Hazard of hearts 17.

17.rész

Nos, a dolgot nem úsztuk meg ennyivel. Sajnos. Újabb probléma adódott, nevezetesen Chris mindenképpen a saját kocsijával akart menni Debrecenbe, hogy onnan repüljünk át Londonba, majd céges autóval Milton Keynesbe. Ez nem is lett volna gond, de mivel Chris már egy darabig nem jön Magyarországra, vagy ha jön, akkor is inkább Pestre érkezik majd, így az autóját ott kellene hagynia a cég bérelt, őrzött reptéri parkolójában, hogy bármikor használhassa. De ha már Pesten vagyunk, akkor éppenséggel mehetnénk Eddiékkel is.
És ahogy láttam Chris szívesebben utazott volna Eddie kényelmes gépén, mint normál járaton. Végül megkérdeztem mit szeretne.
- Ami neked jobban megfelel…
- Ezzel sokra megyek! Nézd marhára nincs kedvem Eddievel utazni, mert szerintem öt perc után összerúgjuk a patkót, és csak üvöltözni fogunk. Viszont azt is megértem, ha szeretnél inkább vele utazni kényelmi, és gyorsasági szempontból.
- Ne ijedj meg, de Dietrich délutánra összehívott egy olyan ismerkedős korai vacsorát olyan öt körülre, hogy bemutasson mindenkinek akinek csak szükséges. Nem kell kiöltözni, ez ahogy az öreget ismerem, inkább olyan haveri este lesz, vacsi valami pubban, és kis ivászat. Tökéletes a farmer, meg egy póló, de elkésni nem kéne. Viszont, az gáz, ha késik a gép, és elakadunk a kora délutáni londoni csúcsban, meg gondolom szeretnél pihenni is kicsit.
- Jó rendben meggyőztél. De ne vedd zokon, ha egész úton zenét hallgatok, és egy szót sem szólok hozzád, vagy bárkihez.
- Nem veszem. –ölelt át.
Az volt minden vigaszom, hogy legalább a reptérig nem láttam azt a majmot, úgyhogy jót dumáltunk Chrissel.
Mire viszont beértünk az épületbe, Eddiere rájött a hoppáré. Nem lehetett bírni vele, hol abba kötött bele, hogy nem érti minek megyek, vagy hogy miért hozok két bőröndöt, és miért olyan sürgős éppen most velük utaznom.
Tízöt perc alatt elérte, hogy minden türelmem elfogyjon. Aztán azon puffogott, hogy miattam indultunk későn, és ezért most huszonöt - harminc perc múlva kaphatunk csak legkorábban indulási engedélyt. Könyörgöm szűk fél óra, annyit nem tud várni. Megőrülök!
Végül Gerhard javasolta, hogy addig igyanak meg egy kávét, én meg elmentem újságért. Bármit csak ne legyek vele egy légtérben, mert féltem a következő tettemmel leszúrom, bármi nemű éles tárgyal, ami a kezembe kerül.
Éppen visszaértem, amikor hallottam, hogy megint én vagyok a téma.
- Ez a nő elviselhetetlen, pokoli lesz ez a két óra…- dünnyögte.
Ez volt az a pillanat, amikor sarkon fordultam, és felhívtam Dietrichet.
- Angie drágám! Örülök, hogy…
- Dietrich, bocs de nekem sem kedvem, sem idegem nincs egy bájcsevejhez, nem azért hívtalak!
- Baj van?
- Nem baj, hanem komoly probléma!
- Mi történt? –kérdezte határozottan.
- Nézd! Nem akarok hisztis picsának tűnni, de most lett elegem Irvineból, de marhára. Még öt perc, és esküszöm leszúrom egy kávéskanállal.
- Ennyire rád kattant? –nevetett Dietrich.
- Nem, ennyi bunkó velem! – majd beszámoltam arról, hogy Eddie olyan, mint egy őstulok, és hogy nézzen hülyének, de szerintem a Chrissel való kapcsolatom bassza a csőrét.
- Értem. Tőlem mit vársz?
- Hát nézd, ha nem lenne gond, akkor küldj értem egy kocsit a londoni reptérre, mert én menetrendszerinti járattal megyek.
- Ennyi?? –kérdezte döbbenten – Kiküldöm a sofőrt és nem ügy.
- Nem kell sofőr, csak egy kocsi GPS-el, legalább vezetés közben kiszelőztetem a fejem. Csak azért mondtam el, hogy tudj erről, mert félek, hogy ez a munkát is befolyásolni fogja, másrészt meg ha késik a gép én is kések, és gondoltam erről előre értesítelek, a megbeszélés miatt. Ha már mindenkinek be akarsz mutatni, akkor kipihent, és nyugodt szeretnék lenni, hogy csak az ötleteikre, igényeikre tudja figyelni, és azzal kelljen törődnöm, hogy nyugtatgassam magam.
- Azt hiszem így már mindent értek. Felhívom Eddiet, hogy mi újság, és vázolom, hogy bánjon veled rendesen és normálisan, mert nagyon fontos vagy a cégemnek, és ha miatta nem tudod végezni a munkád, akkor a tökébe taposok, és moderálja magát. Mert korábban mondták a fiúk, hogy eléggé bunkó volt veled, és remélem ez azóta megoldódott már. Ha ezek után is gond lesz, csak hívj, és személyesen rugdosom meg a golyóit!
- Imádom hogy ez a bagázs ennyire diplomatikus! Kösz Dietrich! De a rugdosást magam tenném meg ha nem gond!
Hatalmasat röhögött a telefonba válaszként.
- Drágám, ez természetes, egyenlőre én vagyok rád szorulva, ráadásul nem kevés időt, és pénzt spórolsz nekem, úgyhogy nagyon jó vagy nálam. Bármiben segítek, mert kellesz a cégnek, meg ahogy kivettem, a csapatfőnökömnek is! – nevetett.
- Kösz, jó tudni, hogy jó vagyok nálatok! Hna szia! – vigyorogtam.
- Szevasz Angie! – nevetett tovább, majd bontotta a vonalat.
Gyorsan foglaltam egy jegyet, majd szaladtam vissza a kávézóba. Eddie megint cirkuszolt, hogy hol voltam ennyi ideig. Jelezném, tizenöt percig voltam távol.
Majd eltűnt, mert valaki hívta.
Tíz perc múlva úgy jött vissza, mint egy fúria.
- Azt hiszed nem tudom, hogy Dietrich miattad cseszett le? – támadt nekem.
- Nem értem miről beszélsz, nem is beszéltem ma vele! – hazudtam az arcába szem rebbenés nélkül.
- Hát hogyne virágszálam! – tombolt tovább.
Chrisre néztem, majd Gerhardra, egyöntetűen mindenkinek az volt az arcára írva „ Ez elmebeteg!”
- Eddie most már viselkedj normálisan elég volt a műbalhédból mára! És ha nem tudsz Angievel emberi hangon beszélni akkor esküszöm beverem a pofád!–csattant fel Chris is, kezdte elveszíteni a türelmét.
Eddie szeme villámokat szórt.
Felálltam, és összeszedtem a cuccom.
- Hová mész? –kérdezte Chris.
- Most mondták be, hogy felszállhatok a járatomra! A gyárban találkozunk szivi. – adtam neki egy puszit majd elindultam a beszállókapuk felé.
Két perc sem telt el, és Chris utánam kiáltott, hogy várjak, de nem vártam meg.
Végül csak utolért.
- Várj már! Veled megyek! Te fontosabb vagy, mint az barom! És már erős késztetést érzek, hogy szétverjem az idióta ír fejét!
- Chris. Kedves vagy, hogy megvédtél, de menj vele nyugodtan már beszéltem a főnökkel, egy kocsi fog várni a reptéren. Nagylány vagyok, és nem ejtettek a fejemre, nem lesz bajom. –mondtam kedvesen.
Ekkor ért be minket Gerhard.
- Gyerekek, bocs hogy belerondítok abba, hogy ketten mennétek, de én is veletek tartanék, ha nem gond! Épp elég volt hallgatni, amit Pestig süketelt.
Elnevettük magunkat. Hát úgy tűnik Eddie ma egyedül utazik.
A beszállásra várva beálltunk sorba, amikor a fent említett megjelent.
- Chris beszélhetnénk? – ragadta meg a karját, és kihúzta a tömegből.
Pár percig bájcsevegtek, majd mindketten visszajöttek.
- Ha nem megyünk vele akkor késve érkezünk, mert jó fél háromnegyed órás késéssel indul a járatunk, és elakadunk Londonban. – közölte Chris.
- És? –húztam fel a szemöldököm.
- Hát akkor gondolom, Dietrich keresztbe fogja lenyelni, mert ő lesz a hibás. De megígérte, hogy befogja a száját, vagy ha nem tudja beül a pilótafülkébe.
Eddie úgy nézett rám, mint a véres rongyra, de egy szót sem szólt.
- Nocsak, nocsak! Csak nem megjött az eszed? Elmúlt kangörcs? – tettem fel gúnyosan a kérdést Eddienek.
Már válaszra nyitotta volna a száját, de inkább fenyegetően felemelte a mutató ujját.
Csípőre tett kézzel, és felvont szemöldökkel néztem rá.
Láttam rajta, hogy irtó pipa.
- Ha emberi hangon beszélsz velem, akkor nem piszkálódom. De eddig sem én vergődtem, bár ezt mind tudjuk. Az előzőt meg tekintsd elégtételnek! – közöltem halál nyugodtan.
Bólintott.
- Mehetünk? –kérdezte közönyösen.
- Ha nem gond, akkor javasolnám, hogy váltsuk vissza a jegyet ha még lehet…. – próbálkoztam be normális hangon.
- Majd én elintézem! –dünnyögte – Addig menjetek előre a csomagokkal!
Odaadtuk a jegyeket, és beszálltunk.