Hazard of hearts 59.

59.rész

Bárki aki látott minket a paolói reptér termináljában, az azt hihette én és Bruno szerelmesek vagyunk.
Miért? Mert a nyakába vetettem magam, és bőgtem. Az összes feszültség akkor tört ki belőlem. Nem tudtam abbahagyni, csak sírtam, és úgy kapaszkodtam Brunoba mint egy fuldokló, az utolsó szalmaszálba. Szegény állta a sarat, vagy kétezerszer elmondta, hogy „ Minden rendbe jön. Nem lesz semmi baj. ” Próbált vigasztalni, de hiába.
Nem nagyon emlékszem, hogyan jutottunk ki a birtokra, csak arra, hogy Viviane nagyon kedvesen fogadott. Amitől megint elbőgtem magam.
Végül leültetettek a kanapéra, és Viviane megkért, hogy meséljek el mindent. Én pedig, hol pityeregve, hogy kiabálva, hogy dühöngve elmeséltem életem történetét, és az elmúlt hónapokat. Kora este lett mire a történet végére értem, és már csak arra volt elég erőm, hogy lerogyjak a kanapéra. Rápillantottam erre a kedves, mégis méltóságteljes nőre, és megállapítottam, hogy én soha nem leszek ilyen. Ennyire nyugodt, kifinomult, türelmes, és erős. Ennyire tiszteletre méltó.
- Mond csak, ami gondolsz! – mondtam fásultan.
Érdeklődve nézett rám.
- Totális idióta vagyok! A legjobb lenne, ha beutalnál valami idegszanatóriumba.
- Nem szoktam embereket beutalni, csak ha súlyos esetek. Te viszont erősebb vagy annál, mint amilyennek hiszed, vagy érzed magad. De ha el akarsz menekülni a problémáid elől akkor valóban az a legjobb megoldás. Viszont ha a véleményemet kéred, akkor azt javaslom pihend ki magad, itt nálunk, és gondolkodj el néhány dolgon. Aztán ha visszamentél, akkor rendezni tudod a függőben dolgaidat.
- Már nincsenek függőben lévő dolgaim. A cégnél felmondtam, Chris után, Eddie szerintem még inkább, Seb és Zoé pedig annyira egymásba gabalyodott, hogy nem érdekli őket az én bajom. Nincs miért visszamenni.
- Anyának igaza van! Chrisnek akkor is tartozol egy beszélgetéssel. De akinek leginkább az Eddie. Vedd már észre, hogy féltékeny! Szerelmes beléd! –magyarázta erősen hadonászva Bruno.
- Tudom.
Mindketten hitetlenkedve bámultak rám.
- Én is rájöttem…. Most már….
- Sokáig tartott! –vigyorodott el Bruno.
- Igen… Talán túl sokáig is…. Ugyanis közben rájöttem, hogy Christ is ugyanúgy szeretem…..
Bruno a fejére csapott, és „ Jaj miért kell bonyolítani az életet!” arcot vágott.
Viviane fürkésző tekintettel nézett rám.
- Döntened kell!
Igenlően bólogattam.
- Csak még nem tudom, hogy melyikük az igazi…
- Angel! Kedvesem! Csak azért nem maradhatsz Christian mellett, mert támaszra van szüksége. Ez nem lehet alapja egy kapcsolatnak, ahogy az sem, hogy kötöttél vele egy fogadást. Eddiet pedig nem választhatod csak azért mert bejön a stílusa, és a macsósága. Végig kell gondolnod, melyikük az, akit életed végig tudnál szeretni, minden butaságával, hóbortjával együtt. Ahhoz, hogy megtaláld az igazi boldogságot, rá kell jönnöd, melyiket szereted a világon mindennél jobban, akiért bármit feláldoznál.
Felsóhajtottam.
- Nehéz kérdés….
- Lesz időd rágódni rajta, és gondolkodni….
- Ne legyél elhamarkodott… - mondta Bruno.
- Igyekszem… Már elég hülyeséget csináltam, most végre itt az ideje, hogy átgondoltan cselekedjek, és jól döntsek.
- Helyes! Akkor most azt döntsd el, hogy mit szeretnél csinálni?- vigyorodott el Bruno.
- Valami ehetőre, és sok alvásra vágyom! Bocsi… - közöltem fáradtan.
- Akkor szólok a konyhán, hogy főzzenek neked valamit, addig pedig Bruno felkísér a szobádba.
- Köszönöm! – mondtam hálásan – Mindent köszönök!
Viviane barátságosan megölelt.
- Fel a fejjel kedvesem! Előbb utóbb minden kialakul.
Bólintottam, aztán Bruno után mentem, végig sétáltunk egy nagy fehér csigalépcsőn az emeltre, majd egy hosszú folyosón, egy fehér ajtóig.
Készségesen kinyitotta az ajtót, és előre ment. Fáradtan dőltem a félfának, a látvány pazar volt, de nem voltam abban az állapotban, hogy értékelni tudjam.
Egyszerű fehér önmagában mintás selyemtapéták borították a falakat, a padlót mélysötét tölgyfaparkettával burkolták, az ajtóval szemközt nyílt az erkély egy üvegtolóajtón keresztül, aminek a két oldalán lógtak sötétbarna és arany színben játszó brokát sötétítő függönyök.
A szoba berendezése egyértelműen kifinomultságot és eleganciát árasztott, a bejárattól jobbra kapott helyet, egy nagy és széles franciaágy, amit fekete lakkozott kovácsolt fejtámla díszített, és vaslábakon állt. Vastag fehér pamutágytakaró borította, de a baldachin viszont már átlátszó sötétbarna muszlimból készült arany növénymintázattal díszítve. A két oldalon helyet kapó éjjeli szekrények lakozott tölgyfából készültek. Tökéletesen illeszkedtek a környezetbe.
Az ággyal szemközt kapott helyet a fürdő és a garedobe szoba. Utóbbi tele polcokkal, fogasokkal, és cipőtároló rekeszekkel, mindez kőrisfából, középen még egy nagyobb puff is helyet kapott, hogy ha szükséges le tudjak ülni, ezzel szemközt pedig egy hatalmas tükör.
Mint a mesében, Minden lány ilyenre vágyik.
A fürdőszoba is követte a szoba tónusát, a padló sötétbarna csempe borította, ami derék tájban közép barnára, majd ettől feljebb homokszínű változott. A bal oldali sarokban masszázs zuhanykáddal a jobb oldalon pedig egy akár két személynek is elengedő szintén masszázs zuhanyfülke. A középső falon, pedig széles kerek tükör vastag arany keretben, sötét márvány kézmosóval, és szintén sötét tölgy fürdőszoba szekrényekkel.
Lenyűgözött ez a kifinomultság, és összhang.
- Látom tetszik… - mosolyodott el Bruno.
- Anyukádnak nagyon jó ízlése van. –sóhajtottam fel.
- Hát van, de nem ő rendezte be!
- Akkor? –néztem rá meglepődve.
- Még a nagybátyám elképzelései alapján készült…. – mondta csendesen.
Néma hallgatás telepedet közénk, majd leültem az ágyra, Bruno pedig a fürdő ajtaját támasztotta.
- Hiányzik igaz?
- Igen… Nagyon szerettem… De igazából az hiányzik, hogy együtt kimenjünk a pályára és versenyezzünk! A kihívás amit jelentett, hogy őt kell legyőzni! A többieket megverni nem jelent olyan örömet, olyan diadalt!
- Hiányzik az inspirációja… - szögeztem le a tényt.
- Igen! Olyan volt vele versenyezni, mintha egy titánnal csapnál össze, kemény, és fárasztó! –lelkesült fel egyre jobban.
- Ő volt a példaképed?
- Ki más!
Elmosolyodtam.
- És neked?
- Én Schumacheres vagyok. De sosem láttam Ayrtont vezetni.
- Sajnálgatod! Schumival imádták egymást ölni a pályán, és azon kívül is! –vigyorodott el.
- Úgy hallottam nehéz természet volt…
- Kemény, maximalista, eltökélt, elhivatott, határozott, céltudatos, és nem félt attól hogy a pályán hal meg! És persze nehéz természetű, soka tisztelték, de még többen utálták e miatt. Mondhatni Berger volt az egyetlen barátja a Forma 1-ben.
- Olvastam a róla írt egyik könyvben, hogy azt nyilatkozta, ha történik vele valami a pályán, akkor történjen gyorsan és legyen végzetes, mert ő nem tudna fél életet élni nyomorékon….
- Nem sokkal a balesete előtt mondta….
- Az a fajta ember volt, aki teljes lánggal ég!
Bólintott.
- Te is ilyen szeretnél lenni?
- Igen! – nevetett fel keserűen – De nem megy! Próbálok olyan lenni, de minél jobban próbálok annál keservesebb az eredmény.
- Nagyon megviselte a családod a halála igaz?
- Igen… Sokat segített, hogy anya pszichológus, de neki fájt a legjobban…
Elnyúltam az ágyon.
- Tehát neked az a kereszted, hogy mindenki az új Ayrtont látja benned…. Neked sem könnyű! De tudod mit gondolok? –ültem fel.
- Mit?
- Hogy járd a saját utad! Te nem vagy Ayrton maga, te Bruno vagy, az unokaöccse! Más ember, más vezetési stílussal, más az utad, más lesz a sorsod is! Magadat kell adnod, és boldogulnod, nem tehetsz minden úgy a pályán, és az életben, hogy mindig azon töprengsz mit várnak tőled, és a nagy bajnok mit tett volna! Kétlem, hogy azt akarná, hogy az árnyékában élj!
Bruno hosszasan nézett a szemembe.
- Én meg tudod mit gondolok? –kérdezte pókerarccal.
- Hogy fogjam be a szám, és ne ártsam bele magam a családod dolgaiba!
- Nem! Azt hogy igazad van!
- Gondolod?
Bólintott, hogy igen.
- Nem lenne baj, ha ennyi lelkizés után, most letusolnék?
Felnevetett.
- Nem! Addig utána nézek a vacsorának.
Azzal eltűnt, mint a kámfor.