Driven - Felpörgetve 28.

28.rész

Az angol arcát fürkésztem, de üres volt a tekintete, lehunyta a szemét, és bólogatott.
Most először láttam rajta igazán, hogy fáradt, kimerült, és súlyos problémái vannak, nemcsak a munkában de a lelkében is.
Kicsit fellengzősen integetett, hogy menjünk csak, de rám sem nézett. Nem tudtam eldönteni, hogy utál, vagy inkább tesz rá, hogy mit csinálok. Kimentünk de én még visszapillantottam Eddie mögé, az angol pedig akkor rogyott le a kanapéra.
- Jó ötlet egyedül hagyni? –kérdeztem a lifthez érve.
- Nem érdekel. Kiheveri. Legalább kicsit magába száll. Keresünk neki egy pszihomókust ami majd kikezeli, de én nem hagylak a közelében. A legközelebbi dühkitörésénél ki tudja mit tesz veled.
Előakartam venni a telefonom, hogy kikapcsoljam, de nem találtam sehol.
Kinyílt a lift ajtó.
- A szobában maradt a mobilom.
- Visszamegyek!
- Nem kell! – intettem le az osztrákot – Elhozom, fél perc. Ezek után úgysem fog bántani. Te is tudod.
- Nem!
- Gerhard!
- Itt lesztek! Ha bármi van majd megint megmenthettek. –adtam egy puszit az arcára majd visszamentem.
Benyitottam, báár ha pontos akarok lenni, inkább picit belöktem a fiúk által már korábban betört ajtót.
Chris még mindig a kanapén ült, könyökét a térén nyugtatva, kezét az arcába temetve.
A cipőm kopogására felkapta a fejét.
- Visszajöttél? – kérdezte egyértelműen reménykedve.
Tett felém egy tétova lépést, de reflexből hátraléptem kettőt.
Keserűen elfordította a fejét.
- Csak a telefonomért…
- Vidd! – intett egyet, és szinte kirohant az erkélyre.
Háttal állt nekem, de látszott, hogy görcsösen kapaszkodik a mellkasáig érő korlátba.
Bementem a hálóba, és a sarokban megtaláltam a mobilt, zsebre tettem.
Amikor kiléptem Chris a korlátnak támaszkodva állt, kezét ismét az arcába temetve.
Látszott, hogy baj van, hogy komolyan megzuhant. Utána mentem.
- Jó repülést. – mondta egyszerűen, de rám sem nézett.
Nem láttam az arcát, mégis tudtam, hogy legszívesebben leugrana. Az egész lényét áthatotta a bánat.
- A barátaid szerint te nem ilyen ember vagy….
- Már magam sem tudom, milyen ember vagyok…
- Chris….
- Bergernek igaza van. Már legelőször el kellett volna menned veled, és vissza se nézni.
- Lehet…
- Éljünk külön!
- Mi?
- Nincs értelme hogy tönkre tedd magam, mert én már roncs vagyok. Ez lesz a legjobb megoldás. Költözz ahová akarsz, és csinálj amit akarsz. – a hangja lemondóan csengett - Jó utat… - suttogta.
Magam sem tudom, miért, de oda léptem hozzá, és szorosan átkaroltam.
- Ha akarod segítek… - suttogtam vissza – Ha akarod maradok, és segítek…. Csak mond el….
- Nem…
- Had segítsek. Egyedül nem boldogulsz.
- Menj el…
- Miért?
- Mit akarsz tőlem? Egy emberi roncson, aki idegbeteg, és alkoholista már nem lehet segíteni! – csattant fel keserűen.
Elhúzódtam tőle, megfogtam a karját, és magam felé fordítottam.
Amikor rám nézett, vörös volt a szeme, és mérhetetlenül fájdalommal teli az arca. Igaza volt Eddienek, totálisan kész volt.
A legtöbb férfi ritkán sír, és mérget vettem volna rá, hogy Chris is ide tartozik, ő kemény mint a kő, de most valami nagyon nagy baj lehet, ha ennyire a béka segge alatt van az önbecsülése, és a lelke.
Megsimogattam a meggyötört arcát, erre szorosan magához húzott. Féltem tőle, szerettem volna elfutni, de erőt vettem magamon és hagytam, hogy a vállamba fúrja az arcát.
Amikor nem tört rá az idegbaj, egész kedves, és rendes pasi volt, olyan akit könnyű szeretni, de amikor meghülyült féltem tőle.
- Menj el… - motyogta a nyakamba.
- Tényleg ezt akarod?
- Igen. –mondta határozottan.
- Biztos? – egy kicsit eltoltam magamtól.
- Jobb lesz így.
- Neked? – kérdeztem óvatosan.
- Neked. – nézett rám fáradtan.
- És a csapat? A felkészülés?
- Keress egy jó edzőt, aki majd kezelésbe vesz. Mindegy hol leszel, kár hol jobb és nyugodtam életed lesz mint itt.
- De…
- Menj. Berger már az ajtóban toporog. – megfordultam és igaza volt.
Gerhard idegesen és türelmetlenül bámult minket.
- Jobb lesz így. – közölte egyszerűen és próbált jó képet vágni hozzá.
Bólintottam.
Kotorászott egy kicsit a zsebében, majd a kezembe adott egy kis selyem zacskót.
- Csinálj vele amit akarsz, nekem nem kell. – azzal bement a hálóba, és bezárta maga mögött az ajtót.
Kinyitottam a kis erszényt, egyszerű, vörös plüssből készül ékszerdobozt rejtett. Sejtettem mi van benne, de azért kinyitottam.
Két fehér arany karikagyűrű, mindkettőbe körben bonyolult tekergős kelte stílusú növényi minta volt belevésve, az egyik kisebbnek tűnt, mint a másik és három kis átlósan elhelyezett gyémántkő díszítette.
A lélegzetem is elakadt.
- Mindig is jó ízlése volt. – morogta Gerhard.
- Tudtál erről? – suttogtam döbbenten.
- Azt tudtam, hogy szeretne gyűrűt is húzni az ujjadra, ha már a felesége vagy. De azt, nem tudtam hogy el is intézte. Kicsit régimódi figura. – eresztett meg egy szomorú mosolyt.
Kivettem a köveset, és felpróbáltam. Tökéletes volt.
- Mehetünk?
Bizonytalanul néztem rá.
- Ha most ezért akarsz maradni, mert odaadta neked…
- Nem. – mondtam határozottan – Szüksége van rám. Valakire aki szemmel tartja és segít neki. Nem maradhat egyedül, te is tudod. Még jobban hagyná magakörül szétesni a dolgokat.
- Ang, én nem hiszem hogy ez….
Abban a pillanatban zaj hallatszott a hálóból, mintha valami darabokra tört volna.
Gerharddal azonnal berohantunk, de sehol senki, majd újabb csörömpölés a fürdőszoba felől.
Benyitottam. Chris éppen ököllel verte a tükröt.