Through Hearts and Tracks 53.

53.rész

Pillanatokkal később futott be nyomában, egy hatvan körüli, alacsony, őszes, erősen kopaszodó, szemüveges dokival.
- Hogy van? –kérdezte Eddie megelőzve az orvost.
Beszámoltam a történtekről.
- Ha nem haragszik kisasszony, megvizsgálnám! –bökött Seb felé.
Felálltam, és odamentem Eddiehez, aki még mindig a szoba egyik végén állt.
- Nagyon aggódom…- súgtam a fülébe.
- Én is…. Hátha megússza kórház, és komolyabb baj nélkül….
Szorosan átölelt, befúrtam az arcom a mellkasába.
Teltek a percek, és csak az eső kopogását lehetett hallani az ablakon.
- Nagy a baj? –kérdezte Eddie.
Kibontakoztam az öleléséből, és megfordultam.
- Nem kertelek Eddie, nagyon csúnya tüdőgyulladása van. Erre rátesz még egy lapáttal, hogy láthatóan padlón van az immunrendszere, gondolom, attól, amit meséltél. Egy ilyen erősebb gyógyszer túladagolás, és dialízis kezelés eléggé megviseli a védekező rendszert, és fizikailag sincs jó bőrben a srác. Sovány, semmi ereje sincs, és a vágások a karján is komolyan aggasztanak. –levette a szemüvegét és megtörölte.
- Mit javasolt Hugh?
- Hát…. Most beadok neki három injekciót, egy erős lázhúzót, egy vitamin koktélt, és egy jó nagy adag erős antibiotikumot. Holnap ugyanez. Aztán ha szerdára jobban van, akkor csak pár gyógyszer, sok fekvés, sok és egészséges étkezés, és keresni kell neki egy pszihomókust. Többet a kórház sem tehet érte, ha viszont nem javul, akkor kórhát, onnan tüdőklinika, és ha javul továbbküldik egy magán pszichiátriára.
- De te az utóbbit nem javasolnád….- mondta Eddie egyszerűen.
- Nem, mert ahogy látom a srácnak ott a maradék esze is elmenne, hiába modern meg kényelmes...
- Elkönyvelné magát bolondnak….- fejeztem be helyette.
- Igen. Reménykedem benne, hogy nem kell kórházba vinni, mert onnan már nincs megállás. Ha az orvosok meglátják mennyire le van épülve, és karját….
- Reménykedjünk....- dünnyögte Eddie.
Hugh bólintott, visszament Sebhez, de nem tudta beadni az injekciót, Seb nem akarta.
Rángatta a karját, és ficánkolt.
Eddie odament, hogy lefogja, Seb minden izma megfeszült, annyira tiltakozott.
- Ha ezt nem hagyja abba nem tudom beadni neki! – morogta Hugh.
Odamentem én is.
- Majd én…- és Eddire néztem.
Arrébb ment, és leültem az ágyra.
- Seb kérlek…
- Nem akarom, hogy diliházba vigyenek! Ne engedd! Nem vagyok bolond! – zihálta.
Megfogtam a kezét.
- Nem mész sehova, csak lázhúzót, vitamint, és antibiotikumokat kapsz… Ígérem….Ezektől jobban leszel, enged hogy beadja az orvos. Seb! Higgy nekem!
- Nem akarok elmenni!
- A láztól van, teljesen félre beszél…- dünnyögte az orvos.
- Seb, kérlek bízz bennem! Engedd hogy segítsünk… Jó?
- Jó…
Felmásztam Seb baloldalára az ágyba és átkaroltam.
- Ha beadta jobban leszel….
Kétségbeesve nézett rám.
Megszorítottam a kezét.
Ahogy elkezdte beadni neki az injekciót, Seb annál jobban küzdött, és kétségbeesve szorongatta a kezem.
Amikor a doki, a tűre kapcsolta a másodikat, és azt is adagolni kezdte.
Seb felüvöltött.
- Létezhet, hogy ennyire fáj? –kérdeztem az orvost.
- Igen. Sovány, kiszáradt, és idegileg ki van, ilyenkor gyakran összeestek a vénák, összeszűkülnek, és a gyógyszerek irritálják bármit adunk be olyan, mintha forró fémet nyomnánk az ereibe.
A harmadiknál Seb elrántotta a karját, Eddie áthajolt az kanapé támláján, és lefogta a vállait.
- Tarts ki kölyök ez az utolsó!
- Nem bírom!
- Seb kérlek!
- Nagyon fáj…- nyögte.
- Gondoltál volna akkor erre, amikor így tönkretetted magad! – pirított rá Eddie.
Úgy néztem rá, mint a véres rongyra, és ez neki is feltűnt.
Láttam, hogy mondani akar valamit, de megelőztem.
- Fogd be! – sziszegtem – Doki várjunk pár percet, hátha picit összeszedi magát, mert így csak kínszenvedés.
- Rendben.
Seb erősen zihált, de éreződött, hogy enyhül a görcsössége.
Rám nézett.
- Sajnálom, hogy…. ennyi…… gondot okozok. – szuszogta – Felhívom Christ…. és értem jön… Már így is, csak….bajt kevertem…
Magamra erőltettem egy mosolyt.
- Most az a lényeg, hogy jobban legyél.
Rá pillantottam a dokira.
- Be kell adnom az utolsót is…- mondta a doki együttérzően.
Seb engem nézett, a doki rákapcsolta az utolsót, és lassan adagolta.
Seb kíntól eltorzult arccal nézett, a felénél felnyögött, és elájult.
- Jobb is, így legalább nem fáj neki… - morogta Hugh.
Kihúzta a tűt, szépen elpakolt maga után.
- Holnap kora délután benézek, addig had pihenjek. Próbáljatok vele sok folyadékot itatni, és valami szilárdat is beleerőltetni. Ha bármi baj van hívjatok azonnal.
- Köszönjük!
Kezet ráztak, és a doki elment.
Seb még mindig ájultan, zihálva feküdt mellettem, de picit talán egyenletesebben vette a levegőt.
Eddie velünk szemben leült a dohányzóasztalra.
Vettem rá, egy hosszú pillantást.
- Igazam volt, de akkor sem kellett volna kinyitnom a szám…
- Hát nem!
- Haragszol?
Vettem egy mély levegőt.
- Tudom, hogy eleged van már ebből a helyzetből, meg Sebből is, meg is értelek , igazad is van, de ezt most nem kellett volna. Ha jobban lesz, akkor veszekedhetsz rá, amennyit akarsz.
- Megnyugtató, hogy megengeded…- mordult rám csípősen.
Elhűltem a válaszán.
Lemásztam az ágyról, megragadtam a karját, és a konyha felé húztam, bementünk az ebédlőrészbe, kicsit behúztam a toló ajtót, és nagyon mérgesen néztem rá.
- Mi a kurva élet bajod van? – kiabáltam rá.
- Semmi.
- Azt látom. Látod, hogy szerencsétlen fél holt, te magad mondtad, hogy sajnálod. Akkor most miért vagy ilyen tahó?
- Mert igazad van, torkig vagyok! Legszívesebben kihajítanám a házból, veled együtt! –ordította.
- Tessék? –kérdeztem döbbenten.
- Jól hallottad! Csak a vak nem látja, hogy úgy ugrálod körbe, mint egy pincsi a gazdáját! – kiabált tovább.
Nem ismertem rá Eddire. Ez azaz ember akit én szeretek, és aki feleségül kért.
- Mond te felfogod mit mondasz? Sebastian beteg, láthatod, hallhattad, az orvos mondta!
- Persze! Azért feküdtél mellé mi?
- Te beteg vagy! –ráztam meg a fejem.
Sarkon fordultam, és elindultam kifelé, de Eddie megragadta a karom.
- Hová mész?
- El ebből a házból!
- Helyes menj csak! –kiabálta.
Kirántottam a kezem a szorításából, és felrohantam az emeletre, és elkezdtem bedobálni a cuccaimat a táskámba.
Éppen összehúztam, és kiléptem a szoba ajtaján, amikor Eddie elém állt.
- Hová mész? –kérdezte egyszerűen.
- El innen, és ne aggódj viszem Sebastiant is! Nem rontjuk itt tovább a levegőt! Keresünk egy szállót!
Megint megragadta a karom.
- Eressz el! – sziszegtem – Most legalább te is kimutattad a fogad fehérjét!
Szorosan magához húzott.
- Szeretlek! Tudod, hogy szeretlek, de őrülten féltékeny vagyok rá! Mert ő elvehet tőlem! –suttogta.
- Eddie…
- Kérlek ne haragudj…. Megesküszöm rá, hogy soha többé nem fordul elő ilyen, hogy kiabálok veled, és bántalak! Soha!
Felnéztem a szemébe, láttam mennyire szerelmesen néz.
- Ugye tényleg soha többet?
- Soha! –emelte fel a kezét.
- Beteg az istenért…
- Tudom, és okot sem adtál rá, csak elborult az agyam… Amikor annyira pátyolgattad…
- Bolond vagy….
- Gyere nézzük meg azt a kis szőkét!
Egymást átkarolva mentünk le a lépcsőn, és döbbenten láttuk, hogy az ágy üres, és bejárati ajtó nyitva, Sebastian pedig sehol.