54.rész
Lassan eltelt a január, és már februárból is jó pár nap, de Chris eltűnt. Se egy telefon, se egy email, semmi.
Próbáltam párszor hívni, de a mobilja vagy ki volt kapcsolva, vagy foglaltat jelzett, a legutolsó alkalommal pedig kinyomta. Így végül megint szépen pofára estem. Bruno próbált ugyan vigasztalni, és mentségeket találni, de én a szívem mélyén tudtam, hogy Chris végül is úgy döntött túl nagy rizikó, ha velem látják.
Szarul esett.
Persze az élet nem állt meg, rengeteget kellett melózni a gyárban, és az autó körül is. Tudtam, hogy ha ütőképes gépet akarunk, akkor bizony komoly túlórázások, és erőfeszítések kellenek.
Jerez már a nyakunkon volt, és mivel utána csak két teszt volt Barcelonában, csak reménykedhettünk hogy fogunk kezdetleges botladozós hibákkal szembesülni, mert akkor egy hónappal a szezonmegkezdése előtt kezdhetjük, elölről egy új autó építését, és ennyi idő édes kevés egy ütőképes verda össze legozására.
Végül két nappal a teszt előtt Dietrich összehívta mindkét gárdát, egy közös konferencia féleségre, látni akarta mire költik a pénzét.
Mivel előző évben a Toro Rossonál tartották a banzájt, így most nekünk kellett Milton Keynesbe repülni. Semmi kedven nem volt hozzá, hogy egy teljes napot Chris közelében töltsek.
És ez csak fokozódott. Pedig alig léptünk be a gyárba, az angol máris ott volt. Dietrichet körbe ugrálta, velünk pedig hűvösen viselkedett. Egész nap másból sem állt ki, minthogy meghallgattak minket, aztán pedig kiderül, hogy ők mennyivel jobban és költséghatékonyabban kezelik a pénzt.
Fúj!
Amikor végre este átléptem a számomra kijelölt szobát, egyszerűen lerúgtam a cipőt, és elterültem az ágyon.
Bár az este folyamán egy bájvigyoros partin is részt kellett volna vennem, de lemondtam arra való hivatkozással, hogy fáradt vagyok, és mivel úgy is néztem ki, így Dietrich elengedett.
Már késő este volt, de én még mindig a tévét kapcsolgattam, és belebotlottam a Trónok harca c. könyv filmsorozatában. Mindig is szerettem A gyűrűk urát, így ezt is élveztem, már csak pár perc volt hátra az aktuális rész végéig, amikor kopogtattak.
Sejtettem, hogy Bruno lehet az, megígérte, ha vége a vacsorának benéz hozzám, és elmondja miről maradtam le.
Kinyitottam, de Chris állt az ajtóban.
- Igen? – néztem rá gúnyosan.
Nem válaszolt, csak átölelt, és behúzott a szobába.
Ellöktem magamtól.
- Nem is örülsz? –próbált közeledni.
- Lássuk csak? – gúnyolódtam, és úgy tettem, mintha gondolkodnék – Nem!
- Megtudom magyarázni!
- Nem kétlem, de nem érdekel! – kiabáltam.
Közelebb lépett, de én hátráltam.
- Menj a pokolba!
- Ne ordíts! –csitított – Már így is a fél gyár tudja.
- Mi? –néztem rá döbbenten.
- Ahogy mondom.
- Te képes voltál…
- Ne kiabált! –sziszegte, és közben csitított a kezével.
- Te képes voltál elpletykálni? – veszekedtem tovább, de ezúttal suttogva.
- Megnyugtatlak nem én.
- Akkor ki?
Jelentőségteljesen nézett rám.
- Kimi?
- Igen. Mire ideértünk, Dietrich már itt volt, megtudta a balhét, és jól le lettünk baszva, Kimi meg kinyitotta a pofáját!
- Auuuu!
- Ne tudd meg mit kaptam Dietrichtől! Hajszál híján kirúgott mindenkit. Aztán meg górcső alá vett minket. De főleg engem. Minden nap ellenőrizték a hívásaimat, az emailjeimet, a postámat. Nem akarta, hogy kapcsolatom legyen veled, merthogy az túl veszélyes. Ha elmentem jött velem a sofőr, vagy az egyik emberek. – masszírozni kezdte a fejét – Még a szobámba is poloskát tetetett, sőt az utolsó pillanatba megcseréltettem te és Bruno szobáját. Biztos, ami biztos.
- Megölöm Kimit!
- Ne aggódj, annyi plusz melót sóztam rá, hogy aludni sincs ideje. De attól még Dietrich rajtam tartja a szemét.
Hagytam, hogy átöleljen.
- Nagyon hiányoztál… - súgta a fülembe.
- Te is….
- Kezdtem begolyózni. Lassan már azt hittem, csak álom volt azaz éjszaka. Kellesz nekem.
- Jó tudni….
- Nem akarok veszekedni. Alig van másfél óránk.
Ránéztem.
- Dietrich úgy tudja éppen valami gond van az egyik rendszerrel és azt mentem ellenőrizni. Pár srác falaz nekünk.
- Ha lebukunk…
Elkezdte lehúzni rólam a ruhát.
- Ne….
- Miért ne?
- Nem akarok kapkodni, és attól retteni, hogy valaki ránk töri az ajtót.
- Nem fogják.
- Chris. –toltam el magamtól – Holnap úgyis elutazunk Jerezbe. Dietrich pedig nem lesz ott. Az én kamionomba, meg sose jön senki, mert mindig kitiltok onnan mindenkit, egyedül Bruno jöhet be, de ő meg nem fog.
- Kívánlak. – csókolt meg szenvedélyesen.
- Már majdnem meggyőztél. – nyögtem ki rekedten.
Hosszasan néztünk farkasszemet.
- Tizenkettőtől kettőig van ebédszünet, aztán Kimi kezdi a tesztet.
Rámosolyogtam.
- Akkor nem kell sietned a pitwalkra, és nem lesz rajtunk senki szeme.
- De nem ám! –csókolt meg újra.
Alig tudtam elengedni.
- Menned kell. Még kirúgják a fiúkat miattad.
Nagyot sóhajtott.
- Elcserélem Brunoval a holnap délután.
- Helyes.
- Kimi mikor lesz pályán?
- Holnap délután, aztán délelőtt, szombaton délelőtt, és vasárnap délután.
- Nem hiszem, hogy Bruno kötözködni fog.
- Remélem…- bújt hozzám újra.
- Menj mielőtt elkapnak.
Még váltottunk egy újabb csókot, aztán Chris eltűnt.
Amikor bezártam az ajtót, vettem egy nagy levegőt.
- Istenem! Tisztára mint a Rómeó és Júlia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése