Days of Thunder - Mint a villám 27.

27.rész

Amikor az ember tétlenül fekszik az ágyban az idő ólom lábakon jár, amikor meg dolgozik úgy repül, mintha szárnyai lennének. Én is így éreztem, egyik nap még pihentem, a másikban meg már a Pirellivel dolgoztam, és erősen benne jártunk a szeptemberben.
A szezon nagyon változatos volt, legalábbis amennyit én láttam belőle a tévében, bár Gerhard többször elhívott futamra, inkább nem mentem, nem akartam botrányt.
Csendesen de annál többet, és hatékonyabban melóztam. Mindent megtettem, hogy ne valljak szégyent, és ne mondhasson rám senki semmit. Ennek eredményeként sokszor kaptam jó kritikát, és elismerő szavakat a sajtóban is. A sötét március lassan elhalványult, és két komolyabb ajánlat is érkezett, a Mercedes Rossberg megüresedő helyét ajánlotta, a Red Bull pedig Webberét, de nem Christian, hanem Helmut Markó írta alá a levelet.
Mindkettőhöz időt kértem, és szépen megköszöntem, arra hivatkoztam, hogy át kell tanulmányoznom a lehetőségeimet, maximum két hét haladékot kérek, és visszajelzek, hogy hogyan döntöttem. A menedzserem szokás szerint elmondta a pártatlan véleményét, de a döntés az enyém volt.
Végül a szeptember végi három hetes szünetben felkerestem Gerhardot a gyárban, és nyíltan rákérdeztem, hogy áll a még a jövő évi ajánlat.
- Szeretném tudni, mert ha áll, én hozzátok szeretnék visszamenni, meg amúgy is te kértél fel elsőnek, de ha nem akkor nem. Kaptam két jó ajánlatot, és abból válogatok.
- Ki keresett? A Mercedes?
- Ők, és még a Red Bull.
- A Red Bull? – kérdezett vissza döbbenten.
- Helmut, és nem Christian, de az sem tudom, hogy ő tud e róla.
- Biztos tud. Meg szokták beszélni, bááárr.. – vakarta a fejét – Jah Moni kérdezi hogy velünk karácsonyozol e? Illetve velem, vele, Eddievel meg Annával. Az írnek van valami kis háza Dover mellett, a tengernél, pont jó lenne.
- Nem akarok zavarni.
- Ugyan. –legyintett.
- Kínos lenne Gerhard.
- Tudom, de a lányok aggódnak hogy egyedül leszel, meg elhívtam még pár ismerőst.
- Kiket?
- Hilléket, Manselléket, meg lehet hogy Piqueték is beugranak.
- Akkor Eddienek jó nagy háza van.
- Igen. –nevetett – Szerinte kicsi, de vagy ezer négyzetméter.
- Értem. Még nem tudom.
- Nyíltan megmondom hogy Christian is hívtam, barátnőstül, mert Eddievel haverok, de szinte azonnal reagált, hogy egyedül van, ne célozgassak, és nincs kedve.
- Értem. Zokon vette.
- Én már nem igazodom ki rajta. Mostanában megint nagyon befordult, láttad egyébként?
- Nem. De a tévében a felvezető műsorban szokott interjút adni. Sokat fogyott, és fáradt az arca.
- Igen. A szerelői a múltkor átjöttek hozzánk, valami grillezést csináltak, tetszett nekik a múltkori ötleted. Aztán ott beszélték, hogy bezárta a northamtoni házát, és beköltözött a gyárba. Már vagy hét hónapja.
- Értem. Lehet, hogy el akarja adni.
- Nem hiszem.
- Gerhard nekem ehhez mi közöm?
- Semmi. Ne haragudj hogy felhoztam, csak Eddie aggódik érte, és engem nyaggat.
- Nem érdekel mi van vele, kicsit sajnálom de ennyi.
- Oké. Bocs. Tehát Moninak mit mondhatok?
- Még átgondolom jó?
- Helyes.
- De te még nem válaszoltál.
Nagyon komor lett.
- Szóval nem.
- Ez nem a te személyed miatt van, és szégyellem magam miatta.
- Pénz?
- Igen. Bruno jól vezet és tapasztalt, hozza a pontokat, de mellé kell egy fizetős.
- Értem.
- Azt hittem jobban fogok állni.
- Gerhard. Semmi gond. Komolyan. Megértem. Te is pénzből élsz. És így is sokat tettél értem, ha a jövőben segíthetek csak szólj.
- Kösz. És hová szerződsz?
- Hát ha a Red Bullnál nem Christian lenne a csapatfőnök akkor oda. De így…
- Jó döntés, nem kell a feszültség neked sem, és nekik sem.
- Szerintem is.
Pár órával később már leszálltam Londonban, és vártam az átszállást New Yorkba, de a gépet törölték valami műszaki ok miatt.
Eszembe jutott valami, végül úgy döntöttem, hogy este hétkor még nincs túl késő és telefonáltam egyet.
Hosszan kicsöngött mire felvette.
- Jó estét! Christian Horner. – szólt bele hivatalos hangon.
- Szervusz. Niki vagyok. – igyekeztem nem kimért lenni.
- Tudom. Látom.
- Szeretnék veled beszélni egy hivatalos ügyben.
- Ráérek.
- Személyesen ha lehetne.
- Mikor?
- Most Londonban vagyok és holnap délelőtt tizenegyig ráérek.
- Későn szólsz!
- Christian, a Heathrown várójában állok, tíz perce törölték a csatlakozásom New Yorkba műszaki hiba miatt, és holnap megy új járat.
- Értem. Várj!
Nem tehettem mást vártam.
- Hol szálltál meg?
- Még sehol, majd keresek egy szállodát.
- Fogj egy taxit, és ment a Victoria Park Plaza Hotelbe, de ha Park Plázát mondasz azt is tudják. Remek a konyha, és kényelmes. És nekem is csak negyven percet kell autóznom.
- Nézd biztosan fáradt vagy, bérelek egy kocsit, és átmegyek én Milton Keynesbe ha neked nem kínos…
- Egy óra múlva a hotel éttermében. Szia. – és bontotta a vonalat.
Fogtam egy taxit a bejáratnál, és a megadott helyre vitettem magam. Kb. negyvenöt percbe tellett mire átverekedett a taxis az esti csúcsforgalmon, így előre látszott hogy legalább húsz percet kések.
A hotel a szokásos kényelmes, puccos. A bejáratnál ajtónálló.
Odaléptem a recepcióshoz.
- Jó estét kívánok, a nevem Niki Constantin, és…
- Ms. Constantin, örülünk hogy megérkezett, a lakosztályát már előkészítettük. A boy felviszi a csomagját. – csettintett az egyik fiúnak, aki elvette a bőröndöt és a sporttáskát.
- Vártak engem?
- Igen. Mr. Horner –aki régi jó vendégünk - ideszólt hogy egy kedves barátja gépét törölték, és biztosítsunk számára szobát. Egyébként már megérkezett, arra kért mondjam meg pihenjen egy kicsit nyugodtan, megvárja Önt az étteremben.
- Köszönöm.
A szoba gyönyörű volt, és tágas. Gyorsan lepakoltam, tusoltam majd felkaptam egy kis egyszerű de fekete felsőt, egy fehér vasaltnadrágot, és egy piros magas sarkút. Ez volt a legtöbb amit ki tudtam hozni a jelenlegi felállásból, és igyekeztem lefelé.
Amikor kiszálltam a liftből, körbenéztem, az étterem a hal másik oldalán volt, így gyorsan átsiettem.
A bejárat után a megálltam a főpultnál, ahol egy kedves, és jól öltözött afroamerikai lány átkísért az asztalhoz, Christian udvariasan felállt.
- Szia.
- Szia. – üdvözölt hidegen, és alám tolta a széket.
Megjelent a pincér, átnyújtotta az étlapot.
- Mit hozhatok Önöknek inni?
- Narancslevet kérnék.
- Azonnal hozom kisasszony. Mr Horner?
- Jeges teát.
- Máris.
Egy pár pillanatig csendben bámultunk egymásra.
- Azt mondtad fontos, és üzleti ügy.
Letettem az étlapot.
- Két ajánlatom is van jövőre.
- És? –maradt kimért.
- Az egyik csapat aki megkeresett az ….az a tiéd.
- Tessék? – nézett rám úgy mint egy elmebetegre.
- Ne szórakozz velem!
Intettem a pincérnek.
- Kisasszony?
- Van itt wifi kapcsolat?
- Igen. – megadta a jelszót.
- Köszönöm.
Gyorsan felmentem az emailcímemre, megnyitottam a levelet, és odaadtam a telefont Chrisnek.
- Nézd meg, ott a feladó címe, és a csatolmány.
Pár percig nyomkodta a telefonom, és egyre ingerültebbnek tűnt, majd átadta.
- Sejtettem, hogy nem tudsz róla, és meg akartam veled beszélni….
- Kiváló lehetőség.
Megjött a pincér az italokkal.
- Sikerült már választaniuk? –érdeklődött.
- Kérem, jöjjön vissza később. –szerelte le az angol.
- Természetesen.
- A másik ajánlat sem rossz, de ez vonzóbb. Csak… - fészkelődtem a széken.
- Miattam nem vállalnád?
- Ne értsd félre.
- Nem fogom. - gúnyolódott.
- Köszönöm hogy segítettél, és ide szóltál! A többit hagyjuk! –álltam volna fel, de elkapta a karom.
- Ülj vissza. – nézett rám szigorúan.
Nem akartam cirkuszt, megint, de úgy néztem rá mintha, megakarnám fojtani.
- Tehát?
- Nem akarok olyan csapatban dolgozni, ahol nem családias, és haveri a légkör. Te pedig a pokolba kívánsz.
- Kicsivel több profizmust is kinézhetnél belőlem!
- Én nem akarok folyton jégen táncolni. Most is azt csinálom! Egyébként meg tuskó vagy.
- Szerinted milyen legyek? – tárta szét a karját – Úgy kidobtál hogy a lábam nem érte a földet.
- Mert nem volt rá okom?
- Ezt nem mondtam, de adhattál volna még egy esélyt!
- Esélytelen veled értelmesen beszélni. –sóhajtottam fel, és a festett plafonra néztem.
- Hagyjuk akkor. Ezért hívtál, hogy szólj?
- Igen, mert Helmut megkeresett, és megtudjam van e rá némi esély hogy esetleg elfogadjam az ajánlatot, és normális munkakapcsolatunk legyen? De látom, hogy semmi.
- Ez jó lehetőség neked is, és nekünk is. Majd meg emberelem magam az ügy érdekében. – és az étlapot kezdte el nézni keserűen.
- Nem ragaszkodom hozzátok, van még ajánlatom, csak mielőtt döntöttem volna, ezeket tisztázni akartam.
- Fogadd el. Majd Katiere bízlak, és rajta keresztül kommunikálunk. –ivott a poharába.
- Ne haragudj. Fáradt vagyok, ma Faenzában voltam Bergernél. Inkább lepihennék. Nem vagyok éhes.
- Vacsorázzunk. –lett kedvesebb – Egyél nyugodtan, egy szót sem fogok szólni.
Leadtuk a rendelést, és tényleg nem beszélt.
A desszert következett, amikor végül elszakadt a cérna.
- Hallottam hogy beköltöztél a gyárba.
- Igen.
- Eddie és Berger is aggódik érted.
- Nincs miért. Jól vagyok. –szögezte le.
Megfogtam a kezét.
- Én is aggódom. Rosszul festesz. – néztem rá fürkészően – Miattam van?
- Nem. – elhúzta a kezét.
- Te szeretnéd ha hozzátok szerződnék? – néztem a szemébe.
- Őszintén?
Bólintottam.
- Remek lehetőség a csapatnak, és neked.
- Ezt már mondtad, de engem nem a főnöki álláspontod érdekel! Te, mint magán ember mit akarsz!
- Nem tudom Niki… Tényleg nem…
- Nem vagy túl rajtam.
- Nem.
- Nem akarlak kínozni.
Lemondóan bólogatott.
- De ne ez alapján dönts, én megleszek. És neked sem lesz velem gondod, erről biztosítalak. A saját érdekeidet tartsd szem előtt, és csakis azt.
- Értem.
Végül kértük a számlát, de ő fizette a vacsorát, és a liftig kísért.
- További szép estét.
- Neked is. –néztem a padlót, majd arra figyeltem fel, hogy elmegy.