Hazard of hearts 3.

3.rész

Az út kb. tíz tizenöt percet vett igénybe, de szívem szerint öt perc alatt megtettem volna. Egyre inkább kezdett unszimpatikus lenni nekem az a hármas fogat, és szabadulni akartam tőlük. Magamnak is nehezen vallottam be, de ennek fő oka az volt, hogy Eddiet nagyon is vonzónak találtam, és szívesen használtam volna fel Kristóf elfeledésére, de ezt több okból sem lehetett. Egyrészt mert az ügyfelünk, és házi nyúlra nem lövünk, másrészt féltem, hogy nagy búfelejtésemben beleszeretek, ugyanis sajnos erősen ez esetem, és még jobban padlóra kerülök. Mindezzel az volt a baj, hogy láttam rajta, hogy ő sem tiltakoznak az előbbi eshetőség ellen.
Nem volt más választásom, egy módon tudtam csak távol tartani magamtól, és ez az ha folyton sértegetem, és felhozom mennyi baromságot csinált eddig, aminek persze egyenes ági következménye, hogy így pokoli nehéz lesz vele, velük együtt dolgozni.
Kicsit leszakítottam őket, és leparkoltam a laktanya előtt. Ráborultam a kormányra, és már a sírás kerülgetett, mert megint eszembe jutott, mennyire fáj, hogy így átver Kristóf. Még időm sem volt, hogy rendesen kibőgjem magam, próbáltam mélyeket lélegezni, és leküzdeni, mert sem az idő, sem a hely nem alkalmas. Sikerült.
Pókerarccal szálltam ki, és nekidűltem a kocsi oldalának.
Befutottak a fiúk. Eddie pofátlanul sportos, féloldalas stílusban parkolt le.
Elfojtottam egy halvány mosolyt.
Kiszálltak, én meg elindultam a bejárat felé. Üdvözöltem a securitist, kinyitotta a nagy széles rozsdás vasajtókat.
Közben beért a kis társaság.
- Érdemes lenne előbb a főépületeket megnézni, néhány nagyon jó állapotban van. A kisebbek némelyiket viszont életveszélyes, vagy nagyon romos. – közöltem a tényállást.
- Akkor kezdjük a nagyokkal. – mondta Gerhard.
Bólintottam.
Ahogy egyre beljebb sétáltunk az udvaron, a nevetés környékezett egyre inkább az volt az érzésem ugyanis, hogy szerencsétlen épületegyüttes leginkább az életemre emlékeztettet, szánalmasan nézett ki. Mindenhol gyomok, fák nőttek, a beton repedéseimben, és ráadásul porladt is a lábunk alatt, az épületek romosak, kivert ajtók, ablakok, grafitik minden mennyiségben. A vakolat néhol egyáltalán nem is volt már.
Bementünk két főépületbe, de mindenhol csak a pusztulás jelei látszódtak.
Apa közben folyamatosan magyarázta, mit hogy lehetne megvalósítani, és mennyibe kerülne.
- Értem. Csak annyi a probléma, hogy nekünk minél előbb kellene, de ha az átalakítás mellett döntünk félek, nem tudunk mindent elhelyezni ezen a telepen. Márpedig nekünk mindenképpen egy területre kellene tenni minden projektünket. –közölte Chris.
Én éppen leghátul kullogtam, amikor eszembe jutott egy vad ötlet.
- Nekem lenne egy javaslatom.
Mindenki meglepve fordult felém.
- Hallgatlak. –bámult rám érdeklődve.
- Figyelj, az átalakítás, nem akkora összeg, amit ne tudnátok csak úgy zsebből kipengetni, hiszen nálunk olcsón megoldható, az angliai árakhoz képest, mondhatni picit több mint egy negyede, mint az ottani költség lenne. És nehogy elkezd azt az olcsó kifogást, hogy szűkek a keretek, mert ti vagytok a másodi csapat a Ferrari után, aki a legnagyobb költségvetéssel dolgozik, és Mateschitznek is van pénzre rendesen. A következőt javasolnám, a felújítás bizonyos szakaszait, már most el lehet kezdeni, és legeslegkésőbb júniusra kész minden. Ott van a Kanadai és Brit Nagydíj között három hét szünet, ott simán van idő, és lehetőség egy komplett költöztetésre, és ne gyere nekem azzal, hogy három hét alatt nem tudtok egy gyárat cakk-pakk összecsomagolni, repülőre, meg kamionra rakni. A mellettünk lévő – bal oldalra mutattam –telek olyan tizenöt hektár, a másik –jobb oldalra böktem – olyan húsz hektár és eladó mindkettő. Ismerem a tulajt, szerintem meg tudnánk egyezni, hogy mindenki jól járjon. Ami azt jelenti, hogy lenne egy összességében majd ötven hektáros marha nagy telketek, és annyit bővíthettek amennyit akartok, és ahová méreteiben fel lehet építeni a komplett Abu –Dhabi Ferrari élményparkot kétszer. Mire beköltöznétek, addigra az új épületek tervei meglennének, és el is kezdhetnénk az építkezést, ami olyan másfél két év lenne. És helyben lenne minden, de minden, ami kelhet nektek, a legnagyobb gyár lenne a tietek. Sőt a régi laktanya úthálózatát, akár tesztpályává is lehet alakítani, vagy múzeummá, még megfelelő sport centrumnak, és szélcsatorna építésének is van hely. Meg amellett hogy így nem kéne lebontani, hasznot is hozna nektek is és a városnak is. Lásd túrizmus, hiszen Maranelloba is emberek ezrei mennek el, évről-évre. Valamint minden az átalakítások, és új épületek, és a telekárak összesen kerülnének annyiba, mint egy új angliai központ árának háromnegyede. Hangsúlyozom háromnegyede, de nem kizárt hogy tudunk még alkudni pár költségen. Ezért a pénzért, pedig egy vadi új, és maximálisan felszerelt létesítmény komplexumot kapna, és nem csak egy gyárépületet.– közöltem karba tett kézzel.
- Remekül hangzik! –lelkesült fel Horner. – De ezt előbb meg kell beszélnünk Dietrichhel. Mert eredetileg nem ilyen szerződéskötési engedéllyel jöttünk.
- Akkor a következőt javaslom. Hívd fel, hogy egyáltalán mit szól ehhez, és hangsúlyozd ki az árakat. Mert gondolom, olyan pénz beszél típusú ember. Aztán ha ráharap, akkor csinálok egy előzetes kalkulációt, majd megbeszéljük mi kell még, épületek stb. és küldök egy végleges egy hónapon belül.
- Nem vagy elveszett nő! –vigyorgott Gerhard.
- Hát nem. Szerencsére több eszem van, mint a legtöbb csinibabának! – vigyorodtam el gúnyosan.
- Hát azért nem minden nő buta liba! – vette magára Eddie.
- Hát te már csak tudod, nagy tapasztalatod van benne, ahogy hallom. –közöltem simán, pléhpofával.
Eddie nagyon - nagyon szúrósan nézett rám, én pedig ártatlanul pislogtam.
- Neked meg csípős a nyelved! – szúrt vissza.
- Sajnálom, ha az igazság fáj. –mondtam ártatlanul.
- Szerintem meg tudjuk, illetve te meg tudnád győzni Dietrichet. –terelte el a témát Chris.
- Én? Be akarsz dobni, a nagy fehér cápa elé, és lássuk ki győz?
- Szerintem ez a terve! – vágott közbe Eddie gúnyosan.
Megrántottam a vállam. Nem félek senkitől.
- Tudod mit Chris? Legyen. Szeretem a kihívásokat. Meg fogom győzni, bármibe kerül is, addig rágom a fülét, amíg bele nem megy.
- Akkor reméljük hamar feladja, mert nem lesz füle! –nevetett apa, majd mindannyian.
Lassan visszasétáltunk a kocsikhoz.
Az órámra pillantottam fél kettő elmúlt.
- Hna akkor beszélek Dietrichhel, és meggyőzöm hogy hallgasson meg. – mondta Gerhard.
- Remek. Majd értesítsetek. –csippantottam a riasztóval.
- Már eléggé elszaladt az idő, mi lenne, ha egy ebéd mellett folytatnánk a beszélgetést? –vette fel Chris.
Apa bólintott, hogy jó.
Egyöntetűen néztek rám.
- Nekem még munkám van. De köszönöm, majd talán legközelebb.
- Ennyire sürgős? –kérdezte Chris.
- Igen. Van még egy folyamatban lévő projekt, igaz már csak az utolsó simítások, de akkor is. Signore Angello a legjobb ügyfelünk, és már korábban is mondtam, hogy ma még fel kell hívnom, és ezzel az új ötletemmel kapcsolatban is fel kel hívnom pár embert.
- Egészen be lelkesültél. – vigyorgott Gerhard.
- Igen. Mert ez remek munka, és szakmai lehetőség, és nálam a munka az első. És ha most megbocsátotok, de szeretnék pontos lenni. Viszlát! –azzal beszálltam az autóba és visszamentem az irodába.
Mire mindent elintéztem, lebeszéltem, le emaileztem, addigra már este hét körül járt az idő, és hulla fáradt voltam.
Felhívtam anyát, hogy mi újság, de megdöbbenésemre közölte, hogy a három zseni nálunk kötött ki, és maradnak egy pár napot. Így gyorsan el is vetettem azt az ötletet, hogy ott alszom. Inkább kosiba ültem, és visszahajtottam Debrecenbe. Mire hazaértem annyi erőm volt csupán, hogy elnyúljak az ágyon és beállítsam az ébresztőt. Úgy aludtam el ruhástól.
És nem ez volt az első és utolsó alkalom, ugyanis az események őrült gyorsasággal kezdtek peregni.
A pár napos itt tartózkodásból, az lett, hogy a fiúk két hétig maradtak anyuéknál, haverkodtak, sőt november közepére Dietrich is bejelentkezett. Megüzente, hogy ha jól sikerül eladnom a tervet, akkor rábólint. A három zseni néha az irodába is benézett, de én gyorsan levakartam őket, mondván munka van. Különös tekintettel Eddire, aki lassan már keresztül nézett rajtam. Látszott, hogy utál. Én ennek csak örültem.
Már csak egy nap volt Dietrich érkezéséig, és szinte minden megvolt már. Fel sem tűnt, hogy mennyire elszaladt az idő.
Mire azonban este hazaértem, totál padlón voltam, semmi kaja sem volt otthon, úgyhogy rendeltem, hogy végre jó két hete először egyek valami rendeset is, mert alig ettem. Ez sajnos nyomot is hagyott rajtam, belenéztem a tükörbe és megállapítottam, hogy szarul nézek ki.
Fáradt voltam, fekete karikák a szemem alatt, és a ruhám is kicsit lógott rajtam, fogytam.
Felhívtam pár embert, hogy a másnap délelőtti programom lemondjam, a nagyvezír, úgyis csak délután jön, addig pihenek, ilyen kimerülten senkit sem tudnék meggyőzni.
Azt viszont eldöntöttem, hogyha minden zöld utat kap, két napig csak pihenek.
Másnap legnagyobb megdöbbenésemre, Dietrich vidoran kezet rázott velem, majd közölte, hogy apát már meghallgatta, viszont nem érdekli a prezentációm, adjam oda cd-n majd átnézi, mivel csak fél órája van hiszen tovább utazik Moszkvába, és el kell érnie a debreceni gépet. De három fontos kérdése akar választ negyed óra alatt:
Mennyibe kerül ez majd neki összesen? Mennyit nyerne azzal, hogy itt építtet központot és nem Angliában? Valamint milyen előnyei vannak az itteni gyártelepnek az Angliaihoz képest?
Hát tovább beszéltem mint negyed óra, kb. huszonöt percig. Végül azt mondta Dietrich:
- Angel drága! Rövid leszek. Ön több időt rabolt tőlem, mint amennyit szántam erre a meghallgatásra, de nem bántam meg. Remek munkát végzett! Ennyire pontos, részletes válaszokat, kimutatásokat, és lehetőség elemzéseket nem is vártam. Engem meggyőzött. Küldjék a szerződést és aláírom. Örültem! –vigyorgott és kezet ráztunk, majd az ajtóból még vissza fordult.
- Angel drága! Ha egyszer maga is úgy gondolja, akkor szívesen látnék egy ilyen menedzsment vezetőt Gerhard mellett a Forma 1-es csapatomban.
Elvigyorodtam.
- Nagyon kedves Dietrich. De velem nem járna jól, és bárkit kiosztok ha nekem valami nem tetszik, vagy az úgy nem jó a csapatnak, még magát is.
- Pont ezért mondom! Nekem őszinte, és tehetséges jó szakemberek kellenek, akik harcolnak is az igazukért. Ne mondjon most semmit én ráérek. De ha egyszer úgy dönt, szóljon, akkor szívesen látom, és gondolom a többiek is! –bökött a fiúk felé.
Gondolom Eddies is, nevettem magamban!
Nevetve biccentett, majd elment.
- Hát simábban ment, mint gondoltam. –vigyorogtam Gerhardra.
- Lehengerelted! – vigyorgott Chris elismerően.
- Persze! Egy szép nőnek a csillagokat is lehozná az égről! Szerintem inkább a dekoltázsát nézte, mint azt hogy mit mond. – dünnyögte Eddie.
Most először örültem, hogy apa nincs az irodában. Mert nagyon ideges lettem.
- Kétlem, hogy a két szép szememért, meg a csábos mosolyomért, ment bele egy több száz millió dolláros beruházásba. Azért annyira nem hülye, hogy a farka után menve hozzon üzleti kérdésekben döntést. Az meg hogy eszem is van a csinos pofim mellé inkább előny, mint hátrány, persze neked megint az a véleményed, hogy egy nő csak arra tudj használni az adottságait, hogy jól megkopassza, vagy elérje amit éppen akar. Látom a grid girlok beható ismerete remek rálátást biztosítottak neked a női nemre. – közölte hidegen.
Majd kicsörtettem az irodából, és tiszta erőből bevágtam az ajtót, hogy csak úgy zengett.
Bár korábban azt terveztük, hogy a fiúkkal közösen elmegyünk egy jó vacsorára, és lazítunk egyet, de ezek után egyenesen visszamentem Debrecenbe.
Chris és Berger szinte egész este hívogatott, de nem vettem fel a telefont, mérgembe még ki is kapcsoltam.
Másnap reggelre viszont még idegesebb lettem, csak vakkantottam valamit nekik reggel az irodában, és nekiültem dolgozni. És ezt is csináltam december közepéig. Fel sem tűnt, hogy egy hétre elmentek, majd visszajöttek, ahogy az sem, hogy december elején csak Gerhard és Eddie jött. Csak akkor szóltam hozzájuk, vagy kerestem őket, ha nagyon muszáj volt.
Reggel Debrecenből az irodába, munka, munka, munka, este Debrecenbe. Gyakran két nap után jutott eszembe, hogy nem is ettem csak egy szendvicset.
Annyira hajtottam magam, hogy bebizonyítsam, igenis elég jó vagyok ebben, meg Kristófot is el akartam felejteni., hogy szó szerint beletemetkeztem a munkába.
December közepén anyuék elutaztak két hétre, hogy majd karácsonyra hazajönnek, én meg beköltöztem hozzájuk, hogy legalább addig ne utazgassak.
Alig telt el néhány nap, Eddie felhívott, hogy beszélnünk kell munka ügyben. Kiderült, hogy gond van az egyik tervvel, mert nagyobb épület kell mind mondták, ugyanis átgondolták, és új részlegeket tennének be a meglévők mellé.
Káromkodtam egyet a telefonban, majd érdeklődtem, hogy azon kívül, hogy most már de azonnal kell, mennyi időt ad, mert így minden kalkuláció borul. Közölte, hogy két nap múlva jön értük.
Semmit sem aludtam, de a második nap hazamentem, letusoltam, és egy bögre kávéval leültem a gép elé dolgozni, és valamikor hajnalban el is aludtam az asztalra borulva.
Arra ébredtem, hogy valaki kelteget.