Seventh shift pace 63.

63.rész

Chrisre pillantottam, ő meg engem nézett. Végtelen hosszúnak tűnt az a pillanat.
Végül ő törte meg a csendet.
- Mi az igazság? –kérdezte egyszerűen.
Megrántottam a vállam.
- Gondolj, amit akarsz. Nekem tök mindegy. –azzal sarkon fordultam.
Utánam kapott, megfogta a vállam, maga felé fordított, és magához húzott.
- Csak mond el.
Lehunytam a szemem és kifújtam a levegőt.
- Nem mindegy? –húztam el a szám.
- Nekem nem.
Felsóhajtottam.
- Ennek semmi értelme sincs. Csak táncolunk egymás idegein. – morogtam.
- Lehetne máskép. Ha változtatnánk….
- Ha változtatnánk! Jézusom! Christian! Nem én féltettem az állásom, nem én tagadtam le mi volt köztünk! Nem én akartam neked bosszúból keresztbe tenni! Te kavarod a szart!
- Ha jól emlékszem, ez így ebben a formában nem igaz! – gúnyolódott.
- Az még az előtt volt, hogy ágyba bújtam veled! – kiabáltam – Áh! –legyintettem – Ne raboljuk egymás idejét tovább!
- Jó. – elengedett, és visszasétált a bárpulthoz – Akkor ne rabold tovább a drága időmet!
Nem tudtunk értelmesen beszélni. Nem és nem. Ha megfeszültünk sem.
- Én nem tudok megfelelni az elvárásaidnak! Én, én… én nem tudok engedni, és nem is akarok! Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy elpuhuljak, mert akkor felkennek a falra, és az a hiéna falka ott kint – mutattam ki – széttép. Képtelen vagyok letenni a védőpáncélom, mert így viselek mindent, elviselem a tudatot, hogy egyedül vagyok, mert akiket igazán szerettem azok már két méterrel a föld alatt vannak. Nem tehettem értük semmit! A szemem előtt haltak meg, és végig kellett néznem! Nem megyek ki a sírjukhoz, mert különben puszta kézzel kaparnám ki őket a földből! És nem veszíthetem el sem Brunot, sem Gerhardot. Kedvelem őket, már csak ők vannak nekem, az egyetlen emberek akikre támaszkodhatok ebben a rohadt életben. Ha pedig téged választalak, akkor tudom mi fog történni! – Chris megfordult - Ismerlek már annyira, hogy tudjam! Nem viselnéd el, hogy ha bajom van akkor bármelyikükhöz meneküljek, hogy kaparjon össze. Képes lennél megfojtani Brunot, ha átölelne. Ha nála töltenék egy estét, másnap már kurva lennék, aki lefeküdt vele! Nem bízol meg bennem! Attól félsz, hogy bántalak, hogy átverlek majd, ahogy az másik tette! Én pedig attól, hogy miattad elveszíteném akik még fontosak nekem, hogy olyan leszek melletted aki nem vagyok, és hogy bántani fogsz, még jobban mint eddig. Egyszer már átéltem miattad a poklot, amikor megjelentek azok a hülye képek rólam és Gerhardról. Még egyszer nem tudnám elviselni, hogy ennyire fájjon. Nem akarom ezt fojtatni, és nem is tudom. Ha ez a kapcsolat fennáll, én tönkre megyek. –mondtam ki egyszerűen.
Bólintott.
- Akkor, mit szeretnél?
- Nézz levegőnek. Kezelj ismeretlenként.
- Ha ezt szeretnéd… - tárta szét a karját.
- Ezt. Csak ennyit. Felejts el.
Kinyújtotta a karját, és az ajtóra mutatott.
Bólintottam, odasétáltam, de a küszöbről még visszanéztem.
- Többet ne gyere ide, és ne keress. –közölte hidegen.
- Nem foglak. – ugyanazzal a hidegséggel akartam felelni, de remegett a hangom.
Ahogy kiléptem az ajtón és tettem pár lépést, eleredt az eső.
Így sétáltam vissza a homeba, és közben bőrig áztam. Őrültem neki, mert legalább nem látszott, hogy sírok.
Leültem a szobámban, magamra húztam a takarót, kibőgtem magam, és elaludtam.
Este ébresztett Bruno, hogy menjek vele a reptérre, mert a magángép már vár.
A cuccom össze volt pakolva, így gond nélkül felszállhattunk.
Reménykedtem benne, hogy Olaszországban nem dög meleg, hanem hűvös levegő fogad minket.
Nem bírtam volna elviselni a nap melegét, és sok jó idő miatt mosolygó embert.
Nem sokat beszéltem sem Brunohoz, sem Bergerhez, inkább aludtam, zenét hallgattam, és a semmibe bámultam az ablakon át.
A hetek gyorsan teltek, de a kedvem nem változott. Malajziában, Kínában, Török és Spanyolországban is jól szerepeltünk. Mindenhol dobogón álltunk, ez már szinte állandósult, ahogy a Red Bull pocsék formája is. Vagy kiestek, vagy nem szereztek pontot, esetleg éppen hogy elcsíptek egy - egy pontocskát. Seb annyira bizonyítani akart, hogy ütközésekbe keveredett, vagy csinált valami hülyeséget, és ő maga törte össze a kocsit. Kimi meg mindenkivel összeakaszkodott a pályán, és azon kívül is.
Engem ez nem vigasztalt, ha autóba ültem minden gondom elszállt. De azon kívül depressziós voltam, ugyan én magam mondtam ki a szakítást, mégis legbelül, mélyen letemetve minden vágyam az volt, hogy visszacsináljam.
Az eltelt idő alatt rá kellett jönnöm, hogy beleszerettem, és ez ellen már nem tehettem semmit. Csakhogy a múltat nem lehet egy tollvonással kitörölni, és nem lehet visszalépni, hogy „Bocs! Vissza az egész, közben rájöttem, hogy mégis kellesz!”
Ráadásul Chris oldalán megjelent egy új nő, tele voltak velük a lapok. Egy csinos, magas, barna, mint kiderült Jessica Michibata egy kolléganője, Ariel Callais, aki a Victoria Secret egyik reklámarca.
A paddockban is jó véleménnyel volt róla mindenki, Bruno is megjegyezte, hogy nagyon kedves, szimpatikus nő. És bár szerettem volna utálni, látszott a képeken milyen szeretettel néz Chrisre.
Amennyire csak módomban állt kerültem őket. Nem akartam megismerkedni vele, sem találkozni az angollal. Nem akartam látni a fene nagy boldogságot az arcukon.
Így is úgy éreztem, hogy ez már sok.
Akkor telt be a pohár, amikor Monacóban az Amber Fashion Shown a lány végig vonult a kifutón, és Chris őszintén mosolyogva tapsolt. Bár a túloldalon ültem láttam, mennyire büszke, hogy milyen nője van.
Felálltam, és a hátsó bejárat felé szaladtam. Mindenki a lányokat nézte, fel sem tűnt, hogy leléptem. Bruno már az utcán ért utol.
Megfogta a karom, és maga felé fordított.
- Mi a baj? –kérdezte aggódva.
Tudtam hogy a sírástól lefolyt a sminkem de nem érdekelt, a nyakába vettem maga, és bőgtem.
- Mi történt?
- Csak vigyél innen….- suttogtam.
Belefúrtam az arcom az ingébe, és zokogtam. Átkarolt, és karjába vett.
Amikor átléptük a lakás küszöbét, már ordítottam kínomban, és az első kis vázát a földhöz vágtam, ami a kezembe került. Kiabáltam, törtem zúztam, és folytak a könnyeim.
Kínomban még a gyönyörű fekete szatén arany mintás ruhát is letépkedtem magamról.
Végül lerogytam a kanapéra, és a térdemre borulva némán sírtam.
Leült mellém és átkarolt.
- Láttad hogy néz rá, és ez fáj neked…. –mondta csendesen.
Bólogattam.
- Ha akarod még szétválaszthatod őket…
- Szereti….
- Christian?
- Aryel szereti. Láttad hogy milyen pillantást küldött felé? Bele van esve. És Chris sem közömbös.
Bruno szorosan ölelt át.
- Szeretem…. – mondtam erőtlenül.
- Tudom…. Tudom….
- Nagyon fáj….
- Tudom….
Nem tudom meddig ültünk így, már csak arra emlékszem, hogy arra ébredek fel, Bruno ágyba fektet és betakar.
Aztán újra elnyomott az álom.