Through Hearts and Tracks 32.

32.rész

Seb az ágyon feküdt, sápadtan, fáradtan, reményvesztetten, és megviselt arccal. A szája szélén fekete csík éktelenkedett, gondolom az aktív szenes gyomormosástól. A mellkasára több műszert is felerősítettek, mindenféle színes kis korongokkal, ez egy részük a szívmonitorhoz, a másik a légzésszám mérőhöz csatlakozott. Bal kezéből több infúziós cső állt ki, és mind egy nagyobb dobozszerűségben a dialízis gépbe futottak. Ahogy a jobb oldala melletti infúziótartó állványon láttam, négyféle zacskó volt arra az egy kanülre kötve ami a jobb karjában volt.
Szegény csak bámulta a műszereket, és bágyadtan pislogott.
Közelebb mentem, és megálltam az ágya végénél.
- Szia…- mondtam szinte suttogva.
Ekkor jöttem, rá, hogy elment a hangom, a sírás kerülgetett.
Rám nézett, és megeresztett egy katasztrofálisan gyenge mosolyt, ami inkább grimasznak sikerült.
- Neked is szia…- mondta rekedten.
Odasétáltam mellé, és leültem az ágya szélére.
Nem tudtam a szemébe nézni, így lehajtottam a fejem, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne kezdjek el bőgni. Csak néztem a halottfehér kezeit, és a kiálló csöveket, és egyre jobban kétségbeestem.
Nem, nem szabad sírni. Nem szabad! Nem lehet! Szüksége van rám, nem borulhatok ki.
Nem hagyhatom cserben, úgy mint…. Ő nem fog meghalni!
És ekkor, ahogy megint a csövekre néztem feltörtek a képek, azok a kegyetlen, fájdalmas, képek Elenáról. Csak peregtek, akár egy film.
Ahogy összeszedem egy lepukkant koszos, mocskos drogtanyáról félájultan, aztán depressziósan fekszik és néz maga elé meredten, utána a tombolás az elvonóban, majd az öngyilkossági kísérletek, amikor felhívnak, hogy eltűnt, aztán kihúzzák a mentők a roncsból, összeszurkált karral, szinte vérbe fagyva. Majd ülök a halálos ágyánál, és nézem, ahogy gépekre van kötve, és alig hallhatóan leheli a szavakat. És meghal!
Az orvosok, amikor újraélesztik, meg újra, meg újra, meg újra, eredménytelenül.
A szám elé kaptam a kezem, de így is elemi erővel tört fel a sírás. Nem tudtam leküzdeni, nem ment!
Úgy éreztem megfulladok, nem bírtam ott maradni, kirohantam a szobából, végig a folyosón, ki az épület elé, és összerogytam.
Rázott a sírás, levegőt is alig kaptam. Az újra feltörő emlékek, szinte fojtogattak. Elena holtan, a hullaházban, Elena a koporsóban, majd ahogy bedobom a rózsát a sírba.
A fejemre tettem a kezem, hogy legyen már vége!
Állj! Állj! Nem akarom!!! Legyen vége!
Valaki átölelt, és magához szorított.
És én csak bőgtem, és belekarmoltam a karomba.
- Angel kérlek! Nincs semmi baj….
- Eddie…. Én…. Én cserben hagytam,…. ugyanúgy, mint Elenát.
- Nincs semmi baj…. Ő nem Elena, és te nem vagy egyedül… Jobban lesz….
- Miattam került ide, úgy mint akkor Elena, ha nem lettem volna olyan hülye, és jobban figyeltem volna a kishúgomra is, akkor ő is élne. Seb ugyanolyan védtelen, és segítségre szoruló, mint Elena…
- Angel! Csssssss…. Higgy nekem a kölyök jobban lesz….
- De mi lesz….
- Nem lesz semmi…. Nyugodj meg szépen… Fáradt vagy és kimerült, és kikészültél… Hna gyere szépen! Vissza viszlek, a szobádba!
- A szobámba?
- Drágám, Sebet is ugyanabba a kórházba hozták be, mint téged….
- Tényleg….
- Gyere szépen! Pihensz egyet, kialszod magad, és reggel szebb lesz a világ! Én meg beszélek, a kis szőkével, hogy mi történt, és hogy minden rendben.
- De…
- Nincs de!
Azzal belém karolt, és feltámogatott a kórtermemig, hívott egy orvost, hogy adjon valami enyhe nyugtatót.
A doki adott, egy bogyót, majd elment.
- Hallgass rám.. – mondta kedvesen – Aludj egyet…
- Lelkiismeret furdalásom van Seb miatt…. Mellette kellene lennem….
- Most viszont, én mondom, hogy inkább ne. Nem tudtam, hogy Elena halála ennyire megviselt, ha tudtam volna, akkor nem küldelek be egyedül Sebhez…. Beszélek a sráccal, és elmondok neki mindent. Ezek után nem várhatja el tőled, hogy oda kényszerítsd magad! Majd ha úgy érzed, be tudsz menni, bemész.
- De…
- Nincs de! Támadt egy remek ötletem!
- Ötlet?
- Igen! Leviszem a telefonom, smst kétlem hogy tudna írni, de beszéltek azon keresztül, vagy a kórházi telefonon!
- Ez eszement ötlet!
- Szerintem pedig nem!
- Hiányzol neki, és valld csak be hogy ő is neked!
- Kezdem azt hinni, hogy kerítőnőt játszol…
- Vagy talán én külső szemmel jobban látom, hogy ő valóban a te herceged….- mondta savanykás mosollyal.
- Mire ak…
- Ezt majd megbeszéljük később! Tessék! –a kezembe nyomta a telefonom, és az ágyhoz közelebb húzta a kórházit – Lemegyek! Majd hívlak! És felvedd ám!
Azzal el is tűnt, mint a kámfor.
Megnyomtam a telefonom, hogy tudjam hány óra.
Már éjfél is elmúlt. Kb. két percenként újra nyomkodta, hogy tudja mennyi idő telt el.
Lassan fél óra, aztán három negyed óra, egy óra.
Ha baj lenne, Eddie már szólt volna, Seb nem akar velem beszélni.
Lejjebb csúsztam az ágyban, és a kezemben a telefonnal, egyre álmosabbnak éreztem magam, majd behunytam a szemem, közben némán végigfolytak a könnyek az arcomon. Csak pár perc, hogy kicsit pihenjek. Csak pár perc…
Arra riadtam fel, hogy rezeg a mobilom, majd halkan megszólalt Plum – Cut című számára.
Kábán néztem a kijelzőre. Távolról derengett, hogy ismeretlen hívó, vagy a telefonomban nem lévő újonnan érzékelt szám esetén csörög ez.
Milyen telefonszám lehet az éjszaka közepén?
Benyomtam a hívás fogadás gombot, és fáradtan, félkómásan beleszóltam:
- Angel Diamond. Kivel beszélek?
- Szia….- suttogta egy távoli hang a vonal másik végén.
- Ki az?
Némi a recsegés, majd halk susmus.
- Kivel beszélek?
- Le ne tedd! Eddie vagyok! Ez Seb telefonja, csak alig bír beszélni…. Bealudt egy kicsit még mielőtt leértem volna. Nemrég ébredt fel! Gyönge meg kába, beszéltem vele, minden rendben, nem haragszik! Megérti. Visszaadom a telefonját, és kimegyek a szobából is, hogy tudjatok beszélni. Nem akarok hallgatózni.
- Értem… Köszönöm! Rendes vagy!
- Persze, persze!
Újabb recsegés, meg csörgés.
- Seb?
- Vagyok…- suttogta halkan.
- Kérlek ne haragudj…- mondtam bőgve.
- Semmi baj…. Eddie elmondta…
- Akkor is sajnálom… Nagyon…
- Tudom….
- Nagyon rosszul vagy?
- Voltam jobban is…. Úgy érzem magam,…. mint….aki lefutotta a maratoni távot….
- Elhiszem….csak tarts ki jó? Ne add fel! Kérlek!
- Igyekszem…. Angel?
- Tessék….
- Kérdezhetek valamit?
- Persze…..
- Azt….. azt komolyan mondtad?
- Mit?
- Azt… azt a dolgot a hotelban….
- Igen. Te vagy az én hercegem!
Hosszú pillanatok teltek el csöndben, és némaságban.
- Seb? Itt vagy még? –kérdeztem rémülten.
- Igen…. Csak jó volt hallani…. Angyalka….
Éreztem, hogy erre a szóra, nagyot dobban a szívem! Szinte akkorát, hogy Seb is hallhatta Elmosolyodtam.
- Most már pihenj te is jó! Annyira kimerült a hangod. Jó éjt Hercegem! – mondtam gyengéden.
- Neked is Angyalka….
Azzal bontottuk a vonalat.
Angyalka….. Azt mondta Angyalka…. Behunytam a szemem, és azonnal elaludtam.