Driven - Felpörgetve 7.

7.rész

Hat előtt valamivel kopogtak, kinyitottam egy szállodai alkalmazott állt ott.
- Ezt Önnek küldték kisasszony! –majd átnyújtott egy szálloda logójával ellátott borítékot.
- Kösz.
Beléptem az ajtón, és bezártam. Kibontottam.
„ Érdekel. Este nyolckor a mélygarázsban.
Ajánlat személyesen. Érdekelni fog, garantálom.”
Vettem egy nagy levegőt, majd összegyűrtem és bedobtam a szemetesbe.
Pasik. Ha elhúzod előttük a mézes madzagot, bármire hajlandóak.
Más kérdés, hogy nekem is tetszett az illető már régóta, és kapóra is jött ez a húzás.
Már fél nyolckor lent ültem a kocsiban és vártam. Egy 2008-as tűzpiros tuningolt Aston Martin DBS Infraban.
Doboltam a kormányon. Nem a verseny, vagy a lehetséges fogadás miatt voltam ideges, inkább érdekelt maga a lehetőség, hogy mi lesz a másik férfi – az ellenfél – reakciója, ha megtudja hogy vesztett.
Akárhogy is alakult az este, számomra előnytelen fogadást akartam kötni, hogy mindenképpen az legyen a vége, hogy az ágyában kötök ki. Hallottam már róla elég sokat, és érdekelt, hogy valóban olyan e, mint ahogyan a pletykákból elképzeltem. Persze azért annyira olcsón sem akartam adni magam, furdalta az oldalam, hogy meddig hajlandó elmenni értem, és fogadás miatt. Tudni akartam mit érek neki, de illúziókba nem ringattam magam.
Egyszer az életben, valóban olyan akartam lenni, mint amilyennek az emberek többsége hitt, azaz egy nagyszájú kurvának. Tudtam, hogy kezdetben Gerhard is annak tartott, de ő gyorsan átlátott rajtam, annak ellenére, hogy mindig kemény voltam, és húztam a pasik agyát, nem sokkal bújtam ágyba. Az utóbbi időben azonban egyszerűen csak lazítani akartam, és szexelni. Nem vágytam szerelemre, vagy törődésre, csak szexre. Így mindig olyanokat igyekeztem leakasztani a fogasról, akik nagy kurafi hírében álltak, és nem lőttem kapufát velük. Bár tagadhatatlan tény, hogy jó pár playboy, és szexmániás ágyában megfordultam, mégis Gerharddal éreztem magam legjobban az utóbbi időben.
Nem kellett nagy észlénynek lennem hozzá, hogy rájöjjek, nem véletlenül másztam rá akkor, egyrészt még szerettem, másrészt az érzelmes szeretkezés mindig jobb, mint mikor csak dug valaki az emberrel egy sötét sarokban, vagy egy hotelszobában. Az a pillanatról szól, az előbbi meg a szeretetről, és a törődésről.
De ezek olyan dolgok, amik a női autóversenyzők számára luxusnak számítanak. Ebben a férfias világban, ahol kőkeménynek kell lenni, és akárkiből lehet ellenség, nagy merészség sebezhető pontot hagyni magunkon. Sosem jött jól a pályán, ha éppen akkor vesztünk össze a pasival, vagy kínzott a hiánya. Pierre mellett mindkettőt megtapasztaltam, bár a versenyek alatt nem voltak gondjaim, de idegeimet erősen igénybe vették, olyankor alig találtam önmagam a pályán kívül, és ez gondokat is okozott.
Gerhard mindig is tudta mikor mit tegyen, vagy ne tegyen, mikor beszéljen és mikor hallgasson. Az évek, a nők és rutin mindig neki dolgoztak, így sok konfliktust, és idegeskedést megspórolt nekem. Magas volt a mérce amit felállított, és kételkedtem benne, hogy hozzá hasonlóval valaha fogok találkozni az életben. Aki mellett a versenyzésre koncentrálhatok, és nem kell attól félnem hogy hátba támad, vagy éppen elvonja a figyelmem. Aki olyan szilárd oszlop lesz nekem, mint ő.
Vettem egy mély levegőt és kifújtam.
Hát igen, sose voltam egyszerű eset, és ha mindent összevetek, lehet hogy most utáltatom meg magam azzal a másikkal.
Kit érdekel, majd akad másik. Mindig akad másik, egy újabb.
Tony az egyetlen, aki évek óta fut utánam, persze azért nem lett monogám, nem azt nem. Minden hónapban legalább egyszer hallani lehetett arról, hogy éppen melyik város, melyik bordélyának a ribancaival múlatta az időt. Mindig is érdekelt a felesége miért tűri el, én már az első alkalom után úgy elváltam volna tőle mint a huzat, ráadásul a gatyáját is lepereltem volna róla.
Tény ami tény, jól átgondolva igazából csak annyi tartott vissza a Tonytól való románctól, hogy nős, és van egy helyes kisfia. Ismertem a kölyköt, bálványozta az apját, és Tony is bármit megadott a gyereknek, amit kért. Tudtam azonban, ha én összejövök vele, nem elégszem meg a másodhegedűs szereppel, a szeretői státusszal, és kerül, amibe kerül de ráveszem, hogy váljon el. Másik kérdés, hogy biztosan nem maradtam volna vele, csak max. egy - két évig. Jó pasi volt, értetette a játékaimat, az életemet, sokszor a fejembe látott, de kezelni azt nem tudott soha. Türelmetlen volt, gyorsan felkapta a vizet akárcsak én. Két ilyen heves természet nem bírja ki sokáig egy feléd alatt, előbb utóbb ízekre szedik egymást.
Csakis akkor adtam volna egy esélyt neki, ha nem valakin bosszút akarok állni, és csak ő van kéznél. Ahogy ismertem őt aztán nem érdekelte volna, milyen indokkal kopogtatok be hozzá az éjszaka közepén, csak az hogy beadom a derekam.
Bedugtam a kulcsot az indítóba és elfordítottam, a műszerfal pedig életre kell, a pendrivomat bedugtam a lejátszóba, és előkerestem Christian Aguilera: El beso del final című számát.
Ahogy néztem ki az ablakon egyre inkább azaz érzésem támadt, hogy életem egyik, ha nem a legnagyobb baromságát készülök éppen elkövetni.
Egyáltalán minek jöttem ide? Minek keresem azt a férfit, aki bár vonzó, de igazából sosem volt a zsánerem? Miért akarok az ágyába bújni? Azért hogy egy másik vad idegen reakcióját lássam?
Nem vagyok normális! Tök hülye vagyok!
Mikor lettem én ilyen hülye picsa?
Vége lett a számnak, ránéztem az órára alig volt már öt perc.
- Innen hogy magyarázom ki magam?
Nagyot sóhajtva kinyitottam az ajtót, kiszálltam, és neki dőltem a kocsinak.
Hallottam ahogy a parkoló végéből egy csöndes csengetés jelzi, ahogy megáll a lift.
Átfutott az agyamon, hogy talán még valahogy eltűnhetnék, de akkor mi lesz a jó híremmel?
Hogy én bárki ellen bármikor kiállok?
Nem már csak büszkeségből sem. Ha már kifőztem ezt a szarságot, akkor meg is eszem, kerül amibe kerül. Végül is, csak nem akkora gond eltölteni vele pár órát, abba még nem halt bele senki.
Vagy csak nem tudok róla.
Kényszeredetten elmosolyodtam, hát én sem álltam sorba amikor az észt osztották, az már biztos.
Megszólalt az egyik kedvenc számom, Don Omart: How We Roll a remix.
Hallottam, ahogy felém sétál, de nem néztem fel, mondtam a zene szövegét, és közben az ütemre bólogattam, a kezemmel meg doboltam a tetőn.
Tudtam, hogy megállt pár lépésre tőlem.
- Egy nő akire nem kell várni. –szögezte nyugodt hangon.
Rápillantottam, és abban a percben sóbálvánnyá merevedtem.
Le kellett szögezni remekül festett, sötétkék farmer, fehér-fekete sportcipő, fekete nyakrészen kigombolt pamut ing, sötét kékesszürke zakó.
És búj káló mosoly, és méricskélő tekintet.
Egyetlen szépséghibája volt az egész összhatásnak. Mégpedig az hogy nem az állt ott akinek kellett volna.
Nevezetesen nem Eddie Irvine.
És ami a leggázabb volt tudtam, hogy látszik rajtam a döbbenet.
Anyám segíts! És minden szentek az égben! Basszus! Basszus!
http://www.youtube.com/watch?v=8ugoPy42si0