Hazard of hearts 57.

57.rész

Nem jött válasz, vártam egy kicsit, majd megint kopogtattam, de semmi. Nem értettem, miért nem szól ki Chris, hogy bemehessek, most vagy már mindenki bent van és szívózik, vagy áttették a megbeszélést máshová.
Hívtam, de nem vette fel, írtam neki egy smst.
„ A megbeszélés mégis valamelyik tárgyalóban lesz? Itt állok az irodád előtt, és többször is kopogtam. De nincs válasz. Nem szeretnék késni!”
Már csak öt perc volt tizenegyig, el fogok késni basszus, és le lesz ordítva a fejem.
Úgy döntöttem megcsörgetem Eddiet, hátha hajlandó válaszolni, és elmondja mi a szitu.
Hármat kicsöngött, majd kinyomta.
Idióta barom! Hogy jutnál a pokolba!
- Szevasz ribi! –jött a hátam mögül.
Megfordultam, és Eddie vigyorogva trappolt felém, kezében egy köteg papírral.
- Hol lesz a megbeszélés?
- Semmi üdvözlet? Semmi szia? Hová lett a jó modorod cicám? –tenyérbe mászóan mosolygott.
- A kérdésemre válaszolj, te szoknyapecér!
Kacagásban tört ki.
- Jobb sértés vártam. Amúgy meg hol lenne, itt Chrisnél. –közölte flegmán.
- Az érdekes, mert már tíz perce dörömbölök, de semmi válasz.
Eddie meglepetten nézett rám.
Ekkor szálltak ki a többiek a liftből, Adrian, Andrew, Peter Prodromou, és Guillaume.
- Christ hol hagytátok? –kérdeztem kissé mérgesen.
- Christ?! Nem is láttam tegnap óta! – mondta Adrian, döbbenten.
Reménykedve pillantottam végig a többieken, akik nemet intettek a fejükkel, hogy ők sem találkoztak vele.
- Eddie….. Hol van Chris? –kérdeztem kicsit ijedten.
Nagyon hangosan szinte dörömbölve kopogott az iroda ajtaján. Semmi válasz.
Összenéztünk, és egyértelmű volt, hogy Eddie hideg magabiztossága elpárolgott, kezdett látványosan ideges lenni.
Megragadtam a kilincset, és benyitottam.
A látványtól, pedig azt hittem ott esem össze. Megijedtem, és pánkba estem.
- Jézusom!
Chris a földön feküdt elterülve, egy szétszóródott papírhalom közepén, meg sem nem mozdult.
Odarohantam hozzá, Eddievel a nyomomban.
A hátára fordítottuk, de halál sápadt volt.
- Chris! Chris! – hiába ráztam, szólongattam, semmi.
- Christian! –üvöltötte Eddie, és pofozgatta.
Semmi reakció.
Eddie megnézte a pulzusát.
- Összevissza ver a szíve! Hívjatok orvost! Azonnal! –kiabálta.
- Chris… - fogtam meg szorosan a kezét – Chris…- suttogtam sírva.
- Mi az Isten van vele, sérülés nincs rajta…- közölte Eddie dühösen – Csak nem bevettél valamit te ökör?!
Aggódva pillantottam rá.
- Gondolod, hogy ?
Eddie nem szólt semmit, csak felpattant, és elkezdett körbenézni, majd áttúrta Chris fiókjait.
Ekkor futottak be a mentők.
- Dr. West vagyok, mi történt?
- Nem tudom. Így találtuk meg összeesve. – nyögtem ki.
- Nyugodj meg kisasszony, már itt vagyunk!
Megmérték a vérnyomását, és meghallgatták a tüdejét.
- Szívverés szabálytalan, légzés gyenge, és egyenetlen! – közölte az orvos.
- Sohn! Köss be egy sóoldatot! – mondta az asszisztensnek, majd felénk fordult – Nem tudják beszedett valamit, vagy van valami állandó gyógyszere, esetleg allergiája?
- Megvan! – kiabálta Eddie, és odalépett a mentősökhöz – Ezeket találtam!
Dr. West megnézte a kis üvegcséket.
- Rozerem! Ez egy viszonylag erős altató, és úgy látom a napokban írták fel neki! –átnézte a gyógyszeres leveleket – Ebből több hiányzik mint kellene…. Megnézte a másik dobozt is. - Doxepin! Erős nyugtató, ráadásul hat mg-os! Úgy látom, hogy ezt is pár napja írták fel neki. – gyorsan megszámolta mennyi van benne – Ebből is többet vett be!
- Rendben, vigyük be!
- Súlyos az állapota? –kérdeztem menet közben.
- Eléggé kisasszony! Most bevisszük, aztán kap vitaminokat, sóoldatot infúzióban, aktívszenet, és valószínű kimossák a gyomrát.
Megint megfogtam Chris kezét, és egészen addig szorongattam, amíg be nem tették a mentőautóba. A többiek mögöttünk jöttek.
- A St. Josephsbe visszük! Egyikünk velünk jöhet! – szólt hátra Sohn.
Eddie az ajtó felé tessékelt. Nagyon határozottan nézett.
- Menj vele! Rád van szüksége! Mi utánatok megyünk!
Folytak a könnyeim, miközben beültem a hordágyon fekvő Chris mellé.
- Nem lesz baja, csak légy erős! – mondta Eddie, majd ránk zárta az ajtót, és megütögette, hogy a sofőr indulhat.
Óráknak tűnő percek alatt értünk be a sürgősségire, ahol orvosok azonnal betolták Christ egy traumás szobába. Utána akartam menni, de az egyik nővérke kitessékelt a küszöbről a folyosóra.
Nem sokkal később Eddie is befutott Sebbel, Adriannal, és Gerharddal az oldalán.
- Hogy van? –támadott le Eddie.
- Nem tudom… Nem mehetek be, és nem mondanak semmit…- válaszoltam sírós hangon.
Seb odajött és megölelt.
- Nem lesz baj. Hallod?!
Bólogattam.
- Nem is tudtam, hogy a gyárban vagy…
- Fél órája jöttünk meg Zoéval, meglátogattuk az édesanyját Dublinban….
- Értem….
Fáradtan és idegesen dőltem neki a hideg csempefalnak, majd Eddiere pillantottam.
Hosszan néztünk egymás szemébe, végül kitört belőlem a kérdés.
- Te tudtál róla?
- Miről tudtam én? –csattant fel.
- Hogy orvosnál volt, és gyógyszereket szed!
- Dehogy tudtam! Ne idegesíts már! – válaszolta ingerülten – Ha tudtam volna, akkor biztos lebeszélem arról, hogy ilyen ökörségekkel tömje magát!
- Akkor mégis honnan sejtetted?
- Feltételeztem, mert az utóbbi pár napban nagyon szétesettnek tűnt, néha fel sem fogta hogy mit mondtam neki. Be volt lassulva mint valami drogos. De persze gondolom, hogy két szót nem beszéltél vele értelmesen, csak veszekedtetek! Gondolom meg sem hallgattad a problémáit!
Csak álltam ott döbbenten, és kővé váltan.
Alig tudtam felfogni, hogy Eddie miket vág a fejemhez, de az egyértelmű volt, hogy szerinte Chris miattam került ilyen állapotba.
- Elég legyen! –csattant fel Gerhard - Nem Angie tehet arról, hogy Chris hülye, és orvosi javaslat ellenére több tablettát szedett be mit kellett volna! Állítsd le magad!
- Ne mond nekem, hogy nem borították ki még jobban azok a pletykalapok, amiknek a címlapján a te kedves védenceddel nyalták-falták egymást! Te is láttad mennyire megviselték Christ, én nem is csodálkozom azon, hogy végül már altatóra, meg nyugtatóra volt szüksége, hogy pihenni tudjon! – támadt nekem megint az ír.
- Fogd be! – kiabált rá megint Gerhard.
- Elég legyen! – csattant fel Seb – Hagyd békén Angiet!
- Hagyjátok! Igaza van! – tört ki belőlem a sírás – Az egészről én tehetek!
- Jézusom! Most jön a mártír Madonna! Felfordul tőled a gyomrom! – közölte Eddie epésen, és a folyosó végére sétált.
Seb mellém lépett és átölelt.
- Az egy barom! Nem a te hibád! Ne is figyelj rá.
- Sebnek igaza van! Mind tudjuk hogy Eddie egy idióta! – morogta Gerhard – Nyugodj meg!
Leültünk a hideg műanyag székekre, és Seb megint átkarolt, és vigasztalón magához húzott.
- Ne lesz baja… Hidd el!
- Igyekszem hinni….
Hittem, és reménykedtem, hogy Chris valóban jobban lesz, és minden következmény nélkül megússza ezt a húzását, de akárhányszor felrémlett előtte a sápadt arca, az élettelennek tűnő teste, mindig elfogott a félelem, és a rettegés.