Driven - Felpörgetve 66.

66.rész

Amikor kinéztem az ablakon, már sűrűn havazott. Nem volt hideg a szobában, mégis ösztönösen összehúztam magamon a vastag zöld pulóverem. Tulajdonképpen nem is az enyém volt, hanem Eddié, de ez tök mindegy.
Seal egyik keserédes száma szólt, én pedig leültem a kanapéra, szemben a kandallóval, amiben már vidám táncot járt a tűz.
A vastag fahasábok, nagy roppanások közt váltak lassan hamuvá.
A sarokban ott állt a hatalmas, és díszes karácsonyfa.
Eddie valahol a házban volt, telefonált, üzletelt valamit, ahogy szokott, de ezúttal nem zavart.
Szórakozottan gondoltam vissza az elmúlt versenyekre, a szezonra, hogy a végén valahogy összekapartunk egy harmadik helyet a bajnokságban, és sikeresen összehaverkodtam mindenkivel. Még ha szúrósan is néztek rám sokszor az ír miatt.
Chrisről szinte semmit sem tudtam, állítólag gyógyult, és Emmával a gyerekszobát rendezgetik.
Csönd volt,ünnepi hangulat, ilyen már gyerekkorom óta nem történt velem, igyekeztem minden percét kiélvezni.
Nem bántam meg, hogy hagytam magam rábeszélni, csak ketten legyünk, a kis vidéki házában. Sokkal meghittebb, és kellemesebb volt, mintha valahol a tömegben tülekednénk.
Nem is kell ennél szebb, december huszonnegyedike kora este.
Szerencsére a telefonom már előző nap kikapcsoltam, így nyugodt lehettem a felől hogy senki sem fog zavarni.
Hallottam, ahogy belép az ajtón.
- Na! Végre! – vágódott le mellém, és átkarolt.
- Mára vége?
- Egy hétig csend lesz. Egyenlőre mindent elrendeztem.
- Az jó. –bújtam hozzá.
- Mikor kell jelentkezned a gyárban?
- Január második hetében. Mario engedékeny volt.
- Nekem ötödike körül kell Miamiba utaznom, velem jössz?
- Semmi értelme. –néztem rá – Két nap az oda - vissza út,, és ott vagyok két napot. Hulla fáradtan esnék be a csapathoz. Az ott töltött idő semmire nem lenne elég, az időeltolódás miatt kómás lennék, és semmi kedvem üzleti vacsorákra mászkálni veled.
- Megértettem. Nem hiszem, hogy el tudom tolni.
- Nem baj. –mosolyogtam rá – Akkor korábban megyek a Red Bullhoz, és hátha valahol még lesz pár nap pihenőm.
- Oké.
- Van még valami?
- Gondoltam ha van kedved valamikor eljöhetne Zoé is velem egy versenyedre. –érdeklődve pillantottam rá - Persze nem kötelező ez csak egy ötlet.
- A lányod alig tizenegy évvel fiatalabb mint én…
- És?
- Szerinted nem lenne faramuci helyzet?
Megrántotta a vállát.
- Hozzá van szokva? – vigyorodtam el.
- Nem nagyon ismerkedtek meg vele a barátnőim, ha nem akarod nem kell.
- Nem akarom hogy miattam balhézzatok.
Értetlenül nézett rám.
- Hogy ilyen fiatal picsával jársz.
- Nem hiszem hogy zavarná. Nem kell az anyjának lenned, van anyja, legyél a barátnője. Ne parázz.
- Jó. Igyekszem. – vigyorodtam el.
- El sem hiszem, hogy egy hétig nyugalom lesz.
- Én sem. –cukkoltam.
Válaszra nyitotta a száját, amikor megcsörrent a mobilja, gyorsan előkotorta a nadrágzsebből.
- Kikapcsolom.
- Helyes! – ahogy maga elé tartotta, Gerhard neve villogott a kijelzőn.
Összenéztünk.
- Vedd fel. –néztem rá határozottan.
- Berger nem szokott a semmiért hívogatni lehetetlen időpontokban. –mentegetőzött.
- Tudom, ismerem. –vigyorodtam el – Vedd csak fel. Biztos fontos.
Benyomta a fogadás gombot.
- Szevasz Ger…..Igen itt…..Írországban. De….. Várj! Várj! Lassabban! …………….. – leült mellém a kanapéra és idegesen nézett rám – Baszd meg!......... Igen……. Igen…..… Megbeszélem vele, és szólók a pilótának. Jó……. Jó….. Mondom jó! Ne izgulj már! Jó……. Szevasz.
- Mi van? Ég a ház? –kérdeztem élesen, és közben gúnyosan elnyúltam az ágyon.
- Emma meghalt, Chris pedig kórházban van. –közölte egyszerűen.
- Tessék? – ültem fel azonnal.
- Londonban van. Megyünk vagy sem?
- Megyünk, de…
- Előbb a gép! –emelte fel a az ujját, hogy hallgassak, mert közben már a pilótával beszélt.
- Mi az Isten történt? - kérdeztem miközben éppen fel alá járkáltam.
Nagyot sóhajtott.
- Eddie?
Lazán neki dőlt az ajtó félfának.
- Berger szerint Chris nem járt el a kezelésekre.
- Tessék??????? – ordítottam – Te tudtál…
- Nem! – vágott vissza keményen – És az osztrák sem.
- Mi ez az egész?
- Állítólag eljárt, de tegnap rosszul lett, Emma kihívta az orvost, aki megállapította, hogy sokat romlott az állapota, mióta októberben abbahagyta a kemoterápiát. Aztán mikor a doki elment, nagyon összevesztek. Chris olyan gyenge, hogy nem bírt felkelni az ágyból, Emma pedig kocsiba szállt, hogy elmegy Adrianhoz, de útközben túl gyorsan hajtott, lesodródott az útról. Fának csapódott, a kórházban halt meg.
- Istenem… - éreztem hogy pár könnycsepp legördül az arcomon – A baba is?
- Nem. Egyenlőre még inkubátorban van, de nincs túl sok esélye.
- És Chris?
- Felhívta Adriant, hogy Emma odaért e már, amikor kiderült mi történt, el akart indulni a kórházba, de leesett a lépcsőn. Berger találta meg. Csúnyán eltört a bal lába, és a jobb karja. Le is van gyengülve a rák miatt, Gerhard szerint majdhogynem maga tehetetlen.
Az ír szorosan átölelt.
- Szegény gyerek…. És Chris…. – néztem rá sírva.
- Szüksége van rád. Helyre kell rántanod.
A vállába bólintottam.
- A kicsinek is.
- Tudom.
- Rendben. – megsimogatta az arcom – Menjünk.
Bólintottam, még akkor is mélyen a gondolataimba merültem amikor a gép a levegőbe emelkedett.
- Nagyon le fogom tolni.
Az ír, érdeklődve pillantott rám, addig ugyanis mereven kibámult a sötétbe az ablakon át.
Nagyot sóhajtott.
- Nem biztos hogy most ez a legjobb megoldás. De te tudod.
- Mérges vagyok.
- Látom, de azt hiszem Chris most totál padlón van. Talán egy kis megértéssel, és együttérzéssel többre mennél. De te tudod, már mondtam.
Kifújtam a levegőt, és kibámultam az ablakon. Kicsivel később arra ébredtem, hogy Eddie kelteget, mert megérkeztünk.