Seventh shift pace 40.

40.rész

Mindent megtett, hogy kimerítsen, így mire hajnalban lejöttem a parkettről állni se bírtam.
Kimerültnek éreztem magam, de boldog voltam. Végre sínen volt minden. Az életem is rendeződött lassan, a versenyeken jól mentünk, a sajtónál nem mi voltunk a fő téma.
Lerogytam az egyik fehér bőrfotelbe az ablak mellé, Bruno pedig eltűnt valamerre, mint a kámfor.
Előkotortam a táskámból egy cigit, és rágyújtottam.
Fáradtan dűltem hátra, amikor valaki leült mellém.
Oldalra néztem, és azzal a lendülettel fel akartam állni, de elkapta a karom.
- Eresz el vagy esküszöm botrányt csapok! –sziszegtem.
- Beszélni akarok veled. – mondta Chris csendesen.
- Menj a halál faszára! –azzal megpróbáltam kirángatni a kezem a szorításából.
Nem sikerült.
- Eressz! – közöltem fenyegetően.
- Fél percet kérek. – nézett rám fáradtan.
Volt benne jó pár huzat, nem tűnt csont részegnek, inkább közepesen ittasnak.
Nyúzott volt, viseltes, és fogyott is jó pár kilót.
Visszaültem a székbe, és néztem az órám.
- Beszélnünk kell!
- Ennyi?
- Beszélnünk kell a csapatról, rólam, rólad, Brunoról, és erről a hadjáratról, amit ellenem folytatsz.
Érdeklődve néztem rá.
- Részeg létedre még elég jól kommunikálsz! –szúrtam oda.
Megcsóválta a fejét, majd felállt.
- Hagyjuk! –húzta el vízszintesen a kezét előttem – Ez a ritka szar ötleteim egyike volt!
Bruno éppen akkor jelent meg.
- Gond van?
Chris szó nélkül elment.
- Mi történt?
- Semmi. Beszélni akart, de leráztam.
Bólintott, de a távolodó Chris felé nézett, majd vett egy nagy levegőt.
- Szerinted beszélnem kellett volna vele igaz?
- Én nem mondtam semmit. Úgyhogy ne kend rám. Azt csinálsz amit akarsz! –emelte fel a kezét.
Szúrósan néztem rá.
- Nem fogom megint a jó fiút játszani!
- Pedig jobban illik rád, mint a kemény macsó! – gúnyolódtam.
- Táncoljunk! –azzal újra a parkettre cibált.
Ez inkább már imitáció volt, mint igazi tánc, úgyhogy végül feladtuk, és kimentünk a parkolóba a kocsihoz.
Egymásba karolva ténferegtünk a fáradtságtól, amikor megláttuk, hogy a kis német zseni, éppen verekszik valakivel a majdnem tök sötétben.
Elég rosszul állt a szénája.
Bruno rám pillantott. Én meg vállat vontam.
Odaszaladt, és szétválasztotta őket.
Sebnek vérzett a szája, az ellenfele meg Bruno ütésétől a földön feküdt.
- Vedd el tőle a kulcsokat! – mutatott Seb a másik görnyedő alakra.
- Mi?
- Halál részeg, így nem vezethet!
- Ezért verekedtél vele össze mert részeg? –kérdezte Bruno hitetlenkedve.
- Ki vagy rúgva! –kiabál rá Sebre Chris.
Csak a hangjáról lehetett felismerni. Döbbenten néztem rá, ahogy a félhomályban a földön fetreng. Az egyik autó hátuljába kellett kapaszkodnia, hogy legalább fel tudjon ülni.
Borzalmasan festett, a ruhája csupa kosz volt.
- Vedd el tőle a kulcsokat, én nem tudom! Sokat ivott, és be is lőtte magát!
- Elhallgass!
- Láttalak! Azt hiszed nem láttam, amikor felszívtad azt a szart?! – kiabált hisztérikusan Seb.
- Bruno kérlek! Így nem tudom visszavinni a hotelbe! –nézett rá reménykedve.
Seb teljesen ki volt borulva, nem tudott józanul gondolkodni, de Chris sem, ez valóban nem csak egyszerű részegségnek tűnt. Ez annál több, kiabált, fenyegetőzött, mint valami elmeháborodott. Inkább festett drogosnak, mint piásnak, a tekintetén látszott, hogy túl van spannolva, teljesen felpörgött, ital ilyet nem okoz.
- Intézzétek el egymás közt. – válaszolta higgadtan.
- Kérlek! –nézett rá Seb könyörögve.
- Nem! –azzal sarkon fordult, és a kocsihoz ment.
- Bruno… - néztem rá döbbenten.
- Gyere! Késő van, és fáradt vagyok, menjünk! – azzal kinyitotta az ajtót.
Seb most rám nézett kérlelőn.
- Segíts….
- Hagyd már Angel! Nagy fiú! Világbajnok! Megoldja! Gyere!
Seb továbbra is reménykedve nézett.
- Angel! Ne játszd a szamaritánust! Emlékezz rá mit tett veled!
Brunónak igaza van, ha ő nem törődött velem, most én miért törődjek az ő nyomorával.
Az autóhoz csörtettem, és bevágtam az ajtót.
- Helyes! – vigyorgott, majd beindította a motort, és gázt adott.
Már fél úton voltunk a hotel felé, amikor csöngött a mobilom.
Előtúrtam a táskából, a kijelzőn Gerhard neve villogott.
Megölöm ha most vissza rendel a bulira, már több mint húsz perce jövünk.
Kelletlenül vettem fel.
- Mi az?
- Gyertek a Spai Városi Kórházba! Most! –mondta nyomatékosan.
- Ki lett rosszul? Te? –kérdeztem aggódva.
- Mi történt? –kérdezte Bruno.
- Gerhard kórházban van. –válaszoltam.
- Ti most azonnal ide jöttök! –üvöltötte.
- Mi történt? Mond már el!
- Az hogy emberileg nullák vagytok!
Értetlenül néztem Brunora, majd összeállt a kép.
- Chris és Seb?
- Igen.
Nyeltem egyet. Valami nagyon rossz érzés fogott el.
- Fordulj meg! –közöltem Brunóval – Nagy a baj?
- Elég nagy! Seb műtőben van, Chris olcsóbban megúszta. Pár törés és ficam.
- Jézusom…. - suttogtam - Ő vezetett igaz?
- Igen. –sóhajtott Gerhard.
- Seb?
- Súlyos, és életveszélyes. Összetörtek a bordái és a bal lába szilánkosra, pár csigolyája is roncsolódott.
- Istenem…. –éreztem ahogy elered a könnyem.
- Az orvosok szerint rosszak ez esélyek.
- Értem…
- Egyedül vagyok bent, kell még valaki aki szemmel tudja tartani Christ.
- Persze. Hol vagy most?
- A harmadikon vagyunk. Engem most fognak betolni. –közölte remegő hangon.
- Hová? – rémültem meg.
- A műtőbe, megsérült a kulcs csontom, és a bal lábam.
- Te is a kocsiban voltál? – tört ki belőlem a sikítás szerű kérdés.
- Igen. Nem vészes. Én jól vagyok. Csak siessetek. Chris képes és hülyeséget csinál, rátok bízom.
- Sietünk ahogy tudunk.
- Helyes!
- Gerhard…
- Tessék?
- Nem akartam! – zokogtam a telefonba.
- Tudom…. Le kell tennem!
- Ne hallj meg jó?
- Igyekszem.
- Oké.
Letettem a telefont, és végigbőgtem az út hátralévő részét.
Igyekeztem tartani magam, de mire a kórházhoz értünk kiborultam.