Hazard of hearts 73.

73.rész

A hotel kitett magáért, rekord idő alatt felhozták, amit kértünk.
Eddievel letelepedtünk a nappaliban, én pedig nagy elánnal kezdtem neki az evésnek, de amikor megláttam, hogy ő csak piszkálja a spagettijét, úgy éreztem magam, mintha a minden jó kedvem elfújta volna a szél.
Letettem a tányért az asztalra, a halk koppanásra felkapta a fejét és rám nézett.
- Nem vagy éhes?
- Én igen, de rossz nézni, ahogy te csak piszkálod az a szerencsétlen tésztát.
Felállt, és csípőre tett kézzel kibámult az ablakon.
- Szóltam Chrisnek….- közölte színtelen hangon.
- Attól tartok nem értelek….
- Nem fog átjönni….. Az Isten verje meg!– felelte indulatosan.
- Várható volt…. –sóhajtottam fel.
Megfordult, és döbbenten nézett rám.
- Tudtad?
- Éreztem… Rendes pasi, de velem nem tud mit kezdeni, nem tud megérteni, és már nem tud megbízni bennem… Azt hiszem a Bruno ügy volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban… Szeret, de képtelen arra, hogy ne legyen féltékeny, és elhiggye amit mondok… Legalábbis most már… Inkább szeretne távol lenni tőlem, hogy tudjon végre felejteni….- mondtam egyszerűen, de éreztem, ahogy a könnyek végig futnak az arcomon.
Eddie mellém ült, és átkarolt.
- Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem uszítottam volna ellened… Talán még van remény…
- Amiket mondták, azok már csak a koporsószögek voltak…
- Távol kellett volna tartanom magam tőletek, és hallgatnom kellett volna rád Zoéval kapcsolatban is…. Akkor most minden más lenne…
Könnyek közt néztem rá.
- Mi ez a nagy pálfordulás?
- Az a kis bohóc, úgy bánik a lányommal mintha Zoé porcelán lenne, a tenyerén hordozza….- morogta.
- Neked már ez sem tetszik? –fakadtam ki.
- Azt hittem, ahogy halad előre Zoé a terhességben, majd lekopik a srác, de nem! Foggal körömmel ragaszkodik hozzá…. Le sem lehet vakarni… Állandóan ott ténfereg körülöttük… Egy vizsgálatot sem hagyna ki… Neked volt igazad, és én tévedtem…
Belebokszoltam a mellkasába.
- Örülök, hogy beláttad…
- De Sebnek el ne mond!
- Még elrontom, a rólad kialakult őrült imidzsedet? –viccelődtem.
- Igen. Nem árt az, ha fél tőlem…
- Az egyetlen a földön aki sosem bántaná Zoét….
- Majd meglátjuk….
Hozzábújtam.
- Kösz hogy nem hagytál ott a pályán….
- Tartozom, pláne hogy megint úgy viselkedtem, mint egy vadmarha….
- Kezdem megszokni, hogy Chris és te szadiztok velem…- nevettem fel.
- Beszéljek vele? –kérdezte komolyan – Hátha tudnék rá hatni…
- Nem… Felesleges… Annak már vége, csak Chris még saját magával viaskodik… Nem tud dönteni… Szeret, de tudja hogy csak tönkreteszem, lassan, pedig megérti hogy ez csak kínlódás volt…. Nem haragszom rá, épp elég gondja van nélkülem, a kis botrányaim, és hisztijeim nélkül is… Nem voltam kész még egy kapcsoltra, ahogy ő sem az után a csúnya csalódása után, és a minden sértődöttségünket, és megbántottságunkat egymáson vezettük le… Mi mégis egymással hadakoztunk, nem azokkal akik okozták a fájdalmat… Én is hibás vagyok abban, hogy ideáig fajultak a dolgok és sokszor elmenekültem, vagy ordítottam, esetleg megcsaltam a nélkül, hogy megbeszéltük volna a dolgot… Bolond voltam, hogy azt hittem az hogy jó velem az ágyban, kedves és megértő, alapja lehet egy jó kapcsoltnak… Összekevertem ezt a törődést, szeretetet, és kis szikrát amire mindig is vágytam a szerelemmel… Ő pedig azt hitte, hogy az én temperamentumom, és őrültségeim elfeledtetik vele azt, hogy valaki csúnyán összetörte a szívét. Egymásra vetítettük a korábbi kapcsolatainkban megtörténteket, és úgy éreztük, hogy megismétlődik minden… Sosem voltam belé szerelmes, és ezt csak most értettem meg, most jöttem rá, féltem kimondani az igazságot, mert akkor be kellett volna ismernem, hogy megint egyedül maradok… Azt pedig nem akartam…. Ahogy ő sem akart egyedül maradni…. Kapaszkodtunk egymásba, hogy ne kelljen szembenézni az elhagyatottság érzésével újra…
- De végre beláttad…
- Túl későn… És közben jól belerongyoltam Chris lelkébe, majdnem tönkretettem Bruno karrierjét, nem tartottam szemmel Zoét, pedig megígértem Marianak, és….
- És?
- És téged is lábtörlőnek használtalak…
Eddie felnevetett.
- Azért ne ess túlzásokba jó? – vigyorodott el – Keményebb fából faragtak, minthogy a mi kis románcunk engem megviseljen.
Már majdnem el is hittem neki, de engem nem tudott átverni, én valahogy átláttam a hazugságain. Próbálta legalább ezt a súlyt levenni rólam, és ezért hálás voltam.
Magam elé húztam a kajám, és eltűntettem a vacsorának kinevezett hamburgert, majd érdeklődve vizslattam Eddie tányérját.
- Azt megeszed még? –böktem a spagettire.
- Nem… Szabad préda…
- Remek! –azzal jó étvággyal neki is láttam.
Párszor Eddiere pillantottam, aki nagyon elmerült a gondolataiban.
Végül csak rákérdeztem.
- Áruld már el mi az Isten nyomaszt ennyire?
- Tessék? – nézett rám kissé bambán.
- Van valami nagy baj?
- Nem, csak elgondolkodtam.
Elvigyorodtam, de nem szóltam egy szót sem.
- Annak ellenére hogy azt hiszed egy idegbeteg barom vagyok, még tudok értelmesen gondolkodni…
- Én egy árva szót sem szóltam…- emeltem fel védekezőn a kezem.
- De erre gondoltál!
Kitört belőlem a nevetés.
- Eddie Irvine a gondolatolvasó!
Eddie felpattant, és elindult kifelé.
- De nem is mondtam semmi sértőt! –kiabáltam utána.
Megfordult és rám nézett.
- Mondtam én hogy mondtál? Csak el kell intéznem valamit!
- Hajnalban?
- Igen! Fontos! Megleszel?
- Persze.
Megrántottam a vállam. Biztos valami nő ügy.
Már félig kilépett az ajtón, és felém fordult.
- Kimész reggel a pályára?
- Nem. Nincs kedvem. Pihenni fogok, rám fér.
- Helyes! – hosszan nézett a szemembe – Jöjjek vissza ha végeztem?
Érdeklődve néztem rá.
- És mégis milyen minőségben?
Eddie nem válaszolt, az arca pedig meg sem rezdült. Semmit sem tudtam leolvasni róla.
- Már valószínűleg aludni fogok, de örülnék ha nem lennék egyedül…
Bólintott, majd elment.