Driven - Felpörgetve 12.

12.rész

Valami csiklandozta az arcom, megpróbáltam elhessegetni, de beleütközött a kezem.
Fél álomban utána nyúltam és megfogtam.
Kinyitottam a szemem, de kellett egy kis idő, hogy felfogjam, hogy amit látok, az Chris összevert arca. Amit meg éppen szorongatok, az a keze.
Pár pillanatig némán meredtünk egymásra, majd olyan gyorsan elengedtem az ujjait, mintha tüzes vasat fognék.
Kicsit felültem, és körbe néztem. Az orvosi szobában voltam, az orromban oxigén orrkanüllel, ami egyre inkább idegesített, így levettem. ( Az orrkanül egy oxigénpalackra kötött műanyag cső, aminek van két kis pöcök része és az orrba teszik. A nevével ellentétben nincs benne tű. Gond nélkül levehető. Anno a vészhelyzetben is láthattunk már ilyet. http://orvosimuszer.eu/shop_ordered/9324/shop_pic/UG904768.jpg )
A karomba infúziót kötöttek, úgyhogy kicsit nehezen tudtam mozogni.
Chris az ágyam szélén ült, kék kórházi hálóingben, rám is valami hasonlót aggattak, csak kicsit nyitottabb volt az eleje. Tekintve hogy a mellkasomra erősítettek pár érzékelőt.
Kényszeredetten elmosolyodtam.
- Mi az? –kérdezte érdeklődve.
- Jobban áll neked ez a szar, mint amit átlagban viselsz. –nevettem fel, de közben megint köhögnöm kellett, úgyhogy visszadugtam az orromba a kanült.
- Az orvos szerint sok füstöt nyeltél. Egy darab használnod kellene azt az izét, amíg le nem tisztul a tüdőd. Azt mondta pár nap és rendbe jössz.
- Remek…. –köhögtem.
- Mi bajod neked a cuccaimmal?
- Az a lila póló, meg azaz ing, és a liba zöld pulcsi. Kész divatkatasztrófa vagy! –kuncogtam fel.
- Nagyon vicces! –húzta el a száját.
- Fel kéne fogadnod egy szakembert! De komolyan! Mint valami rossz buzi! –vigyorodtam el.
- Látom igazán benne vagy a homokosokat érintő témában! –szúrt vissza.
Visszadőltem a párnára, mert úgy éreztem nyom a mellkasom.
- Rosszul vagy?
- Csak kicsit nehezen kapok levegőt.
- Szólok az orvosnak.
- Nem kell. Pihenek egy kicsit, és jobb lesz…. – vettem nagy levegőt - Tényleg! Veled mi van? Neked nem kéne feküdnöd?
- Kéne, de nem tudok. Rohadtul fáj mindenem, de így most jó.
- Mit mondott a doki?
- Horzsolások, zúzódások, és pár öltés a vágások helyén, de különben még olcsón is úsztam meg. – lemászott az ágyról, és nehézkesen átült egy székbe.
Fájdalmas arccal nyúlt el.
- A többiekről nem tudsz semmi?
- Az orvos kidobta őket. Majd holnap délelőtt bejöhetnek, pedig a két kis szeretőd nagyon ágált ellene. –gúnyolódott.
- A két szeretőm? –néztem rá értetlenül.
- Ne játszd meg magad. Gerhard és Tony!
- Jah! Úgy érted a volt szeretőm, és az, aki azért teper, hogy az legyen? – néztem a szemébe dühösen.
- Ahogy tetszik!
- Olyan bunkó vagy mint egy ősember. –szögeztem le.
- Tehát nem csak bunkó vagyok, de még buzi is?! Remek! Újabb pozitív jelző? –teljesen felpaprikázta magát.
- Ha így felhúztad magad csak van benne némi igazság. –szúrtam oda.
- Ha nem érezném magam úgy mint akin átment egy tank, szívesen megmutatnám neked, hogy mit tudnék veled kezdeni az ágyban! –húzta gúnyos gúnyos mosolyra a száját, közben pedig eszméletlenül pofátlanul végig sírölt.
Ekkor vettem észre, hogy a nyitott kórházi ing miatt a fél mellem kilátszik.
Feljebb cibáltam a ruhát, és közben éreztem, hogy elvörösödök mint a főtt rák, pedig soha életemben nem voltam az a szégyellős liba.
- Mi az? Csak nem zavarban vagy? – vigyorodott el.
- Én ugyan nem! –válaszoltam hírtelen, de érezhetően remegett a hangom.
- Nem úgy tűnik….
- Mond csak! Leszállnál rólam végre? – ripakodtam rá.
- Ha valóban rajtad lennék, akkor kétlem hogy ezt szeretnéd. – vigyorgott tovább.
- Hát ez hihetetlen…. –néztem fel a plafonra.
Éreztem, hogy borzalmasan kezd fájni a jobb karom, ránéztem, és látszott, hogy kicsit megdagadt, és szivárog a vér a kanül mellett.
- A francba! –keresni kezdtem a nővér hívót, de sehol sem láttam – Nálad nincs nővér hívó?
- Minek ? Nyugtatót akarsz kérni? –viccelődött.
- Konkrétan kanül cserét, mert kicsúszott az a szar, és vérzik karom! – rászorítottam a kezem a ragasztásra, amit már át is itatott a vér – A picsába! Adj valami kendőt az asztalról! Gyorsan! - néztem Chrisre rémülten.
Felkapott egy zöld orvosi vászon kéztörlőt, és a kezembe adta, majd kirohant az ajtón.
Szinte azonnal vissza is jött az orvossal.
- Mi történt? – kérdezte, a majd levette a kendőt, és ragasztót kezdte el lehúzni.
- Azt hiszem szokás szerint tropára ment egy vénám….- sziszegtem.
- Igen, és be is gyulladt.
Kihúzta a tűt, majd egy jódos géz darabot nyomott a sebre.
Szerencsére egy két perc és el is állt a vérzés.
Megnézte a másik karom, és lábaimat is.
- Kapnia kellene még egy ilyen zacskó vitaminos nyomelemes oldatot, de vénát nem igen találok magán. –vakarta meg az állát – Korábban sokszor volt kórházban?
- Igen. Gyerekkoromban állandóan elszöktem az intézetekből, vagy az öregem vert meg. Úgyhogy volt néhány csont törésem, agyrázkódásom meg zúzódásom. Párszor kikötöttem a sürgősségin.
- Akkor már értem. A vénákat nagyon megterheli ha sokszor kap infúziót, vagy sokszor vesznek vért, gyakran begyulladnak, vagy kipukkannak, a későbbiek folyamán pedig úgy mondjuk az injekciós tű elől csúszni kezd a véna, és egyre nehezebben lehet bekötni infúziót is.
- Mondták már.
- Hát…. Akkor majd kap vitamin injekciót.
- Príma.
Pár perccel később visszajött, és elhúzta függönyt, majd beadta, és elment.
Nagyon fájt a karom. Levettem a gézt, és egy tenyérnyi piros folt látszott, és fel is dagadt.
Lehunytam a szemem, és próbáltam egy kicsit pihenni.
Arra ébredtem fel, hogy valami hideg ér hozzám
Egy törölköző, és egy jeges zacskó hevert a karomon.
Chris megint az ágyamnál ült.
- A doki mondta hogy nem ártana rá egy kis jég.
- Igen… Szokott használni… - dünnyögtem – Mennyi aludtam?
- Alig húsz percet. Aludj még, vacakul nézel ki.
Az ablak felé néztem, ahol le volt húzva a redőny. De így is látszott, hogy lassan esteledik.
- Bagoly mondja verébnek.
Elmosolyodott.
- Nem tudok, majd alszom az ágyamban ha kiengednek. –de közben éreztem, hogy mindjárt leragad a szemem, és kicsit el is szontyolodtam. Újabb kórház, megint egyedül.
- Szóljak a dokinak, hogy hívja fel Bergert?
- Nem kell. Jól vagyok.
- Eléggé elkedvetlenedtél…- szögezte le fürkésző tekintettel.
Megrántottam a vállam, de közben éreztem hogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon.
Megint az éreztem, hogy teljesen egyedül vagyok, akár csak gyerekkoromban. Magányos, elhagyatott, utált, púp mások hátán, akibe mindenki csak belerúg, főleg az egyetlen rokona a nagyapja. Akinek ha szüksége lett volna valakire, csak magára számíthatott.
Hiába sóvárogtam a szeretetre, senkit sem érdekelt mi van velem. A nagyapám gyűlölt, egyrészt mert az anyámat is utálta, másrészt mert meghalt a fia, én meg itt maradtam a nyakán. Az iskolai tanárok mindig csak a balhés gyereket látták bennem, akit már előre megelőzött a híre. Az alkalmi ismerősök meg mindig gyorsan lekoptak, aki valaha is érdekelt hogy mi van velem, az Gerhard, de rá nem számíthattam többet. Egyrészt nem is akartam, másrészt ő maga mondta hogy a családjával akar törődni.
- Talán jobb lenne…
- Nem! van elég baja, ott a felesége! Megoldom! –azzal elfordultam tőle a fal felé, és magamra húztam a takarót.
Minden erőmmel visszafojtottam a sírást, és vártam.
Hallottam ahogy Chris lekapcsolja a lámpát és ágyba bújik. Egy idő után azonban nem bírtam tovább, és megint zokogni kezdtem a paplan alatt.
Évek óta először megint nem tudtam visszafogni, és minden bánatom, keserűségem, és fájdalmam a felszínre tört. Annyira egyedül éreztem magam. Nem tudom meddig sírtam, valaki a félhomályban lehúzta rólam takarót, magához húzott és szorosan átölelt.
Képtelen voltam abbahagyni a könnyek csak jöttek, és jöttek.
Végül csak kinyögtem, hogy:
- Utállak…..
- Tudom… - morogta Chris – És okod is van rá….
Belefúrtam az arcom a mellkasába.
- Nem akartam….. hogy…. bajod essen….
- Nem is lett volna. Csak túl nagy volt a pofám. Eldurrant az agyam, hogy ilyen ügyesen leráztál. Nem a te hibád.
- Szarul érzem magam….
Keserűen felnevetett.
- Én is…
Halványan elmosolyodtam.
Nagy nehezen mellém mászott az ágyba, én a mellkasához bújtam, ő meg átkarolt.
- Csak azért van rád szükségem mert van két vállad…
- Amin kibőgheted magad. Tudom.
Szorosan a testéhez préseltem magam, ő pedig simogatni kezdte a karom és hátam.
Aztán a másik kezével gyöngéden a nyakam és az arcom, elmondhatatlanul jólesett ez a törődés. Éreztem megfogja a tarkóm, és magához húz.
Gyöngéden beleharapott az ajkamba, majd szenvedélyesen, és vadul megcsókolt. Viszonoztam, szinte faltuk a másik ajkait, és nyelveink örülten hadakoztak egymással.
Teljesen beleszédültem abba amit csinált, a külvilág megszűnt.
Amikor a kezem lejjebb csúszott a mellkasán fájdalmasan felszisszent.
Ekkor tértem magamhoz, és kábán néztem rá a sötétben.
Megsimogatta az arcom, ahol hozzámért, mintha áramütés érte volna a testem. Megint megcsókolt, fölém hajolt és megint felszisszent.
Nem bírtam ki, halkan felnevettem. Mellém feküdt.
- Talán ez nem a legjobb időpont erre…. –morogta.
- Mintha csalódott lennél…. –hecceltem.
Megfogta a kezem, és a merev férfiasságához húzta. Tény ami tény, hogy nem panaszkodhatott a méreteire.
A lábammal átkaroltam a csípőjét. Nem bírtam magammal.
- Úgy látom most szívatni akarsz! –csattant fel.
Válaszul vadul megcsókoltam, és taperolni kezdtem.
- Csak egyszerűen, akarsz –szögezte le.
- Kiváló megfigyelés.
De amikor felülre kerültem, és ráültem a csípőjére, megint felszisszent.
Végül mellébújtam.
- Ez nem akar összejönni….- morogtam.
- Pedig egészen jól egymásra hangolódtunk! –nevetett fel.
A vállába bokszoltam. Szorosan átkarolt.
- Sértésnek vennéd, ha pár nap múlva jelentkeznék nálad? –kérdezte kicsit cukkoló hangnemben.
- Egy üveg pezsgő, és egy csomag gumi nélkül ne is keress meg. –karoltam át a derekát.
- Szavadon foglak….
A szemébe néztem.
- Ez nem a fogadásról szólt… Elkapott a gépszíj….
- Tudom.. –somolyogtam.
Magamban pedig leszögeztem, hogy szó szerint a tökeinél fogtam meg Hornert. És jót mulattam magamban a történteken, főleg azon, hogy nekem is egyre inkább bejött, mint pasi.