Hazard of hearts 66.

66.rész

Bruno a vacsora kezdete előtt pár perccel jött vissza és leült mellém.
Az este további része csöndesen telt, az élek tálalása és íze fantasztikus volt, és a többieknek hála jókat nevettünk és viccelődtünk. Isteniek éreztem magam.
Amint leszedték a terítéket megint megindult a beszélgetés, a mászkálás és a tánc.
Bruno újra felkért, és a számok több, mint felét végig táncoltuk. Este tizenegy is elmúlt már, amikor végül én magam is meguntam már a parkett ördöge címszerepet.
- Naaaa! Csak még egyet! –vigyorgott.
- Leszakad a lábam! –suttogtam – És az előbb is ezt mondtad! Szeretnék kimenni egy kicsit levegőzni, kérd fel addig Lízt, Mario utál táncolni, és még udvarias is lennél. –néztem rá reménykedve.
- Oké. De akkor utána táncolsz velem még egyet, és megyünk!
- Szuper!
Azzal Bruno eltűnt az asztalunk felé, én pedig kisurrantam az erkélyre, a sűrű függönyök között.
Megálltam az egyik sarokban, neki dőltem a korlátnak, és révetegen néztem a hullámzó sötét tengert, ami a casino előtt álló luxusautókkal egyetemben visszaverte az épületek, és a kandeláberek fényeit. Még elég sokan sétáltak az utcákon, láttam két andalgó és egy csókolózó párocskát is az egyik fa alatt.
A szél lengén fújdogált, és a sós tengeri szél illata keveredett, a teremből jövő parfüm, és kubai szivar illatával. A zene halkan duruzsolva hallatszott ki, az egyik nyitott ajtón át. Az idő kellemes volt, bár egy kicsit fáztam már, így magam köré fontam a karom, és megdörzsöltem.
Valaki a hátamra terítette a zakóját.
- Köszi Bruno.
Rá mindig lehet számítani.
- Nincs mit…- jött a válasz.
Azonnal megfordultam, és le is döbbentem.
Chris állt ott, egy fehér ingben, csokornyakkendőben, egy pezsgős pohárral a kezében.
Mellém sétált, háttal neki dőlt a korlátnak, rátette a poharat, és engem nézett.
- Nagyon csinos vagy….
- Köszönöm…..- visszafordultam a kilátás felé, majd megint felé – Bocs az előbbiért, azt hittem, hogy….
- Feltűnt… Semmi gond….- de közben élénked a padlót nézte.
Mindketten zavarban voltunk, és éltem a gyanú perrel, hogyha nem állok a sarkamra, akkor átmegyünk udvariaskodásba, az időjárásról fogunk beszélgetni.
Sem az idő, sem a hely nem volt alkalmas erre az egészre, de tudni akartam, miért jött ide, és miért viselkedik így….
Vettem egy mély levegőt.
- Szép időnk van… - mondta Chris egyszerűen.
Na tessék!
- Kétlem hogy valójában az időjárásról akarnál beszélgetni!
Felém fordult és a szemembe nézett.
- Igazából, tudni akartam, hogyhogy vagy…
- Jól, egészen jól. Pláne, mikor Eddievel nem loholtok a nyakamban, üvöltötök velem, vagy pofoztok fel, esetleg dobtok ki épületek ajtaján. –feleltem kissé szarkasztikusan.
- Nem kell aggódnod, ilyen többet nem fordul elő! – vágott vissza Chris csípősen.
- Látom! Feltűnt, hogy Eddie talált magának új hálótársat, ahogy gondolom te is. – azzal elindultam az ajtó felé, de Chris megfogta a karom, és maga felé fordított.
- Beszélnünk kell! –közölte nyomatékosan
- Nincs miről beszélnünk többé!
- Ezt Senna miatt mondod? –kérdezte élesen.
Értetlenül néztem rá.
- Az Istenért! Ha már végül őt választottad, legalább ne ennyire nyíltan enyelegjetek! – közölte fojtott hangon – A fél bokszutca tudja, hogy velem voltál, és most rajtam röhögnek, meg a címlapokon, amin te meg az díszpinty ölelkeztek, legalább egy kicsit legyél rám tekintettel, és vegyél vissza!
Döbbenten néztem Chris csalódottságtól, fájdalomtól, és keserűségtől árulkodó arcát.
Ő maga sem tudta eldönteni, hogy dühös, vagy ennyire összetört.
- Nem fogok vissza venni! Mert nincs mit! Nem járunk, de ezt már ha jól tudom, Bruno is közölte veled!
- Legalább ne hazudj a szemembe, kérlek! – sóhajtott fel Chris.
- És mégis mi okom lenne rá? –levettem a zakóját, és felé nyújtottam.
Elvette és ledobta a korlátra.
Megráztam a fejem, és az ajtó felé indultam, de Chris átkarolt hátulról.
Jólesett, túl jól.
- Egy idióta voltam! Egy szerencsétlen hülye! De szeretlek!...... Tessék kimondtam, pedig megesküdtem rá, hogy többé az életben még csak rád sem nézek….- suttogta a fülembe.
Lehunytam a szemem.
- Nagyon bánt, hogy így bántam veled, de már sokkal jobban vagyok! Gerhard felnyitotta a szeme, hogy mekkora ökör voltam, és bánom hidd el! Nagyon bánom, és bánt a dolog! Eddie azt mondta őt már nem érdekli ez az egész, és tegyem túl magam rajta én is, de nem megy!..... Hiányzol….
Te is hiányoztál!
Maga felé fordított. Szerettem volna megcsókolni, és hozzábújni.
- Szeretlek….
Tehát Eddie már döntött, kiszáll. De nem taglózott le a hír annyira, mint vártam volna.
- Mennem kell….
- Válaszolj…
- Chris! Sem a hely, sem az idő nem alkalmas most erre.
- Senna miatt? –kérdezte dühösen.
Lehunytam a szemem.
Majd a szemébe néztem.
- Egy éjszaka volt nem több, ittam, dühös voltam, csalódott, és elegem volt belőled, Eddieből és mindenből! Bruno mellém állt, mint barát, és nem akar tőlem semmit, semmi többet. Ennyi a történet!
- A sao paolói képek nem ezt mutatták…
- Átöleltem a reptéren, mert ki voltam borulva, te látni, beszélni sem akartál velem, Eddie pedig felpofozott, és kilökött a kórházi ajtón az utcára. Azt mondta jobb neked, ha többet nem látsz engem!
- Gerhard elmondta, de azt hittem, hogy Sebbel együtt téged pártolnak….
- Ha ezt akarod hinni, hidd ezt!
- Dühös voltam, és bunkó. De amikor már második adag szerződéseket hoztad fel, reménykedtem, hogy bejössz az irodába és tudunk beszélni….
- Nem tűnt, úgy mintha látni akarnál!
- Pedig akartalak, de utána meg azt hittem Brunoval vagy, és nem érdekel mi van velem…
- Ezért vetted be a gyógyszereket?
- Nem, és igen! Nem akartam öngyilkos lenni, csak szerettem volna pihenni, és aludni egyet. Álmok nélkül, ahol nem kísértesz….- felelte keserű mosollyal.
Megsimogatta az arcom.
- Örülten hiányzol....
Te is.
Kérdőn néztem rá.
- Az ölelésed, a csókjaid, hogy veszekszel velem, hogy felhívsz…. Minden…. –nézett mélyen a szemembe, a tekintete szinte perzselt.
Magához húzott, és megcsókolt. Lágyan, gyengéden, szerelmesen. Visszacsókoltam, és átöleltem. Annyira jó volt vele megint. Mosolyogva váltunk szét.
- Gyere! – fogta meg a kezem, és elkezdett húzni a hátsó üvegajtó felé, ami közelebb volt a kijárathoz – Menjünk innen!
- Ne! – húztam ki a kezem az övéből.
- Mi a baj? Miért nem….. – nem fejezte be a mondatot, csak az első ajtó felé nézett.
Arra néztem, és Bruno ott állt.
- Visszajöjjek később? –kérdezte udvariasan.
- Megvárnál a lépcső aljában? Azonnal megyek!
- Persze! – biccentett Chrisnek, majd elment.
- Értem…. Ne haragudj! Nem zavarom többet a képet…
Megfogtam a kezét.
- Kérlek, kímélj meg attól, hogy rendes pasi vagyok, de te őt szereted! – mondta ingerülten.
- Nem! Én téged szeretlek!
Chris meghökkenve nézett rám.
- Szeretlek! De vele jöttem, és vele is távozom, tartozom neki annyival, hogy nem okozok feltűnést, sem botrányt!
Chris megölelt és bólintott.
- Jó…. Megértem…
- Reméltem… Brunónál lakom a hotelben. –még mielőtt Chris bármit is mondhatott volna a szájára tettem a kezem – Bárhol szálltunk meg, mindig a kanapén aludt. Én pedig ma délelőtt érkeztem Brazíliából, és hulla fáradt vagyok. Szeretnék pihenni.
Előtúrtam a táskámból egy tollat, egy zsebkendőt, és felírtam rá a számom.
- Ha kísértelek, csak hívj fel. Bármikor. Reggel gyere át. - somolyogtam rá.
Válaszul megcsókolt.
- Akkor reggel… - engedte el nehezen a kezem.
Mikor visszaértünk a szállóba Brunóval, örömömben táncolni kezdtem a szoba közepén.
Bruno pedig jót nevetett rajtam.
- Veled aztán tényleg madarat lehetne fogatni! –vigyorgott.
- Haven nice daaaay!!! – üvöltöttem kacagva a refrént, és felkapcsoltam a hangerőt a hifin, amiben Bon Jovi: Haven nice day c. száma szólt.