Through Hearts and Tracks 35.

35.rész

Idegőrlő volt a várakozás. Lassan teltek a percek.
Eddie odajött, és átölelt.
- Szerintem már jobban van. A kedve, és a kinézete is határozottan javult az elmúlt pár naphoz képest. Nem lesz itt semmi baj…
- Azt mondod? –kérdeztem aggódva.
- Azt hát.
De csak nem bírtam tovább, és fel-alá kezdtem járkálni a folyosón. Kimi leült egy székre, halál nyugodtnak tűnt, Chris, pedig háttal nekidűlt a folyosó csempéjének és Seb ajtaját fixírozta.
Kezdett nem tetszeni neki ez sok várakozás.
- Rossz előérzetem van…- súgtam oda Eddienek.
- Ne pánikolj már! – morgott rám.
Nyílt az ajtó és kijött a középkorú, jóképű, színes bőrű orvos orvos, az idősebb molett nővérkével együtt, de elég gondterhelt arcot vágott.
Közelebb mentünk, és Eddie bíztatóan a vállamra tette a kezét.
- Hogy van? – támadta le Chris a dokit.
- Nos… Nem ringatom Önöket illúziókba nagyon rosszul.
- De hát ma már jobb színben volt…. – mondta Eddie hitetlenkedve.
- Igen… Nos az eredményei egy hajszállal jobbak, mint tegnap. A kedélyállapot javulás miatt tűnik úgy, hogy jobban van, de ez valójában nem így van, ez csak a látszat. Még mindig nagyon súlyos, és életveszélyes az állapota. Talán. Ismétlem talán, reménykedésre adhat okot, hogy ennyire minimálisan, de javult. Lenne itt még valami… Nos, vissza kellene kötnünk a fiatalembert a dialízis gépre, de nem akarja…
- Hogyhogy nem akarja? –csattant fel Kimi.
- Az állandó dialízis esetén az is fennálló kockázati tényező, hogy a vese leállás állandósul, és esetleg élete végéig ilyen kezelésekre szorul, valamint a legyengült szervezet miatt, a mellékhatások is erősebbek. Hányinger, rossz közérzet, illetve hiperhidráció, gyors testtömeg vesztés nála fokozottan jelentkeznek. Valamint, ahogy látom, mintha erősebb depresszió is jellemezné a beteget.
- Úgy érti jelentősen lefogyhat? –kérdezte Chris döbbenten.
- Igen. Már is vesztett több mint, öt kilót, ami még fokozódhat. De erre nincs garancia.
- Értem.
- Mindenképpen meg kell győzniük, hogy szükségesek a további kezelések, ahhoz hogy felépülhessen.
- Beszélek vele! – mondtam határozottan.
- Az ő érdekében, remélem minél előbb meg tudja győzni kisasszony.
- Én is.
Bementem a kórterembe.
Seb az ágyon feküdt, és bámult maga elé.
Leültem mellé, és megfogtam a kezét.
- Mi ez a butaság, hogy nem akarod folytatni a kezelést? –kérdeztem kedvesen.
Nem válaszolt, csak nézett tovább maga elé.
- Sebastian…
- Nem akarom ezt tovább! Úgy érzem magam, mint valami kísérleti nyúl! Annyira fáradt és kimerült vagyok, nem akarom ezt a további szurkálást, meg döfködést. Ráadásul a semmiért, úgysem leszek jobban.
- Seb… - mondtam halkan, és megsimogattam az arcát – Ne légy csacsi…. Néhány kezelés, és jobban leszel. Utána meg majd visszahízod az a pár kilót.
- Ugyan már te is tudod, hogy olyan vagyok, mint aki most jött egy koncentrációs táborból, már a kezem sem bírom felemelni…- mondta keserűen.
- De ez nem lesz mindig így! Ha helyrejöttél, akkor majd keresünk egy jó edzőt, aki kezelésbe vesz, és olyan leszel, mint voltál.
Elrántotta a kezét.
- Ne beszélj hülyeségeket jó! Sose leszek jobban! Ha meg valamit javulok is, nem kerülök ki innen teljesen egészségesen! Miért nem mész el? Elegem van abból, hogy itt ülsz mellettem, és próbálsz jó pofizni, mikor igazából Eddiet szereted! – kiabált rám.
Csak ültem ott, és nem tudtam ép ésszel felfogni, amiket mond. Egyszerűen nem hittem el!
- Azt hiszed nem tudom, hogy csak szánalomból vagy itt?? Ne nézz már hülyének! Nincs olyan nő, aki engem választana, ha ott van a gazdag, jóképű, sikeres Eddie Irvine! Akinek legendás a híre, hogy milyen jó az ágyban!
- Seb….- nem ismertem rá, arra a srácra, aki még alig egy órával ezelőtt itt viccelődött velem.
- Nem akarom, hogy itt legyél! Nincs szükségem a szánalmadra!
- De én nem…. Én….
- Nem érdekel! Nem érdekelnek a hazugságaid! Utállak érted? Utállak!
- De…. de én… de hát miért? – nem értettem semmit. Miért csinálja ezt velem, velünk?
- Miért? Mert miattad vagyok itt! Ha nem lettél volna velem, olyan bunkó liba, akkor sose próbálok öngyilkos lenni, és most nem feküdnék itt! Az egész miattad van! Csakis miattad! –kiabálta a képembe.
Amilyen utálattal ejtette ki a szavakat, a tekintetéből, pedig sütött a gyűlölet, látszott, hogy el is hiszi, és úgy is gondolja!
Gyűlöl…..
- Menj innen! – sziszegte. – Takarodj!
Ránéztem, és már sehol sem láttam, azt a kedves, vicces, helyes srácot, akivel telefonon beszéltem, és aki mellébújva aludtam az éjjel. Nem, azaz ember már nem létezik! Én tettem tönkre! Én! Meg a hülyeségem! Én juttattam ide!
- Tünés!
Felálltam, és folytak a könnyeim, nem is láttam, hová lépek, csak kimentem.
Chris, Eddie, és Kimi döbbenten álltak a folyosón, láttam, hogy mindent hallottak.
Eddie odajött és átölelt.
- El ne hidd neki, amiket mondott! Csak el akar zavarni, hogyha mégis meghalna, ne fájjon neked…. Te is tudod, hogy szeret!
- Aki szeret…………. Az nem beszél így….- zokogtam Eddie vállába.
- Azért csinálta mert szeret! Meg akar óvni attól, hogy végignézd azt, hogy még jobban leépül. Egy férfi sem bírja elviselni, hogy a szeretett nő végignézze, ahogy csont soványra fogy, és a végén már a leveses kanalat sem tudja a szánjához emelni. Gyere menjünk vissza szépen…
Nem tudtam megmozdulni.
- Bízz bennem! Gyere…. – és az ajtó felé kezdett cibálni.
Alig léptünk be, Seb máris nekem esett.
- Mit nem értesz abból, hogy takarodj el?
- Hna ide figyelj te kis hülye! – ordított rá Eddie Sebre – Lehet, hogy nagy csapás az egódnak, hogy így nézel ki, és ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültél, de Angel azért van itt, mert szeret! És te is azt akarod, hogy itt legyen, mert szükséged van rá! Úgyhogy kérjél rögtön bocsánatot tőle, és szólj, az orvosnak, hogy kéred a kezelést! – osztotta ki Eddie.
Seb szeme azonban erre villámokat kezdett szórni, megfogta az éjjeli szekrényen lévő üvegpoharakat, és Eddie elé vágta először az egyiket, majd a másikat.
- - SOHA TÖBBÉ NEM AKARLAK LÁTNI BENNETEKET! –üvöltötte.
Eddire pillantottam, aki teljesen le volt döbbenve.
Seb ekkor kapta fel a félig teli vizeskancsót, Eddie pedig kirántott mindkettőnket a folyosóra, majd azzal a lendülettel még pár lépést tovább húzott. Halottam, ahogy mögöttünk ripityára tört a vizeskancsó, és pár szilánk, még kipattan a folyosó kövére.
Könnyes szemmel, és kétségbeesve néztem Eddie megrökönyödött arcába. Tőle vártam a miértre a választ. De hiába……