Seventh shift pace 41.

41.rész

A fölszinten álló nővérpultnál útbaigazítottak minket, de minél inkább nyomkodtam a lift gombjait annál inkább nem jött, és teltek a percek. Elegem lett.
- Gyere! –fogtam meg Bruno karját, és a lépcsőház felé cibáltam.
Végig rohantam három emeletet, őt meg húztam magammal.
Megkerestük az újabb nővér pultot.
- Jó estét! A barátainkat keressük, egy közúti baleset áldozatai! Nem régen hozták be őket. Lentről küldtek fel minket. –támadtam le a harminc körüli, rövid barna hajú, szemüveges nőt.
- Igen, az előbb szólt fel a kolléganőm, hogy jönnek. Kérem mondja a neveket, és utána nézek a gépben.
- Gerhard Berger, Sebastian Vettel, és Christian Horner.
- Kis türelmet. –válaszolt kedvesen.
Idegesen doboltam az asztalon.
- Mr. Bergert még műtik, adódott némi komplikáció, de az állapota nem súlyos. Darabos kulcscsonttörése van, és egyszerű bal lábszári sípcsont törés. Pár óra és kihozzák.
Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt, pedig nem is tudtam, hogy visszatartottam.
- Mr. Vettel viszont már nem volt ilyen szerencsés. Öt bordája eltört, az egyik átszúrta a tüdőt, három csigolyája megrepedt, de úgy tűnik idegi károsodás nem érte, a bal lába viszont szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott. Az orvosi team jelenleg is műti, nem tudom megmondani meddig.
- Amputálni kell a lábát?
- Sajnos nem tudom hölgyem, csak annyit tudok, amit már gépre vittek. Több információt csak akkor közölhetek ha vége a műtétnek, és kijött az orvos.
- Értem.
- Mr. Horner jól van. Megrepedt két bordája, és csúnyán megzúzta a bal vállát és a bal kézfejét. De különben jól van.
Matatott valamit az asztalon.
- Hol műtik Vettelt? Várakozhatunk az ajtó előtt?
- Hármas műtő. De kérem ne az ajtó előtt, útban lehetnek.
- Igaza van. Persze. – bólogattam.
- A folyosó végén van egy kis szoba, és pár szék, üljenek le nyugodtan. Hagyott egy cetlit az egyik kolléganőm, hogy Mr. Horner is ott találják. –mutatott fel egy kis sárga papírt.
- Remek. –morogtam.
- Beszólok a műtőbe, hogy ha végeztek akkor informálják Önöket.
- Köszönjük! –feleltem hálásan.
- Nincs mit. Ha bármiben segíthetek még kérem szóljanak.
- Rendben.
Nehéz szívvel tettük meg az a pár méter. Brunora pillantottam, és tudtam mit érez. Bűntudatot, és önutálatot. Ugyanabban a cipőben jártunk. Mindketten hibásak voltunk.
Befordultam a bejáraton át, és egy egyszerű kis helyiségbe jutottam.
Az ajtóval szemben voltak az ablakok, régi típusú viseltes redőnyökkel, és ócska sötétítőkkel.
A padlót és falakat is váll magasságig fehér csempével burkolták.
Egy ütött kopott dohányzóasztal áll, a szoba közepén. A tetején pár régi újsággal. Az egyik oldalán hosszabb régebbi viseltes barna bőr kanapé, a másikon két fotel. A szoba másik végében a falnál két régi fehér kórházi párnás szék állt üresen.
Chris az egyik ablak alatt ült, a sarokban, az egyik fotel és az egyik szék között. Felhúzta a térdeit, az arcát pedig a kezeibe temette.
- Beszélj vele. – súgtam oda Brunónak alig hallhatóan.
- És mit mondjak neki?
- Nem tudom. Te tudod mikor mit mondj, hogy megnyugodjon az ember. Gerhard aggódik érte. Kérte, hogy ne hagyjuk egyedül.
- Pedig az lenne a legjobb. Lesétálna a tetőről, és mindenki megnyugodna végre! –fakadt ki hangosan.
Adtam neki egy pofont.
- Ajánlom sürgősen keresd meg nekem a régi Brunót, vagy engem is elfelejthetsz!
Elfordítottam a tekintetem, a döbbent arcáról, és ekkor láttam, hogy Chris minket néz.
Ismét a brazilra pillantottam.
- Hozz kávét, és valami kaját! Hosszú lesz az éjszaka! Neked való feladat! –sziszegtem.
Bólogatott, és elment.
Leültem a Chris melletti fotelba.
Katasztrofális állapotban volt. Koszos, véres és szakadt ruhát viselt. A kezei és az arca is maszatosnak tűnt. A haja kócos, és vértől ragacsos.
Egy megtört ember szemével nézett rám.
- Fel kéne állnod onnan. Nem a legjobb a hideg kövön csücsülni.
- Az én hibám! –fakadt ki és előtörtek a könnyei – Az orvos… Az orvos….azt mondta… nagy a valószínűsége, hogy le kell vágni a lábát. –a kezébe temette az arcát.
Kiborult.
- Én tehetek az egészről! Miattam van! Soha többé nem vezethet! Mi lesz vele? Ez az élete! Az apja rám bízta, az ígértem vigyázok rá! – belemarkolt a hajába – Istenem! És Gerhard! A legjobb barátom, és belőle is nyomorékot csináltam!
Rám nézett. Kétségbe volt esve. Teljesen.
- Téged is….bántottalak.
Éreztem, hogy megrándul az arcom.
- Nem ezt akartam, és nem így!
Próbáltam bíztatóan bólintani.
Megint a kezébe temette az arcát, de ezúttal láttam, hogy karmolja az arcát, és tépi a haját.
- Ne ne ne ne! – guggoltam le mellé, és lefogtam a kezét, de lehajtotta a fejét – Ez senkin nem segít.
- Rajtam igen.
- Hidd el, hogy nem.
Az álla alá tettem a kezem, és felemeltem.
Egymásra néztünk.
- Gyűlölöm magam!
- Tudom…. De ezzel nem vagy egyedül. Nekem is és Brunónak is segítenünk kellett volna neked. Ha nem vagyunk olyan hülyék, akkor ez nem történik meg. Nem egyedül a te hibád. Nem csak te vagy a felelős.
- Az egész miattam van! –lehunyta a szemét, és a könnyek végig folytak az arcán – A kölyök… és Gerhard….- suttogta.
Éreztem, hogy mindjárt én is sírok.
- Túlélik... Nem lesz baj…
- Miattam lesz nyomorék!
- Fel fog épülni!
- Nem fog!
- Bíznod kell benne, és hinni!
- Én már nem tudok reménykedni… - fordította el a fejét.
- Muszáj.
- Brunónak igaza van. Jobb lenne a világ nélkülem.
- Bruno hülye! Agyára ment a benzingőz!
De hiába beszéltem, Chris rám sem figyelt, teljesen befordult.
Végül visszaültem a fotelbe, és magam elé bámultam, vagy a falióra lassan vánszorgó mutatóit szuggeráltam.
Hajnali négy felé járt már az idő.
Egy papírpohár jelent meg előttem.
Felnéztem. Bruno volt az.
- Forrócsokoládé. Jót tesz.
Elvettem, Chris vonakodott, de végül Bruno csak rátukmálta.
- Beszéltem ez egyik orvossal.
- Mit mondott? –kérdeztem élénken.
- Akkor jött ki. Gerhard jól van, úgy tűnik rendben lesz. Összedrótozták, és minden normális. Kisebb volt a baj, mint hitték. Most varrják össze.
- Ez jó hír. –könnyebbültem meg.
- Igen. Megpróbálok Sebről is megtudni valamit.
- Oké.
- Figyelj rá. –súgta oda, és a fejével Chris felé bökött – Nem tetszik nekem. Ki tudja, mi jár a fejében.
- Kétlem, hogy most bármit is tenne ellenünk.
- Nem arra célzok.
Értetlenül néztem rá.
- Félek, ha egyedül marad kárt tesz magában. Eléggé kikészült, és mindenért magát okolja. Tartsd szemmel.
Bólintottam.
Bruno pedig kiment. Chris még mindig a sarokban ült, és a padlót bámulta.
Kinéztem az ablakon, már pirkadt.
- Hosszú volt ez az éjszaka, de nappal még inkább az lesz.