71.rész
Pár nap múlva megvolt a temetés, amin Adrian, én, és Berger vettünk részt.
Egy hét múlva pedig kiengedték Christ, és a kicsit is. Először az angolt cuccait szedtük össze, majd átbicegtünk a gyerekosztályra, ahol Adrian éppen akkor írta alá Lukekal a karján éppen akkor sétált a nővér pulthoz.
Chris kétségbeesve pillantott feléjük.
Odaléptem hozzájuk.
- Sziasztok.
- Szia.
- Megfoghatom egy kicsit? Csak amíg alá írod a zárójelentését.
Végül biccentett, én meg átvettem Lukeot.
- Na? Mi újság? – vigyorogtam rá.
Nagy szemekkel és tátott szájjal bámult.
- Sziaaa. – simogattam meg a kezét, majd az arcát.
Elmosolyodott, és nyögdécselt.
- Integess a papának. –súgtam a fülébe, és Chris felé fordultunk, és a kicsi kezét megfogva integettünk.
Chris próbált mosolyogni, de végül sírva fakadt. Egyértelmű volt, hogy Adrian akarja haza vinni Lukeot, és ha Chris látni akarja a fiát, akkor bíróságra kell mennie.
Adrian alá írta a lapot, és összehajtva eltette. Nagyot sóhajtottam, majd adtam a kicsi arcára egy puszit, és átadtam Adriannak.
- Haza mentek? – kérdeztem egyszerűen.
- Igen, és ti?
- Mi is. Haza viszem Christ, aztán rendet rakok. Amíg jobban nem lesz maradok.
Bólogatott.
- Gondolkoztál azon amit mondtam?
- Nálam lesz a legjobb helyen.
- Ahogy gondolod.
Egyet is értettem vele meg nem is, de szívem szerint magunkkal vittem volna a babát.
- Bíróságra viszi? – bökött a fejével Chris felé.
- Nem akarok cirkuszt. Szerintem előbb vagy utóbb te is rájössz, hogy Lukenak az apja mellett a helye.
Nem válaszolt.
- Nem hoznád el egy pár nap múlva? Csak egy – két órára. Sokat jelente Christiannak. És nekem is.
- Majd meglátjuk.
- Adrian. Kérlek. Az Isten szerelmére. Joga van látni, ő az apja. Kérlek. – néztem rá esdekelve.
- Jó. Majd újév előtt átmegyünk.
- Ugye nem tűntök el? Ugye nem forgatsz semmi ilyesmit a fejedben? – néztem rá fürkészően.
- Ne aggódj. Az nem az én stílusom.
- Majd hívsz?
Bólintott.
- Rendben.
A kicsi nyűgös lett.
- Sziasztok. – megfogtam a kicsi kezét, és gyengéden megráztam – Nemsokára találkozunk öcskös.
- Viszlát.
Szomorúan néztem ahogy elmennek.
Chris teljesen magába roskadt, egész úton egy szót sem szólt, csak bámult maga elé.
Mire elértünk a házhoz, már beesteledett.
Beléptünk, é felkapcsoltam a lámpákat. A lakás egyértelműen hideg volt,napok óta nem fűtöttek, és kissé elhanyagolt.
Pár bútor láthatóan hiányzott. De látszott, hogy egy alapos takarítással, és egy kis anyagi ráfordítással, újra remek állapotban lesz.
Megkerestem a falon a termosztátot, és bekapcsoltam.
Nem működött.
- Nincs fűtés?
Chris a bejárati szekrényen lévő csekkekre bökött.
- Azt hiszem nem fizettem be.
- Nem baj. Majd elintézzük. Gyere. Hosszú nap volt. – mondtam kedvesen.
- Nem gyereknek való hely. – mondta keserűen és nappali felé akart bicegni.
Átkaroltam.
- Hová mész?
- Csak leülök egy kicsit.
- Jól van. Addig kipakolok, és intézek valami kaját.
Felmentem az emeletre, és kipakoltam a cuccait. A hálóban nagy rumli fogadott, rendet tettem, kiszellőztettem.
Emma szobájában rend volt, és tisztaság, a mellette lévő gyerek szobát már Red Bullos mintájú tapétával rendbe hozták, és új volt a padló is. A szőnyegek kitéve, a kis ágy össze szerelve, minden a helyén.
Megpörgettem a kis ágy feletti zenélő forgót. Nagyot sóhajtottam.
Visszamentem és összeszedtem a szennyest, és elkezdtem keresni a mosó konyhát.
A fölszinten volt. Elindítottam pár mosást, majd szétnéztem a konyhában.
Sehol semmi, ami meg volt, már megromlott. Chris még mindig a nappaliban volt.
A bár pultnál állt, és egy poharat forgatott a kezében.
Begyújtottam a kandallót, és odamentem hozzá.
- Nincs itthon semmi ehető. Rendelek valamit. Mit kérsz?
- Semmit.
Amikor a szájához emelte a poharat, megfogtam a kezét.
- Ne csináld ezt. Ha így folytatod, Adrian nem fogja engedni hogy lásd a fiad.
- Sosem fogja áthozni ide! –mutatott körbe – Egy kutya jobb körülmények közt él. Nem is tudom hogy gondoltam, hogy egy nyomortanyára hozom a fiam. Jobbat érdemel ennél.
Kivettem a kezéből a poharat.
- Elég! Szedd már össze magad! Te is tudod, hogy semmi sincs rendben, de ha akarjuk még rendbe tudjuk hozni, a házat is, az életedet is! Kapd össze magad! Holnap elintézem a fűtést, és hívok egy lakberendezőt, szerzek takarító brigádot, dadát, meg egy ápolót. Pár hét alatt elkészül a felújítás, és minden jobb lesz. Most pedig keresek egy telefonkönyvet, és rendelünk valamit.
- A telefont pár napja kapcsolták ki, azt hiszem a mobilom még működik.
Megöleltem.
- Ne hagyd el magad kérlek. Hallod?
Nem szólt semmit.
- Megoldjuk jó?
- És mégis hogyan? Így is mindent te fizetsz. –tolt el magától.
Tudtam, hogy bántja az egóját.
Megint átöleltem.
- Akkor legyen kölcsön rendben? Minden hónapban levonunk bizonyos százalékot a fizetésedből. De ezt most meg kell oldanunk. Helyre kell hozni a házat, hogy egy gyereknek is jó legyen.
Szorosan magához szorított.
- Szarul vagyok.
- Tudom. Idővel jobb lesz, hidd el.
- Nem hiszem.
- Jobb lesz. Kicsit könnyebb.
- Bármit megadnék, hogy megölelhessem végre a fiam. – a vállamba fúrta az arcát.
Én is majdnem elsírtam magam.
- Tarts ki, jó? Eljön az is. Hidd el.
Bólogatott.
Valaki köhögött, megfordultunk, és Berger állt a küszöbön.
- Van kulcsom. Beengedtem magam.
Halványan elmosolyodtam.
- Hoztam kaját. –feltartott két zacskót.
- Szuper. Semmi nincs itthon.
- Gondoltam. Hívtalak de ki van kapcsolva a vonalitok.
- Igen…
- Miért van hideg?
- Nincs fűtés. – rántottam meg a vállam – Majd holnap rendezem. Egyenlőre a kandalló is megteszi.
- Igazából - kipillantott oldalra – őket hoztam.
Adrian lépett be, Lukekal a kezében.
Döbbentem pillantottam rájuk, Chris lefehéredett.
- Berger rágta a fülem, hogy jöjjük be pár percre.
Hozzájuk mentem, de Chris nem mert megmozdulni.
- Örülök hogy benéztetek. – megsimogattam a kicsi arcát, aki szerencsére jó melegen fel volt öltöztetve – Nincs fűtés, és kaja sem, de pár nap és miden megoldódik.
- Sejtettem hogy ez a helyzet. Emma próbálta eltitkolni, de azért rejtettem hogy gondok vannak.
- Semmi nem megoldhatatlan. – csiklandoztam meg a pici arcát, rám mosolygott – Átvehetem?
A kicsi teljesen megvett magának.
Átvettem, és megfogta az egyik újam.
- Tyű de kis kemény csávó valaki.
Chris láthatóan nem bírta tovább, és a padlót nézte, közben pedig a kanapé támláját szorította.
Adrianra pillantottam, de az arca rezzenéstelen volt.
Visszaadtam a kicsit.
- Kösz mindent. Menjetek csak, nehogy megfázzon.
Egy hálás pillantást vetettem Bergerre.
- Mindent köszönök.
Chris úgy nézte a fiát, hogy a szívem sajdult bele. Láttam, hogy könnyes a szeme.
Adrianra néztem.
- Kérlek… - mondtam halkan.
De a gyerekkel a kezében hátat fordított nekem és az ajtó felé ment.
Egy pillanatra lehunytam a szemem. Chris felé fordultam, aki abban a pillanatba esett össze.
Odaszaladtam.
Eszméletlen volt. A homloka forró, és a szíve gyorsan vert. Mégis a hideg rázta.
Felpillantottam és Bergerrel összeakadt a tekintetünk.
- A kezelés miatt van.
Összevontam a szemöldököm.
- Újrakezdte. Ma volt az első, csak nem akart neked szólni. Azt hitte mégsem maradsz. Fel kell vinni, és ágyba dugni.
Átkaroltunk, de végül a kanapé felé lavíroztam.
- Itt jobb lesz. – fektettem le – Ég a tűz, de fent hideg van. Lehozom az ágyneműt egy kicsit mellette maradsz?
- Igen.
Adrian az ajtóban állt Lukekkal.
Gyorsan lehoztam a párnákat, és takarókat.
- Menjetek csak. Megleszek. Nehogy a kicsinek baja legyen.
- Visszajövök.
- Nem kell Gerhard, kösz.
- Ha baj van hívok mentőt. – közben gyorsan betakartam Christ, aki magához tért.
- Rosszul vagyok. Nagyon….
Folyt róla a víz.
- Hívjak orvost?
Öklendezni kezdett, Gerhard elé tartott egy nagy tálat.
Éppen az utolsó pillanatban.
- Mindig ez vége. Ájulás, hányás, láz.
- Értem.
- Sokkal rosszabbul is lesz.
Rendbe hoztuk Christ, majd visszafektettük.
- Elviszem Adriant, és jövök.
- Megoldom. El tudom látni. Komolyan.
Farkasszemet néztünk.
- Reggel benézek.
- Jól van.
- Hozzak be még fát?
Szétnéztem a szobában. Csak pár hasáb állt a tárolóban.
Az ablakon át látszott, hogy havazik. Nagyon hideg éjszaka ígérkezett.
- Igen.
Gerhard felkapta a kabátját, amikor Adrian megszólalt.
- Szerinted szállítható?
- Ki? Chris?
- Igen.
- Ilyenkor nagyon szarul van. Ha rosszabbodik, a mentősök beviszik. Miért?
Az angol rám pillantott.
- Gyertek át hozzám.
Összenéztünk az osztrákkal.
- Közelebb van a főúthoz, és van fűtés. – bizonygatta Gerhard.
- Itt olyan hideg van, mint valami veremben. És ha még sokáig itt leszünk Luke is beteg lesz.
- Menjetek csak. Mi elleszünk. – nézett rám lázas szemekkel Chris.
Adrian láthatóan nem örült, de mégis segíteni akart.
- Siessetek! – közölte Adrian – És menjünk végre.
Alig egy órával később a nagy nehezen bevittük a Newey házába a félig ájult Christ.
Az egyik emeleti vendégszobában fektettük le.
Teljesen átizzadta a ruháját.
- Át kellene öltözetni, de semmi ruhát sem hoztam.
- Van pár cuccom. – mondta Gerhard.
Pár perc múlva visszajött, bedugtuk Christ egy hűtő zuhany alá, majd ráhúztunk egy melegítő alsót, meg egy pólót.
Lassan lejjebb ment a láza, és jobban lett.
Próbáltam minél több vizet bele diktálni.
- Ennie kellene. – pillantott rám az osztrák.
- Megkeresem Adriant.
Lementem a lépcsőn, és szétnéztem.
Newey a konyhában a karjába véve etette Lukeot.
- Hogy van?
- Kicsit jobban.
- Ennie kellene pár falatot.
- Szolgáld ki magad.
- Köszönöm. És azt is hogy átjöhettünk.
- Rossz állapotban van a ház.
- Nem tudtam róla, de holnap intézkedem. Keresünk valahol szállást.
- Maradhatnátok egy darabig.
Kikerekedett a szemem.
- Én is láttam hogy nézett Lukera….. Dühös rám?
- Nem. Fél hogy nem láthatja a fiát, mert eltiltod, vagy meghal mielőtt több időt tölthetne vele. Ezen eszi magát belülről.
- Én is ezt láttam. –mondta bólogatva.
Gyorsan megcsináltam pá sajtos, sonkás szendvicset, és felvittem.
Chris egy falatot sem evett.
Amikor Gerhard végül feladta, hogy győzködje, akkor lépett be Adrian.
Luke megint a karján volt.
- Hogy vagy?
- Jól.
Egy pár percig bámultak egymásra, majd Chris a takaróját nézte tovább.
- Nem akarod megfogni?
Chris arca megrándult. Megfogtam a kezét.
- Adrian tőled kérdezi.
Rám pillantott, majd Neweyra.
Leült az ágy szélére, és felé nyújtotta a kicsit.
- Nem. Nem. Még valami baja lesz nálam. Azt sem tudom, hogy fogjam. – tartotta maga elé a kezét.
Chris mellé ültem, és átvettem én.
Vágyakozva nézett minket.
Felé tartottam a kicsit.
- Vedd már el a te fiad.
Remegő kézzel, de megfogta, és magához húzta a kicsit. Úgy nézte, mint aki nem hisz a szemének. Luke pedig pár perc múlva elaludt. Addigra az angol arcára valami szelíd mosoly ült ki.
- Le kell fektetni és neked is pihenned kell.
- Tudom.
- Holnap majd többet lesztek együtt. – mondta Newey szelíden.
- Köszönöm. – nézett rá Chris hálálkodva.
Válasz helyett csak bólogatást kapott.
Gerhard elment aludni, én meg bevackoltam magam a fotelbe, Adrian fél óra múlva visszanézett, de Chris addigra már aludt.
- Nem akarsz pihenni? Van még vendégszobám.
- Nem. Maradok. Ki tudja, mi lesz még éjjel.
- Ha baj van szólj.
- Rendben.
Nem sokkal később engem is elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése