Seventh shift pace 55.

55.rész

Brunot készségesen belement az időpont csereberébe, így másnap reggel én kezdtem.
A kocsi pocsék volt, a kanyarokban csúszott a segge, sajnos nagyon is túlkormányzott volt, az egyenesekben meg nem gyorsult rendesen. Magyarán egyensúly, és váltó gondokkal küzdöttünk. És akadt még valami apróbb baki, az üzemanyag befecskendezővel.
A szerelők minden lehetőt megtettek, de hiába, én pedig hiába köröztem a pályán csak a tizenhatodik lettem, Bruno meg tizennyolcadik. Nem indultak a legjobban a tesztek, persze tudtam, hogy így lesz, de ez már kiábrándítólag hatott.
A Red Bull persze szárnyalt, és ez még inkább bosszantott. Chris láttam párszor a pitwalkon, derűsnek tűnt. Mázlista.
Eljött az ebéd szünet, én pedig beugrottam az ebédlőbe, mielőtt elhúztam volna a kamionomba, alig léptem be, máris feltűnt, egy hatalmas vörös rózsa csokor az egyik sarokban.
Bruno éppen Gerharddal ebédelt az egyik sarokban, biccentettem, de Gerhard integetett, hogy menjek oda. Elhúztam a szám, és kissé durcásan leültem.
Már éppen meg akartam kérdezni, hogy mit akar, amikor a kezembe nyomott egy levelet.
Értetlenül néztem rá.
- A csokorhoz jött, de gondoltam nem szeretnéd, hogy valaki elolvassa.
Kinyitottam, és pár elég kapkodva írt sor állt rajta.
„ Vissza kellett utaznom. Tönkrement az egyik főgenerátor, és káosz van. Nem tudom hogy a hétvégére rendeződik e. Hidd el, én sem tapsolok örömömben. De Barcelona már a jövő hét. Kimit kerüld, mert még mindig zabos rád! R.B.B. U.I.: Remélem tetszik a csokor. ”
Bruno a vállam mögött beleolvasott a levélbe.
- R.B.B? –nézett rám érdekesen.
- Szerintem Christől jött, de gőzöm sincs, mi ez a rövidítés. – suttogtam.
- Red Bull Boss. – tette le a kanalat Gerhard.
Érdeklődve pillantottam rá.
- Mégis jobb, mintha odaírná, hogy Horner.
- Annak jobban örültem volna.
- Ne légy telhetetlen. Nem sűrűn küldözget rózsa hegyeket csajoknak.
- Jah, akkor most legyek megtisztelve, hogy az egyik csaja ként kaptam virágot? – kérdeztem ércesen.
Eddie ekkor ült le Gerhard mellé, és felkapta a levelet az asztalról. Próbáltam utána nyúlni, de mégis sikerült elolvasnia.
- Szerintem is érezd magad megtisztelve. –azzal visszadobta elém az üzenetet.
- Te fogd be!
- Édes. –vigyorgott kajánul – Ez így megy, szokj hozzá.
- Nem vagyok senki kapcarongya! –azzal felálltam az asztaltól.
- És az ebéd? –nézett rám döbbenten Bruno.
- Elment az étvágyam. Menj haza, délután is én leszek!
- De…
- Csönd!
Azzal kicsörtettem vissza a bokszba. A szerelők sem értették, miért lettem olyan mint egy fúria, így csöndben tettek vettek, én meg puffogtam magamban.
- Még hogy kerüljem Kimit! Azt hiszi, ha nincs mellettem nem tudom megvédeni magam? Ez el van tájolva! Pilóta vagyok nem grid csaj! Faszkalap! Barom!
Idegesen néztem az órát, végül negyed órával a kezdés előtt beültem a kocsiba.
Majd elsőként hajtottam ki a pályára. A hátralévő időben sem láttam a finnt, csak szenvedtünk a kocsival.
Annyit azonban sikerült elérni a nap végére, hogy már csak a túlkormányzottságot kellett kiküszöbölni. A semminél jobb volt, és legalább tizedi lettem, ami nem a legjobb, de legalább ez már nem a hátsó traktus.
Fáradtan dőltem a kamionom ágyában, rá néztem a telefonra, és egy jó pár nem fogadott hívás várt Christől. Kitöröltem mindent, és a számát pedig letiltottam. Ennyi.
Másnap délutánra végre valamicskét javult az autó egyensúlya is, így nyolcadik lettem.
Átöltöztem, kora estétől és Brunoval Need For Sped: Shifttel játszottunk, amikor valaki kopogott.
- Nem várok senki. – de azért felállt és oda ballagott.
Susmusolt valamit, majd kitárta az ajtót, és Gerhard belépett.
- Beszállsz? –vigyorogtam rá.
Nem tűnt túl vidámnak.
- Gond van?
- Van. Chris engem hívogatott egész nap, hogy mi van veled, mert nem ért utol telefonon! –csattant fel.
- Leszarom Christ!
- Akkor ezt mond is meg neki, mert másból sem állok ki egész nap, minthogy őt nyugtatgatom. Van épp lég gondja a gyárban, erre még te is vergődsz!
- Azt csinálok, amit akarok. És ha nem tetszik rúgj ki! Egyébként meg kibaszottul nem érdekel Chris. Menjen a többi ribancához! –azzal kirohantam és bevágtam magam mögött az ajtót.
A parkolóban futottam össze Eddievel.
- Ne gyere a közelembe mert leütlek! – kiabáltam rá, amikor felém sétált.
- Tudom jobb módját is, a feszültség levezetésnek. –mosolyodott el.
Megráztam a fejem, és beszálltam a csapat által bérelt BMW-be. Útban a szállodáig, többször is átléptem a sebességhatárt, de szerencsére éjszaka révén nem volt sehol rendőr.
Már várt egy tucat üzenet az angoltól, de mindent bedobtam a kukába, és fél éjszaka horrorfilmeket néztem.
Másnap kimentem a pályára, bementem a csapathoz reggelizni, de csak turkáltam a rántottát. Végül fél óra szenvedés után, sétáltam egyet, Gerhard éppen akkor jött ki a főkamionból, amikor visszaértem.
- Mi a mai program? –kérdeztem egyszerűen.
- Mi az Isten bajod van? –kérdezte fejcsóválva – Chris odáig van érted, naphosszat hívogat, amiért Dietrich biztosan a fejét veszi, mert nem törődik a gyárral annyit amennyit kéne. Ráadásul, ellenfél vagy. De ő mégis keres, meg virágot küld neked. Mi nem jó ebben?
Egyik lábamról a másikra álltam, és már majdnem bőgtem.
- Na?
- Nem akarok egy lenni a többi nője közül. – pityeredtem el.
Gerhard átölelt.
- Ne légy hülye! Tudod, hogy senkije sincs. Csak te.
Belefúrtam az arcom Gerhard mellkasába.
- Hiányzik….
Megsimogatta a hátam.
- Tudom… Ezt a kórt hívják szerelemnek.
- Szar ügy.
- De nyugtasson meg a tudat, hogy ő is vacakul van.
Felnyögtem.
- Kösz.
Nem tudom meddig bőgtem a vállán, de egy idő után jobb lett, amikor végre összeszedtem magam, adtam neki egy puszit, és elhúztam a bokszba.
Aznap mindketten parádést mentünk Brunoval, egy második és egy harmadik helyet szereztünk meg. Este a csapat tartott egy kis ünneplést, hogy végre minden rendben megy, és alakulnak a dolgok. Kicsit talán többet is ittam a kelleténél, és kétszer is hosszan megöleltem Gerhardot, amiért megnyugtatta a lelkem. És persze Brunót is.
Christ többször is próbáltam hívni, de állandóan a hangposta jelentkezett be.
- Biztosan még tárgyal. – morogtam magamban, de üzenetet nem hagytam.
Hétfőn kissé kótyagos fejjel mentem ki a reptérre, de még mindig jó kedvem volt, egészen addig amíg az újságos standnál meg nem láttam a pletykarovatok szalag címeit.
„ Angel Phoenix, és Gerhard Berger végre nyilvánosan vállalják évek óta tartó viszonyukat!”
Alatta pedig a vasárnap folyamán készült képek, ahogy ölelkezünk a kamionok közt, és az esti bulin.
„ Angel Phoenix a Forma 1 leendő új üdvöskéje, akinek eddig is nyílt támogatója volt az osztrák milliomos és korábbi ex Forma 1-es pilóta Gerhard Berger, végre nyilvánosan is vállalják viszonyukat.
Pár éve ismerkedtek meg az egyik versenyhétvégén, amikor még Angel alsóbb kategóriában versenyzett, és bár mindig is tagadták, hogy közük lenne egymáshoz, bennfentesek szerint, csak arra vártak, hogy Angel végre bekerüljön a Forma 1-be Gerhard csapatához. Így a viszonyuk már nyíltan vállalható, hiszen egy csapatnál vannak, és nem fenyegeti őket az a vád, hogy mivel az osztrák üzletember több alsókategóriás csapatot is támogat, esetleg ilyen módon segítené elő Angel győzelmeit.
Meg nem erősített hírek szerint a pár nem sokkal a Monacói FIA Gála előtt egy időre szakított, és Angel a Red Bull csapatfőnökének Christian Hornernek az ágyában keresett vigaszt. Bár lapunk felkereste Mr. Hornert, ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Sőt tagadta, hogy bármi köze lenne Angelhez.
Minden esetre az tegnap készült képek végre leleplezik a Forma 1 új párocskáját, ugyanis egyértelművé teszik, hogy bizony izzik körülöttük a levegő. Egyes források szerint pedig már az esküvő sem várat magára sokáig, hiszen Gerhard nem sokára újra szabad ember lesz, ugyanis december elején nagy csendben beadta a válási papírokat.
Így tehát végre egyenes út nyílik számukra a boldogság felé.”
Úgy éreztem forog velem a világ, az újság kiesett a kezemből, de valaki átkarolt.
Bruno volt az. Kétségbeesve néztem rá.
- Fel kell hívnod Christiant.
Éreztem, ahogy a könnyek végig futnak az arcomon.
- Azt hiszem már világos tegnap miért nem vette fel egyszer sem a telefont, és miért nem keresett azóta sem.
- Gyere.
Gyorsan felszálltunk Gerhard magángépére, de az osztrák nem jött velük. Menetrend szerinti járattal utazott vissza a Toro Rosso gyárába.
A gépről megpróbáltam felhívni Christiant, ezúttal kicsengett, és felvette.
- Christian Horner! –szólt bele.
- Angel vagyok. –mondtam rekedten.
Egyszerűen letette a telefont. Belőlem pedig kitört a zokogás.