6.rész
Pár órával később kibontottam a meghívót, vastag fényes fehér papírra nyomtatták, dombornyomott arany betűkkel.
„ Miss Davis ez úton tisztelettel meghívjuk a Wayne Corporated
a hagyományos év végi ünnepli báljára, melyet szokás szerint jótékony céllal
rendezünk meg.
Időpont: december 24.-én este 20:00 óra
Helyszín: Wayne kastély
/Megjelenés: White tie/
Üdvözlettel a Wayne Corporated tulajdonosa: Bruce Wayne”
Tehát nagyestélyi szükséges. Honnan szedek én négy nappal karácsony előtt ruhát?
Már ha egyáltalán elmegyek. Még mindig vacilláltam.
Másnap délelőtt körbejártam pár butikot, de semmi. Ráadásul pontosan tudtam, egy ilyen esetben legalább ezer dollárt rá kellett áldoznom, hogy jól nézzek ki. A poén az volt, nem akadt ennyi pénzem. A helyzet másnapra sem javult, így végül feladtam.
Hívtam egy taxit, és a házhoz vitettem magam.
Kopogtam de senki nem nyitott ajtót, de feltűnt a a résnyire nyitva felejtett ajtó.
Bementem, és Alfred éppen a díszítést felügyelte. Az asztalok, és a berendezések jelentős része már a nagy teremben volt, csak az összeszerelésre várt. Ahhoz képest, hogy csak két napjuk van, és biztosan lesz itt vagy háromszáz ember, remekül álltak.
Az öreg térült fordult, amikor meglátott elmosolyodott, én pedig intettem neki.
Lerázott egy munkást, és odajött hozzám.
- Miss Davis, de örülök.
- Gondoltam beugrom.
- Jól tette.
- Kér egy kis teát?
- Inkább egy kávét.
- Jöjjön. –terelt a konyha felé.
- Alfred…
- Tessék kisasszony? –ültetett le.
- Azt hiszem tartozom egy bocsánatkéréssel.
- De hát miért?
- A viselkedésem miatt. Ilyenkor mindig hiányzik anya, és….
Megveregette a vállam.
- Egyedül érzi magát, és dühös.
- Igen. – vágtam egy grimaszt.
- Ebben a házban azt hiszem nem maga az egyetlen. – sóhajtott fel.
- Johnra gondol?
- Igen, és Bruce úrfira is. A szülei halála nagyon érzékenyen érintette, és rosszul viseli ezt az időszakot. – mondta kedvesen, majd a kávé főzéssel ügyködött.
- Értem…. Tud róla hogy nálam járt?
- Önnél?
Bólintottam.
- Hozott egy meghívót.
- Helyesen tette.
- Alfred, nem tudok eljönni. Sajnálom…
- Kisasszony átérzem a helyzetét, de akkor sem helyes, nem kell kizárnia magát a világból.
- Ez csak az indok egyik a része, a másik az, hogy nincsen megfelelő ruhám. – mosolyodtam el.
- Hát ha gondolja én szívesen leszek a tündér keresztanyja.
Felnevettem.
- És szárnyakat is növeszt?
- Még az is meglehet kisasszony.
Tovább nevettem, és ő is mosolygott.
- Alfred, utána - lépett be Bruce egy pár irattal a kezében – kellene nézni….. Ami.
- Hello.
- Mikor jöttél?
- Nem régen.
- Adja ide azokat uram, elintézem. – kivette őket a főnöke kezéből, és kiment.
Egy hangos sípszó jelezte, kész a kávé.
Bruce oda sétált, levette a kancsót, meg egy poharat a polcról.
- Megengeded? – mutatott a velem szemben álló székre.
- Ez a te házad.
Töltött a bögrémbe, meg a sajátjába és leült.
- Reménykedtem benne, hogy meggondolod magad.
- Ez lett a vesszőparipád?
- Nem.
- Mertem remélni. – kavargattam ingerülten a cukrot.
Alfred visszajött, egy másik adag papírral.
- Látom feltalálták magukat.
- Igen. – ittam bele a forró löttybe.
- Viszont – ült le mellém – kitaláltam, milyen módon oldhatnánk meg a gondját.
Bruce köhögni kezdett, félrenyelte a kávét.
- Milyen gondot?
- Alfred!
- A kisasszonynak nincs megfelelő ruhája a bálra.
- Pletykás! – néztem dühösen az öregre.
- Nem mondta, hogy titok. – tárta szét a karját kissé felháborodva.
A fejemmel az asztalra borultam, és a fejemmel kocogtattam.
- Én ezt nem bírom idegekkel. - nyögtem fel – Hogy bírjátok egymást elviselni?
- Egész jól megy. Vagy nem? – somolygott Bruce.
- Alfreeed, legyen jó tündér keresztanya, és mentsem ki innen, mielőtt elsüllyedek. –sandítottam fel kétségbeesve.
- Mi lenne, ha nekem dolgoznál? – kérdezte firtatóan Wayne.
- Azt kérdezném részeg vagy? – néztem rá úgy, mint egy elmebetegre.
- Ez vicc volt?
Felsóhajtottam.
- John azt mondta remek szervező vagy, és nekem pont szükségem van egy jó képességű asszisztensre.
- Azt hittem az már van.
- A dolgok jelenlegi állása szerint John nincs a helyzet magaslatán, Alfred pedig egyedül nem bírja, segítségre lenne szüksége.
- Ez így van kisasszony, én sem leszek már fiatalabb.
- Blake nem igazán ért az emberekhez és a szervezéshez. Mindenképpen kell valaki helyette.
- Ki rúgod? –kérdeztem döbbenten.
- Nem. Átmegy a ház biztonságáért felelős részleghez, rendőr volt, és ez a feladat amúgy is jobban tetszik neki. Jól fizető állás, viszont sok munka, személyes meghívások és találkozók lemondása, parti szervezés, jótékonysági ügyek rendezése, ilyesmi, az egész céget ismerned kell, nagy felelősség. Mert ha valamit intézni kell, akkor nincs idő megkérdezni, hogy ki az, és merre keresd. Ráadásul valamennyit értesz a joghoz is, és nem fogsz hülyeséget csinálni.
- Tehát lóti-futit keresel.
- Asszisztenst Alfred mellé.
- Az ugyanaz, csak szebben fogalmazva.
- Érdekelne?
Fújtam egyet.
- Hát… passz. Azaz igazság, ez nekem egész napos elfoglaltságnak tűnik.
- A minket keresők nagy részét megszűri a cég titkársága, így viszonylag kevés embert látunk errefelé. John egyedül is jól bírta, de úgy látom neki a tanuláshoz több idő kell, két éve csak szenved az egyetemen. A kettő együtt nem megy neki.
- Igazából nem a képességeivel van a baj, hanem a háttér ismereteinek a hiányával. Jogból, és a sportedzői tárgyakban nem nagyon kell segítség, gondolom a rendőr suliban ezekről sokat hallott. De a humán tárgyakból olyan sötét, mint egy barlang.
- Attól tartok kisasszony, hogy az árvaházakban nem a művészetekre helyezik a fő hangsúlyt.
- Tudom Alfred.
- Akkor? – vágott közbe Bruce.
Az öregre pillantottam, és vettem egy nagy levegőt.
- Na jó.
- Remek. – azzal Wayne előtúrta a pénztárcáját, és a kezembe adott két kártyát – Akkor máris kezdhetsz.
- Hogy?
- Először is jó pár dolgot be kell szerezned még holnapra Alfred majd odaadja a listát és bevisz a városba – tartotta fel az egyik American Express kártyát – ezzel fizess, a cég nevére kérj számlát.
- Mint parti kellék? – tippeltem.
- Igen. Alfred majd segít. Ez a másik – egy American Express Exclusive Goldot villantott fel – ezzel vegyél ruhát, és mindent ami kell.
- Csak így?
- Nem hiszem, hogy eltűnnél velük.
- Kösz a bizalmat. –sóhajtottam fel, gúnyosan.
Bólintott, nem vette fel a kesztyűt.
- Mennem kell.
- De én nem vagyok az a bólogató kiskutya típus… - jegyeztem meg.
- Tudom. Nekem nem is arra van szükségem.
- Jó.
- Ami! – szólt vissza az ajtóból.
- Igen?
- Vegyél egy mobilt is, John szerint neked nincs, és szükséged lesz rá.
- Oké.
- Remek. – azzal eltűnt.
- Na hol az a lista? – pillantottam a komornyikra.
- Adom.
- Átnézhetem a többit is?
- Ha ragaszkodik hozzá.
- Igen.
Egy meglepett pillantás kíséretében átadta.
Átfutottam, majd megnéztem a vásárlási cetlit.
- Alfred?
- Igen kisasszony?
- Itt az szerepel, hogy a díszszalvétákat elszállították a tisztítóba, de az nem hogy értük is kell menni.
- Valóban?
- Ühüm. – mutattam a lapokat.
- Oda szólok.
- Majd én. Ha ráér, akkor most el is mehetnénk a városba.
- Most?
- Igen. Késő délelőtt van, az emberek nagy része még dolgozik, így is nagy lesz a boltokban a forgalom, de legalább a csúcsot elkerüljük.
- Ahogy gondolja. Akkor míg Ön intézkedik előállok az autóval.
- Oké. – azzal a konyhai telefonhoz léptem, és tárcsáztam a tisztítót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése