Hazard of hearts 28.

28.rész

Alig szálltunk le Milton Keynesben, Adrian már a lépcső alján toporgott.
- Hogy van Sebastian? –támadta le Chris azonnal.
- Jól. Már a szobájában pihen. Ne aggódj már! –nyugtatgatta - Hát te? –kérdezte meglepetten.
- Élek kösz! És te?
- Én azt hittem ti nem, vagyis hogy… - hebegte.
- Hinni a templomban kell Adrian, nem mondták még neked?
Chrissel kiszedtük a csomagokat, majd betuszkoltuk az Audiba, aztán az első szemetesbe kidobta a zakóját, Adrian legnagyobb meghökkenésére.
Már szállt volna be a vezetőoldali ajtón, amikor rá kiáltottam.
- Chris állj!
Megdöbbenve nézett rám.
- Kérem a kulcsokat, én vezetek! Ez nem vita téma!
Mérges lett, látszott rajta, pár pillanatig farkasszemet néztünk, végül odadobta a kulcsokat.
Beszálltunk, Adrian hátra ült.
- Gyerekek mi volt ez a cirkusz?
- Angie szeretné túlélni az utat a gyárba! –morogta Chris.
- Igen… Ahogy a főterveződ is drágám! – gúnyolódtam.
- Ez az én kocsim!
- Én meg nőd vagyok, és inkább vezetek én, mint te ilyen ideg állapotban!
Azt hittem keresztbe lenyel, úgy bámult rám.
- Nézz csak! Nem hat meg!
- Kár!
- Kiszálljak? Mert egy szavadba kerül és megteszem azonnal! De akkor többet ne gyere hozzám, hogy kellek neked!
- És repülnél Eddie ágyába!
- Hááát hogyne! Mert eddig is ott voltam nem?
- Miért nem voltál már benne? Én úgy tudtam megjártad!
Kihúzódtam oldalra, és megálltam.
- Te normális vagy? –kiabáltam a képébe – Honnan szedted ezt a szarságot? Mert ha Eddietől akkor nem igaz! De ha jól tudom, ezeken a vizeken már eveztünk!
- Elviselhetetlen vagy!
Kikapcsoltam az övet, kiszálltam a kocsiból, felpattintottam a csomagtartót, és elkezdtem kiszedni a cuccom.
Chris is kiszállt.
- Mit csinálsz? Megőrültél?
- Én?? Most jött meg az eszem! Te egy vadbarom vagy! Lehet hogy kurva jól dugsz, de egy idióta vagy! Elhiszem hogy súlyos gondjaid vannak, de sem ezt a stílust, sem ezt hangnemet nem tűröm el sem tőled, sem mástól! Ha meg még azért is lecseszel, mert segíteni szeretnék, akkor elmehetsz a jó büdös francba!
Megragadta a karom.
- Nem mehetsz el!
- De elmehetek! Nem köt hozzád semmi, sem szerződés, sem házasság, sem ígéret! Nincs köztünk semmi csak szex! –vágtam a képébe.
- Ne menj el…. –húzott magához – Sajnálom! Komolyan! Ez nem mentség, de fáradt vagyok, kimerült, túlhajtott, és ideges…. Pihennem kell, mert már nem tudok józanul gondolkodni…
- Azt látom!
- Tényleg sajnálom! Menjünk haza, megnézem Sebet, pihenek, és este kiengesztellek ígérem…. Angie…. – szorosan megölelt, de nem öleltem vissza.
- Nekem úgy tűnik, hogy neked nem én kellek, csak egy numera!
- Ez nem igaz! –nézett a szemembe – Akkor kerestem volna valakit erre a célra….
Felsóhajtottam.
- Ez volt a legutolsó dobásod! Még egy ilyen és engem többet nem látsz!
- Megértettem…
Visszaszálltunk.
Adrian feltűnően csendben volt az út további részében.
Szinte még le sem parkoltunk, Chris máris kipattant, mint a bolha, és már ment is az épület felé, de hírtelen visszafordult.
- Menj! Megyek én is nemsokára utánad! – mondtam fáradtan.
Visszarohant hozzám, és megcsókolt.
- Szeretlek! Majd gyere… - mondta kedvesen.
Bólintottam, ő meg elment.
Pár percet még álltam az Audinak dűlve.
Előre mentem, hogy kipakolja a cuccunkat.
- Segítek!
- Jó….
- Nem láttam még, hogy egy nőt is ennyire hiányolt volna, mint téged!
Érdeklődve néztem rá.
- Nem azért mondom, hogy nyugtatgassalak. Ez az igazság!
- Értem….
- Ha megengeded, nekem az a véleményem, ha egyszer úgy döntenél, hogy hozzámész, akkor nagyon boldoggá tennéd, és ő is téged…..
- Adrian. Kedvelem Christ, nem tudom mit mondott neked, de én…
- Tudom, mondta, hogy te semmi komolyat nem akarsz tőle. De fontold meg. Néha nehéz vele, de arany szíve van, és életed végéig a tenyerén hordozna…
- Nem érdekel a pénz! Nekem az a fontos, hogy szeressem, de belé nem vagyok szerelmes… Azt pedig nem lehet erőltetni….
Helyeslően bólogatott.
Felvittük a csomagokat, majd Adrian elment, én meg letusoltam, és felvettem egy adag tiszta ruhát.
Lementem a portára, és megkérdeztem, merre van Sebastian szobája.
Kisebb bolyongás után meg is találtam. Bekopogtam.
Chris nyitott ajtót. Teljesen le volt törve.
- Hogy van? – kérdeztem suttogva.
- Depressziós…
- De miért? –kérdeztem döbbenten.
- Hogy nem tesztelhet, és nem tud majd segíteni hetekig….
Elhúztam a szám.
- Evett valamit?
- Nem. Csak bánkódik….
- Jó. Most tedd azt, amit mondok, és nem lesz vita!
Chris a plafonra emelte a tekintetét.
- Elmész szépen szobádba! Letusolt, felveszel egy adag tiszta váltást, mert már lassan bűzlesz, és rendelsz valami kaját hármunknak, aztán visszajössz! Összevakarlak titeket, és elhúzunk aludni, mert én mindjárt itt alszom el!
- Én vagyok ebben a gyárban a főnök…- morogta.
- Minden sikeres férfi mögött, ott áll egy okos nő!
- Feladom! – és felemelte a kezét.
Megölelt.
- Sietek vissza…
- Oké….
Muszáj volt ráparancsolnom, már így is alig állt a lábán, az lenne még csak szuper, ha Seb mellett, neki is lenne valami baja.
Ahogy végi plattyogtam Seb kis nappaliján, arra a következtetésre jutottam, hogy Dietrichnek szép pénzt kéne azért fizetnie, hogy lelki támogatást nyújtok az embereinek, sőt mi több menedzser mellett, alkalmazhatna mint szociális munkást, vagy lelki segély szolgálatot teljesítő személyt.
Elvigyorodtam! Én sem leszek már hülyébb!