Through Hearts and Tracks 47.

47.rész

Még fél álomban voltam, amikor átakartam ölelni Eddiet, de hiába tapogatóztam, a kezem nem találta sehol. Lassan kinyitottam a szemem, és megdörzsöltem, ekkor tűnt fel, hogy szinte már sötét van. Az ablak felől halk neszt hallottam, odanéztem, és akkor esett le, hogy szakad az eső. Erősen verte az üvegablakot, és fekete és szürke esőfelhők borították az eget. Távolról pedig, égzengés hallatszódott.
Körbenéztem a szobába Eddie nem volt sehol, de hatalmas kupi, szétszórt ruhákkal, és takaróval az igen.
Megfogtam a fejem.
- Hű de elemünkben voltunk az este….
El kellett mosolyodnom, ez a dolog már jó ideje érett, mindig is akartam, hogy megtörténjen, és nem bántam meg.
Magam köré tekertem egy plédet, és összeszedtem a ruhákat, és bedobáltam a szennyes tartóba.
Pont úgy éreztem magam, mintha a földszinti fürdőben lennék, pont ugyanolyan volt a berendezés. Megint elmosolyodtam, úgy látszik még mindig tud meglepetést okozni, ragaszkodni a megszokott, és egyszerű dolgokhoz. Végül is ír.
Az én írem….
Felsóhajtottam.
Bemásztam a tus alá, és kerestem valami értelmes zenét. És azt dúdolgattam, és közben tovább nevettem saját magamon, hogy olyan vagyok, mint egy szerelmes kiskamasz.
Aztán nagy sokára kijöttem, felkaptam egy fürdőköpenyt, és elkezdtem turkálni a garderobeban. Találtam egy piros Ferraris felsőt, gondolom Eddie még a régi időkből tartotta meg, és egy fekete farmert. Fehérnemű ügyben is kutakodtam, az egyik fiókban pedig találtam, pár nőit.
Először meghökkentem aztán rájöttem, hogy biztosan az előző kis nőtől maradhattak itt, de mivel látszott, hogy mind tiszta, nem finnyáskodtam. Szerettem volna már valami értelmeset felvenni a boxer után, végül egy fekete szatén alsó, és egy sötétlila feketecsipkés melltartó mellett voksoltam, ezek legalább nem voltak kurvásak, és még tetszettek is.
Felöltöztem, aztán úgy döntöttem megkeresem merre kódoroghat.
Ahogy közeledtem a lépcső felé, egyre inkább veszekedés zaja ütötte meg a fülem. Nem értettem miről van szó, de azt igen, hogy haragos vita zajlik.
- Jaj ne…- suttogtam. – Ugye nem… Kérlek Istenem!- sóhajtottam fel.
Szinte már lábujjhegyen járva haladtam lefelé, majd a lépcső fordulóban leültem, hogy megtudjam van e közöm, ehhez a vitához és le kell e mennem?
Erősen füleltem.
- Látni akarom! – üvöltötte valaki.
- Már mondtam, hogy alszik, de ha tovább vonyítasz akkor felébreszted! És ha nem tévedek azt kérte, hogy ne gyere ide! – kiabált vissza Eddie.
Jézusom! Seb itt van! Basszus! Ajajajaj!
- Jogom van látni!
- És mégis milyen alapon?? Mi? Még egy útszélivel sem beszélnék így, ahogy te beszéltél vele! Hord el magad, míg szépen mondom! Már így is több időmet raboltad, mit kellett volna! Ez az egy óra is sok volt belőled!
- Nem érdekel, hogy mivel fenyegetőzöl, nem félek tőled!
- Te én fogpiszkálót csinálok belőled!
Aztán már csak hangos puffanások, és nyekkenések hallatszódtak.
Leszaladtam a lépcsőn.
Eddie és Seb a kandalló előtt verekedtek a földön, Horner, és Kimi pedig döbbenten álltak mellettük.
Egyenlőre Eddie volt fülül, és láthatóan erőteljesen verte Seb arcát, és bordáit. Láttam, hogy Eddie magán kívül van, mondhatni vörös volt a feje a dühtől.
Odarohantam, és hátulról átöleltem Eddiet. Le akart rázni magáról.
- Kérek engedd el…Kérlek drága….- morogtam a fülébe- Kérlek! Eddie legyen eszed….
Lassan engedte el, éreztem, hogy most fogja fel, hogy én állok mögötte.
Felálltunk és szembefordult velem. Véres volt az arca.
- Jól vagy?
- Persze. Csak pár horzsolás…- megsimogatta az arcom.
Fel volt dagadva a keze.
- Tegyél rá jeget jó?
Egy pillanatig morcosan nézett rám, aztán értette a célzást.
- Mindjárt jövök…- morogta, és vetett egy szúrós pillantást Sebre.
Aztán kelletlenül elindult. Elmosolyodtam. Lehetetlen alak.
Közben a kis herceget, Horner és Kimi összekanalazta és felültette az egyik kanapéra.
Szegény megint pórul járt, felrepedt a szája, véres volt az ő arca is, és fájlalta a bordáit. Ugyanaz, mint a múltkor. Tisztára, le lett kopírozva a legutóbbi bunyójuk.
Hiába voltak egyforma magasak, sose lesz esélye Eddie ellen, de valahogy csak nem érti meg.
Leültem velük szemben a másik kanapéra, és Sebet bámultam, aki meredten nézte a cipőjét. Azért kicsit sajnáltam, szar érzés lehet beégni a nő előtt aki tetszik neki, immáron sokadszor.
Végül csak kinyögtem, ami a bökte a csőröm.
- Minek jöttél ide?
Seb dühösen nézett rám.
Visszabámultam, de válasz csak nem jött.
Kedves srác volt, igazán, sajnáltam is, de hiába néztem, már nem éreztem azt, amit korábban. Csak annyit, hogy egy kedves ismerős. Mennyire megváltozott minden egyetlen szerelmes éjszaka alatt.
- Miért jöttél? –kérdeztem újra.
Elfordította a fejét, és kibámult az ablakon.
Horner felállt.
- Azt hiszem iszom egy kávét! Kimi gyere te is! – nézett jelentőségteljesen a finnre.
Majd elballagtak a konyha felé.
- Bocsánatot akartam kérni…- suttogta, és már folytak a könnyei – de látom ezt is elszúrtam, mint mindent….
Nem tudtam mit mondhatnék neki.
Vajon tudja, hogy én és …?
- Megtudsz nekem bocsátani? Megint? –kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Tudom, hogy ki voltál borulva… Nincs semmi baj… Nem haragszom….- erőltettem magamra egy fanyar mosolyt.
Seb a könnyeit törölgette.
- Én elhiszem, amit mondtál, én elhiszem, hogy nem volt köztetek semmit.
Ekkor lépett elém Eddie, és a kezembe nyomott egy pohár gőzölgő teát, egy szalvétával, és jelentőségteljesen bökött rájuk, majd odadobott Sebnek egy jeges zacskót, és elment.
A bögre mögé dugtam a szalvétát, és mint a teát nézném rápillantottam.
„ Ha mégis őt szereted, és ő kell neked, akkor menj és légy vele boldog! De akkor inkább ne mond el neki ami tegnap köztünk történt! Eddie”
- Adj nekem még egy utolsó esélyt! Kérlek! Könyörgöm! –nézett rám esdeklőn.
Lehunytam a szemem, és már az én könnyeim is potyogtak. Kiborított Eddie tette, hogy még ezek után is képes lenne elfejteni mindent, csak hogy én boldog legyek, valamint az, hogy Seb képes földbe döngöltetni a büszkeségét, és saját magát is miattam.
Két nagyszerű pasi, és az egyiket mindenképpen ki fogom borítani, vagy mindkettőt.
Nem tehetek semmit… Istenem….
- Tudom, hogy még szeretsz… Kérlek… - suttogta.
- Nem lehet….- zokogtam.
Mit tegyek?
- Miért nem? –kérdezte pánikban.
Nem akartam, hogy fájjon neki, de ez elkerülhetetlenné vált.
Hírtelen mellém ült.
- Miért nem? Mond meg! Jogom van tudni! –zokogta.
Egyszer az ígértem Sebnek, hogy őszinte leszek hozzá, legalább ennyit tartsak meg.
Lehunytam a szemem, kinyitottam és felé nyújtottam a szalvétát.
Elvette, láttam, hogy elolvassa egyszer, majd még egyszer, és kiesik a kezéből.
- Sajnálom…. – suttogtam.
Zokogott, és bólogatott, de látszott, hogy nincs magánál, majd elindult az ajtó felé, és kiment.
Azt hiszem, a hír teljesen letaglózta, és porba sújtotta.
A kezembe temettem az arcom, és én is sírtam. Már akkor márciusban tudtam, hogy ez a pillanat be fog következni, és valakit nagyon, de nagyon meg fogok bántani, bárhogy döntök is, pedig nem akartam.
Az élet szar, és kegyetlen.