Through Hearts and Tracks 39.

39.rész

Először szenvedélyesen, és követelőzőn, majd lágyan, gyengéden, érzelmesen folytatta. Olyan volt, mintha ebben az egy csókban benne lett volna, minden érzelem, amit irántam valaha is érzett, szenvedély, vágy, féltékenység, szerelem, gyengédség, féltés, törődés, aggódás. Amikor hosszú idő után elváltak az ajkaink, mindketten levegő után kapkodtunk.
Kezdtem érteni, miért mondják rá, hogy lepedő akrobata, ha ilyen a csókja milyen lehet a többi?
- Még mindig úgy gondolod, hogy rendes vagyok? –kérdezte kajánul.
- Most inkább úgy gondolom, hogy mit hagytam én ki két éven át! – mondtam nevetve.
Majd átkaroltam a nyakát, és magam felé húztam, és megcsókoltam, közben a kezemmel a tarkóját, és hátát simogattam.
Úgy éreztem megörülök érte, és azonnal akarom, minden porcikáját.
Megint kapkodva vettük a levegőt. Eddie szemében izzott a vágy, láttam rajta, hogy nem sok hiányzik hozzá, hogy leteperjen, mégis meglepődtem, amikor finoman eltolt magától.
- Mi a baj? –kérdeztem halkan.
- Szeretlek, és akarlak. De itt most nem rólam van szó… - mondta kedvesen.
- Félsz hogy megbánom… - mondtam fáradtan.
- Nem igazán attól, mint tudod rám nincs panasz. – vigyorgott kajánul – De a viccet félretéve, jobban szeretném, ha várnánk pár napot, amíg letisztulnak az érzéseid, és kipihened magad. – Közbe akartam vágni, de a számra tette a kezét. – Sem én, sem a ház, sem a kandalló nem megy sehová, ma péntek van. Inkább szombat reggel –nézett az órájára -, és ráérünk szerdán utazni, addig még eldöntheted, hogy tényleg engem akarsz e.
- Tudom, hogy igazad van, és meg is értelek.
- De?
- De valahogy most, mégis jobban örülnék a régi Eddienek. – vigyorogtam rá.
Felnevetett.
- Nektek nőknek semmi sem jó! Egyébként meg, ha már két évig kerülgettük az ágyat, ez a pár nap se ide, se oda! –kacagta.
- Igaz.
Hozzám bújt, és éreztem, hogy mennyire kíván, állt, mint a cövek.
- Nem ragaszkodom a haladékhoz…- vettem fel ismét.
- De én igen. – morogta – Csak ne fészkelődj nagyon!
Elvigyorodtam.
- Rendben.
- Aludjunk. Már így mindjárt hajnal hét.
Morogtam egyet.
- Végig fogjuk aludni a napot….
- Ráérünk, nem sietünk sehová.
- Tudom, csak gondoltam sétálhatunk egyet, meg megnézném a házat.
- Ami késik, nem múlik.
Még jobban a mellkasához bújtam.
- Jó, hogy itt vagy nekem.
- Tudom… - suttogta.
Hallgattam a szívverését, erősen határozottan dobogott. Megnyugtatott, és álomban is szenderedtem.
Megint melbournben voltam, a pályán, versenyeztünk. Szakadt az eső, és csak nem akart elállni, fáztam is, az autó meg csúszkált az esőgumikon, mert mindenhol állt a víz. Valakit üldöztem, nem láttam mást belőle, csak a hátsó piros lámpát, ahogy villog.
Minden erőmmel azon voltam, hogy megelőzzem, kívülről belülről, de csak nem ment. Aztán az egyik kanyarnál lecsúszott az ívről, én beszúrtam az autó orrát, sikerült, de ő rám húzta a kormányt, és összeütköztünk. Ő kicsúszott, be a pálya közepére, én megmentem tovább. Alig mentem át a célegyenesen, bevágott elém a biztonsági autó, és lassan mentünk körbe.
Akkor láttam meg, hogy mögöttem tömegkarambol volt, alkatrész darabok mindenhol, négy autó ment egymásba, kettő a pálya közepén maradt, egyiknek a feneke, a másiknak az eleje tört totálkárosra szinte nem is látszott mi volt előtte, csak a romok. Egy harmadik autó a pálya szélén annak az oldala a felismerhetetlenségig össze törve, és a negyedik - ami a kavicságyban volt fejjel lefelé -, pedig annyira komolyan megsérült, hogy sem kerekei, sem külső burkolata nem volt már, csak szinte az alsó merevítő váz. Ahogy jobban megnéztem, feltűnt, hogy a bukócső annyira roncsolódott, hogy teljesen simán feküdt a kavicsban a kocsi, nem állt el a talajtól, ahogy kellett volna. Nagy nehezen visszafordították, és akkor láttam meg, a kocsi oldalán a koszos és alig felismerhető feliratot: Red Bull.
Azonnal a pilótára pillantottam. A feje oldalra volt bukva, és élettelenül feküdt, meg sem mozdult.
Ahogy közelebb értünk, és elhaladtunk előtte, még így a szakadó esőn át is láttam a sisak színét.
Kék és ezüst.
Seb az. Te jó Isten Seb az!
Úristen!
Megálltam az autóval a pálya szélén, és addig rángattam a biztonsági övet, amíg el nem engedett.
Odarohantam hozzá, akkora már a mentőbe tették, és éppen akkor sokkolták a szívét.
Láttam, ahogy az orvos a fejét rázza, hogy esélye sincs. Bezárták a mentő ajtaját, szinte durranási erővel csattantak az ajtók, majd pedig, szirénázva elindult.
A következő pillanatban a kórház folyosóján rohantam Eddievel az oldalalmon, amikor pedig befordultunk az egyik részlegre, láttam meg, hogy Horner és Kimi az orvossal beszél.
Chris felzokogott, és összeesett, Kimi pedig a falat kezdte el ütni. Tudtam.
Seb meghalt.
Ordítani kezdtem, ahogy a torkomon kifér.
- Neeeeee! Neee! Nem! –zokogtam.
Ekkor éreztem, hogy valaki ráz, és kiabál nekem.
Kinyitottam a szeme, és Eddie aggódó arcát pillantottam meg. Valamit mondott, de nem értettem. Megismételte. Teljesen le voltam izzadva, és éreztem még mindig folynak a könnyeim.
- Angel! Angel jól vagy? –kérdezte rémülten.
- Igen… - suttogtam, szinte hangtalanul.
Eddie magához szorított.
- Csak egy álom volt, egy rossz álom! Már vége!
- Nem! Nem! Ez nem álom! Ez előjel! Elena halála előtt is voltak ilyenjeim, valami baj van, vagy lesz! Érzem.
- Elmondod?
- Igen…- és elmondtam a korábbit is.
- Lehet, hogy csak azért vannak, mert furdal a lelkiismereted.
- Lehet. De Elena halála előtt, is mindenfélét álmodtam, hogy, hogyan hal találják meg, de a vége mindig ugyanaz volt, ülök mellette a kórházban és meghal.
- De hát nincs is szerződésed a Forma 1-be…
- Tudom…. De akkor is…..
- Tudod én nem hiszek az ilyen hókuszpókuszban, de lehet, hogy a megérzéseid miatt van… Talán ráérzel arra, mi fog történni… - dünnyögte.
- Eddie? – kérdeztem remegve.
- Felhívom Christ…. – mondta csendesen – Lehet, hogy rosszabbul van a kölyök, és ezért álmodsz ilyeneket….
Felült, maga köré tekert egy plédet, és felállt, majd a dohányzó asztal felé sétált.
Alig láttam valamit a sötétben, csak a kandallóban kihunyó parázs halovány fénye világított már. Kicsit erőltettem a szemem, és láttam, hogy a spaletták be voltak hajtva, a sötétítők pedig be voltak húzva. (Spaletta, fából készült ablaktábla, sötétítő, kívülre a házfalra van szerelve, és behajtható, olyan mint a régi típusú parasztházaknál, vagy az osztrák népies stílusú házaknál.)
Eddie lehajolt, aztán a mobil gyér fénye kicsit megvilágította az arcát. Pötyögött valamit, majd visszasétált mellém, dobott pár hasábot a tűzre, és leült. Közben végig a fülénél volt a telefon.
- Kicsöng…- suttogta.
Bólintottam.
Hallottam, hogy a vonal másik végén felvették. Eddie a tűzbe bámult.
- Szia Chriss! Igen… Igen hát nem mondom, hogy a legjobban… Igen.. Nagyon…. Nem, nálam van. Tulajdonképpen azért hívlak, hogy megkérdezzem, hogy van a kölyök…. Hát részben, körbe fogsz röhögni, tudod, hogy én nem hiszek az ilyenekben, de rosszat álmodott. Mondta, hogy a testvére halála előtt is voltak ilyen rémálmai, mindig ugyanazzal a végeredménnyel, és úgy lett. Azt mondja nagyon valóságos volt…… Uhum…. Értem… És nem hiányolja még? – savanyúan felnevetett – Nem lep meg. Szerintem nem jó ötlet. Mondom nem! Nem érdekel, mit mond! Majd ha akar tőle valamit, akkor jelentkezik! Szevasz. – és kinyomta.
Kérdőn néztem rá, de ő csak a tüzet bámulta.
- Jobban van. Méghozzá sokkal. Pár nap és kiengedik. – mondta a tűznek.
- Értem. – mondtam megkönnyebbülve.
- Chris kérdezte hol vagy, mondtam, hogy velem. Nem tapsolt örömében.
- Mert?
- Gondoltam, jobb ha tudod, hogy a kis herceg állítólag halálra keresett a mobilodon, de ki vagy kapcsolva. Veled akart beszélni, és kérte Christ mondja meg, hogy adjam át neked a telefont. De gondoltam, előbb ezt elmondom, és ha érdekel, visszahívod.
- Mit mondott még?
- Hogy Seb nagyon bánja, hogy egy barom volt, de nem akarta, hogy végignézz egy közel hasonló helyzetet, mint pár évvel korábban. Mikor elmentél még jobban kibukott, aztán már utánad akart menni. Chris szerint ezért lett jobban, hogy utánunk jöhessen. –dünnyögte. – Jah, és szeret.
- Szuper…- morogtam.
Odabújtam hozzá.
- Visszamenjünk hozzájuk? –kérdezte Eddie fáradtan.
- Ne. Még fáj. Nagyon. És…
- Össze vagy zavarodva…. De nagyon… Pláne most….- szögezte le.
- Igen….
- Látod, most bánnád…- suttogta.
- Nem. Ez biztos. Tudod, szeretem Sebastiant, de talán túl sok seb ért minket a múltban, és rövidke kapcsolatunk alatt szinte csak bántottuk egymást, nem hiszem, hogy lehet még közös jövőnk. De veled, azt hiszem igen….
Átölelt, és kedvesen rám nézett.
- Az azt hiszed nem elég….Gondold át jól, és aztán dönts! Időd van bőven…
Visszadőltünk a párnákra, és néztem a tüzet.
- Át kell gondolnom mindent, jó alaposan. Mert már eddig is, csak bizonytalankodtam, és mindkettejüket nagyon megbántottam. Mindkettő ellen, és mellett vannak jó és rossz érvek. – morfondíroztam magamban.
Nem tudom, meddig töprengtem, de egyszer csak észre vettem, hogy Eddie már alszik.
És én is egyre kimerültebbnek éreztem magam.
- Kipihenem magam. Végig gondolok mindent, és döntök! –jutottam dűlőre.
Aztán megint elaludtam.