Batman: The Dark Knight Return – New Ray of Hope 13.

13.rész

Mire felértünk többiek arcán egyértelműen látszott a megkönnyebbülés.
- Mit mondtak? – kérdeztem Alfredot.
- Jobban van. Komplikáció nem volt, de egy hétig még bent tartják.
- Talán inkább akarják, kérdés hogy sikerül e. – sóhajtottam fel.
- Beszéltünk az illetékessel, itt marad, amíg csak kell. – szögezte le Fox.
- Mégis hogy?Le fogják kötözni? – fakadt ki John.
- Nem, szerintem a támadás okozta sokkhatásra hivatkoztak. – mosolyodtam el –Szóljanak, hogy ne magukat jelöljem meg intézőnek, ha velem bármi történne.
- Alkalomadtán majd emlékeztetem rá kisasszony. – mosolygott a komornyik.
- Mikor láthatjuk?
- Egy darabig még nem. Lényegében hazaküldtek mindenkit. – morogta Gordon – Jut eszembe Alfred, mikor mehetnek az embereim helyszínelni?
- Pár órával azután, hogy hazaértünk. Még meg kell néznem mi tűnt el. – pillantott jelentőségteljesen a rendőrfőnökre.
- Persze. Akkor majd hívjon. Örültem Alfred. Mr. Fox, Ami. – azzal elsietett.
- Meg kellene vizsgálni azt a pengét. – tűnődtem el.
- Miért, ránézésre molekuláris elemzést adsz? – gúnyolódott John.
- Nem, de érdekelne.
- Látom ért a régi fegyverekhez. – jegyezte meg az öreg.
- Igen. Maga meg a kémkedéshez. Meddig dolgozott az MI:5-nak?
- Nem értem, honnan gondolja…
- Jók a megérzéseim.
John tekintete úgy pattogott köztem és Alfred között, mint a pingpong labda.
- Én megszerzem a tőrt, ti meg menjetek haza. – sóhajtott végül – Van egy tervem.
- Jó. – sarkon fordultam – Életem célja megrendezni, egy betörést. – dünnyögtem.
Alfred vezetett hazáig, Fox és én hátul ültünk.
Már kora délelőtt volt.
- Hogy akarja csinálni? –érdeklődött az igazgató.
- Fogalmam sincs, még nem tudtam átnézni a ház biztonsági rendszerét, úgyhogy az a maga sara lesz. Én elintézem a többit.
- Csak nem képzett betörő is? – tapogatózott az öreg.
- Látja, mit meg nem tanul az ember lánya egy intézetben. – ütöttem el egy poénnal a választ.
Alig érkeztünk meg a komornyikok gyöngye máris aktivizálta magát.
- Kérnek esetleg egy teát?
- Én igen. A monitor szobában megtalál. – indult el szórakozottan Fox.
Nagyot sóhajtva felmentem az emeletre, a nagy ötlet szerint a padláson át jutott be az illetéktelen, leszúrta Waynet a szobájában, majd az egyik lenti hátsó kijáraton át távozott.
Így felfeszítettem pár ajtót, ablakot, eltörtem néhány dolgot, meggyűrtem a szőnyeget, leszaggattam a függönyt. Egy profi látszatát akartam kelteni, aki alig hagy nyomot.
Végül nyakig porosan leslattyogtam Foxhoz.
- Mire jutott?
- Csináltam egy vírust, ami rést ütött a biztonsági rendszeren, és a kérdéses időben törölte a felvételeket.
- Remek.
- Maga sem tétlenkedett. –pillantott végig rajtam.
- A rendszernek van külső hozzáférése? Mert ha nincs, akkor…
- Van. Úgy fog tűnni, mintha onnan törték volna fel.
- Príma. – ültem le egy székre.
- Fáradtnak látszik.
- Az is vagyok. Megyek lefekszem. Megmondaná Alfrednak, hogy este bemegyek vele a kórházba, csak ébresszen fel.
- Igen.
- Kösz.
- Jól csinálja.
- Mit?
- Feladatokat ad nekik, és nincs idejük aggódni.
- Ez tenném?
- Igen. Mr. Wayne jól tette, hogy felvette magát. – nézett rám határozottan.
- De?
- Nincsen de.
- Mindig van de.
- Kicsit talán túl sokat is meglát.
- Akárcsak maga?
- Én nem tudok többet, mint amit mondanak nekem. – rázta meg a fejét.
- Ez inkább csak a látszat.
- Ön így véli?
- Nem. Tudom. Rájöttem mi folyik ebben a házban, és kezdem érteni magának mi köze ehhez az egészhez.
- Igazán? Akkor maga okosabb, mint itt mi mindnyája. –nevetett.
- Nagyon jól tudok titkot tartani Mr. Fox, akárcsak ön, ezt ne feledje.
- Segíteni akar?
- Nem tudom. Lehet. Meg aztán, maga és Alfred tudja a legjobban, hogy többféle segítség létezik. – kacsintottam rá, majd otthagytam.
Fáradtan dőltem el az ágyon, de a kopók estig gyűjtögették a nyomokat, így az állandó mászkálás, és beszélgetés miatt alig tudtam pihenni.
Öt óra is elmúlt már, mikor kopogtattak.
Odacsoszogtam és kinyitottam.
- Gondoltam esetleg enne pár falatot. – tartott egy tálcát maga előtt az öreg.
- Jól gondolta. – bejött és letette az asztalra.
Felemeltem a fedőt.
- Rántott hal, sült krumpli, és majonéz? – néztem rá döbbenten.
- Azt hittem ez a kedvence.
- Jól emlékszik. Köszönöm. Tudom, hogy nem ezt tartja a konyhaművészet remekének. – mosolyogtam.
- Hát valóban nem.
- Van hír?
- Igen. John úrfi telefonált, Bruce úrfi felébredt. Kicsit még kába, de minden rendben.
- Akkor jó.
- A rendőrök még a földszinten helyszínelnek.
- Nem kellene szemmel tartani őket?
- Gordon rendőrfőnök úr és Mr. Fox is ott van.
- Értem. Még egyszer köszönöm.
- Szívesen kisasszony. – és távozott.
Később én is lementem, a yard éppen pakolt.
- Ami kisasszony.
- Rendőrfőnök. - biccentettem - Látom végeztek.
- Igen. Sajnos úgy tűnik, a betörő nem hagyott semmilyen nyomot.
- Ez nem a legjobb hír.
- Hát nem. De ne aggódjon megtesszük amit lehet.
- Tudom, és hálásan köszönjük.
- Örültem.
- Szintén. – bólintottam, majd bezártam utána az ajtót.
Alfred éppen a konyhában főzött valamit, Fox pedig egy bögre kávét ivott.
- Bemegyek, leváltom Johnt a kórházban, biztosan kimerült. Velem jön Alfred?
- Nem kisasszony, rendet kell tennem. Reggel, majd pár dolgot beviszek Bruce úrfinak.
- Értem. Akkor elvinném az egyik autót.
- Az Aston Martin bent áll.
- Kulcs?
- A garázsban a baloldali kis piros szekrényben.
- Hogy ilyen könnyen?
- Van értelme veszekednem? – sóhajtott az öreg.
- Nem tudom, lehet.
Válaszképpen csak legyintett, megrántottam a vállam, és kimentem az ajtón, de még utánam szólt.
- Azért megtankolva hozza vissza, és egy darabban.
Nagyot sóhajtottam. Sose fog megváltozni.