Hazard of hearts 64.

64.rész

Mint valami áruló kicsit sután, de sikeresen átjutottam úgy a paddockon, hogy senki sem látott meg, és leültem Bruno kamionjában.
Tény hogy sokáig elmaradt, gondolom elég rendesen lekötötték a sajtósok, de mire megérkezett, már elővettem egy kis üveg pezsgőt, és két poharat. Szerettem volna ünnepelni vele egyet, csak amolyan haveri alapon.
Beviharzott, ledobta a kanapéra a sisakját, letette az asztalra a serleget, szorosan átölelt, és megpördült velem párszor.
El sem akart engedni, csak szorongatott.
- Én olyan boldog vagyok! Én…. Életem legszebb napja! – tört ki belőle, majd megint elpityeredett.
- Szép győzelem volt….
- Nélküled nem ment volna! – szorította még jobban magához – Te vagy kabalám! –nevetett.
Én is elnevettem magam.
- Olyan boldog vagyok! –kiáltotta és újból felkapott és körbe - körbe forgott velem.
Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak, ritkán látni egy embert ennyire felhőtlenül boldognak. Megértettem miért ilyen, beteljesült egy álom.
- Köszönöm! –nézett mélyen a szemembe, válaszolni akartam, de leintett – Sokat segítettél nekem, és csapatnak is, ezt soha nem tudom majd neked meghálálni. De komolyan!
Elmosolyodtam.
Bruno megfogta a pezsgőt, és kinyitotta, már tartottam a poharakat, amikor gyorsan lefogta az üveget és felrázta.
Azonnal hátrafelé szaladtam, mert tudtam mi következik.
- Ne! Ne! Ne merészeld! – tartottam magam elé a kezem, ő meg csak nevetett.
Aztán elkezdett locsolni, én pedig felkaptam egy párnát a kanapéról, és hozzávágtam, erre újra lelocsolt.
De megcsúsztam a nedvessé vált szőnyegen, így hogy ne essek el Brunóba kapaszkodtam, de mindketten a földön kötöttünk ki. Pontosabban én a padlón, és Bruno rajtam.
- Ezt most miért kellett?! –kérdeztem dühösen és belebokszoltam a mellkasába.
- Mert téged nem tudtalak lelocsolni a dobogóról! Pedig te is merőben részese vagy ennek a sikernek! – vigyorgott.
Lelöktem magamról.
- Hülye vagy! – vigyorogtam.
Kicsit nehezen ment a feltápászkodás, úgyhogy végül Bruno a kezét nyújtotta és felrántott, aminek hála neki estem.
Szorosan átkarolt, aztán szenvedélyesen megcsókolt, elragadott a pillanat és visszacsókoltam. Amikor abbahagyta, zavartan pislogtam rá, ahogy ő is rám.
Teljesen ledöbbentem, és lezsibbadtam.
Jaj Istenem ugye nem?! Add hogy ne essen belém ő is!
- Angie…. –tolt el magától – Ne haragudj! Én nem…. Én tényleg nem… Nem tudom mi történ… Ne haragudj! – gesztikulált erősen, majd idegesen a hajába túrt – Elragadott ez az egész! –mutatott körbe – Sajnálom! Nem akarok kavarni! Higgy, nekem kérlek!
Igyekeztem egyre távolabb hátrálni tőle, lehetőleg az ajtó felé.
- Angie kérlek! – kapta el a karom – Ne menj el! Kérlek… Esküszöm nincs semmi! Tényleg nem vagyok beléd esve, és nem akarom, hogy ez után azt hidd, hogy igen. Kedvellek, de csak az éjszaka volt semmi több! Angie… - elengedett majd dühösen visszament a kanapéhoz – Ó basszus! – csapta le dühében a földről felkapott üveget.
Hírtelen megfordult, és a szemembe nézett. Dühös volt, és csalódott. Láttam hogy szeret, de nyoma sem volt szerelemnek, annak, amit Chris vagy Eddie szemében láttam. Ez más volt.
Tudtam, hogy nem szerelmes, de mégis megijedtem. Féltem, hogy ennek ellenére mégis csak sunyizás az egész, és megint ágyba akar vinni nem több. Lehet hogy félreismertem, és olyan pókerarca van, mint Eddienek, vagy Chrisnek… Kedveltem Brunót, és le kell szögezni, hogy nem volt utolsó az a kaland, de nem akartam több butaságot csinálni. Nem akartam, hogy megpróbáljon elcsábítani, ráapellálni a magányosságomra, a kiszolgáltatottságomra, mert rettegtem attól, hogy esetleg beadom a derekam.
- Hinned kell nekem!
Neki dőltem az ajtónak, és a kilincsre tettem a kezem.
- Azt hittem bízol bennem….
Már nem tudtam mit higgyek. A padlót néztem. Odalépett hozzám.
- Bruno ne…- suttogtam.
- Bízz bennem… - felemelte a kezét, hogy átkaroljon.
- Bruno ne…. Ne rángass bele… – kitörtek belőlem a könnyek, Bruno keze pedig megállt a levegőben.
- Angie… Bízz bennem…
Szorosan átkarolt. Visszafojtottam a lélegzetem, és vártam, vártam hogy megpróbálja.
Teltek a hosszú másodpercek, majd a percek, de nem történt semmi.
Semmi.
Elbőgtem magam. Visszafogottan megsimogatta a hátam.
- Most látom igazán, hogy amit eddig Eddie és Chris művelt veled, annak a következménye, hogy még bennem sem tudsz megbízni…
- Sajnálom…. – zokogtam.
- Nem a te hibád! Hülye voltam, bocsáss meg kérlek…
Ránéztem.
- Minden rendben? –kérdezte aggódva.
Sűrűn bólogattam.
- Helyes! Akkor azt találd ki, milyen legyen az esti belépőnk a bulira! –vigyorodott el.
- Hogy érted?
- Mit veszel fel, és mire táncolunk?
Bruno jó hangulata mit sem veszetett a lendületéből, és ennek kimondottan örültem. Nem akartam tönkretenni élete legjobb napját. Azt pedig, hogy ennyire idiótán viselkedtem, igyekeztem gyorsan elfelejteni, de tény, hogy az eddigi két zsenivel való kapcsolatból nem sok jót tanulhattam a bizalomról.
Bruno viszont ráébresztett, hogy benne maradéktalanul bízhatok. Meglett volna a lehetősége, mióta összebarátkoztunk több is, de ezt az egy csókot leszámítva soha még csak halovány célzást sem tett rá, hogy ágyba akarna vinni.
Amíg készülődtem a hálóban, volt időm töprengeni, és ezt hiszem rájöttem, hogy annak is megvolt a maga magyarázata, amit tett. Elragadták az érzelmek, a pillanat varázsa, és túláradó boldogság pedig lekapcsolta a biztosítékot.
Visszagondolva azokra a pillanatokra, amikor egy sportoló megcsókolja a díjat átadó személyt, vagy az első útjukba akadó lányt, kicsit még valahol hízelgett is nekem, hogy én kaptam a győztes csókját.
Bruno természetesen szmokingot öltött, én viszont elég sokat variáltam mit is vegyek fel, végül is hogy biztosra menjek egy egyszerű fekete Chanell ruhát választottam ki, elől v kivágású, nyakban megkötős, hátul mélyen dekoltált, mell alatt strasszokkal kirakva. Még korábban vettem, hogy ha Chrissék nyernek egy grand prit, és el elmegyünk az esti buliba legyen mit felvennem.
Sminkeltem, kivasaltam a hajam, felhúztam a fekete magas sarkúm.
Kiléptem a hálóból, amikor felettébb vicces kép tárult a szemem elé. Bruno a nagy tükör előtt állva próbálta megkötni a csokornyakkendőjét, de sehogy sem ment neki.
Végül feladta, és morcosan oda dobta egy fotelbe.
Felvettem, és odasétáltam hozzá, majd a nyakába akasztottam és megkötöttem egy csinos kis masnira.
- Angyal vagy! –adott egy puszit.
- Tudom….
- Mi baj?
- Kicsit félek, hogy balhé lesz, ha mi együtt jelenünk meg…
- Én is számítok rá, de mivel elég sok szponzor, és a hercegi család is ott lesz, a címlapokon landolna a dolog. Fékezni fogják magukat.
- A próféta szóljon belőled! –sóhajtottam nagyot, majd belekaroltam és kiléptünk az ajtón.