Hazard of hearts 6.

6.rész

Végül is bementünk Debrecenbe, és délelőtt tíz órától délután kettőig vásároltunk, bementünk szinte minden üzletbe a bevásárló központban, és a sétáló utcán. Csodálkoztam, hogy Eddie ilyen jól tűri, ezt a jaj még ide is menjünk be! fellángolásaimat.
Szegény a végére úgy nézett ki, mint egy karácsonyfa mert nem elég, hogy én is tele voltam szatyrokkal, papírtáskákkal, de még ő is. Külön szerettem érte, hogy egy rossz szót sem szólt, sőt néha megpróbált segíteni a döntésben is. Szerencsére megszereztem mindent amit terveztem, könyveket, ruhákat, szépítőszereket, parfümöt, technikai kütyüket, cdket.
Éppen az egyik papírboltból vonszoltuk ki magunkat, ahol megvettem a következő évi szokásos határidőnaplót apunak, amikor Eddie megszólalt.
- Nem ejthetnénk útba végre valami éttermet, mert most már kezdem egy kicsit unni…. –morogta.
Fel kellett nevetnem.
- Pont ez volt a tervem. – kacagtam – Hová menjünk?
- Te vagy otthon.
Gyorsan végig gondoltam hová is mehetnénk, aztán remek ötletem támadt.
Előkaptam a telefonom, és felhívtam az éttermet, szerencsére volt szabad asztaluk.
- Gyere pakoljuk be a kocsiba a cuccot, és lesétálunk kb. ötszáz méter. Szerintem tetszeni fog neked! – mosolyogtam rá.
Szkeptikusan méregetett, de végül belement. Láttam rajta, hogy nincs ínyére, hogy nem mondok semmit, de ő meg nem kérdezett.
Pár perc séta után le is értünk a Bem térre, be akartam menni az ajtón, de Eddie udvariasan előrement, és kinyitotta az ajtót.
Megeresztettem egy halvány mosolyt.
Belül engem a szokásos látvány fogadott, de Eddiet láthatóan letaglózta.
Hát igen a Calico Jack Pub Debrecen egyik közkedvelt helye méghozzá méltán. Kicsit ír, kicsit kalóz, kicsit étterem, kicsit füstös kocsma. És személy szerint, én így képzelek el egy ír kocsmát.
Az egész úgy néz ki belülről, mintha egy hajó belsejében lennénk mindenhol fa burkolat, valamint az mennyezeten széles hajlított ívű gerendákkal, lelógó nagy széles karimájú lámpákkal, melyek gyér fényt adtak, hajópadlóval, mindez sötétbarna festéssel.
A bejárattól balra hosszú széles sötétbarna lakkozott diófa párpult terpeszkedik, fa kazettás betétekkel, előtte sorakoztak a magasított, fa háttámlás, bőr ülésű bárszékek, ezek is kopottas barna színben. Bejárathoz közeli falon, felakasztva lógott, egy palatábla rajta a napi italárral, és ajánlattal.
A pult mögötti polcokon természetesen mindenféle színű, és fajtájú italos üvegek sorakoztak, feljebb fa és üveg kis rekeszek, és vitrinek voltak –amelyek mögött mindenféle neves italok díszelegtek -. A nagy tükrök vagy a kicsi kerek asztaloknál, és székeknél ülőket, vagy a pultnál iszogatók arcát tükrözték vissza, a sejtelmes hangulatvilágítás miatt, pedig szinte kísérteties volt az arcképük.
Eddie még mindig döbbenten állt az oldalamon, és pedig belekaroltam, és kicsit megböktem.
- Gyere! –súgtam oda.
Beljebb mentünk, egészen hátra az étterem részhez, ahol a berendezés csak kissé változott.
A fényt a mennyezeten hajlított fa gerendák sorakoztak, szintén ívesen meghajlítva, mintegy hajóborda szerűen, de a köztük lévő terep sötétbarna lécekkel töltötték ki, a plafonról lelógó viharlámpa kinézetű lámpák adták a kellemes félhomályt, a dekorációs, pedig a fa mentőöv, a kifeszített kötelek, és az egyik felső sarokban tanyázó Jack kapitány félszemű, széles fekete kalapban feszítő kormánykeréknél álló bábuja tette teljessé. A falakon körben, a burkolatra felszegelt hajózással, kalózkodással kapcsolatos képek lógtak.
Odajött a pincér, és az asztalunkhoz vezetett minket, egy csendes félreeső sarokba.
Letette az étlapot, majd elment.
Huncutul Eddiere vigyorogtam.
- Tetszik?
- Mintha otthon lennék…- bökte ki. – de nem volt túlzottan feldobva.
- Ha nem tetszik, mehetünk máshová is.
- Nem erről van szó. Csak már ezer éve nem voltam Írországban, és kicsit hiányzik.
- Az üzleteid miatt?
- Részben igen, részben meg nem sok minden köt oda. –mondta szkeptikusan.
Majd átlapozta az étlapot, és pár perc vacillálás után döntöttük, és rendeltünk.
- Én ezt hittem ott él a családod, a szüleid, a nővéred, meg az unokahúgod? –kérdeztem semlegesen.
Hosszan nézett a szemembe.
- Nem akarok faggatózni, csak nem értelek.
- Mit nem értesz?
- Hogy ha ott él a családod, a barátiad nagy része, akkor miért nem jársz haza?
- A lányom is ott él….- közölte fáradtan, miközben belekortyolt a borba.
- Akkor meg pláne! Nem értelek! – fakadtam ki.
A hír nem lepett meg, hiszen tudtam, hogy van egy lánya.
- Utál engem. –közölte mély bánattal a hangjában.
Megdöbbenten, és ez az arcomra is kiülhetett.
Fanyarul elmosolyodott.
- Vicces igaz? A nagy playboyt, csak egy nő utálja igazán a sokból, és az pont a lánya. Ironikus. – gúnyolódott magán.
- Inkább megdöbbentő… Én azt hittem jóban vagytok, hiszen törődsz velük.
- Az hogy anyagilag törődöm velük, nem jelenti azt, hogy valóban törődtem is a lányommal!
- Miért nem törődtél? –tettem fel egy egyszerű kérdést.
- Nem. Nem nagyon, csak ha eszembe jutott. – mondta keserűen.
- És ezt ő mondja vagy te mondod?
- Nem mindegy?
- Hát nem.
- Nem akarok erről beszélni!
- Szerintem pedig kéne… Nézd művészettörténet tanári diplomám is van, az egyetem után tanítottam is másfél évet, van némi tapasztalatom a gyerekek terén, meg tanultam is ilyen pszichológiai, meg pedagógiai maszlagot. Had segítsek! Hátha tudok!
- Ezen már nincs mit segíteni, sajnos…
- Ugyan már az apja vagy, valahogy meg csak lehet arra a lányra hatni!
- Zoénak hívják…
- Akkor Zoéra!
Nem szólt semmit, csak forgatta a borospoharat a kezében.
- Te is segítettél nekem, már azzal, hogy végig hallgattad a hülye pasi ügyeimet… Mond el, mi a baj, hátha már attól jobb lesz….
Vágott egy grimaszt.
- Kétlem…
- Ugyan már te ír szamár! –pirítottam rá.
Fáradtan hátradűlt a székében.
- Tudod, szerettem Zoén anyját, de a lányom születése után a nagy l’amour elmúlt, és vége lett. Szerettem, és szeretem a lányom, de amíg kicsi volt, még aktívan versenyeztem, és az anyja is ide - oda utazott vele, a motelkarrierje miatt. Így ritkán láttam, néha kijöttek egy-egy futamra. Jöhettek volna többször is, de én nem akartam, a versenyzés, a sok buli, és a még több nő, jobban érdekeltek, mint Zoé. Aztán mikor abbahagytam a Forma 1-et, kerestem más versenyeket, üzletelgetni kezdtem, és jártam a világot. Aztán vagy öt éve, az egyik este Zoé felhívott, de én éppen nővel voltam, és gyorsan leráztam. Aztán másnap Maria, az anyja, dühösen veszekedett velem a telefonban, hogyhogy lehetek ekkora tuskó, ha már nem megyek el a lányom születésnapjára, legalább ne rázzam le. Közölte, hogy Zoé egész este bőgött, és kiborult. Hiába mentem oda, szóba sem állt velem, csak berohant a szobájába, és rám vágta az ajtót, hiába ültem a küszöbén majd egy napig ki sem jött. Aztán két éve, úgy döntöttem, hogy legyünk már végre egy család, legyen néha velem is, jöjjön el velem nyaralni, amire évek óta nem volt példa, és rázódjuk össze. Amikor megbeszéltük Mariával még jó ötletnek tűnt, de aztán érte mentem és kitört a balhé, üvöltött velem, hogy gyűlöl, és utál, soha többet nem akar látni, és nem kel többé tőlem semmi, csak felejtsem el, hogy él. Elég neki az a szégyen, hogy mindenki velem sértegeti, hogy milyen egy nőfaló apja, és hogy nem is vettem a nevemre, mert ő igazából nem is az én lányom, meg hogy soha nem is törődtem vele igazán, és nyíltan, mert szégyellem, hogy van egy balkézről született lányom. Ő pedig úgy gondolja, ezek után többé életben nem akar látni, és neki nincs apja. Hibás vagyok én is, mert felhúztam magam, és üvöltöztem vele, hogy törődök vele, meg szeretem, és hálátlan. Erre megkérdezte, hogy ha annyira szeretem, mondjam meg mi a kedvenc étele, tantárgya, és színe. Én meg nem tudtam. Felment a szobájába, felkapcsolta a zenét és ennyi. Vége.
- Te meg visszamentél a régi életedhez.
Bólintott.
- Mit kellett volna tennem? Ülni a küszöbén és könyörögni?
- Igen.
Eddie döbbenten nézett rám.
- Igen azt kellett volna tenned, ugyanis amit veled tett, annak te vagy az oka!
- Tudom, hogy részben az én hibám, de….
- Nincs de! Figyelj! Egy gyereknek sok szeretet, törődés, és figyelem kell. Lássuk be, hogy amíg kicsi volt, nem vettél részt aktívan az életében, alig láttad, nem kerested, nem voltatok napi kapcsolatban. Aztán meg az iskolába kerülve, miattad, és az ügyeid miatt céltábla lett. Nem volt, aki megvédje, mert te sem védted meg. A gyerekek sokszor kegyetlenek egymással, mindig azt szúrják ki, akin van támadási felület, nincs szép ruhája, testi fogyatékos, vagy kicsivel az átlag alatt teljesít, esetleg híres szülő gyereke. Te pedig inkább hírhedt voltál, mint híres. A lurkók sokszor hallják, amit mi felnőttek beszélünk, és kis gyerekként, velünk értenek egyet, azt hiszik, amit mi mondunk azaz igaz és a jó. Ki tudja Zoé osztálytársainak a szülei miket beszéltek otthon rólad, és ezt a gyerekek, hogy adták tovább Zoénak. Lásd be nem könnyű egy balhés gyerekkel, de még egy balhés szülővel, aki mindig a címlapon virít más nővel, aki nem az anyja. Miattad került a lányod ilyen helyzetekbe, és te nem voltál ott, hogy megbeszélje veled, és nem védted meg, ez egy nagy csalódás. A másik meg, hogy elfejtetted a születésnapját, gondolom Maria mondta neki, hogy „Apunak fontos vagy!”, és mikor ok nélkül nem mentél el, úgy érezte becsapták, mert nem is olyan fontos neked, mert ha az lenne szóltál volna, vagy ott lettél volna. Ez megint mély sebet hagyott benne. Aztán az is, hogy a közös nyaralások apával eltűntek, és helyette látta, hogy másokkal töltöd azt az időt, amit korábban vele, ez meg féltékenységet, és haragot szült. Amikor most pedig kamaszodni kezdett, a kamaszok úgymond alap dühe ezt az egészet felnagyította, és kiforgatta azzá, hogy ő csak egy kolonc, egy tehet neked, akit te valójában utálsz, és csak a kényszer miatt érdekled. És lehet, hogy van ebben valami szerinte, hiszen nem törődik velem, nem keres, elfelejti a szüli napom, és a nevére sem vett. Ennyi a történet.
Eddie hitetlenkedve nézett rám.
- Örülök, hogy így kielemezte a kapcsolatomat a lányommal doktornő! –mondta gúnyosan – De megoldást is tud rá?
- Igen! –válaszoltam pimaszul – Én a helyedbe leülnék vele meg anyjával, és megkérném, hogy nagyon nyugodtan hallgasson végig, és gondolkodjon el azon amit mondasz, majd hívjon fel, hogy mire jutott. És mond el, neki hogy szereted, meg fontos neked, és hogy rájöttél, hol hibáztál, mindent, amiket nekem elmondtál, és azt is fűzt hozzá, hogy sajnálod, hogy ez így alakult, és ez főleg a te hibád. Ezt hangsúlyozd ki, hogy érezze, hogy bánod!
- Mert szerinted meghallgat? – nevetett keserűen.
- Ha szépen megkéred, akkor igen! Csak kérj, és ne parancsolj, és ne dirigálj, csak kérj! Neki is be kell látnia a hibáit. Lehet, hogy jó darabig emészti majd, de az biztos, hogy ha ad neked még egy esélyt, akkor szervezz vele programot, azt amit ő szeretne, legalábbis az első pár alkalommal. Persze ha neked nem is tetszik, önként és dalolva csináld végig. Utána már lehet kompromisszumokat kötni.
Eddie hosszan, és mélyen a szemembe nézett, amitől kicsit zavarba is kerültem, majd egészen mély néma csöndbe burkolózott, és ez hazáig tartott. Csak ült mellettem az Audiban, és nézte a havas tájat, a hulló hópelyheket. Nem akartam zavarni, így hagytam, hogy átgondolja a hallottakat, az biztos, hogy volt, min töprengenie.