Through Hearts and Tracks 63.

63.rész

Kezdtem pánikba esni.
- De mégis mi a baj?
- Úgy tűnik, hogy immunológiai összeférhetetlenség.
- Hogy mi?
- Ez a lehetőség akkor áll fenn, ha a férj és a feleség antigénjei nagyon hasonlítanak egymáshoz, a magzatot védő ellenanyagok termelése megkéshet, ezáltal a magzat az idegen szövetekkel szemben agresszív nyiroksejtek áldozatává válhat. Amikor immunológiai okot fedezünk fel, akkor vagy arról van szó, hogy az anya szervezetében olyan ellenanyagok vagy ölősejtek termelődnek, amelyek a saját sejtjei, szövetei ellen fordulnak, vagy a transzplantációnál tapasztaltakhoz hasonlóan, az idegen apai sejtek ellen. Ez utóbbi egyébként gyakrabban fordul elő, de az eredmény mindkét esetben ugyanaz, a magzat kilökődése. Normális esetben ugyanis a terhesség idején olyan védő blokkoló immunmechanizmusok indulnak el az anyai szervezetben, amelyek a genetikailag félig idegen magzatot megvédelmezik a kilökődési reakciótól. Ez a mechanizmus az, amely a vetélő nőkben nem működik megfelelően. Mindennek valószínűleg azaz oka, hogy az apa és az anya egy bizonyos másodrendű antigén-rendszere nagyon hasonló vagy azonos. Úgy tűnik önöknél ez helyzet, ezért lett rosszul, és ezért vannak most enyhébb görcsei.
- Úgy érti, hogy….hogy…. el fogom veszíteni a kicsit? –kérdeztem rémülten.
- Igen… Sajnos igen….
- Istenem….
El fogom veszíteni a picit! Ez nem lehet! Ez lehetetlen! Ez, ez nem lehet!
- Nagyon sajnálom kisasszony, higgye el, de van itt valami amiről mindenképpen beszélnünk kellene…. –mondta kedvesen és leült egy székre.
Megadóan pillantottam rá.
- Ezek a görcsök még enyhék, nemsokára el is múlnak maguktól, de szerencsés lenne minél hamarabb megejteni, egy műtétet.
- Egy abortusz? –kérdeztem sírva.
- Igen. Minél tovább várunk annál veszélyesebb, nem biztos, hogy túléli, ha mondjuk a repülőn lesz rosszul. Én azt javasolnám, hogy pihenjen egy pár órát, esetleg egy, maximum két napot, és döntse el nyugodtan, eméssze a hírt. De lehetőleg ne várjon sokat….
- Értem…. –kezembe temettem az arcom.
Megállás nélkül folytak a könnyeim.
- Most megyek, de pár óra múlva benézek rendben?
- Köszönöm…. –zokogtam.
- Nézze! –mondta kedvesen – Ma már van rá megoldás, hogy ezt a problémát kiküszöböljük, és később lehessen a jelenlegi pici apukájától ismét gyereke, van két új módszer, ami nagyon sikeres! Az első terápia lényege, hogy az apa - vagy más, megfelelő donor - véréből leválasztott vérlemezkéket - rajtuk a védő immunválaszt kiváltó antigénekkel - antigénjeit az anya szervezetébe juttatjuk. Ezek az antigének anyai immunválaszt eredményeznek, amelynek hatására olyan fehérjék termelődnek, amelyek „elfedik” és megvédelmezik a fejlődő magzatot. A terápiának ez az egyik természetesebb változata, trombocita-kezelésnek hívjuk. Ilyenkor még a terhességet megelőzően apai trombocitákat juttatunk az anya szervezetébe összesen háromszor, háromhetes időközönként. A kezelés akár végleges védettséget is kialakíthat, tehát többé soha nem kell hasonló problémával számolni. Nem biztos azonban, hogy ez a módszer minden esetben alkalmazható. A másik terápiás módszer az, amikor a már létrejött terhesség alatt adunk olyan vérsavókészítményt, amely közvetlenül tartalmazza a magzatot védő, blokkoló ellenanyagot. Ne essen kétségbe kérem, tudom, hogy ez most nagy trauma Önnek, Önöknek, de ettől még később lehetnek egészséges gyermekeik….- mosolygott bíztatóan.
- Köszönöm…. – motyogtam.
- Szeretné, ha beszélnék a férjével?
- Nem a férjem…. csak a párom…..- törölgettem a könnyeim – De igen, azt hiszem jobb lenne……., ha Ön beszélne velük doktornő……., ezt most……- zokogtam fel újra.
- Persze. Kér esetleg nyugtatót?
- Nem…. nem….
Bólintott, majd kiment.
A kezembe temettem az arcom, és csak sírtam, és sírtam, nem tudom meddig, de egy idő után úgy éreztem, már nincs több könnyem.
Bárhogy is alakult az elmúlt majdnem egy év, mégis örültem a picinek, és most őt is elveszítem. Nem tudtam volna végignézni, ahogy Eddievel közlik a hírt, annyira boldog volt, annyira várta a babát, főleg hogy a miénk. Nem akartam látni, hogy mennyire szenved, nem tudtam volna elviselni, hogy megint bántom, hogy megint csak fájdalmat okozok neki. Annyit kínlódott már értem, és most a mennyekből a pokolba taszítom.
Tudtam, hogy az véletlen műve, de mégis…
Inkább a Sors durva tréfája, ez, hogy emlékeztessen rá, hogy az álmokból szőtt hamis légvár, olyan gyorsan, és könnyen törik össze, mint ahogyan épült.
Hát igen, hazugságra, és barátságra akartunk építeni egy házasságot, egy családot, egy életet, de az Élet emlékeztetett rá, hogy ez csak illúzió lenne. Akkor és ott értettem meg, amit Eddie korábban mondott, hogy ez az egész nem működött volna.
Talán jobb is, hogy így alakult….
Mindennek ellenére, mégsem akartam elveszetni a kicsit, szerettem volna pár hónap múlva a karomba fogni. De tudtam, hogy ez soha nem fog megtörténni, és újból sírni kezdtem.
Hogy várhatják tőlem, hogy én mondjam ki, hogy öljék meg a gyerekem? Ez abszurd!
Ez groteszk!
Lehunytam a szemem, és éreztem, hogy csak folynak, és folynak a könnyeim. Aztán elaludtam.
Arra riadtam fel, hogy valaki megszorítja a kezem, kinyitottam a szemem. Eddie a kezemre bukva ült az ágyam mellett egy széken, és a kezemet szorongatta. Christ és Sebet nem láttam sehol.
El akartam venni a mellettem lévő szekrényről, egy pohár vizet, de ahogy megmozdultam Eddie is felkapta a fejét.
Szarabbul nézett ki, mint mikor két hétig a betegágyam mellett ült. A szeme be volt dagadva, és valami tompult fáradtság, és bánatült a szemében.
- Jól vagy édes? –kérdezte olyan kimerülten, hogy megrémültem attól mennyire erőtlen a hangja.
- Eddie jól vagy?
- Nem. Pocsékul vagyok. Nagyon…..megviselt… - mondta tompán.
- Sajnálom….- suttogtam.
Felült az ágyra és átölelt.
- Nem a te hibád…. Egyikünk hibája sem….Csak…
- Csak beleélted magad az apaszerepbe….
- Uhum…. De arra válaszolj, te hogy vagy?
Kicsit eltolt magától.
- Szarul.
- Sejtettem. Tudtál gondolkodni?
- Nem igazán…
- Lehet, hogy bunkón hangzik, de talán….
- Jobb is így…. – motyogtam.
Eddie bólintott.
- Seb annyira aggódott érted, értetek, hogy már azt hittem ő az apa… Még mindig szeret téged…Méghozzá nagyon…. – nem tudtam erre mit reagáljak, Eddie pedig témát váltott - A doktornő mondta, hogy talán jobb ha egyedül hagyunk, hogy kibőgd magad….
- Igen…. Azt hiszem a sírós epizódon túl vagyok….
- És meg nyugodtál?
- Kicsit.
- Az jó. Mert van egy hírem aminek nem fogsz örülni…- dünnyögte.
Fáradtan dőltem a párnára.
- Tippelhetek? Seb.
- Nyertél! Amikor a doktornő odajött, és közölte hogy elfogod veszíteni a babát, és elkezdte elmondani, hogy mi a teendő, nem figyeltünk rá, és eltűnt.
- Mi??? –kiáltottam fel.
- Szerintem, csak annyit hallott, hogy elveszíted a babát, és azt hiszi miatta…
- Istenem….. És Chris?
- Már keresi, de még nincs meg. Már szólt a helyi rendőröknek is, hogy segítsenek.
Rémülten néztem Eddiere.
- Mond hogy nem fog hülyeséget csinálni!
Szorosan átölelt.
- Remélem nem! Már csak az hiányoznak!
Behunytam a szemem, és szorosan Eddiehez bújtam, próbáltam erőt meríteni belőle, hogy ne boruljak ki még jobban, és elmondtam magamban egy imát, hogy Sebnek legyen annyi esze, hogy nem csinál semmi nagyon nagy butaságot.