Through Hearts and Tracks 62.

62.rész

A majd harminc órás repülőút végén, már alig vártam, hogy leszállhassak a gépről, és kinyújtóztathassam az elgémberedett tagjaimat.
Megkerestem a csomagomat, majd leültem egy kis félreeső kávézóféleségbe, rendeltem egy szendvicset, és egy jó erős feketét, majd bekapcsoltam a mobilom.
A rengeteg nem fogadott hívás érkezett, Eddietől, Sebtől, és Christől, de mindössze két smst kaptam. Az első Eddietől:
„ Ha már képes voltál a világ végére elutazni, ami mindentől legalább harminc órányi repülésre van, akkor leszel szíves megvárni a kis különítményünket a reptéren, kb. két órával utánad érkezünk!!! Ajánlom, hogy várj meg minket, és vedd fel azt a rohadt telefont, ha felhívunk!!!! U.I.: Egyél valami értelmeset is, ne csak szendvicset, a kicsinek is szüksége van rá!! Halálra aggódtam magam értetek! ”
Ilyen gyors lebukásra nem is számítottam. Ezek után nem láttam értelmét, hogy bárhová is menjek. De kellemesen elmosolyodtam, amikor az utóiratra gondoltam. Azért reménykedtem, hogy lehiggad, mire ideér.
Megnyitottam a második üzenetet:
„ Megőrültél? Eltűnni egy üzenet, egy cetli nélkül? Eddievel halálra kerestünk!!! Tudod mennyire féltelek titeket!!! Eszement nő!!!! U.I. : Üdv Frodónak! (A gyűrűk urát Új –Zélandon forgatták. író megjegyz. )
Felnevettem. Ilyen poénokra is csak Seb képes.
Leraktam a telefont, és meghallgatva kedvenc írem utasításait, kértem egy salátát, egy szelet grillezett csirkemellel, és baracklevet, majd belemélyedtem pár helyi lapba.
Találtam pár érdekes cikket, mi szerint Peter Jackson mégiscsak náluk forgatja majd a hobbitot is, már előre vártam, imádtam azokat a gyönyörű tájról készült felvételeket.
Végül is jó lenne, pár napot itt tölteni, és megnézni néhány látnivalót. De ahogy a fiúkat ismerem, Eddie keresztben le fog nyelni, Seb meg a nyakamba borul.
Annyira elszaladt az idő, hogy először fel sem tűnt, hogy az én telefonom csörög, csak pár pillanattal később kapcsoltam, hogy fel kéne vennem.
Eddie volt az.
Megnyomtam a hívás fogadást.
- Szia…- szóltam bele halkan.
- Szia…- dünnyögte.
Nem tudtam mit mondhatnék, ötletem sem volt, és már a hanghordozásából tudtam, hogy nagyon, de nagyon mérges rám.
- Hol vagy most?
- Egy kis kávézóban az épület végében egy kis eldugott sarokban ültem le kint, az ablakhoz közel.
- Értem, nemsokára ott vagyunk…
- Rendben….
A kezembe temettem az arcom, előre féltem, hogy Eddie leüvölti a fejem. Rám tört a szédülés, és igyekeztem mélyeket lélegezni.
- Messzebb nem tudtál volna repülni? – ripakodott rám valaki.
Felnéztem és Seb állt előttem Chris, és Eddie társaságában, de legdühösebb mégis a szőke herceg volt.
- A frászt hoztad ránk, körbejártuk a bokszot, vagy száz embert megkérdeztünk hol vagy, míg Eddienek eszébe nem jutott, hogy nézessük át kamerák felvételeit. Utána, pedig tudod mekkora munka volt, mire kinyomoztuk hova a fenébe utaztál? –kiabált tovább Seb, Eddie pedig döbbenten bámulta.
Hírtelen felpattantam a székről.
- Kikérem magamnak ezt a hangnemet, mégis mit…- elszédültem.
Eddie átölelt.
- Rosszul vagy? Egészen lesápadtál… –kérdezte aggódva.
- Szédülök… - suttogtam.
Kicsi fekete körök kezdtek el táncolni a szemem előtt.
Leültetett egy székre.
- Lélegezz mélyeket….
- Hányingerem van….
- Hívjunk orvost?
Minden tagom remegni kezdett, bele kellett kapaszkodtam Eddie vállába, hogy ne dőljek el a széken.
- Hívjatok orvost! Gyorsan!
Eddie szorosan átölelt.
- Nem lesz baj… Sajnálom, hogy goromba voltam a telefonban….
- Semmi baj…
- Szeretlek…- mondta kedvesen – Ne haragudj Sebre… Tiszta ideg volt, amikor eltűntél… Kezdett a legrosszabbtól félni… - súgta a fülembe.
Fáradtan néztem Eddiere.
- Mindjárt jönnek a mentők! –közölte Chris.
Felpillantottam, Chris tekintetét is aggodalmat láttam, Seb viszont maga volt egy merő ideggörcs, tördelte a kezét, és harapdálta a szája szélét, ami már kicsit vérzett is, olyan riadtan bámult rám, mint egy őzike, aki most került az autóreflektor fényébe.
Alig bírtam tartani a fejem, és hasam is fájni kezdett.
A homlokomat Eddie vállának támasztottam.
- Nyugtasd meg Sebet kérlek…- nyögtem Eddie fülébe halkan.
„Én nyugtassam meg Sebet, hogy jól vagy mikor a vak is látja, hogy nem vagy?” jelentésű pillantást kaptam, de ahogy Sebre nézett, majd rám, bólintott.
A pultos lányok hoztak egy plédet valahonnan, én leterítették a földre, lefeküdtem, a hátamat, pedig neki vetettem a falnak, így sokkal jobb volt.
Amikor kedvenc írem kissé megnyugodott, hogy picit jobban vagyok, odament Sebhez.
- Ne idegeskedj ennyire! Már vérzik a szád… - mondta kicsit nevelően.
Seb a kézfejét a szájához érintette, és akkor tűnt fel neki, hogy véres.
- Nem lesz bajuk… De nyugodj meg, nem kell hogy még a te idegbajod miatt is aggódnunk kelljen…
- Én…én….én jól vagyok….
- Azt látom.
- Próbálj meg megnyugodni, mert Angel miattad is aggódik, és ez neki sem tesz jó!
- Igen…. igyekszem…- próbált mosolyt erőltetni az arcára.
Épp ekkor futottak be a mentők, megmérték a vérnyomásom, kikérdezték, hogy érzem magam, majd hordágyra téve kivittek a mentőhöz.
Betettek az autóba. Hallottam, ahogy a mentős megkérdezi a fiúkat.
- Ki a hölgy közvetlen hozzátartozója?
- Én, én vagyok a kicsi apja.
- Akkor csak maga jöhet velünk, egy helyünk van csak.
Halk vita hallatszott, majd Seb beszállt mellém, és leült.
Szorosan megfogta kezem.
- Eddie azt mondta, hogy jobb ha én jövök, mert még idegösszeomlást kapok, ha nem lehetek melletted. –suttogta lehajtott fejjel.
- Lehet, hogy igaza van…- suttogtam.
- Neki kéne melletted lennie….
Megszorítottam a kezét. Lassan egyre jobban fájt a hasam.
- Örülök, hogy te vagy itt. - halványan rá mosolyogtam.
Csak csendben néztük egymást, aztán megérkeztünk a kórházhoz, engem pedig gyorsan betoltak egy vizsgálóba.
Csináltak egy csomó labor, és vérvizsgálatot, és ultrahangot, majd bejöttek a fiúk. Seb azonnal arrébbment, hogy Eddie mellém ülhessen, ő pedig Chrissel toporgott az ajtóban. A vak is láthatta, hogy halálra izgulja magát értem. Nagyon jólesett, de azért meg is ijesztett, féltem, hogy megint kikészül.
Bejött egy magas sovány, szőke hajú szemüveges, harmincas nő.
- Jó napot, dr. Cuddy vagyok. Meg tennék, hogy kimennek, amíg megvizsgálom a beteget? –mondta kedvesen, de határozottan.
A srácok bólintottak, és távoztak.
A doktornő átlapozta a leleteimet, majd megtapogatta több helyen a hasam, hogy hol fáj.
- Fel kell tennem néhány kérdést, és örülnék ha őszinte lenne!
- Rendben.
- Volt már korábban terhes?
- Nem. Még nem.
- Mióta tudja hogy az?
- Pár hete. A táskámban vannak a korábbi leleteim, a korábbi orvosom szerint nyolc hetes lehet a pici.
A doktornő a kezembe adta a táskám, én pedig megmutattam a leleteket, még a baleseteseket is.
- Mióta terhes nem voltak ilyen rosszullétei?
- Nem, soha, csak néhány apróbb reggeli, de azok sem komolyak.
- Értem. Semmilyen szokatlan erős szédülés, hasi fájdalom?
- Semmi ilyesmi… lehet esetleg a hosszú repülőúttól?
- Nem az kizárt. – hümmögte miközben újra átnézte a leleteket.
- Doktornő aggódnom kellene magam, vagy a kicsi miatt.
- Őszinte leszek kisasszony, attól tartok igen.