Driven - Felpörgetve 33.

33.rész

Mire beültem a kocsiba rongyááztam, beírtam a GPS-be a címet, és elindultam. Többször is próbáltam hívni Christ, de csak a hangposta válaszolt.
A Londonba vezető út háromnegyedét már megtettem, amikor a szemközti sávban egy szürke BMW-t láttam az egyik útszélén ferdén parkolni.
Megálltam a saját oldalam padkáján, pár méterre tőle.
Felhívtam Amandát.
- Szia! Chris nem egy metál BMW-vel ment el?
- Nem tudom. Nem láttam milyen kulcsokat vitt el.
- Mondom a rendszámot nézd meg a mienk e! – beolvastam.
- A miénk!
- Remek! –azzal letettem.
Imádtam magam, és a megérzéseimet.
Átkanyarodtam a másik sávba, és beálltam mögé.
Kifutottam az esőbe, és kinyitottam az autó ajtaját. Az angol a kormányra borulva ült, totál részegen.
Hosszú szenvedés után, kicibáltam a hideg esőbe, lerogyott a BMW mellé, és percekkel később magához tért. Vagy legalábbis kicsit józanodott.
Kábán körbe nézett.
- Hogy kerülsz ide?
- Utánad jöttem.
- Nem kellett volna. –tántorgott fel, de a tetőbe kellett kapaszkodnia hogy ne essen el.
- Azt hittem Emmánál vagy, de azért aggódtam.
Próbáltam bele karolni, de nem hagyta, lerázott magáról.
- Hagyjál!
- Így nem vezethetsz!
- Csak részeg vagyok nem beteg!
- Az Istenért neki hajtasz egy fának!
- Legalább vége ennek az átkozott életnek! – csapott rá a motorháztetőre.
Valami nagyon nem volt rendben, a zsigereimben éreztem, hogy titkolózik.
Megfogtam a vállát, és magam felé fordítottam.
- Nem vagyok az ellenséged…
Bólintott.
- Tudom….
- Ha elmondod, talán segíthetek.
- Adrian tudja.
Elhúztam a szám.
- Nem rajongott érted úgy látom.
- Az egész helyzetért. Akkor nyitott be, amikor éppen magamhoz öleltem.
- Sajnálom. –mondtam a lehető legőszintébben.
- Szükségem van rájuk, nem veszíthetem el őket! –nézett rám kétségbeesve.
- Beszélek Adriannal reggel. Tisztázom a dolgot.
- Azt mondta elviszi őket, és nem láthatom többet egyiküket sem. Ha tudnád miket mondott, és igaza van. Olyan hülye voltam! De szeretem, és nem akarom magára hagyni ilyen helyzetbe!
- Ilyen helyzetben? Chris miről beszélsz? –kérdeztem gyanakodva.
Lehunyta a szemét, és a könnyek végig folytak az arcán.
- Emma gyereket vár. Tőlem.
- Ez biztos? –kérdeztem döbbenten.
- Igen. –suttogta – Mutatta az orvosi papírokat. A héten akart velem beszélni, szerette volna hogy tudjak róla, de amikor kiderült hogy elvettelek mégis titkolózott. Aztán amikor beszéltem vele, valahogy kikényszerítettem belőle az igazságot.
- Nagyon részeg voltál akkor este?
- Eléggé. De volt még egy másik eset is.
- Azt mondtad csak egyszer feküdtél le vele. – böktem ki letaglózva.
- Akkor kicsit több mint egy hónapja Monacóban, és utána másfél hétre rá. – vallotta be, de rám sem nézett – Valamelyik szerelőt ünnepeltük, Adrian nem volt itt hazament,túl volt hajtva ő is, de Emma maradt, akkor is nagyon berúgtam, bekopogtam hozzá. Tudtam hogy egyedül van, és ki fogja nyitni mert belém van esve, nem bírtam már az egyedüllétet, vele pedig korábban is jó volt, nem tiltakozott. Egész éjszaka tartott, és másnap megint leléptem. Pontosan érzem, hogy emberileg nem sokra tartasz, mert iszom, üvöltözök, kétszer is felpofoztalak, gondoltam próbálok javítani a renomémon, és kikozmetikázom a dolgot.
A lehető legrendesebb pasihoz mentem hozzá. Szégyelltem magam helyette is, és át tudtam érezni Emma helyzetét. Utáltam amiért hazudott nekem, és ennyire felelőtlen volt.
- Mit fogsz tenni? Elküldöd egy klinikára? – kérdeztem élesen.
- Nem! –nézett rám határozottan – Szeretném ha megtartaná, de a döntés rajta is áll. Tudom, hogy fiatal, és lehet hogy nincs felkészülve erre. Bárhogy dönt, én mellette leszek! Meg is mondtam neki, ahogy azt is, ha megtartja ragaszkodom hozzá, hogy a kicsi a nevemet viselje, vállalom őket, de legalább egy évig nem tudom elvenni!
- Mit mondott?
- Össze van zavarodva, és Adrian pedig a plafonon van. Kell egy kis idő mire nyugodtan tudunk megoldást találni.
- És te?
- Beverley mellett sosem akartam gyereket, akkor valahogy mindig úgy tűnt csak nyűg lenne egy amúgy is tekervényes kapcsolatban, de Emma olyan más. –tűnődött el – Ő kedves, megértő, gyengéd, türelmes. Amikor vele vagyok, olyan nyugodt és békés minden. Újra megtalálom a régi önmagam, a régi higgadt Christiant.
Amit mellettem sosem, egészítettem ki magamban a mondandóját.
Szerettem volna elfutni, mert minden egyes szava kés volt a szívembe.
Nagyon fájtak és kínoztak a szavai. Tudtam, hogy soha nem lehetek olyan mint ez a kis csitri, mert én alapjaimban más vagyok, képtelen lennék megadni az angolnak amire vágyik. Pont ahogy képtelen voltam megadni ugyanezt Bergernek is.
Megint ugyanazért veszítek el egy férfit, mert nem vagyok törékeny porcelán, pedig ha tudnák hogy belül milyen is vagyok valójában.
Képtelen voltam tovább ott maradni, sarkon fordultam, és már a Mercedes ajtaját nyitottam, amikor Chris megfogta a kilincset.
- Gyűlölsz, amiért ilyen mocsok vagyok?
- Nem.
- Haragszol?
- Nem.
Maga felé fordított.
- Nem így képzeltem ezt az egészet, hidd el.
- Elhiszem.
- Mit fogsz tenni? Azt elmondtam én mit akarok, de te nem mondtál semmit. –nézett rám firtató tekintettel.
- Külön akarok élni. –szögeztem le.
Mélyen megdöbbent.
- Pár hétig tartsuk fent a látszatot, aztán elköltözöm Monacóba, ott nincsenek paparazzik. Te itt élsz Emmával, én meg akivel akarok. Hivatalosan meg bejelentjük hogy érdekházasság, és ennyi. Az előbbiekhez meg tegyük hozzá, hogy a vagyonod is elúszott. Amanda mesélt pár dolgot!
Nem tudom ki beszélt helyettem, de biztosan nem én voltam.
Nem akartam elengedni Christ, de mégis ellöktem, már így is túl közel volt, és bántott, féltem attól mi lenne ha még közelebb engedném. Így is sebezhető voltam, hát még ha elcsábítom Emmától és magamba bolondítom. Megbánná, ahogy én is, az a gyerek nem nőhet fel apa nélkül, Chrisnek is kell, és egy idő után meggyűlölne amiért elszedtem a családjától.
- Ez a csapat az életem. Nem hagyhattam, hogy csak úgy szétessen. Amit tudtam megtettem érte.
- És közben tönkreteszed Adriant, Emmát, és engem is. Mindenkin átgázolsz. Biztos ér ennyit ez a csapat?
Megfordultam, és beszálltam a kocsiba, majd Londonba hajtottam. Kivettem egy szobát egy luxus hotelban, és remegő kézzel hívtam fel Bergert. Sokadjára. Tudtam, hogy felveszi.
Hosszan kicsöngött.
- Szia. –mondta félálomban – Baj van?
- Tudtad hogy ő és Emma? Newey lánya? – tört ki belőlem sírós hangon.
Néma csönd volt a válasz.
- Berger!
- Igen… - mondta - De az csak annyi volt, vigaszt keresett nála. Emma kedves kis lány, de kis lány, és nem érett nő. Romantikus ábránd volt, mindketten túlélik, Chris gyorsan elfelejti.
- Tudtad hogy Monaco után is megvolt neki még egyszer?
- Mi? – fakadt ki az osztrák – A francba!
- Emma terhes.
- Jézus…. És Chris?
Elmondtam.
- Szeretnéd ha odamennék?
- Nem! –mondtam határozottan – Csak nem volt senki akinek elsírhatnám a kínom. Szükségem volt egy barátra.
- Csak arra?
- Törődj Anaval!
- Veled is törődöm.
- Erről lekéstél! – azzal letettem a telefont.
Gyűlöltem Bergert, és Christiant is! Mindketten elárultak, és átvertek! De leginkább az angol árulása fájt, a szívem mélyén felébresztette bennem a reményt, hogy összetartozhatunk, ezt azonban Emma terhességével porrá is zúzta. Bármit feláldoz a Red Bullért, még önmagát is, és észre sem veszi, hogy már elindult lefelé a lejtőn, ezek után biztos, hogy nem lehet köztünk semmi, ha pedig nem felel meg többé mint csapatvezető, kirúgom.
Nem esem még egyszer abba a hibába, mint az osztrákkal, két embert már elvesztettem, nem érné meg szenvedni még egyszer egy olyanért, mint az angol.
Nem kell több hazugság! Nem kell több szenvedés tőle!
Itt van vége a vele való ábrándozásnak, ez innentől már csak biznisz!