Driven - Felpörgetve 9.

9.rész

Dühös voltam, és csalódott. Ahogy kihajtottam az útra, el kellett haladnom a szálloda főbejárata előtt. Kipillantottam az ablakon, egy kisebb tömeg éppen akkor igyekezet befelé.
Valaki megfordult, és felém nézett.
Gerhard volt az. Mindig is volt egy hatodik érzéke, amivel tudta ha éppen a környéken vagyok. Szerettem ezt a tulajdonságát, tudtam, hogy fél szemmel mindig figyel rám, és jó érzéssel töltött el, hogy ennyire fontos vagyok.
Most azonban arra emlékeztetett, amit elveszítettem, és amire szükségem lenne a szívem mélyén.
Gyorsítottam, majd befordultam az első sarkon. Megálltam a pirosnál, és magam sem tudom miért, belenéztem a visszapillantóba. Egy metálkék 993-as Porsche Carrera 4S –t, csini kocsi, bár itt, Amerikában kevesen vezetnek ilyen kis autót. A lámpa zöldre váltott, elindultam és kissé gyorsan hajtva bár, de csak autókáztam. Már vagy fél órája róttam az utakat, amikor az egyik újabb kereszteződésnél ismét belenéztem a visszapillantóba, és a Porsche - bár pár autóval mögöttem – de még mindig ott volt.
- Mi a fene?
Egy gyors húzással sávot váltottam, és befordultam egy szűk utcába, és tövig nyomtam gázt.
Amikor kijöttem a végén, bár kitettem az indexet, de ellenkező irányba fordultam be.
Az új utca félénél járhattam, amikor megint feltűnt.
- Engem követsz kicsi csibe? Na megállj csak!
Sejtettem, hogy csakis Horner lehet az, ép eszű amerikai nem szaladgál egy ilyen szar kis tragaccsal.
Még vagy egy órát szórakoztunk, sehogy sem tudtam lerázni. Végül kínomban elővettem a telefonom, és felhívtam Raul Barriost. Egy régi kubai srácot, aki valamikor ugyanúgy los angelesi volt mint én. A húga Lia abba az egyik elit magán suliba is járt, ahol én is koptattam vagy egy évet padot. Összehaverkodtam a csajszival, sokszor kihúztam a pácból, nekem az volt a lényeg hogy kirúgjanak, ő meg valahogy mindig belekeveredett valamibe. Nem véletlenül hiszen balhés környékről került a suliba, Raul az illegális versenyeken szerzett pénzből fizette a tandíját. Talán mai napig jóban lennénk, ha egyszer nem lőtték volna le az utcán. Éppen bandaháború zajlott, ő pedig kereszttűzbe került az egyik játszótéren ahová a kistesóját vitte le.
Rault nagyon megviselte az eset, és azóta nem igen beszéltünk, de mindig hajtogatta ha egyszer segítség kell, akkor hívjam bátran. Néha láttam a pályák környékén, aztán egyszer odajött dumálni, kiderült hogy alapított egy bandát, ami követi az Indys versenyeket, és illegális gyorsulási bulikat szerveznek. Persze a pénzes, apuci fiainak, de akinek van egy elég jó kocsija, és ajánlólevele beszállhat.
Megnyomtam a hívásindítást, és vártam, hogy valaki felvegye.
- Quiero hablar con Raúl! (Raullal szeretnék beszélni!)
- Quién llama? (Ki keresi?)
- Mi nombre es Angel. Soy un amigo. Puedo hablar con él? (A nevem Angel. Egy ismerőse vagyok. Beszélhetnék vele?)
A vonal végén csönd lett.
- Dijo que si estoy en problemas yo lo llamo. Por favor! Todo lo que tengo que decir que estoy Angel! (Azt mondta, ha bajban vagyok hívjam fel. Kérem! Csak annyit mondjon, hogy Angel vagyok!)
Újra néma csönd.
- Angel? –szólt bele egy ismerős hang.
- Raul?
- Chica! Mi a helyzet ? Hm? Ne mond nekem, hogy bajban vagy! Te mindig kimászol belőle! – mondta majdnem nevetve.
- Hát most úgy tűnik nem… - morogtam.
- Los policías están mal? ( A zsarukkal van bajod?)
- Nem! Figyelj van egy barom csapatfőnök, egy angol. Kavarja körülöttem a vizet, és marhára nem tetszik. Ráadásul a csávókám rám tapadt, mint a szar a cipőtalpra. Nem bírom levakarni. Már másfél órája kerengek a külvárosi gettóban, de nem bír leakadni a búrámról! Mond, hogy itt vagytok a környéken! Kéne pár haver akik elrendezik a fószert, mert nagyon bassza a csőröm, hogy veri utánam a faszát!
Hangosan felnevetett.
- Ennél szarabb a gettós dumát már régen hallottam chico!
- Bocs! – vigyorodtam el én is – Kiestem a gyakorlatból!
- Una palabra en Inglés?
- Igen. Egy angol.
- Melyik csapatnál lett angol a főnök?
- Nem Indys, Forma 1-es. Az egy…..
- Tudom mi az csibém! Képben vagyok, ne félj! Akadt már onnan is ügyfelem!
- Igen? – döbbentem le.
- Ki a csávó?
- Horner!
Füttyentett.
Én pedig pár szóba elmondtam mi van.
- Leakasztjuk rólad baby nyugi!
- Hálás lennék!
- Mennyire?
- Mennyi?
- Csak egy verseny. De csak ha akarsz!
- Meggondolom jó?
- Csak egy kis életet akarok vinni, abba a sivatagi életedbe babám! Mondom a címet!
Megadta, én meg beütöttem a GPS-be.
- Csipkedd magad! Legyél itt gyorsan, és mi elvágjuk az útján, nem fog utánad kajtatni!
- Kösz! Jövök eggyel tudom!
- Azaz babám! Azaz!
Letette. A megadott cím felé mentem. A város határában volt, a raktárépületeknél. Csöndes eldugott környék, jó pár egyenes még jó állapotú versenyre alkalmas útszakasszal, és sötét szűk kanyargós sikárotokkal, ahol nyom nélkül el lehet tűnni.
Gyorsítottam, majd befordultam arra amerre Raul mondta, alig mentem át a szűk kis kereszteződésen mögöttem máris vagy öt kocsi állt meg, elvágva az utána jövő útját.
Én pedig zavartalanul tovább haladtam, be a banzáj közepébe, amikor kiszálltam a távolból láttam, hogy két elég nagy darab srác beáll a kocsik elé keresztbe font kezekkel.
A kubai gyorsan megtalált, és nosztalgiáztunk kicsit a régi szép időkről, meg a kocsikról.
Azt mondta mire indulok, az intrusonak – betolakodónak – nyoma sem lesz.
Hajnal kettő is elmúlt mire végre, lassan szétszéled a banzáj, és én is kocsiba ültem. Alig pár arc lézengett már csak a környéken.
Beszálltam, majd elindultam arra amerről jöttem, lusta voltam átprogramozni a GPS-t. Ahogy a túlmentem a kereszteződésen az egyik sikátorban látszott, hogy ég valami.
Egy kocsi. Elvigyorodtam, hna valami barom megint megszívta. Itt hagyni egy autót. Balfasz!
Talán valamikor egy jobb napokat is megélt Porsche lehetett. De tovább mentem.
Aztán leesett. És nagyot fékeztem.
Vissza tolattam, és tényleg az volt egy éppen még égő Porsche.
- A picsába!
Bekanyarodtam a sikátorba, majd leállítottam a motort, és kiszálltam.
Mi a bánatba keverte magát ez a balfasz angol?