57.rész
Felmerült bennem, hogy egyszerűen annyit mondok „ Csak annyit akartam, hogy bocs, és vége !” Végül azonban rászántam magam, hogyha már Bruno miattam bedobta a lapjait, akkor legalább megerőltetem magam, és elmondok mindent Chrisnek.
Mire ezt végig is zongoráztam magamban, éppen a lépcső aljánál állt meg.
- Szia.
Bólintott.
- Bejössz?
- Nem maradok sokáig.
Bólintottam.
- El akartam mondani, hogy…
- Sajnálod? –kérdezte egykedvűen.
- Igen. –böktem ki – Beszélnem kellett volna veled, miután megkaptam a levelet és csokrot.
- Akkor akartad bevallani, hogy az egyik legjobb barátom nője vagy már évek óta?
- Én Gerharddal soha…
- Jézusom! –túrt idegesen a hajába – Legalább ne hazudj a képembe jó? Brunot még elhittem. Gerhardra kézzel fogható bizonyíték is van! Vagy ha megpiszkálnám Brunora is lenne? Egyáltalán ők tudnak egymásról, vagy mindkettőt hülyíted és két kapura játszol?
Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, éreztem, hogy végig gördülnek az arcomon.
- Nem hisz nekem. Mondhatok bármit, nem hiszi el.
Felálltam, megfordultam és elindultam felfelé, vissza a kamionba.
Chris elkapta a karom.
- Hová mész?
- Nincs miről beszélnünk. –néztem a szemébe, majd kirántottam a kezem a szorításából.
- Azt hittem meg akarod magyarázni! –szúrt oda.
- Tudod mit? Meg akartam, de már mindegy! Felesleges! Menj csak vissza a többi csajodhoz! Gerhard szerint van elég, hitegesd őket, és küldözgess nekik virágot!
- Milyen csajaim? –nézett rám kikerekedett szemmel.
- Jaj ne add itt nekem az ártatlant! Gerhard elmondta, amikor átadta a levelet, hogy a többi csajodnak sosem küldesz levelet meg virágot, és tapsikoljak örömömben, hogy velem kapcsolatban eszedbe jutott! Vitatkozhatnánk arról ki játszik több kapura, és ki hazudik! De az én lelkiismeretem tiszta, az öné is az Mr. Horner?! Mert én kétlem!
- Mi van?? –nézett rám értetlenül.
Legyintettem, majd lerohantam mellette a lépcsőn, be a Toro Rosso bokszába.
Felvettem az overálom, és kimentem a pályára. Egyre jobb időket mentem, de a fejem mégis tele volt az előbbi vitával. Nehezen koncentráltam.
A déli szünetben visszamentem a homeba ebédelni.
Bruno leült mellém, de egy szót se szólt. Tudtam, hogy tudja, minden balul sült el.
Fél óra múlva azonban csak kibuktak belőle a szavak.
- Enned kéne valamit.
- Nincs étvágyam.
- Látom. Csak piszkálod azt a szerencsétlen ebédet.
Eltoltam magamtól a tálcát.
- Mi történt?
Elmondtam.
- Legalább megpróbáltátok…
- Igazából csak veszekedtünk…. Nem is kellett volna erőltetnem. Idióta ötlet volt. –felálltam és kimentem.
Az idő esőre állt. Nagyot sóhajtottam.
- Adná az Ég, hogy essen, mintha dézsából öntenék.
Szerettem a szakadó esőt, ha olyankor kellett a pályán lennem, mindig elszontyolodtam, de ugyanakkor remekül is vezettem. A hideg valahogy doppingolt.
Alig kezdődött meg a délutáni tréning, megjött az eső is.
Több mint négy órát köröztem, a hideg és erős felhőszakadásban, de meglett az eredménye.
Elsők lettünk aznap.
Mire kiszálltam a kocsiból, egyik testrészem sem éreztem. Úgy ahogy voltam esernyő nélkül visszamentem a kamionba, összeszedtem a cuccom, majd kisétáltam a parkolóba.
Ismét esőkabát, vagy ernyő nélkül.
A szálló előtt parkoltam le, és aznap már harmadszorra bőrig áztam. De nem tudott érdekelni.
Mire felértem a szobámba, csak arra volt erőm, hogy eldőljek az ágyon.
Másnap reggel még mindig esett. Egy gyors zuhany, és tiszta ruha után kimentem a kocsihoz, majd a pálya parkolóból a bokszba, onnan ebédelni, ami megint abból állt, hogy piszkáltam a kaját, aztán ki az aszfaltra, onnan meg este a szállóba. Nem számoltam össze, de aznap is jó párszor szétáztam.
Vasárnap reggel még mindig esett, ami már-már ritkaság számba ment Barcelonában, ilyen ugyanis ritkán fordult elő.
Amikor pedig délelőtt beültem a ringen az autóba már köhögtem, és éreztem, hogy kezdek belázasodni. Nem szóltam senkinek, nem akartam hogy aggódjanak. Úgy döntöttem, majd este felhívom a csapatorvost.
Fáradtan ültem az ebédlőasztalnál, és kicsit el is szaladt az idő, mire kicsit összeszedtem magam. A kijáratnál az egyik szerelő a kezembe nyomott egy ernyőt. Próbáltam kedvesen mosolyogni.
Elindultam a bokszunk felé, de egyre inkább szédültem, köhögtem, és alig láttam valamit. Végül kénytelen voltam megállni, mert egy erősebb köhögési roham kapcsán, már levegőt is alig kaptam. Az ernyő is kiesett a kezemből.
Valaki megérintette a hátam, és felém tartott egy új ernyőt.
Alig láttam az arcát, de végül rájöttem, hogy Seb az.
- Jól vagy?
- Persze. –böktem ki rekedten.
Aztán jött az újabb köhögés, és szédülés. Bele kellett kapaszkodnom a karjába.
A homlokomra tette a kezét.
- Lázad van.
- Jól vagyok. Ki kell mennem a pályára. – erősködtem, de jött egy újabb szédülés, és ha nem tart meg, ott esek össze.
- Gyere! Beviszlek hozzánk és hívok orvost! – karolt át.
Nem tudtam tiltakozni.
Alig léptünk be az ajtón, összecsuklott a lábam.
Éreztem, hogy valakik elkapnak, és leültettek a földre.
Kábán néztem rájuk, de egyikük arca sem volt ismerős.
- Hívjatok orvost! Meg szóljatok át Bergernek! –halottam Seb hangját, majd leült mellém – Hogy vagy?
- Szédülök, de majd elmúlik. –böktem ki – Nem kell orvos.
- Pihenned kell lázas vagy.
- Vissza kell mennem, Gerhard leszedi a fejem.
Lehunytam a szemem, hogy hátha így elmúlik a fejfáját, és a szédülés. Kicsit jobb lett.
- Értem én hogy esik, de akkor is ki kéne jönnötök végre! –hallottam Chris jókedvű poénját távolabbról, aztán hangos lépteket – Mi folyik itt? Mit keres itt ez a nő? –kérdezte dühösen.
- Összeesett! –hallottam Seb hangját – Magas láza van!
- Jól vagyok. Csak egy kis hőemelkedés semmi több. Sebastian túl lihegi. – nyitottam ki újra a szemem.
Chris arcán látszott, hogy irtó pipa.
Vettem egy nagy levegőt, majd feltápászkodtam. Éreztem, hogy szédülök. Alig láttam valamit.
Seb belém karolt.
- Boldogulok.
- Mindjárt összeesel. –éreztem a hangján, hogy aggódik.
- Komolyan. Nem kell segítség! – közöltem magabiztosan, és kibújtam az ölelésből.
- Ha így van akkor, jobb ha mész is! Már épp elég felfordulást okoztál! – sziszegte Chris.
- Christian! –csattant fel Seb.
- Igaza van! Mondtam, hogy felesleges becibálnod! Minden rendben! – azzal kisétáltam.
Nem tudom hogy jutottam vissza a bokszba, csak arra emlékszem, hogy bukósisakkal a fejemben beszállok a kocsiba.
Kijöttem a pitlaneből, de csak csámborogtam a pályán, alig láttam valamit a láz, és az eső miatt, a tüdőm majd be szakadt, és levegőt is alig kaptam.
- Ébredj már fel kislány! Ez még felvezetőnek is gyér! Szedd össze magad és menj végre egy normális kört! –hallottam Gerhard ideges hangját a rádióban.
Minden erőmmel azon voltam, hogy végre jó kört menjek, de a tizenhármas kanyar után már éreztem, hogy nagy baj van. Elkezdtem reszketni mint a nyárfa levél.
Nem akartam félre állni, és feladni, de már nem láttam semmi, csak fekete és világos foltokat. Vakon vezettem.
Ráfordultam a célegyenesre, és kigyorsítottam, de a kocsi felúszott a vízen, és megcsúszott félre rántottam a kormányt, és beleszaladtam egy előttem kódorgó autóba. Az autó a levegőbe emelkedett, majd félig orral előre az aszfaltnak pattant, ami visszadobta a levegőbe ahol megint átfordult, újra orral az aszfaltba, majd fejjel lefelé, az egyenes oldalában lévő gumifal oldalába.
Amikor a kocsi orra először találkozott az a pálya burkolattal a bal első kerék a felfüggesztés rúdjaival együtt bele nyomódott a vázba, majd a cockpitbe, azon keresztül meg lábamba. Meg sem tudtam mozdulni. Szó szerint oda voltam szögezve.
Még Hallottam Gerhard hangját a rádióban, aztán elájultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése