Hazard of hearts 7.

7. rész

Eddie szokatlan csendessége, még akkor is folytatódott, miután hazaértünk, és kipakoltunk a szobámban.
Inkább volt gyerekes, mint nőies szoba, de ez már így marad. Kicsit örültem is neki, hogy nem tűnt el nyomtalanul, minden ami a fiatalkoromhoz kötött.
Az ajtón belépve jobb oldalon egy hosszú fenyőfa könyvespolc, mellette egy nagy szintén fenyőfa garderobe szekrény foglalt helyet, majd egy ablak, alatta egy széles kényelmes vörös kanapéval, ami kihúzható.
Majd a tv, egy fehér bútorlapokból álló tv állványon, alul dvd, videó, ezek mellett, pedig egy kisebb álló polc tetején a hifi, alul, a tartókban dvd, és cd kötegei sorakoztak halmokban, vagy kétszáz darab, persze csoportosítva típusok szerint. Ennek a két oldalán, pedig újabb könyvespolcok.
Majd egy dupla ablak következett, előtte az asztalommal, rajta az a számítógéppel, laptoppal nyomtatóval, és írószerekkel.
A szoba eme, sarkában a nagy széles franciaágy, narancssárga ágytakaróval leterítve, két oldalán fenyő éjjeliszekrényekkel. A bal oldalán közel az ablakhoz a kis sarokban, két babzsák fotel, és egy kis asztalka kártyázáshoz.
Végül pedig, ezekkel szemben egy kis felre eső sarokban kapott helyet a Forma 1-es gyűjteményen, egy fa polcsoron tömérdek könyv, ami mind - mind erről a sportágról szól, szakkönyvek, életrajzok meg persze minden a Ferrariról. Mellette egy álló üvegvitrinben két polcon néhány F1-es autó, fénykép, és modell kapott helyett, egy kockás zászlóra fektetve.
Eddie az egyik kis fotelbe huppant le, míg én eltüntettem a táskákat a garderobeban, és az ágyam ágyneműtartójában.
Mikor végeztem, leültem mellé, de ő csak bámult ki az ablakon.
Nem tudtam eldönteni, hogy végül is menjünk e arra a karácsonyi vásári sétára vagy sem.
- Min töprengtél így el? – szólaltam meg végül.
Nem vártam választ, azt hittem fel sem tűnik neki, hogy létezem, de tévedtem.
- Azon amit mondtál…. Minél inkább gondolkodom rajta, annál inkább rájövök, hogy igazad lehet. Nem kellett volna olyan könnyen feladnom. – mondta továbbra is kifelé bámulva.
- Értem… És tudod már mit fogsz tenni?
- Holnap elutazom Londonba, aztán Miamiba, aztán visszafelé hozzátok beugrom a lányomhoz.
- Visszafelé hozzánk? –kérdeztem döbbenten.
- Persze. –nézett rám értetlenkedve, majd meglepődött – Apád nem szólt, hogy mindenkit testületileg meghívott?
- Mi az hogy testületileg?
- Hát engem, Christ, meg Gerhardot, meg esetleg Markot, meg Sebet, bár ők nem hiszem hogy eljönnek.
- Baszd meg! –dőltem hátra döbbenten.
- Nem tudtad? –vigyorgott.
- Szerinted? –néztem rá dühösen.
De erre csak egy csibészes mosolyt kaptam.
- Mi van? –kérdeztem hegykén.
- Ilyenkor még dögösebb vagy! – mondta Eddie vigyorogva, aztán abban a percben le is esett neki mi szaladt ki a száján.
Egy percig némán néztük egymást, majd felálltam, és Na persze! Tekintetet vetve rá, kiplattyogtam a fürdőbe. Naná, hogy véletlenül szaladt ki a száján. De még visszakiabáltam a szobába.
- Megyünk vagy nem?
Valami dünnyögést kaptam válaszul, amit igennek vettem.
Végül is olyan hat óra tájban elindultunk, és vagy két órát kódorogtunk kart - karba öltve a városban, és a vásárban. Nagyon hideg volt, a hó pedig csendesen, de elég erősen havazott.
- Megfagyok…- böktem ki végül.
- Akkor már ketten vagyunk. – válaszolt kicsit morcosan.
- Akkor menjünk. – morogtam vissza.
- De felkapta a vizet valaki! –vigyorgott.
- Menj a fenébe! –azzal kirángattam a kezem a karjából, átslisszoltam egy másik árusokkal teli sorba, és otthagytam. Nem értem, hogy lehet valaki ennyire idióta.
Negyed óra elteltével, viszont már tényleg úgy éreztem mindenem elfagy, ezért igyekeztem kikecmeregni a tömegből, de kevés sikerrel. Rengetegen voltak mindenfelé, mozdulni sem lehetett. Végül valaki karon ragadott, és oldalra ráncigált.
Eddie volt, ki más?
A kezembe nyomott egy pohár meleg forrat bort, és egy Fárasztó vagy, te nő!, tekintetet dobott felém.
Megittuk a lélek melegítőt, aztán egymás mellett baktatva hazafelé vettük az irányt, de hiába volt rajtam kesztyű, és, hiába dörzsölgettem a kezem, nagyon fázott. Mire beértünk a lakásba, nem éreztem egyik testrészem sem, teljesen átfagytam, ráadásul a fűtést sem kapcsoltam fel mikor elmentünk, így az egész házban borzalom hideg volt. Reszkető kézzel kapcsoltam fel a termosztátot, de tudtam vagy jó másfél óra mire kellemes meleg lesz. Felmásztunk a szobámba én meg bebújtam az ágyba, nem értem vele sokat, mert így is vacogtam.
- Ennyire fázol? –kérdezte aggódva.
Bambán kaptam fel a fejem.
- Igen…. Nagyon…
Széthúzta magán a pulcsi cipzárját, és bebúj mellém az ágyba.
- Gyere búj ide!
Odavackoltam magam a mellkasára, ő meg körénk húzta a pulcsit, meg a takarót, és megfogta kezem.
- Te miért nem fázol? –kérdeztem döbbenten, mert jó meleg volt a teste.
- Írországban is hideg van ám, és megtanultam, ha nem akarok megfagyni, jól fel kel öltözni. Te is vehetnél magadnak, egy béléses sportdzseki, mert ez a kabát bizony vékony ilyen hidegben. Meg a pulóvered is inkább divatos, mint vastag.
- Lehet hogy elgondolkodom ezen…… - dideregtem tovább, erre még jobban magához húzott.
A kezem egy kicsit felmelegedett, így a hátamat kezdte el dörzsölni.
Ahogy a mellkasán pihent a fejem, hallottam a szívverését, erős volt, és egyenletes, valahogy azt éreztem, hogy minden rendben, és lehunytam a szemem.
Arra riadtam fel, hogy mozog a párnám. Kinyitottam a szeme, és Eddie arcát láttam magam előtt.
- Hová mész? Reggel van?–kérdeztem félálomban,
- Nem… Csak átmennék a másik szobába aludni.
Megfogtam a pólóját, és visszahúztam magam mellé.
- Jó hogy itt vagy…- morogtam a vállába.
- Pont ez a baj….
Kicsit felültem, kérdőn néztem rá.
- Túl nagy a kísértés? –kérdeztem kacéran.
Válaszképpen, megsimogatta az arcom, és mélyen a szemembe nézett, az állam alá csúsztatta a kezét, majd magához húzott, és megcsókolt. Lágyan, érzelmesen, gyöngéden. Egyszerű, de annál vágyakozóbb csók volt ez. Nehezen váltunk el, és még mindig túl közel voltunk egymáshoz.
- Ez válasz a kérdésedre? –kérdezte rekedten.
Bólintottam.
Aztán hírtelen, magam sem tudom miért, szenvedélyesen, és vadul megcsókoltam. Ez már más volt, szenvtelen, és kalandozó. Szexre éhes.
Zihálva váltunk szét.
Megint meg akartam csókolni, de a számra tette a mutató ujját.
- Itt hagyd abba! – mondta kissé mérgesen.
- Miért? –kérdeztem vágyakozva.
- Mert nem akarok reggel arra ébredni, hogy megbántad, és engem hibáztatsz, amiért szerinted kihasználtam a helyzetet! – dühöngött. Jól állt neki.
Kacéran megfogtam a pólóját, és magam felé húztam.
Durván lefogta kezem.
- Mondom nem! –kiabálta.
- Eressz el az fáj! – szóltam rá.
Tényleg fájt.
Elengedte a kezem, én pedig a piros nyomokat dörzsölgettem a karomon.
- Nem akartalak bántani, de te kérted….. Erre meg…. Mindegy! –felállt és elindult kifelé.
Már majdnem elérte az ajtót, amikor utána szóltam.
- Ne menj el! – én is meglepődtem magamon mennyire szomorúan csengett a hangom.
Visszaült mellém és átölelt.
- Most már én is azt hiszem, hogy jobb, ha ebbe nem megyünk bele. Te is tudod, hogy nem lennénk együtt sokáig, és neked nagyon fájna. Legyen eszünk….
Igaza volt, nem lenne értelme. Minek? Egy éjszakáért? Nekem ennél több kell, de ő ezt nem tudja megadni, csak én sérülnék megint.A mellkasába bólintottam.
- Ha nem próbálkozol be többet maradok….
Megráztam a fejem, hogy nem lesz több próbálkozás.
Legalább ő észnél volt.
Visszabújtam a mellkasára, és így aludtunk el.