45.rész
Besétáltam Chrishez, az ágy szélén ült, a könyökét a térdén nyugtatta, és az arcát a kezébe temette.
- Rosszul vagy?
Leengedte a kezét, és látszott mennyire viharvert, hogy mennyire az ereje végén van. Mint aki, már feladta, és teher számára az élet.
- Kicsit fáradt vagyok. – erőtlen és rekedtes volt a hangja.
Leültem az egyik fotel karfájára vele szemben.
- Tartozunk egymásnak egy bocsánat kéréssel…
- Ugyan minek? Az nem teheti semmissé a múltat. – felállt, és keresni kezdte a ruhát.
Eddig ugyanis egy pólóban és egy bokszerben aludt.
- Mit akarsz tenni?
- Bemegyek a kórházba.
- Inkább ne. –mondtam óvatosan.
Azonnal megfordult és rám nézett.
- Baj van?
- Gerhard és Seb is jól van.
- Akkor? Talán megtiltod? – támadt nekem.
Fáradtan néztem rá.
- Nincs erőm vitázni fáradt vagyok.
- Helyes! Felesleges is!
Magára rángatta a nadrágját.
- Beszéltem Dietrichhel…
Dühös lett.
- Minek? Ne pofázz bele az életem be! Már így is leget tettél!
Elé léptem.
- Beszélgessünk. Lenne miről. – mondtam higgadtan.
- Menj a pokolba!
- Chris. Nem akarok tovább háborúzni! –emeltem fel a kezem megadóan – Dietrichnek is megmondtam. Tudnék segíteni.
- Mi ez a nagy pálfordulás? Azt hiszed nem látok a mézes mázas álarcod mögé?!
Összeráncoltam a homlokom.
- Közel akarsz engedni, hogy megadhasd a végső kegyelem döfést! De arra nem lesz módod!
- Chris…
- Tudom! Érted? T U D O M!
- Mit?
- A gyereket!
Lehunytam a szemem.
- Már akkor megtudtam! Bruno barátod felhívott és elmondta! Ahogy azt is, hogy tönkre fog tenni, amiért azt tettem veled! Elmesélte, mennyire gyűlölsz, és utálsz, hogy addig nem nyugszol, amíg mindenemet el nem vesztem, és börtönben vagy egy szanatóriumban nem végzem. – gombolgatta magán az ingét dühösen – Nem kell aggódnod! Nem húzom már sokáig! Gratulálhatsz magadnak! Eléggé undorodom már magamtól! Elérted a célod.
Éreztem, ahogy a könnyek végig folynak az arcomon.
- Nagyon fájt, amit velem tettél… - suttogtam – De akkor sem kellett volna ezt tennem…
- Ne játszd a bűnbánót szivi! Nem áll jól neked!
- Gerhard hívott fel a kórházból… Amikor elmondta mi történt… Én nem akartam hogy neki, vagy Sebnek baja legyen!
- De kedves!
- Hinned kell nekem! – zokogtam – Én akkor jöttem rá, hogy milyen hülye voltam! Soha nem akartam másokat bajba, vagy veszélybe sodorni! Én nem ilyen vagyok!
- Persze! –felvette a zakóját.
- Higgy nekem!
Rám sem nézett, egyszerűen elviharzott mellettem.
A bejárati ajtónál értem utol, már kinyitotta, de rátettem a kezem.
- Mindketten hibásak vagyunk, hogy ez az egész idáig jutott, de helyre akarom hozni amit elbasztam!
- Már nem kell! –sziszegte az arcomba.
És lerángatta a kezem az ajtóról.
Kinyitotta, de elkaptam a karját, erre válaszul megütött.
Olyan erővel, hogy az előszoba szekrénynek estem, majd padlóra.
Próbáltam felállni, de nagyon erősen szédültem, aztán végül minden elsötétült.
Mindféle buta rémálmok váltották egymást.
Halk suttogást hallottam, lassan kinyitottam a szemem.
Bruno ült az ágyamnál, de ott ült mellette Gerhard is egy tolókocsiban, Dietrich pedig az ablaknál állt.
- Mi történt? –kérdeztem kábán.
- Az a barom leütött! –pattant fel Bruno.
- Vitessétek ki innen! Felfordul tőle a gyomrom! - elfordítottam a fejem.
- Most mi bajod van? Nem én vagyok az ellenség!
- Minek mondtad el neki? Átvertél! Becsaptál! Képes voltál az orra alá dörgölni, utána tönkre tenni, és otthagyni Sebbel! Én is hibás vagyok igen, nem is kicsit! De mindig te voltál a jobb ember! Kétszínű lettél, és álnok! Ez már nem a bosszúról szól igaz?
- Szeretlek! De te soha még csak esélyt sem fogsz nekem adni, amíg egy szemernyi remény is van rá, hogy kibékülj vele! Ha már úgyis bántott, akkor gondoltam ráteszek még pár lapáttal! Neked a szíved mélyén még mindig ő kell, engem meg lábtörlőnek használsz! Tönkre tett, mégis törődsz vele, de velem soha!
- Te is tudod, hogy ez nem igaz!
- Most hogy olyan lettem mint ő, pedig már megvetsz! Nem vagyok neked elég jó! Gyűlöllek! –azzal felpattant, és kirohant.
Kétségbeesve néztem Gerhardra.
- Tudtad?
Bólintott.
- Január óta ilyen, teljesen megkattant. Próbáltam ellene tenni, de hiába.
- Semmit nem vettem észre…
- Mert homokba dugtad a fejed, és nem is akartad meglátni. Ahogy azt sem, hogyhogy alázza meg Christ egy - egy partin, vagy célozgat egy –egy interjúban. Nem jártél sehova, nem olvastál sajtót. Nem törődtél semmivel, csak Eddievel, és a bosszúval.
- Chris végig kereszttűzben volt….
- Igen. És állta ameddig bírta, de ő is csak ember. Végül győzött az alkohol, és kedély javítók. – mondta Dietrich csendesen.
- Mióta tudod? –suttogtam rémülten.
- Ismerem Christ már hosszú ideje. Azonnal rájöttem. Azt hittem majd túl jut ezen, hogy segítenek neki, és végül leteszi ezeket a szarokat, de a helyzet napról napra romlott. Minden szétesett. Seb és Kimi, de főleg Seb erőn felül próbált teljesíteni, de semmi eredménye sem volt. Kudarc, kudarc hátán. Megpróbálta kihúzni Christ a bajból, és kozmetikázni a dolgokat előttem, meg a sajtó előtt is.
Megpróbáltam felülni, de szédülni kezdtem, és hányingerem támadt.
- Ne pattogj! Az orvos szerint enyhe agyrázkódás.
- Remek. Meddig kell itt maradnom?
- Egy –két nap.
- Jó. Látom te már jól vagy.
- Igen. Pár nem és én is mehetek.
- Seb?
- Ő még nem, de egyre jobban van, a lába jól reagált a vizsgálatokra. Hosszú felépülés elé néz, de úgy tűnik megúszta.
- Hála Istennek! –sóhajtottam fel, majd komolyan néztem Gerhardra – Beszélnem kell Chrissel….
- Szerintem is. Ha benéz hozzám, majd átküldöm.
- Oké.
Fáradtan dőltem vissza a párnákra, és alig pár perc múlva már el is aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése