Hazard of hearts 49.

49.rész

Szerdán már a magán gépen ültünk útban Ausztrália felé, szerencsére csak ketten, mivel Eddie és Gerhard már előre mentek. Ennek ellenére, az újrakezdés kicsit döcögősen indult, de nem mi a hibánkból. Chris ugyanis ki sem látszott a munkából, az út nagy részében emaileket írt, és olvasott egy végeláthatatlan papírkupacot. Már alig volt több mint egy óra Melbourne-ig, amikor felállt, fogta az egész bagázst, és laptoppal együtt földhöz vágta.
Döbbenten néztem rá.
- Látom anyagilag jól áll csapat, hogy hetente futja új céges műszaki cikkekre…- morogtam.
- Elegem van! Ez kész káosz! Itt semmi sem működik, és ami működik az is szarul!
- Üdv a világomban, a Red Bull világában! - vigyorogtam egyet.
- Gúnyolódj csak! – kiabált rám.
- És mégis mi mást csinálhatnék? Majd minden megoldódik a maga útján, ne pattogj! Ezzel nem oldasz meg semmit, csak tönkreteszed magad! –néztem rá kicsit lekezelően.
Eldöntöttem, hogy nem hagyom, hogy engem is felbosszantson.
- És mégis mit csináljak? – mérgelődött tovább.
Megrántottam a vállam.
- Írj egy listát, és találd ki mivel kell kezdeni, aztán haladj szépen sorban, ha valamiben tudok segíteni akkor segítek, és szerintem Gerhard és Eddie is hajlandó, az ő érdekük is, hogy ne bukjon meg a csapat.
Chris fáradtan rogyott le a mellettem lévő székbe.
- Soha nem volt még ennyi gondom! –sóhajtott fel.
Elkezdtem masszírozni a vállát.
- Olyan ez az egész, mint valami rossz rémálom…
- Ne aggódj már ennyit! Pihenj inkább! Fáradt vagy, és türelmetlen.
- A sajtó ízekre fog szedni!
- Az Isteni már! Lazíts! Nézd a jó oldalát, a negatív reklám is reklám!
Felnevetett.
- Látom követed a pozitív gondolkodás elvet!
- Melletted muszáj, különben én is idegroncs leszek!
- Sajnálom, de ez egy darabig még így fog menni, kell még jó pár hét, mire összekaparjuk magunkat.
- Tudom….
Abbahagytam a masszázst, ő pedig fáradtan hátradőlt az ülésben.
Kinéztem az ablakon, már látni lehetett a kontinens körvonalait.
Mire visszafordultam, Chris már el is aludt.
Bár Dietrich valamilyen csoda folytán, a történtek ellenére is a helyén hagyta Christ, és én is utazhattam a versenyekre, azért tudtam, hogy az osztrák árgus szemekkel figyeli Chris minden mozdulatát. Megértettem miért csinálta, de ezzel még nagyobb nyomást helyezett a csapatfőnöke vállaira és ez nem igazán tűnt nyerő ötletnek. Nagyon túl volt hajtva, és ez meg is látszott az arcán, a hangulatán, a viselkedésén. Ideges volt, türelmetlen, morcos, veszekedős, és bármin fel tudta húzni magát fél perc alatt. Amennyire csak tőlem telt, próbáltam nyugtatni, és támogatni, meg persze tompítani a veszekedései élét az embereivel.
Egyenlőre az tűnt a legjobb megoldásnak, ha a munkám mellett, igyekszem Christ is figyelni, hiszen ezzel az eszelős viselkedéssel, kezdett elég puskaporossá válni a hangulata, két nap alatt művészien összeveszett. Adriannal, Andrew Greennel – főmérnökkel -, Peter Prodromouval – az aeodinamikai főnökkel -, Guillaume Rocquelinnel – Seb mérnökével- és Eddievel is. A dolog minden esetben úgy indult, hogy ordítozott velük, végül kivettem a kezéből a telefont, és megkérdtem a vonal másik végén lévőt, hogy mondja el mi a gond, mi a megoldás vagy megoldási lehetőségek. Majd kimagyaráztam Christ, letettem, aztán lenyugtattam, átbeszéltük a dolgokat, visszahívta az illetékest, és döntöttek.
Nem volt más választásom, ha hagyom, hogy Chris mindenkivel haragban legyen, akkor nem lesz csapat, mire a versenyhelyszínre érünk, mert mindenki felmond.
Így is számítottam valamiféle összeesküvésre ellene, mert elég durcásan beszéltek hozzá.
Mire landolt a gép, Chris is felébredt.
Az biztos, hogy jót tett neki a pihenés, mert kicsit nyugodtabb, és jó kedvűbb volt, de nem ringattam magam illúziókba.
Igazam lett, a pályára érve, összehívott egy értekezletet, ami hatalmas veszekedésbe torkolt. Próbáltam lehűteni mindkét felet, de két óra civakodás után otthagytam őket, sem a kis főnökökre, sem Chrisre nem tudtam hatni. Mindenki ellene volt, ő pedig a többiek ellen.
Egyértelműnek tűnt, hogy a helyzet reménytelen, és ez nem vetített előre derűs hétvégi kezdést.
Seb is le lógó orral kullogott, mert összekapott Zoéval azon, hogy most ők akkor hivatalosan is egy pár e vagy sem. Zoé ugyanis – gondolom részben Eddie reakciója miatt, részben a Sebre irányuló figyelem miatt – nem akarta nagy dobra verni, Seb meg persze nem akarta ezt a titkolózást. Nekik sem volt könnyű, de irigyeltem hogy ennyi a problémájuk. Nem mondtam el Sebnek, hogy a főnökségi kutyák éppen most harapják át egymás torkát, nem kellett erről tudnia. Végül Sebbel az oldalamon átmentem Zoéhoz, és elsimítottam a kettejük vitáját.
Abban maradtak, az én ötletemnek hála, hogy még egy darabig Zoé csendes társként szerepel, és ha valóban tartós a dolog, akkor színtvallanak. Persze, ez egyrészt önös érdek is volt részemről, hiszen ha kipattan a hír róluk, akkor Chrisnek még több gondja lesz, persze főleg Eddievel, aki minden bizonnyal fasírtot csinál Sebből, de minimum laposra veri.
Mire visszaértem a tárgyalóban, a vita véget ért.
Chris az üres szobában ült, asztalfőn, kezébe temetve az arcát.
- Mi lett a vége? –kérdeztem óvatosan.
Fel sem nézett. Bezártam magam mögött az ajtót, és elfordítottam a kulcsot.
Át akartam beszélni vele, hogy mi volt anélkül, hogy bárki megzavarna minket, és megint veszekedés lenne.
- Nem akarnak velem dolgozni….
- Senki?
- Senki.
- Próbáltad meggyőzni…
- Igen, de semmi eredménye sem volt. Pedig végül még Gerhard és Eddie is mellettem kardoskodott.
- Legalább számíthatsz rájuk.
- Az ő érdekük is, ha én megyek, ők is mennek!
Mögé léptem, és megint masszírozni kezdtem.
- Ne add fel! Harcolj a csapatért!
- Egyedül mindenki ellen? Az egész csapat ellen? –nézett rám morcosan.
- Szerencse, hogy ezt Eddie, és Gerhard nem hallotta. A magam nevében pedig köszönöm! – válaszoltam csípősen.
- Tudod, hogy, én nem…
- Tudom! Van még valami dolgod?
- Lenne, de ahhoz már fáradt vagyok, majd holnap. Most egy forró zuhanyra, és egy hosszú alvásra vágyom!
- Kár! – mondtam letörten.
- Miért? Elfelejtettem valamit? –kérdezte fáradtan.
Rámosolyogtam.
- Volt egy kósza gondolatom, hogy mit kezdenék veled, de ha fáradt vagy….
Magához húzott.
- Annyira nem vagyok fáradt…- mosolyogott vissza kajánul.
- Sejtettem…
Kibontakoztam az öleléséből, és felültem az asztalra.
Kicsit gyanúsan nézett rám.
- Ez az asztal elég stabil – veregettem meg az asztal lapot – és széles! Mindig ki akartam próbálni, hogy milyen egy irodai asztalon szeretkezni…. – mondtam vágyakozó pillantást vetve Chrisre.
Közelebb jött, és átölelt.
- Ránk nyithatnak… - morogta a nyakamba.
- Félted az ázsiódat? Egyébként meg elfordítottam a kulcsot a zárban…- súgtam a fülébe.
A következő egy órában erősen igénybe vettük az asztalt, de túlélte, nem rogyott össze alattunk. Bár kicsit hangosabbak voltunk, a megszokottnál. És erős a gyanúm, hogy le is lepleződtünk, mivel egy alkalommal halk beszélgetés zaja szűrődött be a folyosóról, és az ajtóból, majd be akartam nyitni, aztán hírtelen eltűntek.
Nem érdekelt a dolog, és Christ sem. Úgy volt vele, hogy ennél jobban már nem fújhatnak rá, én meg úgy könyveltem el, hogy fergeteges menetet hoztunk össze, és Chris pedig, jó leckét adott a hallgatózóknak, hogy mit is kel kezdeni egy nővel, hogy letépje a pasiról a ruhát.
Ugyanis konkrétan sikerült eltépnek az ingjét, és kénytelenek voltunk így végig menni a bokszon és a paddockon, Chris szakadt felsővel, én pedig kócos hajjal, és szintén megtépázott ruhával. Az arcokon pedig az tükröződött, hogy tudják mit műveltünk! Ha valaki vette volna a fáradtságot, és meg meri kérdezni, a képébe mondom fapofával, hogy éppen a hazám szexuális szokásaiba avattam be Christ, aki módfelett élvezte a dolgot.
Amikor beültünk az autóba kitört belőlünk a nevetés, ugyanis csak kicsit volt kínos a szituáció.