Through Hearts and Tracks 54.

54.rész

Kétségbeesve pillantottam Eddire.
- Azt hiszem hallotta a vitát…- mordult fel.
- Jaj ne…. Meg kell keresnünk! Azonnal!
- Ekkora viharban még betegebb lesz ez a balfék! – dünnyögte.
Majd felkapott két esernyőt, az egyiket meg a kezembe nyomta.
- Én szétnézek kint az utcában, tied a házkörüli rész.
- Rendben.
Eddie kirohant a szakadó esőbe, végig a kocsi feljárón ki a nyílt utcára, pár pillanattal később már nem is láttam, hallottam sehol, szakadó eső, és az égzengés miatt.
Kimentem a kertbe és igyekeztem alaposan körbejárni, és közben lehetőleg nem elesni az egyre nagyobb sárban. Párszor meg is kellett kapaszkodnom a ház párkányaiban, hogy ne essek hasra.
Ahogy lassan körbeértem, feltűnt, hogy a hátsó garázsajtó félig nyitva van.
- Biztosan nem Eddie hagyta nyitva… Kétszer is ellenőrzi az ajtókat, még a legnagyobb kapkodásban is. Talán mikor meglátta Seb, hogy nincs a ház előtt a kocsija rájött, hogy a garázsban lehet…. Igen erről lehet szó…..
Lassan kinyitottam az ajtót, és beléptem.
Nem a központi lámpasor égett, hanem egy haloványabb háttérvilágítás kapcsoltak fel.
Valamivel többet lehetett látni, mint félhomályban. Az autók körvonalai sejtelmesen kirajzolódtak. Az eredeti csillogó, és vagány festések eltűntek, és a gyér megvilágítás miatt, a sötétebbek verdák fekete, és a világosabbak ronda szürke színűvé szelídültek. Az egész olyan volt, mint egy kísértet tanya.
Eszembe jutott, hogy a bejárat mellett jobb oldalon van a főkapcsoló, odabotorkáltam, és felkapcsoltam.
A hírtelen támadt világosság, szinte elvakított. A fehér falak visszaverték a fényt.
Pár pillanattal később felnéztem, de Sebastiant még mindig nem láttam sehol.
A kocsiját Eddie a hátsó sorba pakolta le, két Lamborghini közé.
Nyitva volt a vezető ülés ajtaja.
- Sebastian! –kiáltottam fel, és a hangom visszhangzott az üres falak között.
Odarohantam.
Az ajtó nyitva volt ugyan, de Seb félájultan hevert a Ferrari oldalának dőlve. Zihálva vette a levegőt.
A homlokára tettem a kezem, megborzongott, megint az egekben volt a láza.
Kinyitotta a szemét. Megsimogattam az arcát, és bambán rám mosolygott.
- Elment az eszed? Hová indultál? –kérdeztem kétségbeesve.
- Miattam veszekedtetek…- suttogta.
- Nem miattad veszekedtünk! – csattantam fel.
- Mindent hallottam… Féltékeny volt rám…. és igaza is van… Ha az ő helyében lennék, én sem bíznék senkiben… Nem kellett volna idejönnöm….jobb ha elmegyek…
- Megőrültél? Ilyen állapotban maximum az első árokig jutnál!
- Lásd be mindenkinek az lenne a legjobb… - suttogta.
- Seb ne légy…
Megfogta a kezem.
- Nem a te hibád… de én nem tudok nélküled élni… hiába próbálom nem megy…. Mindenkinek ez lenne a legjobb megoldás, neked, Eddienek, még Chrisnek is, legalább felvehetne a helyemre, olyat aki jó pilóta… Had menjek el… Nem akarok mindent még jobban tönkretenni…. Kérlek….
- Miért csinálod ezt? Miért adod fel? Még minden helyre jöhet, csak hinned kell benne…
- De én már nem tudok hinni, te voltál az utolsó reményen, de… ezt is elpuskáztam, én magam zavartalak el, nagyon durván és többször is , nem is hibáztathatlak azért, hogy őt szereted…. Eddie már az elején megmondta, ha így folytatom, akkor én magam löklek a karjaiba, nem hittem neki, de igaza lett…. Ugye nem gyűlölsz amiért annyira utálatos voltam?
- Nem… Tudod, hogy nem…- suttogtam.
- Akkor jó….
- Ne csináld ezt jó? Hagyd hogy segítsünk, Seb…
- Inkább ne…. Emiatt is szarul érzem magam, idejöttem felvertelek titeket az éjszaka közepén, és orvosért kell rohangálnotok, mert én éppen idegbeteg vagyok…. Jobb lesz, ha elmegyek, a reptérről felhívom Christ, majd Londonban leszed a gépről….
- Nem mehetsz sehová… Az orvos azt mondta, hogy pihenned….
- El akarok menni! –közölte ellentmondást nem tűrően.
- Seb…
- El akarok menni!
Nagy kínszenvedéssel feltápászkodott, de hiába kapaszkodott a kocsi oldalába, így is kis híján összeesett.
Beálltam az ajtó elé.
- Nem mehetsz el, ez öngyilkosság! Nem engedem!
Megpróbált arrébb lökni, aminek eredményeként a karjaimban landolt. Nem tudtam megtartani kettőnk súlyát.
Szerencsére az egyik kezemmel kicsit bele tudtam kapaszkodni az ajtóba, és így csak fokozatosan estünk el.
Seb elájult. Szinte már hörögve, kapkodva vette a levegőt, mintha kimerült lenne, egy hosszú futás után.
Hírtelen Eddie jelent meg mellettem.
- Mi történt?
- El akart menni, aztán összeesett. Nagyon felment a láza…
Eddie megnézte Seb homlokát.
- Igen. És alig kap levegőt. Nem kellett volna rohangálnia…
Valahogy felrángatta a földől, és a hátára küzdötte Sebet.
- Nyisd ki az ajtót!
Előre szaladtam, a garázst, a házzal összekötő ajtókat kinyitottam. Majd berohantam a nappaliba, és előszedtem pár száraz törölközőt, és ruhát.
Eddie betámogatta Sebet, majd újból beledugtuk egy kád hűtőfürdőbe, aztán a jó meleg ágyikóba.
Seb öntudatlanul is a kezem szorongatta.
Eddie leült a kandalló mellé, és onnan nézett minket.
- Aggódom érte… Nagyon meredek dolgokat mondott…
- Tudom hallottam…. Kezdek attól félni, hogy ha ennyire feladta, akkor nem is lesz jobban…
- Nem tudom hogyan adhatnék neki reményt….
Eddie hosszú pillantást vetett rám, majd a tűzbe bámult.
- Lennének ötleteim…..- mondta színtelen hangon.
- Az hazugság lenne…. Nem hitegethetem olyannal, ami nincs!
- Biztos? –kérdezte fáradtan.
Összeráncoltam a szemöldököm.
- Ezt hogy érted?
- Nem tudom… Néha úgy érzem, mindennek ellenére kétfelé húz a szíved….
Seb felnyögött, rázta a hideg, ráterítettem egy újabb takarót.
Ahogy Seb láztól, és fájdalomtól gyötrődő arcát néztem, kezdtem az érezni, hogy Eddie megint valami olyat látott meg, ami nekem az orrom előtt van, mégsem veszem észre.