnálom ezt a…..dolgot Sebbel…
- Mindent hallottam az előbb! Már akkor felébredtem, amikor felkapcsoltad a villanyt.
- Gyorsan meggyőzted magad megint…
- Igen, Seb rendes srác, és annyira szeret.
- Tudom… De nekem tényleg te kellesz…..Csak kérdés, hogy én kellek e még neked?
Kimi felkapta a fejét.
- Tudod, hogy igen.
- Alig negyed órája még mást mondtál…..
- Hazudtam.
- És most? Ha ennyire jól csinálod, honnan tudjam, hogy most nem hazudsz?
Megsimogatta az arcom, a nyakam, és lágyan, érzékien megcsókolt.
- Szeretlek….- suttogta.
- Ez bizonyíték? –kérdeztem kacéran.
Megint megcsókolt, ezúttal hosszabban, szenvedélyesebben, már egészen úgy, mint akkor pár hónapja.
- Szeretlek….- mormogta a fülembe.
Szorosan átöleltem.
- Szent a béke? –kérdeztem félve.
Mélyen a szemembe nézett.
- Igen. Neked nem tudok nem megbocsátani…
Félszegen elmosolyodtam.
- Mi a baj?
- Mit éreztél amikor ránk nyitottál?
Összeráncolta a homlokát.
- Nem mindegy ez most már?
- Nem. Meg kell beszélnünk….Még akkor is ha fáj…
- Fájt, rögtön bevillant, ahogy Jennyre először rányitottam, dühös lettem. Szerettem volna kitekerni Seb nyakát, és a tiedet is. Úgy éreztem magam, mint akit elárultak….
- Nem tudom mit mondhatnék…..Nem szándékosan bántottalak, nem bosszúnak szántam, egyszerűen csak túl sok volt. Már nem bírtam elviselni. – kitört belőlem a sírás. – És, és…a baba….Állandóan ő jár a fejemben….Az…hogy…. lehetne egy gyerekem, ha minden jól megy….
Kimi szorosan átölelt.
- Lehet még gyereked, az orvos is mondta…
- De az……. a kettőnk babája volt, és….annyira vágytam rá…..
- Én is…..Ennyire szeretnél, pont tőlem, ettől a hülye finntől egy gyereket?
- Igen. Egy szőke, kékszemű, akaratos lányt.
- Miért nem fiút?
- Mert akkor mindig a pártját fognád, és elkényeztetnéd! – mondtam szipogva.
- Mert te nem a lányunkat.
- Szerintem inkább, ő venne le téged a lábadról.
- Egy szép nőnek bármit. - vigyorgott Kimi. – Lehetne két gyerekünk is.
- Nem rossz ötlet. –mosolyogtam rá.
De ő kissé elkomorult.
- Te feladnád a karriered, a lehetőségeidet, csak hogy családod legyen?
- Nem most azonnal, de maximum, és nagyon maximum három év múlva igen. Szeretnék egy szép házat, gyerekeket, rendes életet.
- És ha korábban jönne a gyerek?
- Nem tudom. Biztos nem vetetném el. Csak nehezebb lenne az életem. De ha picit nagyobb lenne egy két év múlva visszaülnék pár évre.
- Értem.
- Miért? Más a véleményed?
- Csak meglepődtem. Amikor a múltkort mondtad, azt hittem csak úgy mondod.
- Csak azért nem mondom, mert ezt várják el, hogy mondjam.
- Rájöttem. –mosolygott. – De örülök, hogy tetszik neked ez a közös gyerek téma.
Hozzábújtam. És ekkor bevillant valami.Upsz! A francba! Hogy lehetek ekkora ökör???
- De hülye vagyok!
- Hm?
- Van egy kis baj…….
Idegesen nézett rám.
- Mi?
- Ennek nagyon nem fogsz örülni….
Összeráncolta a szemöldökét.
- Tegnap….hát….szóval….én…. és Seb….nem….
- Mit nem? –kérdezte ingerültem.
- Hát….nem…..tudod… mi…..nem…
- Mit nem? – kérdezte majdnem üvöltve.
Jelentőségteljesen néztem rá.
- Nem védekezetek????- ordította.
- Nem….- mondtam csendesen.
Kimi felpattant az ágyról.
- Szóval ezért volt ez a gyerek téma!
- Ne légy hülye! Tudod, hogy nem! Csak most esett le, hogy tegnap nem....szóval, hogy mi nem védekeztünk. Még az sem biztos, hogy terhes vagyok egyáltalán!
- És mi lesz? Várunk pár hetet, és imádkozunk? Aztán ha mégis az vagy, akkor neveljem fel Seb gyerekét sajátomként, vagy mi lesz elmondod neki, és hozzámész? Mert amilyen lökött akarni fogja a gyereket!
- Tudod, néha egy vödör víz is megértőbb, mint te! Én speciel arra gondoltam, hogy reggel bemegyek a sürgősségi ambulanciára egy esemény utániért. De kösz a megértést, és a segítséget!
- Ne haragudj! Én….Én csak nem akarlak megint elveszíteni!
- Önző vagy, és a tulajdonodnak tekintesz!
- Igen! Magamnak akarlak! És igen önző vagyok! Mert nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek mégegyszer! – bukott ki belőle.
Rám jött a hányinger. A szám elé kaptam a kezem, és igyekeztem mélyeket lélegezni.
- Hozz egy zacskót, vagy mély tálat a konyhából!- mondtam két levegő vétel közt.
De Kimi csak állt ott, mint bálám szamara.
- Gyorsan!
Kicsörtetett, aztán vissza.
Alig ért be, én máris hánytam.
Gyorsan elém tartotta a főzőlábast.
- Jobban vagy?
- Uhum. Ebben sem főzök többet.
- Támogatom. De ugye nem tőlem lett hányingered?
- Nem. Hoznál egy kis hideg vizet?
- Perszer.
Kiment és elvitte a lábast is, és visszajött egy pohár vízzel.
- Hívjam fel a dokit?
- Hát ha lesz még egy kör, akkor igen. Egyenlőre ne.
- Tahó vagyok.
- Kezdem megszokni. És hát a megértés szobrát, nem rólad mintázzák majd. –mosolyogtam.
- Hát nem….
- De a remény hal meg utójára.
- Elvigyelek reggel?
- Igen. Bár lehet, hogy a doki is tart ilyen bogyót, majd megkérdezem. De most pihenek egyet.
Kimi bólintott.
- Ide bújsz?
Bólintott és bemászott mellém.
- Hogy is volt, azaz idézet?
- Melyik?
- Azaz iszonyú nehéz lesz?
- „Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.” (Nicolas Sparks)
- Én meg téged akarlak!
Bevackoltam magam az ölelésébe.
- Tudom…
Kezdtem azt hinni, hogy ezt a két sort rólunk írták!
- Azt hiszem Seb az ész a csapatban! –nevettem fel kínomban.
- Nem tudtad? Ezért tartja a csapat, meg hogy legyen aki miatt új bútorokat vehetünk! – morgott Kimi, miközben nagy nehezen feltápászkodott.
- Új bútorokat?
- Ha rájön szétveri a berendezést a szobájában. Kb. három havonta le kell cserélni.
Valahogy ki kell engedni a gőzt. Vettem egy nagy levegőt.
- Dühös vagy rá, ránk? –kérdeztem aggódva.
- Rá?? Egy szerelmes bolondra??
- Akkor rám…
- Seb élénken kifejtette miért kötöttél ki az ágyában.
- De nem tudod megérteni…..
- Megértem, mert én is ezt csináltam rémlik? Csak nem tudom elfogadni….
- Akkor is ott vagyunk, ahol eddig… A nullán….
Kimi bólintott.
- Le kéne feküdnöd…. Mindjárt összeesel….
- Igen. De most már meg akarom beszélni ezt az egészet, tudni akarom hányadán állunk! Lepihenek, és közben beszéljük meg!
- Jó…
Betámolyogtam a szobába és visszamásztam a vackomba. Kimi meg leült az ágyam szélére.
- Nagyon kibuktattalak azzal, hogy beleavatkoztam az életedbe? –kérdezte Kimi.
- Igen. Én mindig a magam erejéből jutottam egyre magasabbra, nem könyörögtem állásért, és bújtam ágyba egy jó meló reményében senkivel. Eddig, ezt mindenki tiszteletben tartotta, és ezzel kiverted a biztosítékot, meg azzal is, hogy a képembe hazudtál. Ahogy pár perce is.
Kimi lehajtotta fejét.
- Én a legjobbat akartam neked. És meggyőzted magam, hogy neked ez a legjobb! Aztán meg….
- Már el is hitted.
Bólintott.
- A pokolba vezető út, is jó szándékkal van kikövezve! Sajnálom ezt a…..dolgot Sebbel…
- Mindent hallottam az előbb! Már akkor felébredtem, amikor felkapcsoltad a villanyt.
- Gyorsan meggyőzted magad megint…
- Igen, Seb rendes srác, és annyira szeret.
- Tudom… De nekem tényleg te kellesz…..Csak kérdés, hogy én kellek e még neked?
Kimi felkapta a fejét.
- Tudod, hogy igen.
- Alig negyed órája még mást mondtál…..
- Hazudtam.
- És most? Ha ennyire jól csinálod, honnan tudjam, hogy most nem hazudsz?
Megsimogatta az arcom, a nyakam, és lágyan, érzékien megcsókolt.
- Szeretlek….- suttogta.
- Ez bizonyíték? –kérdeztem kacéran.
Megint megcsókolt, ezúttal hosszabban, szenvedélyesebben, már egészen úgy, mint akkor pár hónapja.
- Szeretlek….- mormogta a fülembe.
Szorosan átöleltem.
- Szent a béke? –kérdeztem félve.
Mélyen a szemembe nézett.
- Igen. Neked nem tudok nem megbocsátani…
Félszegen elmosolyodtam.
- Mi a baj?
- Mit éreztél amikor ránk nyitottál?
Összeráncolta a homlokát.
- Nem mindegy ez most már?
- Nem. Meg kell beszélnünk….Még akkor is ha fáj…
- Fájt, rögtön bevillant, ahogy Jennyre először rányitottam, dühös lettem. Szerettem volna kitekerni Seb nyakát, és a tiedet is. Úgy éreztem magam, mint akit elárultak….
- Nem tudom mit mondhatnék…..Nem szándékosan bántottalak, nem bosszúnak szántam, egyszerűen csak túl sok volt. Már nem bírtam elviselni. – kitört belőlem a sírás. – És, és…a baba….Állandóan ő jár a fejemben….Az…hogy…. lehetne egy gyerekem, ha minden jól megy….
Kimi szorosan átölelt.
- Lehet még gyereked, az orvos is mondta…
- De az……. a kettőnk babája volt, és….annyira vágytam rá…..
- Én is…..Ennyire szeretnél, pont tőlem, ettől a hülye finntől egy gyereket?
- Igen. Egy szőke, kékszemű, akaratos lányt.
- Miért nem fiút?
- Mert akkor mindig a pártját fognád, és elkényeztetnéd! – mondtam szipogva.
- Mert te nem a lányunkat.
- Szerintem inkább, ő venne le téged a lábadról.
- Egy szép nőnek bármit. - vigyorgott Kimi. – Lehetne két gyerekünk is.
- Nem rossz ötlet. –mosolyogtam rá.
De ő kissé elkomorult.
- Te feladnád a karriered, a lehetőségeidet, csak hogy családod legyen?
- Nem most azonnal, de maximum, és nagyon maximum három év múlva igen. Szeretnék egy szép házat, gyerekeket, rendes életet.
- És ha korábban jönne a gyerek?
- Nem tudom. Biztos nem vetetném el. Csak nehezebb lenne az életem. De ha picit nagyobb lenne egy két év múlva visszaülnék pár évre.
- Értem.
- Miért? Más a véleményed?
- Csak meglepődtem. Amikor a múltkort mondtad, azt hittem csak úgy mondod.
- Csak azért nem mondom, mert ezt várják el, hogy mondjam.
- Rájöttem. –mosolygott. – De örülök, hogy tetszik neked ez a közös gyerek téma.
Hozzábújtam. És ekkor bevillant valami.Upsz! A francba! Hogy lehetek ekkora ökör???
- De hülye vagyok!
- Hm?
- Van egy kis baj…….
Idegesen nézett rám.
- Mi?
- Ennek nagyon nem fogsz örülni….
Összeráncolta a szemöldökét.
- Tegnap….hát….szóval….én…. és Seb….nem….
- Mit nem? –kérdezte ingerültem.
- Hát….nem…..tudod… mi…..nem…
- Mit nem? – kérdezte majdnem üvöltve.
Jelentőségteljesen néztem rá.
- Nem védekezetek????- ordította.
- Nem….- mondtam csendesen.
Kimi felpattant az ágyról.
- Szóval ezért volt ez a gyerek téma!
- Ne légy hülye! Tudod, hogy nem! Csak most esett le, hogy tegnap nem....szóval, hogy mi nem védekeztünk. Még az sem biztos, hogy terhes vagyok egyáltalán!
- És mi lesz? Várunk pár hetet, és imádkozunk? Aztán ha mégis az vagy, akkor neveljem fel Seb gyerekét sajátomként, vagy mi lesz elmondod neki, és hozzámész? Mert amilyen lökött akarni fogja a gyereket!
- Tudod, néha egy vödör víz is megértőbb, mint te! Én speciel arra gondoltam, hogy reggel bemegyek a sürgősségi ambulanciára egy esemény utániért. De kösz a megértést, és a segítséget!
- Ne haragudj! Én….Én csak nem akarlak megint elveszíteni!
- Önző vagy, és a tulajdonodnak tekintesz!
- Igen! Magamnak akarlak! És igen önző vagyok! Mert nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek mégegyszer! – bukott ki belőle.
Rám jött a hányinger. A szám elé kaptam a kezem, és igyekeztem mélyeket lélegezni.
- Hozz egy zacskót, vagy mély tálat a konyhából!- mondtam két levegő vétel közt.
De Kimi csak állt ott, mint bálám szamara.
- Gyorsan!
Kicsörtetett, aztán vissza.
Alig ért be, én máris hánytam.
Gyorsan elém tartotta a főzőlábast.
- Jobban vagy?
- Uhum. Ebben sem főzök többet.
- Támogatom. De ugye nem tőlem lett hányingered?
- Nem. Hoznál egy kis hideg vizet?
- Perszer.
Kiment és elvitte a lábast is, és visszajött egy pohár vízzel.
- Hívjam fel a dokit?
- Hát ha lesz még egy kör, akkor igen. Egyenlőre ne.
- Tahó vagyok.
- Kezdem megszokni. És hát a megértés szobrát, nem rólad mintázzák majd. –mosolyogtam.
- Hát nem….
- De a remény hal meg utójára.
- Elvigyelek reggel?
- Igen. Bár lehet, hogy a doki is tart ilyen bogyót, majd megkérdezem. De most pihenek egyet.
Kimi bólintott.
- Ide bújsz?
Bólintott és bemászott mellém.
- Hogy is volt, azaz idézet?
- Melyik?
- Azaz iszonyú nehéz lesz?
- „Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.” (Nicolas Sparks)
- Én meg téged akarlak!
Bevackoltam magam az ölelésébe.
- Tudom…
Kezdtem azt hinni, hogy ezt a két sort rólunk írták!
Fast and Furious 60.
60.rész
Arra ébredtem fel, hogy eszméletlenül melegem van, le vagyok izzadva, a ruhám, meg az ágyneműm rám van tapadva. Zihálva vettem a levegőt, és gyorsan lerúgtam magamról a takarót. Ekkor vettem észre, hogy már nem ölel át senki. Üres volt az ágy mellettem. Mint akibe villámcsapott, azonnal felültem.
- Kimi! – kiáltottam fel.
Hol van? Megint elment? De miért? Kétségbeestem.
Kimi….
A szobában csendes félhomály uralkodott.
Az ajtó felőli falnál, pedig egy nagyobb kupac elkezdett mozgolódni.
- Mi az Isten ez? –kérdeztem magamtól.
Felkapcsoltam a kis éjjeli lámpát.
- Naaaa! – morgott a kupac megtestesítője, nevezetesen Seb. - Ki kapcsolta fel a lámpát? – kérdezte mérgesen, és dörzsölgetni kezdte a fejét. Majd feldagad, csipás szemekkel, kócos hajjal, és gyűrött arccal rám bámult.
- Felébredtél? Jobban vagy? –kérdezte kómásan.
- Arra ébredtem, hogy rohadt meleg van. Te miért fekszel a padlómon? –érdeklődtem.
- Rám vagy bízva.
- Rád vagyok bízva mi vagy te őrség?
- Ahha. – morogtam álmosan, nagy nehezen feltápászkodott.
Egy pár párnát, és egy takarót láttam a földön. Biztos marhára kipihente magát a földön ülve.
- Ki bízott meg? – érdeklődtem élénken.
- Kimi. Mikor megjöttem melletted feküdt, fél éjszaka itt ültünk az ágyadnál, aztán elküldtem pihenni, mert egyre szarabbul festett. Mégsem kéne visszakerülnie a kórházba. Úgyhogy a másik szobába alszik. Én meg letelepedtem itt.
- Szóval elzavartad Kimit? – viccelődtem.
- Nem. Csak élénken meggyőztem.
- Élénken?
- Kisebb vitában.
- És én ezt átaludtam? Kár. - mondtam bánatosan.
- Nagyon ki voltál ütve. Alig bírtam Kimit rávenni, hogy pihenjen pár órát.
- Azt hittem elment.
- Áhhh, atombombával se tudtam volna elmozdítani.
Mosolyogva visszadűltem az ágyamba.
- Akkor most ki vagytok békülve? –érdeklődött Seb a takarómat fixírozva.
- Nem tudom. Azt hiszem.
Kérdőn nézett rám.
- Mit mesélt neked?
- Mindent. Hogy be volt rúgva, hogy leordította a fejed, meg hogy megpróbált felpofozni, hogy a részegségből magadhoz térj, aztán leesett neki, hogy nem vagy berúgva, vagy csak beteg. Meg, hogy elviharzott, mikor közölted, hogy én jövök. Ő meg vagy egy órával később visszacsörtetett a telefonjáért. A többit meg tudod.
- Igen….A pofon nagyon is dereng…..- aggódva néztem Sebre.
- Mi az?
- Csak hogy felpofozott…..
- Erre mit mondjak, nincs rá mentség, de a tudta vigasztaljon, hogy szép kék a szeme alatt!
- Felképelted? –kérdeztem döbbenten.
Seb elvigyorodott.
- Én inkább úgy mondanám, törlesztettem.
- Sebastian a hős lovag! – mondtam mosolyogva.
- Az persze. –morogta gúnyosan.
Össze ráncoltam a homlokom.
- Mondtam valami rosszat?
- Nem. Csak hiába én vagyok a hős, neked az a szeszkazán kell!
- Nagyon szarul esett, hogy láttad mellém bújva?
- Írtóra. Azt hittem megölöm. Le akartam cibálni rólad! De álmodban teljesen bele fészkelted magad az ölelésébe, ő meg oltalmazva átkarolt…..Csak a vak nem látta, hogy két szerelmes…
- Seb…..én ezt….nem így akartam…..- mondtam majdnem sírva.
- Tudom……Én is hülye voltam…..Ha tegnap nem megyek át, és…. és nem öntöm ki a szívem mint egy kis kamasz….akkor most nem lett volna ez a kavar…..Miért nem tudtam csöndben maradni? Miért nem tudtalak otthagyni? – mondta kezébe temetve az arcát.
- Gyere! – mondtam csendesen és átöleltem.
Ő meg csak sírt, és már én is pityeregtem.
- Nincs semmi baj Seb….Hallod? Valahogy majdcsak rendben lesznek a dolgok...
- Kimi miattam utál!
- Nem! Kimi azért utál, mert hülye módon, ugyanazzal a módszerrel, akartam megoldani a problémát, mint ő…..Másnál kerestem vigaszt…aki pont a legjobb barátja….
- Én is mondhattam volna neked nemet, lehetett volna több eszem….
- Hát igen. Mindkettőnknek lehetett volna….Főleg nekem…..De ezen már kár rágódni…Akkor is tudtuk, hogy megfogjuk bánni….Sajnálom…..
- Mit?
- Hogy miattam haragban vagy a legjobb barátoddal….És hogy fájdalmat okoztam….
- Tudom….Én is…..
Megsimogattam Seb vállát, és ekkor láttam meg az ajtóban, félig sötétben Kimit.
Úgy állt ott mint valami kísértet.
Jaj ne! Picsába! Most megint benne vagyunk mindketten a szószban!
- Kimi….- nyögtem ki.
Finoman eltoltam Sebet, és meredten bámultam az ajtót. Seb először értetlenül nézett, majd megfordult.
Láttam, hogy ledöbben.
- Kimi….ez nem az …..
Kimit belépett a szobába, de az arcáról semmit sem lehetett leolvasni.
- Örülök, hogy végre döntöttél….- mondta nekem címezve csendesen.
- Mit hallottál? –kérdeztem félve.
- A lényeget….
Seb felállt, és oda ment Kimihez.
- Sajnálom…. haver….Azt hiszem, megérdemelnék egy jó nagy verést….- mondta Seb csendesen.
- Talán veled tényleg boldog lehet…..- közölte és sarkon fordulva kiment.
Sebbel egymásra néztünk.
Nem, a lényeget nem hallotta, csak a végét.
Seb utána ment, és hallottam, ahogy a másik szobába vitatkoznak valamin.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és a falnak támaszkodva elértem, az ajtót, ahol bekapaszkodtam a félfába.
Kimi akkor jött ki a nagyszobából, nyomában Sebbel.
- Te miért nem fekszel? – tört ki Sebből.
- Seb kérlek! – pirítottam rá. – Kimi! Én szeretlek!
- Tudom….- mondta csendesen.
- Tudod??? –kérdeztem zsibbadtan.
- Igen… De Seb mellett igazán…
- Szarok Sebre! Én téged szeretlek te tuskó!- hoppá. - Bocs Seb!- mondtam bűnbánóan.
Legyintett, hogy mindegy.
- Az istenért, hiszen megvertelek! Neked nem egy ilyen utolsó, aljas…
- Elég! Szerinted az Indyben, nem pofoztak fel? Villeneuv volt az első a sorban! És voltak még páran!– toppantottam dühösen. – Szeretlek nekem te kellesz, és pont. Nem érdekel az önmarcangoló dumád, amit egyébként nekem lenne több jogom előadni. Arra válaszolj, hogy szeretsz e még, annak ellenére, hogy lefeküdtem Sebbel? – alig tudtam Kimi szemébe nézni, és szívesen eltűntem volna húsz méterrel a föld alá, mert nagyon szégyelltem magam.
- Nem. – mondta a padlót fixírozva.
- A szemembe mond! Ennyit megérdemlek! – csökött szamár.
Rám nézett, az arca rezzenéstelen volt.
- Nem…- mondta csendesen.
Behunytam a szemem, és éreztem, hogy potyognak a könnyeim.
- Értem…
Kimi elindult az ajtó felé, de Seb csak állt döbbenten, hol Kimit, hol engem bámulva.
- Miért csináljátok ezt? –kérdezte csendesen, de az ő könnyei is potyogtak. – Nem elég hogy egymást tönkre teszitek a hülyeségeitek miatt, de engem is muszáj?
Visszarántotta Kimit az ajtóból, aki lendülettől a földön kötött ki.
- Szeretem Angiet! Bármit megtennék érte, de neki mégis te kellesz! Csak te vagy olyan idióta, hogy azt hiszed nem vagy elég jó neki!
- Seb ez nem…- kezdte volna Kimi.
- Most én beszélek! – ordított Kimire.
Mindketten döbbenten néztünk Sebre.
- Szeretitek egymást, és szenvedtetek is érte, úgyhogy legyetek már együtt boldogok, mert így én sem tudok tovább lépni! Ha látnám, hogy Angie boldog és nincs esélyem, akkor én is túljutnék ezen az egészen. Szedd össze magad, hogy mindenki szerint is méltó legyél Angiehez! – kiabálta Kimi arcába.
Majd megfordult, és rám nézett.
- Ha bármi kell akkor hívj!
Bólintottam. Seb pedig kiviharzott.
Arra ébredtem fel, hogy eszméletlenül melegem van, le vagyok izzadva, a ruhám, meg az ágyneműm rám van tapadva. Zihálva vettem a levegőt, és gyorsan lerúgtam magamról a takarót. Ekkor vettem észre, hogy már nem ölel át senki. Üres volt az ágy mellettem. Mint akibe villámcsapott, azonnal felültem.
- Kimi! – kiáltottam fel.
Hol van? Megint elment? De miért? Kétségbeestem.
Kimi….
A szobában csendes félhomály uralkodott.
Az ajtó felőli falnál, pedig egy nagyobb kupac elkezdett mozgolódni.
- Mi az Isten ez? –kérdeztem magamtól.
Felkapcsoltam a kis éjjeli lámpát.
- Naaaa! – morgott a kupac megtestesítője, nevezetesen Seb. - Ki kapcsolta fel a lámpát? – kérdezte mérgesen, és dörzsölgetni kezdte a fejét. Majd feldagad, csipás szemekkel, kócos hajjal, és gyűrött arccal rám bámult.
- Felébredtél? Jobban vagy? –kérdezte kómásan.
- Arra ébredtem, hogy rohadt meleg van. Te miért fekszel a padlómon? –érdeklődtem.
- Rám vagy bízva.
- Rád vagyok bízva mi vagy te őrség?
- Ahha. – morogtam álmosan, nagy nehezen feltápászkodott.
Egy pár párnát, és egy takarót láttam a földön. Biztos marhára kipihente magát a földön ülve.
- Ki bízott meg? – érdeklődtem élénken.
- Kimi. Mikor megjöttem melletted feküdt, fél éjszaka itt ültünk az ágyadnál, aztán elküldtem pihenni, mert egyre szarabbul festett. Mégsem kéne visszakerülnie a kórházba. Úgyhogy a másik szobába alszik. Én meg letelepedtem itt.
- Szóval elzavartad Kimit? – viccelődtem.
- Nem. Csak élénken meggyőztem.
- Élénken?
- Kisebb vitában.
- És én ezt átaludtam? Kár. - mondtam bánatosan.
- Nagyon ki voltál ütve. Alig bírtam Kimit rávenni, hogy pihenjen pár órát.
- Azt hittem elment.
- Áhhh, atombombával se tudtam volna elmozdítani.
Mosolyogva visszadűltem az ágyamba.
- Akkor most ki vagytok békülve? –érdeklődött Seb a takarómat fixírozva.
- Nem tudom. Azt hiszem.
Kérdőn nézett rám.
- Mit mesélt neked?
- Mindent. Hogy be volt rúgva, hogy leordította a fejed, meg hogy megpróbált felpofozni, hogy a részegségből magadhoz térj, aztán leesett neki, hogy nem vagy berúgva, vagy csak beteg. Meg, hogy elviharzott, mikor közölted, hogy én jövök. Ő meg vagy egy órával később visszacsörtetett a telefonjáért. A többit meg tudod.
- Igen….A pofon nagyon is dereng…..- aggódva néztem Sebre.
- Mi az?
- Csak hogy felpofozott…..
- Erre mit mondjak, nincs rá mentség, de a tudta vigasztaljon, hogy szép kék a szeme alatt!
- Felképelted? –kérdeztem döbbenten.
Seb elvigyorodott.
- Én inkább úgy mondanám, törlesztettem.
- Sebastian a hős lovag! – mondtam mosolyogva.
- Az persze. –morogta gúnyosan.
Össze ráncoltam a homlokom.
- Mondtam valami rosszat?
- Nem. Csak hiába én vagyok a hős, neked az a szeszkazán kell!
- Nagyon szarul esett, hogy láttad mellém bújva?
- Írtóra. Azt hittem megölöm. Le akartam cibálni rólad! De álmodban teljesen bele fészkelted magad az ölelésébe, ő meg oltalmazva átkarolt…..Csak a vak nem látta, hogy két szerelmes…
- Seb…..én ezt….nem így akartam…..- mondtam majdnem sírva.
- Tudom……Én is hülye voltam…..Ha tegnap nem megyek át, és…. és nem öntöm ki a szívem mint egy kis kamasz….akkor most nem lett volna ez a kavar…..Miért nem tudtam csöndben maradni? Miért nem tudtalak otthagyni? – mondta kezébe temetve az arcát.
- Gyere! – mondtam csendesen és átöleltem.
Ő meg csak sírt, és már én is pityeregtem.
- Nincs semmi baj Seb….Hallod? Valahogy majdcsak rendben lesznek a dolgok...
- Kimi miattam utál!
- Nem! Kimi azért utál, mert hülye módon, ugyanazzal a módszerrel, akartam megoldani a problémát, mint ő…..Másnál kerestem vigaszt…aki pont a legjobb barátja….
- Én is mondhattam volna neked nemet, lehetett volna több eszem….
- Hát igen. Mindkettőnknek lehetett volna….Főleg nekem…..De ezen már kár rágódni…Akkor is tudtuk, hogy megfogjuk bánni….Sajnálom…..
- Mit?
- Hogy miattam haragban vagy a legjobb barátoddal….És hogy fájdalmat okoztam….
- Tudom….Én is…..
Megsimogattam Seb vállát, és ekkor láttam meg az ajtóban, félig sötétben Kimit.
Úgy állt ott mint valami kísértet.
Jaj ne! Picsába! Most megint benne vagyunk mindketten a szószban!
- Kimi….- nyögtem ki.
Finoman eltoltam Sebet, és meredten bámultam az ajtót. Seb először értetlenül nézett, majd megfordult.
Láttam, hogy ledöbben.
- Kimi….ez nem az …..
Kimit belépett a szobába, de az arcáról semmit sem lehetett leolvasni.
- Örülök, hogy végre döntöttél….- mondta nekem címezve csendesen.
- Mit hallottál? –kérdeztem félve.
- A lényeget….
Seb felállt, és oda ment Kimihez.
- Sajnálom…. haver….Azt hiszem, megérdemelnék egy jó nagy verést….- mondta Seb csendesen.
- Talán veled tényleg boldog lehet…..- közölte és sarkon fordulva kiment.
Sebbel egymásra néztünk.
Nem, a lényeget nem hallotta, csak a végét.
Seb utána ment, és hallottam, ahogy a másik szobába vitatkoznak valamin.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és a falnak támaszkodva elértem, az ajtót, ahol bekapaszkodtam a félfába.
Kimi akkor jött ki a nagyszobából, nyomában Sebbel.
- Te miért nem fekszel? – tört ki Sebből.
- Seb kérlek! – pirítottam rá. – Kimi! Én szeretlek!
- Tudom….- mondta csendesen.
- Tudod??? –kérdeztem zsibbadtan.
- Igen… De Seb mellett igazán…
- Szarok Sebre! Én téged szeretlek te tuskó!- hoppá. - Bocs Seb!- mondtam bűnbánóan.
Legyintett, hogy mindegy.
- Az istenért, hiszen megvertelek! Neked nem egy ilyen utolsó, aljas…
- Elég! Szerinted az Indyben, nem pofoztak fel? Villeneuv volt az első a sorban! És voltak még páran!– toppantottam dühösen. – Szeretlek nekem te kellesz, és pont. Nem érdekel az önmarcangoló dumád, amit egyébként nekem lenne több jogom előadni. Arra válaszolj, hogy szeretsz e még, annak ellenére, hogy lefeküdtem Sebbel? – alig tudtam Kimi szemébe nézni, és szívesen eltűntem volna húsz méterrel a föld alá, mert nagyon szégyelltem magam.
- Nem. – mondta a padlót fixírozva.
- A szemembe mond! Ennyit megérdemlek! – csökött szamár.
Rám nézett, az arca rezzenéstelen volt.
- Nem…- mondta csendesen.
Behunytam a szemem, és éreztem, hogy potyognak a könnyeim.
- Értem…
Kimi elindult az ajtó felé, de Seb csak állt döbbenten, hol Kimit, hol engem bámulva.
- Miért csináljátok ezt? –kérdezte csendesen, de az ő könnyei is potyogtak. – Nem elég hogy egymást tönkre teszitek a hülyeségeitek miatt, de engem is muszáj?
Visszarántotta Kimit az ajtóból, aki lendülettől a földön kötött ki.
- Szeretem Angiet! Bármit megtennék érte, de neki mégis te kellesz! Csak te vagy olyan idióta, hogy azt hiszed nem vagy elég jó neki!
- Seb ez nem…- kezdte volna Kimi.
- Most én beszélek! – ordított Kimire.
Mindketten döbbenten néztünk Sebre.
- Szeretitek egymást, és szenvedtetek is érte, úgyhogy legyetek már együtt boldogok, mert így én sem tudok tovább lépni! Ha látnám, hogy Angie boldog és nincs esélyem, akkor én is túljutnék ezen az egészen. Szedd össze magad, hogy mindenki szerint is méltó legyél Angiehez! – kiabálta Kimi arcába.
Majd megfordult, és rám nézett.
- Ha bármi kell akkor hívj!
Bólintottam. Seb pedig kiviharzott.
2010. augusztus 16., hétfő
Fast and Furious 59
59.rész
Ahogy beestem a megszokott kis vackomba, gyorsan bevonultam a zuhany alá. Vagy egy fél órát folyattam magamra a forró vizet, aztán felkaptam egy farmert meg egy fekete spagetti pántos toppot, és leültem a laptop elé. Megnéztem a leveleket, de tele volt mindenféle gusztustalanabbnál gusztustalanabb pornós csajok képeivel, amik „Kimitől szeretettel egy valódi kurvának” felirattal jöttek. Kitöröltem az összest, ahogy a telefonomra érkezett további mocskos, és gusztustalan smsek, mmsek tömkelegét is. A hírek is tele voltak, mindenféle találgatásokkal, hogy kivel is járok most éppen, és melyik csapatnál is versenyzem jövőre. Már untam az egészet.
Letiltottam Kimit minden lehető módon, aztán összecsuktam a laptopot.
Elég szar kedvem volt, tudtam, hogy nincsenek rá szavak mennyire bántottam Kimit, de ez azért már lassan a zaklatás kategóriát súrolta. Rohadtul fáradtnak és kimerültnek éreztem magam. Akkor jöttem rá, hogy ma még csak egyszer ettem, de amikor bevillantak azok a
képek, mindentől elment a kedvem. Zúgott a fejem az álmosságtól, és az aznap történtektől. Muszáj kikapcsolnom, és kiszellőztetnem.
Kihajoltam a szobám ablakán, és éreztem a hűvös délutáni szellőt, és láttam az egyre sötétebb, és vészjóslóbb viharfelhőket gyülekezni. A távolban már dörgött, és villámlott.
Fogtam magam felkaptam egy könnyű kis sportcipőt. Hátul a szervizkamionok közt kisurrantam az Indysektől. Majd mint egy kém, csöndben cikázva átvágtam a Forma 1-esek közt. Senki nem látott meg, legalábbis azt hiszem. Majd a boxutca hátának végénél lukadtam ki, és eloldalazva az épület sarkánál kimentem a pályára.
Csönd, és nyugalom. Az egész elhagyatottnak tűnt. Már az utolsó versenyeknek is vége volt. Szerettem ilyenkor sétálni az aszfalton, egészen más érzést nyújtott, mint verseny közben. Akkor küzdőtér, most a nyugalom szigete. Ahogy mentem tovább és tovább, egyre sötétebb és egyre hűvösebb lett. Először csak éppen hogy szemetelt az eső, majd megindultak az égi csatornák, és mintha dézsából öntötték volna. Pillanatok alatt eláztam, de nem érdekelt, csak mentem, és mentem tovább, szándékosan egyre lassabban. Végül valahol, gőzöm sincs hol leültem az egyik betonfal tövében, csak ültem, és ültem, és bőgtem.
Mindenfájdalom, és kín akkor jött ki. Már azt sem tudtam, miért itatom az egereket, de csak tovább zokogtam.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de már nagyon fáztam, a vihar pedig egyre erősebb lett. Tépte, szaggatta a fák lombját, egyre jobban dörgött, és villámlott. A feltámadt szél miatt, pedig az arcomba fújta az esővizet. Feltápászkodtam, és mentem tovább, a célegyenes felé. A boxutca bejáratnál felsétáltam, és az volt a tervem, hogy majd az épület elejének sarkában csöndben haza lógok. De ahogy beljebb értem, egy kisebb csoport ácsorgott a boxutca közepén.
A sötét és a vihar miatt nem láttam jól kik azok, így behúzódtam a kerítés tövébe, de már késő volt kiszúrtak.
- Angie te ….? – jött egy hangfoszlány az égzengésen keresztül.
Nem válaszoltam. Nem akartam látni senkit, csak egyedül akartam lenni.
Az illető közelebb jött, és egy villámlásnál megláttam az arcát.
Seb volt az, de már rohant is felém. Red Bullos esőkabát volt rajta.
- Az istenért, jól vagy? –próbálta túlkiabálni a vihart.
Bólintottam.
- Miért?
- Órák óta keresünk! Már tiszta ideg voltam. Senki sem tudta hol vagy! Tudod mennyi az idő? Már negyed tíz van!
Már negyed tíz? Több mint négy órája vagyok kint?
- Nincs semmi bajom. Jól vagyok. –mondtam fáradtan, mikor már mellettem állt.
- Gyere, visszakísérlek!
- Kösz nem! Most inkább egyedül lennék!
- Teljesen szétáztál, még beteg leszel, Angie gond…
- Seb! Kérlek! Jól vagyok!
- Ahogy akarod! – mondta lemondóan.
- Kösz!
- Szólok a többieknek, hogy jól vagy!
- Többiek?
- Igen, Bruno, meg Heikki segített keresni. Érted mentem hatra, de nem találtalak a szobádban. Kerestelek mindenfelé, de senki nem tudott semmit felőled. Akkor hívtam fel Brunot, meg Heikkit, sőt még Kiminél is kerestünk. Ez volt az utolsó ötletem, hogy hol lehetsz….
- Mond meg nekik, hogy kösz!
Azzal elsétáltam a kerítés, meg a boxépület közt, és vissza plattyogtam a lakrészembe.
Mire elértem, már rázott a hideg, szó szerint vacogtam, kivert a hideg veríték. Majd beszakadt a hátam, és úgy éreztem mindjárt kigyullad a mellkasom, jártányi erőm sem volt. Ahogy beléptem, gyorsan becsuktam az ajtót, és neki dűltem.
- Hna végre hogy méltóztattál előkerülni! – kiabált rám valaki.
Felnéztem. Kimi volt az. Nem volt erőm sem beszélni, sem vitatkozni vele.
- Legközelebb mond meg a haverjaidnak, hogy ne nálam keressenek, mert én már nem tartok igényt sem rád, sem a szolgálataidra! Úgyhogy ha legközelebb eltűnsz, jelezd nekik, hogy ne nálam keressenek!- ordította, azzal félre lökött, én pedig elestem.
- Megértetted amit mondtam??
Ott feküdtem a padlón, és nem érdekelt más csak hogy menjen már el.
Felállni sem volt erőm, kimerültnek éreztem magam.
- Ne játszd itt a gyenge nőt nem áll jól neked! Inkább válaszolj!
Próbáltam bólintani.
Lehajolt, és felemelte a fejem.
Nem sokat láttam az arcából, mert fekete körök táncoltak a szemem előtt, becsuktam, hogy ne legyen még inkább hányingerem. Kimi azonban olyan közel hajolt, hogy éreztem a belőle áradó tömör vodka szagot. Részeg! Már megint!
- Te részeg vagy! –közölte Kimi élesen.
Ránéztem, de minden homályos volt. Összetéveszt valakivel.
- Igen….- suttogtam.
- És kivel henteregtél este Sebbel? Brunoval?
- Nem mindegy az már…- mondtam erőtlenül.
Csak menjen már el! Menjen már!
Felpofozott. Nagyon fájt. Nem érdekel, csak menjen már!
Ha elment felhívom Sebet, hogy küldjön orvost.
Becsuktam a szemem.
Éreztem, hogy az arcomra tette a kezét, és megsimogatja, ott ahol felpofozott.
- Menj már el! – sziszegtem.
- Magas lázad van! –mondta döbbenten.
- Csak menj el! Seb mindjárt átjön, csak az orvosért ment!- nyögtem ki.
Visszalökött a padlóra, és bevágta maga mögött az ajtót.
Nem volt semmi erőm sem, ott feküdtem a hideg csempén, és hol a hideg rázott, hol olyan melegem volt, mintha a pokolban lennék, alig kaptam levegőt, és a hátam pedig már elviselhetetlenül fájt. Aztán egyre erősebb köhögési rohamok jöttek.
Nem tudtam átmenni, de még átkúszni sem a mási szobába, azért a rohadt telefonért, hogy valaki küldjön már egy dokit. A fogasról valahogy lerángattam, egy dzsekit, és magara terítettem, de sok hasznát nem éreztem.
Egyre rosszabbul éreztem magam, a torkom is kiszáradt. Egyre szomjasabb lettem.
Nagyon felmehetett a lázam, mert az egész testem görcsbe rándult, és már alig kaptam levegőt, ziháltam, és hallottam, ahogy szó szerint hörögve veszem a levegőt.
Nem tudom mennyi ideig feküdtem így, de egyszer csak kopogtak, aztán megint kopogtak, végül dörömböltek. Próbáltam beszélni, de egy hang sem jött ki a torkomon.
- Tudom, hogy itthon vagy! Nyisd ki azt a rohadt ajtót! Hallod??? Itt hagytam a mobilom, nyisd már ki! Hallod??? Nyisd ki vagy betöröm!
Pár pillanatig néma csend.
Hatalmas csattanás, aztán hallottam, ahogy becsörtet.
- Te azóta, itt fekszel? – kérdezte döbbenten.
Lehajolt, és megfogta a homlokom.
- Csak úgy lángol a homlokod! – rémült volt a hangja.
- Orvost……- suttogtam alig hallhatóan.
- Seb még nem ért ide vele?
- Nem…. is ….besz……
- Nem is beszéltél Sebbel? – kérdezte dühösen.
Nemet intettem a fejjem.
- Gyere! – felkapott és bevitt a hálóba, és jó alaposan betakart. – Hívok orvost!
- Víz….
- Mindjárt hozok!
Valamit susmusolt, aztán meg ordítozott, és behozott egy pohár vizet.
A kezembe adta, de annyira remegett, hogy nem bírtam megtartani, megfogta a kezem, és segített. Mohón ittam, és pillanatok alatt eltűntettem a vizet.
- Felhívtam Watkins dokit, meg Sebet is, mindjárt itt lesznek!
Bólintottam.
- Seb azt mondta, hogy mikor megtalált a pályán bőrig ázva beszélt veled. Te meg elküldted, hogy minden rendben. Hogy lehettél ilyen felelőtlen?
Megrántottam a vállam, és a fal felé fordultam. Megint bőgtem.
- Ha ő kellett neked minek küldted el? – kérdezte mogorván.
Nem mondtam semmit. Csak sírtam.
- Szomjas vagyok….- suttogtam.
Kiment, aztán visszajött, még egy pohárral.
Azt is csak segítséggel tudtam meginni. De Kimi nem engedte el a kezem.
Kopogtak.
Felpattant, és kinyitotta.
A doki bejött, és leült az ágyamra. Nehezen felültem, ő meg meghallgatta a tüdőm, a szívem, megnézte a torkom, és köhögtetett. Közölte, hogy pihenjek, mert tüdő gyulladásom van, és ad lázhúzót, meg antibiotikumot, és gyulladás csökkentőt.
Kaptam két injekciót, majd mondta, hogy lesz egy gyógyszer amit vagy négy- öt napig szednem kell, majd kitette a kis szekrényre.
Kifelé menet, meg duruzsolt valamit Kimivel, és elment.
Kimi bejött és leült az ágyamra.
- Seb mindjárt itt lesz, most hívott! A hotelből jön és elakadt valahol.
Bólintottam.
- Várjam meg, míg befut?
Megszorítottam a kezét. Majd elengedtem, és a fal felé fordultam. A történtek után, nincs jogom azt kérni, hogy maradjon és ápoljon, csak mert én teljes valómmal, azt szeretném.
Csöndben folytak a könnyeim.
- Ne haragudj! Sajnálom, hogy megütöttelek, tudom, hogy erre nincs bocsánat….. Egy idióta, bunkó vagyok…….Jobb ha megyek….- mondta letörten.
Fölém hajolt és adott egy puszit.
- Mi a baj? Miért sírsz? –kérdezte szomorúan. – Már megyek, ne aggódj! Seb mindjárt itt lesz….. – mondta halkan.
- Szeretlek….csak téged….- suttogtam.
Hírtelen mellém bújt, és átölelt. Én pedig, így aludtam el, a karjaiban.
Ahogy beestem a megszokott kis vackomba, gyorsan bevonultam a zuhany alá. Vagy egy fél órát folyattam magamra a forró vizet, aztán felkaptam egy farmert meg egy fekete spagetti pántos toppot, és leültem a laptop elé. Megnéztem a leveleket, de tele volt mindenféle gusztustalanabbnál gusztustalanabb pornós csajok képeivel, amik „Kimitől szeretettel egy valódi kurvának” felirattal jöttek. Kitöröltem az összest, ahogy a telefonomra érkezett további mocskos, és gusztustalan smsek, mmsek tömkelegét is. A hírek is tele voltak, mindenféle találgatásokkal, hogy kivel is járok most éppen, és melyik csapatnál is versenyzem jövőre. Már untam az egészet.
Letiltottam Kimit minden lehető módon, aztán összecsuktam a laptopot.
Elég szar kedvem volt, tudtam, hogy nincsenek rá szavak mennyire bántottam Kimit, de ez azért már lassan a zaklatás kategóriát súrolta. Rohadtul fáradtnak és kimerültnek éreztem magam. Akkor jöttem rá, hogy ma még csak egyszer ettem, de amikor bevillantak azok a
képek, mindentől elment a kedvem. Zúgott a fejem az álmosságtól, és az aznap történtektől. Muszáj kikapcsolnom, és kiszellőztetnem.
Kihajoltam a szobám ablakán, és éreztem a hűvös délutáni szellőt, és láttam az egyre sötétebb, és vészjóslóbb viharfelhőket gyülekezni. A távolban már dörgött, és villámlott.
Fogtam magam felkaptam egy könnyű kis sportcipőt. Hátul a szervizkamionok közt kisurrantam az Indysektől. Majd mint egy kém, csöndben cikázva átvágtam a Forma 1-esek közt. Senki nem látott meg, legalábbis azt hiszem. Majd a boxutca hátának végénél lukadtam ki, és eloldalazva az épület sarkánál kimentem a pályára.
Csönd, és nyugalom. Az egész elhagyatottnak tűnt. Már az utolsó versenyeknek is vége volt. Szerettem ilyenkor sétálni az aszfalton, egészen más érzést nyújtott, mint verseny közben. Akkor küzdőtér, most a nyugalom szigete. Ahogy mentem tovább és tovább, egyre sötétebb és egyre hűvösebb lett. Először csak éppen hogy szemetelt az eső, majd megindultak az égi csatornák, és mintha dézsából öntötték volna. Pillanatok alatt eláztam, de nem érdekelt, csak mentem, és mentem tovább, szándékosan egyre lassabban. Végül valahol, gőzöm sincs hol leültem az egyik betonfal tövében, csak ültem, és ültem, és bőgtem.
Mindenfájdalom, és kín akkor jött ki. Már azt sem tudtam, miért itatom az egereket, de csak tovább zokogtam.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de már nagyon fáztam, a vihar pedig egyre erősebb lett. Tépte, szaggatta a fák lombját, egyre jobban dörgött, és villámlott. A feltámadt szél miatt, pedig az arcomba fújta az esővizet. Feltápászkodtam, és mentem tovább, a célegyenes felé. A boxutca bejáratnál felsétáltam, és az volt a tervem, hogy majd az épület elejének sarkában csöndben haza lógok. De ahogy beljebb értem, egy kisebb csoport ácsorgott a boxutca közepén.
A sötét és a vihar miatt nem láttam jól kik azok, így behúzódtam a kerítés tövébe, de már késő volt kiszúrtak.
- Angie te ….? – jött egy hangfoszlány az égzengésen keresztül.
Nem válaszoltam. Nem akartam látni senkit, csak egyedül akartam lenni.
Az illető közelebb jött, és egy villámlásnál megláttam az arcát.
Seb volt az, de már rohant is felém. Red Bullos esőkabát volt rajta.
- Az istenért, jól vagy? –próbálta túlkiabálni a vihart.
Bólintottam.
- Miért?
- Órák óta keresünk! Már tiszta ideg voltam. Senki sem tudta hol vagy! Tudod mennyi az idő? Már negyed tíz van!
Már negyed tíz? Több mint négy órája vagyok kint?
- Nincs semmi bajom. Jól vagyok. –mondtam fáradtan, mikor már mellettem állt.
- Gyere, visszakísérlek!
- Kösz nem! Most inkább egyedül lennék!
- Teljesen szétáztál, még beteg leszel, Angie gond…
- Seb! Kérlek! Jól vagyok!
- Ahogy akarod! – mondta lemondóan.
- Kösz!
- Szólok a többieknek, hogy jól vagy!
- Többiek?
- Igen, Bruno, meg Heikki segített keresni. Érted mentem hatra, de nem találtalak a szobádban. Kerestelek mindenfelé, de senki nem tudott semmit felőled. Akkor hívtam fel Brunot, meg Heikkit, sőt még Kiminél is kerestünk. Ez volt az utolsó ötletem, hogy hol lehetsz….
- Mond meg nekik, hogy kösz!
Azzal elsétáltam a kerítés, meg a boxépület közt, és vissza plattyogtam a lakrészembe.
Mire elértem, már rázott a hideg, szó szerint vacogtam, kivert a hideg veríték. Majd beszakadt a hátam, és úgy éreztem mindjárt kigyullad a mellkasom, jártányi erőm sem volt. Ahogy beléptem, gyorsan becsuktam az ajtót, és neki dűltem.
- Hna végre hogy méltóztattál előkerülni! – kiabált rám valaki.
Felnéztem. Kimi volt az. Nem volt erőm sem beszélni, sem vitatkozni vele.
- Legközelebb mond meg a haverjaidnak, hogy ne nálam keressenek, mert én már nem tartok igényt sem rád, sem a szolgálataidra! Úgyhogy ha legközelebb eltűnsz, jelezd nekik, hogy ne nálam keressenek!- ordította, azzal félre lökött, én pedig elestem.
- Megértetted amit mondtam??
Ott feküdtem a padlón, és nem érdekelt más csak hogy menjen már el.
Felállni sem volt erőm, kimerültnek éreztem magam.
- Ne játszd itt a gyenge nőt nem áll jól neked! Inkább válaszolj!
Próbáltam bólintani.
Lehajolt, és felemelte a fejem.
Nem sokat láttam az arcából, mert fekete körök táncoltak a szemem előtt, becsuktam, hogy ne legyen még inkább hányingerem. Kimi azonban olyan közel hajolt, hogy éreztem a belőle áradó tömör vodka szagot. Részeg! Már megint!
- Te részeg vagy! –közölte Kimi élesen.
Ránéztem, de minden homályos volt. Összetéveszt valakivel.
- Igen….- suttogtam.
- És kivel henteregtél este Sebbel? Brunoval?
- Nem mindegy az már…- mondtam erőtlenül.
Csak menjen már el! Menjen már!
Felpofozott. Nagyon fájt. Nem érdekel, csak menjen már!
Ha elment felhívom Sebet, hogy küldjön orvost.
Becsuktam a szemem.
Éreztem, hogy az arcomra tette a kezét, és megsimogatja, ott ahol felpofozott.
- Menj már el! – sziszegtem.
- Magas lázad van! –mondta döbbenten.
- Csak menj el! Seb mindjárt átjön, csak az orvosért ment!- nyögtem ki.
Visszalökött a padlóra, és bevágta maga mögött az ajtót.
Nem volt semmi erőm sem, ott feküdtem a hideg csempén, és hol a hideg rázott, hol olyan melegem volt, mintha a pokolban lennék, alig kaptam levegőt, és a hátam pedig már elviselhetetlenül fájt. Aztán egyre erősebb köhögési rohamok jöttek.
Nem tudtam átmenni, de még átkúszni sem a mási szobába, azért a rohadt telefonért, hogy valaki küldjön már egy dokit. A fogasról valahogy lerángattam, egy dzsekit, és magara terítettem, de sok hasznát nem éreztem.
Egyre rosszabbul éreztem magam, a torkom is kiszáradt. Egyre szomjasabb lettem.
Nagyon felmehetett a lázam, mert az egész testem görcsbe rándult, és már alig kaptam levegőt, ziháltam, és hallottam, ahogy szó szerint hörögve veszem a levegőt.
Nem tudom mennyi ideig feküdtem így, de egyszer csak kopogtak, aztán megint kopogtak, végül dörömböltek. Próbáltam beszélni, de egy hang sem jött ki a torkomon.
- Tudom, hogy itthon vagy! Nyisd ki azt a rohadt ajtót! Hallod??? Itt hagytam a mobilom, nyisd már ki! Hallod??? Nyisd ki vagy betöröm!
Pár pillanatig néma csend.
Hatalmas csattanás, aztán hallottam, ahogy becsörtet.
- Te azóta, itt fekszel? – kérdezte döbbenten.
Lehajolt, és megfogta a homlokom.
- Csak úgy lángol a homlokod! – rémült volt a hangja.
- Orvost……- suttogtam alig hallhatóan.
- Seb még nem ért ide vele?
- Nem…. is ….besz……
- Nem is beszéltél Sebbel? – kérdezte dühösen.
Nemet intettem a fejjem.
- Gyere! – felkapott és bevitt a hálóba, és jó alaposan betakart. – Hívok orvost!
- Víz….
- Mindjárt hozok!
Valamit susmusolt, aztán meg ordítozott, és behozott egy pohár vizet.
A kezembe adta, de annyira remegett, hogy nem bírtam megtartani, megfogta a kezem, és segített. Mohón ittam, és pillanatok alatt eltűntettem a vizet.
- Felhívtam Watkins dokit, meg Sebet is, mindjárt itt lesznek!
Bólintottam.
- Seb azt mondta, hogy mikor megtalált a pályán bőrig ázva beszélt veled. Te meg elküldted, hogy minden rendben. Hogy lehettél ilyen felelőtlen?
Megrántottam a vállam, és a fal felé fordultam. Megint bőgtem.
- Ha ő kellett neked minek küldted el? – kérdezte mogorván.
Nem mondtam semmit. Csak sírtam.
- Szomjas vagyok….- suttogtam.
Kiment, aztán visszajött, még egy pohárral.
Azt is csak segítséggel tudtam meginni. De Kimi nem engedte el a kezem.
Kopogtak.
Felpattant, és kinyitotta.
A doki bejött, és leült az ágyamra. Nehezen felültem, ő meg meghallgatta a tüdőm, a szívem, megnézte a torkom, és köhögtetett. Közölte, hogy pihenjek, mert tüdő gyulladásom van, és ad lázhúzót, meg antibiotikumot, és gyulladás csökkentőt.
Kaptam két injekciót, majd mondta, hogy lesz egy gyógyszer amit vagy négy- öt napig szednem kell, majd kitette a kis szekrényre.
Kifelé menet, meg duruzsolt valamit Kimivel, és elment.
Kimi bejött és leült az ágyamra.
- Seb mindjárt itt lesz, most hívott! A hotelből jön és elakadt valahol.
Bólintottam.
- Várjam meg, míg befut?
Megszorítottam a kezét. Majd elengedtem, és a fal felé fordultam. A történtek után, nincs jogom azt kérni, hogy maradjon és ápoljon, csak mert én teljes valómmal, azt szeretném.
Csöndben folytak a könnyeim.
- Ne haragudj! Sajnálom, hogy megütöttelek, tudom, hogy erre nincs bocsánat….. Egy idióta, bunkó vagyok…….Jobb ha megyek….- mondta letörten.
Fölém hajolt és adott egy puszit.
- Mi a baj? Miért sírsz? –kérdezte szomorúan. – Már megyek, ne aggódj! Seb mindjárt itt lesz….. – mondta halkan.
- Szeretlek….csak téged….- suttogtam.
Hírtelen mellém bújt, és átölelt. Én pedig, így aludtam el, a karjaiban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)