Seventh shift pace 48.

48.rész

Chris az ablakhoz sétált és kibámult rajta, de tudtam, hogy nem a várost szemléli, hanem gondolkodik.
Jó negyed óra hallgatás után, végül én törtem meg a csöndet.
- Már hosszú percek óta azt nézem, hogy kibámulsz a semmibe. Nem egy érdekfeszítő látvány.
Megfordult, és mélyen a szemembe nézett.
- Te mit szeretnél tőlem hallani?
- Tessék? –néztem rá értetlenül.
- Mi az amit szeretnéd, hogy mondjak neked a történtek után? Mi lenne az mondat, vagy szó amitől jobban éreznéd magad?
Összeráncoltam a homlokom, és egyre inkább elvesztettem a fonalat.
- Attól tartok nem értem mire akarsz kilukadni. –válaszoltam bizonytalanul.
- Szeretném normális mederbe terelni veled, Brunoval, Gerharddal, és többiekkel a viszonyomat. Veled szeretném kezdeni a sort.
- Értem. –bólintottam kissé döbbenten – És erre mind ma reggel jöttél rá?
- Még mindig nem érted, hogy mire célzok…
- Hát nem. Lehetnél sokkal konkrétabb.
- Szeretnék bocsánatot kérni tőled. Szeretném azt mondani, hogy sajnálom. De úgy érzem, hogy ennyivel nem lehet elintézni az utóbbi majd egy év hajcihőjét.
- A dolgokat nem lehet meg nem történtté tenni.
- Számít valamit, hogy próbálkozom?
- Pfffff. –fújtattam, majd leültem az ágy szélére – Nem a legjobbtól kérded. Nekem nem szokásom sem bocsánatot kérni, sem megbocsátani. Bruno az egyetlen kivétel.
- Sejtettem. –dobolt az ujjaival idegesen a garderobe sarkán.
- Igazából most te mit vársz tőlem?
- Hogy bocsáss meg.
Gúnyosan elmosolyodtam, és kifújtam a levegőt.
- Ugye nem gondolod, hogy minden tetted varázsütésre eltűnik?
- Nem, azt nem. De azt hittem azért valahol jó pontnak számít, hogy megtettem.
- Ne ess túlzásokban, nálam még mindig mínuszban vagy, és nem Bruno miatt. Ha majd látom, hogy változol, akkor esetleg elgondolkodom a dolgon. De be kell látnod én csak rendeztem a számlát. Bár elismerem, hogy Bruno túllőtt a célon. És én is. Elszaladt velünk a ló, de mindketten tudjuk, hogy miért. De megbánta. Én pedig szégyellem, hogy idáig lealacsonyodtam. Tőlem egyenlőre többet ne várj.
Bólintott.
- Most mi a terved? Mindenkihez odamész, és elnézést kérsz?
- Hát pár embertől biztosan. – morogta halkan.
- Hajrá! Szép feladat lesz.
- Igen. - mondta fáradtan.
- Ha ennyi akkor… - álltam fel.
- Lenne még valami. – piszkálta a komód sarkát.
Hosszan néztünk egymásra. Próbáltam kifürkészni a tekintetét, de csak annyira jutottam, hogy nagyon ideges és nyugtalan.
- Halljuk… - mondtam óvatosan.
- Nem én akartam Seb helyére hozni Brendont. Dietrich ötlete volt.
- Értem. – nem értettem ez miért olyan rohadt fontos, tekintve, hogy ezt eddig is tudtuk. Nyílt titok volt, hogy Chris nem akarja Brendont a csapatban látni – És ezt miért mondod el nekem?
- Gerhard mesélte, hogy Bruno mentett meg tőlük.
- Igen. És?
- Nem akarom hogy ezt hidd, ezért került ide, hogy én téged ezzel….
- Idegesítsél?
- Rossz emlékeket idézzek.
- Finoman fogalmaztál. – sóhajtottam nagyot.
- Próbáltam eltűntetni, de már nincs semmi befolyásom a csapat ügyeire. Helmut pedig nagyon pártolja.
- Értem én. De most miért spirázod ezt ennyire túl?
Elém lépett, és a szemembe nézett.
- Aggódom érted. –közölte egyszerűen.
Szkeptikusan elnevettem magam.
- Ne hidd, hogy ezt elhiszem! Eddig sem aggódtál értem, és ezután sem fogsz.
- Ez nem igaz!
- Akkor azért erőszakoltál meg, mert annyira aggódsz miattam? –fakadtam ki.
Chris úgy lépett, hátra, mintha megpofoztam volna.
- Én nem akartam… - védekezett.
- Tehát akkor csak úgy alakult! –szúrtam vissza.
- Az elején még Te is nagyon akartad! Azt mondtad nem érdekelnek a következmények! – sziszegte.
- Ez nem igaz! Pontosan tudod, hogy mire értettem! Ne próbáld magad, ilyen átlátszó hazugságokkal védeni! Vagy te azt hiszed nem is tettél velem semmit? –ordítottam a képébe.
- Ne forgasd ki a szavaimat!
- Én forgatom ki a szavaidat? Te részeges drogos!
Lehunyta a szemét.
- Ne mond ezt. – suttogta csendesen.
- Fáj az igazság?
Hátat fordított nekem, és visszasétált az ablakhoz.
- Te sem vagy más mint egy öntelt, egoista, nagyképű majom, aki ha kicsit rosszabbra fordulnak a dolgok, akkor alkohol és kábítószer mámorba menekül! – szúrtam oda megint.
Chris a belső párkány szélét szorította. Tudtam, hogy fájdalmat okozok a szavaimmal, de nem bírtam tovább, ki kellett végre mondanom, hogy mi fáj ennyire, ki kellett végre mondanom mindent, ami belülről égetett, és mardosott.
- Gyűlöllek, amiért ezt tetted velem, amiért tönkre tettél! Amiért megaláztál, és a sárba tiportál! Úgy bántál velem akkor, mintha egy senki útszéli kis kurva lennék! Kegyetlen vagy és öntelt! Tönkreteszel mindent, amihez csak hozzáérsz! Egy érzéketlen mocsok, aki most próbálja visszakönyörögni magát, a régi helyére, hogy végre ismét valakinek érezhesse magát! – ordítottam tovább.
Dühösen sarkon fordultam, és ekkor láttam, hogy Bruno az ajtóban áll.
- Hallgatózol? –támadtam neki.
Felhúzta az egyik szemöldökét.
- Azt hittem baj van, vagy úgy vonyítasz, hogy zeng tőled a szálloda.
- Befejeztem!
- Helyes! Épp ideje volt! –közölte ingerülten, majd faképnél hagyott. És oda sétált Chrishez.
- Nehogy már te is, most az ő pártját fogd! – sziszegtem.
Bruno megfordult, és dühösen rám nézett.
- Fogd be jó?!
Az angolhoz lépett.
- Hívjak orvost? – kérdezte aggódó hangon.
- Nem kell…. Elmúlik…. –suttogta Chris erőtlenül.
Jézusom! Most jön a haldokló hattyú halála című színdarab!
- Nem úgy tűnik. Sápadt vagy.
- Jól vagyok….
Láttam, hogy Chris olyan erővel szorítja a párkányt, hogy ujjai elfehérednek. Jó színész!
Brunora pillantottam.
- Ezt most miért kellett? Mire volt ez jó? –támadt nekem Bruno.
- Hagyd… Joga van elmondani a véleményét… És Igaza is van… - fordult meg Chris lassan.
Halál sápad volt az arca, és az egyik kezével még mindig a szorosan kapaszkodott.
Folyt róla az izzadtság.
Bruno elővette a telefonját.
Chris megfogta a karját.
- Jól vagyok…. Tényleg….
Elegem volt ebből az egészből. Nem értettem az állítólagos legjobb barátom, miért az ellenséget pátyolgatja, és védi. Sarkon fordultam, és kimentem a szobából.
Felkaptam a cuccom a kanapéról, amikor egy hangos puffanást hallottam.
- Christian! Christian! – kiabált Bruno.
Ápolgassák csak egymást, ha akarják.
- Christian!
Gúnyosan fújtattam egyet.
- Jézusom…….. Ben! Ben! Azonnal ide kell jönnötök Chris összeesett! Igen! Igen! Nem! Izzadt, szédelgett, és összeesett! Megnézem… Alig van pulzusa! Jó! Jó!
Hallottam Bruno minden egyes szavát, bementem a hálóba.
Chris a földön feküdt, nem, mozdult, Bruno pedig fogta a csuklóját, és nézte a pulzusát.
Felpillantott.
- Úgy csuklott össze, mint egy rongybaba! –nézett rám idegesen – Alig ver a szíve!
- Remek a műsor! –tapsoltam szkeptikusan.
- Vitatkozhatnánk róla ki a kegyetlen!
Kopogtattak az ajtón. Bruno azonnal felpattant, és kirohant.
Bennel, és Gerharddal jött vissza.
A doki azonnal megnézte Chris pulzusát, a táskájába kezdett el kotorászni.
- Segítsetek levenni az ingét! – szólt rá a fiúkra, majd elővette a sztetoszkópját.
- Mi történt pontosan?
- Angellel vitázott.
- Értem.
Majd míg a fiúk lecibálták róla a felsőt, Ben a kis lámpával megnézte Chris pupilláját, és meghallgatta a szívét.
Elővette a mobilját, és tárcsázott.
- Ben Marshall vagyok! Igen! Igen! A Hotel Intercontinentálba! 4525-ös szoba! Igen! Sürgős! Köszönöm! –ledobta a telefont, elővett egy darabka vattát, fertőtlenítőt, és egy gumi szalagot, meg egy steril kanült.
- Nagy a baj? –kérdezte Gerhard rémülten.
- Szívroham! – közölte Ben idegesen, majd beszúrta a tűt Chris karjába.
- Jézusom…- suttogta Bruno.
- Kap vénásan egy kis nitroglicerint, meg véralvadás gátlót. Ettől kicsit jobban lesz. A mentők már úton vannak. Reméljük kibírja a kórházig.
Rémülten pillantottam Brunóra, aki karon ragadott, és kidobott a szobából a folyosóra.
- A legjobb lesz, ha elmész a fenébe, és a közelébe sem jössz! –és bevágta az orrom előtt az ajtót.