Fast and Furious 62.

62.rész

Arra ébredtem, hogy a zárt ajtón keresztül halk beszélgetés foszlányait hallatszódnak be.
Kipihentnek, és jókedvűnek, harcra késznek éreztem magam. A betegség, mintha már csak távoli emlék lenne, vagy rossz emlék.
Kinéztem az ablakon, késő délelőtt lehetet, és még mindig szürkés, sötétes felhők borították az eget. A nap csak néha búj elő, a nehéz esőtől terhes szürke ég nem ígért semmi jót. Esős lesz a futam. Pont, ahogy szeretem. Imádtam szakadó esőben versenyezni.
Eszembe jutott pár sor, a I follow the night, Can't stand the light, When will I begin, To live again? One day I'll fly away, Leave all this to yesterday, What more could your Love do for me?,When will Love be through with me? Why live life from dream to dream?
And dread the day when dreaming ends. (Hív, vár rám az éj, Úgy bánt a fény,Miért nem élhetek új életet? Egy nap elszállok majd, Hátrahagyva minden bajt, Mit adhat szíved még nekem? Miért álom az életem? S álmunk, mond miért múlik el? Mond miért jön el az ébredés?)
- Hülye vagy!
Felkaptam a fejem. Kimi megint ordít valakivel, hihetetlen. Hogy kaphatta a Jégember nevet, ha mindig csak veszekszik.
Kicsit jobban éreztem magam, gondoltam megnézem, kinek a fejét készül éppen leszedni.
Kimásztam az ágyból, és halkan kinyitottam az ajtót.
Seb és Kimi az előszobában veszekedtek, észre sem vettek.
- Ha úgy alakulna, akkor én mindenképpen szeretném tartani a kapcsolatot a gyerekemmel! Ehhez jogom van!
- És közben szétdúlod az életünket Angievel!
Megcsóváltam a fejem. Nem tudtam felbosszantani magam, valahogy olyan jó kedvem volt.
- Ezen ráérünk akkor is vitázni, ha véletlenül úgy alakulna. – szóltam rájuk finoman.
Úgy bámultak rám, mint aki kísértet lát.
- Felébredtél? –kérdezte Kimi aggódva.
- Fel. Ne tegyétek tönkre ezt a szép reggel. –ráncoltam rájuk a homlokom.
- Szép? –kérdezte Seb megdöbbenve.
- Igen. Szeretem az esőt. Hagyjátok abba ezt a cirkuszt. Ha szükséges lesz, és érint téged akkor tudatom veled a fejleményeket, és ez csak természetes, hogy láthatnád a gyereked. –közöltem kedvesen. - Nem érdekel Kimi mit beszél! –jelentőség teljesen ránéztem Kimire, aki már válaszra nyitotta a száját. – És aki közös jövőnk érdekében, most nagyon is hallgatni fog.
Sebre néztem.
- Tényleg elmész az ambulanciára? –kérdezte fáradtan.
- Ne! Hna ezt ne! Ne tegyetek egérfogóba jó? Sem Kimit, sem téged nem szeretnélek megbántani, de mégis mit csináljak? Üljek két hétig és reménykedjek? És mi lesz, ha a teszt pozitív? Mert három lehetőség van, és egyik sem jó senkinek. Egy elveszel feleségül, és életünk végéig bánni fogjuk, mert te is tudod, hogy Kimit szeretem. Kettő hozzá megyek Kimihez, és te nem fogsz tudni napi szinten részt venni a gyermeked életében. Három, felnevelem egyedül, nem arról van szó, megbirkózom vele, de mi lesz két verseny közt állandóan jössz Amerikába? Mert én le nem mondok a gyerekemről. És lássuk be, nem is biztos, hogy terhes vagyok. Inkább megelőzném a bajt. Felelőtlenség lenne, egy ilyen helyzetbe beleugrani. – mondtam még mindig normális hangon. De nem tudom, ez hogy sikerült.
- Tudom… De ne várd, hogy öröm táncot lejtsek. Végül is ebbe nekem is lenne némi beleszólásom….
- Mi az hogy…
- Kimi! Ebbe most ne szólj bele! – szóltam rá. – Seb. Nézd, tudom, hogy már így is elég szenvedést okoztam, de legyen eszed…Tudod jól, ha pár hónap múlva derült volna ki, akkor sem vetetném el…. Ez inkább a megelőzés, ami kimaradt, hidd el én sem tapsolok örömben….Vagy mond el mit vársz tőlem? Ha terhesen hozzád megyek, életem végégi bánnám, te pedig, hogy elszakítottál Kimitől. Ha Kimit választom, akkor te és a kicsi látjátok kárát, ha egyedül nevelem fel, akkor meg mindenki rosszul jár. Seb te igazi boldog családot szeretnél, mert igazi apa típus vagy, a szíved mélyén tudod, hogy nem lennél boldog, hogy félig vagy részed egy számodra fontos ember életének. Nem ezt érdemled, hanem egy lányt, aki igazán szeret, és boldog családot ad neked.
Már bőgött, potyogtak a könnyei.
Összeszorult a szívem.
- Bármit megtennék, hogy boldogok legyetek. Az a fél élet is több a semminél….- zokogta.
- Jaj Seb….- suttogtam.
Átöleltem, Kimi meg szikrázó szemek bámult ránk. Már én is pityeregtem.
- Biztosan találsz majd valakit, aki megérdemel téged, te rendes és kedves srác vagy….
- Ezt már hallottam,…… és mégis mindig…… az én szívemet törik össze. – zokogta.
- Seb…..- eltoltam magamtól, és letöröltem a könnyeit.
Hírtelen megfordult, és Kimire nézett.
- Vedd tudomásul, hogy egyszer már hozzám menekült, mert tudta, hogy szeretem, és bármit megtennék érte! És ez, ha tetszik neked, ha nem míg élek így lesz, rám bármikor bármiben számíthat! Nem fogok az utatokba állni, legyetek boldogok! De ha rosszat teszel ellene, vagy összetöröd a szívét, én szétverem a képed, és majd én boldoggá teszem, és örökre elveszem tőled! Szedd össze magad haver – ejtette ki gúnyosan a szót - mert még a kislábujjáig sem érsz fel! –közölte dühösen.
Felém fordult.
- Bármikor, bármiben….
- Tudom Seb….
Bólintott, de az ajtóból még visszaszólt Kiminek.
- Nem érdemled meg ezt a fantasztikus nőt!
Bármit megtettem volna, hogy Sebet ne bántsam, de nem tudtam volna semmit tenni, hogy boldoggá tegyem. Nem építhettem fel vele a jövőmet, azzal a hazudsággal, hogy szeretem, mikor nem. Nem érdemelte meg. Tudtam, hogy iszonytatóan fájt neki, és nekem is, hiszen nagyon kedveltem. Az álmokból épített légvár soha nem vezet jóra. Idő kell neki, és összeszedi magát.
Kimi villámló tekintettel bámult rá. Nagyon ideges volt.
- Sebet is meglehet érteni, jusson eszedbe te miket mondtál, és műveltél, amikor azt hitted szándékosan vetetem el a gyereked….- mondtam szelíden.
- Tudom, és megértem…..csak. – morogta dühösen.
- Csak mi?
- Semmi.
- Kimi. Lefeküdtem vele, igen, de ettől függetlenül is szeretem, mert a barátom, sokat tett értem, amikor senki nem volt mellettem, és hálás leszek neki míg élek! Megértem, hogy féltékeny vagy rá, de részemről a Sebbel való intim kapcsolat ennyi volt. Téged szeretlek! És Seb többet nem fog próbálkozni, te is tudod, hogy tisztességes, amit mondott ahhoz fogja magát tartani.
- A tisztességét illetően érdekesek a fogalmaid! – emelte fel a hangját.
- Nyílt színen szakítottam veled….Hivatalosan nem voltunk együtt, és hogy tudd, nem Seb mászott rám…- mondtam csendesen.
Kimi hitetlenkedve nézett.
- Letagadhatnám, de nem fogom….Hibáztam igen, de fogom magam érte örökké kárhoztatni, akkor és ott azt tettem, ami nekem a legjobb volt. Önző voltam.
- Nem hallgatlak tovább! –közölte dühösen és az ajtó felé indult.
- Én legalább nem hazudok az arcodba, hanem elmondom az igazat, még ha fáj is. Sajnálom, ha te jobban örülnél egy kegyes hazudságnak. –közöltem nyugodtan.
Kimi megállt az ajtóban és visszafordult.
- Nem tudom mit hittél rólam, de én sem vagyok tökéletes, és sok hibám van…- mondtam csöndesen.
- Előbb utóbb rájössz, hogy nem vagyok elég jó. – mondta fájdalmas arccal.
- Tudom, hogy nem vagy az. Önfejű vagy, makacs akárcsak én, ráadásul ha rád jön a tíz perc csak üvöltesz, és elhiszed a saját idióta agyszüleményeidet. Olyan féltékeny vagy, hogy ha rám néz bárki már megfojtanád, és a tetejébe semmi önbecsülésed sincs. És a problémák megoldása helyett iszol, vagy előveszed az injekciót tűt. Ha ezt hiszed nem látom a hibáid, akkor tévedsz, de még lehet belőled, a régi céltudatos Kimi.
- Kétlem…
- Ha sem hiszel benne, akkor senki nem tehet érted semmit, még én sem….
- Én már a lejtő alján vagyok…
- Ismered erről a véleményem, párszor már kifejtettem.
- Mellettem lennél végig?
Bólintottam.
- Rázós út lesz…
- Te tudtommal a rallyban is jó vagy, úgyhogy megoldod. – mosolyogtam rá.
Széles mosolyt eresztett meg.
- Akkor én vezetek a kórház felé!
- Álmaidban! –vigyorogtam rá.
Szorosan hozzábújtam.
- Letusolok, aztán összekapom magam, de mielőtt elindulunk, be kéne nézni Watkins dokihoz…
- Uhum.
Csak ölelt egyszer szorosabban. Én pedig, éreztem hogy végre, ha döcögősen is, de elindultunk a jó irányba.