Driven - Felpörgetve 67.

67.rész

Gerhard már a kórház bejáratánál várt minket, ahogy meglátott, a földre dobta a cigit, és eltaposta.
- Hello. - ölelt meg – Minden rendben?
- Ezt inkább én kérdezném.
- Szia. – vetette oda Eddienek – Nem kertelek. Komoly bajok vannak.
Vettem egy nagy levegőt.
- Chris nagyon gyenge, és a depressziós is. Az orvosok felajánlották, hogy egy tolószékben átviszik a fiához, de látni sem akarja. Emma még a hulla házban van, nincs aki intézze a temetést, Adrian meg az unokája mellett ül éjjel nappal, és hallani sem akar róla, ahogyan Chris sem. Én bármit próbálok tenni, nem engedik. Őszintén szólva kétségbe vagyok esve.
- Megteszem amit lehet.
- Gyertek. –azzal felkísért a gyerekosztályra.
A kicsi, egy külön szobában egy inkubátorban feküdt, műszereket kötöttek rá, és csövek lógtak ki belőle. Nagyon picinek, és törékenynek tűnt. Az arca hasonlított Chrisre, de volt benne némi szelídség az anyjából. Szép gyerek volt, az biztos.
Adrian egy széken ült, és őrizte mint valami hűséges kutya.
Szarul nézett ki. Láthatóan kimerült.
Odasétáltam mellé, és a vállára tettem a kezem.
- Szia. – mondtam halkan – Hogy vagytok?
- Még mindig kritikus.
- Értem. Bíztatóak az eredmények?
- Nem tudom, nem mondanak semmit.
- Ki tudnál jönni az ajtóhoz, csak a küszöbig. Nagyon fontos dologról lenne szól. Kérlek.
Nagy nehezen felállt, és kijött.
- Tudom, hogy nehéz, de mindenképpen intézkednünk kell Emma temetéséről.
- Nem. Később.
- Adrian. Kérlek. Had nyugodjon békében végre, semmi értelme hogy még hetekig lent legyen a hullaházban.
- Angel! –csattant fel Gerhard.
- Ez az igazság, sajnálom. Tényleg. De lépnünk kell Adrian, kérlek értsd meg.
- Képtelen vagyok.
- Akkor majd mi intézzük Eddievel. – pillantottam az ír felé.
- Egyetértek Angellel. – nézett rá jelentőségteljesen.
- Jó. – nyugodott bele.
- A babának már adtatok nevet?
- Nem. Christiannal meg akartam beszélni, de hallani sem akar róla.
- Talán meg kellene keresztelni….
- Már én is gondoltam rá. –pillantott rám sírva – De…
Átöleltem.
- Megoldjuk. Te csak maradj.
Hosszú percekig zokogott.
- Emma nem mondott neked semmit milyen nevet szeretne?
- Nem. Semmit.
- Chris sem?
Megrázta a fejét.
- Mindig arra gondoltam, ha fiam lenne, Lukenak nevezném el.
- Lukenak? –kérdezte.
- Az első szerelőmet hívták így, fülig bele voltam esve.
- Luke Horner. Szerintem jó. – bólogatott Berger.
- Adrian? –pillantottam rá.
- Jól hangzik. – mosolyodott el halványan.
- Jól van. Megnézem Christ, aztán visszanézek. Igyál egy kávét, meg egyetek valamit Eddievel. Nem betegedhetsz le te is. Gerhard addig Lukekal marad.
- Aggódom.
- Rendben, akkor Eddie hoznál valami kaját? Addig Gerhard marad Adriannal, én meg megnézem Christ.
- Oké.
- Majd jövök. Intézem amit lehet.
Megkerestem a nővérszobát, és kértem egy kis segítséget, a legtöbb kórháznak van hivatásos papja, és szerződése egy temetkezési vállalkozóval.
Adtak pár nevet, és telefonszámot. Fél óra hívogatás után, sikeresen elintéztem mindent.
Küldtem Eddienek smst, majd megkerestem az angolt.
Halkan kopogtam, de nem jött válasz, benyitottam.
Az ágyon feküdt, a sötétben, és meredten bámult ki a szakadó hóesésbe.
Az arca beesett, sokat fogyott, a szeme alatt sötét karikák ültek, látszott rajta, hogy nagyon össze van törve, érezhetően valami nagyon bántotta a lelkét.
A karja, és a lába gipszben volt, és így még inkább látszott mennyire sovány.
Leültem mellé a székre, és felkapcsoltam az éjjeli lámpát.
Csak ekkor vett észre, és fordította felém a fejét.
- Szia. – mondtam kedvesen.
- Hogy kerültél te ide? –kérdezte döbbenten.
- Gerhard felhívott hogy baj van, én meg jöttem.
- Nem kell. Megoldjuk.
- Te nem oldasz meg semmit, csak homokba dugod a fejed.
- Ez nem igaz!
- Elintéztem a temetést, reggel pedig jön egy pap megkeresztelni a fiad.
- Meghalt? – a hangja színtelen volt.
- Nem. Még harcol. De azt hiszem – és Adrian is így gondolja – jobb ha felkészülünk mindenre.
- Jobb is lenne ha meghalna.
- Hogy mondhatsz ilyet? – ripakodtam rá.
- Miért nem így van? Az anyja már meghalt, miattam, és én is megfogok, a saját hülyeségem miatt, már csak hónapjaim vannak hátra. Egyedül marad, szülők és anyagi biztonság nélkül. Örülhetek, ha Adrian nem adja majd be valami lelenc házba, vagy nevelő intézetbe, hogy ne emlékeztesse Emmára.
- Szereti az unokáját, most is ott ül mellette, és neked is ott lenne a helyed! ! – pattantam fel hírtelen – Hogy mondhatsz ilyet? Te nem vagy eszednél
- Ez az igazság! A legjobb lenne annak a szerencsétlen kölyöknek ha gyorsan meghalna! – kiabálta, majd elfordította a fejét.
- Te tényleg azt hiszed, ha így is lenne, én ezt hagynám? Hagynám hogy egy gyerek így nőjön fel, vagy nyomorogjon?
- Semmi közöd hozzá. Nem a te gyereked.
- Lehet hogy nem. De attól még érdekel a sorsa! Azt hittem hogy téged is! Eddig legalábbis nagyon úgy tűnt!
Hosszú percek teltek el.
- Meg kellene nézned a kicsit.
- Nem.
- Chris az Isten szerelmére, Luke a te fiad.
- Nem érdekel.
- Szüksége van rád, ne hagyd cserben.
- Már cserben hagytam.
Leültem mellé az ágyra, és a fejét magam felé fordítottam.
- Nem igaz! Oda kell menned, meg kell nézned, ha nem teszed később bánni fogod. Annak a gyereknek szüksége van az apjára. Rád van szüksége!
- Nem lehet. – suttogta és pár könnycsepp legördült az arcán.
- Miért nem?
- Ha elveszítem őt is, én….. – átöleltem, Chris pedig csak zokogott.
- Most csak az a fontos, hogy Lukenak szüksége van rád, a többivel majd később foglalkozz. Ha jobban lesztek, akkor majd elbeszélgetünk arról, hogy hülye voltál, rendben?
Bólintott.
Megnyomtam a nővér hívót, Chris átküzdöttük egy tolókocsiba, és megindultam vele a koraszülött osztály felé.
Amikor megérkeztünk a folyosóra, az angolt megszólalt:
- Milyen a fiam?
- Hasonlít rád. Szívdöglesztő kölyök lesz. – mosolyogtam rá – Emmából is örökölt pár dolgot. Le se tagadhatnád, hogy a tiéd.
- Félek.
- Erős gyerek, én látom rajta. Szívós. Túl fogja élni, ahogy te is. Mert ha nem, akkor felszámolom a Red Bullt ugye tudod? Nem kell nekem egy újabb nyűg a nyakamba. Ha nem lesz aki irányítsa hát nem lesz.
- Így akarsz rávenni a kezelésre?
- Így akarlak rávenni, hogy vedd már észre, hogy van egy céged, meg egy gyereked ami már két jó okot ad arra hogy küzdj, és győzz.
Befordultam a sarkon, Eddie és Gerhard pedig kint ült a folyosói székeken.
Chris biccentett feléjük, majd betoltam Adrian mellé a kórterembe, és kijöttem.