Driven - Felpörgetve 10.

10.rész
Rob Duncan:Clubbed to death - Matrix soundtrack
http://www.youtube.com/watch?v=pFS4zYWxzNA

Körbenéztem, de a lángoló autón kívül nem láttam szinte semmit. A füst erős csípős, tömör és forró sötét és világosszürke felhőkben terjed el a sikátorban. Fojtogató volt. Alig kaptam levegőt, és szinte azonnal köhögni kezdtem.
Bár kocsi nagy része már elhamvadt, a forróság, ami a környéken volt, szinte perzselte a bőröm.
Alig tudtam tíz méterre megközelíteni, a szám elé kellett tennem a kezem.
- Van itt valaki?
Még tettem pár lépést.
- Van itt valaki?
Nem jött válasz, én pedig már fulladoztam. Aztán a tűz fényénél, pár méterre az egyik bűzlő szemetes lábánál pont egy újabb sikátor bejáratánál, megpillantottam egy telefont.
Vadi újnak látszott, valami Nokia lehetett, elég drága típus.
Lehet hogy mégiscsak van itt még valaki?
Visszamentem a kocsimhoz, és csomagtartóból előszedtem pár pólót. Mindig volt egy kis készenléti sport táskám, mindenféle ruhadarabbal, és kellékkel – pipere cuccok, egy estélyi, pár fehérnemű, és egy edző felszerelés, egy elsősegély csomag, és két üveg víz -. Gyakran előfordult, hogy eltértem a tervezett programomtól, és így mindenre feltudtam készülni.
Kinyitottam az ásványvizet és magamra locsoltam, majd egy pólót is benedvesítettem, és a szám elé kötöttem. Két másikat is bevizeztem, és a zsebembe tömködtem.
Visszafutottam a sikátor belsejébe. Amikor már alig két méterre voltam az égő roncstól, úgy éreztem meggyulladok. Odafutottam a telefonhoz, és egy arrébb rúgtam.
Kivettem az egyik darabot a zsebemből, és megfogtam vele a mobilt. Fel volt forrósodva, és nem működött, de a hátulján lévő logó még felismerhető volt.
A francba!
Eldobtam, és beléptem ebbe a még szűkebb, és sötétebb mellékutcába.
Ez is tele volt füsttel, és ennek a szaga keveredett a nagyváros szokásos bűzével. Rothadó szemét, emberi vizelet, fullasztó csatorna és dögszag mindenfelé. A házfalak téglából épülhettek, és elég régen belepte már őket a kosz, és a mocsok, ami a hő hatására kövér patakokban kezdett lefelé folyni. Undorító volt.
Több nagy szürke alumínium konténer mellett is elhaladtam, amik környéke tele volt szeméttel, dobozokkal, zacskókkal, sörös dobozokkal, ételmaradékkal, és hamuval.
Sehol sem láttam, sem csótányt, sem patkányt.
Biztosan a tűz miatt pucoltak el. Örültem, hogy legalább velük nem kell találkoznom. Gyűlöltem őket.
- Van itt valaki? –kiabáltam be.
Kb. a felénél járhattam, amikor kissé eloszlott a füst, és kicsit tisztábban láttam. Erősen köhögtem.
- Hahó! – krákogtam rekedten.
Semmi válasz.
Tovább mentem, aztán a jobb oldali falnál álló pár fekete teletömött, és részben szakadt szemetes zsák mögül kitűnt, két sportcipő. Méghozzá elég drága márka. Ahogy közelebb mentem, látszott, hogy egy emberhez tartoznak.
Odaszaladtam, és errébb toltam a zsákokat.
Azonnal felismertem a farmert, a zakót.
Megpróbáltam megmozdítani, de nem sikerült, csak feküdt ott, mint egy darab hús.
Benyúltam a nyakához, és megkerestem az ütőerét.
A teste még meleg volt, és a szíve is vert, bár kicsit egyenetlennek tűnt a pulzusa.
Lehajoltam, és nagy nehezen addig taszigáltam, amíg a hátára nem tudtam fordítani.
Felnyögött.
Az arca feldagadt feltehetően a verés miatt , és erősen vérzett a szemöldöke, és az orra. A keze is zúzott volt és vértől ragacsos. Az inge több helyen elszakadt, és horzsolások, ütésnyomok sorakoztak az mellkasán, és a bordái alatt is. Pár egyenes és tiszta vágás is látszott a testén, valószínűleg késtől. Nem tűntek mélynek, de azért ezek is véreztek. Rendesen megdolgozták, annyi szent.
Nagyon rossz bőrben volt, de így is egyértelműen felismerhető volt, hogy ő Christian Horner.
Kivettem a másik vizes pólót a zsebemből, és megtörölgettem az arcát.
Úgy tűnt, csak felszakadt pár helyen a bőr, és az orra sem tört el.
Kicsit legyezgettem az arca előtt a ruhát.
Pár perccel később kinyitotta a szemét, kábán nézett rám. Látszott, hogy nehezére esik a fókuszálás.
Zavart volt a tekintete.
Lehúztam az arcomról a maszkot.
- Felismersz? –kérdeztem fürkészőn.
Pislogott, hogy igen.
- Egyedül nem bírlak felemelni, ha tudsz akkor jól jönne egy kis segítség….
Bólintott.
Kába volt, és látszott, hogy nem sok hiányzik, hogy újra elájuljon.
Megint megtöröltem az arcát.
- Ne ájulj el hallod?! Egyedül nem tudlak kicipelni, pláne nem az égő autó mellett.
Bólintott.
Lehajoltam hozzá, és átkaroltam a derekát.
- Gyerünk!
Felhúztam, ő meg szinte teljesen rám támaszkodott, alig bírtam el. Végül nagy nehezen feltápászkodtunk, de nem tartotta meg a lába, majdnem összerogyott, hogy ne essünk el, belekapaszkodtam az egyik szemetes sarkába.
Lassan dülöngélve haladtunk.
Látszott, hogy próbál nem összeesni, amit nagyra értékeltem. Már majdnem kiértünk, amikor neki támasztottam a falnak, és kinéztem. A kocsi még mindig eléggé égett, ez a felénk áradó hőből is érződött.
Letéptem egy darabot a szám elé tett valamikori pólóból. Az arca elé kötöttem.
- Vagy tíz méter futnunk kellene. Muszáj, kint van egy égő roncs!
Bambán nézett rám.
Megpaskoltam az arcát.
- Érted amit mondok?
Hosszan pislogott.
- Kapaszkodj belém!
Megint átkaroltam a derekát.
- Gyerünk!
Azzal megindultam kifelé, és próbáltam minél gyorsabban futni, és közben húzni magammal.
Hosszú percekbe telt, mire végre elértük az autóm, addigra azonban úgy éreztem leszakad a derekam meg a karom.
Kezdtem érteni miért kap egy - egy katona plecsnit azért, hogy a fél hulla barátját végig vonszolja a csatatéren, hogy az is hazajusson.
Neki támasztottam Christ a kocsi oldalának, és kinyitottam az ajtót, hátra toltam az ülést, aztán valahogy kínnal, keservvel, de betuszkoltam.
Hátramentem a csomagtartóhoz, és előtúrtam egy törölközőt, bevizeztem, és kicsit megtöröltem az arcom, és a kezem. Majd egy másikkal visszamentem előre.
Lehúztam róla az ideiglenes maszkot, megtisztogattam az a kezét, és az arcát.
Elég zihálva vette a levegőt, és csúnyán köhögött.
Ahogy én is. Sok füstöt nyeltünk.
Hátra mentem, letéptem egy darabot az utolsó tiszta felsőmből, megint benedvesítettem, és kisebb kutakodás után megtalált illóolajos fiolákból tettem rá pár cseppet.
Lezártam a csomagtartót.
Beültem, majd a szája elé tettem egy neves törölköző darabot.
Le akarta húzni.
- Ne ne ne! Csak szívd be jó mélyen! Jó tesz!
- Mi ez? – nyögte ki.
- Levendula ami nyugtató hatású, és kamilla, amit köhögés csillapító, és légút tisztító. Elég tömény, de jobban leszel. Ha szédülsz, csak akkor vedd le.
A GPS-el gyorsan megkerestem hol van kórház, de ami a legközelebb volt hozzánk, az a versenypálya.
Tudtam, hogy ott is van orvosi ügyelet, és feltehetően elég jól felszerelt.
Beindítottam a motort, és gázt adtam.
Kikanyarodtam a főútra, majd a gyorstárcsázásból kikerestem Mat számát.
Jó pár csörgés után vette fel.
- Igen? –szólt bele kómásan.
- A pályán vagy?
- Hm?
- A pályán vagy Mat?
- Igen. Itt aludtam…. Minek? – még nem ébredt fel teljesen.
- Velem van Horner! Összeverték! Most viszem be a pályára, szólj az orvosnak, hogy készüljenek fel!
- Mi van?
- Felfogtad amit mondtam?
- Asszem!
- Akkor futás! Majd később mesélek! Kb. tíz perc és ott is vagyunk! –azzal letettem.
Chrisre pillantottam, aki már menet közben félig elájult. Alig volt magánál.
Lehúztam az arcáról a rongyot, és kicsit kinyitottam az ablakot, hogy kapjon egy kis friss levegőt.
A hűvös menetszéltől kicsit magához tért.
Az úton alig kószált pár kocsi, így ötösbe tettem a sebváltót, és gyorsítottam.