Driven - Felpörgetve 68.

68.rész

Leültem Gerhard mellé.
- Mit mondtál neki?
- Csak az igazat.
Bólogatott.
- Tegnap óta mondom, hogy nézze meg a fiát, de nem érdekelte.
- Félt. Még most is fél.
Az osztrák érdeklődve nézett rám.
- Én is félek.
Erre már Eddie is felkapta a fejét.
- Ha az a gyerek ott bent meghal, akkor Christ már semmi sem húzza ki a gödörből. – dőltem hátra a székben-.
- Marad az imádkozás? –kérdezte az ír gúnyosan.
- Tudsz jobbat?
- Nem. Bár én sose hittem benne.
Bepillantottam az ajtón. Chris a kezébe temette az arcát, Adrian pedig csak tovább nézte Lukeot.
- Az orvos mit mond? – pillantottam Bergerre.
- Semmit. A következő pár nap kritikus, ha túléli, akkor nem lesz baj. Bár pár héttel későbbre volt kiírva, mégsem kora szülött, a balesett miatt van ilyen állapotban.
- Értem. – nagyot sóhajtottam - Eddie.
- Tessék?
- Hoznál nekem egy kávét?
- Persze.
- És intéznél valami szállást, minél közelebb a kórházhoz.
- Már elintéztem. Két szobát foglaltam. Egyet nekünk, egyet Gerhardnak és Adriannak.
- Jó.
Megsimogatta a karom, majd eltűnt.
- Christ pár nap múlva kiengedik….
- Gondoltam.
- Nem kéne egyedül hagyni.
Jelentőségteljesen rápillantottam.
- Szerintem te vagy az egyetlen aki képes hatni rá.
- Ezt már hallottam.
- Segíts neki.
- Szemmel fogom tartani.
Gerhard határozottan a szemembe nézett.
- Rajtad van a felelősség.
- Mert miért is?
- Chris miatt, a csapat miatt, a gyerek miatt.
Felnyögtem.
- Vegyek mindent a nyakamba?
- Már így is megtetted. – mosolyodott el – Én csak tudatosítom.
Vissza akartam vágni, de ahogy végig gondoltam, rá kellett jönnöm, hogy igaza van.
Ismét egy nagyot sóhajtottam.
- Eddie nem fog örülni.
- Nem. Nem fog. Jobbat mondok, most veszítettem el.
Az osztrák együttérzően nézett rám.
- Talán megérti.
- Ő? Ugyan, ismered. Soha. Úgy fogja érzi máshogy is gondoskodhatnék róluk, és cserben hagytam. Már azzal vérig sértem, hogy a férjemet fogom istápolni, és a zabi gyerekét.
- Nézd ha máris ez a hozzáállásod a Lukehoz, akkor…
- Nem. Dehogy. Csak kisarkítottam. Neki semmi köze ahhoz, hogy hová született.
- Számíthatok rád?
- Persze. Odaköltözöm, és megteszem amit tudok, de kellene egy dada is. Gyereknevelésből, és gondozásból nem vagyok toppon.
- Felhívom az ex feleségem. Biztosan tud segíteni.
- Hálás lennék.
Eddie visszaért a kávéval, csöndben megittam, de nem néztem rá.
- Ideje visszavinnem Christ. – majd felálltam és bementem a kórterembe.
A vállára tettem a kezem, és kicsit megmasszíroztam.
- Gyere. Pihenned kell. –súgtam oda halkan.
- Maradok.
- Gyere. Holnap majd tovább maradsz. Pihenned kell, és én is fáradt vagyok. Adrian itt lesz a kicsivel, és bármi van szól nekünk. – a főtervezőre pillantottam.
- Bármi változás van szólok.
- Látod? – mosolyogtam – Gyere.
- Adrian. – nézett Chris kétségbeesve.
- Majd később megbeszéljük.
Amíg vissza nem értünk a szobába az angol lehorgasztott fejjel ült a tolókocsiban, a fiúk Lukekal maradtak. Eddie sokatmondó pillantást vetett rám, éreztem, hogy ő is tudja beszélnem kell Chrissel.
A nővérrel visszasegítettük az ágyba, de a kedve továbbra is pocsék maradt.
Megszorítottam a kezét.
- Nem lesz baj.
Nem válaszolt.
- Mi bánt?
Megrázta a fejét.
- Amit mondtál? A baleset?
- Igen.
- Nem a te hibád.
- De igen!
- Az emberek gyakran veszekszenek, és gyakran ülnek rossz idegállapotban autóba. Akár velem is megtörténhetett volna.
- El kellett volna mondanom neki.
- Baleset volt. Meghalt. Nem tehetsz ez ellen semmit. Már megtörtént. Próbálj túllépni.
- Adrian gyűlöl.
- Adriannak most nagyobb baja is van ennél. Törőd vele, és Lukekal. És gyógyulj. A többi majd kialakul.
- Félek.
- Rendben fog jönni. Én tudom.
- És ha Adrian elveszi tőlem? – nézett rám könnyes szemmel – Ha nem láthatom többet?
Szorosan átöleltem.
- Nem olyan ember. És ha így is lenne, harcolunk a kicsiért.
Chris egyre nehezebben vette a levegőt, és visszahanyatlott a párnára.
Megnyomtam a nővér hívót.
- Nem lesz baj. Bízz bennem, rendben? Meg kell nyugodnod, és pihenned kell.
- Nem tudok.
- Akkor kérek neked altatót. Szedd össze magad.
Megszorította a kezem.
- Hozna a férjemnek egy kis nyugtatót, vagy altatót? Túl zaklatott. –mondtam a belépő nővérnek.
Megnézte a pulzusát, meghallgatta a tüdejét.
- Mindjárt jövök.
- Köszönöm.
Az angol csak szorongatta a kezem.
- Maradsz még?
- Maradjak?
- Úgy érzem megőrülök.
- Bánt a lelkiismereted?
- Igen. –fordította el a fejét, láttam hogy újabb könnycseppek szaladnak végig az arcán.
Melléfeküdtem, és hozzábújtam.
- Kétségbe vagyok esve. –suttogta.
- Tudom…. – válaszoltam halkan.
- Szeretnék meghalni.
- Ne beszélj hülyeségeket…
- Mindent tönkre teszek, amihez csak hozzáérek….
Bejött a nővér, és Chris kanüljébe bekötött egy infúziót, majd beleszúrt egy fecskendőt a zacskó egyik kis szelepébe.
- Egy kis enyhe altató. Jót fog tenni.
- Köszönjük.
Kiment.
- Képtelen vagyok pihenni….
- Hunyd le a szemed, majd a gyógyszer segít.
- Nem megy….
- Csak csukd be a szemed, és vegyél nagy levegőt….. Ne harcolj ellene, csak enged hogy hasson.
Pár perc elteltével Chris mélyen aludt.
Eddie még benyitott a szobába, majd amikor látta mi a helyzet, csak biccentett és elment.
Elpityeredtem, de végül csak lenyeltem a könnyeim nagy részét.
Ennyit az idilli karácsonyról, amit már évek óta annyira vártam.
Végül nem sokkal később nálam is győzött a fáradtság.