Hazard of hearts 50.

50.rész

A hétvége a várakozásokon alul sikerült, sem Marknak, sem Sebnek nem ment jól az időmérő, a futamon pedig kiestek, az ausztrált kilökte Sutil, a kis németnek meg elfüstölt a motorja. Az ígéretes kezdés után, erős volt a visszaesés, két pilótából nulla pont.
Amikor Seb autója megadta magát, majdnem szívrohamot kaptam, mert mellettem ülő Chris hatalmasat csapott a műszerfalra, ekkor éreztem igazán, hogy a pár nappal ezelőtti veszekedés csak egy kis vízfodrozódás ahhoz képest, ami az esti megbeszélésen lesz.
Megint nem tévedtem, mindenki - mindenki ellen, sőt Seb és Mark is célkeresztbe került. Chris kiosztotta Markot, hogy miért akasztotta össze a bajszát a barom Force Indiással, hiszen mind tudjuk milyen idióta Sutil. Aztán neki támadt Sebnek, hogy túlhajtotta motort.
Ez volt az a pont, ahogy viszont én is felpaprikáztam magam. Nem elég, hogy mindenkit ok nélkül lecsesz, de még Sebet is keresztre feszíti, pedig tudja, hogy pont most erre nincs szüksége a srácnak. Alig vakarta össze magát a szezonkezdésre.
- Világbajnok létedre nem igaz hogy nincs annyi eszed, hogy nézd a kormányt! Tudod ha a fordulatszám tizennyolcezernél több az ROSSZ! – ordította Chris.
Seb döbbenten nézett Markra, majd Adrianra, rám, végül Chrisre.
Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de megelőztem.
- Képzeld Seb tudja, hogy az rossz! De nem rémlik fafejűkém, hogy te mondtad neki, hogy tekerje fel a fordulatszámot, hogy megelőzze Massát? –kérdeztem sziszegve.
- Te ebbe ne szólj bele! – mutatott rám Chris, ordítva.
Ekkor felpattantam a székről.
- Miért? Mert nem értek hozzá? Hát tudd meg értek hozzá, elég sokat, rémlik! Sőt a vezetés is jobban megy, mint az átlag grid csajoknak! Ha már itt tartunk nem tudom kiknek a segítségével hozta viszonylag versenyképes állapotba Adrian a kocsit! Ha nem lettek volna a haverjaim, akkor esélyünk sem lenne még ilyen eredményekért sem harcolni! Lehet hogy sérti az a finnyás angol orrodat, hogy nem az élmezőnyben vagyunk, de legalább nem a sor végén kullogunk! És nem kell olyan hibáért ordítani senkivel amiről nem tehet! Markba Sutil rongyolt bele, ezt a fél boksz látta! Seb pedig, még tizenkilenc ezres fordulaton sem használta a motort, aminek feltekerésére TE utasítottad! Vagy esetleg a szemed mellett az eszed is elhagytad valahol útközben, esetleg Alzheimer kórban szenvedsz? Mert ha igen azt tudatnod kéne a csapattal! És kikérem a magam és a többiek nevében ezt hangnemet! – majd felkaptam a szponzori szerződéseket tartalmazó vaskos mappát, amiben már csak az ő aláírására vártak a papírok, és tiszta erővel elé dobtam az asztalra. – Ha már ennyi erőd, és időd van csesztetni az embereidet a helyett hogy hagynád, hogy végezzék a dolgukat, akkor ezeket is firkáld alá baszd meg!
Döbbent arcok és néma csönd következett.
- Hogy merészeled? Ki vagy rúgva! – sziszegte Chris.
Elnevettem magam.
- Az én közvetlen főnököm Dietrich és nem te! Nem rúghatsz ki! De én kibaszhatok veled, és a csapattal, hogy minden szponzort elriasztok! Én többet árthatok neked, mint te nekem, édes! Úgyhogy a te helyedben végig gondolnám, ezt az egészet még egyszer, és elnézést kérnék az embereimtől, hogy hülye voltam! –sziszegtem.
Chris feje olyan lett mint a főtt rák.
Keresztbe fontam a karom magam előtt, és farkasszemet néztünk.
- Egyet értek Angivel! –állt fel Helmut.
Aztán sorban mindenki, Adrian, Eddie, Gerhard, Seb, Mark, Andrew, Rob, Peter, Guillaume, és Ciaron.
Chris földhöz vágta mappáját, és kicsörtetett.
Nagyot sóhajtottam.
- Esküszöm olyan, mint akinek elmentek otthonról…- dünnyögte Adrian.
Sandán ránéztem.
- Azért ti sem vagytok szentek! Megérthetnétek, hogy sok gondja van! Próbálja menteni a ti, seggeteket is! És nemcsak Chrisnek kellene itt magába szállnia! – vicsorogtam rájuk, aztán kirohantam az ajtón és jól bevágtam magam után.
Nem ringattam magam abba az illúzióba, hogy Chris nem fog velem kiabálni, ha hazamegyek. Sőt. Ez az ő szemében egyenes ági hátbatámadásnak minősül, és vért kíván.
Összeszedtem a cuccaimat, az irodában, és benéztem Chris dolgozó szobájába, de sem ott, sem a pihenőjében nem volt.
Lekullogtam a parkolóba, ahol Gerhard és Eddie éppen előttem sétált.
- Kéne egy fuvar! –szóltam utánuk.
Megfordultak.
Gerhard jókedvűen mosolygott, Eddie arca azonban kifejezéstelen maradt.
- Elvisztek?
- El! – morogta Eddie, és kikapcsolta a riasztót.
Megint egy Ferrarival volt.
Úgy látszik, a régi szokások rabja.
Gerhard kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját. Beültem, a táskát meg hátra dobtam, az osztrák mellé.
Eddie elindult, és bekapcsolta a zenét, végig U2-t hallgattunk, bár igazából oda sem figyeltem, Chrisen agyaltam egész úton.
Sürgősen meg kell értetnem vele, hogy eszetlenül, és felelőtlenül viselkedik.
Észre sem vettem, hogy leparkoltunk a hotel mély garázsában.
- A történteken gondolkodsz? –kérdezte Gerhard, miközben a kezembe adta a táskám.
- Igen… Lehet, hogy a legjobb megoldást választottam….
- Hát nem… Ezt Chris biztos, hogy árulásnak értékeli, de csapat többi tagjának jólesett, hogy kiálltál értünk,
- Kösz…
- Még Mark is pozitívan nyilatkozott rólad…
- Akkor ezt fel kell jegyezni, mert ritka pillanat! – mosolyodtam el fanyarul.
- Beszéljek Chrissel?
- Nem! Nem! Isten ments, majd megoldom valahogy! Remélem, lehiggadt, és nem fogunk ordítozni…
- Ebben ne reménykedj! – morogta Eddie.
Egyszerre néztünk rá Gerharddal.
- Én a helyedbe, felkészülnék a lehető legrosszabb esetre is! Ismerem, hogy ilyenkor milyen, vagdalkozik, és tombol! Amilyen hülye Chris, még képes és kidobálja a cuccaidat! Már most szólnod kéne a recepción, hogy szükséged lehet egy szobára! –közölte tényszerűen.
Megragadtam a karját, és magam felé fordítottam.
- Nem akarod elmondani, hogy miről is maradtam le? –kérdezte csípősen.
Megrántotta a vállát.
- Semmi extra. A legutóbbi barátnője összejött valami Mclarenes szerelővel, Goodwoodban volt, a szokásos évi rendezvényen, de korábban ért vissza a pályáról a hotelbe, mint tervezte. A csaj meg éppen ott hentergett a kis szerelővel. Erre Chris bekattant, fogta és kidobálta a csaj cuccait a folyosóra. Meg a párocskát is.
- Remek! –sóhajtottam fel – Kösz hogy szóltál!
- Megkérdezem a recepción a szobát, és ha kell majd leszólsz. –ajánlotta fel Gerhard.
- Kösz…
Azzal kiszálltam a liftből, az ajtó bezárult, a fiúk pedig tovább mentek, a két emelettel feljebbi lakosztályaik felé.
Az ajtó elé érve, elővettem a mágneskártyát, és kinyitotta, majd beléptem, a koromsötétbe.